Új Szó, 1967. január (20. évfolyam, 1-31. szám)

1967-01-14 / 14. szám, szombat

1967. I. 11. Nem futhatsz versenyt a Nappal — Oly jó veled ... — Álom volt... — Nem mosolyogsz, s o mo­soly mégis ott lappang az ajka­don ... — Almomban beszélek hozzád, s te álmomban szólsz hozzám... i- Rövid három nap ... Mit je­lenthet három nap egy életben?! — Csak három nap? — Háromszor aludtunk és éb­redtünk, amióta megismerte­lek ... — Neked ez csak három nap? — Ma negyedikre ébredtünk, aztán az állomásra siettünk... Szerencsénk volt, üres fülkébe ülhettünk, és most száguldunk, robogunk a fényes síneken . .. Nem is mi, a táj száguld mel­lettünk . . . i- Szédít ez a száguldás ... — Nem szereted az elsuhanó tájat csodálni? — A távozásra emlékeztet... — Csak három nap adatott meg nekünk . . . — Egy, kettő, három . . . Min­den és semmi . . . ! — Még látni fogjuk egymást! — Ha messze leszel tőlem, ak­kor is látni fogsz . . . — Holnap is... Azután is... Amióta az emlékezetem tudom, a te arcod élt bennem és a váll­ra omló szőke hajad . . . — Miért hallgattál el? Beszélj, mesélj tovább! »- Nem mesélhetek, amikor benne élek . .. — Hallgassuk a kerekek zaka­tolását ... — Mintha szívem riadt dobba­násait hallanám! — Gondolatokat ébresztenek, gondolatokat hessegetnek . .. — Újra nehéz lesz nekem .. . Amikor hazaérek . . . — Gondolj rám s látni fogod a kék eget... — Észreveszi rajtam . . . — Te nem lehetsz szomorú, tud­nia keli ... I •— Kutatni fogja változásom okát... k- Mondd: újra szereted az életet! — Szeretem ... — Én téged szeretlek! Még so­ha nem szerettem úgy, mint most szeretek! — Mit tegyek érted? — Tudom, hogy vagy . . . nekem ez elég . . . Nézz ki már az ablakon! Lá­tod? — A Nap a szemünkbe moso­lyog ... — Amikor kora reggel oz ágyunkba lopta sugarát, feléb­redtem ... — Az ajkad ébresztett. . . — Most versenyt futunk a Nap­pal! Meglátod, gyorsan elhagy­juk, s a titokleső nem fog a sze­münkbe mosolyogni... t- Nem előzheted meg a Na­pot! Felperzsel, feléget...! — Elhagyjuk! A vonat száguld, elfut velünk! Figyeld csak, mi­lyen szögből mosolyog most ránk . .. — Figyelem ... — Te engem nézel! — Te vagy a Napom! — Akkor velem futsz versenyt! El akarsz röppenni mellettem, mint a gyorsszámyú madár? — Elröppenek... Nemsokára átszállsz, másik vonatba ülsz, $ én ebben a száguldó kocsiban maradok ... — Az igazi Nappal fogsz ver­senyt futni... — Saját magammal ... — Keserű lett a hangod, bá­nat szállt a szemedbe ... — Az életben nem ismerek mást, csak lemondást... — Ne gondolj erre, te még na­gyon fiatal vagy! — Amikor rádöbbentem, mór nagylány vagyok, fájt, hogy el­vesztettem gyermekségemet. .. — Most is gyerek vagy, gyen­géd kisgyerek... I — Amikor férjhez mentem, el­vesztettem a szabadságomat... A lemondást lemondás követi .., >- Most is? — Csak a vágyak maradtak, azok éltetnek... ^mikor megis­mertelek .. ! — Sosem felejtem el azt pilla­natot! — Csak játszik velem az élet... I — Én játszom veled? — Mikor belefelejtkeztél a sze­membe, azt hittem, újjászüle­tek ... Négy méternyire ültem tő­led a kis