Új Szó, 1967. február (20. évfolyam, 32-59. szám)

1967-02-25 / 56. szám, szombat

A sivatag ha/ója? Mindenki a tevét nevezi így. De amikor először láttam felbukkanni lzmallia után a homokdombok mögül a csatornán lassan vonuló hajókaravánt, arra gondoltam, hogy most látom válóban a sivatag hajóit — mintha a homokon úsztak volna, az útról nem látható keskeny vízsávon egymás nyomában, szinte Imbolyogva, olajszállító tankerek, fehérek és rozsdásak, karcsúak és tömzsiek, végeláthatatlan sorban ... A Sinai-félszlget sárgálló homokdombjai és a Nílus-deltától keletre húzódó sivatag határán vájt víziút az EAK ütőere. Forgalma szabályosan, ritmikusan lüktet, a hajók szünet nélkül kelnek át rafta Szueztől Port-Saidlg. A CSATORNAIGAZGATÓSÁG legfontosabb terme a diszpécserközpont. Ide lépett be tizenegy évvel ezelőtt Junesz ezredes, ma az EAK miniszterelnök-helyettese, hogy végrehajtsa Nasszer elnök rendeletét, amely a csatorna államosításával visszaadta Egyiptomnak jogos jussát. Junesz azt mondta a forgalomirányító tiszteknek, folytassák a munkát, a forgalomnak egy percre se szabad megállnia. Az angolok időt akartak nyerni és folytatták a munkát; de mindent megtettek, hogy visszaszerezzék a fontos stratégiai útvonalat és a City urainak roppant jövedelmét. Nemsokára kiadták a jelszót a csatorna forgalmának szabotálására, visszahívták révkalauzaikat, szakértőiket, s azt jósoltak, hogy Egyiptom képtelen lesz a csatorna bonyolult gépezetének kezelésére. S amikor befejeződtek a katonai előkészületek, megkezdődött az EAK ellen a hármas agresszió. Tíz éve ennek, s amikor ellátogatok a diszpécserközpontba, hogy számbavegyem a csatorna egyiptomi irányításának eredményeit, első és leginkább szembetűnő megállapításként feljegyezhetem: csupa egyiptomi, csak egyiptomi hajóstisztek Irányítják a Szuezi-csatorna forgalmát. És jobban, eredményesebben, mint a múltban bárki isi ABDEL BATTABB RÉVKAPITÁNY i fehér sortban, fehér parfaanaingben ül az Íróasztala mellett, haját lobogtatja a ventillátor szele; előtte rádiótelefonok, kimutatások, grafikonok. Minden hajó minden adatát tudja, percnyi pontossággal követi a karaván útját, minden mozzanatról értesítik a megfigyelő állomásokat. Öramüpontos gépezet ez, nem is lehetne másként. — A hajókaravánokat úgy kell összeállítani, hogy a különböző tonnatartalmú és sebességű hajók egyenletes gyorsasággal haladhassanak. A csatorna nagyobb részén egyirányú forgalom van, a konvojoknak tehát a kitérőkben várakozniuk kell az ellenirányból érkezőkre. Minden perc számít, hiszen az a célunk, hogy minél gyorsabb legyen az Átkelés. Átlagosan 15 órát vesz Igénybe egy-egy VÉGIG áthaladás, de ezt az időt mindinkább csökkentjük — mondja a révkapitány. Amikor meglátogatom a diszpécsereket, a napi-jelentések összegezése éppen kiadja az átlagos eredményt: az első konvojban, amely Szuezből megállás nélkül ment fel Port-Saidig, 24 hajó volt, a Port-Saidból reggel és este indult karavánokban pedig 15 és 16 hajó. De ezt az 55-ös napi átlagot mostanában jóval túlszárnyalják: az éveken át megdönthetetlennek hitt 84-es rekordot nemrég temették — vidám „tor" keretében —, és feljegyezték az új csúcseredményt. A Port-Saidból induló karavánoknak ma még meg kell állniok a kitérőknél, a Balah állomásnál és a Sós tavaknál; az a baj, hogy Balahnál csak 18 hajó számára van hely a kitérősziget bakjainál. Mélyíteni is kell a csatornát, hogy a nagy olajszállító tartályhajók is áthaladhassanak rajta — A legnagyobb hajó, amely átkelt a csatornán, a 106 ezer tonnás Manhattan tartályhajó volt, igaz, hogy üresen — mondja a diszpécserek vezetője. — Terhelve 60 000 tonnás hajókat tudunk átereszteni, vagyis 12 méteres merülést tudunk biztosítani, a 14,5 méteres medermélységnek megfelelően. 