Új Szó, 1966. december (19. évfolyam, 331-360. szám)
1966-12-22 / 352. szám, csütörtök
PAZSHWAK ZÁRÓSZAVÁVAL BEFEJEZŐDÖTT az ENSZ-közgyűlés 21. ülésszaka A csehszlovák küldöttség hazautazott New Yorkból New York (CTK) — Rahman Pazshwak, az ENSZ-közgyűlés idei ülésszaka elnökének zárószavával befejeződött a közgyűlés 21. ülésszaka. Pazshwak U Thant főtitkári megbízatásának meghosszabbítását, az emberi jogokról elfogadott nemzetközi megállapodást, a Délafrikai Köztársaságról hozott határozatot tartja az idei ülésszak legfontosabb eredményenek Nagyra értékelte a világűr békés jelhasználásáról kötött szerződés jelentőségét. Ez a megállapodás jelentős lépést jelent a hidegháborús időszak befejezése fe^é — mondotta. A továbbiakban leszögezte, hogy az ENSZ nem avatkozhat be a vietnami háborúba. A nemzetek azonban nem szemlélhetik tétlenül az olyan eseményeket, melyek veszélyeztetik_ a békét. Hangsúlyozta, hogy a vietnami kérdés nem oldható meg katonai úton, és bármilyen megoldás esetén is előtérbe kell helyezni a vietnami nép érdekeit. Befejezésül felhívta a vietnami konfliktusban érdekelt feleket, hogy a karácsonyi fegyverszünet Idejét kihasználva, a békés megoldásra törekedjenek és lépjenek kapcsolatba egymással, hogy megbeszéljék a tárgyalások jeltételeit. A közgyűlés idei ülésszakának napirendjén csaknem 100 kérdés szerepelt. A közgyűlés és a hét főbizottság tárgyalt a leszerelés, a békeakcló problémájáról, a fejlődő országok gazdasági, szociális és kulturális kérdéseiről. Határozottan elítélte a fajüldözést és a gyarmati rendszert, bírálta a délafrikai kormány faji megkülönböztető politikáját, és felhívta a figyelmet a dél-rhodesigi helyzet veszélyességére. Négy új tag felvételével és Indonézia visszatérésével a jelenlegi ülésszak idején 122-re emelkedett ä tagállamok száma. Számos politikai probléma, így a leszerelés és az ENSZ békehadműveleteinek kérdése továbbra is megoldatlan marad. A békehadműveletek kérdését Délnyugat-Afrika problémájával együtt a közgyűlés rendkívüli tavaszi ülésszakán vitatják meg, míg a leszerelés kérdéseiről a 18-hatalmi leszerelési bizottság fog tárgyalni. A csehszlovák ENSZ küldöttség aktívan részt vett a közgyűlés munkájában. A küldöttség tagjai ismertették Csehszlovákia álláspontját valamennyi fontos nemzetközi kérdésben. A küldöttséget kezdetben Václav Dávid külügyminiszter, majd lán Bušniak külügyminiszter-helyettes vezette. A csehszlovák küldöttség fán Bušniak vezetésével tegnap elutazott New Yorkból. A New York-i repülőtéren Milan Klusák, Csehszlovákia állandó ENSZ-küldöttségének vezetője búcsúzott a küldöttségtől. Kormányválság GÖRÖGORSZÁGBAN Athén (CTK) — Tegnap Sztejanopulosz görög miniszterelnök benyújtotta kormányának lemondását Konstantin királynál. A kormányválságot az váltotta ki, hogy kedden este a Nemzeti Radikális Unió (ERE) megvonta támogatását Sztefanopulosz miniszterelnöktől. Az ERE a parlament 300 mandátumából 99-et mondhat magáénak és támogatása nélkül Sztefanopulosz nem rendelkezik a szükséges parlamenti többséggel. A kormány bukásának közvetlen oka az volt — hangoztatta Kanellopulosz hogy az ERE követelésére nem bocsátották el a kormány hajózásügyi miniszterét, akit a december 8-án elsüllyedt „Heraklion" utasszállító hajó ügyében felelőtlenséggel vádolnak. Mint ismeretes, a katasztrófának 234 halálos áldozata volt. Konstantin király már megkezdte a kormányalakítási tárgyalásokat a pártok vezetőivel, s addig valószínűleg ügyvivő kormány alakul, amelynek az lesz a feladata, hogy fenntartsa a rendet, és a jövő év elejére általános választásokat írjon ki. A francia kommunisták nagy győzelme Közzétették a baloldal és az FKP választási együttműködésének egyezményét Párizs (CTK) — Tegnap Párizsban közzétették a Francia Kommunista Párt és a Demokrata Szocialista Baloldali Szövetség vezetőinek a közös választási program kidolgozásáról és a választásokon való együttműködésről szóló egyezményét. \ A tárgyalásokon megállapodás