Új Szó, 1967. január (20. évfolyam, 1-31. szám)

1967-01-03 / 3. szám, kedd

NEM TOPOGTUNK EGY HELYBEN ELŐZETES SZÁMVETÉS EGY ÉVVEL EZELŐTT a legbizakodóbb mezőgazdasági dolgozók közül is csak kevesen bíztak abban, hogy 1966-ban, a negyedik ötéves terv első esztendejében akkorát lépünk előre, amilyenre az utóbbi években nem volt példa. Az állami tervek sem Irányoztak elő ugrásszerű növekedést sem a termelésben, sem a mezőgazdaság gépesítése, vegyszerekkel való ellátása terén. Ezt az évet, a XIII. pártkongresszus esztendejét inkább arra szántuk, hogy alaposan felkészüljünk az új évben érvénybe lépő tökéletesített gazdaságirányításra. Nos, a felkészülés eredményességét illetően igazán nem lehet panaszunk. Annak ellenére, hogy a múlt évi eredményeket a szokottnál kevesebb jelentés és jegyzőkönyv rögzíti. Talán azért is, mert az 1966-ban elért eredményeket nem minden téren lehet statisztikai adatokkal számszerűségekkel kifejezni. A mezőgazdaság például a korábbi öt évhez viszonyítva kevesebb traktort és kombájnt kapott, illetve vásárolt. Ám ezek a gépek jobbak, tökéletesebbek elődeiknél, és ha azt is hozzászámítjuk, hogy tavaly minden eddiginél jobb volt (ha még nem is egészen tökéletes) az alkatrészellátás, akkor azt már könnyen megértjük, miért volt lényegesen nagyobb a traktorok és a kombájnok teljesítménye. Bár a mezőgazdaságban még csak most lépett életbe a gazdaságirányítás új rendszere, a szövetkezetek és az állami gazdaságok némelyike már tavaly is érvényesített néhány alapelvet, különösen a zöldség és a gyümölcs árusítása terén. De a mezőgazdasági építkezésekkel, a gépesítéssel kapcsolatosan Is több mezőgazdasági üzemben keresték az új formákat, a célszerűséget, a tökéletesebb megoldás lehetőségeit. Az építkezések terén a legtöbb esetben már nemcsak sikeres próbálkozásokról beszélhetünk, hanem komoly eredményekről is. Ogy tartjuk számon, hogy a mezőgazdaság fejlődésének legkézzelfoghatóbb bizonyítéka a hektárhozamok növekedése. Ezen a téren látszólag nem nagy a változás. Igaz ugyan, hogy a mezőgazdasági üzemek a legtöbb termékből az előirányzottnál többet adtak piacra, de a termelés növekedését ebben az esetben mégsem ez a tervezettnél néhány százalékkal több árutermelés jelzi, hanem inkább az, hogy 1966-ban a mezőgazdasági üzemek lényegesen kevesebb takarmányt vásároltak az állami alapokból, mint az előző években. Ugyanakkor (főképpen Szlovákia mezőgazdasági üzemei) mind a terimés, mind az abraktakarmányokból olyan tartalékalapot létesítettek, amely akár egy katasztrofális évben is biztosíthatná az állatállomány zavartalan takarmányozását. A növénytermesztést illetően tehát nemcsak a közvetlen árutermelés, hanem a statisztikai szempontból szinte kimutathatatlan takarmányalap is lényeges mutatója a mezőgazdaság fejlődésének. Vagy nem ezt bizonyítja-e az a tény, hogy 1966-ban értük el az egy tehénre eső legnagyobb tejhozamot, a legnagyobb súlygyarapodást, a legtöbb tojást egy-egy tyúktól stb.? Sok tényező bizonyítja, hogy a mezőgazdaság nagy lépést tett előre. Talán ez sem közvetlen bizonyíték, de lényeges: 1966-ban hivatalosan is több mint 22 000 mezőgazdasági dolgozó (köztük több mint 2000 fiatal) üdült legismertebb üdülőhelyeinken. A mezőgazdasági tanulók közül is megközelítőleg húszezren üdültek hazai és külföldi üdülőkben. S talán az sem lényegtelen, hogy a külföldi tanulmányutak szervezésében a lehető legjobban éppen a mezőgazdasági üzemek használták ki az adott lehetőségeket. S nem tagadhatjuk, sok téren már meg is látszik az eredmény. EGYSZERŰBB LENNE megvárni a hivatalos, statisztikai adatokkal bizonyított jelentést a mezőgazdaság fejlődéséről. De hadd mondjuk el hamarjában, hogy a mezőgazdaság a mezőgazdasági termelés szocialista átszervezése óta még soha nem volt annyi, a termelés gyors