1965-ben pontosan, 20 289 hafó kelt át a csatornán. Ezek a hajók 316 millió tonna űrtartalmat képviseltek és 225 millió tonna árut, ebből 163 millió tonna olajat szállították. Kevesen tudják, hogy a csatorna tranzitforgalma mintegy kétszerese annak, amit New York kikötője lebonyolít. Ennek a hatalmas forgalomnak haszna ma Egyiptom népét gazdagítja; a csatorna az EAK fő devizaforrása. Az államosítás előtt a csatorna jövedelme a francia és angol monopóliumok pénztárába vándorolt: a hivatalosan bevallott évi 35 millió fontos jövedelemből csak egyetlen millió jutott Egyiptomnak. Az államosítás után folytonosan emelkedett a jövedelem, 1964ben már elérte a 75 milliót és tavaly meghaladta a 85 millió fontot. A diszpécserek mindenben pontosak; rendelkezésemre bocsátják a pontos adatot is: a csatorna igazgatósága 1965-ben 85 792 234 egyiptomi fontot fizetett be az EAK kincstárába. A RÉVKALAUZOK CSATAJÁT is megnyerte az immár egyiptomi csatornatársaság. Tíz évvel ezelőtt 197 révkalauz vezette át a hajókat a keskeny víziúton, s többségük külföldi volt. Amikor az imperialista hatalmak a csatorna megbénítására törekedve visszarendelték a révkapitányokat, mindössze 33 maradt Egyiptomban: 21 arab és 12 egyiptomi születésű görög révkalauz. — Az arab és a szocialista országokból érkező révkalauzok segítségünkre siettek és mi se kíméltük erőnket — mondja Mungld kapitány, akinek naszádján végigjárjuk a csatorna főbb állomásait. A révkapitányok túlnyomó többsége ma már egyiptomi állampolgár, s csak 48 külföldi segíti munkájukat. A külföldiek: 12 görög, U fu, ószláv, 10 lengyel, 6 német, 3 olasz, 3 spanyol, 1 norvég, 1 amerikai, 1 iráni. Baráti egyetértésben dolgozunk és készülünk a Nasszer-terv végrehajtására. A Nasszer-terv megvalósításával növelik a csatorna kettős irányú szakaszainak hoszszát. A vízi „kettős vágány" a teljes csatornahosszúság egyharmadára növekedik. Később sor kerül a csatorna teljes hosszának kiszélesítésére is. Munkába állítják a világ két legerősebb vontatóhajóját, a Mared és a Sahm hajókat. Radar- és televízióállomások láncolatán keresztül irányítják-ellenőrzik az átkelő karavánokat, új mélyvízü kikötőket építenek a csatorna két kapujában és a felezőponton lévő Izmailiában. Az EAK második hétéves tervének egyik legnagyobb beruházása lesz a csatorna bővítése. A NASZÁD egy olasz olajszállító oldalához simul. Nem állunk meg, a tartályhajóról leeresztett hágcsóra menet közben kapaszkodik fel Muhgid kapitány, hogy átvegye a kormányt, még a Nagy Keserű tavak előtt. A révkalauz kis motorosa elkanyarodik a hajótól. A fehér ruhás egyiptomi tiszt odafönt most nyújt kezet a tanker tengerészeinek, és búcsút int nekünk is. A naszád még nincs messze, talán még odahallatszik a hangom: — ftj hajózást, kapitány! RIIONYÍNSIKY iSTWfeá KAIRÓI. UHU 3? ma és holnap TÓTH MIHÁLY LENGYELORSZÁGI RIPORTJA M

