Új Szó, 1967. március (20. évfolyam, 60-90. szám)

1967-03-17 / 76. szám, péntek

Időszerű közgazdasági kérdések A lengyel film hete A

z élénkülő csehszlováklengyel kulturális kapcsolatoknak szép gyakorlati megnyilvánulása volt a március 10—15 között hazánkban megrendezett lengyel film hete. Örömünkre szolgáló esemény volt ez, hiszen nálunk a lengyel filmek eléggé közkedveltek, jóllehet nem valami régi ez a népszerűség. Ezen, persze, nincs mit csodálkoznunk. A lengyel filmgyártásról a második világháború előtt a külföld jóformán semmit sem tudott. Elszigetelten, szerény lehetőségek között bontakozott kl, és termésének még saját hazájában sem volt nagy közönsége. Ezért a háború után — ha nem is múlt, de mindenképpen — hagyomány nélkül kellett feltornáznia magát oda, ahol ma van, pontosabban, ahova az ötvenes években jutott. A mi közönségünk 1948-ban Ismerkedett meg a lengyel filmmel. Wanda jakubowska Auschwitz című alkotása kivételes művészi erővel hatott a háborúról és a haláltáborokról addig még túlnyomórészt csak dokumentumfilmet látott nézőre. E film értékéről különben a Marianske Lázné-i (akkor még nem Karlovy Vary) nagydíj tanúskodik. Jakubowska nem tudta megismételni kivételes teljesítményét, Így a lengyel rendezőgárdában Alekszander Ford került az élre, több emlékezetesen szép és külföldön is jelentős sikert aratott filmjével. Az ötvenes évek első felében „dívó" sematizmus természetesen a lengyei filmművészetet is befolyásolta. E hatás alól talán csak az új, erőteljes tehetség, Jerzy Kawalerowicz két műve kivétel — Igor Newerle Boldog szegénység cimQ regényét filmesítette meg, hiteles képet nyújtva a háború előtti proletariátus életéről. 1958 a lengyel filmművészetben is a fordulat éve. Mennyiségi és minőségi fordulaté, olyané, amely a lengyel filmkultúrát meghódíthatatlannak látszó magaslatokra indította. A filmgyártást a legjobb lengyel film-szakemberekre bízták, s az alkotó művészi munkához kellő önállóságot és anyagi fedezetet biztosítottak. Jerzy Kawarelowicz mellett ekkor lép közönség elé Andrzej Wajda és Andrzej Munk, akik filmjeikkel nemcsak a lengyel kinematográfiát forradalmasították, hanem világviszonylatban is feltűnést keltettek új mondanivalójukkal, felfogásukkal, formanyelvükkel. Az igazság lázas keresése, a cselekmény dokumentum-jellegű bonyolítása, a mondanivaló őszinte, a társadalom bonyolultságát tükrözd megformálása, és a konkrét valósággal (múlttal és Jelennel, de főként a múlttal) valő közvetlen szembenézés jellemezte ekkor a lengyel filmet. Igaz, ez a nagy őszinteségakarás és szándék is eredményezett egyoldalúságot, voltak túlkapásai és halva született ötletei, viszont az Igazi művészek számára — amilyen Kawalerowicz, Wajda, Munk, Rózewtcz, Kutz, Passendorfer stb. volt — ösztönző erővé és kibontakozási lehetőséggé vált. Filmjeik túlnyomórészt a háborúról vallottak a háború ellen, a lengyel ellenállásról szóltak legendák és mítoszok nélkül, s ha keveset is, de valóságot mondtak az éppen akkor igaz valóságról. Sajnos, ez az életerős, új irányzat, ez az ún. lengyel iskola a későbbiek folyamán nem tudott megküzdeni a jelenkor egyre összetettebbé váló tematikájával. Az ötvenes évek végére, s a hatvanas évek elejére lanyhult az akarás, a stílus sem felelt már meg az új követelményeknek, s mindmáig nem léptek porondra azok, akik megalapítanák az új, a mai lengyel iskolát. A régi nagyok a messzi múltba tekintettek vissza (Wajda: A légió, Has: A zaragozai kézirat, Kawalerowicz: A fáraó stb.