Új Szó, 1967. január (20. évfolyam, 1-31. szám)

1967-01-12 / 12. szám, csütörtök

Nagyon megkapó és tanulságos dolgokat olvastam az „Érdekes emberek" című rovatukban. Ez adta az ötletet, hogy falunk egyik legöregebb és legaktívabb kommunistájáról írjak, aki szintén megérdemelné, hogy mások is megismerjék tanulságos életét... Vince bácsi tanácsa A bakai szö vetkezet az elő ző évekhez viszonyítva nagyon jól gazdálkodik. Évrői évre növekedik a terméshozam, s ezzel arányosan a munkaegység értéke is. Ilyen jó eredményeket csak hozzáértő vezetőséggel és lelkesen dolgozó szövetkezeti tagokkal lehet elérni. A bakai szövetkezetben egyikl. i sincs hiány, öregek és fiatalo; egyaránt megtalálják a számításukat. Mint minden szövetkezetben, itt ls az öregek tartják a lelket. Ilyen idős munkások közé tartozik Ambrus Vince bácsi is, aki jó pár éve nyugdíjban van már, ennek ellenére rendszeresen eljár munkába. Magas a termete, hetyke a bajusza, szeme csillog, arcáról sugárzik az egészség és az életerő. Maga se hitte volna, hogy hatvannyolc éves korában ilyen jó erőben lesz, mert a? élet korán megismertette vele a nyomorúságot. Apja az első világháború harcaiban vesztette életét, s édesanyját is ezekben a válságos Időkben vitte el a beteség. Tizenhatban — tizennyolc éves volt akkor — a dunaszerdahelyi sorozóbizottság elé állították. Besorozták és csakhamar a román frontra, vezényelték. A tüzéreknél szolgált. Később az olasz fronton élte át legkiábrándítóbb élményét. — Egy alkalommal, — mondja Vince bácsi, — a parancsnokunk rámbízta a lovát, hogy vigyem hátra a vonalból, a hadtesthez, mely körülbelül harminc kilométernyire volt tőlünk. Az olasz ágyúk erősen verették az utat, kénytelen voltam behúzódni egy nagy fa alá. A lovat eltalálta egy szilánk, s csakhamar kimúlt. A nyerget és a tiszt holmiját nem mertem otthagyni. Hátamra vettem a hetvenkét kilogrammos málhát, s cipeltem vagy öt kilométernyi útszakaszon. Csak most éreztem meg igazán a gyenge élelmezés következményeit. Elvergődtem még egy vagy két kilométert, de tovább már jártányi erőm se maradt. Szerencsémre arra jött a hadtest autója, s így sikerült hazajutnom a táborba. Azonnal Jelentettem, hogy a ló kimúlt. Nyomban kaptam egy olyan pofont, hogy a szemem szikrázott tőle. Aztán „jutalmul", hogy hazahoztam a súlyos málhát, kikötöttek. — Az olasz fronton győződtem meg végképp arról, hogy ez a háború a gazdagok háborúja, — vonja le a tanulságot Vince bácsi. — És persze nemcsak én éreztem Igy, hanem a katonák ezrei. Ezért, aki tehette, megszökött. A hadsereg csakhamar vereséget szenvedett, és megkezdődött a visszavonulás. Mire hazaérkeztünk, már mindenütt forrongást észleltem. A háború okozta nyomorúság a munkásokat az élelmiszerraktárak megtámadására és kifosztására késztette. Kivezényeltek bennünket a munkások leverésére. Megtagadtuk a parancsot. Hogyan ls lőhettünk volna a védtelen munkásokra, nőkre, gyermekekre. Hiszen mi magunk is munkáscsaládok fiai voltunk. Inkább ml is segítettünk nekik ... Vince bácsit magával ragadta a forradalom, s végigharcolta a Magyar Tanácsköztársaság hadseregének kötelékében. Nagy lelkesedéssel harcolt, mert ez már nem a gazdagok háborúja volt. A vereség, a fogság, a tizedelés sem törte meg őt. Később itthon a polgárt hatóságok első intézkedése az volt, hogy börtönbe és sötétzárkába juttassák. Egy időre elvesztette