ég másfél évtizede is így emlegették a Wawelok egykori fészkét: a nyugdífasok városa. Tradíció, melynek gyökereit alighanem a már idestova ötven esztendeje „jobblétre szenderült" Monarchiában kellene keresni. Kivénült katonatisztek és nyugdíjas hivatalnokok lepték el a várost, mert olcsó volt itt az élet. A környékbeli parasztok potom áron szállították az élelmiszert, a megcsappant jövedelmű kisurak itt továbbra is játszhatták az urat. Almos kisváros volt Krakkó még közvetlenül a háború után is. A belváros kávéházai, üzletei stílusukban még ma is a századforduló kispolgárának ízlését képviselik. Lakosainak száma ötven éve még a hetvenötezret sem érte el. Volt, aki még 1946ban is azt mondta: Krakkó — pusztulásra ítélt város. Aztán az ötvenes években mérnökök serege érkezett a város környékére: „Ipari központot építünk, hogy fellendüljön a város, hogy meggyorsuljon a lengyelek legősibb városának a vérkeringése." S megkezdték a Lenin Kohászati Művek építését. Az ipari gócpont felépítése gyökeresen megváltoztatta a városnak és környékének arculatát. Lakosainak száma hamarosan az 1945—46-osnak a kétszeresére ; félmillióra emelkedett. És hogy milyen fejlődéssel számolnak az elkövetkező évtizedekben? Erről a krakkói egyetem szociológiai tanszékén mondottak érdekes dolgokat. — Ma már egyre ritkábban emlegetik, hogy Krakkó a nyugdíjasok városa, — mondotta Josef Kowalski, a tanszék egyik adjunktusa. A város megfiatalodott, és a nagyobb települések közül itt a legnagyobb a népszaporulat. Lakosainak száma 1961ben érte el a félmilliót. Ogy-e, azt kérdi, mi okozta ezt a dinamikus fejlődést? Kétségkívül a kohómű építése. A

Lenin Kohászati Műveket járva egy kicsit otthon éreztem magam. Néha azt gondoltam, hogy Ostraván vagyok, máskor úgy éreztem, hogy egy mesebeli hétmérföldes csizma a Kelet-szlovákiai Vasműbe röppentett. Mindenütt égbenyúló kémények, csőrengeteg, nagyolvasztók, acélkonvertorok. És mindenütt húsz és harminc év közötti fiatalok. A várostervezők a hatvanas évek elején úgy számították, hogy az ipar fejlesztése nyomán 1980-ig a város lakossága 750 ezerre növekszik. "Elszámít tották magukat, mégpedig nem is kevéssel: Kétszázötvenezerrel. 1959 és 1963 között egy páratlan népesedési expanzió következett be. Kiderült, hogy egy nagyváros ipara a termelésben dolgozókon kivül más foglalkozásbelieket is vonz. Például a főiskolásokat. Krakkó egyeteme Európában i legrégibbek, legpatinásabbak közé tartozik. Az egyetemi életnek itt mély hagyományai vannak. Elsősorban azonban a humán tudományokat ápolták Itt régebben. A kohómű építése egyben szükségessé tette egy műszaki főiskola létesítését ls. Először a kohóipari szak nyílt meg, de csakhamar szükségessé vált a gépészmérnöki kar megnyitása is. Ezzel egyidejűleg a társadalomtudományi szakok is terjeszkedni kezdtek. Krakkónak ma tizenegy egyeteme és főiskolája van, melyeken több mint huszonötezren tanulnak. Az innen kikerülő szakomberek zöme le is telepszik a városban, családot alapít. Hazai egyetemeink és főiskoláink végzett növendékei jutottak eszemhe, mikor a szociológusok az újdonsült szakemberek elhelyezéséről beszéltek. Felvillant előttem egy-egy ismerős orvos, mérnök és pedagógus arca, akik mindent elkövetnek, hogy