Új Szó, 1966. december (19. évfolyam, 331-360. szám)

1966-12-23 / 353. szám, péntek

Tanácskoztak az SZNT bizottságai (CTK) — Bratislavában teg­nap tartotta idei utolsó ülését a Szlovák Nemzeti Tanács Jogi bizottsága, amely Peter Colot­ka professzor, az SZNT igaz­ságügyi megbízottja irányításá­val több időszerű kérdéssel foglalkozott, t A bizottság megvitatta a he­gyi mentőszolgálatról szóló tör­vényjavaslatot, amely többek között hangsúlyozza, hogy kü­lönösen a Magas- és az Ala­csony-Tátrában jut fontos sze­rep a mentőszolgálatnak, mivel a hegyeket egyre több turista keresi fel, s ennek következté­ben mind gyakrabban fordul­nak elő balesetek. A bizottság ezután az SZNT elnökségének a Pienini Nem­zeti Park létesítésére tett ja­vaslatáról tárgyalt, majd meg­vitatta a tartási kötelezettség elhanyagolásáról tájékoztató beszámolót. Ilyen magatartást elsősorban alkoholisták, mun­kakerülők, s a családjukkal és a társadalommal szemben kö­zömbös egyének tanúsítanak, • • • A Szlovák Műszaki Bizottság tegnapi ülésén Ján Marko mér­nök, miniszter irányításával megtárgyalta Szlovákia la­kossága létfeltételeit, környe­zetét, lakásfeltételeit és más hasonló kérdéseket elemző tá­jékoztató beszámoló kidolgozó: sának alapelveit. A vitában felszólalók számos fogyatékosságra mutattak rá, amelyeket mielőbb orvosolni kell. Rámutattak arra, hogy tavaly csupán a szlovákiai vil­lamosművek kéményei 485 ezer tonna pernyét hullattak, s kü­lönféle üzemek füstje, klgőzöl­gései stb. mérgezik a levegőt. A helyzet különösen Bratislavá­ban és a nagyobb ipari váro­sokban kedvezőtlen. A bizottság ülésén foglalkoz­tak a bratislavai Duna-híd épí­tésével és más építkezésekkel kapcsolatos kérdésekkel is. Ja­vasolták, hogy már a Jövő év­ben kezdjék meg az új hld épí­tését és 1971-ben fejezzék be. Szlovákiában 1967-ben meg­kezdődik 26 új városrész, Illet­ve új lakótelep építése több mint 17 ezer lakással, 64 isko­lával, 26 egészségügyi és 525 egyéb épülettel. ÚJÉVTŐL MŰDOSUL A NAPILAPOK KIADÁSa (CTK) — A Művelődésügyi Minisztérium közölte, hogy 1967. január 1-től lényegesen módosul a napilapok kiadása. A legjelentősebb módosítás a lapok heti terjedelmének, illet­ve oldalai számának növelése. Ennek az alapján lehetővé vá­lik a tartalmi színvonal emelé­se, a lapok rendeltetésének pontosabb körülhatárolása, a jobb hírközlés, a szórakoztató mellékletek terjedelmének nö­velése, a tetszetősebb grafikai kivitelezés, a gyorsabb hirdetés­közlés stb. A napilapok esze­rint mind jobban kielégíthetik az olvasók igényeit és kívánsá­gait. A hetenként hétszer megjele­nő központi lapok egyheti ter­jedelme 42—44 oldal, vagyis hétköznapokon rendszerint hat oldal lesz. A vasárnapi s eset­leg a szombati szám is nyolc­oldalas, a hétfői szám pedig 4 oldalas lesz. Kibővül a többi központi napilap heti terjedel­me is. A Rudé právo hetenként 56, a Zemédelské noviny 32, a Rofnícké noviny 40 és a Česko­slovenský šport 26 oldalon Je­lenik meg. A kerületi napilapok az eddigi hetenkénti 30—32 ol­dal helyett 36 oldalon jelennek meg és egyes — hetenként hatszor megjelenő — központi és kerületi napilapok 1967. ja­nuár 1-től vasárnap helyett hét­főn jelennek meg. Mivel újévtől nagyobb lesz a napilapok terjedelme, megvál­tozik az áruk is, vagyis az eddi­gi 30 