Új Szó, 1967. február (20. évfolyam, 32-59. szám)
1967-02-07 / 38. szám, kedd
Az Állami Statisztikai Hivatal jelentése népgazdaságunk 1966. évi fejlődéséről (Folytatás az 1. oldalról) miszeripari üzemek — az 1985. évihez viszonyítva — 4,9 százalékkal növelték a termelést. A termelés növekedési üteme az átlagosnál gyorsabb volt a növényi termékeket feldolgozó üzemekben. A szövetkezet s a helyi ipari vállalatok az árualapok feltöltésére Juttatott árumennyiségnek mintegy 5 százalékát szállították. MEZŐGAZDASÁG A mezőgazdaság bruttó termelése 1966-ban, az 1965. évvel összehasonlítva 10 százalékkal, az 1961—1965. évek átlagával szemben pedig mintegy 9,4 százalékkal emelkedett. A piaci termelés az 1965. évvel összehasonlítva 7,4 százalékkal, az utóbbi öt év átlagával szem ben pedig 14,6 százalékkal fokozódott. Az utóbbi öt év átlagával szemben a szemestermények termelése 7,9 százalékkal, a cukorrépáé 9,3 százalékkal, a burgonyáé 2,3 százalékkal, a takarmányféléké pedig 32,7 százalékkal emelkedett. Ugyancsak kedvezően alakult az 1966. év folyamán az állattenyésztési termelés is. 1965-tel összehasonlítva 5,3 százalékkal több vágómarhát (23 ezer tonna), 6,3 százalékkal több tejet (238 millió liter) és 2,4 százalékkal több tojást (72 millió darab) termeltünk. Ezekből a termékekből 1945 óta ez volt a legmagasabb termelési eredmény. Jelentősen növekedett a tehenek átlag tejhozama is, amely az 1965. évi 1954 liter ről 1966-ban 2081 literre emelkedett. Az 1966. év során kibővült a mezőgazdaság anyagi-műszaki alapja. A mezőgazdaság számára 14 474 traktort, 793 tehergépkocsit, 14 222 pótkocsit, 3165 gabonakombájnt és 753 cukorrépaszedfi gépet szállítottunk. A mezőgazdaságban dolgozók számának alakulása az 1966. év folyamán sem volt kielégítő. Az év során a kilencéves iskolákból mindössze 31 ezer fiú és lány választotla a mezőgazdasági munkát hivatásául. A vízgazdálkodás terén 1966ban folytattuk a munkálatokat a községek új vízvezeték- és csatornahálózatának kiépítésére. 0] vízvezetéket építettünk 70 községben, és csaknem ezer kilométer hosszú vízvezetékhálózatot fektettünk le. Népgazdaságunk beruházási költségei 1966-ban 8,9 százalékkal nőttek meg és 46.6 milliárd koronát tettek ki. A népgazdaság beruházásai az 1965-beli 42,8 milliárd koronáról 1966-ban 46 6 milliárd koronára, tehát 8,9 százalékkal emelkedtek. A lakóházak és családi házak területén közel 75 ezer lakást fejeztek be. tehát 2,5 ezer lakással kevesebbet, mint 1965 ben. A tudomány és a technika fejlődéséhez 1966-ban hozzájárult a kutatási és fejlesztési alao további kibővítése. Az említett alap dolgozóinak száma ötezerrel növekedett és az év végére elérte a 134 ezret. A tudomány és technika fejlesztésére szánt eszközök mintegy hat és fél milliárd koronát tettek ki. 8445 találmányt jelentettek be, tehát 560-al többet, mint tavalyelőtt, 1800-at vezettek be, 4300 szabadalmi okiratot adtak ki, tehát 300-al többet mint tavalyelőtt. A találmányok segítségével megtakarított összeg meghaladta a 80 millió koronát. Ezzel szemben újító javaslatot mintegy 160 ezret nyújtottak be, tehát kb. 18 százalékkal kevesebbet, mint az 1965. év folyamán. Az újító javaslatok közül kb. 90 ezret vezettek be és az ily módon elért megtakarítás