Új Szó, 1966. december (19. évfolyam, 331-360. szám)

1966-12-18 / 348. szám, vasárnap

v. A krakkói Jagelló Egyetem centruma. a lengyel szociológiai kutatás egyik TÓTH MIHÁLY LE

NGYELORSZÁGI RIPORTJA U

tazásom emlékcserepei között tallózom, és egy-egy város nevének felidézésekor seregével bukkannak fel emlékezetemben a lengyel emberek, északi szomszédaink életmódjának jellegzetességei. Vajon milyen a lengyel ember? Hogyan élnek Varsóban, Krakkóban, a Visztula-menti faluban vagy az új ipari központok lakótelepein? Külföldi látogatás után hajlamos rá az ember, hogy sommás ítéletet mondjon egy nemzetről. Igy születnek a többékevésbé szubjektív megállapítások, hogy: Ez a nép vendégszerető, a másik romantikus hajlamú, a harmadik iszik mint a kefekötő, a negyedik bohém ... Az ember az ilyen Ítéletek hatására sokszor nem is gondol arra, hogy ma már objektív mérce is rendelkezésünkre áll, amelynek segítségével — úgyszólván mértékegységekkel — kifejezhető egy-egy nemzet ••ondolkodásmódja, anyagi és szellemi fejlettsége. Ez a mérce a szociológiai kutatások eredményeiből tevődik össze. Az önismeret — fegyver Wladyslaw Markiewtcz professzor csak néhány napja tért vissza Párizsból. A Sorbonneon a lengyel szociológiai módszerekről tartott előadást. Hol* napután Krakkóban, a Jagelló Egyetemen ad majd elő. Azt mondta, ha érdekel, hogy miképpen folyik tanszékén az ok-! tatás, délután félnégykor vegyek részt a negyedik évfolyam szemináriumán. A professzor irányítja a negyedikesek szakmai gyakorlatát. A szemináriumi őrán a holnap szociológusai első tudományos munkájáról esett szó. Krystyna Wloch kedves szőke diáklány. A nyár folyamán kilenc hétig szülőfaluja társadalmi változásait kutatta. Professzora elégedett a munkával, tanítványával mint egyenrangú munkatással vitatkozik. A riporter ezen csodálkozik. Vita a diák és a professzor között... ? — A szociológia a legdinamikusabb tudományágak egyike — mondja a professzor. — Fabatkát se ér az a szociológus, aki földig hajol akár egy világszerte elismert tekintély előtt is. A társadalom állandóan változik és ha azt valamelyik megcsontosodott módszer szerint tanulmányozzuk, könnyen becsaphatjuk önmagunkat, s a társadalmat. Önállóan gondolkozó koponyákra van szükségünk, akik ha kell, egy-egy társadalmi réteg hibáit jel is fedezik, rendszerezik. Az önismeret — fegyver. A következő hallgató egészen speciális problémát választott értekezése tárgyául. Azt igyekezett tudományos módszerekkel kimutatni milyen a gondolkodásmódja azoknak a varsói újházasoknak, akik a Szent János székesegyházban esküdtek egymásnak örök hűséget. Ogy tűnik, perifériális probléma, de érdekes. — Es sikerült? — kérdem a varsói születésű fiatalembert. — A kanonok előbb kidobott, amikor a névsort kértem. Azt mondta, semmi közöm hozzá. Aztán újra bementem hozzá, megmagyaráztam neki, hogy az adatokra tudományos munkához van szükségem. Később következett csak a kálvária, amikor az újházasokat sorra látogattam. Két hónap alatt az „esetek" 78 százalékánál mégiscsak célt értem. Több száz házaspár indítékát gondolkodásmódját megismertem. Egy-két érdekességet elmondok. A kérdéses — többnyire értelmiségi — újházasok 57 százaléka meggyőződésből esküdött a székesegyházban. Egy meglehetősen népes csoport — a megkérdezettek 37 százaléka — viszont nyíltan bevallotta, hogy a Szent János székesegyházban esküdni — ez Varsóban előkelő divat. Ugyanis a lengyelek büszkesége — Chopin — valamikor régen Itt orgona-koncertezett. Ez a 37 százalék beismerte, hogy őket Chopin emléke tiszteletén túl az egyházi dolgok különösebben nem érdeklik. Az 1001. esztendő SZOCIOLÓGIA MINDENÜTT Népvándorlás Markiewicz professzor kutatócsoportjában kevesen végeznek a varsói fiúéhoz hasonló felméréseket. A poznani egyetem főleg az ország Iparosítását követő belső „népvándorlás" következményeit vizsgálja. A „gondjukra bízott" terület 100 ezer négyzetkilométer, csaknem akkora mint hazánk területe. 