}. Természetesen készülnek mai tárgyú filmek is Lengyelországban (egyik-másik sikeres is, például Polanski Kés a vízben című műve), de ezek nem érik el a lengyel iskola legjobbjainak színvonalát. A lengyel film hete keretében bemutatott alkotások közül kétségkívül Andrzej Munk EROICA című műve a leginkább figyelemre méltó alkotás. A fiatalon elhunyt rendező mintegy tíz évvel ezelőtt forgatta az Eroicát, s ma már általános az a nézet, hogy életművében ezt az alkotást illeti meg az első hely. Ez is mítoszokat romboló film (pontosabban három rövidfilm), következetes és hatásos vallomás az emberi tettek igaz értékének meglátása és az ember megbecsülése szükségességéről. A Mar de Plata-i fesztiválon díjat nyert Eroica természetesen ma már nem hat annyira újszerűnek, eredetinek, mint tlz évvel ezelőtt. Értéke azonban ma sem kisebb, s lényegében éppolyan művészi élményt nyújt, mint egy évtizeddel korábban. A FÄRAÔ (Boleslaw Prus híres regénye nyomán) nem mérhető hasonló mércével. A lengyel történelmi filmek sorában kétségkívül előkelő hely Illeti meg, világviszonylatban azonban nem emelkedik az átlagos mfívek szintje fölé. Jerzy Kawalerowicz nagy és kemény fába vágta a fejszéjét, s úgy tűnik, nem is rajta múlott elsősorban, hogy nagyfilmje nem lett igazán nagy film. A vállalkozás rendkívül költséges lett volna, ha — amennyiben egyáltalán lehetséges — XIII. Ramszesz világát, az akkori Egyiptomot hitelesen, átfogóan akarja ábrázolni, vagy legalább csak annyira, mint Prus regénye. Mivel azonban művének nem ez volt elsősorban a célja, talán megbocsátható, hogy a filmbeli egyiptomiak csak a sivatagban, egy kővárnak beillő templomban és a fáraó palotájában élnek, s ott is inkább szerény kosztümökbe öltöztetett európaiak, mint a Nílus völgyének, a civilizáció őshazájának szelíd földművesei és kézművesei vagy fennkölt urai, avagy marcona líbiaiak, szemfüles görögök és dúsgazdag föníciaiak. Kawalerowicz számíthatott azzal, hogy Prus regénye rendkívül közismert, s így műve a vázlatos cselekmény és a hiányos jellemábrázolás ellenére is érthető lesz. A tájékozatlan nézőt azonban aligha elégítik ki a jelszavas okfejtések, s bizonyára felszínes hatalmi harcot, az egyház és a fáraó hirtelen támadt, de kevéssé meggyőző élethalál küzdelmét látja csupán, drámai felvonulásokkal és tragikus szerelemmel fűszerezve. A regény segít megérteni, hogy XIII. Ramszesz a hatalmi erőviszonyok, az uralkodói rendszer félreismerésének lett áldozata, bukása tehát mélyebben „gyökerezik", s nem csupán egy főpap gyilkos szándékán múlott. Ramszesz bármennyire a népnek, a nagy tömegnek akart jobbat, szándéka kudarcra volt ítélve, mert nem találta meg a jobb elérésének megvalósítható módját. Természetesen ilyen értelemben nemcsak hasznos, hanem időszerű is ez a film. Wojciech j. Has filmje, A ZARAGOZAI KÉZIRAT látomásokból és kalandos valóságból ötvözött alkotás, ugyancsak hajdani Idők története, jóval kevesebb művészi értékkel és mondanivalóval, mint A fáraó. Nevezetessége, hogy a főszerepet a nemrég tragikusan elhunyt, igen népszerű Zbigniew Cybulski játssza benne. AZ ALBÉRLŐ — janusz Majewski alkotása — Mannheimben Fipresci-dljat nyert. Könynyed, alaposan kidolgozott komédia, kellemes szórakozás — a különleges élmények kedvelőinek. A HALOTTAK NAPJA (T. Konwicki alkotása) az ötvenes évek végén készült, amikor a lengyel filmművészet az akkori Jelen mindennapjainak valóságát akarta tükrözni. A Halottak napja egyike az egyre ritkábbakká váló visszatéréseknek a háború témaköréhez, újat, lényegeset azonban — mint ezeknek a filmeknek a többsége — Konwlcki sem tud mondani. M

