Új Szó, 1967. január (20. évfolyam, 1-31. szám)

1967-01-27 / 27. szám, péntek

Időszerű közgazdasági kérdések • •••••••••• ••••••••••• J M 1 £ K r M ••••••••• •'•••••••• A BIZÁNCI KALMÁR KINCSE (cseh) Az egyik „krimi" olyan, mint a másik — gondolják maguk­ban sokan. Alighanem A bizán­ci kalmár kincsé-re is legyinte­nének, ha csak annyit tudná­nak meg róla, hogy a legújabb cseh „krimi". Legyintenének, és — szerencsére — nem len­ne igazuk! Mert Ivo Novák rendező detektívfilmje a mű­fajra jellemző szokásos sajá­tosságokon kívül (izgalomkel­tés, gyilkosság, ármány, bonyo­dalom, bűnhődés) van egy többletsajátossága is: a termé­szetes humor. A detektívfilmek történeté­ben nem egyedülálló, de elég­gé ritka eset, hogy az önma­gában „szívszorongató" cselek­ményt komikus helyzetek, tré­fás jellemek élénkítik. De még a kevesek között ls ritkaság, hogy mindez eröltetettség, „megjátszás" nélkül, történjék, simán, elfogadhatóan vegyül­jön el a cselekmény szövevé­nyében, s még ne is enyhítse túlságosan a nélkülözhetetlen izgalmat. így és ez történik Ivo No­vák filmjében, s az átlagos és megszokott kriminél ez emeli a művet valamivel magasabb­ra. Maga a történet sem szokvá­nyos, legalábbis hazai viszony­latban. Egy hajdani bizánci kalmár elveszettnek vélt, nagy vagyont érő kincse körül tá­mad a bonyodalom. Mindenki úgy tudja, hogy a drága ék­szerek a háború zivatarában megsemmisültek, s ma már csak Alinger professzor tanul­mányában él emlékük. Kamiié­nak, a furfangos diáklánynak azonban (a bájos Gabriela Vrá­nová alakítja kedves humorral, jó érzékkel) felkelti a gyanú­ját egy érme, melyről hamaro san kiderül, hogy az csak a IX. századból, a bizánci kalmár kincséből származhat. Kamila jelentést tesz a biztonsági szer­vek emberének, de az — hihe­tetlennek minősítve a hallotta­kat — inkább a szép diáklány Iránt kezd érdeklődni. Az első „félhivatalos" légy­ottot azonban egy haláleset hí­re zavarja meg. Exner száza­dos (Jirí Vala újabb figyelem­reméltó alakítása) nem tehet mást, mint a helyszínre robog. Kamila elrejtőzik a százados kocsijában, s az úton újabb bi­zonyítékot szerez arról, hogy a kincs nem pusztult el! A bűnösök rejtőzése és fel­kutatása mellett sajátos izgal­mat kelt a leleményes diáklány és a rendőrség nyomozási ver­sengése, s nem utolsósorban az, hogy a szoknyavadásznak tartott rendőrszázados vajon hogyan viselkedik Kamiiéval szemben, amikor — több ízben is — csak ketten maradnak .. A szereplők egyéni, termé­szetességre törekvő játéka nagyban elősegíti a film sike­rét, az érdem mégis főként a rendezőé, akinek volt bátorsá­ga és tehetsége egyszerű és mégis újszerű filmet készíteni. A 7. SZAKASZ NEM VALASZOL (szovjet—jugoszláv) Az embertelenség és az ön­feláldozó hősiesség megkapó­megrázó elégiája ez a film. Belgrád népe a felszabadulás örömmámorában úszik, üdvri­valgással köszönti a győztes szovjet és jugoszláv katonákat, virágot hint a tankok elé, ölel­kezik, táncol r énekel... S köz­ben eldördül egy lövés. Titok­zatosan, alattomosan, mintha valaki már megsokallta volna ezf a határtalan ujjongást, mintha újra kísérteni akarna az elmúlt napok pusztító réme. S a rém nem ls kísért, de gyil­kol. Az aknászt halálra sebzi a golyó, amelyet a város alatt kígyózó szennycsatornákból küldtek. Ott még németek