Új Szó, 1967. január (20. évfolyam, 1-31. szám)

1967-01-18 / 18. szám, szerda

Színdarab, színjátszók, rendezés AZ ŰJ SZÍNHÁZI IDÉNY SIKERE ÉS NÉHÁNY PROBLÉMÁJA ITT VAN AZ Oj IDÉNY, munkához láttak a színjátszók, dolgoznak a szervezők. Az Instruktorok járják a falvakat, szakmai tanáccsal látják el az együtteseket. A rendezők olvasópróbákat tartanak, a Dilizánál megjelent az új műsorfüzet. A központi dramaturgiai tanács a napokban tartott értekezletet: az új idénnyel kapcsolatos gyakorlati és elvi kérdéseket vitatta meg. A szereplők a darabokról tárgyalnak és azt mérlegelik, mit érdemes bemutatni, ml jelent sikert. Magyarul a szlovákiai színműkiadó erre az idényre összesen 17 művet jelentetett meg: 8 vígjátékot, 7 drámát, 1 mesejátékot és 1 Irodalmi összeállítást. A választék bőséges. A darabok között együtteseink mindegyike talál érdeklődésének megfelelőt. A felkészülés, a bemutatók megtartása mégsem olyan egyszerű, mint gondolnánk. Az új idény új problémákat szült. Változatlanul gond a szerep lőhiány, a művelődési otthonok kifűthetetlen nagyterme, nem utolsó sorban a bemutatókhoz szükséges anyagiak megteremtése. Néhol még mindig kísért az igénytelenség, másutt az együttesek erejüket meghaladó vállalkozásokba fognak. Az egyik is, a másik is, vakvágány, felesleges időtöltés és erőkifejtés. Színjátszásunkra idén mégsem e két véglet, hanem az jellemző, hogy a többség helyes úton jár, az adottságnak és az érdeklődésnek megfelelő darabot tanul. A MOST JELENTKEZŐ probléma más vonatkozású, szemet azonban ezelőtt sem hányhatunk. Oe ezzel kapcsolatban hallgassuk meg a legllletékesebbnek, Ladislav Luknarnak, a színműkiadó vezetőjének a véleményét: — A Diliza magyarul 1955 és 1965 között 31650 példányban, összesen 211 művet jelentetett meg. Tekintélyes a tavaly megjelentetett darabok száma is. Az elmúlt években kiadott színművek között jócskán vannak olyanok, amelyek elavultak, amelyek a mai néző számára már semmit sem mondanak. De vannak olyanok is, amelyek változatlanul élők, időszerűek. Itt van például Fazekas Mihály: Ludas Matyi című műve. A felszabadulás után induló csehszlovákiai magyar színjátszás ezzel aratta a legtöbb sikert. Érthetetetlen, hogy a csoportok ma miért nem játsszák e klasszikus művet. A darabbal aratott sikersorozat óta felnőtt egy új generáció. A Ludas Matyinak az új generáció számára is lenne mondanivalója ... És még számos régebben kiadott, de a mai nézők számára is megfelelő mű található a Diliza raktáraiban... Ml a korszerű drámairodalommal a jövőben is lépést akarunk tartani, és a magyar együttesek számára évről évre újabb és újabb darabokat adunk ki. Örömmel vennénk azonban, ha az együttesek nemcsak az újonnan, hanem a régebben kiadott darabokat is igénybe vennék és az adottságoknak megfelelően játszanák. Régi igazság, hogy nem mindig az a jó, ami új. Ez a színdarabokra is vonatkozik. — Fájlaljuk — fűzte tovább a szót Ladislav Luknar, — hogy sem a szlovák, sem a magyar együttesekről a mai napig sem készült pontos kimutatás. Nincs megbízható áttekintésünk arról sem, hogy egy-egy darabot hány együttes játszik. Pedig erre igen nagy szükség lenne a kiadásra kerülő darabok összeállítása szempontjából is. Mivel pontos adatunk sem az együttesek számáról, sem a bemutatásra kerülő darabokról nincs, terveink összeállításánál gyakran feltételezésekre vagyunk utalva. Ennek tulajdonítható, hogy megjelennek olyan művek is, amelyeket az együttesek talán egyszer sem játszanak. A színjátszómozgalom