Új Szó, 1967. január (20. évfolyam, 1-31. szám)

1967-01-17 / 17. szám, kedd

PIRRHUSZI GYŐZELEM — A dolog ugyanis úgy áll, — mondotta a farmer, — nálunk az elefántot szent állatnak tekintik, az emberek holta után jobban becsülik, mint életében. Egyébiránt: ha házuknál kimúlik egy hű kutya, vagy macska, önöknél se tálalják fel ebédre... Nem bizony! Igy tehát még aznap, mikor az állatot elejtettük, összehordtunk nagy csomó fát a nőstényelefánt alá s meggyújtottuk a máglyát. Amint az állat teste hirtelen felforrósodott, felfúvódott és egyszeresük a szó szoros értelmében felrobbant. Noha az állatot hasba lőtték, ebben a pillanatban egy csaknem teljesen kifejlett, még élő borjúcska került elő belőle — egyenesen a tűzbe. Az embereket megrendítette az eset. Két újságíró is jelen volt a hamvasztásnál - a többit elképzelhetik. A szerkesztőségekbe özönével áradtak a levelek. A közvélemény fel volt háborodva, sőt az ügyről még a parlamentben is tárgyaltak. Igy aztán a közvélemény nyomására megszületett a Deduru-akció terve. A terv lényegében egyszerű volt. Ugyanúgy, ahogy a juhokat vagy teheneket kihajtják a legelőre, ki fog kelleni hajtani az elefántokat is — csak el a legelőről. Az állatoknak nyilván nem lesz kedvük odébbállni. Várni kell tehát szeptemberig, mikor északon is elkezdődnek az esőzések, s mikor az elefántok más területekről is maguk vonulnak a téli hónapokra eredeti lakóhelyükre, WiHpattuba. A legnehezebb szakasz mindjárt az elején lesz, Manuwangamától Nariyagamán és Rambepityiun keresztül Sippikalanába, ahol a csorda másik fele kóborol s nyilván a „szent" Múnnesvóram Aliya is lábain a szarvasbőrből készült hurkok maradékaival. Podidelpota után különleges intézkedéseket kell majd tenni, mikor a csorda átvonul a Bangadeniya - Andigama közti főúton. Lehetséges, hogy fél napra le kell állítani minden forgalmat. Ha aztán a csorda eljut az Ambanmukalana környéki őserdőövezetbe - nyert ügyünk van. Ott egyesül a tonigalai és willpattuai másik két csordával, amely a védett rezervációk öszszefüggő övezetén ót minden esztendőben hosszú utat szokott megtenni élelem után északról délre és vissza. Az egész kritikus út Ambanmukalanáig mindössze vagy harmincöt mérföld, ésszerű lesz négy szakaszra osztani, főként pedig elegendő számú embert y. O CO < —J < t< uO mozgósítani, akik a hajtók szerepét fogják betölteni és a tervezett útvonal mindkét szárnyán összefüggő kordont fognak alkotni, hogy az elefántok oldalt ne törhessenek ki. És magángyűjtés útján mintegy húszezer rúpiát kell szerezni... H a n — Irta: z e I k a és 2 i k m u n d Július végéig a több mint tizenhatezer rupiá gyűlt össze a Deduru-akció számlájára. - Joggal remélhetjük, - jelen-tette ki o hetvenkilenc esztendős doktor Spittel, az egész mentőakció kezdeményezője, hogy a hajtás kezdetéig összegyűlik a többi pénz is. Ha tervünket sikerül megvalósítanunk, nem csupán az elefántok Javát fogja szolgálni, hanem hasznára lesz a falusiaknak is. Megmentjük őket a szüntelen aggodalomtól, életük és termésük miatt, s attól, hogy éjszakánként, mikor joguk van a nyugalomra, állandóan őrködniük kelíjen ... • • • Kilenc óra előtt elérkeztünk az elhagyott vasútvonalhoz, amely a Monuwangama folyón túl nagy ívet ír le, majd kiegyenesedik és pontoson északi irányban fut tovább