látását. Szabadlábra helyezése után rendőri felügyelet alatt tartották. Az üldözések ellenére mégis belépett a kommunista pártba, mert nem akarta feladni a megkezdett harcot. Vince bácsi családi élete se volt csapások nélkül. Két gyermeke torokgyíkban halt meg, de hármat sikerült felnevelnie. Az egyik fiú traktoros a szövetkezetben. «—- Vele együtt építettük fel az új családi házat, — mondja Vince bácsi. — Nagyapa vagyok. A feleségem nagymama. Mivel jól szolgál az egészségem, szívesen dolgozom a szövetkezetben. Megkapom a munkám jutalmát ... Vince bácsinak volna egy-két szava a fiatalokhoz. Azt üzeni nekik, hogy becsüljék meg azt a rendszert, amelyet apáik vérükkel harcoltak, ki, s tanuljanak, mert a tudatlanság az emberiség nagy bajkeverője. Dolgozzanak becsületesen, és becsüljék meg egymást, mert az ember a legnagyobb érték. Ez Vince bácsi életének és megpróbáltatásainak tanulsága. Ezt adja tovább tanácsként a fiataloknak, s elfogadhatják jó szívvel, mert igazi jótanács. SÁRKÁNY IMRE tanító, Baka P

ang — mondta Kontha, a fiatal színész. A szó. naJc nem volt különösebb értelmi jelentése, Kontha nem is azért bökte ki magából, mert közölni akart valamit a világgal; nem, a lényeg a kiejtésben volt, a hangutánzásban, — Pang —• mondta ismét, már századszor. — Mit jelentsen ez, kérlek? — kérdezte Zólyomi, a kollégája, aki ebben az utolsó három napban vele tartott. — Cemendeség! — harsogta Kontha. — Lett légyen — mondta Zólyomi. — Na és aztán? Neked talán fáj? — Fáj. A gyomrom. — Szülészet — nőgyógyászat. — Nomármost. Aztán feflődlk. — Már aki. — Aztán itt van a gázsi. Neked gázsitól gázsiig elég a gázsi? — Nem. — Ez az, rossz a létezéstechnikád. — Nem vagyok életművész. — Nem vagy jó létezéstechnikus. — Hagyd abba, légy szíves. — Pangl — mondta Kontha. Zólyominak eszébe futott valami. — Nekem halált jó létezés-technlkám van — mondta nevetve, mivel azonban CSURKA ISTVÁN: £éte&éá~technifía — Igyál egy kis sört. — Ntncs már egy vasunk sem. — Ma van fizetés. Pangl — mondta Kontha. — Pangl — vette át Zólyomi. Egy darabig hallgattak. — Menjünk, vegyük fel a gázsit! — javasolta Zólyomi. — Gázsi, gázsi! — hördült fel Kontha, a „g"-t mindig alaposan megnyomva, majd énekelni kezdett, minden átmenet nélkül: „gázsi, gázsi, mi bajod, mért nem akarsz szólni". —- Avagy. „Gázsi, gázsi, nem kell várni, frissen jó a... s a többi." Avagy. „Gázsi, lesz maga juszt is az enyém." Avagy ... Semmi nem jutott eszébe. — Pang — mondta. — Na, ja, — vélte Zólyomi. — Az egészen más — mondta Kontha. — Ránk telepszik a szomorúság — mondta Zólyomi. — Olyanformán. — Csak azt tudnám, hogy ez miért van? — Rossz a létezés-technikája. — Mi? — Mondom: rossz a létezés-technikánk. — Légzés-technikát akarsz mondani. — Dehogy, az más káposzta. Létezés-technika. So. se hallottad még? — Nem. — En sem. De jó nem? — Megmagyaráznád? — Készséggel. Az ember általában 3 kiló nyolcvan dekával születik. Kontha nem nevetett az élcen, hamar elkomorodott, — A technika mindenhez passzol — mondta. — Élettechnika, házasság-technika, válás-technika, poli-technlka. — Az az igazi. Azaz, várjunk csak. Baj van. — Micsoda. — Kezd értelme lenni annak, amit beszélünk. — Ezt ném tűrhetjük. — Létezés-technikailag ez abszurdum. — Ügy, ahogy mondod. — Az élet. — Az élet. — Miszttkus ködök. — Záporok, zivatarok. — Pedig én, hidd el, öregem, a csendes őszi esők híve