Új Szó, 1967. február (20. évfolyam, 32-59. szám)

1967-02-11 / 42. szám, szombat

Tár sadalom és kultúra ' jr A könyvterjesztés kérdőjelei A kultúra és a művészet kérdése a háborút követő években talán egyszer sem állt annyira a köznyilvánosság érdeklődésének középpontjában, mint éppen ma. Ez az érdeklődés vitathatatlanul összefügg a kultúra és művé­szet életünkben elfoglalt társadalmi szerepével, s magától értetődően felöleli a könyvkiadás és a könyvterjesztés problémáit is. Korábban már foglalkoztunk a hazai magyar könyvkia­dás egyes problémáival, e helyütt most az összefüggése­ket, de Jobbára az érem másik oldalát, a könyvterjesztés néhány kérdését szeretnénk érinteni. Annak ellenére, ugyanis hogy a könyvellátottságban az e/lmúlt években alapvető változás történt — s ebben jelentős szerepe van a Slovenská kniha könyvterjesztő vállalatnak — találkoz­hatunk olyan jelenségekkel, melyek hovatovább gátjai a korszerű -könyvterjesztésnek. A fejlődés bizonyítására korábban már megemlítettük, hogy a könyvvásárlás értéke — öt év alatt — csak Szlová­kiában több mint 40 millió koronával emelkedett, tehát egy lakosra számítva az 1962-es szintnek megfelelő 23,— koronáról 1967-re 33,90-re (tervezettJ. Ennek ellenére azt kell mondanunk, hogy a könyvterjesztés nem elég rugalmas, s nemcsak a kereslet kielégítését illetően akad­nak megoldásra váró problémák, hanem az Irodalom jobb népszerűsítése szempontjából is. Az irodalom főleg hazai irodalmunk tudatosabb nép­szerűsítésével kapcsolatban kétségtelenül igazuk van azoknak, akik azt mondják: „a több könyvet" jelszóhoz a „jobb könyv" fogalma is párosuljon. Igaz viszont az is, hogy a „jobb könyvek"-et is sokszor zsákbamacskaként kezelik s a könyvpiac egyszeri minimális kielégítése mel­lett az utánrendelés nem egyszer mellékes marad. A könyv­kiadó magyar szerkesztőségének decemberi ülésén L. Meis­linger nem ok nélkül hivatkozott arra, hogy a kiadó előzetes tervét egyes könyvkereskedések válaszra sem méltatják, s ennek eredményeként a könyvterjesztő az 1967-ben megjelenő könyvekre megdöbbentően minimális rendelést tett. A nem sorozatban megjelenő könyvek kö­zül ugyanis Fábry Zoltán: Valóságirodalom című művét 100, Turczel Lajos: Kisebbségi irodalmunk ... tanulmány­kötetét 100, Dobos László: Földönfutók és Egri Viktor: Emberközelben című regényét 400—400, Szabó Béla no­velláskötetét pedig mindössze 300 példányban rendelte meg. Tehát a közös könyvkiadás kétes értékű csúcsa, Forbáth Imre: Eszmék és arcok című múlt évben megje­lent kötetének 170-es példányszáma után újabb „meglepe­k tések" rajzolódtak a hazai magyar könyvkiadás egére. Tudom, azóta már részben módosultak ezek az irányszá­mok, mégis elgondolkoztató, milyen szempontok azok, melyek a hazai magyar Irodalom legjobb alkotásait is eny­nyire szűkmarkúan mérik. (Persze, meg kell mondanunk azt is, a szlovák vagy a cseh könyvek terjesztését illetően sem jobb a helyzet. Hiba volna tehát ezt a kérdést nem­zetiségi sérelemként kezelni). Néhány évvel ezelőtt a könyvterjesztés egyik szenve­délyes bírálója azt írta, „annak ellenére, hogy létezik a Slovenská kniha, mégis eladásra kerülnek a könyvek." Azt hiszem, ez az egyoldalú és a könyvterjesztés becsü­letes dolgozóit sértő megjegyzés enyhén szólva is túl­zás, ennek ellenére elgondolkoztató lehet. Vitathatatlan ugyanis, hogy a vállalat monopoljellegéből eredően a munkamódszerek mintha túlságosan „megállapodottak" volnának, s nem minden esetben keresik a korszerű könyv­terjesztés legcélravezetőbb