mennyiségi és minőségi felmérése olyan probléma, amelyet az eredményesebb munka érdekében mielőbb meg kellene oldani. LADISLAV LUKNAR szavaihoz nincs mit hozzátennünk. Talán csak annyit, hogy magyar vonalon rendszerint csak a CSEMADOK mellett működő együttesekről tudunk, csupán ezekkel számolunk. A kimutatás szerint a CSEMADOK helyi szervezetei mellett 1966-ban 313 színjátszó együttes működött. Szép szám. A tényleges helyzet azonban az, hogy számos magyar színjátszó együttes működik a többi társadalmi szervezet, valamint a különféle intézmények mellett ls. Valóban számba kellene venni ezeket is. Az igényét nélkülözhetetlenül fontos megismerni mindegyik együttesnek. Figyelmet érdemlő problémára hívta fel a színjátszó mozgalmat irányítók figyelmét a napokban Egri Viktor államdíjas író, a központi dramaturgiai tanács egyik legrégibb tagja. Ezeket mondta: — A kiadónak anyagilag is ösztönöznie kellene a fiatal csehszlovákiai magyar írókat arra, hogy próbálkozzanak drámaírással. Tanácsos lenne pályázatot is kiírni. A kiadói gyakorlatot pedig úgy lehetne módosítani, hogy néhány darabot közös kiadásban kellene megjelentetni. Szükséges megismernünk a drámairodalom legújabb alkotásuit és szükséges, hogy a csehszlovákiai drámairodalom is eljusson a határokon túlra. Ennek legjobb módja a közös kiadás megszervezése, a kölcsönös csere. GONDOKRÓL, PROBLÉMÁK RÖL beszéltünk néhány rendezővel is. Tőlük elsősorban arra kértünk választ, hogy milyen darabokat készülnek bemutatni a közeljövőben. Nagy László, a Léván működő Garamvölgyi Színház rendezője ezeket mondta: — Bennünket jelenleg három mű bemutatása foglalkoztat. Elsőnek Kacsóh-Pongrácz: János vitéz című daljátékát, majd Gyárfás Miklós: Egérút és Shakespeare: Tévedések vígjátéka című művét visszük színre. A János vitéz kettős szereposztásban, mintegy 120 embert foglalkoztatva, közösen tanuljuk a CSISZ Központi Bizottsága mellett működö Magyar Dal- és Táncegyüttes tagjaival. A művel fellépünk a gombaszögi országos dal- és táncünnepélyen, valamint Füleken, Kolozsnémán és Zselízen, a nyáron megrendezésre kerülő körzeti, illetve területi kulturális rendezvényeken. Nagy fába vágtuk a fejszénket. Nem tudom, munkánk mennyire lesz sikeres. A szereplők azonban nagyon lelkiismeretesek és megértés kíséri törekvésünket a hivatalos szervek részéről is. Remélem, az összefogás és támogatás ismét meghozza gyümölcsét. — Az új idényt — mondta Varga Ervin, a losonci színjátszók rendezője — mi is gazdag tervvel kezdtük. Irodalmi színpadunk rövidesen Renard: Szeretők című kisregényének dramatizált változatát mutatja be. Későbbi tervünk Szakonyi Károly: Életem Zsóka és Szabó Magda: Fanná hagyományai című színművének a bemutatása. Közeledik városunk nagy fiának, Kármán József születésének a 200. évfordulója. Az utóbbi darabot ebből az alkalomból visszük színre. — Nálunk — tájékoztatott Riedel Sándor, a dunaszerdahelyi Csallóközi Színház rendezője — már megvolt az új Idény első bemutatója. A csallóközi színházi napok keretében a Nagy Októberi Szociális ta Forradalom 49. évfordulója tiszteletére Ľubomír Smrfiok: Piros szegfű színművével léptünk fel. További tervünk Heltai: Tündérlaki lányok és NuSič: Számtan és tudomány című darabjának az előadása. AZ ELMÜLT EVEKBEN sok siker övezte a kassai, a zselízi és az ipolyságl színjátszók munkáját. Kíváncsiak voltunk, hogyan készülnek az új idényre az itt dolgozó együttefeek. Kérdésünkre Szanyi József ezeket válaszolta: — A Batsányi János irodalmi kör legközelebb