Új Szó, 1967. január (20. évfolyam, 1-31. szám)
1967-01-30 / 31. szám, kedd
1967 I. 31 - KIKÜLDÖTT MUNKATÁRSUNK KOLLÁR JÓZSEF TELEFONJELENTÉSE • Kezdődhet az európai műkorcsolyázók seregszemléje LJUBLJANA ISMÉT NAGYSZABÁSÚ SPORTESEMÉNY SZÍNHELYE és egészen természetes, hogy mindezt a 160 000 lakosú, rohamosan fejlődő szlovén város utcáin az üzletek kirakataiban elhelyezett plakátok, jelvények visszatükrözik. Az idei Európa-bajnokság versenyei ma reggel 8 órakor a Tivoli sportcsarnok tükörsima jegén, a férfiak kötelező gyakorlatával kezdődnek, szerdán este pedig tnár a párosok kűrjének bemutatására kerül sor. Az előző napokhoz hasonlóan tegnap is szorgalmas edzés folyt mind a fedett pálya, mind pedig a stadion főbejárata előtti nyitott műjégpályán. Délelőtt nagy csendben, főleg a kötelező gyakorlatokat csiszolták a résztvevő országok versenyzői, az előre megállapított edzésterv, illetve időbeosztás szerint. Délután már felcsendültek a szabadon végzett gyakorlatok melódiái is. A meglepően szép számú közönség, ha nem is láthatta a kűröket teljes egészükben, azok legszebb részében mégis gyönyörködhetett. A versenyzők hangulatát még csak emelte a verőfényes napsütéses időjárás. Az edzéseken látottak is iga' zolták azokat, akik már az EB előtt is állították, hogy a műkorcsolyázás az utóbbi években hatalmasan fejlődött. Ezt az bizonyítja a legékesebben, hogy a fentlek csoportjának legjobbjai hibátlanul ugorják a hármas axelt, de vannak köztük jó néhányan, akik háromféle hármasugrást mutattak be. Igaz „csak" az edzésen és kérdés, mennyire sikerül majd ugyanez ugyanilyen jól a versenyek során. Az általános vélemény szerint már régen voltak az Európa-bajnokság minden számában az aranyéremek olyan esélyesei, mint az idén. Seyfert, Danzer, a Protopopov-házaspár, és a Towler-Ford páros elsőségét, — bár a jég valóban nagyon ^síkos —, nem valószínű, hogy bárki is veszélyeztetheti. A helyezésekért viszont szintén régen látott kiegyensúlyozott harc folyik majd a 17 ország 117 versenyzője között. A férfiak mezőnyében Schwarz, Nepela, a női mezőnyben Mašková és Almássy, a sportpárosban a szovjet és a német, a jégtáncban pedig az angol párosok küzdenek a legtöbb reménnyel az ezüst- és bronzérmekért. A férfiaknál a tavalyi EB 7. helyezettje, az olasz Abbondatl érettségire készül és nem Jutott a sportversenyre. A nőknél — mipt már arról korábban hírt közöltünk —, a francia Hassler maradt távol. Az előzetes híresztelések ellenére Almássy Zsuzsi, a magyarok bajnoknője, aki rövidebb időn át sérüléssel bajlódott, már szintén a Tivoli csarnok jegén tartott edzéseket. Ljubljanában tartózkodik Evá Bosáková többszörös olimpiai és világbajnok csehszlovák Jégpályákról—hómezokről A CSEHSZLOVÁK jÉGKORONG-LIGA küzdelmeit ma a 29. forduló első találkozójával, a Slovan Bratislava—ZKL Brno párharccal folytatják. A bratislavai együttes váratlanul otthonában maradt alul a pardubiceiekkel szemben, és lényegében már nem szólhat bele a bajnoki címért folyó küzdelembe. A volt bajnok ZKL már nem a „régi". A gyakori edzöcsere érezteti hatását. — A vendéglátó Slovan ebben a felállításban veszi fel a küzdelmet: Dzurilla j Szakács) — Gregor, Berek, Capla, Kuíela, Lukschneider — Lano, Golonka, Dučaj — Biely, Nedomanský, Walter — Kordiák, Bogdán, Mrukvia. A két játékvezető Pažout és Bafa lesz. AZ AMERIKAI HIVATÁSOS jEGKORONGOZÖK bajnoksága a legutóbb a következő eredményeket hozta: Detroit—New York 