formáit. Ha most mégis „mó­dosításról" szólhatunk, ennek okát nemcsak a könyvter­jesztő nagyobb jóindulatában, hanem a könyvkiadó éssze­rű kockázatot vállaló magatartásában ls kereshetjük. Ez utóbbi lehetősége ugyan eddig ls megvolt, azonban nem minden esetben éltek vele. A nagyvonalúság önmagában azonban még nem jelenti az olvasóhoz vezető utat. Ehhez a könyvkiadó és a könyvterjesztő jó munkájára, együttes akcióira van szükség. Azt hiszem, igazat kell adnunk Orlík elvtársnak, a nyugat-szlovákiai kerületi könyvterjesztő vállalat igazga­tóhelyettesének, amikor azt mondja, hogy „a könyvkiadók propagandatevékenysége minimális". Ahhoz ugyanis, hogy m a sokat emlegetett „bűvös körből" végre kikerüljön a könyvterjesztés, a kiadónak is nagyobb felelősséget kell vállalnia. Az alacsony példányszámokat Orlík elvtárs az­zal magyarázza, hogy ők rövidlejáratú megrendeléseket tesznek, s az viszont a kiadó dolga, hány példányban adja ki a könyvet. Ez a megállapítás elfogadható lenne, ha a „rövidlejáratú rendeléseket" — a tények alapján — nem kellene kissé korrigálni. E tények között első helyen említeném, hogy csak a nyugat-szlovákiai kerületben több mint 20 könyvesbolt árusít magyar könyveket. Ily módon az idei könyvekre tett rendelés a legkevésbé sem mondható a „lehetőségek csúcsának". Igaz az is, hogy a könyvvásárló szándékán kétségtelenül nehéz „erőszakot" elkövetni... Ugyanakkor távolról sem állítjuk hogy a hazai irodalmunk alkotásai — egy-két kivételtől eltekintve — versenyre kelhetnek az egyetemes magyar Irodalom, vagy a világirodalom leg­jobb alkotásaival. Ennek ellenére azt azonban joggal elvárhatjuk, hogy a vegyeslakosságú járásokban a köz­könyvtárak [az iskolai könyvtárakat ls beleértve) mind­egyikében megtaláljuk, illetve megtalálják az olvasók a hazai szerzők műveit. Kár volna azonban elvitatni azt a meggyőződésünket is, hogy akadnak azért olyan „min­denre elszánt" könyvbarátok, akik a hazai szerzők műveit is keresik. A könyvvásárlő azonban jobbára abból választ, Ffyi ami a könyvesboltokban található. A tények viszont azt mi'J bizonyítják, a hazai irodalom termékei egyes üzletekben „hiánycikk" számba mennek. 1987. utóbbit talán bizonyítani is kellene. íme, H_ néhány észrevétel: Az elmúlt évben megjelent könyvek közül Csontos Vilmos verskötetéből és Lovicsek Béla má­5 sodik kiadású regényéből Léván egyetlen darab sincs raktáron! (Utánrendelésre sem kaptak). Dobos László könyvéből egy darab volt, Duba Gyula, Petröci Bálint, Dávid Teréz, Bábi Tibor, L. Kiss Ibolya, Egri Viktor köny­véből egyetlen egy sem. Fábry ľoltán Európa elrablása című művét eddig meg sem kapták ... Zselízen — Fábry kivételével — megközelítőleg hasonló a helyzet. Érsek­újvárott Petröci, Lovicsek, L. Kiss Ibolya a hiánycikk, Ko­máromban (700. számú könyvkereskedés) Fábry, Dobos, Bábi, Monoszlóy és Lovicsek kötetét hiába keresi a vá­sárló. A hazai szerzők műveiből egyedül a komáromi 701­es üzlet rendelkezik „bőséges" raktárkészlettel. Dunaszer­dahelyen Tóth Elemér és Dobos a .hiánycikk", ugyanakkor a könyvesbolt dolgozójának véleménye szerint Fábry: Európa elrablása, Bábi: Könny a mikroszkóp alatt, Monosz­lóy: A csók című kötetét január elején még nem kapták meg. Ha hinni lehet ezeknek a tényeknek, legalább is annak, hogy az említett könyvek a felsorolt helyeken egyáltalán nem kaphatók — erről személyesen győződ­tem meg — úgy fenntartásokkal tudom fogadni azokat a „rövidlejáratú rendeléseket", melyeket utánrendelés rit­kán, vagy sohasem követ. A