it adott, mit bizonyított tehát a lengyel film hete? Elsősorban a ma már nem hagyomány nélküli lengyel filmművészet átfogó képét nyújtotta, s igazolta, hogy rokonszenvünk a lengyel filmek iránt nem indokolatlan. A lengyel film mai útkeresőinek van miből meríteni, s nem kétséges, hogy kísérletezésükben célhoz érnek, mégpedig nem ls akármilyen célhoz. (szó) Szakemberképzés, szakképzettség, munkadíjazás 'Az új irányítási rendszer érvényesítésével kapcsolatban a leggyakrabban felvetett kérdések a szakemberek kiválasztása, képzése és elhelyezése, a dolgozók szakmai képesítésének és gyakorlatának értékelőse és a béregyenlősdi felszámolása. NézzUk, ki a szakképzett ember, ml a helyzet a diplomás szakemberek képzésében és elhelyezésében, és mi a bérdenívellizálás. Ml A SZAKKÉPZETTSÉG? Szemtanúja voltam annak a jelenetnek, amikor a mester a következővel állított be az igazgatóhoz: „Éretséglm van, a kollégámnak pedig nincs. Az én szakképzetségem nagyobb, de neki van nagyobb fizetése." Az igazgató előkereste a gazdálkodási eredményekről szóló kimutatást, az egyik műhelyét is, a másikét is. — Nézzen bele mindkettőbe, s állapítsa meg maga, kl a szakképzettebb *—• mondta az igazgató. — Ha jobb eredményeket ér el, mint kollégája, maga lesz a szakképzettebb, s magának adok nagyobb fizetést. A mester távoztával az igazgató a következő szavakkal kommentálta az esetet. Az iskolai végzettség az egyik feltétele a szakképzettségnek, de egymagában nem elég. Szükséges, hogy az illető az elméleti tudást érvényesíteni tudja a gyakorlatban, megismerve a mesterség minden fortélyát. S ez megmutatkozzék az eredményekben is. A munkadíjazásnál mindig azt helyezem előnybe, aki jobb eredményeket mutat fel a termelésben és a kádernevelésben. Üzemeinkben az elmúlt években sok közép- és főiskolai végzettségű ember került a termelés közvetlen irányítóinak posztjára (mester, üzemvezető). Másrészt, természetesen, maradtak ezeken a helyeken olyanok — s jelenleg még többségben vannak —, akiknek nincs ilyen fokú szakképesítésük. Az anyagi érdekeltség szempontjából nagy probléma volt e két kategóriájú vezetők munkadíjazása. Az előírások túlzottan előnybe helyezték az iskolai végzettséget, és hátttérbe szorították a gyakorlat értékelését. Gyakori eset volt — s ez ma sem megy ritkaságszámba —, hogy az alacsonyabb fokú iskolai végzettséggel, de nagyobb gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező mester jobb eredményeket mutatott fel, mint a magasabb iskolai végzettségű, de kellő gyakorlattal még nem rendelkező művezető. Az előírásoknak megfelelően azonban legjobb esetben egyforma, de gyakrabban alacsonyabb fizetést kapott, mint a magasabb iskolai végzettségű, de gyengébb eredményeket elérő mester. Tavaly óta az előírások — nagyon helyesen — megváltoztak, és az Igazgatók nagyobb mozgási lehetőséget kaptak alárendelt vezetőik díjazásában. Ezt elsősorban a nyereségrészesedés teszi lehetővé. Annak a mesternek a nyereségrészesedése természetesen nagyobb, aki jobb eredményeket ér el, függetlenül attól, milyen az iskolai végzettsége. Így ma gyakran előfordul, hogy az alacsonyabb iskolai végzettséggel, de nagyobb gyakorlattal rendelkező mester