kávéházban... Te egyedüj, én társaságban ... Csak téged láttalak, téged hallgatta­lak ... - Egy szót sem szóltam ... — A szomorú szemed beszélt! Amikor először találkozott a te­kintetünk, felcsillant a sze­med ... — Amikor "elmentél a társasá­goddal, becsukódott mögöttetek az ajtó, úgy éreztem, mély sza­kadékba zuhanok ... — Percek múlva visszajöttem .., — Vakított a szemed, mint a tűző Nap! Elfelejtettem, hogy odahaza gondolnak rám... — Mert én gondoltam rád ... - Te is elfelejtetted, hogy vár­nak odahaza? i- Én csak rád gondoltam .,. - Csak az élet írhat ilyen szép mesét... Odahaza nem mesél­hetem el a szép mesét. .. - Te félsz? - Félek... >- A szerelem nem bűn! A sze­relem sosem lehet bűn! Ez a leg­szebb, amit az élet adhat az em­bernek ! Megöltem a szépet >- Eljöttél? Mégis eljöttél? — Nem vártál? — Ne is kérdezd ... I — öljünk be valahová, még megfázol . .. — Gyere hozzánk! Nincs ott­hon senki! Megmutatom, hol la­kom ... — ... és a szomszédok? — Igazad van ... — Hull a hó ... az első hó ... >- Nem szép? Bolyhos pelyhek hullnak! Olyan vagy már, mint a Télapó! — ...aki öröm helyett bánatot hozott kosarában! — Mutasd, hol az a kosár? — Nincs kosár... Hol a bánat? — Nem látod? — Minden csupa fehér! Boly­hos remény ... ! Nézdd, fehér pillét fogtam! — Elolvadt a tenyeredben .. • »- Nézz csak hátra! Petrőci Bálint: — Mese és bűn ... Te vagy a mese, én meg a bűn ... — A magányom voltál ... — Magányomban találtam rád ... »- Csak a vágyak maradnak, azok éltetnek . .. Már nem érzem a száguldás szédületét.. . — Lassít a vonat. . . Néhány perc múlva megáll ... — Aztán újra elindul ... — Elindul, s elvisz téged ... i- Magammal viszem a szerel­medet ... — Sosem felejtelek el ... — A táj már nem suhan mel­lettünk ... — Most te nézel ki az ablakon? — Én... — Alig mozdult a Nap! Még mindig abból a szögből moso­lyog reánk... De igy is, lassít­va is versenyt futunk a Nappal! — Csak az éjszakába futha­tunk ... — ...amikor rámszakad az éj­szaka, újraélem a mesés három napot... <- ... és a sötétségbe zuha­nunk ... — Megállt a vonat! t- Siess! — Sietek ... ~ Ne csókolj oly hevesen! Ne temessük el a holnapot! Ugorj, már indul... ! — Mór lent vagyok ... Moso­lyogj! Újra versenyt futsz a Nap­pali — Csak a Nap hagyhat el en­gem ... I — Meglátod, megelőzzük a Napot! Hallod?! Megelőzzük a Napot, s többé nem lesz lemon­dás... t — Valaki követ minket?! — A friss hó nyomunkat takar­ja ... — Ilyen fehér szőnyegen sze­retnék mindig járni..., <- A nyomok elvesznének! És mosolyogna a Télapó? — Nem hullhat örökké a hó! A remény is olyan, mint a hói Saját magunk is tapossuk, és el­olvad, a csatornába folyik, akár a szennyvíz ... — Már a mosolyt sem isme­red? Várj, verses mesét mondok neked ... ! Élt egyszer... — Miért nem kezded úgy: Hol volt, hol nem volt, sehol sem volt. .. ? I A bolyhos hópehely sem kelt örömöt benned? Ahány pehely, annyi kicsi öröm! Az öröm röp­köd körülötted I — Csak játszunk a szavak­kal ... ! — Boldog az az ember, aki ját­szani tud a szavakkal ... — Te boldog vagy? Látlak! A kezed foghatom! — Fogtad