Új Szó, 1967. január (20. évfolyam, 1-31. szám)

1967-01-24 / 24. szám, kedd

Biztatók a múlt év eredményei Az Új Szó-riak nyilatkozik: MICHAL MICHALČIK elvtárs, a Trebišovi Járási Nemzeti Bizottság elnöke Adottságainknak megfelelően első rendű feladatunk a mezőgazdasági termelés színvonalának emelése. A kedvezőtlen időjárási viszonyok ellenére a termelési feladatokat járásunk nemcsak teljesítette, hanem néhány termékből túl ls szárnyalta. Az 1965-ös évhez viszonyítva tavaly 6487 mázsa hússal, egymillió 813 ezer liter tejjel, kétmillió 200 ezer tojással többet adtunk a közellátás céljaira. A termelési feltételek javítása érdekében tavaly a keletszlovákiai síkság talajjavítási munkálataira 35 millió koronát, istálók építésére 17 millió koronát fordítottunk. Fokozott figyelmet szenteltünk a mezőgazdasági dolgozók megfelelő élet- és munkakörülményei megteremtésének. Például a bodrogszerdahelyi, királyhelmeci, novosadi állami gazdaságokban, az abarai, szentesi, sečovcei szövetkezetekben és több más mezőgazdasági üzemben új szociális berendezéseket létesítettünk. Járásunk az elmúlt esztendőben fontos Ipari üzemekkel gazdagodott. Az év végén kezdte meg teljes üzemeltetését a 880 megawattos vajáni hőerőmű, felépült a sečovcei Strojstav üzem, folyamatos korszerűsítésen megy át a trebišovi élelmiszerkombinát stb. A gazdaságfejlesztéssel összefüggő lakásépítés, valamint a társadalmi szolgáltatásokat nyújtó intézmények létesítése terén is vannak jó eredményeink. Tavaly átadtunk rendeltetésének 280 lakást, öttantermes iskolát Hraöban, Velatyban és Nagygéresen. A közszolgáltatások bővítése és színvonalának növelése érdekében Nagykaposon, Bodrogszerdahelyen és Nagygéresen szolgáltatási pavilonokat létesítettünk. A falvak lakossága kulturális életének fejlesztésére is gondoltunk. Az utóbbi évek folyamán nagyon sok korszerű művelődési otthon épült falvainkban. Tavaly hatot adtunk át rendeltetésének, mégpedig Királyhelmecen, Kisgéresen, Abarán, Bodrogon, Bacskában és Nagygéresen. Dolgozóink társadalmi munkával több helyen óvodákat, napközi otthonokat, utakat, járdákat építettek. Eddigi tapasztalataink, egyben saját meggyőződésem alapján kijelenthetem, hogy járásunk dolgozói, akárcsak a múltban, a jövőben is becsülettel részt vállalnak a megnevekedett gazdaságfejlesztési feladatainak teljesítr^Mhő

1 (ik) A napokban készült el a bukovái viztáro'ó. Képünkön: a gát egy része. (CTK felv.) Az ötvenes évek első felében vasérchiánynak voltunk tanúi világszerte. Külkereskedelmünk nem tudott belőle elegendő mennyiséget biztosítani kohóink számára s a kilátások sem voltak túlságosan kecsegtetők. Ezért olyan döntés született, hogy a viszonylag kevés vastar— Nemrégiben javult a helyzet, .a termelésnek a külkereskedelemmel való némileg jobb együttműködése s a KGST keretében létrejött szélesebb körű együttműködés most lehetővé teszi az ércdúsítók fokozatos felszámolását. Králüv Dvflrban már 1966. Ércdúsítóink alkonya talmú s nemigen bőséges lelőhelyeken is megkezdjük az érctermelést, a többi között Ejpovicében, Mníšek pod Brdy-ben és Beroun vidékén. Az itt kitermelt érc azonban a kohókban való felhasználása előtt — a szakemberek nyelvén szólva — előkészítésre, illetve dúsításra szorult. Ezért fokozatosan nagy érclelőkészítők, fogókemencékkel felszerelt ércdúsítók létesültek Ejpovicében, Mníšekben s a Beroun melletti Králűv Dvürban. Ez a megoldás gazdasági szempontból természetesen nem volt szerencsés, a