Új Szó, 1967. január (20. évfolyam, 1-31. szám)

1967-01-06 / 6. szám, péntek

•••••••••OD••••••••••• Él F I L M E K • -i n ••••••••••••••••••• A BOTCSINÁLTA DON JUAN (cseh) Mintha az év vége a filmgyártásban is a hajrák időszaka lenne. Hagyomány már ugyanis, hogy a hazai „filmszüret" leginkább novemberben, decemberben van, s bármennyire köztudott: ez nem kedvez sem a közönségnek, sem a filmeknek, valahogy mégsem sikerül elejét venni. A tavalyi „filmszüret" általános hátrányait némileg fokozta, hogy a gyors egymásutánban vetítésre kerülte filmek nagy része azonos, vagy legalább lényegében azonos műfajhoz — s ez nem kis meglepetés — a vígjátékhoz tartozik. Régen nem tapasztalt bőségben készültek hazánkban tavaly filmvígjátékok, s ami még fontosabb: nem is rosszak. Az egymást sűrűn követő év végi és az új év elejei bemutatók már azt a látszatot kelthetik, hogy az egyik végletből — a vígjátékínségből — most a másikba — a vígjátékbőségbe — estünk. Nem így van. Az arányok módosultak csupán, méghozzá az igényeknek megfelelően. Több és jobb szórakozásra nyílik alkalom, és mivel a hazai kinematográfia teszi ezt lehetővé, elmondhatjuk, hogy teljesíti egyik alapvető feladatát. A botcsinálta Don Juan nem a legjobb terméke ennek az év végi hajrának, de nem nagy azoknak a filmeknek a száma, amelyek a rangsorsolásban megelőzik. Könnyedségét, eleven ritmusát, szüntelenül mosolyra késztető humorát, egyes kitűnő jeleneteit, kacajt fakasztó túlzásait tekintve kétségtelenül jobb az átlagosnál. Erőssége, hogy bőven van benne helyzet- és jellemkomikum is, s ezek jó összhangban váltogatják, illetve egészítik ki egymást. Viszont aránylag szembeöltő gyengéi is vannak, például, hogy csak egyet említsünk: az elején szinte magával ragadó, lázas tempó később megtörik, s csak itt-ott éled fel újra. Az indulás, bár nem eredeti ötlet, ritka művészi igénnyel készült, s Zdenäk Podskalský rendező tehetségét bizonyítja.' Sajnálatos, hogy a továbbiakban ennyire már nem bírta „szusszal . A forgatókönyv Jaroslav Dietl ésZdenék Podskalský közös alkotása. Egyikük sem kezdő, s különösen J. Dietl (ö írta a TVben látott, Három férfi egy házban című emlékezetesen népszerű sorozatot is) bizonyította már be, hogy kitűnő érzéke van a humorhoz. Céljuk seramiképpen sem több, mint szórakoztatni, nevettetni. Történetük kigondolt, de nem ritkaság benne a lehetséges vagy a mindennapi életből ellesett jelenet sem. A film hőse Ludvík Podzimka (a jól ismert Vlastimil Brodský alakítja nagyszerű érzékkel, mindvégig kellemes élményt nyújtva), egy negyven év körüli muzsikus. Termete nem atlétához illő, szellemessége távolról sem elragadó, bátorságával még egy vénasszony sem dicsekedhetne, tehetsége is csak „volt" valamikor, egyszóval: szürke, hétköznapi figura, és mégis kedvence a nőknek. Sikereinek titka egyúttal saját magának a nyűge, s természetesen a sok-sok konfliktus magva... Brodský mellet jana Brejchová (Bohumila Jamborová szerepében) és Jirina Bohdalová (Helena Drozdovát alakítja) gyönyörködteti a nézőt bájos lényével, a tőlük megszokott jó játékkal. Brejchovának ez a 29. filmje, és akik művészetét szeretik — már pedig sokan szeretik — bizonyára valamenynyien megnézik A botcsinálta Don Jüanban is. A filmnek ez a címe eredetiben csak a forgatás idején volt meg, később — nem egészen indokoltan — megváltoztatták Zenu ani kvetinou neuhodíš-ra, ami lefordítva így hangzik: A nőt még virággal sem tudod megütni. Az eredeti cím érzésünk szerint jobban illik a történethez, a fordításban ezért is ragaszkodtunk hozzá. GYILKOSSÁG VOLT, MONDTA Ö (angol) Ebben a mai sokarcú „krimi"lnvázlóban jólesik látni egy olyan filmet, amely nem csak azért született, hogy elmondja a szövevényes bűncselekmények történetét, és némi okulással szolgáljon. Bár lehet, hogy az alkotók célja ennél nem volt több, s igaz is: nem a rendező (George Pollock), nem is az operatőr vagy a forgatókönyvírók