Új Szó, 1967. január (20. évfolyam, 1-31. szám)
1967-01-30 / 31. szám, kedd
M ari arcáról kimerültség tükröződött, amikor bevezették a tárgyalóterembe. Szeme körül mély, fáradtság ásta szürke szarkalábak. Keveset alhatott az utóbbi kéthárom éjszaka ... Tökéletes alakját azonban így is kihangsúlyozta a kissé szorosra szabott csíkos fegyencruha. Szőkített haja szabadon omlott vállá ra, és elöl helyenként a homlokát is beárnyékolta. Határozott mozdulattal ült le a vádlottak padjára, de a szemé ben mégis némi zavar látszott. Feszélyezte őt a két, zöld egyenruhás fegyőr jelenléte, akik közömbös arccal ültek mellé. Ügyvédje lépett a terembe. Amikor megkérdezték, kit óhajt védőjéül, ösztönösen egy nőt választott. Ügy érezte, könnyebben és nyíltabban tud majd beszélni vele, mintha egy férfi kíváncsi kérdései firtatnák zavaros múltját, hogy aztán szembeszállva az ügyész vádjával enyhítő „magyarázatot" adjon a talárba öltözött szenátusnak. A fiatal jogásznő odalépett hozzá. Kezet fogtak. Érezte, volt ebben valami bátorítás. Az ügyésznő még a vádirat egyes lapjait rendezgette, amikor újra nyílt a kétszárnyú ajtó, és belépett a tanács. A két népbíró megjelenése telje sen köznapias volt, de a bírónő (a véletlennek milyen szerencsés összjátékai j magas, kissé szikár termete első pillanatra ridegséget sugárzott. Csak barna haja árulkodott valami természetes, női melegségről. Mari lesütött szemmel hallgatta végig a vádbeszédet. Most, hogy idegen szájából hallotta fölsorolni számos ké tes férfiismeretségét, elszorította valami a torkát. Ha akkor két-három éve hallgat anyja intő szavára ... Elsőnek természetesen ő vallott. Meg-megremegő hangon beszélt... inir augusztusában születtem. A kömO telező nyolc osztály elvégzése után mezőgazdasági szakiskolába kerültem, de egy év után abbahagytam a tanulmányaimat. Miért? Féltem, hogy fiatal éveimet, sőt talán egész életemet falun kell leélnem. Az iskola helyett inkább a közeli nagyváros vonzott. Néhány hétig még a szülői házban maradtam, aztán 1962 júliusában megszöktem otthonról. Bratislavába jöttem. Céltalanul róttam az utcákat. Nem tudtam hol, miképpen töltöm az első éjszakát. Esteledett már, és én még mindig csak kószáltam. Nem is vettem észre, hogy közben a külvárosba sodródtam ... Akaratlanul bepillantott ott a hepehupás járdát szegélyző földszintes házak nyitott ablakainak egyikén. Az ablakkal szemközt függő falióra éppen kilencet mutatott. Valami újra a tudatába nyilait: hol tölti az éjszakát? Határozott: fölkeresi egyik régebbi ismerősét azzal a kéréssel, hogy nála tölthet-e három négy éjszakát, amíg rendeződnek a viszonyai. A visszautat már nem tehette meg gyalog, hiszen az idő nagyon későre járt. Kinyitotta hát "kézitáskáját, hogy aprópénzt keressen az autóbuszra, de pénztárcája véletle nül leesett. Toinpa puffanással ért föl det. Egy férfi azonnal mellette termett és készségesen fölemelte a szürke bőrtárcát. Esetlenül, pirulva köszönte meg. A férfi észrevette Mari zavarát és megszólította: — A városba megy? — Igen... (--• Siet? — Nem... Meglepődött saját válaszán, hiszen egy perce még azért akart járműre szállni, hogy mielőbb a belvárosban legyen. A férfi tovább próbálkozott: Akkor talán sétálhatnánk egyet... Olyan kellemes nyári este van... — tette hozzá. Pár pillanatig tétovázott, aztán megindult a férfi mellett. Eleinte akadozott a beszélgetésük. A férfi kérdezgetett és ő válaszolt. Elmondta, hogy vidéki, és hogy nagyon tetszik neki Itt. Különösen este. Messze elhagyták a külvárosi házakat is, amikor észre vette, hogy jó Ideje már kéz a kézbon barangolnak. — Barátnőjénél lakik most? Vagy rokonai vannak Bratislavában? — kérdezte később a férfi. Meglepte őt a kérdés, és