többet keres, mint a magasabb szakképesítésű művezető, mert az előbbi jobb gazdálkodási eredményt mutat fel. A dolgozó szakképzettségi színvonala összefügg a munka bonyolultságával, és kifejezi az ember pontosságát, felelősségét, önállóságát stb. a munkában. A szakképzettség ezen elemeinek fejlettsége a képesítéstől és a gyakorlattól függ. Minél magasabb a szakképesítés és minél hosszabb a gyakorlat, annál fejlettebbek ezek az elemek, annál nagyobb a szakképzettség. A magasabb szakképzettségű ember ugyanazt a munkát kevesebb testi és szellemi energia felhasználásával tudja elvégezni, mint az alacsonyabb szakképzettségű dolgozó, tehát nagyobb termelékenységet ér el. Az új irányítási rendszerben nem a papír a fontos, hanem a felmutatott eredmény. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ne törekedjünk magasabb fokú szakképesítésre. Hiszen a szakképesítés a gyakorlati tapasztalatok gyors és tökéletes elsajátításának az alapja. Elméleti felkészültség nélkül az ember nehezebben tud beilleszkedni a gyakorlatba, mint akinek közép- vagy magas fokú szakképesítése van. Egymagában azonban sem az elméleti felkészültség, sem a gyakorlati tapasztalat nem elég ahhoz," hogy az ember kimagaslót alkosson. Tudományos dolgozók és a termelés A hozzáférhető adatok szerint ma az ország tudományoskutató bázisának mintegy 130 ezer dolgozója van, s ezeknek 23 százaléka rendelkezik főiskolai végzettséggel. Amíg a Csehszlovák Tudományos Akadémia és a főiskolák kutatóintézeteiben a tudományos dolgozók (a tudományok kandidátusai és doktorai) és a többi főiskolai végzettségű szakemberek 40 százalékot tesznek ki, — az Ipari kutatásban, ami a kutató bázis kétharmada — ez az arány csak valamivel nagyobb mint 20 százalék. Míg az első kategóriában a tisztán tudományos dolgozók csaknem egy ötödöt tesznek ki, a másikban csak 1,2 százalékot. Még megdöbbentőbb, hogy bár a tudományos dolgozók száma a népgazdaságban 1960 —1965 között megkétszereződött, az iparban (az építőipart, közlekedést, távközlést és az egészségügyet kivéve) azonban relatíve csökkent. Az ötéves terv végére 15 ezerrel növekszik a diplomás emberek száma a kutatásban. Az ipar kutató- és fejlesztőbázisa évente átlagban 1900 főiskolát végzett szakembert vesz fel, abban az esetben, ha sor kerül a szakemberek bizonyos körforgására a népgazdaságban. Jelenleg azonban komoly hibák vannak a tudományos dolgozók kiválasztásában, nevelésében és elhelyezésében. A hibák következménye az, hogy a szakemberek egyre jobban a főiskolákon és az alapkutatásban összpontosulnak. Tudományos dolgozókat azonban nemcsak a kutatás számára képezünk, hanem a népgazdaság többi területe, főleg a termelés, a népgazdaság és a társadalom irányítása számára is. Megállapítást nyert, hogy a CSTÁ-n kívüleső kutatóintézetek igazgatóinak csak 42 százaléka ért el tudományos fokozatot, például a trösztök kutatóintézeteiben az Igazgatóknak csak 28 százaléka. Teljes információt a szakemberek összetételéről a kutatásban majd csak az Idei felmérés nyújt. A műszaki főiskolákon új irányzatok kezdenek érvényesülni a szakemberképzésben: 30 százalékkal csökkentik a tanulmányi szakokat, egyes főiskolák nagyobb lehetőséget kapnak arra, hogy a tanulmányi tervet saját feltételeik és a tudomány fejlődése szerint módosítsák. A vállalatok vezetői elismerik, hogy az Iparnak szüksége van a főiskolai végzettségű szakemberekre (bár általában elhelyezkedésüket a