Új Szó, 1967. január (20. évfolyam, 1-31. szám)

1967-01-20 / 20. szám, péntek

• •••••••••• ••••••••••• f y i 'fü • - - n; N • ••••••••••••••••D BECKET (angol) Hódító Vilmos normandiai hcrceg, majd angol király uno­kájának, II. Henriknek uralko­dása idején (1154—89) játszó­dik jean Anouilh Becket avagy az Isten becsülete című drámá­jának cselekménye. A dráma alapján Edward Anhalt Irt for­gatókönyvet, amely szerint a neves rendező, Peter Glenville készített filmet. (Színes, széles­vásznú és 70 mm-es is.) A modern francia dráma és a hasonló felfogásban készült angol film is Inkább lélektani, mint történelmi. A cselekmény: II. Henrik küzdelme a papi renddel szemben a központi, királyi hatalom megerősítéséért — inkább csak háttér, kulissza. Homloktérben a normán szár­mazású király és az angolszász kancellár, később angol érsek kölcsönös, elejétől fogva tragé­diát ígérő viszonya áll. Thomas Becket, a meghódított angol né'} fia kora ifjúságában ke­gyeltjévé válik II Henriknek, AZ ÉJSZAKA aki nemesi rangra emeli, meg­teszi kancellárjává, aztán az angol egyház fejévé. Becket, vállalva saját népe megvetését, hűséges a királyhoz, de csak addig, amíg meg nem oszlik az uralkodó iránt érzett köteles­ségtudata. Az érsek Becket nem hajlandó kompromisszumokra, s jellemében egyenes marad akkor is, amikor már tudja, hogy nem kerülheti ki a király bosszúját. Peter Glenville rendezése nem hozott eredetit, újat, de feladatát kellp hozzáértéssel teljesítette. Kétségtelenül figye­lemre méltó a két főszereplő, a híres-neves Richard Burton (Becket) és Peter OToole (II. Henrik) kiemelkedő művészi színvonalú játéka. Jól megfelel­tek az igényes szerep követel­ményeinek, játékuk hiánytala­nul kielégíti a magssabb mér cével mérő nézőt is. (szó) (olasz) Az elidegenedés, a messzeme­nően fejlett műszaki tudomány, a technikai civilizáció és az érzéseiben, gondolataiban bi­zonytalanná vált ember közötti elszigeteltség a témája Miche­langelo Antonioni 1961-ben ké­szült filmjének, Az éjszakának is, amely az e témával foglal­kozó tetralógia része. E négy filmből nálunk tavaly már be­mutatták a Napfogyatkozás cí­műt, ugyancsak Monica Vittivel a főszerepben. Az éjszaka ugyan egy évvel előbb készült el a Napfogyatkozásnál, a né­ző számára nem jelent hát­rányt, hogy nálunk a bemutatás sorrendje fordított. Az éjszaka cselekményét An­tonioni egy délután, este és éjszaka néhány órájába sűrítet­te s rendkívül jellegzetes mű­Vészi köpet fest a kor emberé­nek — helyileg és társadalmi­lag meghatározott embercso­portról van szó — érzelmeiről. Milánóban vagyunk. Egy tik­kasztó nyári délután a Fontano házaspár programját követjük. Már az autóban elhangzott né­hánv mondat elárulja, hogy há­DRÁGA JOHN zasságukat csupán a megszokás tartja össze, a sikeres író és gazdag felesége egykori sze­relme kihunyt, nem együtt, csak egymás mellett élnek. A szavak, a mozdulatok idegesí­tően elkopottak, gépiesek, érzé­seiket, gondolataikat magukba zárják, már nincs egymásfelé vezető út közöttük. S emiatt mindketten szenvednek. A magány, a reménytelenség. az elidegenedés szimfóniája ez a film, melyben a házaspár őszinte barátjának korai halála tartja ébren az elmúlás gondo latát. S itt meg kell feltétlenül említenünk Giovanni di Venan zo kameráját, aki remek kom pozíciójú képekkel, kultivált ki finomult felvételekkel tolmá­csolta a rendező elképzeléseit. Csak sajnálhatjuk, hogy a te hetséges operatőr kezéből ta­valy tavasszal, 45 éves korában végleg kiesett a kamera. A film három főszereplője Monica Vitit, Jeanne Moreau és Marcello Mastrotanni a mi kö zönségünk körében is Igen nép­szerű. A film művészi sikere az ő érdemük is. (svéd) Kevésbé ismertek nálunk a svéd filmek szereplői. Jari Kul­ié (John j és Christina Chollín (Annitaj talán először mutat­koztak be a hazai közönségnek, de közvetlenségükkel kétséget kizáróan megnyerik tetszését. Lars—Magnus Lindren rende­ző — Olle Länsberg regénye alapján forgatott — Drága John című filmje általában optimista kicsengésű. Egy hajóskapitány és egy fiatal pincérnő egymás­ra találásának egyszerű törté­netét meséli el. A fiatal leány­anya és a házasságában csaló­dott tengerész lelkivilágát olyan mélyrehatóan és világo­son rajzolta meg, hogy művét a kritika egyhangú elismerés­A HETEDIK PECSÉT sel fogadta. Az egyszerű cse­lekményt formabontó módon vezeti, a gondolattársítás vagy a képben vagy a dialógusokban jut érvényre s így a mű elég igényes a nézővel szemben. A filmben néhány merész erotikus jelenet is van, de ez a svéd fil­meknél már nem okoz megle­petést. A svédek szexuális vo­nalon nem titkolóznak, e prob­lémával a legtermészetesebb hangon, nyíltan foglalkoznak. A film tavaly a legjobb kül földi filmek sorában verseny­zett Amerikában az Oscar-dí­jért s csak a legutolsó körben maradt el Kadar és Klos Üzlet a főutcán című alkotása mö­gött. (svéd) 1956-ban készült Ingmar Bergman világhírű svéd rende­ző tizenhetedik műve, A hete­dik pecsét, amely 1957-ben el­nyerte a cannes-i nemzetközi filmfesztivál különdíját. A ren­dező így nyilatkozott művéről. „A középkorban az emberek a kolerától féltek, mi manapság az atombombától való félelem­ben élünk. A hetedik pecsét aliegória. Témája egyszerű: az ember, a maga örökös isten keresésével, amikor az egyet­len, ami biztos az a halál... Alakiaim nevetnek, sírnak, kia­bálnak, félnek, beszélgetnek játszanak, szenvednek. Retteg­nek a kolerától, az utolsó íté­lettől. Mi másfajta rettegésben élünk, de szavaink azonosak." Antonius Block kereszteslo­vag, az élet értelmét, isten lé­tezését kutatja a kolerapusztí­totta vidéket járva. Sötét, ko­mor film A hetedik pecsét, melynek allegóriája az igénye­sebb moziközönség számára jelent élvezetet. A film Ingmar Bergman nevéhez méltó alko­tás. S. K. Ingmar Bergman „Hetedik pecsét" című filmjének egyik jelenete. A rácsón túl aki az élet értelmét, Is­ten létezését kn­tatja. A rácson innen az egyet­len biztos pont, a halál, de a kérdésekre fi sem ad választ. Időszerű közgaxdasá A fogyasztó számlájára! A fogyasztó megkárosítása évről évre emelkedő irányzatot mutat. E nem kívánatos jelen­ség további terjedésének meg­akadályozására a fogyasztókat meg kell ismertetni a megkáro­sítás formáival, amelyek leg­gyakrabban a vendéglátóiparban fordulnak elő. A megkárosítás azt jelenti, hogy a vendéglátóiparban nem tartják tiszteletben a fogyasztók alapvető érdekeit, amit e szol­gáltatási ágazat minőségi szín­vonala egyik lényeges negatív jellemvonásának kell tekinte­nünk. Nem lehetünk elégedet­tek a vendéglátóipar gazdasági eredményeivel, ha megkárosítja a fogyasztókat, vagy ha éppen ennek segítségével éri el az eredményeket. A fogyasztók érdekének a tiszteletben tartásától függ, hogy a fogyasztó igénybe veszi-e a vendéglátás szolgáltatásait, ha ezekre egyébként nincs rászo­rulva. Végső soron tehát ettől függnek a gazdasági eredmé­nyek is. A fogyasztó megkárosításá­ban a következő irányzatokat figyelhetjük meg: — a fogyasztók tudatos meg­károsítása és meglopása; — a fogyasztók megkárosítá­sa nem véletlen, kivételes jel­legű, hanem rendszeresen ismét­lődő jelenség; — a megkárosítás aránytala­nul nagy, mert minden harma­dik fogyasztást több mint 4 szá­zalékkal megdrágítanak; — a megkárosítás az interho­telek üzemeiben a legnagyobb, továbbá a szövetkezeti üzemek­ben, a kávéilázakban és az ét­termekben; — a megkárosítás gyakorisá­ga szerint a sorrend a követke­ző: szövetkezeti üzemek, kávé­házak, éttermek, interhotelek; — a fogyasztó javára történő számlázás lényegesen kevesebb­szer fordul elő, és ugyancsak negatív jelenség, mert végső fokon rtás fogyasztók megkáro­sítását váltja ki; — 1965-höz viszonyítva a meg­károsítás emelkedő irányzatú. A megkárosítás formái A fogyasztókat leggyakrabban az árban, mértékben és súly­ban károsítják meg. E formák aránya lényegében azonos mind az állami, mind a szövetkezeti szektorban, az interhotelekben azonban az ár a megkárosítás leggyakoribb formája. Az árban való megkárosítás az utóbbi években emelkedő irányzatú. 