zavarba jött. Csak kusza szavak hagyták el az ajkát. A férfi kihasználta az alkalmat. Megállt és magához vonta a lányt. Nem ellenkezett. Régen túl volt már az első csók varázsán. Hosszú percekig álltak így, majd visszafelé indultak. A férfi érezte, hogy megnyerte a csatát, hiszen a csinos szőkeség egy csók szünetében bevallotta: nincs hol aludnia. — Tizenegy óra van, — mondta s a lány szemébe nézve hozzátette —, hová akarsz ilyenkor menni? Gyere hozzám ... Nálam elalhatsz ... És Mari ment. Együtt töltötték az éjszakát. Ezt, és még sok utána következőt ls... „Decemberig laktam A. Istvánnál, bár közben más férfiakkal is kötöttem intim ismeretséget. Az ő lakásán tartóztattak le a közbiztonsági szervek és a trstíni nevelőotthonba szállítottak" Az ügyész félbeszakította: „Sosem gondolt arra, hogy törvénybe ütköző életmódot folytat? Nem gon dolt szüleire, testvéreire?" Csak a bírónő sürgető kézmozdulaté ra válaszolt: „De... Szégyelltem azonban hazamenni, meg nagyon féltem az apámtól... és... részint tetszett is ez az életmód ..." mCO karácsonya előtt engedtek haza luDO Trstín bői. Szüleimhez költöz tem, akiktől azonban január derekán ismét megszöktem. Egyenesen D. Pál bratislavai lakására mentem.. D-vel még 1962-ben. ismerkedett meg. Párszor járt a lakásán is. Abban ma radtak akkoriban, ha szállásra lenne szüksége, bármikor elmehet hozzá. Aztán egy évig nem jött. Nem mehe tett... Most mégis ott állt a szeré nyen berendezett lakás előszobájában. D. betessékelte őt a szobába és leugrott a közeli büfébe valami harapnivalóért és borért. Alig húsz perc múlva ismét otthon volt. Közömbös dolgokról beszélgettek, a hangulatlámpa tompa fényénél. A házigazda már a második üvegből öntögetett a poharakba. — Meleg van itt - mondotta ó és levetette vadonatúj pulóverét. Fehér, rövid ujjú blúz feszült rajta. A férfit fölvillanyozta a lány felsőtestének merész ívelése. Valara' nevetséges ürü gyet motyogva átült mellé a heverőre. — Nagyon örülök, hogv meglátogattál — mondta. Azt hittem már, sosem látlak viszont... Egészségedre — emelte újólag a poharát. Koccintottak, aztán kihörpintették az italt. Mari még le sem tette a poharat, máris az arcán érezte a férfi ziháló lélegzetét. Viszonozta a csókot Érezte, ahogy a férfi keze végigsimít a testén ... — Egészségedre — hallotta kisvártatva ismét, és szinte gépiesen itta ki megint a pohár tartalmát. A férfi ezúttal a derekát fogta át, de keze mintha véletlenül följebb, csúszott volna ... rendbehozta a haját, kifestette ajkát, szemét és újabb kalandot keresve kilépett az utcára. H onapokig laktam D. P.-nél. Egyszer-egyszer, ha előre tudtam, hogy D. este nem jön haza, de legfőképpen napközben más férfiakat is meghívtam ebbe a lakásba, akiktől egy-egy találkáért száz koronát kaptam. Tavasszal gyakran fordult elő, hogy este nem mentem „haza", hanem legújabb ismerősöm társaságában maradtam. Nyár elején szinte már naponta mással szórakoztam. Ekkor vettem észre, hogy teherbe estem! Ezekben a napokban ismerkedtem meg egy külföldi diákkal, akivel röviddel ezután viszonyom volt. Egyre gyakrabban találkoztunk és 1964 októberében feleségül vett. Szüleimhez mentünk lakni... — Férje tudta, hogy nem tőle állapotos? — Igen, megmondtam neki... Férjem az iskolaév végén hazautazott meglátogatni szüleit. Engem nem vitt magával. Dacból visszajöttem Bratislavába és fölkerestem régi ismerőseimet. A fiamat anyámnál hagytam, annak ellenére, hogy ő többször is figyelmeztetett: jól gondoljam meg, mit teszek... Csaknem két órája állt már a szenátus előtt. Egyre fáradtabban beszélt. Most ls csak kis szünet után folytatta vallomását: Párszor rádöbbentem, hogy változtatnom kellene életmódomon, de estére már