érdeme elsősorban, hogy a néző a megszokottnál valamivel többet kap, az izguláson kívül ugyanis még gyönyörködhet is. Gyönyörködhet, méghozzá a főszerepet játszó Margarét Rutherford pompás játékában. A népszerű Agatha Christie szokványos történetét elmesélő detektívregényét alkalmazták filmre, hagyományos módszerekkel és az átlagosnál nem jobb eredménnyel. Gyilkosságok sorozatát láthatjuk a vásznon, amelyeknek okát és elköA PÁNCÉL NÉLKÜLI LOVAG vetőjét egy, a detektívregényekbe szerelmes idős hölgy, mint amatőr nyomozó segít kideríteni, illetve leleplezni. Kezdettől végig fokozódik a néző izgalma, s az alakok jól hangsúlyozott jelleme még bonyolultabbá teszi a történetet. Mégis, ha nem éppen Margarét Rutherford játssza a címszerepet, talán kevésbé VOJIZÓ alkotás születik. A tehetséges színésznő nem csak játszva él-hal az ügyért, hanem úgy, hogy már-már elhisszük: csak ő lehetett a valóságban is az a szeszélyes vénkisasszony, aki kedvtelésében még az életét sem fél kockára tenni. Ezt a „krimit" tehát bátran megnézhetik azok is, akik nem hívei különösebben a vérfagyasztó bűnügyi történeteknek, viszont szeretik és élvezik a jó színész kivételesen jól sikerült játékát. (bolgár) .'iliiib.voüii lói fölbukkanó téma manapság a gyermek lelkülete; hogyan látja és fogadja a kis emberpalánta a világot, miiyen nyomokat hagy lelkében a túlnyomórészt nem ideális környezet. Borlszlav Saraliev rendező A páncél nélküli lovagban Ványa, a kis elemista szemével tekint szét Szófia egyik új negyedében, s humoros-panaszos hangon igyekszik a felnőttek tudomására hozni, mmmm milyen romboló hatással van a gyermek jellemére, érzésvilágára a kétszínűség, az önzés, a durvaság és a többi rossz emberi tulajdonság. Ványának (Oleg Kovacsov játssza, a képen jobbra) csak papírpáncélja van, de csalódásai miatt azt is lehányja magáról, s már-már teljesen kiábrándulna a felnőttekből, ha nem lenne Georg bácsi, a mindig őszinte, jó barát(szó) Időszerű közgazdasági kérdések Láthatatlan termelékenységnövekedési tényezők Jó munkateljesítményt csak elégedett emberek képesek nyújtani • A jó emberi kapcsolatokról • Mosolyogjon! • Igényes, de nem rohanó munkatempót • Más a piros és más a zöld A huszadik század második felében kibontakozó tudományos és műszaki forradalomban az automatizált gépi berendezések, gépsorok, önvezérlésű géprendszerek, számítógépek bevonásával az ember szerepe a termelésben fokozatosan a munkafolyamatok ellenőrzésére és zavartalan menetének biztosítására korlátozódik. Űj szerepe magas szakképzettséget követel az embertől, gyors helyzetfelismerést, helyes döntést, szilárd fegyelmet és pszichikai felkészültséget. Ezért szükségessé vált, hogy bevonják a termelésbe a társadalomtudományokat is. A szociológia, a pszichológia, az etika, az ipari esztétika stb. a korszerű termelésben éppen olyan jelentőséggel bír, mint a műszaki tudományok. Űj tudományágak is születtek. Legfontosabb közülük a munkaszervezés és irányítás tudománya, mely szintézise az említett társadalomtudományi ágaknak, s igy alapul szolgál a korszerű termelés új, alapvető problémáinak a megoldásához. Űgy is mondhatnánk, hogy tudományos szinten vizsgálja a termelékenység növekedésének láthatatlan tényezőit, A munkaszervezés és irányítás tudománya két szempontból vizsgálja a termelékenység fokozásának láthatatlan tényezőit: a gazdaságszervezés és a munkakörülmények szempontjából. Az első problémakör fő kérdései a következők: a vállalatok optimális nagysága, szervezési struktúrája, a dolgozók létszámának helyes meghatározása, a munka ellenőrzése. Cikkünkben a második problémakörrel kívánunk foglalkozni. A MUNKAKÖRÜLMÉNYEK HATASA AZ EMBER TELJESÍTMÉNYÉRE itt találhatjuk azokat az „apróságokat", amelyeket a mindennapi életben gyakran figyelmen kívül hagyunk, lekicsinyelünk, pedig nagy mértékben befolyásolják az ember munkaképességét s a termelékenységet. A munkakörülményeket