1965-ben 1964-hez vi­szonyítva aránya a nyugat-szlo­vákiai kerületben a szövetkeze­teknél 41 százalékkal növeke­dett, a kávéházakban — étter­mekben 25,2, az interhotelekben 20,1 százalékkal. Ezt egyrészt azzal kell magyarázni, hogy a lelkiismeretlen dolgozók vissza­élnek a gyakori árváltozással, melyről a fogyasztók gyakran nincsenek informálva. Másrészt azzal, hogy az árváltozásokról az információk gyakran nem érkeznek le az üzemekbe, vagy senki sem veszi őket figyelem­be — beleértve a vállalatok dol­gozóit — annak ellenére, hogy a szállítók már az új árak sze­rint számláznak. A fogyasztót az árban még a következő módon károsítják meg: — helytelen összeadással (az árakat helytelenül írják egymás alá és olvashatatlanul); — az étlapokon helytelenül tüntetik fel az árakat; — fejből számolnak és nem adnak számlát; — rosszul számítják fel az ár­pótlékot (minden tételre külön, helytelenül kerekítik ki az ösz­szeget). Az adag be nem tartásával kapcsolatban rá kell mutatni arra, hogy az üzemek vezetői és a vállalatok részéről e prob­lematika iránt minimális az ér­deklődés, ami abban is megmu­tatkozik, hogy sok vendéglátó­ipari üzemben helytelen mérle­get és súlyokat használnak. Né­hol akadnak még az Osztrák­Magyar Monarchia idejéből is. A fogyasztók, akik nem rek­lamálják a helytelen adagot, bár az könnyen észrevehető, és az ellenőrzést lekicsinylik, sa­ját maguk megkárosítását se­gítik elő. Az anyagnormák be nem tara­fása, mint a megkárosítás for­mája is nagyon gyakori. Tuda­tosítani kell, hogy nemcsak ki­mutatott értékekről van szó. A legtöbb esetben a norma be nem tartósa — beleértve az előkészí­tés technológiáját — hatással van az ételek és italok kaló­riaértékére, az ízletességre és a tálalásra, amit nem lehet lé­nyegtelennek tartani. Különö­sen nem a külföldiek szempont­jából. Még mindig előfordul, hogy az alkoholt keverik, az ételeket és italokat olyan anyagokból ké­szítik, amelyek szavatolási ide-­je letelt. Sőt olykor romlott nyersanyagokból ls, bár ez utób­bi már csak elvétve fordul elő. Nem szabad azonban szemet hunyni a kávéadag be nem tar­tása felett. Az esetek 73,5 szá­zalékában a kávét az előírásos­nál kisebb adagból készítik. Megdöbbentő, hogy a legna­gyobb százalékban az interho­telekben nem tartják be az elő­írt normát (az esetek 80,5 szá­zaiékában}. Ha még hozzászá­mítjuk, hogy sok esetben régi nyersanyagból készítik a kávét (szavatolási idője letelt), ezzel a fogyasztót kétszeresen meg­károsítják. A választékminimum be nem tartása az alacsonyabb árosztá­lyokban közvetett, de nagyon érzékelhető megkárosítása a fogyasztóknak, mert kénytele­nek drágább termékeket fo­gyasztani. Azok az érvelések, hogy a fogyasztók nem tanúsí­tanak érdeklődést, nem helyt­állók, mert ha az előírt árban nem készítenek ételeket, akkor nem lehet megállapítani a fo­gyasztók érdeklődését. Az ár­jegyzék, a fogyasztói normák és a nyersanyagkészletek az üze­mekben ezeknek az ételeknek a készítését lehetővé teszik, de megállapítást nyert, hogy a vá­lasztékminimumot egy esetben sem tartják be. Nyilvánvaló te­hát az árfelhajtó igyekezet a gazdálkodási eredmények javí­tása érdekében. A megkárosítás függ az üze­mek típusától is. Leggyakrab­ban a kávéházakban és esz­presszókban károsítják meg a fogyasztókat. Legnagyobb ösz­szegben a vendéglőkben, a sön­tésekben (7,05 korona 100 koro­na fogyasztásra), a kávéházak­ban í5,14 korona), az éttermek­ben (4,67 korona) és büfékben (3,04 korona) károsítják meg a vendéget. Okok Néhány általános tényezőre mutatunk rá, melyek közreját­szanak a fogyasztók megkáro­sításában. A vendéglátásban foglalkoztatott nők magas ará nya a fogyasztók megkárosítása szempontjából negatív tényező­nek tűnik, mert a nők gyakrab­ban számolnak többet a saját javukra, mint a férfiak. A szakképzettség a megkáro­sítás