jött létre egy néhány pontból álló közös választási programról, és a szavazás második fordulójában egymás javára való kölcsönös lemondásokról. A megállapodás megkötésének a választási taktikán túlmenően az a jelentősége, hogy az 1936-os népfront időszaka óta most történt meg először, hogy a baloldal jelentősebb politikai erői a kommunistákkal együtt ilyen egyezményt írtak alá. A Francia Kommunista Párt sajnálatát fejezi ki a közzétett nyilatkozatban, hogy nem sikerült a szövetséggel közös baloldali program kidolgozását létrehozni. Ennek ellenére az egyezmény jelöleli a jelenlegi francia bel- és külpolitika fontosabb problémáit. A kommunisták, valamint a demokratikus baloldal közös nevezőre jutott abban a kérdésben, hogy a legfontosabb jeladat az egyszemélyi hatalom megdöntése. Az egyezmény ugyanakkor megemlíti az FKP és a demokratikus baloldal között külpolitikai kérdésekben mutatkozó véleménykülönbségeket, de felsorolja azokat a pontokat is, amelyekben megegyeznek. Ide tartozik többek között ŰZ általános és teljes leszerelés támogatása, az amerikaiak vietriami agressziójának azonnali beszüntetését és a genfi egyezmények megtartását követelő közös álláspont, valamint az európai biztonság kérdésében, az Odera—Neisse-határ ügyében és több más fontos nemzetközi kérdésben vallott azonos álláspont. Waldeck Rochet, a Francia Kommunista Párt főtitkára újságírók előtt hangoztatta, hogy a francta baloldallal kötött egyezménynek történelmi jelentősége van, mert több mint 20 év óta először jött létre közvetlen kapcsolat a kommunisták és a többt baloldali erő képviselői között, és a tárgyalás jelentős egyezménnyel zárult. Francois Mitterrand, a francia baloldal vezére, ugyancsak méltatta az egyezmény létrejöttét. néhány sorban AZ OLASZ Kommunista Párt küldöttsége Enrico Berlinguernak, a politikai bizottsága tagjának vezetésével tegnap befejezte a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban tett látogatását, és Pjöngjangból hazautazott. (ČTK) GUAYAQUIL-BAN (Ecuador) egyhetes sztrájk után mintegy 3500 alkalmazott és tanító rákényszerítette a városi hivatalokat, hogy megtérítsék a néhány hónapja ki nem fizetett béreket. (CTK) AZ AL GUMHURIJA kairói napilap az Arab Szocialista Szövetség egyesült egyiptomi pártjának szerve lesz. December 23-án adják ki először. (CTK) MARIO FUENTS Pieruccini, a guatemalai kongresszus elnöke kijelentette, hogy országa hadat üzen Kubának, amennyiben ezt az amerikai kontinens többi országa is megteszi. Pieruccini azzal vádolja Kubát, hogy támogatja az elnöki rendszer ellen harcoló guatemalai parMizánokat. (CTK) COSTA E SILVA marsallt, az októberben megválasztott brazil elnököt, a bonni Schauinburgi palotában fogadta Kiesinger nyugatnémet kancellár. A fogadáson eszmecserét folytattak Brazília és az NSZK kapcsolatairól, valamint a nemzetközi helyzetről. (CTK) A QANTAS ausztráliai légiforgalmi társaság pilótái 27 napig tartó sztrájk után elhatározták, hogy ismét munkába lépnek, mivel eleget tettek bérköveteléseiknek és javítják a munkafeltételeiket is. (CTK) A BRIT kormány egyetértett azzal a javaslattal, hogy a Times független lapot Thomson lord, kanadai származású mágnás vegye át. (CTK) AZ EGYESÜLT Államok az Aleut szigetcsoporton végrehajtandó föld alatti atomkísérletek lehetőségeit fontolgatja. Az amerikai atomenergia-bizottság már megtekintette a helyet, és a közeljövőben kísérleti fúrásokra kerül sor, hogy megál lapítsák, alkalmas-e a sziget atomkísérletek végrehajtására. (CTK) BUKARESTBEN tegnap megkezdődött a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának bővített plenáris ülése, amelyen megtárgyalják a népgazdaság fejlesztésének 1967. évi tervjavaslatát, továbbá az állami költségvetést. (CTK) Szabadon bocsátják a lázadó tábornokokat? Párizs (CTK) — A francia igazságügyminisztérium utalá sai szerint De Gaulle elnök ka rácsony előtt amnesztiában részesít több foglyot. Párizsban elterjedt hírek szerint az amnesztia