4:2, Montreal—Boston 3:2, Chicago—Toronto 5:1. jelenleg a Chicago együttese vezet Neu> work csapata előtt. AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK-BELl MADISON VÁROSÁBAN lebonyolított síugró versenyen W í rk ol a szerezte meg a győzelmet honfitársa, S eib e e k elölt. A két norvég fiú mögött az amerikai Watt végzett. A MINESOTTA ÁLLAMBELI ST. PAULBAN megrendezett síugróversenyen a japán F u dz s i s a v a szerezte meg a győzelmet a finn Luukariniem i előtt. KANADÁBAN, A GARIBALDI PARKBAN a slalom versenyt a norvég M j o e n nyerte a francia Stamos és az osztrák Bleiner előtt. A nők óriási mülesiklásában a kanadat Green végzett az élen, megelőzve a svájci Adolfot, az osztrák jochumot és a francia Goitschelt. Nyolc győzelem után Az idény legsikeresebb lesiklója, a r a 23 éves francia Jean Claude Killy mmmm m \lÖFÖCÖri balszerencsésen versenyzett Megeve """~ W d CJCU nagydíján. Killy az első futam kezde- " tén elvesztette az egyensúlyát, kis híján bukott és csak a nyolcadik helyet szerezte meg. A második futamban mindent egy lapra tett fel és fölényesen győzött. „Fáradt vagyok — mondotta a verseny után — az utóbbi hetekben számos versenyen indultam. Valószínűleg kimerültem, és bizonytalan, hogy rajthoz állok-e Olaszországban". A műlesiklást Guy Perillal nyerte Killy és az osztrák Schranz előtt. A csehszlovák versenyzők közül Janda a 22., Pažout a 25. helyen végzett. Az összetett versenyben Killy szerezte meg a győzelmet Lacroix és Messner előtt. A világkupa állása 1. Killy 196, 2. Messner 84, 3. Lacroix 58,5, 4. Perillat 58, 5. Schranz 43, 6. Mauduit 42 ponttal. TENISZ • Ausztrália teniszbajnokságán a női egyest 10 év eltelte után ismét amerikai versenyző, ezúttal Nancy Richey nyerte, aki a döntőben 6:1, 6:4 arányban legyőzte az ausztrál Lesley Turtiert. • A svédországi Kirun városában országok közötti fedett Dályás találkozót bonyolítottak Svédország és a Szovjetunió versenyzői. A győzelmet a hazaiak szerezték meg 4:1 arányban. Eredmények: Halmström— Lihacsev 1:6, 6:1, 6:4, Holm— Korotkov 12:10, 7:9, 6:1. Holmström—Korotkov 12:10. 3:6, 6:3, Holm —Metreveli 2:6, 6:3. (A svéd versenyző a további játszmát kézsérülése miatt feladta). Davidson, Holmstrüm—Metreveli, Korotkov 6:4, 6:4. 0 A berlini nemzetközi tenisztorna első helyein az NDK és Lengyelország versenyzői osztoztak. A csehszlovák teniszezők ugyan beverekedték magukat a négy döntő küzdelmébe, de ott győzni már nem tudtak. A döntők eredményei: Nowicky (lengyel)—Koudelka (csehszlovák) 1:6, 7:5, 6:2, Nowicki, Minzberg (lengyel)—Koudelka, Zedník (csehszlovák) 4:6, 7:5, 7:5, Ried, Hoffmann (NDK) — Šonská, Goliánová (csehszlovák) 6:^ 6:3, Ried, Luttropp (NDK)—Sonská, Koudelka (cs.) 5:7, 6.2, 6:4. táncosnő, aki a Lev mulatóban akrobatikus tornászbemutatókkal szórakoztatja a közönséget. Tegnap délelőtt ellátogatott a szovjet csarnokba és hosszabban elbeszélgetett a csehszlovák küldöttség tagjaival, természetesen főleg a versenyzőket látta el jó tanácsokkal, akiknek gimnasztikai felkészülését egy időn át vezette. Amikor délben a csehszlovák versenyzők edzése véget ért, megkértük Dr. František Landlt — aki Hilda Mudrával közösen vezeti a versenyzők utolsó edzéseit — nyilatkozzon az EB benyomásairól. „Örömmel mondhatom el — jelentette kl röviden — eddig mindennel nagyon elégedettek vagyunk. Az Európa-bajnokság rendezőinek figyelme minden apróságra kiterjed. A szállás, az ellátás megfelelő. A jég minősége