két nagy csoportra osztjuk: az anyagi munkakörnyezetre és a szociális környezetre, vagy pszichológiai klímára. Az anyagi munkakörnyezet tényezői fontos szerepet játszanak az ember és a gépek, valamint a munkahely viszonyában. Főképp a következő materiális tényezők vannak hatással az ember munkaképességének fokozására: a levegő hőmérséklete ás páratarialma. Az ember jobban érzi magát enyhe hőmérsékletű helyiségben, a szervezete rendszeresen működik, és nagyobb teljesítményt nyújt. Ugyanez jellemzi a fény és a zörej hatását is az emberi szervezetre. A nagy zörej például csökkenti a figyelmet, s emiatt nő a selejt. A gyenge intenzitású vagy rossz szögből jövő fény fékezi a munka menetét és rontja a szemet. Itt említjük meg a színtant is, amely a színeknek az ember észlelésére való hatását tanulmányozza. Az ember ugyanis minden színre másképpen reagál. Például egy gyárban a falak narancssárga-vörös színűek voltak, a gépeknek szintén piros volt a színük. A gyár vezetői , sokáig panaszkodtak, hogy sok a selejt. A vizsgáló bizottság hosszas terepszemle után javasolta a gépek és helyiségek átfestését kékes-zöld színűre. A sárga-vörös szín ugyanis csökkenti a tárgyak térfogatának és kiterjedésének helyes észlelését, a munkások ezért sokszor tévedtek. Az új szín bevezetése után a selejt csaknem teljesen megszűnt. Néhány szót kell szólnunk a munkabeosztásról, a pihenésről, és a munka higiénájáról is. Tudjuk, hogy a működésben levő gép állandó karbantartást követel. Ugyanez érvényes az emberre ls. A helyes munkabeosztás megkívánja, hogy a munkás fizikai ereje a szabad időben felújuljon, hogy a rövid, néhány perces szünetek a munkában is felújítsák a szervezet anyagi működését. Éppúgy fontos a rendszeres táplálkozás és alvás, az igényes, de nem rohanó munkatempó. Ellenkező esetben a rendszertelen étkezésnek, alvásnak, állandó és rohanó, éjjelt-nappalt nem ismerő munkának gyakran 40—50 éves korban — infarktus, vagy más fajta elnyomorodás a vége. Ki Itt a nyertes? Senki. Nem az fontos, mennyit végez el az ember pár hónap, év alatt, hanem egész élete munkájának az eredménye a család és a társadalom részére a lényeges. SZOCIÁLIS KÖRNYEZET, VAGY PSZICHOLÓGIAI KLÍMA A pszichológiai klíma, amely az emberek közti kapcsolatok összessége nem kevésbé fontos láthatatlan tényezője a munka termelékenység fokozásának mint az előbb említettek. A nyugati országokban újabban kifejlődött tudomány, a „humán relations" (emberi kapcsolatok) megállapítása szerint az emberek közti viszonynak nagy, esetleg döntő hatása van a termelékenység fokozására. A „humán relations" az emberi kapcsolatokat vizsgálja a termelésben, tehát a vezetők és az alkalmazottak, valamint a dolgozók egymás közötti viszonyát. A fő cél olyan „szociális klíma" kialakítása a munkahelyen, amelyben öröm dolgozni, amely serkenti a dolgozókat. Nagy figyelmet szentelnek a jutalmazás és büntetés kérdésének. Minden helytelenül alkalmazott jutalom vagy büntetés káros hatású: a dolgozó elbizakodik, vagy hosszú időre elkedvetlenedik, s ez mindkét esetben rontja a munkaerkölcsét. Csak alaposan megfontolt, rendszeres nevelőmunka hozhat ezen a téren sikert. Az Egyesült Államokban és másutt is elterjedt az ún. „rating" módszer, amely alatt a vezetők kiértékelését értjük (a lentről jövő kritika) az alárendelt dolgozók részéről. A dolgozók például ilyen kérdésekre válaszolnak főnöküket illetően: gondolja, hogy főnöke jó szakember?; jó szakember, de rossz vezető, szervező? Az alárendeltjeivel szemben igényes, de tiszteletteljes, vagy fölényes, veszekedő és goromba? Vannak kedvencei, akiknek sokat elnéz? stb. A vezetőkről ilyen módon nyert röntgenkép aztán felhasználható az előléptetésnél, az értékelésnél stb. s nagy mértékben segíti a vezetők és a beosztottak közti jó viszonyt, a vezetőket pedig a szakképzettség fokozására és a tisztelet betartására kényszeríti. Szintén fontos ismernünk