az algériai francia csapatok főparancsnokára és az 1961. évi sikertelen katonai puccs vezetőjére is vonatkozik. Ezt a hírt eddig hivatalosan nem erősítették meg. A közeledő parlamenti választással kapcsolatban a jobboldali pártok kampányt indítottak bebörtönzött híveik és a reakciós, államellenes tevékenység miatt elítélt személyek szabadon bocsátásáért. Valószínűleg a kormány, hogy gyengítse e kampányt, bizonyos engedményeket tesz, és kegyelemben részesít egyes foglyokat. Általános amnesztiát azonban nem ad, mivel ezzel lehetővé tenné ellenfeleinek visszatérését a politikai életbe. A Beke-vilagtanacs elhatarozta: 1967. NYARÁN VILÁGKONFERENCIÁT HÍVNAK ÖSSZE A VIETNAMI NÉP TÁMOGATÁSARA SZÁZEZER KATONA GYŰLÉSE PEKINGBEN Peking (CTK) — Csien Csl asszony, Mao Ce-tung felesége a katonák és tisztek pekingi nagygyűlésén kijelentette, hogy Mao elnök nagyon jó egészség nek örvend. A gyűlésen több mint 100 000 katona vett részt, akik az utolsó hónapokban a fővárosba tapasztalatcserére érkező „vörösgárdistákat" irányították. Sziao Hua, a hadsereg politikai igazgatóságának főnöke kijelentette, hogy a katonák „győzelmesen teljesítették" feladatukat. Ez azt jelenti, hogy a KKP Központi Bizottsága és a Kínai Népköztársaság Államtanácsa határozatának értelmében december 20-ig elküldték Pekingből az utolsó „vörösgárdista" csoportokat is. A gyűlésen Cshen Po-ta, a központi bizottság mellett működő, a „kulturális, forradalmat" irányító csoport elnöke és Csou En-laj, az államtanács elnöke is beszédet mondott. Nagyra értékelték a katonák munkáját, akik szavai szerint „a nagy proletár kulturális forradalmat védelmezték." Cshen Po-ta kijelentette: az emberiség történelmében még sohasem volt olyan hadsereg, mint a mai kínai hadsereg. A Mao Ce-tung eszméivel felfegyverzett hadseregünk minden ellenséget leeyőz — mondotta (Folytatás az 1. oldalról} lágméretű programját. Ennek jegyében született meg az elhatározás, hogy 1967 nyarán világkonferenciát hívnak össze a szabadságáért és függetlenségéért harcoló hős vietnami nép támogatására. A főtitkár végül beszámolt arról, hogy a vietnami kérdésen kívül az új évben a Békevilágtanács megkülönböztetett figyelmet fordít Európa biztonságának erősítésére. Arra törekszik, hogy egyesítse azokat az erőket, amelyek aggodalommal látják: több mint húsz évvel a második világháború befejezése után is fenyeget a nácizmus újjáéledésének veszélye. Éppen ezért a szervezet a jövő esztendőben minden eddiginél nagyobb összefogást szeretne kibontakoztatni a világ békéjének, az emberiség jövőjének szolgálatára. A hazai és külföldi újságírók kérdésére válaszolva Sz. Molodzov, a küldöttség szovjet tagja elmondotta, hogy a Szovjetunió milyen nagyarányú segítséget nyúft a vietnami népnek. René Rognon, a Francia Béke-tanács titkára a francia békeharcosok tevékenységéről tájékoztatta az újságírókat. Hangsúlyozta, hogy a francia békemozgalom több kérdésben -— elsősorban a Vietnammal kapcsolatos állásfoglalásban — helyesli és támogatja a de Gaul* le-kormány külpolitikáját. A karácsonyi ünnepek után ismét megszólalnak a fegyverek Vietnamban Az amerikaiak a VDK északi részét bombázzák ® Viszonylagos nyugalom a dél-vietnami harctereken Saigon (CTK) — Az amerikai, a vietnami, az ausztráliai, a dél-koreai és az új-zélandi csapatok parancsot kaptak, hogy a karácsonyi fegyverszünet letelte után azonnal újítsák fel a harcot. A fegyverszünet 48 óráig tart: szombat reggeltől hétfő reggelig. Szerdára virradó éjjel az amerikai légierő Da Nang közelében a hazafias erők feltételezett hadállásait bombázta. Az amerikai gépek 48 kilométerre a támaszponttól szőnyegbombázást hajtanak végre, hogy áttörjék a hazafias erők gyűrűjét. A dél-vietnami harctereken viszonylag nyugalom van. Az amerikai, az ausztráliai, az új-zélandi és a dél-koreai csapatoknak nem sikerült „kapcsolatba lépniük" a partizánokkal. A partizánok folytatják támadásaikat. Többek között tűz alá vették a 9. dél-vietnami