megfeledkeztem fogadalmamról. Üj ismeretséget keresve ültem be valamelyik forgalmas kávéházba, vagy álltam oda este valamelyik éjjeli mulató elé... Marit teljesen hatalmába kerítette a nagyváros könnyelmű élete, a Kristálybár, a La Paloma, a Lotos Club, Cercle, a Dévény-szálló, a Carlton-szálló, a Palace stb. Hajnalba nyúló, gyakorta rá szegséggel végződő mulatozások töltötték ki napjait. Reggel, amikor előző esti partnere szobájában fölébredt, közömbösen beinkasszálta a „jutalmat". A lkalmi ismerősével a Kis-Ferencesekhez címzett borozóban szórakozott. A pincehelyiségben vágni lehetett a füstöt. A borozóban jobbára férfiak voltak, akik hangos kiabálással próbálták túlharso^i?' ezvmást. Ök egy kis asztalnál ültek. Közömbös témákról társalogtak. Tíz óra körül a férfi azt ajánlotta, menjenek át a Kristálybárba. Beleegyezően bólintott. Hételeje lévén könnyen kaptak helyet. A bár levegője még a borozóénál is fülledtebb volt. Az alulról megvilágított táncparketten csak két pár táncolt a zene ütemére. Egy üveg Szürkebarátot rendeltek. Érezte, hogy a bor fokozatosan tágítani kezdte ereit. Szokatlanul kívánta aznap az italt. A táncok szünetében három konyakot is megivott. Éjfél után nagyon a fejébe szálli a szesz. Forgó fejjel kapaszkodott az ismeretlen férfibe, akinek csak a keresztnevét tudta. Az látva a fejleményeket, halaszthatatlan kora reggeli teendőkre hivatkozva kifizette a „cecchet" és gyorsan faképnél hagyta Marit. Reggel a kijózanító szobában ébredt. Az ápolónővér szemrehányó pillantások kíséretében közölte vele, hogy mielőtt odaszállították, öngyilkossággal próbálkozott. Két hónappal később őrizetbe vették... H nő. ány férfival volt viszonya a letartóztatás előtti tíz-tizenkét hónapban? — kérdezte a bíró— Szám szerint nem Is tudom. Talán húsznak ismerem a nevét. Ezeket általában régebbről ismerem még. Újabban nem néztem mér, ki hív meg, csak a száz koronát kértem tőle. Volt ellenben, aki hatszázat is fizetett.. Az ügyvéd szólt most közbe ... — Bűnösnek érzi magát? — Igen. Nagyon bánt, hogy idáig süllyedtem. A fiamat is szeretném megint látni. Azt sem tudom, melyik gyermekotthonba adta be őt anyám... A bírónő utasítására visszaült a helyére. Rettentő fáradtnak érezte magát. Mintha ólomlábai lettek volna. Egy pohár vizet kért, amitől kissé felélénkült. Piruló arccal hallgatta végig a megjelent tanúk vallomásait. A vádés védő beszéd után tanácskozni vonult vissza a szenátus. Izgatottan várta a döntést. Anyja egykori intelme ju tott az eszébe ... Gondolataiból csak a visszatérő bírák zökkentették ki. Állva hallgatta végig az Ítéletet: „A köztársaság nevébenl ... Mária üzletszerű kéjelgésért és élősködésért, az enyhítő körülmények figyelembe vételével tízhavi szabadságvesztésre, valamint az előzőleg föltételesen kapott hat hónapi büntetés letöltésére ítéltetik. Ü gyvédje előzetes figyelmeztetése alapján tudta, nem számíthat enyhébb ítéletre. Mégis zúgott a feje, és fekete karikák táncoltak szeme előtt, amikor megindult cellája felé ... MIKLÖSI PÉTER Az orvos fogott egy porlasztóhoz hasonló nyomókörtét, odaillesztette a hullámcső dudliszerű végéhez, aztán levegőt szivattyúzott bele. Ugyanezt csinálta a kézre tekert sima csővel is. Amikor elkészült, kiment a folyosóra, s behajtotta maga mögött az ajtót. Alekszandr felvilágosította Pavelt: — Ott, azon a papíron számok vannak. Gondoljon ki egy számot, mondja meg nekem, s én ts megjegyzem. A készülék engem jog vizsgálni, s nehogy azt higgye, összebeszéltünk a doktorral, úgy csinálunk, ahogy mondtam ... No, választott már számot? — laen. — Írja jel a lapra. Ott van a doktor asztalán, ceruza ls van mellette. Pavel ráírta a számot a papírszeletre. — Mutassa. Pavel