márciusban. Arany János születésének 150. évfordulója alkalmából rendez — az előbbiekhez hasonló — nagyszabású irodalmi estet. Később a kuruc költészet emlékestjét tartjuk meg. A színjátszó együttes Németh László: Villámfénynél című színművét mutatja be. Van egy távolabbi tervünk is. Ez arra vonatkozik, hogy az év folyamán városunkban megrendezzük a Kazinczynapokat. Mácsadt fános, a zselízi színjátszók képviselője igy tájékoztatott: — Együttesünk jelenleg Dosztojevszkij müvének színpadi változatát a Két férfi az ágy alatt című komédiát próbálja. Rövidesen megkezdjük Németh László: Villámfénynél című művének a próbák is. Ez idén a két darabbal lépünk fel. — Ml — mondta Vass Ottó, az ipolysági irodalmi színpad vezetője — jelenleg csupán egy bemutatóra készülünk. Radnóti Miklós müveiből állítunk össze egész estét betöltő műsort. Az irodalmi összeállítással az emberi hitet és a bátor emberi állásfoglalást szeretnénk kifejezni. NAGY A KÉSZÜLŐDÉS Bratislavában is. Az itteniek munkájára ösztönzőleg hat, hogy a múlt év folyamán a CSEMADOK helyi szervezete mellett megnyílt az állandó jellegű színpad, amely hetente tart előadást. Lörincz János rendező munkájukkal kapcsolatban ezeket mondta: — A régebben Déryné néven ismert, most a Kis Színpad mellett működő együttes legköze lebb Holtai Jenő: Az ezerkettedik éjszaka című művét mutatja be. Ezt követően Bornemiszsza Péter Magyar Elektra című drámáját visszük színre. Az a célunk, hogy városunkban magyar vonalon is fejlett színházi életet teremtsünk. Ennek megvalósítása természetesen nemcsak rajtunk múlik. Szükséges a közönség megértése és támogatása is. Eddig a Kis Színpad bemutatói iránt sajnos nem nyilvánult meg olyan érdeklődés, mint amilyenre számítottunk. Megnyitása óta a Kis Színpadon tartja bemutatóit a bratislavai Duna utcai iskola Forrás irodalmi színpada. Ennek az együttesnek a tervéről Kulcsár Tibor rendező nyilatkozott: — Hamarosan egy két részből álló balladaestet tartunk. A műsor első részében népballadákat, második részében műballadákat mutatunk be. Már most készülünk a márciusban sorra kerülő Arany János-estre, amelyet a nagy költő születésének 150. évfordulója alkalmából rendezünk. Az elmondottak csak néhány együttes munkájára vonatkoznak. A nyilatkozatok azonban fényt vetnek a csehszlovákiai magyar színjátszó mozgalom egészére és kifejezik, hogy hol tart jelenleg színjátszásunk. A LEGTÖBB EGYÜTTESNEK igényes a dramaturgiai terve, javult a műsorpolitikája. Ma már nyoma sincs a sztárkultusznak, annak a néhány éve burjánzott gyakorlatnak, amely szerint egy-egy — nem is mindig sikerült — darabot 100— 150 együttes játszott. Mostanában legfeljebb három-négy csoport műsorán szerepel azonos mű. Az új idény jellemzője, hogy a rendezők lépést tartanak a korral, a műsorokat aktualizálják, eseményekhez kötik. Több együttes a téli bemutatót a Jókai-napok előkészületeinek tekinti. Helyes az is. hogy nem egyeduralkodó a színjátszás, hanem érvényesülnek az irodalmi színpadok, és a műsorban egyaránt helyet kap a drá ma, a vígjáték és a zenés mű. A dramaturgiai tervek észrevehetően az érdeklődésre épülnek, több vonatkozásban gazdasági megfontolásoktól vezetettek, ugyanakkor szem előtt tartják a magasabb igényt, a nézők esztétikai nevelésének a szükségességét is. Hiányérzetet egyedül az okoz (és úgy érezzük, ez újabb probléma], hogy túlságosan háttérbe szorul a csehszlovákiai magyar dráma. MÁRPEDIG IRODALMUNKNAK VAN NÉHÁNY olyan alkotása, amelyet lehet és érdemes