Új Szó, 1967. január (20. évfolyam, 1-31. szám)

1967-01-30 / 31. szám, kedd

M ari arcáról kimerültség tükröző­dött, amikor bevezették a tár­gyalóterembe. Szeme körül mély, fáradtság ásta szürke szarkalá­bak. Keveset alhatott az utóbbi két­három éjszaka ... Tökéletes alakját azonban így is kihangsúlyozta a kissé szorosra szabott csíkos fegyencruha. Szőkített haja szabadon omlott vállá ra, és elöl helyenként a homlokát is beárnyékolta. Határozott mozdulattal ült le a vádlottak padjára, de a szemé ben mégis némi zavar látszott. Feszé­lyezte őt a két, zöld egyenruhás fegy­őr jelenléte, akik közömbös arccal ül­tek mellé. Ügyvédje lépett a terembe. Amikor megkérdezték, kit óhajt védőjéül, ösz­tönösen egy nőt választott. Ügy érez­te, könnyebben és nyíltabban tud majd beszélni vele, mintha egy férfi kíván­csi kérdései firtatnák zavaros múltját, hogy aztán szembeszállva az ügyész vádjával enyhítő „magyarázatot" adjon a talárba öltözött szenátusnak. A fia­tal jogásznő odalépett hozzá. Kezet fogtak. Érezte, volt ebben valami bá­torítás. Az ügyésznő még a vádirat egyes lapjait rendezgette, amikor újra nyílt a kétszárnyú ajtó, és belépett a ta­nács. A két népbíró megjelenése telje sen köznapias volt, de a bírónő (a vé­letlennek milyen szerencsés összjáté­kai j magas, kissé szikár termete első pillanatra ridegséget sugárzott. Csak barna haja árulkodott valami termé­szetes, női melegségről. Mari lesütött szemmel hallgatta vé­gig a vádbeszédet. Most, hogy idegen szájából hallotta fölsorolni számos ké tes férfiismeretségét, elszorította vala­mi a torkát. Ha akkor két-három éve hallgat anyja intő szavára ... Elsőnek természetesen ő vallott. Meg-megremegő hangon beszélt... inir augusztusában születtem. A kö­mO telező nyolc osztály elvégzése után mezőgazdasági szakiskolá­ba kerültem, de egy év után abbahagy­tam a tanulmányaimat. Miért? Féltem, hogy fiatal éveimet, sőt talán egész életemet falun kell leélnem. Az iskola helyett inkább a közeli nagyváros von­zott. Néhány hétig még a szülői ház­ban maradtam, aztán 1962 júliusában megszöktem otthonról. Bratislavába jöttem. Céltalanul róttam az utcákat. Nem tudtam hol, miképpen töltöm az első éjszakát. Esteledett már, és én még mindig csak kószáltam. Nem is vettem észre, hogy közben a külváros­ba sodródtam ... Akaratlanul bepillantott ott a hepe­hupás járdát szegélyző földszintes há­zak nyitott ablakainak egyikén. Az ab­lakkal szemközt függő falióra éppen kilencet mutatott. Valami újra a tuda­tába nyilait: hol tölti az éjszakát? Ha­tározott: fölkeresi egyik régebbi isme­rősét azzal a kéréssel, hogy nála tölt­het-e három négy éjszakát, amíg ren­deződnek a viszonyai. A visszautat már nem tehette meg gyalog, hiszen az idő nagyon későre járt. Kinyitotta hát "kézitáskáját, hogy aprópénzt keressen az autóbuszra, de pénztárcája véletle nül leesett. Toinpa puffanással ért föl det. Egy férfi azonnal mellette termett és készségesen fölemelte a szürke bőr­tárcát. Esetlenül, pirulva köszönte meg. A férfi észrevette Mari zavarát és megszólította: — A városba megy? — Igen... (--• Siet? — Nem... Meglepődött saját válaszán, hiszen egy perce még azért akart járműre szállni, hogy mielőbb a belvárosban legyen. A férfi tovább próbálkozott: Akkor talán sétálhatnánk egyet... Olyan kellemes nyári este van... — tette hozzá. Pár pillanatig tétovázott, aztán meg­indult a férfi mellett. Eleinte akado­zott a beszélgetésük. A férfi kérdez­getett és ő válaszolt. Elmondta, hogy vidéki, és hogy nagyon tetszik neki Itt. Különösen este. Messze elhagyták a külvárosi házakat is, amikor észre vette, hogy jó Ideje már kéz a kézbon barangolnak. — Barátnőjénél lakik most? Vagy rokonai vannak Bratislavában? — kér­dezte később a férfi. Meglepte őt a kérdés, és zavarba