Új Szó, 1967. január (20. évfolyam, 1-31. szám)

1967-01-28 / 28. szám, szombat

'ELET /es Izsóf József a Vág menti Hoss^úfán lakik, srdekes dolgokat mesélt a Vág menti népélet­nások voltunk. Olyan szokásoknak hódoltunk, •naradék nemzedék alig ismer. Májusfát egy év­r, pünkösdkor és május elsején állítottunk. Hús­fűzfavesszővel korbácsoltuk meg a lányokat. Ha ány meg akarta tudni a jövendőt, akkor kará­íl fakanállal kopogott a szomszéd ajtaján. :n a szomszéd igen vagy szabad szóval vóla­an az esetben egy esztendőn belül kérőt vár­eladó lány. A menyasszonytáncot csóktáncnak Aztán a vidékre való nő­vidékről hoztam asszonyt, faluba érkeztünk, cserépkor­( a szekér kerekéhez, hogy a falu rossz szellemét visszaza­ittünk a boszorkánymesében. :ány megrontotta a tehenet, tehén tejét. Az újesztendő is s volt. Ha újév napján elő­;l találkoztunk az utcán — an az évben a tehén üszőbor­Igy hittük. A másik hiedelem ízt tettünk o halott kezébe, hogy körmyen men­úlvilági réven... is tartják ezt a szokást? Régen forintot, most egy koronát dugunk a fbe. De a halotti tor változott a Vág partján ... 3n? i otthon, most a csárdában tartjuk a halotti 'ámpavivőn, a 8 halottvivőn, a 2 sírásón kívül en megjelentek is hivatalosak a csárdába. 30— ; 300—400 korona értékű sert vagy pálinkát fo­ti. Másképp is változik a népélet. Konzervet iTerekek! Az én gyermekkoromban ilyenről nem . A fiúk 5 éves korig szoknyában jártak - most • a pólyából kikerült gyerekekre is ráhúzzák a Bölcsőde? Ugyan kérem: a szülők a bölcsőt oleszt nappal betolták az ágy alá. Sírhatott Napközben az ágy olatt tartották a csecsemő­t, azért most is eszembe jut egy és más, pedig i változott a világ. A jószágot például nem őrli malom ... értem . •. i- A Vág mentén jószágnak hívjuk a búzát.. "ľ A Tisza táján pedig élet a búza neve. De ott is, akár­csak a Vág völgyében, kincset ér a népélet, vagyis a múltból a jövendőbe tartó emberi történelem. ELEINK Vág menti történetek Az érett ember arra vágyik, hogy hátra, meg előre tekintve rendezze az élete dolgát. Most hátra tekintek, hogy előre nézzek. A kilencven esztendős Szabó Ferenccel beszélgetek. - Hogyan éltek ötven—hetven éve a Váq menti fiata­lok? - Kérem szépen: 1936-ban négy csárda volt a Vág partján. Két kisbíró és egy hadnagy szabályozta a fiatal legények mozgását. Bottal verték az indulatos legényeket. Gerjedelem pedig volt, mivel, hogy ak­kor is szép lányok és erős legények éltek a Vág partján ... Most 56 éves vagyok. Ilyenkor már jól esik a múltat idézni. Érdekel a 90 esztendős ember észjárása, történése: — Mit i ttok hajdanában Vágsellyén? A Vág-parti csárdákban hét kraj­cárért mértek egy félliter pálinkát. .. — Hét krajcár — mondogatom, mert előadom Móricz Zsigmond „Hét krajcár" címen írt szívbeli történetét. Aztán azon tépelődöm, hogy milyen történetet szült a Vág partján az egyszer volt hét krajcár. Mondja az öreg, kérdés nél'kül is: —Most a csibészt huligánnak hívják. Az én időmben száraz kenyéren és vízen tartottuk a tömlöcben. Féltek is az éjjeli őrtől, aki magyarul és szlovákul kiabálta: „Nyugalomra térjetek már Elütötte az óra már A tíz órát..." — De az emberek egy