Új Szó, 1966. december (19. évfolyam, 331-360. szám)

1966-12-01 / 331. szám, csütörtök

t ŰJ szó 196B. XH. 1 5 Í ÜBB MINT KÉTEZER ESZIEN DÖVEL EZELŐTT Ceylon ki­rálynője Vihara Maha Dévi volt. Ha kortársai ismerik a mai politikai szótárt, valószínűleg a nők egyenjogúsítása előharcosának ne­vezték volna. Sőt, az is meglehet, hogy szüfrazsettnek. Bárhogy is le­gyen, kétségtelen: a tettek embere, illetve asszonya volt. Egy szép nap, amikor királyi férje harcosait döntő csatára sorakoztatta fel, a királynő észrevette, hogy férjének az ellen­séges csapat láttán inába szállott a bátorsága. Ezért nyomban női ru­hába öltöztette, s bezáratta a palo­tába, hogy várjon rá, míg visszatér. S maga indult harcba a hadsereg élén. Ezerkilercszázhatvankettő január­jának végén Ceylonban sok budd­hista arra a meggyőződésre jutott, hogy Vihara királynő újból testet öl­tött Sirimavo Bandaranaike minisz­terelnök asszonyban. Január 27-én magas rangú rendőr­és katonatisztek csoportja puccsot kísérelt meg. Ezek a férfiak meg­szokták, hogy nagy hangon adjanak parancsokat, ám a Temple Trees tágas termében, amelyben a kormányhű rendőrség előállította őket, hihetetle­nül megjuhászodottan álltak. Ceylon fehér száriba öltözött első hölgye alaposan megleckéztette, majd nyom­ban hűvösre is tétette őket. A Temple Trees, a ceyloni minisz­terelrök székhelye a Galie Face szál­lótól mintegy öt-hatszáz méternyire fekszik. Ha a colombóiak nem hív­nák fel rá az ember figyelmét, hó­napszámra járkálhatna a Kollupitiya part menti főutcán és nem tudná megkülönböztetni a többi kertes vil­lától. S környékén ne keressenek templomot. Templom helyett vasfákat láthatnak — különös, gömbölyű vé­gű, tar gallyú fákat. A szingalézek ná-gahának, kígyófának nevezik. A fán még nincs egyetlen levélke se, ám gallyai már tele vannak gyönyö­rű, kábító illatú fehér virágokkal, amelyeket a buddhisták a csampak­virágokkal együtt a templomokban Buddha szobra elé tesznek áldoza­tul. Az épületet khakiszín egyenruhás, feltűzött szuronyú puskával felfegy­verzett, sötétkék sapkás katonák őr­zik. Bal vállukon kék mezőben a ceyloni oroszlán ragyog. A reziden­cia egyszerű. A váróteremben köve­zett padló, az előszobában a meg­gyilkolt Bandaranaike mellszobra, körülötte államférfiak dedikált ké­pei. Macmillan, Sukarno, Tito, Eisen­hower. További államfők képeit már nem tekinthettük meg, mert az ajtón betekintett egy kb. tízesztendős, rö­vidnadrágos fiúcska, riadtan elmoso­lyodott, s azt mondta, fáradjunk to­vább, anyuka már vár bennünket. Nem törekedett erre a funkcióra. Tudta, hogy miniszterelnöknek lenni Ceylonban sem szórakozás. Ám el­fogadta annak a pártnak határoza­tát, amelyet férje alapított, s amely férje halála után nem egészen egy esztendővel megnyerte az általános választásokat. Fel kellett venni az elejtett fonalat... Mosolya lebilincselő, jóakaratú. Szeme szikrázik. Haját kontyba kötve viseli. Fehér cipellőjét mezítlábra húzta. Most is olyan vakltő fehér száriban van, mint amilyenben a — Tudják mit? — javasolta. — Ne beszéljünk politikáról. Minden egy merő politika. Hallottam, hogy egy egész hétig Peradenijában voltak, hogy nem tudtak betelni az orchi­deákkal ... Így aztán beszélgetésünk az orchi­deák és a hőség körül forgott. Aztán a tengerről és a ceyloni turistafor­galomról beszélgettünk. Majd a par­lamenti parókákról. És a parlament­től már csak egy lépés volt férjéig. A BANDARANAIKE CSALÁDRÖL nyugodtan beszélhetünk úgy, mint feudális urak családjá­ról. A britek valaha a mudalljar cím­mel tüntették ki őket, megbízták a családot a közigazgatás irányításá­val a távolabb eső part menti terü­leteken, a „low country"-ban. Banda­ranaike atyja lovagi rangot nyert. Kedvelte a lóversenyt. Vacsorára megélhetésükhöz. Nem várt a föld­reformra — tömérdek földet osztott szét, s a szétosztott földeken szövet­kezeteket alapított. Eljárt a földek­re és a buddhista búcsújárásokra, sőt a hinduisták közé is. Kataragamába. Ügy öltözködött, mint ők, azt tette, amit ők. Túlságosan művélt volt ah­hoz, hogy úristenekben higgyen, ám nem feledkezett meg arról, hogy száz ceyloni közül kilencvenkilenc hisz bennük. Született szónok volt. Ismerte a szavak súlyát. A parlamenti viták során kevés egyenrangú vetélytársa akadt. Vitába szállt bármikor bárki­vel, ám tettre sosem tudta elszánni magát. Barátai a sző mesterének tar­tották, politikai ellenfelei pedig a semmittevés mesterének. Csak a hoz­zá legközelebb állók tudták, hogy „Bandájuk" messzebb tekint, hogy érzi a politikai tett súlyát és felelős­rre ve- I Lövés a verandán frakkban járt. Ha birtokán a Sena­nayák, Kotelawalok és a Jayawarde­nok családjának tagjait fogadta (va­lamennyien nacionalisták voltak, akik aktívan harcoltak a brit fenn­hatóság ellen), éreztette velük fel­sőbbrendűségét, • még csak azt sem engedte meg nekik, hogy leüljenek H Irt. a n z e lk es Z m u n (utódaik ezt mindmáig nem tudják neki elfelejteni). Istenfélő keresz­tény volt. Mikor 1899.- január 8-án fia született, az eseményt nagy hála­adással ünnepelte meg, s felkérte West Ridgewayt, Ceylon főkormány­zóját, hogy legyen gyermeke kereszt­apja. Így történt aztán, hogy a plébános az elsőszülött fiú nevét így jegyezte be: Solomon West Rldgeway Dias Bandaranaike. Szerepelt a bejegyzés­ben az apa keresztneve, a főkormány­zó keresztneve és vezetékneve, vala­mint a gojigama legmagasabb kaszt­jához tartozó család mindkét neve. Ha néha az alma messze esik a fá­jától, akkor ez kétszeresen így tör­tént a kis Solomon esetében. Angliá­ban végzett főiskolai tanulmányai után úgy tért vissza Ceylonba, hogy tele volt a feje lázadó gondolatok­kal a hűbéri hagyományok és atyja életelvei ellen. Életének erre a sza­kaszára később így emlékezett: — A britek úgy neveztek bennün­ket, hogy „good church-going Chris­tians". Jó templomjáró keresztények. Oxfordban egyebek között megértet, tem a frakk, paróka és a britek ér­demrendjeinek értelmét és értékét ls. Nálunk az ilyesmi idős uraknak lm­„TUDJÁK MIT? NE BESZÉLJÜNK POLITIKÁRÓL... parlament első ülésszakának meg­nyitásán és a repülőtéren láttuk, ahová Buddha szent ereklyéjét ment fogadni. Ugyanilyen fehér száriban fogadta néhány hónappal később az említett pöffeszkedő rendőr- és had­seregtábornokokat. Az Observer tu­dósítójának nemrégiben kijelentette, hogy nem érzi magát politikai nagy­ságnak. Szerény. S állítólag rendel­kezik azzal a tulajdonsággal, amely­lyel férje nem rendelkezett: határo­zottsággal. S ezen felül van még egy előnye, a common sertse, az egészsé­ges paraszti ész. ponálhatott, ml azonban az ilyesmi­vel szemben mái allergikusak vol­tunk. Számunkra a sarong könnyebb és Buddha közelebbálló. Nálunk a munkás örül, ha naponta négy rúpiát kereshet. A fennköltség nekünk nem imponál, Inkább provokál bennünket. És nem maradt csak a szavaknál. Nyilvánosan megtagadta a keresz­ténységet, „az erő nemzetközi szer­vezetét" s buddhista lett, a „szerény­ség filozófiáját" tette magáévá. Ki­dönttette a kerítéseket atyja földbir­tokai körül, s hagyta, hogy az em­berek elvigyék, amire szükségük volt ségét, hogy visszariad az elhamar­kodottságtól és a rövidlátástól. Cey­lon első haladó miniszterelnöke lett, ám politikai életének vonalvezetése távolról sem volt egyenes. Sok kité­rője, mellékútja és zsákutcája volt. Ceylon