jött. Csak kusza szavak hagyták el az ajkát. A férfi kihasználta az alkalmat. Megállt és magához vonta a lányt. Nem ellenkezett. Régen túl volt már az első csók varázsán. Hosszú perce­kig álltak így, majd visszafelé indul­tak. A férfi érezte, hogy megnyerte a csatát, hiszen a csinos szőkeség egy csók szünetében bevallotta: nincs hol aludnia. — Tizenegy óra van, — mondta s a lány szemébe nézve hozzátette —, hová akarsz ilyenkor menni? Gyere hozzám ... Nálam elalhatsz ... És Mari ment. Együtt töltötték az éjszakát. Ezt, és még sok utána kö­vetkezőt ls... „Decemberig laktam A. Istvánnál, bár közben más férfiakkal is kötöttem intim ismeretséget. Az ő lakásán tar­tóztattak le a közbiztonsági szervek és a trstíni nevelőotthonba szállítottak" Az ügyész félbeszakította: „Sosem gondolt arra, hogy törvény­be ütköző életmódot folytat? Nem gon dolt szüleire, testvéreire?" Csak a bírónő sürgető kézmozdulaté ra válaszolt: „De... Szégyelltem azonban haza­menni, meg nagyon féltem az apám­tól... és... részint tetszett is ez az életmód ..." mCO karácsonya előtt engedtek haza luDO Trstín bői. Szüleimhez költöz tem, akiktől azonban január de­rekán ismét megszöktem. Egyenesen D. Pál bratislavai lakására mentem.. D-vel még 1962-ben. ismerkedett meg. Párszor járt a lakásán is. Abban ma radtak akkoriban, ha szállásra lenne szüksége, bármikor elmehet hozzá. Az­tán egy évig nem jött. Nem mehe tett... Most mégis ott állt a szeré nyen berendezett lakás előszobájában. D. betessékelte őt a szobába és leug­rott a közeli büfébe valami harapni­valóért és borért. Alig húsz perc múl­va ismét otthon volt. Közömbös dol­gokról beszélgettek, a hangulatlámpa tompa fényénél. A házigazda már a második üvegből öntögetett a poha­rakba. — Meleg van itt - mondotta ó és levetette vadonatúj pulóverét. Fehér, rövid ujjú blúz feszült rajta. A férfit fölvillanyozta a lány felsőtestének me­rész ívelése. Valara' nevetséges ürü gyet motyogva átült mellé a heverőre. — Nagyon örülök, hogv meglátogat­tál — mondta. Azt hittem már, sosem látlak viszont... Egészségedre — emelte újólag a poharát. Koccintottak, aztán kihörpintették az italt. Mari még le sem tette a po­harat, máris az arcán érezte a férfi ziháló lélegzetét. Viszonozta a csókot Érezte, ahogy a férfi keze végigsimít a testén ... — Egészségedre — hallotta kisvár­tatva ismét, és szinte gépiesen itta ki megint a pohár tartalmát. A férfi ez­úttal a derekát fogta át, de keze mint­ha véletlenül följebb, csúszott volna ... rendbehozta a haját, kifestette ajkát, szemét és újabb kalandot keresve ki­lépett az utcára. H onapokig laktam D. P.-nél. Egy­szer-egyszer, ha előre tudtam, hogy D. este nem jön haza, de legfőképpen napközben más férfiakat is meghívtam ebbe a lakásba, akiktől egy-egy találkáért száz koronát kap­tam. Tavasszal gyakran fordult elő, hogy este nem mentem „haza", hanem legújabb ismerősöm társaságában ma­radtam. Nyár elején szinte már napon­ta mással szórakoztam. Ekkor vettem észre, hogy teherbe estem! Ezekben a napokban ismerkedtem meg egy kül­földi diákkal, akivel röviddel ezután viszonyom volt. Egyre gyakrabban ta­lálkoztunk és 1964 októberében felesé­gül vett. Szüleimhez mentünk lakni... — Férje tudta, hogy nem tőle álla­potos? — Igen, megmondtam neki... Férjem az iskolaév végén hazauta­zott meglátogatni szüleit. Engem nem vitt magával. Dacból visszajöttem Bra­tislavába és fölkerestem régi ismerő­seimet. A fiamat anyámnál hagytam, annak ellenére, hogy ő többször is fi­gyelmeztetett: jól gondoljam meg, mit teszek... Csaknem két órája állt már a sze­nátus előtt. Egyre fáradtabban beszélt. Most ls csak kis szünet után folytatta vallomását: Párszor rádöbbentem, hogy változ­tatnom kellene életmódomon, de esté­re már megfeledkeztem fogadalmam­ról. Üj