kicsit butácskák voltak. Az eső, a vihar ellen harangoztak ... hogy a harangszó szakítsa szét a viharfelhőket. Gyolcsgatyában jártunk. Lányokhoz csak csütörtök és szombat este mehettünk. A lányok csendesebbek voltak. Szegényebben éltünk. A fiataJasz­szony nem hozott ilyen-olyan bútort a házhoz. Egyszerű ládával érkezett. Belefért abba a hozománya . .. Távoli időbe réved az öregember tekintete. Az emléke­zete görcsösen kapaszkodik a lélek gyapjóba. BALAZS ARPAD (Bachan felvétele.) EK és pénz fekszik letét. Azért betét, iszik egy kasszá­kamatozik, amíg m viszed az üve­:kor azonban sor­llnod, a belvárost modern, a haladó •lem követeimé­megfelelő önki­fűszeresbolt előtt, időd ingyen van. clolhatná, aki a ! nem Ismerős, íkos nép vagyunk, y annyi az üres Hát vagyunk, nnl i ránk követ, aki csak bort meg sört szopo­gat, a tejet, tejfelt, málna­szörpöt, ásványvizet, ece­tet, olajat nem! Azt is gondolhatná, akt nem ide­valósi, hogy aranyat osz­togatnak a belvárosi nagy áruház előtt. Azért sora­kozunk birkatürelemmel. Hát azt is ... aranyat... A tapasztalat aranyat ér! Tapasztalat: Vidd el üres üvegeidet valamelyik pe­remvárost üzletbe, ahol testi épséged veszélyezte­tése nélkül kapod vissza üvegekbe fektetett koro­náidat. Ott nem kiabálnak rád kellő eréllyel hogy: Haló, pani! Ami azt jelen­ti, hogy ugorj az útból, ha nem akarod, hogy elgázol­janak, miközben máris tol­ják lábadra a vaskerekű kocsit, amelyen szögletes ládákban toronymagasság­ban üres üvegek zörögnek. Az üvegtároló helyiség­nek van ugyan még egy kijárata, ám azon ke­resztül járva többet kel­lene gyalogolnia annak, akit az üvegek kihordásá­val megbíztak. Az ő ideje pedig pénz. Nem úgy, mint a tied... Az üres üvegek miatt szorulsz ki kígyóvolnalban az utcára. Igaz — a rak­tárhelyiség is üres... de ehhez senkinek semmi kö­ze. Terád, kedves italfo­gyasztó sorstárs, csupán az tartozik, hogy testi épsé­ged megóvása érdekében viselj e kiránduláshoz mo­dern, hegyes orrú cipőt. Tanúja voltam, hogy vala­kit cipőjének üres „orra" mentett meg az elnyomo­rodástól, mivel saját fürge­ségét, táskájában zötyögő Irta: Dávid Teréz Rajz: Kopács Tibor ásványvizesüvegek akadá­lyozták. Azokra vigyáznia kellett, mert az üvegekben pénz feküdt, ... míg a ci­pőjében csak a lába ... GONDOSKODÁS Emelkedő irányzatú; ezt a villamos- és autóbusz­megállók elől sorban el­tünedező házikókról álla­pítottam meg. Előbb csak a belvárosi megállók elől tűntek el, majd a mellék­utcákból — végül az újon­nan kialakuló peremváros részeiből is hiányoznak. Igaz — ott nem is voltak soha. Az illetékesek bizo­nyára így morfondíroznak: Manapság minden ember­nek van vízhatlan burkola­ta. Műanyag kabát, eser­nyő ... igelit köpeny ... esetleg autó vagy legalább edzett szervezete. Minek hát az a bódé, ami elcsú­fítja a város képét. Az ab­lakokat mindig újra kell üvegezni! A belsejét ki kell néhanapján seperni! Emeljük a gondoskodás színvonalát... Es eme­lik ...! AMIKOR MEGISMERTEM, huszonnégy éves fiatalember volt. Feri­nek hívták. Érettségizett. Szerette az irodalmat, a jó dzsesszt, bort és mindent, amit ebben a korban már szerelni lehet. Mindezek a tulajdonságok persze