vagyok. — Az, és semmi másI — Hát aztán? — Igen. — Volna egy konkrét javaslatom. Igyunk még valamit. Kezdenék letisztulni. — A csüggedés vesz erőt rajtam. — Csüggedés, ködök, technikák. Pa-pa-pa pamm! — faj. Kontha hátradőlt a székén, szétvetette karját, lábát és behunyta szemét. — Mikor ébresszelek? — kérdezte Zólyomi. — Soha. — Te már többet nem akarsz felkelni? — Nem. — Ez a véged? — The End. Konyec fiima. — Milyen volt? — Unalmas. Egész életemben unatkoztam. — Rossz volt a létezéstechnikád. — Rossz. Idejétmúlt. — Voltak ideáljaid? — Sok. — Nem nőkre gondolok. — Én sem. — Es nők? — Megannyi. Számtalan. — Rezümé? — Nincs. — A pia? — Csak pia. — Talán ez volt az oka mindennek... — Felháborítóan ostoba feltételezés. Minden út ide vezetett. — Mit kérdezzek még? — Ne kérdezz semmit. Szállj magadba és hallgass. Megtörtént. Zólyomi csak egy negyed Óra múlva ébredt fel. — Hol vagyunk? — kérdezte. — Vidéken — mondta Kontha. E napokban nyiít meg Brat islavában a Szlovák Nemzeti Galériában Martin Martínček fényképész kiállítása, amelyen 140 művészi fénykép látható. Martin Martínček érett művészetét már több mint negyven külföldi kiállításon is bemutatta. Felvételünkön a művész Ébredés a hegyekben c. képével. CTK — Štefan Petráš felvétele Csőstül jön a baj Marija kimondhatatlanul örült, hogy ezen d télen végre megszűnt hosszú magányossága. Ugyanakkor megmagyarázhatatlan balsejtelem gyötörte, hogy bol. dogsága nem lesz hosszú életű. Egy este éppen színházba készültek. Mihail sanyarú ábrázattal jött munkahelyéről. Kék borítékot mutatott. Hivatalos ldéziő volt benne; ma este ötkor meg kell jelennie az ügyészségen, — Hát mégis...? — Nem — mondta Mihail. — A gázolás már elintézett ügy, de az az érzésem, hogy a húgommal történhetett valami. Később elmondom, hogy miért. Marija elkísérte Mihailt az ügyészségig. Gyalog mentek, Mihail "útközben elmondta, hogy előző este felhívta Nyinát, de senki sem jelentkezett. Lehet, hogy színházba mentek — gondolta. Éjjel egykor újra telefonált. Megint nem Jelentkeztek. Ma reggel Nylna munkahelyére telefonált. Egy női hang azt mondta, Vorobjova nincs ott. Nem is lesz. Mihail kérdezte, ml történt a húgával, talán kilépett állásából? Azt mondták, nem közölhetik vele telefonon, de nem állásváltoztatásról van szó. Otthon meg ez merősöknél alszik, és lakást akar változtatni.... Marija örömmel tapasztalta, hogy lassan visszatér Mihail régl énje, felengedett búskomoraz idézés várta őt. Azt hiszi, valamilyen összefüggésben lesz húgával. Mihail le akarta beszélni Mariját arról, hogy rá várjon, de a lány hajthatatlan volt. Igy aztán két órát le s fel sétált az ügyészség előtt... Végre megjelent MihaiL Jól sejtette ... Nyinát meggyilkolták. Az ügyészségen alaposan kifaggatták, mit csinált azóta, hogy mégtudta, húga Leningrádban él. Minden körülményt tekintetbe kell venniük... A héten még kétszer idézték be, aztán udvariasan bocsánatot kértek a zaklatásért. Mihail még egyszer telefonált Leningrádba, a sógorát kereste. Senki sem vette fel a kagylót. Az ügyészségen leningrádi nyomozók Jelentésére hivatkozva közölték vele, hogy sógora lsEgy délután éppen a kerületi bíróság előtt sétáltak el, s Mihailnak kedve támadt benézni a tárgyalótermekbe. Csak kettőben tárgyaltak. Az egyikben válóper folyt, a másikban egy garázda fölött ítélkeztek. Kétévi szabadságvesztéssel sújtották. Az