már halott ember ke­zét? — Ha siránkoznék, neked jót tenne? Siralmaimra mosollyal fe­lelnél? — Az ógörög nők kórusát hal­lom ... Szerelmüket temetik ... — Ezért jöttél, utaztál any­nyit... ? ! — Te mosolyogsz? — Már nem mosolygok ... — A szempilládon könnycsepp éled ... — Hópehely hullott rá ... — Bennem egy hóember ol­vad ... tr És hol o milliónyi könny? — Nevetsz rajtami — Mosolyogj már! Akarom ... ! — Sírni sem tudok ... — Ha okod lenne ró . ,. — A leveleimet elégetted? — És mi maradna nekem?! — ... hallgatunk . .. Beszélni is nehéz . . . — Lépteink neszét sem hall­juk ... Hull a hó ... — Betakarja nyomunkat.. — Akarod, hogy betakarja o nyomunkat? — Nem történhet másképp .,. Már teljesen átfagytál . .. — Az otthonomba vezetné­lek .. . — Azt nem teheted ... — Csak egy szót szólj! — Ne kérd a lehetetlent... Jól tudod ... — üljünk be valahová, fázom már... — Itt a kávéház . .. — Menjünk be . , . — Mit mondasz, ha meglát va­laki? — Mit mondhatok már? Hol volt, hol nem volt, sehol sem volt... Mosolyogsz? Végre mo­solyogsz! — A sarokba üljünk . . . Mit rendeljünk . . . — Teát... — ... és konyakot öntünk be­le ... Rágyújtasz? — Akkor szívtam utoljára, ami­kor veled voltam . . . — Izük? — Minden jó, amit tőled ka­pok . . . — Átülök erre a székre, a há­tamban érzem a szúrós tekinte­teket . .. i- Nem néz senki minket... — Úgy érzem, mintha figyel­nének . . . — Engem érzel . . . — Hallom a ki nem mondott kérdéseket . . . — ...és én a válaszokat. .. — Hogy élsz otthon? — Mint eddig éltem... Csak a kislányunk tart össze bennün­ket. . . — És olvasod a leveleimet... — Ne vedd el tőlem! Ez az egyedüli, ami marad nekem ... I — ... már nem hull a hó .. — Ugye, milyen szépek voltak a bolyhos pelyhek? — Szépek . .. Kérünk még egy konyakot? — Haza kell már mennem ... — Nem is beszélgettünk... — Mit akartál még mondani? — Nem tudom, mit is mond­jak... — Hogy élsz otthon? — Veszekszünk... Nem tudók belenyugodni . .. — Mi nem haragszunk . . . — Veled nem lehet veszeked­ni... — Idézd fel magadban, és be­szélj arról, ami szép volt az éle­tetekben, amit együtt éltetek át... Meglátod, a kis örömök megtisztítják felettetek az eget... — Te ezt teszed? — Most mór ezt teszem, és ál­modom ... Az álom nem valóság,­nem ártok vele senkinek . . . Gye­re menjünk, a kislányom már vár rám ... Menjünk . .. — A barátom maradsz ... ? — Az vagyok • • • — És néha fogsz írni . . . ? — Nem írhatok . . . i- Kár, hogy nem hull a hó... Olyan szépek voltak a bolyhos pelyhek ... — Szépek voltak . . . — Most már csak ott fehérlik a hó, ahol ember nem jár... — Magunk mögött hagyjuk a nyomunkat. .. — Csak a villamosmegálló­ig ... — Aztán egyedül maradok... — Ha nagyon egyedül leszel, gondolj rám . .. Nem haragud­hatsz az életre, nem akart rosz­szat neked ... — Megérkeztünk . .. — Már jön a villamosom ... — Köszönöm, hogy olyan jó vagy hozzám ... — Felugróm, mindjárt in­dul ... ! Még csókot sem adsz? Csak nézel... ? — Hogy el ne felejtsem szo­morú tekinteted ... — ... isten veled ... I — Már indul a villamos... „Jön majd a