van­nak. Nyomban megy a parancs: A csatornákat át kell kutatni! A 7. szakasz indul el olyan útra, amelynek minden méte­rén sír tátong a bátor katonák előtt. Ők is örültek a győze­lemnek, ők is boldogok akar­tak lenni ezen a napon. Torkig vannak a háborúval. Rada, a parancsnok már Spanyolor­szágban is harcolt; Marko, a rádiós még nem is látta há­roméves kisfiát, s most itt vol­na az alkalom; Saken még majdnem gyerek; Olga, a sze­rény és jóságos orosz lány is haza gondol; Meliskin a nőkről ÉSZAK-ALASZKÁBAN A néhány évtizeddel ezelőtti aranyásók lázas, romantikus életét eleveníti fel ez a színes amerikai kalandfilm. A vagyon­szerzés megszállottjai, kalan­dorok és újdonsült gazdagok, utcalányok és kocsmatöltelékek vadnyugati szellemben, túlzott romantikával festett tarkabar­ka világa bontakozik ki a vász­non. Van itt minden, ami csak egy valódi amerikai kalandfilm­bon lehet. Vasöklű helyrelegé­nyek kocsmát pusztító és utcát torlaszoló dulakodása, megha­tó női könny és édes kacaj, mesterlövészek fülsiketítő fegy­ábrándozik ... Nem akarnak meghalni, éppen most nem ... De a parancsnok kérlelhetet len, és a kötelességtudat min­dennél hatalmasabb. Négyen indulnak el a csator­nalablrintusban, öten fönt, az utcán követik társaikat. Né­hány száz lépés után mozgó árnyakat pillanatanak meg, s rövidesen eldördülnek a fegy­verek. Az egyik németet sike­rül élve elfogniuk, s azonnal vallatni kezdik. Csak annyit mond, hogy a várost aláaknáz­ták, s este nyolckor Belgrád a levegőbe röpül! Adáz küzdelem indul. Már nemcsak a német az ellenség, hanem az idő ls. Az egyik alat­tomosan meglapul, a másik feltartóztathatatlanul szá­guld . . . Hogyan legyőzni őket?! A város nem röpül a levegő­be, de a megmenekülésnek nagy az ára. A kilenc bátor ember, a 7. szakasz nem kiált győzelmet, néma, mint a sír... Rendező: jurij Liszenko, Zdravko Velimirovič; szerep­lők: Olga Liszenko, Branko Plesa, Nikola Popovič, Miha Baloh és mások. A filmet ere­deti dokumentumfelvételekkel élénkítették. Művészi színvonal tekintetében megüti az átlagot. (amerikai) verropogtatása, cselszövés, rab­lótámadás, asszonyi önfeláldo­zás, Ifjúi féktelenség, jó happy end, és mindezek tetejébe — káprázatosan szép táj. Izgalmakra vágyó nézőknek pompás látványosság ez, a ha­gyományos kalandfilmek min­den szépségével és gyengéjé­vel. A rendezőt elismerés illeti, hogy a megszokottnál jobban törekedett a valóságszerűségre, az operatört pedig az ügyes felvételekért, amellyel a rende­ző szándékát eredményesen tá­mogatta. (Szó) Gab.-iela Vránooá és JiH Vala A bizánci kalmár kincse című új cseh film főszereplői Gazdasági reform a szocialista országokban Népgazdaságunk új Irányítá­si rendszere a társadalmi ér­deklődés középpontjába került. Ez az érdeklődés arra is kiter­jed, hogy határainkon túl a többi szocialista ország milyen reformokat hajt végre a gaz­dasági élet irányításában. Egyik vagy másik ország reformjáról mint megvalósult, kikristályo­sodott rendszerről nem mondha­tunk ítéletet. Folyamatról és nem lezárt szakaszról van sző. Ezért elsősorban a reform kö­rülményeire és jellegére, to­vábbá a megoldási formák és módszerek sajátosságaira mu­tathatunk rá. KÖZÖS INDÍTÉKOK Az NDK-ban 1964-ben, Cseh­szlovákiában, Jugoszláviában, Lengyelországban és a Szov­jetunióban 1965-ben, Bulgáriá­ban és Magyarországon 1966­ban publikálták a gazdasági re­form irányelveit. A reformot bizonyos érte­lemben azonos körülmények és tényezők tették szükségessé a szocialista országokban: 1. Mindenekelőtt a termelő­erőkben végbement nagyarányú változások. A szóban forgó or­szágok megteremtették, vagy a korszerű nagyipar alapján továbbfejlesztették ipari bázi­saikat. Ezen országok többsége megvetette a korszerű nagy­üzemi mezőgazdaság alapjait ls. A termelőerők elért fejlett­ségi foka új ellentmondások forrásává vált, kiéleződtek, ten­denciaszerűvé váltak olyan je­lenségek, amelyek korábban, a termelőerők fejlettségének ala­csonyabb fokán csak csírájuk­ban léteztek. 2. A termelőerők fejlesztésé­nek korábbi extenzív tartalékai kimerültek vagy kimerülőben vannak. A gazdasági növekedés lehetőségei hosszú távon attól függnek, milyen mértékben si­kerül kialakítani a gazdaság­irányítás olyan rendszerét, amely az intenzív gazdasági fej­lődés tartalékainak feltárására és az intenzív módszerek szé­les körű alkalmazására ösztö­nöz. 3. A termelőerők fejlődése minőségileg új követelménye­ket támaszt a széles körű nem­zetközi munkamegosztás, a nemzetközi kooperáció kifej­lesztésével szemben. A szocia­lista országok többségében nagy szerepe van a külkereskede­lemnek és a gazdasági növeke­dés üteme jelentős részben ezen országok exportképességé­től függ. Ezért az eddiginél szorosabb kapcsolatot kell te­remteni a külső és a belső piac között. A szocialista tervgazdaság adott modellje és az objektív gazdasági feltételek között el­lentmondás keletkezett. És mi­vel a szocialista országokban a gazdasági mechanizmus — és sok tekintetben a követett gaz­daságpolitika is — lényegében azonos volt, a gazdasági élet­ben észlelt jelenségek is ha­sonlatosak. SAJÁTOS VONÁSOK Figyelembe kell venni azon­ban az egyes országok eltérő gazdasági potenciálját és szer­kezetét is. Az egyik ország gazdag nyersanyagban és ener­giában, a másik szűkében van ezeknek, önmagában ez a kö­rülmény is számottevően befo­lyásolja a gazdaságirányítás rendszerének jellegét, a gazda­sági mechanizmus orientációs irányait. A sajátos viszonyokból fakad, hogy az egyes országokban a reform megvalósításának is sa­játos útját járják. Vannak or­szágok, amelyek egységes, ösz­szefüggő, az egész népgazda­ságot átfogó mechanizmusrend­szert (modellt) dolgoztak ki {például hazánk és Magyaror­szág); más országban elsősor­ban az ipar és a kereskedelem kapcsolatait érintő gazdaságirá­nyítási eszközök rendszerét fej­lesztik (Szovjetunió, Lengyel­ország, NDK, Bulgária). Egyes országokban, például Bulgáriá­ban, az NDK-ban és a Szovjet­unióban körvonalazták a re­formkoncepciót és sorozatos kí­sérletezés alapján alakítják ki az összefüggő gazdaságirányítá­si rendszert. Például a Szovjet­unióban az új gazdálkodási rendszerben dolgoznak az ösz­szes dohány-, tea-, szódaipari és részben textil-ruházati ipari vállalatok, az édesipar, a transzformátorgyártás, az egész textil- és kötöttáruipar, a szesz­gyártás. 