hadosztály parancsnokságát. Saigontól északnyugatra két dél-vietnami alakulat felderítés közben veszteséget szenvedett. A Vietnami Demokratikus Köztársaság külügyminisztériuma figyelmeztette Thaiföldet, milyen veszélyt jelent az amerikai agresszorokkal való szoros együttműködése. A nyilatkozat felhívja a thaiföldi kormányt, ne tegye lehetővé, hogy" az amerikai repülőgépek országa területéről szálljanak fel a VDK elleni terrortámadásokra és vonja ki csapatait Dél-Vietnamból. A Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front Központi Bizottságának ülése A DNFF megalakítása 6. évfordulója alkalmából ünnepi gyűlést tartott a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front Központi Bizottsága. Nguyen Huu Thoo, a DNFF elnökségének elnöke beszédében leszögezte, hogy az amerikai csapatok létszámának növelése fokozza a háború hevességét. Az ellenség vesztesége egyre súlyosabb lesz — figyelmeztetett Nguyen Huu Thoo. A továbbiakban újból ismertette a DNFF álláspontját a vietnami probléma megoldását illetően. Hangsúlyozta, első számú követelésük, hogy az Egyesült Államok szüntesse be agresszív háborúját, tartsa be a genfi megállapodásokat, vonja ki csapatait és számolja fel támaszpontjait. Róma — A római Teatro Centraleban tüntetést rendeztek a vietnami békéért. A tüntetésen részt vettek az olasz kulturális élet neves képviselői, az OKP, a PSIUP képviselői és vezetői, diákok és munkások. Addisz Abeba — Hailé Szelasszié etiópiai császár a VDK és az USA elnökének, valamint a Szovjetunió, Nagy-Britannia miniszterelnökének, Ky tábornoknak és U Thant ENSZ-főtitkárnak küldött levelében felhívta a világ békeszerető emberiségét, tegyen meg mindent a vietnami háború befejezéséért. Bécs — Az Osztrák Kommunista Párt Központi Bizottsága tegnapi ülésén a vietnami háborúval és az osztrák kormány e kérdésben elfoglalt álláspontjával foglalkozott. Az ülésen elfogadott határozat hangsúlyozza: az osztrák kormánynak kötelessége tiltakozni Hanoi bombázása ellen. Javulnak a csehszlovák—brit kapcsolatok London (CTK) — A csehszlovák Škoda gépipari vállalat, valamint a prágai CKD küldöttségének nagy-britanniai látogatása igen hasznos volt, Írja a Financial Times. A lap terjedelmes cikkben számol be az eddigi együttműködés eredményeiről, távlatairól és új lehetőségeiről, A tárgyalások megmutatták az ipari együttműködés lehetőségeit, s hozzájárulnak a csehszlovák gépipari berendezések exportálásának növeléséhez. Sok angol üzem érdeklődik a csehszlovák gépek iránt, írja a Financial Times. A Ferranti és az Associated Electrical Industries brit üzemek képviselői a jövő év januárjában tárgyalni lógnak a Skoda-üzemmel és a gépipari gyárakkal programozó berendezések szállításáról. A Churchill Gear Machines tizem a jövőben továbbfejleszti együttműködését a Celákovicei TOS-üzemmel. SUKARNO: Az indonéz forradalom folytatódik Újabb diáktüntetések az elnök ellen Djakarta ( ČTK) — Sukarno indonéz elnök kedden hónapok óta első ízben jelent meg hívei előtt és mozgósító beszédet mondott. Az elnök palotájában fogadta az Indonéz Nemzeti Párt ifjúsági szervezetének 1500-tagú csoportját. Kijelentette, hogy tovább halad a maga útján és nem fog meghátrálni. „Nincs igazuk azoknak — mondotta —, akik azt állítják, hogy véget ért Indonézia forradalma. Az indonéz forradalom tovább tart" — hangoztatta Sukarno elnök. Az elnök ezután hevesen támadta a KAMI szélső jobboldali diákszervezetet. Ezek a jobboldali diákok azóta is újabb tüntetést rendeztek Djakarta utcáin Sukarno elnök ellen, akit a tavalyi államcsínyben való részvétellel vádolnak. Az elnöki palotához vezető utat a katonaság őrzi. Suharto tábornok elnökletével tegnap a legmagasabb iudonéz katonai vezetők megvitatták a jelenlegi helyzetet. Adam Malik külügyminiszter kijelentette, javaslatot nyújtott át a kormány elnökségi tagjainak, hogy hívják ös ze a népi tanácskozó nemzetgyűlés rendkívüli ülését, amely megvitatná a Sukarno elnök követelő kérelmeket