szempontjából nem olyan fontos tényező, mint általában gondolják. A szakképzetlenség­ből keletkező tévedések inkább az eladók kárára történnek. El­lenkezőleg, a szövetkezeti üze­mekben a szakképzett dolgozók gyakrabban csalnak. A férfiak­nál megállapítható, hogy a szakképzettség inkább saját ér­dekeik szem előtt tartásában nyilvánul meg, mint a fogyasz­tó érdekében végzett pontos és jó minőségű munkában. A számlázás pontosságát a fá­radtság lényegesen nem befo­lyásolja. Erről tanúskodik a pontatlan számlázás a munkaidő első órájában, valamint az a tény, hogy a munkaidő hosz­szubbodásával, tehát a fáradt­sággal, csak a fogyasztó rová­sára történő számlázás aránya emelkedik, míg az eladó rová­sára történő számlázás aránya csökken. Ebből következik, hogy a 8 órán felüli munkaidőben a fogyasztók megkárosítása lénye­gesen emelkedik. A kortényező is fontos. A fia­tal alkalmazottak lényegesen pontatlanabbul dolgoznak mind a fogyasztók, mind a maguk ro­vására. Legpontosabban dolgoz­nak a 30— 40 évesek. Az időseb­bekre az elővigyázatosság jel­lemző, legtöbbször keveseblwt számláznak. Leggyakrabban károsítják meg a fogyasztót a nőtlen és hajadon és az alacsony kerese­tű dolgozók. A vállalati igazgatóságok irá­nyító és ellenőrző munkájának alacsony színvonalában rejlik többek között a megkárosítás alapvető oka. A nyilvántartás gyenge színvonalú, az igazgató­kat, az üzemvezetőket és he­lyetteseiket úgyszólván semmi anyagi érdekeltség sem fűzi ah­hoz, hogy javítsanak munkáju­kon. Az ellenőrző szervek rend­szerint nem alkalmaznak anya­gi megtorlást a felelős dolgo­zókkal szemben. De a nem reá­lis feladatok teljesítése is sok esetben a fogyasztók rovására, vagy érdekeire való tekintet nélkül történik. Valamennyi irányítási fokon csak a gazdálkodási eredménytik a fontosak, főleg vállalati szem­pontból, s tekintet nélkül ar­ra, milyen módon érik el eze­ket, respektálják^e a fogyasz­tók érdekeit. Erre az irányítás és főleg az ellenőrzés nem össz­pontosul, vagy ha Igen, akkor csak egészen formálisan és ha­tástalanul. Kinek van haszna belőle? A vendéglátóipari dolgozók anyagi érdekeltsége a megkáro­sításban az egyik legfontosabb tényező. A megkárosítássá) az illető üzemben tartalékok kelet­keznek (pénzben vagy nyers­anyagban).- Aszerint, hogyan vannak e tartalékok nyilván­tartva, lehetőség nyílik szemé­lyes meggazdagodásra, vagy a gazdálkodási eredmények javí­tására. Ha valamely mutatót a fogyasztó becsapásával teljesí­tik, ez további megkárosításra ösztönöz. Azonban mindkét esetben a következmény ugyan­az: Jogtalan anyagi előnyökhöz jutnak a vendéglátók és káro­sodnak a vendégek. KOVÁCS VILMOS mérnök Szocialista országok energia-cseréje A szocialista országok Prágában működő Központi Energia Diszpécser Szolgálatának adatai szerint Csehszlovákia, Lengyel­ország, az NDK, a Szovjetunió, Magyarország és Románia 1966. évi kölcsönös energiacseréje elérte a 6,5 milliárd kilowattórát, ami 20 százalékkal több, mint az előző évi. A hat ország erőművelnek teljesítménye egy év alatt 3000 megawattal növekedett Sikerült biztosítani minden tagállamban az ipar és a lakosság folyamatos villanyellőtását. 1966-ban ls fejlődött a hálózat műszaki színvona­la. Megkezdték a 400 kilovolt feszültségű távvezetékek építését, véglegesen üzembe helyezték a Szovjetunió és Lengyelország kö­zötti vezetéket, befejeződött a Szovjetunió—Magyarország—Cseh­szlovákia között megépítendő 400 kilovoltos vezeték tervezése is. Csökkent az Egyesült Államok aranytartaléka A Federal Reserve Bank közlése szerint az Amerikai Egyesült Államok aranytartaléka november hó folyamán további 49 millió dollár értékkel csökkent, úgyhogy az 1966. év tizenegy hónapjának együttes csökkenése 544 millió dollárra rúg. Az Egyesült Államok aranytartalékának értéke 1966 november végén 13 milliárd 262 millió dollár volt, szemben az ''949. évi 24 milliárd 563 millió dollárral. 1967. I. 20.

Next

/
Thumbnails
Contents