1967. január 1-től az új rendszerben dolgozó vállala­tok a Szovjetunió iparában dol­gozóknak mintegy harmadré­szét foglalkoztatják. Más országok a reform lé­nyeges elemeinek egyidejű be­vezetésére törekednek. TERVEZÉS ÉS PIAC A népgazdaság tervszerű, köz­ponti irányítása és a piaci me­chanizmus összekapcsolására elsősorban hazánkban és Ma­gyarországon törekednek. A piaci mechanizmus aktív hatá­sát kívánják felhasználni a fo­lyó termelés és a kisebb bő­vítő jellegű beruházások sza­bályozására. A többi országban egyelőre az önálló elszámolás megszilárdítása, valamint a tervfeladatok reálisabb kitűzése és tervszerűbb teljesítése a re­formok központi kérdése. Ezt azonban olyan gazdasági viszo­nyok között kell megvalósíta­ni, amelyekben a folyó terme­lés szabályozásában a tervuta­sításoknak továbbra is jelentős vagy meghatározó szerepük marad. Lényegében ebből fakadnak a vállalatok tevékenységének megítélésében levő különbsé­gek. Nálunk és Magyarorszá­gon a vállalati tevékenység megítélésében kiemelkedő sze­rephez jut a bruttó jövedelem és (Magyarországon) a nyere­ség kategóriája. Ezekben az or­szágokban a nyereség, Illetve a bruttó jövedelem független a tervutasítás teljesítésétől, Il­letve magát az elérendő nyere­séget vagy bruttó jövedelmet nem írják elő kötelező muta­tóként. A nyereség és a jöve­delmezőség a többi szocialista országban is fontos szerepet kapott ugyan (a vállalati ér­dekeltség növelésében és a vál­lalati munka megítélésében), de tervutasítás formájában. A vállalatok önálló gazdasá­gos elszámolása megszilárdítá­sának fontos feltétele, hogy — úgyszólván valamennyi ország­ban — fokozatosan megszünte­tik az eszközjuttatás ingyenes­ségét és — a fejlesztést is be­leértve — egyre nagyobb sze­rephez jut a saját erő és a bankhitel. Például nálunk a bankhitel elnyerésének feltéte­le a beruházás 2 éven belüli megvalósítása és 4 éven belüli megtérülése. A gazdasági tevékenységben lekötött eszközök hatékonysá­gának javítása érdekében a szocialista országok bevezették vagy bevezetik az eszközlekö­tési járulékot. A járulék alkal­mazási módjában azonban je­lentős eltérések vannak. A for­góeszközöket nálunk, Magyar­országon és Lengyelországban elsősorban a vállalati saját alapból kell finanszírozni. Az NDK-ban, Bulgáriában és a Szovjetunióban a finanszírozás normatívák alapján történik. A vállalatok önálló gazdasá­gos elszámolásának tartalma szempontjából említésre méltó azonosság és különbség van egyrészt hazánk és Magyaror­szág, másrészt a többi ország között. Erre utal az is, hogy az előbbi két országban a vál­lalati tartalékalap a gazdálko­dás kockázatának fedezetéül szolgál. Ez egyrészt annak elis­merését jelenti, hogy a szocia­lista gazdaságban is létezik kockázat és kockázati veszte­ség, másrészt a kockázatvise­lést összekapcsolják a vállala­tok anyagi érdekeltségével és önálló elszámolásával. VÁLLALATI ALAPOK Valamennyi országban bőví­tik — különböző mértékben — a vállalatok saját alapjait. A mi vállalataink tartalékalapot, felújítási alapot, kulturális és szociális alapot, valamint a dolgozók alapját képeznek. A szovjet vállalatok saját anyagi alapot képezhetnek állóeszkö­zeik pótlására és korlátozott mértékű fejlesztésére, dolgo­zóink anyagi ösztönzésére, to­vábbá szociális-kulturális és la kásépltési célokra. A reformok közös jellemzője, hogy a munka szerinti elosz­tást a korszerű árutermelés viszonyainak megfelelően való­sítják meg. A személyes jöve­delem ugyanis nemcsak az egyéni munkateljesítménytől (kvalifikációtól), hanem a ki­fejtett munka társadalmi