kb. 900 millió koronát tett ki. KÖZLEKEDÉS ÉS TÁVKÖZLÉS A közlekedés biztosította a népgazdaság szállítási követelményeit és az 1965. évi eredménnyel összehasonlítva 29,7 millió korona áruval és 34,2 millió személlyel többet szállított. A vasúti közlekedésben javult a kocsik megterhelése, megrövidült a vagonegység körforgalmának Ideje (1965-el összehasonlítva 4,5 százalékkal), s megjavult a vasúti szállítás grafikonjának teljesítése. Tovább folytak a vasutak villamosításának munkálatai. November 4-én megkezdték az újonnan villamosított, 121 kilométer hosszú Havlíčkňv Brod —Brno közti vonal kísérleti üzemeltetését. Ezzel a villamosított vonalak hálózatának hossza elérte az 1798 kilométert. Az autóbuszok 1672 millió személyt szállítottak, tehát 2,2 százalékkal többet, mint az 1965. év folyamán. Az autóbuszvonalak hossza elérte a 155 ezer kilométert. A városi tömegszállítási közlekedési eszközök 1628 millió fizető személyt szállítottak, ami 1,3 százalékkal több, mint 1965-ben. Légiforgalmi vállalatunk 24 ezer tonna árut és 1 millió 360 ezer személyt szállított (tehát 1965-el összehasonlítva 9,2 százalékos emelkedést ért el). Az elmúlt év folyamán további 91 ezer telefonállomási létesítettünk, így az év végéig 1 millió 583 ezer telefonállomás volt üzemben. Az év végéig további 106 ezer telefonállomás felszerelésére nyújtottak be kérvényt. KÜLKERESKEDELEM A külkereskedelem forgalma 1966-ban — az 1965. évvel öszszehasonlítva — 2,2 százalékkal emelkedett. A kereskedelmi mérleg pedig 0,86 milliárd korona aktívával zárult (kereskedelmi paritásban). A szocialista országokkal folytatott külkereskedelmünk 68,9 százalékát tette ki egész külkereskedői műnknek. Külkereskedelmünk 1966-ban több gépet és gépi berendezést hozott be, hogy ezzel biztosítsa termelésünk műszaki színvonalának emelését. Mezőgazdasági termelésünk növekedése ellenére is tovább emelkedett élelmiszerbehozatalunk, beleértve a nyersanyagokat is. Az élelmiszeráru, kivált pedig az ipari fogyasztási cikkek behozatala — az eddigi évekkel összehasonlítva — nagyobb mértékben arra irányult, hogy bővítsük belső piacunk áruválasztékát. ÉLETSZÍNVONAL A lakosság pénzbevételei több mint 5 százalékkal emelkedtek. A népgazdaság dolgozóinuk száma (az EFSZ-ek nélkül J átlagban 5 millió 645 ezer volt számuk az 1965. évvel szem ben 2,6 százalékkal emelkedett. A népgazdaság dolgozóinak havi átlagbére 1966 ban 1498 koronát tett ki, így tehát 35 koronával, azaz 2,4 százalékkal emelkedett. A kifizetett bérek összege, az 1965. évi eredménynyel szemben 4,9 milliárd koronával volt magasabb, és öszszesen 101,5 milliárd korona bért fizettek ki. A munkás-alkalmazotti háztartások létfenntartási költségei, az 1965. évvel összehasonlítva, mintegy 0,3 százalékkai emelkedtek. Mivel az alkalmazottak minimális átlagbére gyorsabban nőtt a létfenntartási költségeknél, az 1966-os reálbérek, az 1965. évvel öszszehasonlítva, 2,1 százalékkal emelkedtek. A betegbiztosításra és a szo ciális biztosításra fordított költségek 1966-ban 26,3 milliárd koronát tettek ki, tehát 1,2 milliárd koronával többet, mint 1965-ben. BELKERESKEDELEM, SZOLGÁLTATÁSOK, EGÉSZSÉGÜGY Az állami és a szövetkezeti kereskedelem kiskereskedelmi forgalma 1966-ban 117,6 milliárd