könyvterjesztés mechanizmu­sát illetően ugyanakkor elgondolkoztató, hogy egyes mű­vek, melyek az év kb. harmadik negyedében jelentek meg, néhány hónap múlva sem kaphatók könyvesboltjainkban. Az üzlet kétségtelenül üzlet, itt azonban többről van szó. A kultúra közvetítéséről... A felsorolt példák meglehe­tősen önkényesen kiválasztottak s csak egyetlen kerület­ből valók! Meggyőződésem azonban, hogy másutt, sőt a szlovák, vagy a cseh könyvek terjesztését illetően sem vigasztalóbb a helyzet. „Ez van!" — visszhangzott fülem­ben utam során Rajkin tréfás-szellemes szólása, kissé azonban keserű szájízzel gondoltam arra, vajon lehet-e, szabad-e a kulturális értékek közvetítését ekkora hiba­százalékkal végezni... Igazságtalanok lennénk, ha elhallgatnánk, hogy a könyvkereskedelemben jócskán vannak az irodalom ügyét szívükön viselő terjesztők. Olyanok többek között, mint Mlynár elvtárs Komáromban, vagy Raöek elvtárs Érsekújvárott. Mellettük azonban akadnak olyanok is, akik a „felsőbb" irányelveket a maguk módján értelmezik, s nem szívesen vállalják a kevésbé „menő" irodalom párt­fogolását. Léteznek viszont járási könyvbizottságok, sőt könyvtári felügyelők is! Legalább nekik kellene kissé jobban „odafigyelniük" az ügyre, hogy ezeket a bosszan­tó mulasztásokat ne kelljen a kultúra veszteséglistáján elkönyvelni. Általában a magyar könyvek terjesztését illetően is jócs­kán akadnak problémák. S ezek a könyvterjesztésben példás bratislavai, košicei, komáromi, érsekújvári, lévai stb. könyvesboltok kivételével elég gyakoriak. És itt nem­csak a hazai művekre gondolunk. A behozott könyvek némelyike a rendkívül alacsony példányszám miatt egyes könyvesboltokba el sem jut. Ily módon a választék sok helyütt meglehetősen korlátozott. A probléma lényege e téren talán a diszpécser-szolgálat, vagy a behozatali bizottság meglehetősen mechanikus munkájában keresen­dő. Ugyanakkor meg kell mondanunk azt is: a Szlovák Nemzeti Tanács Művelődésügyi Megbízotti Hivatala rend­kívül nagyvonalúan kezeli a könyvbehozatal ügyét, s évente több millió koronát irányoz elő erre a célra. A könyvterjesztésről szólva kétségtelenül fontos szerepe van annak is: közigazgatási szerveink, a nemzeti bizottságok hogyan kezelik ezt a kérdést. És itt nemcsak a költségvetés biztosítására gondolunk, hanem arra is, hogy a nemzeti bizottságok támogassák a kulturált könyv­eladás lehetőségeit. (Nagymegyer vagy Zselfz esetében például ezek a feltételek aligha dicséretesek.) A költségvetés kapcsán egyébként szóvá kell tennünk azt is, hogy a vegyeslakosságú járásokban a nemzeti bi­zottságok többsége nem biztosítja az egy lakosra terve­zett 3 koronás könyvvásárlást. A lévai járásban úgy akar­nak ezen a kérdésen segíteni, hogy a JNB személyenkénti 1 koronás költségvetéséhez a HNB-éknek további 1,50 koronát kell biztosítaniuk. Az előző évben ugyanis ez utóbbit elmulasztották. S ez a mulasztás a járási szék­helyre, Lévára is vonatkozik. Bár csak a mozi 200 ezer korona hasznot jelentett az elmúlt évben a városi nem­zeti bizottságnak, könyvvásárlásra egy koronát sem ál­doztak. Komáromban az idén teljesíteni szeretnék a 3 koronás irányszámot, Dunaszerdahelyen viszont erősen megközelítik. A könyvterjesztés kilátásai szempontjából nélkülözhe­tetlen a piackutatás, a közönség igényét és a könyvter­jesztés problémáit felölelő szociológiai vizsgálat. S bár őszintén szólva — különösen a kezdő írók esetében — kevés remény van arra, hogy a bűvös 500-as példányszá­mot feljebb „tornászhassuk" (cseh és szlovák