kényszerhelyzet szülte. Az ércelőkészítők üzemeltetése veszteséges volt s megdrágította a termelt vas és acél árát. Például csupán a niníšeki ércelőkészítő épületei 170 millió koronába kerültek s minden évben további nagy összegeket fizettünk rá — évente mintegy 40 millió koronát. Egy tonna "darabosított érc termelési ára itt ugyanis 945 korona körül mozgott, nagykereskedelmi árát ugyanakkor 430 koronában állapították meg, vagyis minden tonnájára 410 koronát kellett ráfizetni az állami pénztárból. Hasonló volt a helyzet a többi ércelőkészítőben is. január elsején véget ért az érc darabosítása s az erre szolgáló üzem épületeiben vastermelést vezették be. Mníšek pod Brdyben 1966. októberében szüntették be az ércbányászást, a darabosítást 1967 első napján fejezték be s az üzem folyamatosan érchámorrá alakul át. Az itteni üzem veszi át a hostivaŕl érchámor eddigi termelésének nagyrészét. Már 1966-ban 2500 tonna alumíniumötvözetet gyártottak kivitelre, az alumlniumés ötvözethulladék gazdaságos feldolgozására pedig egy további kisebb könnyűfém-öntödét építenek. Kibővítik a kvarc, a fúvásra alkalmas homok s a különféle hintőanyagok termelését is. A mníšeki KOVOHUTE ebben az évben még veszteséges lesz, a ráfizetés azonban már csupán hét millió korona körül fog mozogni, amiben benne vannak az é.pítési költségek s az árrendezés befolyásai is. 1968-tól az üzem már haszonnal fog dolgozni. A legnagyobb csehszlovák ércdúsító Ejpovicében egy év múlva, 1968. január 1-én fejezi be a termelést. Az üzemek másfajta termelésre való átalakítása természetesen komoly Igényeket támaszt a dolgozók átképzésével és a szervezési változásokkal szemben egyaránt. Mindenekelőtt feltétlenül idejében ismerni kell a jövendő termelési programot. Ezen a téren egyébként számos lehetőség nyílik: a mníšeki ércdarabosítóban például az átszervezés révén 300 dolgozóval több kapott munkát. Az ejpovicei ércelőkészítő épületeiben salakcement idomtéglákat, járdalemezeket és más előregyártott elemeket fognak gyártani. Nyersanyagul részben a hányó salakját is felhasználják. Az egykori malom géptermében már most légtartályokat gyártanak, a központi műhelyben pedig szerelt acélkonstrukciókat s könyökcsöveket készítenek a mezőgazdasági üzemek számára. Az autójavító műhely dolgozóinak szakképzettségét tehergépkocsik generáljavítására használják fel. Már az 1967. év folyamán szóróaknás fűtőberendezéseket ls fognak szállítani a mezőgazdasági üzemek számára, amelyeket J. Klemza szabadalma szerint gyártanak majd. A csehszlovák ércdúsítók felszámolásának előnyei valóban messzemenőek. Nem csupán gazdasági szempontból — nem kell már őket az állami pénztárból dotációkkal pénzelni, ellenkezőleg, a költségvetési befizetések révén az egész népgazdaságnak hasznuk lesz belőlük — hanem kulturális és egészségvédelmi szempontból is indokolt. Az ércelőkészítők környékét többé már nem fogják szennyezni a kéményekből és a hányókból felszálló porfelhők. Megjavulnak a természeti és a termelési feltételek, fokozódik a mezőgazdasági termelés s a légkör Is egészségesebbé válik. FRANTIŠEK RAVEN ÜZENET egy KÖNYVTÁRBA C