élltélt Tyerentyev volt. Mihail hirtelen jókedvű lett. Mintha kicserélték volna. Remény dilemmája Remény-Zarokov most már elégedett volt, csak Krug váratlan távozása izgatta. Gyanúsan egybeesett Dembovtcs látogatásával. Dembovlcs a kerületi székhelyre is elment, érdeklődött Krug Iránt, s a takarítónőtől megtudta, hogy Krug valóban ott van a tanfolyamon. Dembovics Remény kérésére egy este a kertben az almafa alól kiásta a rádiót. Remény húsz másodperc alatt részletes rejtjeles Jelentést továbbított, és Leonytd Krugra vonatkozó utasításokat kért. Másnap éjjel tíz másodperces választ kapott, majd sokáig bíbelődött a rejtjeles szöveg megfejtésével. A központ véleménye az, hogy megkezdheti két különleges megbízatása végrehajtását. Leonyld Krug átszöktetését Június második felére tervezik. Addigra meg kell szereznie a kért talaj, és vízmintát, hogy Krug magával vihesse. Egy hónap múlva közlik a szöktetés részletes tervét. Megadták az Időpontot, mikor jelentkezzék ismét. ... Egy derűs napon alkonyat előtt Remény a kenyérgyár elé hajtott. A munkások éppen hazafelé szállingóztak. Pavel két lánnyal lépett ki a kapun; nyilván Jól szórakoztatta őket, mert nagyokat nevettek. Pavel most olyannak tűnt, mint akkor a vonatban. Ogy látszik, Dembovics Jól jellemezte. A fiú kezdett rokonszenves lenni Reménynek. Pavel villamosra szállt. A sportpályánál, még a megálló előtt legénykedve leugrott, betért egy falatozóba, aztán öreg házak között rövidítette útját hazafelé. Remény itt utolérte. — Halló, rádiótechnikusi Ülf bel Hazaviszlek. Ingyen. Pavel vizsgálgatni kezdte az autót, felismerte a sofőrt, és elkomorodott. — Ide hallgass, barátom, jól tennéd, ha gyorsan eltűnnél. Mi a fenének akaszkodtál a nyakambal Nem ismerlek, érted?! — mondta Pavel nem éppen barátságos hangon. Pavel körülnézett, befordult egy udvarba, ahol kocsiszínek mögött a másik utcára vezető keskeny kijáratot fedezett fel. Szemével Intett Reménynek, hogy kanyarodjék a másik, párhuzamos utcába. Remény megfordult, gázt adott, és a sarkon befordult. Pa. velnak azonban hűlt helyét találta. Nem sikerült a kapcsolat felvétele. A fiú pánikszerű megfutamodásának Remény csak örült. Természetes és érthető viselkedés. Hírszerzői ösztöne azonban azt súgta, hogy ne hamarkodja el a véleményalkotást. Ha Pavel kémelhárító, akkor a szovjet elhárítás eleve tudott Reményről, és szovjet földre érkezésének első pillanatától figyelik. Akkor viszont miért nem tartóztatták le? Talán azért, hogy felderítsék kapcsolatait? Hisz erre más eszközök is vannak!? Ha Pavelt az elhái rítás küldte a közelébe, akkor csak az lehet a szándékuk, hogy Remény beszervezze és céljaira felhasználja Pavelt. Eb. ben az esetben Szalonka remekül Játssza szerepét. Eddig egyetlen hibát sem vétett. Dembovics nem hiszi, hogy Pavel beépített ember volna, pedig ö öreg róka, nem megy könnyen lépre. A józan ész mégis azt parancsolta Reménynek, hogy alapos ellenőrzés nélkül ne közeledjék Pavelhoz. Csak egyet tehet. Pavelt talaj. és vízmintáért küldi, ezt Kruggai átküldi, és megkéri a központot, küldjön különleges megbízatású ügynököt újabb mintáért a szovjetország megjelölt vidékére. A központ Remény jövője érdekében kénytelen lesz beleegyezni ebbe a ket. tős ellenőrzésbe. Ha Krugnak sikerült átjutnia a kordonon, akkor ez azt jelenti, hogy az elhárítás nem tud Reményről... (FOLYTATJUK

J 1967. I. 11.