kitűnő. Versenyzőink jó formában vannak és egészséges derűlátással várakoznak a versenyek kezdetére. Már alig egy nap múlva bebizonyíthatják, hogy nem ok nélkül tekintünk bizalommal szakképességük elé és várunk tőlük jó eredményeket. Remélem, nem okoznak csalódást." A műkorcsolyázó EB műsora Január 31-én: 8 órakor a férfiak három kötelező gyakorlata, 19 órakor a műkorcsolyázó Európa-bajnokság ünnepi megnyitója, 19.20 órakor a párosok kötelező gyakorlata, utána pedig a táncpárosok kötelező tánca. Február 1-én: 8 órakor a férfiak 3 kötelező gyakorlata, 15 órakor: a táncpárosok két kötelező tánca, 19 órakor: a párosok szabadgyakorlata, majd a jugoszláv műkorcsolyázók bemutatója, utána pedig a győztesek kihirdetése a párosok versenyében. Február 2-án: 8 órakor: a nők kötelező gyakorlata, 19 árakor: a férfiak szabadgyakorlata és a győztesek kihirdetése. Február 3-án: 8 órakor a nők három kötelező gyakorlata, 19 órakor: a táncpárosok szabadgyakorlata és a győztesek kihirdetése. Február 4-én: 19 órakor: a nők szabadgyakorlata, majd a három legjobb táncpáros bemutatója és a női győztesek kihirdetése. Február 5-én: 16 órakor: az Európa-bajnokság legjobb helyezettjeinek díszbemutatója, 20 órakor az EB eredményeinek hivatalos kihirdetése és záróünnepély. Újabb Sparta-siker A Sparta Praha labdarúgócsapata nagyarányú győzelemmel fejezte be ausztráliai portyáját. Tegnap Sidney városában Pospíchal és Kvašňák kétkét, valamint Jurkanin, Možis és Veselý góljával 7:0 (2:0) arányban legyőzte a Pan Hellenic együttesét. A Sparta jelenlegi portyája során eddig 7 mérkőzést játszott és mindannyiszor győzelmet aratott. Az összesített gólarány 44:4. A legeredményesebb góllövő eddig Kvašňák volt, aki 14 alkalommal talált az ellenfél kapujába. Jurkanin 6, Dyba, Pospíchal 5—5 gólt szerzett. A Sparta együttese újabb portyamérkőzését csütörtökön Singapoore-ban játssza. Sport a képernyőn A csehszlovák tv ma 17.55 órai kezdettel helyszíni közvetítést ad a Slovan Bratislava—ZKL Brno jégkorongliga találkozóról. Az 5:1 arányú fényes csehszlovák győzelemmel végződött Svédország elleni asztalitenisz találkozó legnagyobb küzdelmét és legértékesebb sikerét Miko (balról) érte el, aki ezúttal jobbnak bizonyult az Európa-bajnok Johanssonnál (jobbról). (CTK felvétele) VSMSSSSSSSSS,'SSSSS/S/S/SSSSSSS/S/SSSSS/SS/SSSSSS/SSSSSJ/SSSS/SSSSSS/SS///SSS/S//S/S/S. 1 A külföld labdarúgása OLASZORSZÁG. Az Internazionale Milano 3:0 arányú győzelmet aratott a bajnoki táblázat utolsó előtti helyén álló Foggia felett. A mesterhármas a tartalék középcsatár Cappellini nevéhez fűződik. A mérkőzésen megfigyelőként jelen volt Munoz, a Real Madrid edzője is, mivel február 15-én Milánóban mérkőzik a két legnagyobb múltú BEK-együttes. Egyéb eredmények: Juventus—Atalanta 0:0, Lanerossi—Napoli 2:1, Lazio—Fiorentina 0:0, Venezia— Milano 1:2. Az élcsoport állása: Internazionale 28, Juventus 26, Cagliari és Napoli 25—25 pont. FRANCIAORSZÁG. A tabellavezető St. Etienne 1:0 arányú vereséget szenvedett Bordeauxban. Ennek ellenére egypontnyi előnnyel vezet a Nantes előtt, amely Remesben ért el 2:2 arányú döntetlent. A St. Etiennek 31 pontja és 46:24-es gólaránya, a Nantesnek 30 pontja és 50:34-es gólaránya van. HOLLANDIA. A prágai Dukla BEK negyeddöntőben ellenfele Két pontra nőtt az lnter előnye • Az Ajax a bajnoki cím felé halad ö Uruguay győzelme a dél-amerikai bajnokságon © Pelé kihagyott egy tizenegyest az Ajax Amszterdam 8:3 