fejlődésével kecsegtető újdonsággal vemhes, mint most. S ennek az alapjait minden kétséget kizáróan az eredményekben és tapasztalatokban egyaránt gazdag 1966. év rakta le. HARASZTI GYULA HŰ BORÍTJA A FÖLDET (Anger felv.j 1967. I. 3. A VADAT ŐSIDŐKTŐL KEZDVE férjlak űzik. A vadászat az ősember létfenntartásához mulaszthatatlanul szükséges foglalkozásából alakult mai szórakozássá. A hűséges feleség hajdanában is otthon várta, és ma is otthon várja a zsákmánnyal hazatérő férjet... Várja, rendületlenül várja. Néha hiába. Elmúlik éjfél. Elmúlik egy óra. A mutató kínos lassúsággal kering a számlapon. Az asszony nyugtalanul forgolódik. Indul a korai autóbusz, nemsokára négy óra. Csikordul az ajtó. Ebben a házban minden ajtó csikorog! Az utóbbi időben minden csikorog ... A férj lábujjhegyen lopakodik a szobába. Óvatosan bújik a dunyha alá abban a reményben, hogy az asszony alszik és nem tudja meg, mikor érkezett. ÓZLESEN — létra n élkül Ám az asszony éberen virraszt. A legszívesebben felugrana és megkérdezné, hol volt ilyen sokáig. Alaposan megmondaná a magáét és így talán feloldódna benne a szörnyű feszültség. De nem teszi. Asszonyi büszkesége legyőzi a kíváncsiságot, a féltékenységet, a hiúságot. Nem kérdez. Higgye csak a férj, hogy közömbös számára a vadászat, a hajnali négy óra. Szíve vadul kalapál, de visszafojtja lélegzetét, ajkát összeszorítja, nehogy elárulja magát. A férj már horkol, elnyomta az álom. Az asszony a mennyezetet bámulja. Félelem vesz rajta erőt. Férte az utóbbi időben mind gyakrabban jár a szomszéd faluba. Alig van itthon. Vállára vett a puskát és megy. És mindig kimarad. Rossz társaságba keveredett. A szomszédos ház kapuja nyílik. A szomszéd léptei koppannak az utca kövén. Hat óra múlhatott, fél hétre jár munkába. Lám, óra sem kell. A városka életének lüktetése szinte percekre pontos. Az ember élete, mindennapjai is percekre vannak osztva. És percekből tevődik össze. Emberek indulnak, emberek érkeznek. Mindig határozott irányba vagy határozott céllal. Az életben nincsenek véletlenek. A férj sorozatos kimaradásai sem véletlenek. Felberreg a telefon. — Halló!? Kenyér falu? Tessék ... — Ivánt keressük. Özlesre megyünk ... Megbeszéltük ... Biztosan elaludt... — Miiit? Elaludt? Most jött hazai Jobb lenne, ha adnának neki ott lakást, hogy éjszakánként se kellene hazajárnia! A vonal másik végén a szövetkezeti elnök köhint néhányat. — Most ment haza? Honnan? — Még hogy honnan? Ügy tesznek, mintha nem tudnák! Tegnap délben ment el hazulról. Magukhoz! Az elnök agyában derengeni kezd valami. Ivánt néhány napja nem látta. Sem ő, sem vadásztársai. De a barátot nem illő pácban hagyni. — Most ment haza? — csodálkozik. — Szegény fiú! Jól megjárta. Őzlesen volt Vendivei. Iván felment az egyik kazalra, Vendi fogta a létrát és felment a másikra. Létra nélkül nem tudott lejönni... Jó hogy meg nem fagyott ... Az asszony felrázza férjét. — A barátaid hívnak. Szép kis barátok, mondhatom! — Miféle barátok? — törölgeti szemét és álmosan pislog. — Akik az asztagon felejtettek! — Miféle asztagon? — Mindent tudok! Elvitték a létrát, téged meg otthagytak. Szép barátok! — Asszony, ne tréfálj. Miféle létrát? — Csak védd őket! Ez vagy te! Kibabrálnak veled, te meg a pártjukra állsz! — Ne beszélj össze ennyi badarságot! Nem tudok se létráról, se osztagról ... Hirtelen elharapja a szót. — Ki hívott? — Az elnök ... Ekkor jut eszébe, hogy ma reggelre meg beszélték a közös vadászatot. — Az más. Hány óra? — Hat elmúlt... — Elkéstem! Mennem kell! Kiugrik az ágyból és magára rángatja vadászöltönyét. — Ne menj! Nagyon kérlek, ne menj ilyen barátok közéI Nem is barátok! Nem lehetnek azok! Ilyen fagyos éjszakán az asztagon felejtenek ... Rimánkodik, könyörög. Reméli, itt a nagy alkalom, hogy elidegenítse férjét vadásztársaitól. Akkor