ismeretséget keresve ültem be valamelyik forgalmas kávéházba, vagy álltam oda este valamelyik éjjeli mu­lató elé... Marit teljesen hatalmába kerítette a nagyváros könnyelmű élete, a Kristály­bár, a La Paloma, a Lotos Club, Cercle, a Dévény-szálló, a Carlton-szálló, a Pa­lace stb. Hajnalba nyúló, gyakorta rá szegséggel végződő mulatozások töl­tötték ki napjait. Reggel, amikor előző esti partnere szobájában fölébredt, kö­zömbösen beinkasszálta a „jutalmat". A lkalmi ismerősével a Kis-Feren­cesekhez címzett borozóban szórakozott. A pincehelyiségben vágni lehetett a füstöt. A borozóban jobbára férfiak voltak, akik hangos kiabálással próbálták túlharso^i?' ezv­mást. Ök egy kis asztalnál ültek. Kö­zömbös témákról társalogtak. Tíz óra körül a férfi azt ajánlotta, menjenek át a Kristálybárba. Beleegyezően bólintott. Hételeje lévén könnyen kaptak he­lyet. A bár levegője még a borozóénál is fülledtebb volt. Az alulról megvilá­gított táncparketten csak két pár tán­colt a zene ütemére. Egy üveg Szür­kebarátot rendeltek. Érezte, hogy a bor fokozatosan tágítani kezdte ereit. Szokatlanul kívánta aznap az italt. A táncok szünetében három konyakot is megivott. Éjfél után nagyon a fejé­be szálli a szesz. Forgó fejjel kapasz­kodott az ismeretlen férfibe, akinek csak a keresztnevét tudta. Az látva a fejleményeket, halaszthatatlan kora reggeli teendőkre hivatkozva kifizette a „cecchet" és gyorsan faképnél hagy­ta Marit. Reggel a kijózanító szobában ébredt. Az ápolónővér szemrehányó pillantá­sok kíséretében közölte vele, hogy mi­előtt odaszállították, öngyilkossággal próbálkozott. Két hónappal később őrizetbe vet­ték... H nő. ány férfival volt viszonya a le­tartóztatás előtti tíz-tizenkét hónapban? — kérdezte a bíró­— Szám szerint nem Is tudom. Ta­lán húsznak ismerem a nevét. Ezeket általában régebbről ismerem még. Újabban nem néztem mér, ki hív meg, csak a száz koronát kértem tőle. Volt ellenben, aki hatszázat is fizetett.. Az ügyvéd szólt most közbe ... — Bűnösnek érzi magát? — Igen. Nagyon bánt, hogy idáig süllyedtem. A fiamat is szeretném me­gint látni. Azt sem tudom, melyik gyermekotthonba adta be őt anyám... A bírónő utasítására visszaült a he­lyére. Rettentő fáradtnak érezte ma­gát. Mintha ólomlábai lettek volna. Egy pohár vizet kért, amitől kissé fel­élénkült. Piruló arccal hallgatta végig a megjelent tanúk vallomásait. A vád­és védő beszéd után tanácskozni vo­nult vissza a szenátus. Izgatottan várta a döntést. Anyja egykori intelme ju tott az eszébe ... Gondolataiból csak a visszatérő bírák zökkentették ki. Áll­va hallgatta végig az Ítéletet: „A köztársaság nevébenl ... Mária üzletszerű kéjelgésért és élősködésért, az enyhítő körülmények figyelembe vételével tízhavi szabad­ságvesztésre, valamint az előzőleg föl­tételesen kapott hat hónapi büntetés letöltésére ítéltetik. Ü gyvédje előzetes figyelmeztetése alapján tudta, nem számíthat enyhébb ítéletre. Mégis zúgott a feje, és fekete karikák táncoltak szeme előtt, amikor megindult cellája felé ... MIKLÖSI PÉTER Az orvos fogott egy porlasztóhoz hasonló nyomó­körtét, odaillesz­tette a hullámcső dudliszerű végé­hez, aztán levegőt szivattyúzott bele. Ugyanezt csinálta a kézre tekert si­ma csővel is. Ami­kor elkészült, ki­ment a folyosóra, s behajtotta maga mögött az ajtót. Alekszandr fel­világosította Pa­velt: — Ott, azon a papíron számok vannak. Gondoljon ki egy szá­mot, mondja meg nekem, s én ts megjegyzem. A készülék en­gem jog vizsgálni, s nehogy azt higgye, összebeszéltünk a doktorral, úgy csinálunk, ahogy mondtam ... No, választott már számot? — laen. — Írja jel a lapra. Ott van a doktor asztalán, ceruza ls van mellette. Pavel ráírta a számot a pa­pírszeletre. — Mutassa. Pavel megmutatta. Hatos szám volt. — Dugja