arányban győzött'az MVV Maastricht felett és 5 pont előnnyel vezet a bajnokságban. Az eddig lebonyolított 21 találkozóból 37 pontot szerzett. A második helyezett Feijenoord Rotterdamnak 32, a 3. Sparta Rotterdamnak pedig 30 pontja van. A második és a harmadik helyezett mérkőzéséből a Feijenoord került ki győztesen 2:1 arányban. URUGUAY. Montevideóban a válogatott csapatok dél-amerikai bajnoksága során Uuruguay együttese 2:0 arányú győzelmet aratott Paraguay felett. A torna utolsó mérkőzését csütörtökön bonyolítják le. EGYESÜLT ÁLLAMOK. Los Angelesben az argentin River Plate együttese 31000 néző előtt 4:2 (2:0) arányban legyőzte a brazil Santost. A legyőzöttek mindkét gólját Pelé szerezte, de a híres csatár ezenfelül tizenegyest hibázott. A Martini Kupa Szabó Sándoré PÁRIZSBAN bonyolították le a férfi tőrözők Martini Kupa nemzetközi vívóversenyét. A legjobb 16 között hatalmas vetélkedés folyt, s ott olyan versenyzők „véreztek el", mint a kétszeres világbajnok Magnan, valamint Radochanacchi és a volt olimpiai bajnok lengyel Franké. A legjobb nyolc között Szabó a lengyel Rosyckit győzte le 10:6 arányban. A legjobb négy között Revenu volt az ellenfele, akit 10:6-ra győzött le. A másik ágon az olasz Berolatti 10:5-re győzött a lengyel Parulski felett. A döntőben S z ab 6 10:7 arányban bizonyult jobbnak Berolattinál. A magyar versenyző ezzel megismételte tavalyi győzelmét. MILÁNÓBAN párbajtőrversenyt bonyolítottak le, s azon az osztrák Roland L o s ert négy győzelmével szerezte meg az első helyet. Mögötte két NSZK-beli versenyző, Zimmermann és Böhm végzett, mindkettő 3—3 győzelemmel. « A SZPORTOWIECZ nevű lengyel illusztrált sporthetilap öszszeállította a világ legjobb vívóinak ranglistáját. Férfi tőr: 1. Szvesnyikov (szovjetj, 2. Magnan (francia), 3.-4. Putatyin (szovjet j és Kamuti (magyar). A nőknél: 1. Szamuszenko, 2. Gorohova, 3. Zabelina (mindhárom szovjet). Párbajtőrben: 1. N y i k a ncstkoo (szovjet), 2. Bourghard (francia), 3. Szmoljakov (szovjet). Kardban: 1. Pawlowskl (lengyel), 2. Pézsa, 3.-4. Horváth és Bakonyi (mindhárom magyar) versenyző. SPORTHÍRADÓ % Manfréd Arntí (NSZK) nyerte 29:15 perces Idővel a belgiumi Exelsben megrendezett 8 kilométeres nemzetközi mezei futóversenyt. 0 A pehelysúlyú mexikói Vicente Saldivar Mexikóban megvédte hivatásos ökölvívó világbajnoki címét a Japán Mlmunozl Seklvel szemben. A 15 menetre tervezett találkozó már a 7. menetben véget ért. % Egyelőre pihennie kell Mátrai Sándornak, a Ferencváros válogatott hátvédjének, mivel a múlt héten egy elniérgesedPtt sebet vágtak fel a lábán. % Az angol labdarúgó utánpótlás-válogatott az Idény befejeztével görögországi, törökországi és jugoszláviai portyára készül. Mivel azonban a jugoszlávok lemondták a találkozót, Sir Alf Ramsey most azt tervezi, hogy május végén Budapesten Játszhasson az angol csapat a magyar utánpótlás-válogatottal. A SPORTFOGADÁS HÍREI A ŠPORTKA 5. játékhete második húzásának nyerőszámai: 5 12 22 31 43 48 Prémiumszám: 18 Tárgyi nyereményként 6 személygépkocsi került sorsolásra. Elosztásuk a következő: Gyűjtőhely: Sorozat: Szám: Sorszám: TJ Baník Ostrava Žatec Karlštejn, berouni járás Xd Yd Te 562494 647553 215251 40539 10837 250 05 J079 B?22 TJ Slovan CliZJD Bratis'TJ SONP Kladno TI Ružomberok Kd Xc Xd 213967 604121 121058 40539 10837 250 05 J079 B?22 •4 Minden személygépkocsi nyertese ott jelentkezzen, ahol szelvényét feladta, s mutassa fel annak „A" részét.