talán nem járna el annyit otthonról és nem is maradna ki olyan gyakran. — Szegénykém, meg is lehetsz fázva! Főzök jó rumos teát. Feküdj csak szépen vissza, nehogy megbetegedj nekem ... Csókolgatja, simogatja és gyengéden tuszkolja az ágy felé. — Nem tehetem. Megígértem ... • — Cserben hagytak! Elmosolyodik. Hálával gondol az elnökre, akit napok óta nem látott, de megmentette egy családi botránytól. — Az elnök nem hagyott cserbe, ö hozott létrát... így jöhettem le a kazalról... Az asszony elszomorodik. És megnyugszik. Mégiscsak jobb, hogy a férje az asztagon maradt, mintha történetesen máshol töltötte volna az éjszakát. — Te tudod ... MEGADVA MAGÁT sorsának, jókora tízórait csomagol férjének, ha már reggelizni sincs ideje. A másik zsebébe meg egy kétdecls konyakot gyömöszöl. — Kínáld meg az elnököt is ... ZSILKA LÁSZLÓ Hogyan és miért hal —— az opera ? g Milánóban, a Scalaban történik, húsz esztendővel ezelőtt. A világhírű karmester egy „Othello" előadás közben memoriazavarba kerül, elsápad, lekopogja a zenekart, maga elé mormolja „Fini" — Vége, és lemegy a pulpitusról. Soha többé nem vesz a kezébe karmesteri pálcát. Helyére, mint ezen az előadáson is egy fiatalember áll, Carlo Maria Giuiini, a Scala zenekarának koncertmestere, akit nagyszerű hegedűsként ismernek. És így hal meg és így születik egy művészpálya: Giuiini a hegedűs megszűnik létezni, hogy Giuiini a karmester megszülethessen. Magas vékony ember, majd kétméteres, hosszú kezekkel, halk, de igen szenvedélyes modorral. Évekig a milánói Scala főzeneigazgatója és vezető karnagya volt. Ma korunk egyik legjelentősebb dirigensének tartják a kritikusok. Koncertjeire világszerte hetekkel előbb elkelnek a jegyek. Két koncert között, két csendes órában, egy próbateremben, beszélgetünk. • A hírek szerint decemberben Rómába készül, a „Traviata" új bemutatójára. — Igen a „Traviatá"-val búcsúzom az operáktól. • Búcsúzik? — Válni kell. Évekig nem szeretnék operákat vezényelni. Nem, nem úntam rá a műfajra, ilyesmiről szó sincs. De túl sok objektív akadály gátolja a munkát s ezek lassacskán megemésztik a daljátékok műfaját. Az a tény, hogy egy énekes ma hat óra alatt New-Yorkból Londonban tud lenni és kilenc alatt Párizsban, vagy bárhol a világon, ez majdnem lehetetlenné teszi az alapos próbákat. A gyors közlekedés miatt ugyanis mindenki több szereplést vállal, mint elődei, ugyanakkor a múlthoz képest bizonyos értelemben szűkült a nagy énekesek névsora és skálája. Természetesen ma is számtalan remek énekes van, talán több is mint hajdanán, de sokkal nehezebb őket hosszabb ideig együtt-tartani, mint régen. Mindehhez az opera túlkomplikált műfaj. Színház, zene, balett, ének keveredik benne. És mivel az utóbbi időben némiképp lanyhult az érdeklődés az operaházi előadások iránt, az operákat mindenáron meg akarják újítani. Miről is van szó? A film példáján tudom bizonyítani: amikor a televízió túl erős konkurrens lett, kitalálták a szélesvásznat és felújították a szuperfilmek divatját. Egyes operaházakban, köztük a milánóiban és a new-yorkiban is most felújították a szuper-operák korát. Mint egyszer már régebben a zenetörténetben, most is az egész helyett az egyik részletet, vagy néha a többi rovására két részletet „szuperizáltak". Így például, nemrégiben, egy szabadtéri Don Juan előadás kapcsán előbb együttdolgoztam, majd súlyosan összekülönböztem Franco Zeffirellivel, minden idők egyik legremekebb színházrendezőjével, mert kijelentette; „Majd a zene utánam jön ..." Neki, ugyanis, az operaelőadásból nem a zene, hanem a színpadi látvány volt a fontos. Lehet, hogy így jó színpadi produkció születhet, de az operának bizonyosan vége. Egyébként az én távozásom után ez a vég ott, Padovában is bekövetkezett. Zeffirellit kifütyülték, de ez sajnos, legalábbis