játszani. Színjátszóink a többi értékes színmű mellett nyugodtan műsorra tűzhetnék ezeket a darabokat. Annál is inkább, mert kitől várjuk a csehszlovákiai magyar dráma támogatását, ha nem a csehszlovákiai magyar színjátszóktól?! BALÁŽS BÉLA TÉVUTAKON NEM KERESHETJÜK AZ IGAZSAGOT Az igazság keresése a többi között a tudomány és a művészet egyik alapvető küldetése. Az előbbi a törvényszerűségek közvetlen feltárása és tisztázása útján, az utóbbi pedig áttételesen teszi ezt, sajátos formanyelvén hitelesen ábrázolva az életet. Ez a funkciója elvitathatatlan, csakhogy az utóbbi években a művészet igazságkeresését gyakran a hibák, tévedések keresése helyettesítette. Miloslav Brüiek, a CSKP KB kulturális osztályának vezetője, u RUDÉ PRÁVO január 4-i számában helyesen vallja, hogy kizárólag ezt a módszert követve, számottevően nem gyarapíthatjuk ismereteinket és torz képet festünk a valóságról. Márpedig a művészet éppen a valóság

1 kendőzetlenül hű, ellentmondásainak összetett ábrázolásával tapinthat rá a szélesebb társadalmi összefüggésekre. Ennek akadálya, hogy az el* múlt években csalódtunk néhány illúziónkban s egyes művészek ahelyett, hogy ábrándok nélkül kutatnák az igazságot, az élet bizonyosságát — borúlátók, közömbösek, vagy cinikusok lettek. Előtérbe türemlett a Jól élni" és a „túlélni" hamis életfilozófiája, amely a cikkíró szerint a gyávaság, a kapituláus szellem megnyilvánulása. A múlt hibáiból és tévedéseiből joggal nem vállalnak egyforma részt mondjuk a munkások, vagy a mai fiatalok. S a „hibakeresés", a törvényesség megszegésének szigorú bírálata nem ösztönözheti őket arra, hogy szem elől tévesszék a múlt elvitathatatlan eredményeit. Pedig nemegyszer tapasztalhatjuk, különösen a jövőben helyünkre lépő fiatal nemzedéknél, hogy a negatívumok évek óta tartó felhánytorgatása és boncolgatása kedvezőtlenül is kihatott. Az aktív igazságkeresés helyett sokan átveszik az idősebbek érveit, szajkózzák a kritikát, vagy ami ettől is rosszabb — közönyössé válnak. „Ez kényelmes dolog, — írja M. Brűzek — de a gondolkodás és a tettek egy helyben topogására vezet." Nagy társadalmi szerepe van a művészetnek és az irodalomnak, de ez csak akkor juthat érvényre, ha elmélyül a tömegbe folyása. A cikkíró ebben az összefüggésben kifogásolja, hogy az utóbbi években alapvető esztétikai mérce lett az újszerűség, tekintet nélkül a tartalomra, a mesterségesen kiötlött bizar forma, a rendkívüliség, az ily fajta „merészség"". Ennek folytán sok alkotás elvesztette tolmácsolási képességét, elidegenedett az embertől. A hideg arisztokratizmusnak ez a jelensége elsősorban magát a művészetet sújtja. A cikkíró rámutat arra, hogy az elmúlt években kialakítottuk a különféle művészeti áramlatok szóhoz jutásának lehetőségeit. A soronkövetkező Igényesebb és nehezebb feladat megítélni, hogy az új alkotásokból mit tarthatunk művészetnek, és mit csak csillogó csecsebecsének. Bíztatónak tartja a fiatal írók és művészek munkásságát, akik többnyire a ma igazságát keresik és nem vajúdnak a múlt hibáival. Nekik azonban rá kell találniuk arra a formanyelvre, amelyet a ma embere megérthet. HAZAI VÉLEMÉNY MAGYARORSZAGI KÉPZŐMŰVÉSZEKRŐL A PRAVDA január 6-i számában j. Pichonský méltatását közli a miskolci képzőművészeknek a košicei Kelet-szlovákiai Galériában megnyílt tárlatáról. Két közeli és immár a múltban élénk kapcsolatban álló város igyekszik így a művészet terén ís a jobb kölcsönös megismerésre. Ezt a kiállítást, amelyet későbbi időpontban PreSovban