gyakorlati emberek, akiknek nincs meg a kívánt szakképesítésük, nem fogadják lelkesedéssel). A termelésbe kerülő diplomás emberektől azonban alaposabb ismereteket várnak a gazdaságtan, a tervezés és főleg az ipari pszichológia és szociológia terén. Megmutatkozott az is, hogy a főiskolásoknak sokszor Illúzióik vannak fövendő munkahelyeikről, a dolgozók összetételéről stb. Bizonyára nem volna rossz, ha gyakoribb üzemlátogatást szerveznének a hallgatók számára, diplomamunkáikat inkább a gyakorlati problémákra irányítanák, s ha az iparból több kiváló szakembert szereznének a főiskolákra előadónak stb. Másrészt a vállalatoknak többet kellene törődni a munkába állt diplomás szakemberekkel. Több vállalati ösztöndíjat adhatnának — egyelőre kevés ilyen van —, hogy így biztosítsák maguknak a megfelelő szakembereket. Sok kérdést fokozatosan megoldanak a tanulmányi tervek megváltoztatására készülő intézkedések, az Oktatásügyi Minisztérium és az Ipari reszortok közötti szerződések, s nem utolsósorban a bérdenivellizálás. (CTKJ Széthúzni a keresetet a szakmákon belül A kereseti arányok múlt évi alakulása kapcsán sokan felteszik a kérdést: „Hát ez a bérdenlvelllzálás?". Az történt ugyanis, hogy egyszeriben (a múlt év folyamán) csaknem elértük, amit hosszabb távban akartunk: a munkások és a mérnöki-műszaki dolgozók kereseti aránya 100:140-hez alakult. Korábban az arány 100:125-höz volt, s azt terveztük, hogy 1970-ig 100:145-höz alakítjuk. A munkások és a mérnökiműszaki dolgozók kereseti arányának * megváltoztatása csak egyik része a bérdenivellizáclós folyamatnak. A béregyenlősdi felszámolását azonban szélesebb értelmezésben kell felfognunk. A következőt Jelenti: különbség a munkadíjazásban a primárls, szekundárls és terciális szféra között, továbbá az ágazatok, ágak, vállalatok, a dolgozók kategóriái, a szakmák között, valamint a szakmákon belül. A múlt évben egy vonalon valósult meg a program, mégpedig a vártnál gyorsabb ütemben: a dolgozók kategóriái között került sor a keresetek differenciálására. A bérdenivelllzáiás a többi ágazatban viszont nem haladt előre, vagy csak nagyon keveset. Miért? Azért, mert a béregyenlősdi felszámolásához két dolog szükséges: gyors átlagbérnövekedés és a foglalkoztatottság növekedésének lelassítása a termelői szférában. A múlt évben az átlagbér, bár a sok évi átlagnál gyorsabban emelkedett, mégsem volt kielégítő, a foglalkoztatottság növekedése pedig a tervezettnél kétszer gyorsabb volt. A munkások és a mérnökiműszaki dolgozók között tavaly kialakult kereseti arányt egyelőre tartani kell. Most a hangsúly azon van, hogy a keresetek széthúzása a szakmákon belül történjen. Az eddigi gyakorlatot az jellemezte, hogy nem volt kellő különbség a jől és a kevésbé jól végzett munka honorálása között ugyanazon szakmán belül sem. Ez a gyakorlat visszafejlődéshez vezetett, mert a legjobb dolgozókat nem fűzte anyagi érdekeltség testi és szellemi erejük optimális kifejtéséhez. Hasonló volt a helyzet a műszaki dolgozóknál ls. (Például az Egyesült Államokban a legjobb és a leggyengébb műszaki középkáderek között a kereseti arány helyenként 100:450-hez.) A gyorsabb ütemű műszaki haladás egyik alapvető feltétele nálunk hogy a mérnöki-műszaki dolgozók keresete között is olyan arányok alakuljanak kl, melyek az eddiginél ösztönzőbb anyagi érdekeltséget biztosítanak a technika és a technológia tökéletesítésében és a gyártmányfejlesztésben. (ra. gy.| 19B7.