Új Szó, 1966. november (19. évfolyam, 301-331. szám)

1966-11-01 / 301. szám, kedd

IGERETÜKET VALÓRA VÁLTOTTÁK Jú néhány hónap telt már el a lévai járási pártkonferencia óta, ám érdemes viszszaemlékezni Milan Smolka mérnöknek, a fakóvezekényi szövetkezet elnökének szavaira. Felszólalásában kijelentette, hogy a XIII. pártkongresszus tiszteletére 505 S13 korona értékű többtermelést vállal a szövetkezet. A nagy öszszeg meglepte a jelenlevőket, annál is inkább, mert néhány évvel ezelőtt a fakóvezekényi szövetkezet nemigen hallatta szavát, s bizony a gyengébb gazdaságok között tartották számon. FORDULT A KOCKA Az utóbbi időben azonban fordult a kocka. Tavaly 9142 korona értékű termelést ért el hektáronként. És ez a fakóvezekényieknek még nem az utolsó szavuk. Akad még javítani való a gazdaságban, de lehetőség is a tagság jövedelmének a növelésére. Ezek közé tartozik az önköltség csökkentése is. Tavaly például 2,73 koronáért termeltek egy liter tejet, s a marhahús önköltségi ára is túlhaladta a 13 koronát kilónként. Nem csoda tehát, ha alapos elemzés alá vettek minden munkaszakaszt, hogy minél több koronát szerezzenek. — Teljesítenünk kell a kitűzött feladatot — mondta a minap Jozef Dubský, a szövetkezet gazdásza —, mert máskülönben nem növelhetnénk a be vételt. Dubský elvtárs előzetes számítása szerint az eddig drágán termelt tej önköltségi ára 1,9 koronára, a marhahúsé 10 koronára csökkent egységenként. Persze, pontos eredményről csak az év végén számolhat be, annyi azonban bizonyos, hogy a vállalt kötelezettséget jóval túlteljesítik. SOK KICSI SOKRA MEGY A szövetkezet nem tűzött maga elé olyan feladatot, amit nem teljesíthetne. A gabonaneműek és a repce hozamát csak egy mázsával növelte hektáron ként és 587 mázsa termést várt terven felül. S hogy 1700 mázsa lett belőle, azt a kedvező Időjárásnak is köszönhetik. Az állattenyésztők szintén beváltották a hozzájuk fűzött reményeket. Vállalták, hogy 54 ezer liter tejet fejnek terven felül. Feladataikat már az első félévben teljesítették, s az év végéig még egyszer ennyit fognak termelni. A húseladásban sem merült fel nehézség, s az év végéig több mint 240 kiló húst értékesítenek minden hektár föld után. JÓK A KILÁTÁSOK Két fő terméke (kukorica és a cukorrépa) többlettermése még nem szerepel a bevételi listán, pedig itt is jelentős ösz szegről lesz szó. A kötelezettségvállalás szerint a növénytermesztők a tervezett 400 mázsás cukorrépahozam helyett 410 mázsás hozamot érnek el hek táronként. A valóságban azonban 450 mázsát adott el a szö vetkezet. Érdemes megemlíteni azt is, hogy a korai szállításért 180 vagon cukorrépát 3 korona felárral adtak el mázsánként. Kukoricából is sokkal több terein a vártnál. A 33 mázsás hektárhozam helyett 45 mázsás termésre van kilátás. Kétségtelen, a kötelezettségvállalás teljesítésében a fakóvezekényieknek sokat segített a kedvező időjárás. Amikor látták, hogy a termés jó és sok a takarmány, többet juttattak az állatállománynak is, ami bőségesen kamatozott. Növelte a termelékenységet, s egyidejűleg csökkent az önköltség is. Elsősorban az emberek igyekezete érdemel említést, akik feltárták a rejtett tartalékokat és megértették, hogy minden szakaszon javítani kell a termelést. Gazdaságosan osztották be a takarmányokat. Ennek kőszönhetik, — amint Dubský fflRTTI elvtárs is mondja —, hogy az UMJAJ év végéig 1278 000 koronára 196B növekedhet a terven felüli bevétel. Ez természetesen megmuXI. 1. tatkozik a tagság jövedelmén is, hiszen a természetbenivel és 5

a prémiumokkal együtt több mint 24 korona lesz egy munkaegység értéke. (bj.) A

MIÓTA eszemet tudom, a csukaszürke zöld gallér os egyenruha, a hanyagul, vaciászosan vállra vetett puska mindig izgatta a fantáziámat. Gyermekkoromban, ha néhanapján a faluban feltűnt a furcsán lapított, madár szárnyával vagy sertével díszített kalap valami különleges érzés kerített hatalmába. Valahogy úgy voltom vele — bocsánat a kifejezésért —, mint amikor az ember megbámul egy ritka szép állatot és titkon megborzong, ha borotvaéles fogsorára gondol. Egyszóval, megcsodáltam az egyenruhás, titokzatos embert, de féltem is tőle. Féltem, mert ritkán volt jó vége annak, ha a faluban szaglászott valamelyik. Ha fáért, rőzséért, száraz ágért indultunk az állami erdőbe, így szólt a szülői utasítás: csak aztán a főerdész útjába ne kerüljetek. Az állami erdőbe szigorúan tilos volt belépni. Ügy őrizték, mimt- valami aranybányát. Fegyveresen vigyázták az erdő és a vadak nyugalmát. A szegény embernek azonban mégiscsak kellett a tüzelő, pénze meg nemigen volt rá. Egyébként is az erdő mellett lakó ember megszokta, hogy tüzelőért ne adjon Többé-kevésbé azok is romantikát, meg erdészhlstórláliat kerestek. Higgyen nekem, a látszat néha csalóka. Olyan m'nt a délibáb ... Az erdész élete sem romantikusabb mint más foglalkozásúaké. Nehéz kenvér ez annak, aki szívvel, lélekkel a mimkájának él. Aki meg nem ... csupán romantikát lát benne, ne is menjen erdésznek. No lám, máris elvétettem a lépést. Hogy köszörüljem a csorbát, más irányban fordítottam a szót. Mondom neki, hogy valamikor gyakornokoskodott itt egy ismerősöm; Szíjjártö Istvánnak hívták. — Hát ha volt, — mondja az erdész — itt van most is. Közben bejárta a félvilágot, aztán egy két esztendővel ezelőtt újból visszatért ide, ahol állítólag kezdte a mesterségét. Kapok a szón, és máris azután érdeklődőm, hogy beszélhetnék-e vele, most nyomban. — Ez már egy kicsit bajosabb — villantja elő egészséges fogsorát a fiatal erdész. Nemrégiben éppen a „rajonjában" járt, amikor elkapta az eső. Az őszi eső pedig kutyaportéka. Nem véd az ellen a AZ ERDÉSZ ki pénzt. És hogy a szigorú tilalom ellenére sem maradt senki tüzelő nélkül, abban ügyességén, leleményességén túl szerep jutott Szíjjártó Pistának, az erdészgyakornoknak is. A tilalmat 'ö nem vette olyan szigorúan, mint a főnöke. A rőzsét sem sajnálta. Alkalmas időben azt is megsúgta, merre császkál az „öreg", és hogy merre található a legtöbb acélos gally. Egyet azonban ő sem tűrt -meg, ažt, hogy valaki fejszével garázdálkodjon az erdőben. Ebben hajthatatlan maradt. Nem is annyira a „szigorú parancs" miatt, egyszerűen nem bírta elviselni, hogy valaki is kárt tegyen a természet legszebb alkotásában: az erdőben. Közel harminc esztendő távlatából szakadnak fel ezek az emlékek. És most, amikor az otthoni tájakon jártam, s a kérdéses erdő közelében vitt el az utam, szinte leküzdhetetlen vágy kerített hatalmába, hogy közelebbről szemügyre vegyem az őszi pompájában viruló rengeteget. Mert olyan az erdő ilyenkor, hogy igazában se lefesteni, se leírni nem lehet. Látni kell, beleszagolni a levegőbe, hallani a futó vad lába alatt megzörrenő avart. Gyönyörű, csábító az őszi erdő. Ilyen nagyot, Ilyen felségest csak a mindenható természet képes alkotni. De hogy szavam ne felejtsem, erdőnézés közben az emlékeim is szárnyukat bontogatták. Milyen más volt itt minden akkor, amikor közel három évtizeddel ezelőtt, csak félve mertem ide óvakodni, csak a sanyarú kényszer volt erősebb a félelemnél. Mert féltem! Az erdőtől is, meg a főerdésztől is. Most csupán megilletődve nézem a színpompás kincset érő vagyont: valamennyiünk vagyonát. És mintha az erdő szélében kuksoló erdészlak is hívogatóan integetne: gyere csak közelebb, nincs mitől tartanod. Az erdőben is más szelek fújdogálnak már, mint hajdanában. A

VIZESVÖLGYI erdészlak így kívülről nézve igen mutatós. De nincs sok idő a szemlélgetésre, mert nyílik az ajtó: egyenruhás férfi lép ki rajta. Tágas Irodahelyiségbe tessékel. Többen vannak bent, az én figyelmem azonban nem bír elszakadni az egyenruhástól. Szép növésű, délceg emberszál. Mutat rajta az egyenruha. Keresetlen szavakkal segít át pillanatnyi zavaromon. Mert minek tagadnám, egy kicsit megilletődtem. Mit mondjak most? Minek jöttem, mit keresek itt? Mondjam, hogy riportot szeretnék írni? Nagy kockázat az ilyesmi, különösen abban az esetben, ha az ember a kérdéses szakmának az ábécéjével sincs teljesen tisztában. Nem halogathattam sokáig a magyarázatadást, mivel az erdész udvariasan így tette fel a kérdést: — Mivel lehetnék a szolgálatára? A bíztató hang felbátorít. — Hát egy kis romantikával — próbálkozom a tréfával. Erre ő sűrűn a szemem közé nézett, de a szája mosolygott. —- Újságtól jött ugye? — Hát ezt miből gondolja? >— Mások is jártak már itt maga előtt. legjobb esőköpeny sem. A nedvesség beveszi magát a kabát alá, a nyirok az embernek egészen a velejéig hatol. Jól átfagyott hát a Pista barátunk, és most otthon kúrálja magát. — Itt lakik helyben? — próbálkozom a kérdéssel. — Nem kérem. De ha nagyon akarja Hangonytszálláson megtalálhatja. Nincs túl messze. Ajnácskő előtt forduljon jobbra, aztán már nem is kerülheti el a pusztát. Már biztat Is, hogy menjek, ö is velem tartana, ha nem volna annyi munkája. De én csak menjek. Szíjjártó István nálánál jóval öregebb erdész. És ami az erdészkalandokat, romantikát illeti, talán az ő fantáziája élénkebb. M

INDÖSSZE két házból és a melléképületekből áll Hangonyiszállás. A bércek közé kapaszkodó úton csak lépésben hajthatunk. A pusztát csak akkor veszi észre az ember, amikor jóformán már a tanya udvarán áll. Jobbkéz felől a szülői ház áll, nagy világos tornáccal. Mellette L-betűt alkotva az „új ház", ifjú Szíjjártó otthona. Az épületeket három oldalról öleli körül az erdő. Csak egyetlen egy helyen hasított bele az emberi kéz. Ott méhkasok sorakoznak, fiatal gyümölcsös teszi változatosabbá a környezetet. Az udvaron kedves, fiatal asszonyka kérdezi, mi járatban vagyok. Az erdész felesége, Szíjjártó Istvánné, született Frecska Margit. Elnézést kér, hogy az ura még nincs talpon, majd hellyel kínál az egyik tága» szobában. Aztán egy kis időre magamra hagy. Talán jó is, hogy néhány pillanatra egyedül maradtam. így egy kicsit szabadabban nézelődhetem. Tágas, szépen berendezett lakás az otthonuk. Nem hivalkodóan cicomázott. Nem. És éppen ez a kedves egyszerűség a megkapó benne. Ez teszi barátságossá, otthonossá. Csak a falakon sorakozó vadásztrófeák árulják el, hogy erdész otthonában vendégeskedem. Rövidesen nyílt az ajtó, jött a gazda. Mit mondjak? A hajdani nyalka erdészlegényre már nem nagyon hasonlít ez a meglett, komoly tekintetű férfi. Napbarnltotta, szélcserzett arcát száz redő árkolja. Kurtára nyírt üstökében sem „fehér holló" TALÁLKA AZ ERDŐ SZÉLÉN. (Kvéty) már az ezüst. Nem öreg ember még, csupán negyvenhat esztendős. Az élet azonban talán túlságosan is megviselte. Amíg egymás sora, baja felöl éi-rjefctödünk, pálinkásüveg kerül az ^sztaira. Nem torkot, gyomrot égeti* kisüsti volt benne. Nem, egyszerű köményes pálinka. A ga»da mondta, hogy a maga kedvéért nem igen nyúl pohárhoz. Ha meg néhanapján vendég vetődik a házához, a köménymagos emberének, asszonyának egyaránt megteszi. Hogy én is mondjak valamit, elújságoltam, hogy erdőnézésre mentem és a vizesvölgyi erdészlakban kötöttem ki. Arra a kérdésre azonban, kivel beszéltem, nem fudtaim határozott választ adni. Egyszerű en csütörtököt mondott az emlékezotchet ségem. Elfelejtettem a derék, barátságos erdész nevét. De amikor megpróbáltam leírni az alakját, a gazda máris rávágta. — A Matej volt. Výboch Matej. A főerdész. Aztán megcsóválta a fejét. — Szegénynek most a feje sincs ki a munkából. Én meg itt heverészek... Ma megyek éppen orvosi vizitre. Kiíratom magam, és kész... Próbálom meggyőzni, hogy nem érdemes a betegséggel packázni, de ő csak a fejét rázza. ™ Matej egyedül maradt. Ha kettészakadna sem bírná soká egyedül. Egyébként Is ... már jobban vagyok. Kissé restelkedve azt Is megemlítem, hogy jártam Matejnél a romantikával. És most ér a második meglepetés. Házigazdám szerint sem én vagyok az első és nem is az utolsó azok közül, akik azt hiszik, hogy az erdészélet csupa kaland, meg romantika. Ez csak a látszat. A valóság a mindennapi fárasztó munka. Az erdész munkája alkotó munka. Olyan, aminek csak fél évszázad, vagy még annál is huzamosabb idő múltán mutatkozik meg az eredménye. A fáradságon kívül sok kitartásra, türelemre, van szüksége az erdésznek. Sonkáig kell várnia, hogy egyszer azt mondhassa: ez itt az én munkám igazi eredménye. Megkérdeztem azt is: nem bánta-e meg, hogy annak idején ezt a kenyeret választotta. — Nem — mondta határozottan. Ha az életet újra kezdhetném, újból erdész lennék. Egy pohárka köményes után afelől érdeklődtem, mi hát tulajdonképpen egy erdész feladata? Vendéglátóm valahogy így foglalta öszsze: az erdő gyarapítása, a vadállomány és maga az erdő védelme és a fakitermelés irányítása. Szíjjártó István szívvel-lélekkel csinálja a két első feladatot, de hadilábon áll az utolsóval. Hadd mondja el ő maga, miért. — Számomra mindig elszomorító látvány az erdőírtás. De hiába! Az öreg és beteg fákat el kell távolítani, s ezenkívül az iparnak is egyre több szüksége van nyers faanyagra. