Új Szó, 1967. január (20. évfolyam, 1-31. szám)
1967-01-05 / 5. szám, csütörtök
Ismét súlyos amerikai vereség KANADA-USA 7:1 (2:0, 3:1, 2:0) A kanadai csapat óriási lendülettel kezdett és látható volt, hogy mindenképpen |obb eredményt akar elérni az amerikaiak ellen mint a Szovjetunió együttese. Ennek ellenére az amerikai csatárok jóval gyakrabban kerültek gólhelyzetbe, mint a szovjet csapat elleni mérkőzésen, de ezúttal is bebizonyosodott, hogy gyatra a lövőtudományuk. A nagyobb arányú vereségtől Ismét Wetzel, a kiváló kapus mentette meg őket. A kanadai együttesnek az összjátéka a szovjettel összehasonlítva még kívánni valót hagy maga után. A védelme ls sokkal inkább sebezhető, bár annyi bizonyos, hogy a két kapust, Broderlcket és Stephensont eddig még megoldhatatlan feladat elé nem állították. A hármasfogatok közül legjobb a JHuck vezette sor, csak az a kár, hogy ez a híres játékos túl sokat dajkálja a korongot és önző. A legstílusosabban Dineen sora Játszott, élén Intelligens vezetőjével. A sok csatában helyt áilt Bourbonnais alakzatának az úttal semmi sem sikerült. A gólokat Cusson [a 9., a 34. és 54. percben). McMillan (11 p.) johnston (23. p), Huck (33. p), O'Maley (50. p), míg az amerikaiak részéről emberelőny során Mastorton (25. p), szerezte. A játékvezetők, a csehszlovák Koíinek és a szovjet Szeglin mindkét együttesből 5—5 játékost állítottak ki. Közülük a csehszlovák játékvezető volt szigorúbb. A kanadai csapat a következő felállításban szerepelt: Stephenson, (Broderick) — Brewer, Conlin, Bcgg, Bownass, — johnston, Iluck, Mott — McMillan, Dineen, Cusson, — Cadieux, Bourbonnais, Hargreaves. A találkozó után McLeod, a kanadalak edzője így nyilatkozott: „Az amerikai csapat ezúttal sem játszott rosszabbul mint a Szovjetunió ellen. Ismét Wetzel bizonyult az ellenfél legjobbjának. Mnst mutaktozott meg, mit jelent válogatottunk védelme számára Brewer játéka. Nagy kár, hogy mint volt hivatásos játékos jövőre nem szerepelhet a Grenobleban sorrakerülű téli olimpiai játékokon." Mariucci (az amerikai csapat edzője): „Tavaly több mérkfizésen szerepeltünk a kanadai csapat ellen, de állíthatom, hogy valamennyi közül ezúttal nyújtotta ellenfelünk a legjobb játékot. Most már csak abban bízom, hogy legalább a csehszlovák válogatottól nem szenvedünk ilyen súlyos vereséget. Meglepett a kanadaiak kiváló erőnléte. Márciusig feltétlenül javulnunk kellene, de ez nagyon nehéz feladat. E torna befejezése után játékosaink ismét hazatérnek, munkába állnak, i csak legfeljebb egy-egy találkozó előtt jSunek ismét össze. Összpontosításra és edzőtáborra nincsen pénzünk." „ • i* A csehszlovák válogatott kedden délután kiadós edzést tartott, majd a Játékosok moziba mentek, jaroslav Pitner edző a Szovjetunió elleni találkozóra, amelyre kanadai idő szerint szerdán este 20 órakor kerül sor, a következő felállítást tervezte: Nadrchal — Suchý, Potsch, pospíšil, Macháč — Grandtner, Nedomanský, Černý — Klapáč. Holík fivérek — P ryl, Kokš, jiŕík (Havelj. A szovjet jégkorong-válogatott winnipegi bemutatkozása óriási visszhangra talált a kanadai sajtóban. A winnipegi Freie Press így ír: „Az amerikaiak még sokkal súlyosabb vereséget ls szenvedhettek volna, hogyha vezetfijük, Murray Williamson nem indított volna már a találkozó elfitt pszihológiai támadást az ellenlábassal szemben. Kierőszakolta, hogy ellenőrizzék a szovjet csapat kapusa botjának szélességét. Ez mindenesetre lehangolólag hatott a szovjet játékosokra. A mérés eredménytelen maradt, mert a szabályok megengedte méretnél keskenyebb volt a bot." A szovjet edző valamivel később érkezett a, sorsolásra, s ennek eredményeképpen az amerikaiak választhatták a használni szándékolt mezek színét. A kék színt választották, s így az európai ellenfélnek a fehér színű mez jutott. Az évszázad tornája előtt az a hír járta, hogy a szovjet csapat gyengébb, mint tavaly; Az együttesben több új játékos kapott helyet, de ez csak a válogatott gyorsaságának fokozását eredményezte. Az egyérlntéses és habozás nélküli lövéssel befejezett akciók tökéletesen működő gépezet benyomását keltik. A szovjet Játékosok ma ötletesebbek és önállóbbak mint valaha, az edzők sokkal inkább szabad teret engednek a játékosok alkotó fantáziájának, s ezzel az együttes még az eddiginél ls veszélyesebbé vált. Csehszlovákia—Svédország 4:3 (0:1, 4:1, 0:1). A két ország Ifjúsági válogatottjainak visszavágóján a svéd fiatalok meglepően jó teljesítményt nyújtottak. Elsősorban a védekezésben Javultak nagyot, s ennek tulajdonítható, hogy az első és az utolsó harmadot megnyerték. A csehszlovák együttes győzelmét annak köszönheti, hogy a második harmadban nemcsak Jó játékot produkáltak, hanem gólhelyzeteit ki is használta. Gólok: Ojviry (2), Sýkora, Marx, ill. Uärnoholm (2), Ostling. • •• Lengyelország—Szlovákia 4:1 (1:1, 0:0, 3:0). Szlovákia ifjúsági jégkorong-válogatottja lengyelországi vendégszereplésének utolsó mérkőzésén vereséget szenvedett a lengyel utánpótlás válogatottól. Gólok: Kacík, Plsz, Kopcxintki, Boltowski illetve Slosiarik. EG Düsseldorf— Sparta Praha 2:6 (0:2, 2:2, 0:2). A csehszlovák együttes befejezte nyugatnémetországi portyáját. Utolsó találkozóját is megnyerte, s így veretlenül tér vissza hazájába. A Sparta Füssenben 5:3 és 13:2, Landshutban 10:7, és Düsseldorfban 6:2 arányú győzelmet aratott. Obersdorf—Slovan Bratislava 3:8 (1:3, 1:3, 1:2). A honi csapat nem volt a Slovan komoly ellenfele, és így a bratislavai együttes simán szerezte meg a győzelmet. A győztes efyüttes góljait a következők szerezték: Walter (3), Capla (2), Kordiák, Biely, Kulela. • •• Rez Cortina—fijpesti Dózsa 7:5 (2:1, 0:2, 5:2). A Bajnokcsapatok Európa Kupáért lejátszott negyedik mérkőzésen ls az olasz bajnok győzött, és ezzel bejutott az elődöntőbe. A budapesti két mérkőzésen az olaszok 6:1 és 6:2 arányban a harmadik mérkőzésen pedig 6:2 arányban bizonyultak jobbaknak. n» HC Chamonix—AC Klagenfurt 2:9 (1:1, 0:3, 1:5). A BEK második fordulójának harmadik mérkőzésén ls az osztrák bajnok szerezte meg a győzelmet. Az első két mérkőzésen is az osztrákok győztek 7:2-re és 5:3-ra. • * • Brynäs—Drumheller Miners 3:1 (1:1, 1:0, 1:0). Az Ahearne Kupáért Svédországban lejátszott mérkőzésen a svéd együttes szoros küzdelemben győzött kanadai ellenfele felett. 1987. I. 5. SPORTHÍRADÓ •k Georg Tboma olimpiai és világbajnoki aranyérmes, a kiváló északi összetett síversenyző bejelentette visszavonulását. Az alacsony termetű nyugatnémet síző, aki civilben postás volt, elsőként szakította meg a skandináv versenyzők győzelmi sorozatát a futásból és ugrásból álló összetett versenyben. •k A lengyel súlyemelő sportnak már huzamosabb ideje megoldatlan problémája, a nehézsúly. A legmagasabb súlycsoportban nem találnak olyan versenyzőt, aki — ha Zsabotlnszkljjal és szovjet kollégáival nem is — de a nemzetközi élmezőny tagjaival felvehetné a versenyt. Most viszont van remény a megoldásra. Az európai élvonalhoz tartozó belga Reding már egy ideje Lengyelországban él, ott kíván megnősülni és letelepedni. * Csehszlovákia női Junior kosárlabda-együttese előkészületi mérkőzésén 55:35 arányú győzelmet aratott a Lokomotíva Karlovy Vary csapata felett. A győztes együttes a hét végén részt vesz egy NDK-beli tornán. * A Dukla Litomefice I. ligában szereplő asztalitenisz-csapata az NDK-ban portyázik, ahol 8:7-re legyőzte a TSC Berlin együttesét. A csehszlovák csapat győzelméhez nagyban hozzájárult a válogatott Chmelfk és S t é p á n e k szereplése. •k Nyolcvanegy éves korában elhunyt Marcelo Bertinettt, a volt sokszoros olasz válogatott vívó. A A Norvégiában megrendezett kétnapos nemzetközi gyorskorcsolya-versenyt K a p 1 a n nyerte Matttszevlcs (mindkettő szovjet) és Verkerk (holland) előtt. Wetzel, az amerikai jégkorong-csapat kapusa, annak ellenére, hogy mind a Szovjetuniótól mind Kanadától 7—7 gólt kapott, csapata egyik legjobb embere volt. Felvételünk a Szovjetunió —USA találkozón készült. (ÖTK felvétele) Útrakelt a csehszlovák kézilabda-válogatott A világbajnokságra készülő csehszlovák férfi kézilabda-válogatott kedden tartotta a Sparta Praha tornacsarnokában utolsó edzését, s tegnap elutazott Münchenbe, ahol ma, csütörtökön részt vesz egy nemzetközi tornán. A válogatott ellenfele az osztrák és bajor együttes lesz. Utána Offenburgban, Ludwigshafenben, majd Frankfurtban vendégszerepel, s onnan repül Göteborgba a csoportmérkőzések színhelyére. BEQftlCH KÖNfG, a válogatott edzője elutazásuk előtt a következőket mondotta: „Játékosaink technikailag és fizikailag is kitűnően felkészültek az idei világbajnokságra. Célszerűnek találom a Nyugatnémetországban sorra kerülő edzfimérkőzéseket, melyeken alkalmunk lesz néhány technikai elemet kipróbálni. A játékosok körében kitűnő hangulat uralkodik, valamennyien derűlátással tekintenek a világbajnokság elé és fogadkoznak: mindent megtesznek annak érdekében, hogy az érmek egyikét megszerezzék. Véleményem szerint a negyeddöntő lesz a legnehezebb, itt valószínűleg a svédekkel vagy a jugoszlávokkal kerülünk szembe." irr A magyar válogatott Tatán a ČH Bratislava együttese ellen játszott edzőmérkőzést. Az első félidőben a vendégek teljesen egyenrangú ellenfelei voltak a magyar válogatottnak, szünet után azonban a magyarok lényegesen jobb teljesítményt nyújtottak, s végül biztos győzelmet arattak. 33:26 (15:16) arányú győzelmet arattak. japán kézilabda-válogatottja európai vendégszereplését Bukarestben a világbajnok román együttes ellen kezdte. A kétszeres világbajnok román csapat 34:9 (15:4) arányban fölényesen győzte le a vendégek együttesét. A svédországi világbajnokságon Japán lesz a magyar válogatott első ellenfele. A kanadaiak is megkezdték európai portyájukat. A VB előtt több' edzőmérkőzést játszanak. Első találkozójukat a Frischauf Göpplngen együttese ellen vívták. A nyugatnémet csapat 17:13 (9:6) arányban győzött a kanadaiak ellen. A svéd lapok nemrég arról írtak, hogy Tunézia nem jelentette be részvételét a világbajnokságon. Tunézia válogatottja azonban már megérkezett Európába, és első mérkőzését a Hamburger SV ellen játszotta, gyenge teljesítményt nyújtott, mindkét kapusa csődöt mondott, s így nem csoda, hogy 18:25 (10:16) arányban vereséget szenvedett. Minden idők legjobb atlétái A katovicei „Sport" ankétot rendezett, melyen 18 külföldi szakember részvételével jelölték ki minden idők legjobb 10 férfi, illet ve női atlétájának sorrendjét. Az eredmény: Férfiak: 1. Owens (amerikai) 172 pont. 2. Zátopek 144, 3. Nurmi (finn) 124, 4. Brumel (szovjet) 104,5, 5. Snell (új-zélandi) 73, 8. Varmardam (amerikai) 65,5, 7. Elllot (ausztrál) 54, 8. Harblg (német) 44,5, 9. Clarké (ausztrál) 39,5, 10. O'Brien (amerikai) 32,5. Nők: 1. Blankers-Koen (holland) 169,5, 2. Rudolph (amerikai) 142, 3. Balázs (román) 119, 4. Kirszenstein (lengyel) 80,5, 5. Walasiewlcz (lengyel) 66, 8. Strickland (ausztrál) 61,5, 7. Cutbbert (ausztrál) 58, B. T. Press (szovjet) 47, 9. Rand (angol) 44, 10. Sin Kim Dau (é.-koreal) 39. Eddig 11 ország nevezett 'Csehszlovákia nemzetközi asztalitenisz-bajnokságára, melyet Január 30 és február 1 között rendeznek meg Prágában, eddig a következő 11 ország versenyzői küldték el nevezésüket: Anglia, Bulgária, Hollandia, Jugoszlávia, Magyarország, NDK, NSZK, Lengyelország, Románia, Szovjetunió, Svédország. Dánia lemondta részvételét. Csehszlovákia nemzetközi bajnoksága kitűnő alkalom lesz az európai asztaliteniszezők számára, hogy kipróbálják erejüket az áprilisban Stockholmban megrendezendő világbajnokság előtt. A külföld labdarúgása | SZOVJETUNIÓ. Az új szovjet labdarúgó-idény már február 15én kezdetét veszi az ország déli részelnek stadionjaiban. A szovjet élcsapatok először is a „SzovJetszkíj Szport" serlegéért küzdenek. A selejtezőkben és az első fordulóban csak hazai együttesek vesznek részt, míg a továbblak során bekapcsolódnak a külföldi csapatok ls. — A bajnoki küzdelmeket április 2-án kezdik s azokon 19 együttes vesz részt, mégpedig: Dinamó Kijev, SZKA Rosztov, Nyeftyanyik Bakn, Szpartak Moszkva, CSZKA Moszkva, Torpédo Moszkva, Dinamó Tbiliszi, Dinamó Moszkva, Pahtyor Taskent, Sahtyor Donyeck, Dinamó Minszk, Kalrat Alma Ata, Ararat Jerevan, Csernomorec Ogyessza, Torpédo Kutaiszi, Zenit Leningrád, Lokomotív Moszkva, Krilja Szovjetov, Zarja Luganszk. A szovjet kupa döntőjét a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója alkalmával november 8-án bonyolítják le. •rf COSTA-RICA. A Crvena Zvezda Belgrád csapata San Jóséban a Saprlsszá csapatával mérkőzött és találkozójuk 1:1 arányú döntetlent hozott. A jugoszlávok gólját Dra°an szerezte. FRANCIAORSZÁG. Az FC Nantem csapata barátságos mérkőzésen Az olimpia résztvevőinek klubja Az Űj Szó számára írta: PIOTR ZIELINSKI A varsói sajtóban hétről hétre megjelenik egy-egy ilyen híri „Csütörtökön gyűlést rendezünk az »01impikon-klubban«"... A klub tagjai és rajongói egyetlen gyűlésről sem hiányzanak, sőt annyian jelennek meg, hogy a Lengyel Olimpiai Bizottság helyiségei— ahol az összejövetelekre sor kerül — kicsinek bizonyulnak. A lengyel Olimpikon-klub a maga nemében egyedülálló a világon; 1963-ban keletkezett. Mi hozta létre e kezdeményezést? A melbournei és római olimpia után sok híres sportoló abba^ hagyta az aktív versenyzést. Ennek ellenére a kapcsolatokat továbbra is fenn akarták egymás közt tartani — úgy is mint 'edzők, szakvezetők; de úgy is, mint olimpikonok. Ugyanilyen kívánságuk volt az Idősebb generáció sportolóinak, a régebbi olimpiák számtalan résztvevőjének, akik átélték a nehéz háborús éveket. Így született meg a különböző generációk sportolóit összehozó „központ", megteremtésének gondolata, amely népszerűsítené a sportot és az olimpiai eszméket. A klubnak mindenki tagja lehet, aki mint versenyző részt vett legalább egy olimpián, az olimpiák vezetőségeinek tagjai, játékvezetők, a Lengyel Olimpiai Bizottság tagjai, sajtó-, rádió- és TV tudósítók, valamint más személyiségek, akiknek valamilyen érdemeik vannak az olimpiai mozgalom terjesztésében. Az olimpiák résztvevői közül nem is hiányzik senki — tagja a klubnak Papee dr., a háború előtti olimpiai játékok kardvívó hőse ugyanúgy, mint Zablocki, Sidlo, Klobukowska és Kirszenstein. A sportolókon kívül tagja • klubnak Jan ParandowskI, az ismert humanista írő, aki 1936 ban „Olimpiai diszkosz" című művéért olimpiai aranyérmet kapott — valamiut más művészek, tudósok. A klub egyik fő feladatának tűzte ki a sporttémákról való beszélgetéseket. A csütörtöki összejöveteleken rendszerint egy-egy sportág problémáival foglalkoznak. A legutóbbi összejöveteleken a labdarúgásról, az atlétikáról és az ökölvívásról esett szó. Továbbá vitát rendeztek „Az orvostudomány és a sport", „Az intellektfiel reneszanciája a sportban", „A Sportfegyelem" című témákról. Ezeken a vitaesteken a sportmozgalom minden szakaszáról részt vesznek a szakemberek, s igy az egyes témákat • lehető legtöbb oldalról megvilágítják. A klubnak ma már a vidéki városokban — Zakopanéban, Stetinben, Vratislavban és Krakkóban — i* van „fiókja". Az Ollmplkon-klub a Lengyel Olimpiai Bizottság mellett műkő dik és egyetlen fizetett alkalmazottja sincs. Igazgatója K w a * n i e w s k a — Maleszewska, az Ismert gerelyhajitAnő. Az Ollmpiknn-klub a lengye' sportolók körében nagy népszerfiségnek örvend, és a külföldi vendégek ls nagy érdeklődést tanúsítanak Iránta. látta vendégül Uwe Seeler csapa tát, a Hamburger SV-t, és felette 2:1 arányú győzelmet aratott. SKÓCIA. A skót labdarúgó-divízió legutóbbi találkozói a következő eredménnyel végződtek. Alrdrleonlans—Kllmarnock 2:3, Dundee—Dundee United 2:3, Hibernlan —Dunfermllne 2:0, Johnstone— Aberdeen 1:0, Stirling Alblon— Motherwell 0:0. A pályák használhatatlansága miatt a további nésy mérkőzést elhalasztották, köztük a Rangers—Celtlc rangadót ls.' SVÁJC. A FIFA kijelölte az 1970 Ben sorra kerülő labdarúgó világbajnokság szervező bizottságát. Elnökké Stanley Rous-t tették meg, mlg további taeok a következők lesznek: Granatkin, dr. Barassi, Cavan, Moustafa, Wei Ton Lee, Chiarlsoli, dr. Goni, Andrejevics, Mececuire, Canedo, dr. Fasoiino, Wiederkehr. dr. Rojas és Pons. MAGYARORSZÁG. A bajnoki Idényt megelőző Játékos vándorlás egyik legérdekesebb pontja, hogy a Salgótarján kiváló csatára, Kocsis Lajos az új idényben már a budapesti Honvéd játékosa lesz. Kocsis anyaegylete beleegyezett az átigazolásba. A salgótarjánlak Németh Miklóst, a Ferencváros csatárát kapják meg, a budapesti zöld-fehérekhez pedig visszakerül a hátvéd Havasi, aki a legutóbbi Idényben Salgótarjánban szerepelt. A sportfogadás hírei A Športka első hetének nyer« ményelosztása. 1. Húzás. 1. díj: nincs nyertes, II. díj: t* nyertes & 15 800 korona, III. dlj: 3036 nyertes á 435 korona, IV. díj: 58 864 nyertes á 45 korona. A prémiumelosztás: 1. és 2. díj: nincs nyertes. III. díj: 25 nyertes á 3100 korona, IV. díj: 365 nyertes á 625 korona. 2. Húzás. I. díj: egy nyertes 200 OQt: korona, II. díj: 30 nyertes á 18 500 korona, III. díj: 1887 nyertes á 465 korona, IV. díj: 30 729 nyertes á 40 korona. A prémiumelosztás: I. és II. díj: nincs, III. díj: 2 nyertes á 19 500 korona. IV. dt|: 81 nyertes á 1440 korona. Kik mehetnek BÉCSBE? Az idei Bécsben megrendezésre kerülő Jégkorong világbajnoksás mérkőzése iránt hatalmas érdeklődés nyilvánul meg Csehszlovákiában. A Sport Turlst Utazási Iroda többnapos utazásokat szervez a VB mérkőzéseire. A Jelentkezési határidőig 35 000-en Jelentették be igényüket. Szlovákiából 12 000-en Jelentkeztek, azonban csupán 5440en juthatnak el az osztrák fővárosba. A Sport Turlst Január 20-tg adja tudtára azoknak a szerencséseknek, akiknek Jelentkezését elfogadta, mikor és hogyan utaznak majd a világbajnokságra.