1945-ben itt két és félmillió ember élt. A lélekszám 1958-ra öt és félmillióra emelkedett, ma pedig már nyolc és félmillió ember él ezen a vidéken. — Figyeljük — mondja a professzor —., hogyan alakult a faluról városra került embermilliók életstílusa. A pártközpont és a kormány napirenden kikéri a szociológusok véleményét. Ha egy egy ipartelep építéséről, elhelyezéséről döntenek, a mérnökök és a közgazdászok mellett ott van a bizottságban a pszichológus és a szociológus is. A döntés előtt, persze, alapos felméréseket végzünk. Apparátusunk dandárját a holnap tudományos munkatrfsal — az egyetemi hallgatók — alkotják. A szociológiaszakosok harmadik évfolyamának egy része Katowicén a közelmúltban azt kutatta, egy nagyüzem dolgozói számára milyen műszakbeosztás, mikori munkakezdés a legelőnyösebb. A felmérés végzésére az egyetemet a vállalat szakszervezti tanácsa és maga a vezérigazgató kérte fel. Lengyelország különböző egyetemein évente körülbelül százan végzik el a szociológia-szakot. Ez meglehetősen Jelentős számú szakember, vajon valamennyiüket el tudják-e helyezni? így morfondíroztam magamban, amikor Markiewicz professzor szakmája tevékenységéről beszélt. Később saját szememmel is meggyőződtem arról, hogy ebben az országban minden végzett szociológust tárt karokkal fogad a társadalomban. A nagyobb üzemek közül a legtöbb már saját szociológussal rendelkezik. Több újságíróval találkoztam, akik az egyetemen ezt a szakot végezték. Vállalatigazgató-helyettesek és párttitkárok, városi tanácselnökök és gyermekvédelmi referensek — végzett szociológusok. A látogatás után már nem tűnik furcsának, hogy tíz Csehszlovákiában megjelenő szociológiai tanulmánykötet közül legalább nyolcat lengyelből fordítottak. És az se tűnik véletlennek, hogy a Szociológusok Világszövetségének elnöke — lengyel. Ojra és újra a fülembe cseng még ma ls Markiewicz professzor mondata: „Az önismeret — fegyver." A lengyel társadalomtudósok világszínvonalú felkészültséggel elemzik a társadalmat. Ha a szükség úgy kívánja, „társadalom-diagnózist" ls készítenek. Van aki a huligán természetrajzát írja meg, hogy hatásosabban lehessen harcolni e társadalmi fekély ellen, van aki viszont a népszaporulat napos és árnyas oldalaival foglalkozik vagy éppenséggel az emberek egy-egy Jelenséggel, politikai eseménnyel kapcsolatos álláspontjának alakulását tanulmányozza. Államférfiak és egyszerű munkásemberek szemében egyaránt tekintélye van Lengyelországban a szociológusnak. Vajon mivel magyarázható ez? Ogy vélem, azzal, hogy e tudományág képviselői bebizonyították, hogy kutatásaikkal sokat tettek az ország fejlesztéséért. Márpedig erre minden lengyel büszke. — Volt már a wieliczkal sóbányában? — kérdik az idegentől. — Látta már, milyen ipartelepeket építettünk Katowice környékén a felszabadulás óta? — faggatnak tovább. És záporoznak további kérdések, tanácsok, mit érdemes az országban megnézni. És ha történetesen kiderül, hogy a turista vagy az újságíró az említett üzemet, kulturális emléket vagy Iskolát már személyesen is megnézte, mindig elhangzik a kérdés: „Es^ ml a véleménye róla?" Nekem úgy tűnik, minden