másik ..." — Bocsánat uram, csak ma­gamban beszélek ... ! „Ot perc múlva itt lesz a má­sik villamos ..." — Ilyen villamos már nem jö­het ... Ne nézzen úgy rám, tu­dom, mit beszélek! Megöltem o szépet... Feleki László: Nyilatkoznak az érdekeltek j ZÁMITVA arra, hogy a teljes leszerelés, a hadseregek feloszlatása munkanélküliséget idéz elő a hivatásos katonák köré­ben, gyors kérdést intéztünk néhány nevesebb katonához. A kérdés így hangzott: <— Mihez kezd a teljes le­szerelés után? A válaszok alább követ­keznek: ACHILLES: Életbiztosítási vállalatnál igyekszem el­helyezkedni. ODÜSSZEUSZ: Utazási irodát nyitok. NAGY SÁNDOR: Sajnos, a világhódításon kívül nincs más tanult mesterségem. Talán szenvedélyemnek sikerül hasznát vennem. Megpróbálok mint borkós­toló bejutni valamely!* borforgalmi vállalathoz. HANNIBÁL: Idomított ele­fántjaimmal bizonyára könnyen kapok szerződést. FABIUS CUNCTATOR: Nem kétséges, hogy állásba kell mennem, de nem sür­gős a dolog, ráérek, van egy kis kitartásom. JULIUS CAESAR: Mint törté­netíró kívánok megélni a jövőben, elsősorban köny­veim jövedelméből. Ezen­kívül a római rádióhoz hívnak kommentátornak. ATTILA: Temetkezési válla­latot alapítok. CORTEZ: Az aranyszakmá­ban szeretnék munkát kapni. Esetleg Pizarróval együtt önállósítjuk ma­gunkat. DRAKE: A tengeri halászat­ban van némi gyakorla­tom. Vízi jártasságom bi­zonyára nem hagyja kö­zömbösen a halkereseke­delmi vállalatokat. NAGY FRIGYES: Irogatni fo­gok. Voltaire úr szerint van tehetségem az Írás­hoz. NAPÖLEON: A képviselőház jogügyi bizottságának kodifikációs csoportjába próbálok bejutni. Van né­mi összeköttetésem, amel­lett a feleségem ls számos befolyásos ismerőssel ren­delkezik. SCHLIEFFEN: Valamelyik nagyvállalat tervosztályán kívánok elhelyezkedni. Ezeket a nyilatkozatokat sikerült lapzártáig megsze­reznem. Cikkem megírása után egy kis egészséges test­mozgás céljából kimentem az utcára sétálni. Közben találkoztam de Gaulle el­nökkel. Amikor meghallotta, hogy milyen tárgyú cikket Írtam, örömmel újságolta: — Nekem jó orrom volt, még idejében állást változ­tattam, átmentem a közigaz­gatásba. • Kíváncsi ember életel­ve: hallgatózni arany. ® Barátom szilárd jellem. Elhatározta, hogy nem szo­kik le az ivásról, nem szo­kik le a dohányzásról, s nem hajlandó ezentúl sem éjfél előtt lefeküdni. Holnaptól kezdve régi éle­tet kezd. ® A rossz író kimegy az életbe félreismerni az embe­reket. • Az önhittség sok nyug­talanságtól óvja meg az em­bereket. Egy nős barátom kijelentette, hogy ő nem féltékeny, mert vakon bízik magában. 9 A hcsszú élet titkát nem könnyű megtalálni. Le­galább nyolcvan-kilencven évig kell keresni. 0 A csillagászok leg­újabb megállapítása: a kö­zelmúltban felfedezett Plu­to nem ls Igazi bolygó, ha­nem a Neptun szökött hold­ja. A szélhámosság határai végtelenek! & Gondoskodni kell a raj­zoló-utánpótlásról. A meg­oldás egyszerű. Minél több, hosszú, unalmas értekezletet kell rendezni. Az értekezlet alatt mindenki rajzol. A tö­megből föltétlenül kikerül néhány tehetség.

Next

/
Thumbnails
Contents