csak Prágában vagy Bratislavában kapjanak állást. Lengyelország főiskoláin ilyen problémák nem merülnek fel. A félmilliónál nagyobb lélekszámú gazdasági és kulturális centrumok száma ugyanis már ma megközelíti az egy tucatot. Tehát senkinek sem okoz problémát, ha — orvos vagy mérnök létére — nem Varsóban, a fővárosban kap állást, hanem történetesen Wroclawban, Poznanban, Katowicén vagy — a ma már fiatalok városának nevezett — Krakkóban. Akármilyen ősrégi is a város — Krakkó egyes negyedei — például a kohómű mellett épült lassan már 200 ezer lakosú új lakótelep —, egy-egy helyen 14—15 éves kamaszra emlékeztet, akinek néha a nadrágja szára lesz rövid, máskor meg kabátját növi ki hirtelen. Ügy látszik, ez a hirtelen növekvő városok sorsa. Kiderül például, hogy kevés az élelmiszerbolt. Mikorra felépítik az új boltokat, a bölcsődei, óvodai férőhelyek száma bizonyul kevésnek. Az már más kérdés, a ruhakinövés korrekciója hónapokig, évekig vagy esetleg évtizedekig tart-e. N

em véletlen, hogy Krakkó fejlődésének problémáiról éppen az egyetem szociológiai tanszékén kaphat az ember legavatottabb információt. A szociológusok állandóan figyelemmel kísérik a lakosság összetételének, igényeinek alakulását Hogyan oldják meg például a dolgozó nők, anyák, feleségek második műszakjának — az otthoni munkának — a kérdéseit? Ezzel a problémakörrel az egyetemen külön tudományos munkaközösség foglalkozik. A kohóipari kombinát területén — a helyszínen — mérik fel, milyen lehetőségei vannak a nőkről való fokozottabb gondoskodásnak. És főleg azt tanulmányozzák, a lakótelep építése folyamán milyen lehetőségeket szalasztottak el, hogy legközelebb ilyesmi ne forduljon elő. — Kiszámítottuk például — mondotta a tanszék egyik tagja — hogy a kohókombinátban dolgozó több mint nyolcezer nő műszak után még nemrég is 2—3 órát bevásárlással töltött el, mert e célból az óvárosba kellett utaznia. Ezt követte az otthoni munka, a főzés, a takarítás, a gyerekekről való gondoskodás. Mindent összevetve a dolgozó nő második műszakja igazi műszak volt, és egyáltalában nem idézőjelben kellett érteni. A város és a kombinát vezetői nemcsak konstatálták, amit a szociológusok megállapítottak, hanem már meglehetősen sokat tettek is a helyzet Javulása érdekében. Például bővítették az üzlethálózatot. De nem akárhogy bővitettékl A legtöbb üzemrészlegben, közvetlenül a munkahely mellett üzleteket létesítettek. A dolgozó háziasszonyok műszakkezdés eiőtt az üzletvezetőnél leadják a listát, és munka után — kosárba elkészítve — átvehetik az árut. — A nők — saját bevallás szerint — legalább napi két óra szabad időt nyertek ezáltal. A bölcsődék, óvodák rendszerének kiépítése is igen megkönynyíti a dolgozó nők életét. Rendszerré vált, hogy a vállalat a dolgozó anyák kisgyermekét az üzem egy parkosított részén épített bölcsődéjében helyezik el. Munka után az anya néhány percnyi időveszteséggel a gyermekét is hazaviheti. Havonta több tízezer fiatallal gyarapszik Krakkó lélekszáma. Ez azt jelenti, hogy szívesen laknak Itt az emberek, hogy a városnak nemcsak nagy múltja, hanem jövője is van. Ki tudja, nem tévedtek-e a várostervezők, amikor — az előbbi, 750 000-es lélekszámot korrigálva kijelentették, hogy 1980-ban a városnak egymillió lakosa lesa? 1987. n. 25.