Kommunista Pártjának fő­titkára az alábblakat mondta róla: — Banda sosem értette meg az ipari munkásokat. Már csak azért sem, mert nem volt iparunk. Meg­értette viszont a munkásosztály kül­detését a világ jelenlegi fejlődésében, s ezért tiszteletben is tartotta. Egy ízben kijelentette: ha a világ a kom­munizmus felé halad, miért álljak épp én az útjába ...? A teaültetvények munkásait nem holmi magas elméletekkel védte. A brit ültetvényeseknek és intézőiknek csak ezt az egyszerű kérdést szokta feltenni: — Hogyan akarnának élni és csa­ládjukat eltartani napi négy . rúpiá­ból? E ZERKILENCSZÁZHARMINCHÉT­BEN megalapította a Sinhala Maha Sabhá pártot, a Szin­galéz Nagy Tanácsot, a kommunális nacionalizmus valamiféle szervezetét. Ezzel egyidejűleg az UNP párt el­nökhelyettese, sőt a parlament elnö­ke lett. Emellett azonban saját párt­ja, az SMS sem szűnt meg. Ez bi­zonyos mértékig a ceyloni politikai élet rendellenessége volt — párt a pártban. Az UNP megalakítása után négy esztendővel az SMS tagjai még mindig megtartották évzáró taggyűlé­seiket, amelyeken megszövegezték politikai programjukat, s ezt közzé­tették még azelőtt, hogy megtárgyal­ták volna az UNP vezetőségével, holott ennek a pártnak oszthatatlan részét képezte Bandaranaike SMS pártja is. Ezerkilencszáznegyvenhatban azon­ban kemény leckét kapott.- Az UNP a jóval erősebb, ám szétforgácsoló­dott baloldallal szemben öt szavazat­nyi többséggel megnyerte a választá­sokat. Ezért öt esztendővel később el­lenzékbe vonult, s megalakította az SLFP-t, a Ceyloni Szabadságpártot. Az 1956-os választásokban a balol­dallal vállvetve döntő vereséget mért a ceyloni reakcióra és miniszterel­nök lett. A Z ANGOL URALOM IDEJÉN amikor már a helyi gazdálko­dás minisztere volt, Bandara­naike egy Ízben a negombóí brit kato­nai bázisra utazott. Mikor kocsija a kapuba ért, egy angol katona ugrott elébe, s erélyesen megparancsolta, hogy kocsijáról vegye le a ceyloni zászlót, mivel őfelsége birodalmának területére lép. A megalázott Banda­ranaike akkor megesküdött, hogy ezt a megaláztatást nem hagyja meg­bosszulatlan. Amint miniszterelnök lett, első rendeleteinek egyike az volt, hogy megszüntette a brit kato­nai bázisokat nemcsak Negombóban, hanem Trinkomalíban, a „ceyloni Sin­gaporeban" is. Három esztendeig tartó működése alatt államosította az autóbuszközlekedést, előkészítette a nagybankok államosítását, a kül­politika terén pedig a hazai és kül­földi reakció heves ellenállása dacá­ra Ceylont az aktív semlegesség útjá­ra vezette, s közelebb hozta orszá­gát a szocialista országokhoz. Mind­ezt és sok egyebet sikerült elérni a parlament talaján, a szenátusban és a ceyloni kormányban. Sok barátot, de sok ellenséget is szerzett... Abból a célból, hogy felébressze az egyszerű emberek öntudatosságát s egyúttal a bürokraták körmére koppintson, napi programjába beik­tatta a nyitott ajtó óráját. Addig ez ideig az egyszerű falusi és városi emberek panaszaikkal nem kerültek a legalacsonyabb beosztású hivatal­nok elé sem. Most pedig egyszerre a miniszterelnöknek mondhatták gondjukat-bajukat. Az angolok beve­zette merev bürokrácia kezdett fel­engedni, a bürokraták közül senki se tudhatta, vajon az elutasítottak valamelyike nem megy-e panaszra a miniszterelnökhöz... Ezufán elérkezett 1959. szeptember 26. végzetes reggele. A Bandaranaike család bungalójá­nak verandáján, mint rendszerint, több tucatnyi ember szorongott. Egy földművesküldöttség tanácsot jött kérni, hogy miképpen kezdjenek hoz­zá a mechanizált szövetkezet kiépí­téséhez, az államosított autóbusz-tár­saságok alkalmazottai panaszt jöttek emelni, hogy volt munkaadóik