megvannak más fiatalban is, de volt Ferinek még, ügy is mondhatnók, hogy ritka tulajdonsága; szeretett igazat mondani. Illetve sosem tudott taktikus lenni. S íme, ez az, amiért érdemes vonni a fáradságot, és elmondani a történetét, vagy ha nagyon pontosak akarnánk lenni, a kálváriáját. NÉGY ÉVVEL EZELŐTT ismer­tem meg. Járási székhelyen dol­gozott, egy bizonyos intézetben, kulturális vonalon, 1350 fixért. Dolgozott! Járta a falva­kat, színjátszó csoportokat ho­zott össze, tánc­csoportokat ala­kított, iskolázá­sokat szerve­zett, jelentése­ket írt. Illetve ezt már nem mindig írta meg Egyszerűen a munkája annyi­ra felhalmozó­dott, hogy ha még aludni is akart, ha még el is akart ol­vasni valamit a saját gyönyörű­ségére, ha egy kicsit pihenni, kikapcsolódni, szórakozni is akart, a huszon­négy órát har­minccá kellett volna nyújtania. S mivel erre képtelen volt, le­mondott a jelentések „komponá­lásáról". Különben is az volt az egészről a véleménye, hogy mi­nek a sok irka-firka, dolgozni kell inkább... A maga részéről a jelentéseket szóbelileg intézte el. A főnöke bólogatott — úgy lát­szott, hogy tudomásul vette. Feri dolgozott. Egyéves működése alatt a szín­játszó csoportok száma a járás­ban megkétszereződött, a tánc­csoportoké is, sőt már zenekarok is alakultak. És Feri továbbra is intézkedett és intézett, szervezett mindent. Csak a jelentésekkel volt baj... Megmondta a kollé­gáinak is: — Ahelyett, hogy itt ültök és firkáljátok a jelentéseket arról, ami nincs, hallgathatnátok in­kább arról, ami van ... A kollégái hanyatt estek a megrökönyödéstől. — No, de ilyet?l És mivel ő továbbra is többet tartózkodott kint a falvakon, mint bent az irodában, működés­be lépett a fúró... Aztán jött az év végi prémiumosztás, és egyedül Feri nem kapott boríté­kot ... Hiába kétszereződött meg a járásban a színjátszó csopor­tok száma és a tánccsoportoké is csaknem ... mindezek hiába „voltak" — ha jelentések nem voltak. Legalábbis a főnök ezt mondta: — Felületesen végezte a mun­káját! A kollégák jót nevettek ... FELMONDTAK NEKI, ugyanis erösebb szavakat talált összevá­logatni véleménye kifejtésére az egész „kócerájt", főként az Igaz­gató hozzáértését illetően. Szóval felmondtak neki... Történt azonban a véletlenek összejátszása folytán, hogy egy másik kulturális jelentésgyár ép­pen akkor keresett egy megfe­lelő, rátermett kádert — hasonló munkaszakaszra, mint az övé volt, 1650 koronás havi fixért. Elment oda. Jó dolga volt. Sok mindent megtanult az előző munkahelyén, de mint a végén kiderült, még­sem egészen mindent. Lóbálta a lábát, írta a Jelenté­seket, jókat nevetett a főnökök egyformaságán és közben renge­teget olvasott. Még munkaidő alatt is. És ez lett a veszte ... Egyszer ugyanis, amikor a fő­nök behívatta a legújabb jelen­téssel magához és atyai nagylel­kűséggel érdeklődött a fiatal emberpalánta magánélete, sza­bad idejének gazdaságos felhasz­nálása, illetve kihasználása felől, bemondta, hogy olvasgat is. — Igen?! — nézett nagyot és meglepetten a kulturális intéz­mény feje. — Igen — mondta ő. — És mit olvas? Bemondta a könyv címét, s mivel az ördög újra felébredt benne, megkérdezte a kulturális