lengyel született szociológus. Érdekli őket a világnak róluk alkotott véleménye, de emellett önismeretre ls törekednek, hogy javíthassanak, ahol javításra van szükség, és el tudják választani a Jót a rossztól. Lengyelország — rokonszenves ország. Éppen az idén ezeresztendős. A SZLOVÁK FILM CSEHORSZÁGBAN ELGONDOLKOZTATÓ, hogy ma, amikor a közönség általában az igényes művészi filmektől a pihentetőbb műfajok felé fordul, Prágában az Esőben jön a halál címfl bűnügyi történet és a Hóhérmester című kosztümös, romantikus film több mint harmincezer látogatót vonzott, míg más szlovák filmeknél a látogatók száma nem haladta meg az ezret. Egészében azonban a szlovák filmek látogatottsága Cseh- és Morvaországban a lehető legalacsonyabb. Valószínűleg ez adta az impulzust a fllmújságlrók klubjának, valamint a film és a televízió dolgozói szövetségének, hogy a Csehszlovák Filmmel karöltve december első hetében Prágában megrendezzék a szlovák film napjait. Ezen akció keretében zajlott le a Csodatevő szűz és az Egy nap az idős hölgynek című filmek premierje és sor került a háború utáni szlovák filmgyártás legjobb termékeinek bemutatására is. A kezdeményezők sokat tettek az akció sikere érdekében. A bemutatókat például abban a filmszínházban tartották, amelynek rendszeres látogatói a film iránt komolyan érdeklődő emberek köréből kerülnek ki. A szlovák film napjait plakátok propagálták és a sajtó is nagy figyelmet szentelt neki. De ha eltekintünk a megnyitás napjától, — amikor a Csodatevő szűz-et mindkét előadáson zsúfolt nézőtér előtt vetítették, — a látogatottság 60—30 százalék között mozgott. S ha figyelembe vesszük azt is, hogy egy kamarajellegű kis moziban folytak a vetítések, ezt a látogatottságot csakis az érdeklődés hiányával magyarázhatjuk. Persze, kifogást találhatnánk sokfélét, többek között azt ls, hogy a filmeket már sokszor vetítették, legtöbbjüket már a televízió ls sugározta ... de ez azt jelentené, hogy ismét becsukjuk szemünket a valóság előtt... —• • • A megnyitás napján megtartott népes sajtókonferencián sok minden szóba került. Szó volt a prágai és a bratislavai stúdió közeledésének formáiról is, hiszen az alkotó impulzusok összekapcsolása fokozza a lehetőségeket. Ugyanakkor egy szervezeti önállósulási folyamat is végbe megy. Igy a szlovákiai filmgyártás, mely eddig szervezésileg egy volt a többi stúdiók sorában, most területi igazgatósági státuszt kap, amivel teljesjogú nemezti filmgyártásnak ismerik el, s lehetővé válik, hogy nemeztközi kapcsolatokat építsen ki. Tehát a szervezési önállósulás és az alkotó együttműködés párhuzamosan folyik. Ezek természetesen a filmgyártás belső problémái. A közönséget ez azonban különösebben nem érdekli. A szlovák film napjai keretében a Csodatevő szűz alkotói és a kritikusok között vitára ls sor került. Elsőízben fordult elő, hogy a prágai kritikusok és filmművészek véleménye Štefan Uher műveivel kapcsolatban ellentétes volt a szlovákiai kritikusok és filmművészek véleményével. A cseh kritika Uherra úgy tekint, mint az egész csehszlovák film megújhodásának úttörőjére, s kevés kivétellel igen magasra értékelte műveit. A Csodatevő szűz-et a prágai filmkörökben ugyan komoly és igényes kísérletként fogadták, de rosszul sikerült kísérletként, szemben a szlovák kritikával, amely a Csodatevő szűz költészetétől el volt ragadtatva. Valószínűleg szerepet Játszik ebben a két kulturális központ eltérő légköre is. A prágai filmalkotások többé-ke-, vésbé a szkepszis érzését viselik magukon s a tettbe vetett hit, az emberek közötti