filléres négyoldalas és az 50 filléres nyolcoldalas kiadás ezután negyven fillérbe, a tízoldalas 60 fillérbe s a 12 ol­dalas 70 fillérbe kerül. A négy­oldalas hétfői napilapok ára azonos lesz a hétközben megje lenő négy oldalas lapok árával. A Rudé právo hétköznapi nyolcoldalas kiadásának ára 40 fillér lesz. A napilapok ára módosításá­nak következtében módosul az előfizetés is. Az egyénileg elő fizetőktől csupán a februári felemelt előfizetési dfjat szedik be, tehát nem visszamenőleg a januárért járót is. A napilapok előfizetői éppen úgy, mint ed­dig, árkedvezményt kapnak. A napilapok kiadására vonat­kozó módosításokról az egyes szerkesztőségek tájékoztatják részletesebben az olvasókat. Az SZLKP kelet-szlovákiai kerületi bizottsága a mezőgazdaság fejlesztéséről tárgyalt Tegnap befejeződött a kelet­szlovákiai kerületi pártbizottság plenáris ülése. Az ülésen részt vett dr. Koloman Boďa, az SZNT mezőgazdasági megbízottja, je­len voltak a járási pártbizottsá­gok titkárai és a járási nemzeti bizottságok elnökei. Az ülés első napján Jurák Mi­kita mérnök a kerületi mező­gazdasági termelési igazgatóság vezetőjének beszámolója alap­ján megvitatták a mezőgazda­sági termeíés jelenlegi helyzetét és az új irányítás bevezetésé­nek előkészületeit. Megállapították, hogy a kerü­let mezőgazdasági termelésének fejlődése nem kielégítő. Az EFSZ-ekben a munkaegységek átlagos értéke 1958 óta csupán Szünetéiben a náthaláz-járvány A múlt hét óta nem terjed lényegesen a náthaláz, sőt Ke­let-Szlovákiában már szünőfél­ben van. A nyugat-szlovákiai ke­rületben csak a legutóbbi na­pokban változott a helyzet ked­vezőbbé. Az észak-morvaorszá­gi kerületben a legutóbbi hét folyamán mintegy 33 ezer nát­halázas beteget tartottak nyil­ván, közülük a legtöbbet az ost­ravai, az olomouci, a Sumperki és a karvinái járásban. Hason­ló a helyzet a dél-morvaorszá­gi kerületben ls. lóllehet a megbetegedés nem jár különösebb komplikációk­kal, néhány idós ember és kis­gyermek náthaláz utáni tüdő­gyulladás következtében meg­halt. 0,90 koronával emelkedett, ami azt jelenti, hogy az eddigi In­tézkedések nem hozták meg a várt eredményt. Ebből a hely­zetből kiindulva a pártbizottság plénuma az új gazdaságirányí­tással összefüggő alapvető In­tézkedések bevezetésére hozott határozatot. A továbbiakban Anton Ťažký, a KNB elnöke beszámolt azok­ról az intézkedésekről, amelyek a mezőgazdasági termelés és felvásárlás biztosítását célozzák a kerület egyénileg gazdálkodó földműveseinél. -ik. Megalakult , a központi stafétabizottság (CTK) — A központi staféta­bizottság tegnap Prágában meg­tartott alakuló ülésén a CSTSZ, a CSSZBSZ, valamint más tár­sadalmi szervezetek és intéz mények képviselőinek részvéte­lével megvitatta az 1967. évi staféta megrendezésével kap­csolatos Javaslatokat. A jövő évi központi staféta május 9-én — hazánk felsza­badítása 22. évfordulóján — a prágai Július Fučík Kultúra és Pihenés Parkjában sorra kerülő ünnepségről fut ki. A staféta mintegy 3500 km hosszú útja az ország minden kerületi székhelyét érinti. A Bé­ke és Barátság stafétájának résztvevői 1967. május 20-án — szombaton — a csehszlovák— szovjet határon. Vyšné Nemec­ké községben találkozik a szov­jet staféta résztvevőivel, amely­nek átadja hazánk népének üd­vözletét. Összeült