koronát tett ki, s így 5.8 milliárd koronával haladta meg az 1965. évi forgalmat. A Belkereskedelmi Minisztérium kereskedelmi szervezeteiben a kiskereskedelmi forgalom értéke 1966-ban 63,2 milliárd koronát tett ki, míg a fogyasztási szövetkezetekben 31,1 milliárd koronát. Külföldi turistaforgalmunk az 1966. év folyamán erősen emelkedett, mégpedig mind a szocialista, mind a kapitalista országokkal. A tőkés országokból összesen 755 000 személy látogatott el köztársaságunkba, ugyanakkor hazánkból 209 000 en utaztak ezekbe az orszá gokba. A szocialista országokból 2 764 000 személy látogatott el hozzánk; ugyanezen Idő alatt 1 755 000 csehszlovák turista utazott a szocialista országokba. Az 1966. év végén egészség ügyünkben mintegy 30 000 or vos tevékenykedett. Az egészségügyi intézményekben 171 800 ágy állt a betegek rendelkezésére, ebből a kórházakban 112 200. Az ágyak száma a kórházakban az 1965. év végével összehasonlítva 500-al emelkedett. ISKOLAÜGY ÉS KULTÚRA Az óvodákba az 1966—67. Iskolaév elején 345 000 gyereket írattak be. A kilencéves alap iskoláknak 2 164 000, az általános műveltséget nyújtó és egyéb középiskoláknak 108 000 tanulójuk volt, ebből 9000 en foglalkozásuk mellett folytat ták tanulmányaikat. Főiskoláinkra az 1966—67. iskolaévben 139 000 hallgató iratkozott be, s ezek közül 46 000 foglalkozásuk mellett folytatták tanulmányaikat. Filmiparunk 1966-ban 43 egész estét betöltő filmet gyártott, ebből 14 szélesvásznú filmet. Az állami filmvállalat 1035 000 előadást tartott, amelyet 127 millió néző látogatott meg. SZLOVÁKIA FEJLŐDÉSE Szlovákia gazdaságának fejlődésére — akárcsak az előbbi év folyamán — az volt jellemző, hogy gyorsabban fejlődött ipari, építőipari és mezőgazda sági termelése, mint a cseh országrészekben. Az ipari termelés terjedelme, az 1965. évi eredménnyel öszszehasonlítva, 12,4 százalékkal emelkedett; a növekedés mértéke, az utóbbi öt esztendő folyamán, most volt a legmagasabb. Szlovákia ipari termelése az egész ország ipari termelésének 21,6 százalékát teszi ki. Az ipari üzemek dolgozóinak átlagbére 2,8 százalékkal emelkedett, vagyis egyénenként 1590 koronát tett ki. Az ipari termelésben az egy dolgozóra eső munkatermelékenység, az 1965. évvel összehasonlítva, 5,7 százalékkal nőtt Az állami színházak az 1966 év folyamán 24 400 előadást tartottak, amelyeken 10.5 millió néző vett részt Az 1966. év folyamán 6354 könyvet adtunk ki, 54 millió példányszámban. A folyóiratok száma 1251-et tett ki, ebből a napilapok száma 27 volt. A folyóiratok teljes évi példányszáma 1895 milliót tett ki Csehszlovákia lakossága 1966ban 77 000 fővel gyarapodott. A lakosságnak ez a növekedése egyike volt a legalacsonyabbaknak a háború utáni években. Csehszlovákia lakosságának száma az év végén 14 272 000 volt. Szlovákia egy lakosára 3489 korona beruházás esett, tehát 310 koronával több, mint a cseh országrészekben. 31129 lakás építését feleztük be. A mezőgazdaság bruttó termelése az 1961—1965. átlagához viszonyítva, mintegy 14 százalékkal emelkedett, vagyis az 1965. évvel összehasonlítva 14,5 százalékkal. A piaci termelés a megelőző évvel összehasonlítva 9,8 százalékkal nőtt. Az általános műveltséget nyújtó és egyéb középiskolákon a diákok száma 42 300 volt. A szakközépiskolákon az iskolaév elején 90 300 tanuló tanult. A főiskolai hallgatók száma (48 800) gyakorlatilag a megelőző iskolaév színtjén maradt. 