SINOS, fiatal könyvtárosnő. Ogy lebegett a könyvespolcok között, mintha Gutenberg a könyvnyomtatást az ő személyes közbenjárására találta volna fel. Meglehet, hogy csak néhanapján lebegett Így — elvétve járok csak oda egy-egy szakkönyv vagy lexikon böngészésére. Ezen a napon is ezért mentem. A helyiségben kívülem csupán két fiatalember nézelődött egy hosszú asztalon kirakott könyvek között. Kellemes meleg és nyugalom töltötte be a termet. Nem zavart semmi... azaz éppen erről van szó... A szép fekete hajú könyvtárt dolgozó váratlanul megzavarta a hangulatot. Odalépett a könyvek között szemlélődő ifjakhoz és beosztásához nem illő szigorral kérdezte: Legitimáció van? Nem tudom, mit válaszoltak a kérdezett ifjak, bizonyára kielégítő feleletet adtak, mert nem „űzettek ki" perceken belül lángpallossal a könyvtárból, bennem azonban megremegett a lélek. Sötét idők borzongató emléke éledezett, amikor életével játszott, az, aki megfelelő iratok nélkül kóborolt bizonyos részein a világnak. Node... — próbáltam magam megnyugtatni — a könyvtárkezeléssel megbízott ifjú szakember bizonyára tudja, mit csinál. Pontos információi vannak, hogy két olvasónak álcázott apagyilkos sündörög a könyvek körül. Alig nyugtattam meg magam, máris mellemnek szegeződött a szigorú hang: Legitimáció van? No... mit lehet csinálni? Van, persze hogy vanl Ki merne igazolvány nélkül bemerészkedni egy népkönyvtárba? Gépiesen nyúltam kézitáskámért, de máris észrevettem, hogy otthon felejtettem. Bár ha magammai viszem, ez eset, ben sem segített volna rajtam, mert vétkes hanyagságom és az idők konszolidálódása folytán egyre ritkábban hordozok benne igazolványokat. Könyvtárhasználatra jogosítót sem. Nem feszítem a húrt, megnyugtatom aggódó barátaimat, nem lett komolyabb következménye súlyos és eléggé el nem ítélhető mulasztásomnak, mert a könyvtár túlbuzgó gondozója személyesen ismer, és perceken belül igazoló Iratok nélkül is elárulta nekem, hogy legutóbb megjelent könyvemből egy egész példány áll az ovasóközönség rendelkezésére. Megilletődve vallottam be, hogy súlyos pazarlásnak, népgazdaságunk bizalmával való felelőtlen viszszaélésnek minősítem egy egész példány erejéig megterhelni munkám szerény gyümölcsévei könyvállományukat... Ám a készséges könyvtárt dolgozó megnyugtatott. — Untig elég azl Hazai magyar író* úgysem olvas senkii En ugyan nem kételkedem állításában, a fiatal hölgy elheverő könyvemmel mégis bizonyítani akart. Sajnos, nem találta sehol. Ogy látszik, tévedésből mégis elvitte valaki. Léteznek még meggondolatlan, felületes emberek... nem fontolgatnak, csak veszik és viszik az irodalmat. Most majd lássák következményeit... Kicsit lehangoltan léptem ki a kellemesen fűtött helyiség, bői, és csak az utcán jutott eszembe, hogy illett volna búcsúzóul valamit mondani. Valami emlékezeteset, hatásosat, amire az ifjú nődolgozó öreglány korában is visszaemlékezik. Sajnos, én mindig késve ötlöm használható gondolataimat. Am akkor rögvest le ls írom, mint ezt, itt most, mégpedig üzenet formájában, hogy a könyvtár agilis felügyelőjéhez biztosan eljusson. Tehát: 1. Amennyiben a kartársnő, mint magyar könyvtári dolgozó, magyar könyvek közt böngészgető apagyilkosokat igazoltat, igazolványt követeljen tőlük és ne legitimáctótl 2. Ha a szemlélődésért ts fizetni kell. írják ki feltűnő helyre nagy betűkkelI 3. Elegendő lenne csupán a böngészgető hazai magyar írókat leigazoltatni, kivált ha személyesen is ismeri őket. Legalább tudja, hogy igazat vallanak. Olvasót csakis abban az esetben Igazoltasson, amennyiben az illető raaaszkodik a hazai magyar irodalomhoz ... 4. Ne használjon olyan szigorú hangot igazoltatás közben, mert azokat az olvasókat is elriasztja a könyvtárból, akik Hemingwayt kérik. (Tévedések elkerülése végett Hemingway nem hazai magyar!