az OSZSZSZK Legfelsőbb Tanácsa •Moszkva (CTK J — Az Orosz Szovjet Szocialista Szövetségi Köztársaság parlamentje teg­nap összeült, hogy megvitassa az OSZSZSZK 1967. évi tervét és költségvetését. Az ülés meg­nyitásán jelen voltak az SZKP és a szovjet kormány vezetői. A Legfelsőbb Tanács ,a terven és költségvetésen kívül megvi­tatja és jóváhagyja a legutób­bi ülésszak óta az elnökség ál­tal hozott határozatokat is. A jövő évi költségvetés ösze­ge 28,2 milliárd rubel, amiből 4,5 milliárd rubelt fordítanak az ipar fejlesztésére és az építésre. A költségvetésből 4 milliárd ru­bel jut az egészségügyre, 5,4 milliárd a lakásépítésre és 6,6 milliárd rubel pedig a mezőgaz­daság fejlesztésére. A kommunista világmozgaiom egységéért Franz Muhri, az Osztrák Kom­munista Párt Központi Bizott­ságának elnöke a KB szerdai ülésén nemzetközi kérdésekről és a kommunista világmozga­lom problémáiról számolt be. Hangoztatta a szocialista álla­mok akcióegységének és a kom­munista világmozgalom egysé­gének szükségességét, mert ez az atomháború megakadályozá­sának fontos feltétele. Állást foglalt az európai kommunista pártok konfernciájának mi­előbbi megvalósítása mellett, hogy vitassák meg az európai biztonság kérdéseit. Franz Muhri úgy véli, hogy egy világkonferenciát két- vagy többoldalú konzultációkkal ala­posan elő kell készíteni, hogy a kommunista világmozgalom egységének erősödését és szi­lárdulását szolgálja. Muhri ki­jelentette: az értekezlet sikeré­nek fontos feltétele, hogy ve­gyék tekintetbe az 1960. évi ér­tekezlet óta végbement változá­sokat. Az OKP elnöke kijelen­tette, hogy a kommunista világ­mozgalom jelenlegi feladatait és céljait konstruktív és alkotó módon, a pártok autonómiáját és egyenjogúságát, valamint a belügyeikbe való be nem avat­kozás elvét tekintetbe véve kell megjelölni. Hivatalnokkormány alakult Görögországban Athén (CTK J — Paraszkevo­pulosz miniszterelnök új görög kormánya tegnap délelőtt letet­te az esküt Konstantin király kezébe. Paraszkevopulosz eddig a Nemzeti Bank kormányzója volt, és a kormány valamennyi tagja pártonkívüli, többségük egyete­mi tanár, nyugalmazott tábor­nok és vezető hivatalnok. Az új kormány eskütétele után azonnal megtartotta első ülését. Ez a negyvenedik gö­rög kormány a második világ­háború óta Konstantin király bejelentet­te, hogy jövő májusban új par­lamenti választást írnak ki. A választás eredetileg 1988-ra ter­vezték. A Béke-világtanács kulturális bizottságának ülése Bratislavában tegnap ért vé­ket a Béke-világtanács kulturá­lis bizottságának kétnapos ülé­se. A bizottság a Béke-világ­tanács elnökségének februári ülésére készítette elő — az 1967. évre — a világ kulturális évfordulóinak javaslatait, s elő­készített egy előzetes javaslatot is az 1968. évre. A bizottság külön foglalko­zott azzal a kérdéssel; hogyan támogassák az értelmiség kez­deményezését a vietnami hábo­rú ellen folytatott küzdelemben s ezzel összefüggésben határo­zatot hozott az amerikaiak viet­nami agressziója ellen. A világ kulturális évfordulói­nak javaslatában az 1967. évre többek között Petr Bezruč cseh költó születésének 100. évfor­dulója is szerepel. Az SZKP Központi Bizottságának határozata a szocialista munkafegyelem kérdéseivei kapcsolatban Moszkva (ČTK) — A moszkvai