fenye­getik őket, egy tizennégy esztendős fiú anyja tanácsért jött: miképpen vegye rá fiát arra, hogy felhagyjon az iskolakerüléssel, egy fiatalember azért kereste fel a „mindentudó Ban­dát", hogy adjon receptet túlságosan temperamentumos felesége megzabo­lázására, sokan mások egyszerűen csak azért jöttek, hogy meglássák mi­niszterelnöküket, akiről az a hír járta, hogy Boszat, Bodhiszatva. Ez pedig a szentség utolsó fokozata a „felvl­lágosulás" előtt, tehát mielőtt a Bod hiszatva Buddhává válna. Volt ezek­ben a polgárokkal folytatott reggeli beszélgetésekben valami családias, szinte meghatóan ceyloni. Nemhiába emlegették úgy Bandaranaike bunga­lóját, mint népi teaházat. A látogatás alkalmával ugyanis mindenkit meg vendégelt egy csésze teával. A veranda sarkában ott ült egy sáf­rányszín köntösű buddhista szerzetes is. Bandaranaike hozzálépett és úgy köszöntötte, ahogy általában a budd­hista szerzeteseket üdvözlik: össze­kulcsolt kézzel. A férfi ahelyett, hogy fogadta volna a köszöntést, villám­gyorsan a köntöse alá nyúlt és a kö­vetkező pillanatban lövés dörrent. A vendéglátó súlyos sebesülten arc­cal a padlóra bukott. Tudta, hogy menthetetlen. Ágyán fekve lediktálta utolsó felhívását nemzetéhez. Másnap kiszenvedett. Az, ami a verandán Talduva Soma­rana szerzetes lövése után lejátszó­dott, egy másik merénylet rosszul be­gyakorolt főpróbájára emlékeztet. A dallasi lövésekre, aifielyek négy esztendővel később hozták Izgalomba a világot. A sors túlságosan feltűnő irányítá­sa következtében úgy esett, hogy az­nap reggel Bandaranaike bungalójá­ban egy fiatal rendőrfelügyelő tartott szolgálatot, aki „felsőbb utasításra" helyettesítette az addigi tapasztalt őrt. A fiatalember nyomban rálőtt a gyilkosra. Miért állt a verandán egy újonc, s miért akarta a gyilkost tette elkövetése után tüstént agyonlőni? Tíz perccel a merénylet elkövetése után megjelent a színen De Soysa rendőrfőnök. Első parancsa így hang­zott: — Oszoljanak! Elkergette mind az ötven szemta­nút. Miért V A vizsgálat során minden álcázó kí­sérlet ellenére egyre inkább felme­rült a háttérből Maapitigama Budd­harakkita büddhista szerzetes alakja, aki számos olyan pénzügyi afférban szerepelt, amelyet Bandaranaike leplezett le és számolt fel. A szálak Buddharakkitán és De Soysán keresz­tül az UNP legreakciósabb csoport­jáig vezettek. A gyilkos Somarama ugyan valóban szerzetes volt, de köz­tudomású volt róla, hogy narkomá­niás, ópiumszívó. Csak ujj volt a pisztoly kakasán. Talán még a bíró­sági eljárás folyamán sem értette . meg, hogy Ceylon egyik legbecsüle­tesebb emberét fosztotta meg életé­től. B ANDARANAIKE NEM VOLT sem Bodhiszatva, sem szent, sem felsőbbrendű' ember, sem pe­dig magas talapzaton álló kőszobor. Húsból és vérből való ember volt, müveit és gondolkodó politikus, jóhu­morú és szellemes társalgó, három gyermekének vidám és szerető édes­apja. A végzetes lövés után eltelt huszonnégy órát országának, Ceylon­nak szentelte. Feleségével és gyerme­keivel csak élete utolsó perceiben foglalkozott. Ha most feltehetnénk neki a kér­dést, hogy mit tart élete legnagyobb tettének, alighanem elmosolyodna és azt válaszolná, hogy semmilyen nagy tettéről nincs tudomása. S hogy mi volt a legnagyobb téve­dése? Nyilván ezt felelné: — Mindig tisztességes akartam len­ni. Még azokkal szemben is, akik nem Ismerik a tisztességet. Bíztam abban, hogy a meggyőző érvelés ere­je több mint az álarc, vagy az ujj a fegyver ravaszán. A baloldalt elis­mertem. Ám hinnem is kellett volna neki. Életem legnagyobb tévedése az­volt, hogy hittem a liberalizmus­ban . „ BABOS LÁSZLÓ fordítása

Next

/
Thumbnails
Contents