az Egyesült Államokban elterjedt módszert, mely a „smile" (mosolyogjon) néven ismert. Az alkalmazottakat igyekeznek meggyőzni arról, hogy kedvesen viselkedjenek, mosollyal az arcukon dolgozzanak. És ugyanerre kérik a nyilvánosságot, a vevőket, ügyfeleket a postákon, üzletekben, állomásokon stb. Egyszóval mindenütt, ahol érintkeznek a lakossággal, kifüggesztett „smile" felirattal találkoznak. A rossz hangulat a pszichológia szerint elszomorítja az ember arcát, de ugyanez érvényes fordítva ls: a Pavlov-féle feltételes reflex szerint a tudatos mosoly 1—2 órán belül megjavítja az ember kedvét. Amint látjuk mindezek csupán jelentéktelennek látszó apróságok, ám a fontosságuk egyre nő. A gyorsuló élettempó napjainkban megköveteli, hogy több figyelmet szenteljünk embertársainknak a munkában, a közlekedés alkalmával, vagy vásárlásnál a hosszú sorokban állva és mindenütt. A „humán relations" tehát az embernek a termelésben elfoglalt döntő helyét hangsúlyozza. jő munkateljesítményt csak elégedett és boldog emberek képesek nyújtani, ez pedig nálunk a társadalom érdeke. ADORJÄN ZOLTÁN Nehéz megválni tőle, pedig Emlékszem, könnyeztünk, ™ amikor a rozoga házat elhagytuk, s a nyirkos falak közül új lakásba költöztünk. Nehéz volt megválni tőle, pedig mennyire vártuk, hogy elhagyhassuk. Benne nevelkedtünk fel, éltük át vissza nem térő Ifjúságunk küzdelmes évelt... Ma már nem fáj a szívünk utána. Ezek a gondolatok jutottak az eszembe, amikor eltűnődtem a ráfizetéses üzemek sorsán. Tudjuk, hogy sok ilyen üzem van az országban. Többnyire kis üzemek. A szó közgazdasági értelmében már rég tönkrementek. Századeleji gépeket, berendezéseket üzemeltetnek agyonfoltozott épületekben. Rossz bennük a munkakörnyezet, nagy a két kezi munka aránya. Ezek a körülmények okozzák, hogy ráfizetéssel dolgoznak, nem gyártanak korszerű cikkeket. Ismeretes, hogy fel akarjuk számolni ezeket az üzemeket. Hangsúlyozzuk: elavult, ráfizetéssel dolgozó kis üzemekről van szó. Felszámolásuk nem jelenti azt, hogy a kis üzemeknek nincs létjogosultságuk. Ha valamely üzem bizonyítani tudja életképességét (jövedelmezőséget, jó minőségű terméket garantál), nincs ok a felszámolására. Ismeretes, hogy például a mezőgazdasági jellegű vidékeken a kis üzemek (zöldség, gyümölcs feldolgozására) nagyon is hasznosak lehetnek, indokolt, hogy létesítsünk is ilyeneket. A felszámolásra kerülő üzemek, bár az ország termelésének szóra sem érdemes hányadát adják, mégis több ezer munkaerőt foglalkoztatnak. Felszámolásuk ezért az.ún. népszerűtlen intézkedések közé tartozik. Fontos, hogy ne elhamarkodottan járjunk el. A szakágazati igazgatóságokra vonatkozik ez, mert ők a felelősek a döntésért és a felszabaduló dolgozók elhelyezéséért. Tudjuk, hogy nem könnyű valakinek, akinek az üzem a szívéhez nőtt, azt mondani, meg kell válnod tőle. A teljes foglalkoztatottság, a munkához való jog, az egzisztenciális biztonság azonban nem jelenti azt, hogy mindenkinek pontosan azon a helyen adunk munkát, ahol már dolgozott. A felszámolásra kerülő üzemek jobbára az Iparvidékeken vannak. Itt igazán kiütközik elmaradottságuk és felszámolásuk indokoltsága, és q munkaerők elhelyezése nem járhat nagyobb megrázkódtatással a felszabaduló dolgozók részéről. Az elmaradott területeken viszont ipartelepítéssel kívánjuk biztosítani a vidék gazdasági felemelkedését, ráfizetéses üzemek működtetésével ezt sohasem érnénk el. Itt is van rá alkalom, hogy a dolgozók, ha nem is a helyszínen, de az új létesítményekben a közelben találjanak alkalmazást. Nem maradhat tehát más hátra, mint remélnünk, hogy a ráfizetéses üzemek felszámolása — végrehajtóitól függően — a dolgozókat a lehető legkisebb mértékben érinti. Később bizonyára elmúlik a búcsú fájdalma, hiszen öszehasonlíthatatlanul jobb munkakörnyezetbe kerülnek, jobb kereseti lehetőségek nyílnak előttük, különösen ha szakmai átképzésre vállal koznak. -mé1987. I. 6.