egyelőre, nem állította meg az ilyen kísérleteket. • Ezek szerint, legalábbis operai frontokon, ön a kísérletezés ellen van? <— Nem, egy világért sem. Sőt, magam is azzal próbálkozom, hogy az operát a megfelelő helyre tegyem. De ez nehéz dolog, mert sokszor maguk az operások tiltakoznak ellene. Épp ezért én, mindig csak azt dirigálom, amihez kedvem van és amit szeretek. És minden vezénylésembe hozok valami újat. Én is kísérletezek tehát. És a legjobban bevált kísérleti elemeket eddig operáról operára vittem. magammal. Másképp nem megy ez. Kedv nélkül nem lehet zenélni. ( Gi a technika? Nem gondolja, hogy a technika is befolyásolhatja az operai műfajok népszerűségének átmeneti viszszaesését? — Bizonyos vagyok benne, hogy befolyásolja. Nemcsak az én véleményem, a tények is azt mutatják, hogy manapság az énekesek a legnehezebben önmagukkal tudnak konkurrálni. A stúdiókban ideális előadói körülmények között készített felvételek, éppen a technika segítségével olyan jóvá, tisztává, gyakorlatilag olyan tökéletessé tehetők, ahogy ember már egyáltalán nem, vagy csak igen ritkán, igen kivételes esetekben tud énekelni. Ennek negatív hatása a „Megveszem inkább lemezen"elv fokozottabb érvényesülésében Jelentkezik. A jelenség másik — pozitív — velejárója viszont az, hogy soha még olyan széles körben és annyifelé el nem juthatott az operaművészet, mint épp a technikai eszközök a rádió, televízió, s a lemezjátszók segítségével. Ma már, ha a filmet is ide számítjuk, a legeldugottabb helyiségekben is a legjobb énekesek legjobb előadása látható és hallható. Ez azután nemcsak kialakítja, de növeli is az igényeket és egyre többen jönnek rá az egyszerű hallgatók közül is, hogy még a legjobbak sem tudnak saját felvételeikkel versenyre kelni. Ez olyan probléma, amelyre egyelőre még nem született megoldás. A jelenség azonban megvan, fennáll és hat. A Vonatkozik ez a hangszeres szólistákra és a kamarazene művészetére is? — Kevésbé, vagy úgyis mondhatnám, nem jelentősen. Toscaninl egyszer azt mondta: „Ha nincs hamis hang egy szólókoncerten, valósággal rosszul érzem magam, azt hiszem gépzenét hallok." A botlások egyszerivé, esetlegessé teszik a koncerteket, cinkossá avatják a hallgatót. Ezért az olyan öreg rókák, de nagyszerű művészek, mint például Arthur Rubinstein szándékos „memoriazavarokat" iktatnak koncertjeikbe, majd „kijavítva" a hibát, ismételnek. A siker így még nagyobb ... 9 Miért nem érvényes ugyanéi a tétel az operákra? — Mert, mint már mondottam, az opera túl összetett műfaj. Az operaházi előadás sok tényezőből összetett bonyolult gépezet. És ha egy ember hibáját élményszerűnek érezzük — a gépezet hibáját nem tűrjük el. A gépnek tökéletesen kell működnie... Ezt a lélektani tényezőt a nemzetközi operaválság, úgy is mondhatnám operahaldoklás, igen fontos tényezőjének tartom! • Összefoglalva: ön végül is pesszimista, vagy optimista? — A zene jövőjét illetően maximálisan optimista vagyok. Soha még Ilyen széles körben nem muzsikáltak, mint most. Az operaházak jövőjét illetően azonban vannak bizonyos kételyeim és fenntartásaim. De maguk az operák bizonyosan megmaradnak. Valószínűleg az operaházak Is, de valahogyan, valamivé átalakulnak ... • Tehát mégis hisz az opera jövőjében? — A vér nem válik vízzé. Húsz esztendeig operai karmester is voltam. • Végül is a visszajutottunk a riport első kérdéséhez ... — Csak részben. A tényeket elmondtam önnek — ezek igazak és hatnak — de nekem egyénileg még van hitem és meg vannak az illúzióim. Ide jutottunk... Lendületes mozdulattal feláll, búcsúzik. Hangversenyre siet. Azután reggel repülőgépre ül, mert 24 óra múlva 6000 kilométerrel arrébb lesz hangversenye és arra még próbálnia is kell ... Hiába, a közlekedés-technika nemcsak a nagy énekesek munkáját szaporította meg... FENYVES GYÖRGY