kapcsolatok, s a szerelem lehetőségének romantikus pátosza — ahogyan azt Uher filmje proklamálja — disszonáns hang ebben a légkörben. Ki tudja, így van-e, de valahol itt lesz az oka az etikai és esztétikai értékek diametrálisan eltérő, nemzetileg egyértelműen körülhatárolt értelmezésének. Ez csak kísérlet arra, hogy a tévedés veszélyét vállalva nevén nevezzük a gyermeket, abból kiindulva, amit ki nem mondottak, de ami a levegőben benne volt. A kimondott szó ugyanis nem hangzott eléggé meggyőzően. A klubközönség azonban igen kedvezően fogadta a Csodatevő szűz-et és számos vitafelszólalás bizonyította, hogy nem udvariasságból. Ezek az emberek — főleg fiatalok — megértették Uhert és Tatarkát, a film hatására valami megrezdült bennük. A LÁTOGATOTTSÁGOT tekintve tehát a szlovák film napjai Prágában nem hoztak sikert, de az igényes filmek, mint például a Nap a hálóban vagy az Orgona bemutatójának légköre jó rezonanciáról tanúskodott. S hogy a szlovák filmeknek ott is van közönségük, azt bizonyítja például az is, hogy az akció megnyitása előtt egy héttel elővételben elkelt a jegyeknek több mint 25 százaléka a Pszichodráma bemutatójára. Ám amikor a filmet levették az akció műsoráról, a közönség tömegesen visszaadta a belépőjegyeket. De ha a szlovák film napjai nem is váltottak ki szélesebb visszhangot, az akció lefolyását és eredményeit tekintve, ösztönzésül szolgálhat arra, hogy sürgősen keressük az utat a nézők tömegei felé. S már ez is eredmény. PAVEL BRANKO ROZSNYÓ, RÓTH ERNŐ u. 1522. sz. V

illaszerű, vadonatúj és most épülő házak sorakoznak a rozsnyói Róth Ernő utca mindkét oldalán. A hideg szélfuvalat tiszta, friss mészszagot lenget a környéken, az ember fészekrakásának Jellegzetes illatát. Az 1522-es számú ház utca felőli részét kovácsolt vaskerítés szegélyezi, mögötte virágoskert alussza téli álmát. A ház tekintélyes külsejű, emeletes, két bejárata van. Néhány évtizede még csak gyárigazgatók, főmérnökök, főorvosok, vezető tisztviselők laktak olyan házban, amilyent Farkas Lajos bányász épített a Róth Ernő utcában. A házigazda magas, barna, ötvenhárom éves ember. A vastag, fekete bajusz markáns külsőt ad sovány arcának. Most tért meg műszakról, ebédjét fogyasztja éppen, jó étvággyal, szótlanul. Felesége, kerek arcú, kövérkés asszony elégedetten cserélgeti előtte a tányérokat, ízlett a főztje az urának, rendben van az egészsége. Kerek harminc éve bányász. Hogy szereti-e a mesterségét? Lehetne azt nem szeretni, amit három évtizeden keresztül végez az ember? Annyi időn át együvé nőtt a munkájával s foglalkozása nemcsak megélhetési forrást Jelent számára, hanem életének értelmét és célját is. Harminc évvel ezelőtt szerelt le a katonaságtól. Másnap, hűvös őszi hajnalon útnak indult a gombaszögi kőbánya felé. Útközben szakadatlanul az járt a fejében, vajon felveszik-e állandó munkára? Nagy szerencsét Jelentett az állandó foglalkozás ezen a vidéken. Ritka volt a munkaalkalom, annál több volt a jelentkező. Az igaz, hogy ő nagyobb eséllyel indult, mint a többiek, mert mostohaapja a gombaszögi bánya régi alkalmazottja volt. Ennek alapján számíthatott „protekcióra". Izgatottságtól dobogó szívvel nyitott be a rozoga iroda viharvert ajtaján, s mily nagy őröm érte, éppen szükség volt emberre, mindjárt felvették. Fél óra múlva beosztották munkába, s a fiatalember, a rendVí vüli szerencse érzésétől eltelve, nagy nekibuzdulással kezdett dolgozni. A

z a nagy akarás Jellemezte három évtizeden át mindig a munkáját. Ez az, amit néha hiányol a mostani fiatalokban: a teljes