Puttalama felé. Nem egészen egy kilométernyire innen, az őserdő zöldjén túlról ide látszott a Deduru folyón átvezető vasúti híd íve. A vasúti töltés jobb oldala csak úgy hemzsegett a botokkal és pálcákkal felfegyverkezett férfiaktól. Többnyire falusi sarongban voltak, néhányan rövid vászonnadrágban, egyesek mezítláb, mások könnyű, saruban, egyik-másikuk oldalán ott himbálózott az ennivalóval teli tarisznya, de megjelenésükkel és vidámságukkal többnyire olyan benyomást keltettek, mint ha szórakozni, kirándulni indultak volna. Egyáltalán nem látszottak olyanoknak, akik szembe szándékoznak szállni tizenöt elefánttal, olyan agyafúrt állatokkal, amelyek nyolc esztendő alatt kitapasztalták a kétlábúak minden ravaszságát. Nehéz volt elképzelni, hogy ilyen könynyű öltözetben és mezítláb nekivágnak az áthatolhatatlan őserdőnek, amely tele van tüskével és tövissel, a mocsaraknak, amelyekben minden pillanatban veszély leselkedik az emberre, ha nem is éppen kígyó, de piócák és egyéb féreg formájában ... A Ceylon Observer tegnapi számában annak a hírnek az írója, hogy a Deduru akcióban kétezer ember vesz részt hajtó és őr szerepében, borúlátó hangot ütött meg. — Megpróbáltak-e vajon valaha is azok, akik kigondolták az elefántok északra hajtásának idillikus tervét, csak néhány szelíd ökröt vagy fél mérföldet hajtani a tüskével teli őserdőben? — kérdezte a bíráló hang, egyike azon vállalkozóknak, akik éveken át foglalkoztak elefántvadászattal az állatkertek számára. — Lehet, hogy jól gondolták ki. De mit szólnak majd hozzá azok oz emberek, akiknek nincs elefántbőrük? Mintha parázson ültünk volna. Pontosan kilenc órakor kellett a „hajtásnak" megkezdődnie. Aznap két nagy elefántügyet vettünk tervbe, egyiket sem akartuk elszalasztani. (Folytatjuk) A tábornok elmosolyodott. — Látom, nagyon beleélted magad Szalonka szerepébe ... ]a, igen, Vlagyimir Gavrilovics, hozzá kell segítenie Dembovtcsot két beutalóhoz. Most pedig ideje aludni — mondta a tábornok, és felállt. — Feküdjenek le, én hazamegyek. Markov és Pavel felállt. A tábornok levette szemüvegét, rövidlátőan végignézett asztaltársain, aztán Pavel vállára tette kezét. — Jól elüldögéltünk, Pavel. Gondolj mindig arra: a harcot te vívod, mi csak a hátvéd vagyunk. Kezet szorítottak. Markov és Pavei az udvaron álló fekete Volgához kísérte a tábornokot. Pavel kaput nyitott a távozó autónak. Búcsúzóul a tábornok minden jól kívánt a nagy ünnep alkalmából. A Volga elrobogott. Markov és Pavel nem feküdt le. Meg kellett beszélniük, hogyan viselkedjék Pavel előre nem látható helyzetekben. Markov másnap egy csinos hővel állított be a villába. Bemutatta Pavelnek. Ritának hívták. ö lesz Pavel összekötője, ha el kellene utaznia az üdülőbe, egyébként továbbra ls Kusztov az összekötő. Pavel anyjával együtt a villában ünnepelte május elsejét. Néhány nap múlva megkapta Markovtól a kért mintákat, A talaj- és vízminta a megjelölt vidékről eredt, de közben laboratóriumi kezelésen ment át. Ha odaát radióaktivitást keresnek, akkor a vegyelemzés eredményei a legvérmesebb reményeket ls túlszárnyalják. Ebből viszont bonyodalmak támadhatnak. Ezek után Pavel fogta műbőrtáskáját, amelyben egy halvásdobozban a talajminta, egy plasztiküvegben pedig a vízminta volt, továbbá Szalonka személyi tárgyai lapultak, és