Pravda csütörtöki számában nyil­vánosságra hozta a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bi­zottságának az ipari üzemek és építkezések szocialista munkafe­gyelmének kérdéseivel kapcsolat­ban hozott határozatát. A Közpon­ti Bizottság a tulal terület párt­szervezetei és szervei munkájának elemzéséből indult ki. Itt ugyan­is fogyatékosságokat állapítottak meg. A határozat hangoztatja, hogy a munkaközösségeknek döntő szere­pük van a munkafegyelem meg­szilárdításáért folytatott küzde­lemben. s élvezniük kell a párt­és szakszervezetek, valamint szov­jet szervek támogatását. A Köz­ponti Bizottság nézete szerint az üzemek és építkezések példás rendjét, a tudományos munkaszer­vezés elveinek érvényesülését, a munkaidő hatékony kihasználását illetően nagyobb igényeket kell támasztani az üzemek, részlegek és brigádok vezetőivel szemben. A Központi Bizottság ismét kiemeli a termelés irányításában az egy­személyi felelősséget, és óva int attól, hogy a vezetők tapintatla­nok, durvák legyenek beosztott­jaikkal szemben. A rádiónak, a sajtónak és a te­levíziónak is behatóbban kell fog­lalkoznia az ipari termelés kérdé­seivel. Konkrét példákon kell ma­gyarázniuk az új gazdálkodás el­veit, ki kell pellengérezniük a fe­gyelmezetlenséget, a könnyelműsé­get, a hanyagságot, amely árt az egész munkaközösségnek és a tár­sadalomnak. A határozat hangoz­tatja, hogy meg kell javítani a dolgozók politikai és közgazdasá­gi oktatását, a gyűléseken gyak­rabban kell foglalkozni a szovjet bel- és külpolitika kérdéseivel, gazdasági és knltnrális kérdések­kel, a szocialista erkölcs, a fegye­lem és a társadalmi felelősség problémáival. Külön fejezet foglalkozik a fiatal munkások nevelésével. A határo­zatból kifolyólag a szövetségi köz­társaságok kommunista pártjainak központi bizottságai, a területi és határterületi pártbizottságok fel­adatul kapták, hogy Javítsák meg a dolgozók öntudatos munkafe­gyelemre nevelését. Megfelelő fel­adatokat kaptak a minisztériumok, valamint a Szovjetunió ügyészsége és Jegfelsőbb bírósága is. Közel f élmi llió polgári áldozata van a vietnami vérontásnak (Folytatás az 1. oldalról) cosok tegnapra virradó éjjel tá­madást indítottak az amerikai és dél-vietnami kormánycsapa­tok Da Nang környéki támasz­pontjai ellen, és Jelentős vesz­teségsket okoztak az ellenség­nek. A szabadságharcosok lelőt­tek egy amerikai helikoptert. Az egyik ENSZ-szóvIvő közöl­te, ö Thant főtitkár nem kíván külön magyarázatot fűzni ah­hoz az amerikai kérelemhez, hogy tegye meg „az általa szük­ségesnek tartott intézkedése­ket" a vietnami béke megterem­tésére. A szóvivő újból megis­mételte, hogy U Thant szemé­lyesen akar lépéseket tenni az érdekelt felek álláspontjának közelebb hozására és a vietnami béke megteremtésére. A „Ramparts" című amerikai folyóiratban közölt tanulmá­nyában William Pepper pro­fesszor, a politikai tudományok tanára közölte, hogy a vietnami háborúnak eddig közel félmil­lió polgári személy esett áldo­zatul, s ebből negyedmillió gye­rek. A nemrég Dél-Vietnamban járt amerikai professzor ehhez még hozzáfűzte, hogy „az álta­lános katonai szabály szerint" minden halottra még három ser besültet számítanak. Majd el­mondta, hogy egy kutatás sze­rint 60 dél-vietnami kórház­ban tízezer beteg közül "majd­nem kétezer háborús sérült. ÚJABB TILTAKOZÁSOK AZ AMERIKAI AGRESSZIÓ MIATT New York állam szenátusá­nak 40 demokrata képviselője azzal a felhívással fordult az amerikai kormányhoz, hogy azonnal szüntesse be a véron­tást Vietnamban. Kubában szolidaritási hét ke­retében emlékeztek meg a DNFF megalakulásának 6. év­fordulójáról. A kubai hadsereg katonái esküt tettek, hogy bár­mikor készek vietnami testvé­reik megsegítésére. Malinovszkij marsall, a Szov­jetunió honvédelmi minisztere a vietnami néphadsereg megala­kulásának 22. évfordulója al­kalmából Nguyen Giap tábor­noknak, a VDK nemzetvédelmi miniszterének küldött táviratá­ban hangsúlyozza; „Meggyőző­désem, hogy a Vietnami De. mokratikus Köztársaság népe a szocialista országok és a vi­lág haladó erőinek támogatásá­val győzni fog a szabadságért és függetlenségükért folytatott harcban." RÜSK AZ ÉV POLITIKAI EREDMÉNYEIRŐL Washington (CTK) — Dean Rusk amerikai külügyminiszter sajtókonferencián foglalkozott az 1966 politikai eredményei­vel. A külügyminiszter „kon­struktívnak és megnyugtató­nak" nevezte az óesztendő eredményeit és azt hangoztatta, reméli, hogy a világfejlődés to­vábbra is „biztató irányban" halad. Kiemelte a Kelet-Nyugat közti kapcsolatokra történő erő­feszítéseket, továbbá az atom­fegyverek eltiltását szorgalmazó egyezmény megkötésében tör­tént előrehaladást stb. Egy újságíró kérdésére vá­laszolva az amerikai—kínai kapcsolatokról szólva hangoz­tatta, hogy Washington véle­ménye szerint a jelenlegi kínai fejlemények nem befolyásolják a két ország közötti kapcsola­tokat. A külügyminiszter „nagyon biztatónak" jellemezte a NATO miniszteri tanácsának legutób­bi párizsi ülését, valamint a Nato-tanács Jövőjét illetően. Dean Rusk, az 1966-os év legrosszabb eredményének „a vietnami konfliktus békés ren­dezésére irányuló amerikai erő­feszítések kudarcát" jelölte meg, és ezzel kapcsolatban han­goztatta a már korábban Is­mert amerikai békeszólamokat. Kitért Washingtonnak arra a kezdeményezésére, hogy U Thant ENSZ főtitkárt kérte fel közvetítésre a vietnami kér­dés rendezésében. DZSAGDZSIVAN RAM, India munkaügyi minisztere tegnap Delphiben kijelentette, hogy az elkövetkező 13 év alatt 535 ezer személy tér vissza Ceylon­ból Indiába. E személyek cey­loni telepesek, s indiai állam­polgársággal rendelkeznek. Üres papírlap volt a müncheni egyezmény London (CTKJ — A Daily Expres című angol lap közöl­te, hogy az az okmány, amely­lyel Neville Chamberlain 1938 szeptemberében a mün­cheni tárgyalásokról hazaér­kezve integetett, nem a hír­hedt müncheni egyezmény volt hanem csak egy papírlap, amelyre Hitlerrel folytatott megbeszéléseiről feljegyzése­ket írt. A müncheni egyez­mény hiteles másolatát egy­általán nem vitte magával. Az angol és a német szöveget berlini levéltárakban helyez­ték el, s az angol külügymi­nisztérium csak 1938 végén kérte ki az egyezményt, amelynek elküldésével a náci kormány egyáltalán nem sie­tett, s így a dokumentum csak 1939 Januárjában került brit levéltárakba. Chamberlain annak idején kijelentette a dokumentumról, hogy „biztosítja az egész nem­zedék békéjét". A történelem rácáfolt: hamis próféta volt, s a most nyilvánosságra hozott tényekből kitűnik, hogy nép­ámító is volt. 1966. XII. 23.

Next

/
Thumbnails
Contents