is megtekinthetnek, szeptemberben a kelet-szlovákiai képzőművészek miskolci bemutatója és további kulturális akciók követnek majd. A tizennyolc miskolci és környékbeli festő és szobrász kiállított műveiről a recenzens érdemben szólva megállapítja, hogy a minél átfogóbb „seregszemle" Igénye következtében jelentősek a színvonalbeli különbségek. „Általában azt mondhatjuk, hogy Észak-Magyarország, de lényegében az egész ország képzőművészeti fejlődése összefüggő, ugrások nélküli, a hazai hagyományokra támaszkodik és erős hangsúlyt kap benne a tartalom" — írja J. Pichonský. Kiváltképp Kunt Ernőt, a középkorú festőművész-nemzedék tagját emeli ki. Véleménye szerint hozzánk ő áll a legközelebb. Miskolci motívumokat feldolgozó olajképe, illetve grafikája Bazovský és Zmeták balladaszerűségére emlékeztet. Külön foglalkozik a fiatalabb nemzedéket képviselő Feledi Gyulával is, aki grafikájában „párbeszédet folytat a világgal" és az úgynevezett örök témákat dolgozza fel. Figyelemre méltónak találja még Kalló László, Seres János, Lukovszký László és Varga Miklós műveit is. MAGYARORSZÁGI VÉLEMÉNY PRAGA POÉTÁJÁRÓL Vítézslav Nezvalt „titulálja" így Pomogáls Béla, az ÉLET ÉS IRODALOM idei első számában. A Magyar Helikon kiadásában megjelent, „Az éjszaka költeményei" című verskötetről szólva több ízben kiemeli ennek a poétának fékezhetetlen lendületét, zabolátlan szárnyalását. „Mégis tévedne, — folytatja a recenzens — aki azt hinné, hogy esetében csupán az ösztönös költőiség jelentkezik". Műve azért oly érdekes és változatos, mert az élet és az ember teljességét akarta adni. Az magyarázza egyben forradalmi hangvételét is. Apollinaire, Aragon és Eluard, általában a modern francia líra hatása érezhető a nezvali verseken, persze a szó pozitív értelmében. „Ö is hagyomány és modernség szintézisét alkotta meg, egységbe jogta ifjúságának avantgarde lobogását és a férfikor józan, szerkesztő figyelmét" — írja a bíráló, aki kitűnőnek minősíti a fordítók munkáját is. A CSEH NYELVŰ ADY-VÁLOGATÁS MARGÓJARA Majdnem fél évszázaddal a költő halála, több sikeres és kevésbé sikeres tolmácsolás után, a prágai Odeon gondozásában megjelent Ady Endre művelnek legreprezentatívabb cseh nyelvű gyűjteményes kiadása. A Sám s mofern (Egyedül a tengerrel) című válogatás, amely verseket, prózát, levelezést és dokumentáris fényképeket tartalmaz, Kamil Bednáíŕ és Ladislav Hradský munkája Július Pa'stika a KULT0RNY ZlVOT idei első számában nem a kívülálló hideg esztéta, hanem a költő tisztelője és lelkes, értő híve szemszögéből foglalkozik a kötettel és általában Ady életművével. A válogatás javára írja, hogy bár ez az antológia a költő verseinek alig egyhatodát képviseli, mégis eléggé kifejező képet fest „sokhúrú", sok témájú, sok értelmű lírájáról''. Találóan állapítja meg, hogy kevés modern költő akadt, aki ennyi ellentmondást és ellentétet tudott verseibe sűríteni az igaz művészet magas hőfokán. A XX. század elején még a nagy európai irodalmaknak sem volt olyan sokoldalúan szenzibilis költőjük, mint Ady. Európai látóköre és egyben bergsoni értelmezésű egyedi érzésvilága avatja századunk első felének egyik legnagyobb költőjévé. Sajnos a cseh nyelv annyira messzire esik a magyartól, hogy Adyt adekvát módon tolmácsolni szinte lehetetlen. Talán ezzel is magyarázható, hogy a legújabb cseh nyelvű fordításban, bármennyire is pontos és gondos, Ady szuggesztív költészete ezüst húrjainak csak a fele szólal meg" — szögezi le véleményét a bíráló. (*. LI 1967. I. IS. 6