intézmény fejét, hogy: — Ismeri talán? — Öh, hm, persze, persze ... arról szól... csakhogy már én ezt nagyon régen olvastam. Te akkor még csak hátulgombolós voltál... — Érdekes — mondta ő — ugyanis ez a könyv a múlt évben jelent meg, és ez az első kiadása ... Hát ugye ... ezt nem lett volna szabad ... Mégiscsak egy kulturális intéz­mény főnökére így rápiríta­ni... A főnök na­gyot kaca­gott ... Attól a perc­től kezdve az­tán valahogy minden jelenté­se rosszra sike­rült, minden munka, amit el­végzett „fele­lőtlenül lett elvégezve" ... Ezt nem bírhatta sokáig ... Nem is bírta. PRÖBALT ALLAST TALÁLNI, hasonló vonalon, de a telefonok minden számba jöhető helyen megelőzték, igy hát nem maradt más hátra, mint elmenni... El is ment — traktorosnak az egyik szövetkezetünkbe. Amióta elment, most találkoz­tam, most beszélgettem vele elő­ször. — Hogy érzi itt magát? — kérdeztem. — Hát... — mondta. >— A fizetés? — Ki lehet bírni.... — Cserélne? Nagyot nevetett. A fenti beszédfoszlányból azt hihetnők, hogy végre már min­den a legnagyobb „rendben" van körülötte. Hogy végre „megko­molyodott", hogy az előbbi he­lyek tapasztalatait végre itt már hasznosítja ... Sajnos, ez csak a látszat. Másoktól tudom, hogy az elnök már itt is köszörüli rá a kését, és csak az alkalomra vár, hogy „kivághassa". — Rossz traktoros? — kérdez­tem. •— A legjobb... — mondták. Nem értettem. Valaki volt aztán olyan kedves és megmagyarázta. — Az autó miatt... — Nem értem — mondtam. — Az elnök sógora miatt... — Nem értem ... — A benzin miatt... — Nem értem... — mondtam. Hát csak annyi történt, hogy az őszi mélyszántást éjjel-nappal, három műszakban végezték, ö íratta kl az üzemanyag-igénylést az irodán, aztán ő ment érte ls, hogy kivigye a DT-hez. Három hordóval íratott, hogy ne kelljen a ki-bemászkálással az időt fe­csérelni. A szövetkezet raktáro­sa, mellesleg az elnök sógora ment vele, amikor utána szóltak, hogy jöjjön az irodába. Így hát meghagyta neki (már mint Feri­nek), hogy a „kaputól rakodjon". Ö ment is, csakhogy a kapunál a rakodás valahogy visszakézre esett, hát a hordósor más végé­ről görgettek fel hármat a pót­kocsira és kivitték a DT-hez. Ott aztán kiderült, hogy a három közül kettőben benzin van. — Az istenit, hogy lehet az, hiszen a benzint nem ott tart­juk?! A DOLOG SZEGET ÜTÖTT a fe­jébe. Egy kis utánjárással aztán megtudta azt ls, hogy azt a ben­zint, ami tulajdonképpen „naf­ta", mert annak van elkönyvelve, az elnök és a sógorának a kocsi­ja, valamint a többi rokonság pöfögő masinái szokták elfo­gyasztani. Az egész csak egy kis egyezkedésbe került a könyve­lőkkel, na és ha az elnök azt mondja, hogy „nem fogod meg­bánni" ... akkor az úgy is van. Feri viszont a dolgot egy ki­csit megszellőztette, az ellenőrö­ket viszont nem ő látta vendé­gül Csoda-e hát, ha a szö­vetkezetben is gyűlnek a feje fölött a viharfelhők?! HUSZONNYOLC ÉVES fiatalember. Érettségizett. Még mindig sze­reti az irodalmat, a jó dzsesszt és mindent, amit ebben a korban szeretni lehet... Ért a TV-hez, a motorokhoz, megjavít mindent... Csak az emberekkel valahogy... nem tud zöldágra vp-pö"^. T0TH ELEMÉR

Next

/
Thumbnails
Contents