a zsebébe. Pavel zsebre tette. — Doktor, készek vagyunkI — kiáltott ki Alekszandr. Az orvos visszatért. — Most pedig még valamit — magyarázott tovább Alek­szandr. — A doktor egymás után felsorolja a számokat, s mindegyikre azt kell monda­nom, hogy „nem". Arra ls, amelyiket megjegyeztünk. Majd meglátja, ml történik. Az orvos lenyomta az egyik fogantyút. Halk zümmögés hal­latszott. Egymás után sorolta a számokat, nem sietett, hang­ja sem változott. A henger a millíméterpapírral alig észreve­hetően mozgott. Az írószerke­zet Írókarja odalapult a papír­ra — Egy? — kérdezte az or­vos. — Nem — válaszolta Alek­szandr. — Kettő? — Nem. — Három? * — Nemi Így ment ez tovább. A kis­kövér nyugodtan válaszolt. Még a „hatos" számra is olyan ma­gabiztosan mondott nemet, hogy válaszai között nem lehe­tett felfedezni valamilyen hangzásbeli eltérést. Amikor a számsor végére ér­tek, az orvos kikapcsolta a de­tektort, levette a hengerről a papírszeletet, éé tanulmányoz­ni kezdte az Irószerkezetek ál­tal megvont három, különböző színű kígyózó vonalat. Rövid idő alatt kész volt a felelet­tel. — Hat — jelentette ki az orvos. Most már Alekszandr ka­csintott Pavelra. — No, mit szól hozzá? Pavel megkérdezte: — Lehet még? — Ismételjük meg — mond­ta beleegyezően a kiskövér. Megismételték a kísérletet. Pavel most a kilencest válasz­totta. Az orvos a detektor se­gítségével gyorsan és pontosan eltalálta. Volt min csodálkozni. Pavel megértette: mindezt lé­lektani megdolgozásnak szán­ták. Ettől a felismeréstől azon­ban még nem lehet könnyebb a helyzete. A detektor meggyő­zően bebizonyította, mire ké­pes. — Hívjuk Lovast? — kérdez­te az orvos Alekszandrt. — Hívd. Az orvos két szót mondott a telefonba: — Készek vagyunk. Vallatás teljes gőzzel Sebastian nagyon hamar be­állított. Nyilván ő a Lovas. Pa­vel már régen felfigyelt arra, hogy itt mindenkinek fedőneve van. Beszélgetés közben több­ször hallott emlegetni olyan nem hivatalos hangzású fedő­neveket, virágneveket, mint Szerzetes, Muzsikus, Cicero, Gyermekláncfű stb. Néha a fe­dőnevek fordítottja illett volna viselőjükre. Leonyid Krug el­mondta Pavelnak, hogy Szerze­tesnek az egész szervezet fő­nökét hívják, aki azonban a rossz nyelvek szerint első szá­mú szoknyavadász. Elég volt kissé kikapcsolód­ni, és Pavel mindjárt érezte, hogy megkönnyebbült, mintha kiküldték volna egy percre, hogy friss levegőt szívjon ... Leonyid Krug azt mondta, a hazugságpróba előtt ajánlatos kissé beszeszelni. Hisz ha tud­ná... Mig az orvos azzal bajlódott, hogy Alekszandrt kiszabadítsa a detektor érzékszervei közül, Pavel igyekezett képet alkotni a detektor szerkezetéről. Ha kíváncsi minden érthetetlen je­lenségre, ez azt • jelenti, hogy félelme a felére csökken. A hullámcső a légzést és szívműködést rögzíti. A sima cső a karon a vérnyomást vizs­gálja. De minek vannak azok a pórusos gumipárnák a te­nyéren? Leonyid Krugnap a fi­vére azt magyarázgatta, hogy ezek a veríték-kiválasztódásra reagálnak. A három mutató — három írószerkezet karja. Feltételezhető, hogy a de­tektor működési elve az az egy­szerű tény, hogy az emberi szervezet működését szabályo­zó idegrendszer nem rendeli alá magát annak, amit feltéte­lesen akaratnak neveznek. Pe­dig mégis van akarat. S nem is olyan feltételes... Sebastian, Alekszandr és az orvos az ablaknál állva vala­miről tanakodtak. Aztán Sebas­tian odatolta a karosszékhez az orvos fehér asztalkáját. Az orvos mllliméterpapír-sza­lagot tekert a hengerre, s azt mondta Pavelnak: — üljön a karosszékbe, és tűrje fel az ingujját. Pavelra is ráerősítették a csöveket, az orvos beigazította a szorítófejeket, Pavel tenyeré­hez rögzítette a pórusos gumi­párnákat, aztán a szemben le­vő asztalhoz ült. [FOLYTATfVK)

Next

/
Thumbnails
Contents