Novotrubínszkba repült. Innen tovább utazott a megjelölt állomásra, és egy hétig tanulmányozta a környék helyrajzát ... Vonattal tért vissza a városba, ahol Remény és Dembovics türelmetlenül várt rá. Nem kupéban, hanem helyjegy nélküli kocsiban utazott, mert azt akarta, hogy ezt Dembovics a maga módján magyarázza. Dembovics nagylelkű — Itt a föld, ültessen bele uborkát, s locsolja a vízzel — toppant Pavel a szobába, s Dembovics elé helyezte a talaj- és vízmintát. — Igaz, maestro — kapott a fejéhez Pavel, — itt vannak a jegyek, persze több, mint amennyire számított. Pavel eltért az eredeti útiránytól, útközben vagy öt szovjet nagyvárost is érintett. Kurtisz—Dembovics bosszúsan nézegette a jegyeket. — Szóval egy kis kéjutazást tettél, mi? — Valahogy úgy van. — Nagyon féltél? — Féltem. Kurtisz tetőtől talpig végigmérte Pavelt. Az elegáns felöltő, az új öltöny, amelyet elutazásakor viselt, odavolt. Pavel mocskosan, gyűrött, kopott ruhában nem volt éppenséggel bizalomgerjesztő alak. — Elittad? — kérdezte vésztjósló hangon Kurtisz. Pavel a holmik tömkelegéből egy kártyapaklit húzott elő. Tökászt mutatott Kurtisznak. — Látja, ezen csúsztam el... Különben, akar egy partit? Kurtisz a füle mellett engedte el a kérdést Nem volt ideje mihaszna locsogásra. — A mintákat hagyd magadnál. Rejtsd el itt, a szobában. Holnap megint eljövök. Világos nappal majd elbeszélgetünk. Másnap ismét beállított Kurtisz. — Lehet veled komolyan beszélni? — szólt Pavelhoz. — Nocsak, köpje ki, mit akar. Kurtisz két beutalót tartott a kezében, mindkettő a Fenyőillat üdülőbe szólt. Pavelnak nagyot dobbant a szive. Kurtisz átadott neki egy felfújható gumicsónakot, két összerakható evezőlapátot és egy kerékpárpumpát A bemutatót sajátkezfileg kell kitöltenie. )únius 12-től 24 napra szól a beutalása, Az üdülőben majd megismerkedik vele egy férfi, akit most Kurtisz lerajzol... Magas, sovány, keskeny vállú, világos, rövidre nyírt hajú ember. Különös ismertetőjele nincs. Különben jő tudni, hogy két felső metszőfoga fehér fémből készült, nemrégen illesztették be. — Viselkedj komolyan! — mondta Dembovics. — De hogyan fog rámismerni? — Éppen azért hallgass végig— Előbb érkezik az üdülőbe, mint te, és éppen erről a. csónakról fog felismerni. i— Hisz az üdülőben sokan vannak csónakkal, éppen azért... — Éppen azért nem várjuk meg Emmát, hanem elmegyünk valahová ebédelni. — Kurtisz az órájára nézett. Két óra volt A háziasszony valahol elmaradt Kurtisz úgy tekergett Pavellal a városban, mint egy idegenvezető vendégeivel. Pavel nem is tudta, hol akarja neki Kurtisz megmutatni Leonyid Krugot, hol kerül sor az egyoldalú megismerkedésre. Megkerülték a város központját, elmentek az állomásra, jártak a stadionnál, a lámj>agyárnál, a folyami kikötőben, a tv-adó körül, aztán kétórai barangolás után betértek egy kiskocsmába ebédelni. Kurtisz lihegett. Pavelnak ls Jól esett megpihenni. Kurtisz szótlanul ült, fájt a szíve. A vendéglőből kilépve Kurtisz útközben átadta utasításait Pavelnak. Pavel vigye magával a mintákat az üdülőbe. Ha az az illető halva felől fog érdeklődni, adja át neki a mintákat. Pavel alárendeltje lesz annak az ismeretlennek, köteles végrehajtani a parancsait. Bárhogy alakuljanak a dolgok, a mlndtákat feltétlenül vigye magával. (FOLYTATJUK.) 1967. , L 17.