viszonylat­ban, sőt az arányokat tekintve külföldi viszonylatban is előkelő ez a példányszám) — a körültekintőbb közvéle­ménykutatás és a mű valós értéke ismerete alapján alig­ha fordulhat azonban elő, hogy ilyen — a már említett — megalázó módon állapítsák meg egyes könyvek példány­számát. Talán ritkábban fordulna elő az is, hogy a kevés ls „hiánycikk" legyen. Addig is azonban keresni kellene a módját az eladás „új" lehetőségeinek. Gondolunk itt az előjegyzéses könyvterjesztésre, a bizományi árusításra (10 százalék az önkéntes eladóé), vagy a JednDta-üzletek jobb bekap­csolására; az aktívabb propagandatevékenységre, kiadó és könyvterjesztő közös akcióira stb. A szerzők érdekeltté tétele szempontjából ugyanakkor nagyobb gondot kellene fordítani az író-olvasó találkozók rendezésére is. Nagy­megyeri tapasztalat szerint ez jelentősen növeli a könyv iránti érdeklődést. Ezt az „áldozatot" az írók szívesen vállalják... Az eddigi tapasztalatok alapján azonban meg kell találni a módját annak is, hogy ezek a találkozók a sokszor elsekélyesedő „önsétáltatások" helyett irodalom­tudat-alakító funkciót töltsenek be. A könyvterjesztés és a hazai magyar irodalom ápolása szempontjából ugyanakkor kedvezőnek mutatkozik a CSE­MADOK kezdeményezése. Dr. Szabó Rezső főtitkár szerint ugyanis könyvekkel foglalkozó szakbizottságokat alakíta­nak, melyek a nemzeti bizottságoknak, a könyvtáraknak és a könyvterjesztőnek — különböző akciók szervezésé­vel — egyaránt hathatós segítséget nyújtanak majd. Se szeri, se száma tehát a problémáknak, viszont jócskán kívánkozik „szépítési" lehetőség is. Azt hiszem, nem árt a könyvkiadás és könyvterjesztés kérdését, ösz­szefüggéseit alaposabban mérlegelni, s megtalálni a mód­ját a mostani „üresjáratok" mellőzésének. Ennek érde­kében, a teljesség igénye nélkül, néhány szempontot pró­báltunk felvetni... S bár a sikereket távolról sem akar­juk kétségbevonni, meggyőződésünk, sokkal töbl. a fel­adatunk, semhogy az eredmények regisztrálásánál időzhet­nénk. A könyv terjesztése közügy, s ezt — a tapaszta­lat alapján — nem árt néha a kelleténél kissé rango­sabban újramondani. FONOD ZOLTÁN ÚJ VERSEK TÓTH ELEMÉR: Fohász a nagy út előtt Testvérem Ha megölnél halk muzsikaszó fakadna a szívünkben Asszonyom Ha megcsókolnál virágdíszek szökkennének a fákra s az eddig rekedt torkú madarak trilláikkal szilánkokra hasogatnák az ég puha-kék selymét Barátom Itasd meg lovaimat és abrakold őket erősen Ereimben huszonhat év félelmei kerengnek ^^^ m GEDE PÁL: Nincs örök titok Tolvaj szívedet vasra vertem s féltve őriztem rács mögött. S rab szívednek tolvaja lettem - ott üiök a tolvajok között. Én is kerestem boldogságom, hol már vesztették sokan mások s perzselődtek a titkos lángon lelket üdítő tündérálmok. Ám üszőkben is ott a szikra testem hamu - szíved az üszök Kettős létemnek vagy a titka s múlásomban a lét az örök. Sorsodnak foglya így lettem én s a sors előtt nincs örök titok. Lézengjek bár a vég peremén — harangok, még ne konduljatok! DÉNES GYÖRGY: ril rr rr I ŕ 1 unodes A cigarettám elhamvad lassan, én is elégek öntudatlan, testem felizzik s végtelen időbe ömlik életem, szétbomlik bennem az anyag kötése, s új formák konok törvénye gyúrja át izmaim rostját, csontomat, fülembe nyirkos föld tapad, szememből hajszál-gyökerek csiholnak sajgó életet. Tovább keringek majd a fákban, virágok, füvek harmatában, férgekben, bogarakban halódom tovább öntudatlan. De az értelem bús zenéje elhallgat bennem mindörökre.

Next

/
Thumbnails
Contents