f 5. Amennyiben valaki elég meggondolatlanul érdeklődést mutat valamelyik hazai magyar író (költő) kötete iránt, esküdözzön az író (költő) tehetségére, hogy a mű van olyan érdekes, mintha az a Courts Mahler írta volna, (vagy mint a Winnetou, mert léteznek szent hazugságok is. Igaz, azokért nem fizetnek prémiumotI) 6. Az esetben, ha becsületes lénye irtózik minden valótlanságtói „rágja át" magát egyszer egy olyan könyvön. Elvégre valamiért fizetik! Vagy nem? (Es még az ts kiderülhet, hogy igazat hazudott.), TÖBB ÜZENETEM nincs. Illetve lenne még egy, de azt ' Inkább megtartom magamnak. Ha van egy kis fantáziája, úgyis kitalálja... DÄVID TERÉZ 1967. I. 24. HOGY, HOGY NEM, éppen szelíden szálldogáltak a hópihék. A járdán a tócsatükrök, bár kissé torzítva, de sajnos, mégis hitelesen mutatták gyarlóságom, esettségem, Azt hiszem, a téli hangulattal párosuló halk bánatosságból eredő gondolattársítás késztetett hirtelen a nyiratkozásra s borotválkozásra. Dél felé járt az Idő, de csak kettőkör kellett bemennem ff taposómalomba. Lábam ösztönszerűen vitt a megszokott szépítőüzembe. De pechem volt. Három szépítőmester helyett csak egy szorgoskodott a meghatározhatatlan Illatú teremben. Kartársai nyilván ebédelni mentek. Vagyok annyira demokrata, hogy ezt megértéssel vegyem tudomásul. Hiszen széles e hazában mindenki munkaidőben jár ebédelni, sőt, kérem, sőt... Nos, ff szépítőmesterek is csak a demokratikus egyenjogúság elvéhez híven cselekedtek. A várakozók létszámát pillanat telem nyugtalanított. A még bizonytalanabb Illatú teremben ugyancsak csupán egy szál Idős szépítőmester szorgoskodott — viszont nem láttam dég, azt soronkívül nyírják. Némi tétovff lépegetéssel és szavakat pótló torokköszörüléssel mégis megpróbáltam szokásjog szerinti előjogomra utalKirándulás a HIMALÁJA tövéb alatt megsaccolva, ä gyors visszavonulás mellett döntöttem. De ez csak amolyan taktikai lépés volt. Eredeti szándékomat nem ffdtam fel. Volt még Időm, felkerestem egy másik szépítőüzemet. Reméltem, hogy ott több szerencsém lesz. BENYITOTTAM. Jó napot kívántam, de nekem nyilván ennek ellenkezőjét szánták. Sokatmondón nem köszöntek viszsza. Nem vagyok babonás, de hirtelen balsejegy fia várakozót sem. Olvadt ls bennem a balsejtelem, akár a hópihék a kabátomon és a kalapomon. A ruhafogas körüli motoszkálásomra előjött a függöny mögötti háttérből egy szintén idősebb szépítő szakember. Ám pont abban ff pillanatban betoppant egy sudár, magas, aranyszőke fürtű, tehénpásztor-pantallós Apolló. A mester őt, az utánam érkezőt tessékelte székhez. Nos — intettem magamat türelemre —, aki törzsvenni. Erre a mester a viszszaköszönéstől viszolygó kartársához utalt, mondván, hogy várjam meg, hiszen nemsokára szabad lesz. Megvártam. Csakhogy hiába Igyekeztem a most már szabad szék felé — torlaszok állták utamat. Nem hótorlaszok, hanem hajtorlaszok. Valóságos haj-Himalája hegygerincei. Imádom a turisztikát, a hegymászást, de utálom a nadrágom szárára tapadó hajszálakat. Ne nehezteljenek az érdekeltek, ha nem tudok egyetérteni azzal, hogy végtagjaim s nadrágom szárai pótolják a seprűt, illetve az azt mozgásba hozó kinetikus energiát. MEGTORPANTAM. Sekintetem a fehérkabátos mester tekintetével találkozott. Firtató pillantásomat kérdő válffszpillantás követte. Most már én néztem furcsáivá, ö viszszanézett — rideg visszautasítással. Én most már megrökönyödve, ö viszsza — megvetéssel. .Én sértett önérzettel, ö harciasan, bajvívásra készen. Én — az erőarányokat latolgatva (mögötte a hadtáp: kartárs, törzsvendég, meghitt honi terep stb.). ö a közeli győzelem előérzetével. Én — vert seregek gyászosan megfutamodó vezérének szomorúságával, ö diadalittasan. Én... Így néztünk farkasszemet a haj-Himalája hegygerinceinek déli és északi oldaláról. Közben telt, múlt az idő. Ezt látva én — a szocialista munka megosztásnak nemcsak híve és propagátora, hanem ha kell szemléltetője is — seprűt kértem! Megint pechem volt. A mestert nyilván nem örvendeztettem meg önzetlen ajánlatommal Végigmért, és hátat fordított. Ám akkor már néhány perc múlva kettőt mutatott az óra. Mennem kellett, várt a taposómalom. MÉG EGY KIS TÜRELMET! Csupán egy kurta kérdést: Miért emelünk egymás közé fölösleges torlaszokat... és nemcsak lenviszált hajfürtökből? KOLÁR MARCELL