hasz­nosságától is függ. A szemé­lyi. jövedelem tehát a nyere­ségnek és a jövedelmezőségnek is függvénye. Ahol a munka több tiszta jövedelmet eredmé­nyez, ott a személyi jövedelem is nagyobb lesz. A prémiumok, jutalmak, bérkiegészítések asze­rint is differenciálódnak, hogy ki milyen hatást gyakorol mun­kájával a vállalati eredmény alakulására. JÖVEDELEMSZABÁLYOZÁS A jövedelemelvonás (jövede­lemszabályozás) fontos ténye­zője a vállalatok gazdasági te­vékenységének, az érdekeltség irányának és hatékonyságának. Nálunk és Magyarországon az állam és a vállalat „osztoz­kodása" a tiszta jövedelemből a tisztajövedelem-tételek (esz­közlekötési járulék, illetmény­adó stb.), és az adó jellegű befizetések előírásával törté­nik. Vagyis az állam a köte­lező befizetések mértékét írja elő. Eltérő módon szabályozzák a jővedelemelvonást a többi or­szágban. Lengyelországban, az NDK-ban és a Szovjetunióban a vállalatok egyedi szükségle­teiből Indulnak ki, vagyis azt mondják meg, hogy mennyi maradhat a vállalatoknál, s a megmaradó eszközöket át kell utalni a költségvetésbe. Bulgá­riában hosszú lejáratú norma­tívák alapján szabályozzák a vállalatok és a költségvetés kölcsönös viszonyát. A jövedelemszabályozás első­nek említett rendszere feltéte­lezi a vállalatok közötti ver­seny lehetőségét és közvetlen érdekeltséget teremt az expan­zióban, míg a másik szabályo­zási módszer a vállalatok egye­di feltételeihez idomulva igyek­szik megadni (a vállalatnál hagyni) a folyamatos gazdál­kodásnak megfelelő biztosított minimumot. ÁRRENDSZER Az önálló elszámolás meg­teremtésének és ezen belül a hatékony érdekeltségi rendszer megteremtésének fontos felté­tele az árrendszer átalakítása. Valamennyi országban köve­telmény az új árrendszerrel szemben, hogy az árak tükröz­zék a társadalmilag szükséges ráfordításokat (a termeléskölt­ségeket). Ezen általános köve­telmény érvényesítése mellett — különösen nálunk és Ma­gyarországon — fontos köve­telmény, hogy az ár a piac ér­tékítéletét is közvetítse a válla­latokhoz. Ez különösen a kül­földi piaci impulzusok közve­títése miatt fontos, mivel a szóban forgó országok többsé­ge igen intenzív külkereskedel­mi kapcsolatokkal rendelkezik. A többi országokban az új árrendszer kialakításában a rá­fordítások érvényesítése domi­nál. Ezekben az országokban az árreform főleg a költségvi­szonyok kifejezésére irányul, olyan árszínvonal megteremté­sére, amely biztosítékot nyújt a vállalatok számára bizonyos jövedelmezőségi szint elérésére. Az ár ezekben az országokban is fontos szerepet tölt be majd a gazdasági döntésekben, főleg az erőforrások ésszerűbb fel­használásában, de valószínűleg kevésbé orientál a fizetőképes kereslethez rugalmasan idomu­ló kínálat kialakítására. Egyéb­ként valamennyi ország rugal­masabb ármechanizmus kiala­kítására törekszik. • • « Az alapvetően egybeeső, de részben különböző objektív és szubjektív feltételek alapján a szocialista országok gazdaság­irányítási reformjának alapve­tő tendenciái — a megoldás el­térő konkrét formái ellenére — hasonlatosak. Általában az a jellemző, hogy a szocialista termelési viszonyok fejlesztésé re fokozatosan felhasználják az árutermelés viszonyait, és azt kiterjesztik az elosztás viszo­nyaira is. (A Figyelő nyomán) 1967, I. 27.

Next

/
Thumbnails
Contents