megmutatta. Hatos szám volt. — Dugja a zsebébe. Pavel zsebre tette. — Doktor, készek vagyunkI — kiáltott ki Alekszandr. Az orvos visszatért. — Most pedig még valamit — magyarázott tovább Alekszandr. — A doktor egymás után felsorolja a számokat, s mindegyikre azt kell mondanom, hogy „nem". Arra ls, amelyiket megjegyeztünk. Majd meglátja, ml történik. Az orvos lenyomta az egyik fogantyút. Halk zümmögés hallatszott. Egymás után sorolta a számokat, nem sietett, hangja sem változott. A henger a millíméterpapírral alig észrevehetően mozgott. Az írószerkezet Írókarja odalapult a papírra — Egy? — kérdezte az orvos. — Nem — válaszolta Alekszandr. — Kettő? — Nem. — Három? * — Nemi Így ment ez tovább. A kiskövér nyugodtan válaszolt. Még a „hatos" számra is olyan magabiztosan mondott nemet, hogy válaszai között nem lehetett felfedezni valamilyen hangzásbeli eltérést. Amikor a számsor végére értek, az orvos kikapcsolta a detektort, levette a hengerről a papírszeletet, éé tanulmányozni kezdte az Irószerkezetek által megvont három, különböző színű kígyózó vonalat. Rövid idő alatt kész volt a felelettel. — Hat — jelentette ki az orvos. Most már Alekszandr kacsintott Pavelra. — No, mit szól hozzá? Pavel megkérdezte: — Lehet még? — Ismételjük meg — mondta beleegyezően a kiskövér. Megismételték a kísérletet. Pavel most a kilencest választotta. Az orvos a detektor segítségével gyorsan és pontosan eltalálta. Volt min csodálkozni. Pavel megértette: mindezt lélektani megdolgozásnak szánták. Ettől a felismeréstől azonban még nem lehet könnyebb a helyzete. A detektor meggyőzően bebizonyította, mire képes. — Hívjuk Lovast? — kérdezte az orvos Alekszandrt. — Hívd. Az orvos két szót mondott a telefonba: — Készek vagyunk. Vallatás teljes gőzzel Sebastian nagyon hamar beállított. Nyilván ő a Lovas. Pavel már régen felfigyelt arra, hogy itt mindenkinek fedőneve van. Beszélgetés közben többször hallott emlegetni olyan nem hivatalos hangzású fedőneveket, virágneveket, mint Szerzetes, Muzsikus, Cicero, Gyermekláncfű stb. Néha a fedőnevek fordítottja illett volna viselőjükre. Leonyid Krug elmondta Pavelnak, hogy Szerzetesnek az egész szervezet főnökét hívják, aki azonban a rossz nyelvek szerint első számú szoknyavadász. Elég volt kissé kikapcsolódni, és Pavel mindjárt érezte, hogy megkönnyebbült, mintha kiküldték volna egy percre, hogy friss levegőt szívjon ... Leonyid Krug azt mondta, a hazugságpróba előtt ajánlatos kissé beszeszelni. Hisz ha tudná... Mig az orvos azzal bajlódott, hogy Alekszandrt kiszabadítsa a detektor érzékszervei közül, Pavel igyekezett képet alkotni a detektor szerkezetéről. Ha kíváncsi minden érthetetlen jelenségre, ez azt • jelenti, hogy félelme a felére csökken. A hullámcső a légzést és szívműködést rögzíti. A sima cső a karon a vérnyomást vizsgálja. De minek vannak azok a pórusos gumipárnák a tenyéren? Leonyid Krugnap a fivére azt magyarázgatta, hogy ezek a veríték-kiválasztódásra reagálnak. A három mutató — három írószerkezet karja. Feltételezhető, hogy a detektor működési elve az az egyszerű tény, hogy az emberi szervezet működését szabályozó idegrendszer nem rendeli alá magát annak, amit feltételesen akaratnak neveznek. Pedig mégis van akarat. S nem is olyan feltételes... Sebastian, Alekszandr és az orvos az ablaknál állva valamiről tanakodtak. Aztán Sebastian odatolta a karosszékhez az orvos fehér asztalkáját. Az orvos mllliméterpapír-szalagot tekert a hengerre, s azt mondta Pavelnak: — üljön a karosszékbe, és tűrje fel az ingujját. Pavelra is ráerősítették a csöveket, az orvos beigazította a szorítófejeket, Pavel tenyeréhez rögzítette a pórusos gumipárnákat, aztán a szemben levő asztalhoz ült. [FOLYTATfVK)