1966 végén Szlovákiának 4 433 000 lakosa volt, így tehát az ország lakosságának 31,1 százalékát tette ki. Kitüntetés (CTK) — Michal Sabolčík, a CSKP Központi Bizottsága elnökségének póttagja, az SZLKP Központi Bizottságának titkára Jozef Lacko építészmérnök-professzornak, a Szlovák Építészek Szövetsége elnökének tegnap átadta az „Építésben szerzett érdemekért" kitüntetést, melyet Antonín Novotný köztársasági elnök adományozott a jubilánsnak 50. születésnapja alkalmából. Olasz venfíéfk hazánkban Prága (ČTK) — Csehszlová kla Kommunista Pártja Központi Bizottságának meghívására február 6-án, hétfőn Prágába érkezett a Proletáregység Olasz Szocialista Pártjának négytagú tanulmányi küldöttsége. A kül döttség élén Lucio Libertino elvtárs, a párt Központi Bizottsága elnökségének tagja áll. A küldöttség csehszlovákiai tartózkodásának célja, hogv tanulmányozza a gazdasági kérdéseket, főként pedig népgazda Ságunk iránvításának és terve zésének új elveit. szakszervezeti küldöttségek látogatásai (ČTK) — A Forradalmi Szak szervezeti Mozgalom VI. kongresszusán részt vett több mint 30 külföldi vendég tegnap ha zánk egyes kerületeibe, üzemeibe, szövetkezeteibe és üdülőhelyeire látogatott. A Szovjet Szakszervezetek Össz-szövetségi Központi Tanácsának küldöttsége Vaszil Hites Prohoroo titkár vezetésével tegnap megtekintette a bratislavai Slovnaft vegyi kombinátot, majd a délutáni órákban visszatért Prágába. Változás a Csehszlovák Rádió szlovákiai vezetőségében Bratislava (ČTK) — Azzal összefüggésben, hogy dr. Miloš Marko. a Csehszlovák Rádió szlovákiai igazgatója Prágába távozott, ahol átvette a Csehszlovák Rádió központi igazgatójának funkcióját, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöksége Andrej SarvaSt nevezte ki a Csehszlovák Rádió szlovákiai igazga tójává A kinevezési okiratot tegnap nyújtotta át neki Jozef Kríž, az SZNT alelnöke, Michal Pechonak, az SZLKP KB ideológiai osztálya vezetőjének és dr. Matej Lűéannak, az SZNT oktatásügyi megbízottjának Jelenlétében. Sikeres esztendő Az utóbbi esztendők egyik legsikerültebbje volt a tavalyi. Szlovákiában a mezőgazdasági termelés 14,5 százalékkal növekedett. Remélhető, hogy az idén is mindent megtesznek a mezőgazdasági dolgozók a terméshozamok fokozása érdekében. Erről, meg az új irányítással kapcsolatos néhány kérdésről tájékoztatta tegnap az újságírókat Koloman Boda elvtárs, földművelésügyi megbízott. Hangoztatta, hogy a szerződések megkötésével a társadalmi igénynek megfelelően már több mint 90 százalékra biztosították a mezőgazdasági termékeket. lm) Az új szakszervezeti tagdíjfizetési táblázat A VI. országos szakszervezeti kongresszus határozata alapján 1968. január 1-től az alábbiakban módosul a szakszervezeti tagdíjfizetési táblázat: Tiszta havi jövedelem: Tagdíj: 600 koronáig 1,— korona 601 — 800 koronáig 4,— korona 801 — 950 koronáig 7,— korona 951 — 1050 koronáig 9,— korona 1050 koronán felül 1 százalék Azok a nyugdíjasok és diákok, akik nincsenek munkaviszonyban, valamint a fizetetlen szülési szabadságon levő nők 1 korona havi tagdíjat fizetnek. A beiratkozási díj összege 2 korona. (sm) A CSKP és a JKP képviselőinek megbeszélései Belgrád (ČTKJ — A Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottságának székházában tegnap befejeződtek a CSKP és a JKSZ képviselőinek megbeszélései, melyeken részt vett Oldrich Kaderka, a CSKP Központi Bizottságának póttagja, a netnzetV-z' osztály vezetője, valamint Niiaz Dizdarevics, a (KSZ Központi Bizottsága végrehajtó bizottságának tagja. Az őszinte baráti légkörbsn folytatott beszélgetésen a két párt képviselői eszmecserét folytattak a nemzetközi munkásmozgalom időszerű kérdéseiről. A nicaraguai választások eredményei Managua (ČTK) — Nicaraguában a vasárnapi általános választások eddigi nem teljes eredményei alapján az elnöki hivatal jelöltjeinek élén Anastasio Somoza tábornok, a Nacionalista Liberális Párt tagja áll. Eddig még csak 101 választóközpont eredményeit összegezték. Somoza tábornok 20 729 szava zatot, ellenjelöltje, dr. Fernando Aguero Rocha, a Hagyományos Konzervatív Párt tagja 10 483 szavazatot kapott. Valószínű, a választásokon mintegy félmillió szavazatot adtak le. Nicaraguá ban az elnökön kivül új kong resszust is választottak. A görög koronatanács Ciprusról tárgyalt Athén (ČTK) — Athénban tegnap összeült a görög koronatanács, hogy a ciprusi kérdésről tárgyaljon. A tanácskozáson amelyet Konstantin király hívott össze, a politikai pártok nyolc vezetője beszélt, közöttük Paraskevopulosz miniszterelnök és Ikononu Gurasz külügyminiszter. A haladó görög demokrati kus baloldali pártokat (EDA) azonban nem hívták meg. Amint a miniszterelnök egv sajtóértekezleten rámutatott. Görögország és NATO-beli szövetségesei kapcsolatairól fognak tárgyalni, az EDA azonban ellenzi e kapcsolatot. Athéni jelentések szerint a koronatanácsnak főként arról kell döntenie, hogy Görögország folytassa-e Törökországgal ciprusra vonatkozó titkos megbeszéléseit. Makariosz ciprusi elnök, aki tegnap Athénba érkezett, erélyesen szembeszáll mindazokkal a tervekkel, amelyek a szigetországnak — bármilyen ürüggyel — NATO támaszponttá való átalakítására irányulnak. A görög demokratikus baloldali párt (EDA) adminisztratív bizottsága a tegnapi hatodik ülésszakán határozatot hozott, amelyben megállapítja, hogy Sztefanopulosz kormányának lemondása és az új általános választások kiírása a nép harcának eredménye. Most biztosítani kell azt, hogy a nép a választásokon valóban kinyilváníthassa akaratát. Az EDA valamennyi választókörzetben jelölteket állít. Megszökött a börtönbe! három venezuelai kommunista Caracas (ČTK) — Venezuela Kommunista Pártjának három vezető személyisége: Pompeyo Marquez a VKP Központi Bizottságának titkára, Guillermo Garcia Poncé és Teodor Petkoff a párt Központi Bizottsága politikai bizottságának tagjai kedden megszöktek a Caracas központjában levő San Carlos szigorúan őrzött börtönéből. Jósé Gabriel Paez, a venezuelai politikai rendőrség parancsnoka közölte, hogy a foglyok a cellájukból kiásott alagúton keresztül szöktek meg s hozzáfűzte, az alagút ásása egy évig tarthatott. BORDEAUX francia városban hétfőn a Dassault repülőgyár merignaci fiókjának munkásai nagy tüntetést rendeztek, tiltakozásul az ellen, hogy az igaz gatóság bizonytalan időre be akarja zárni a vállalatot.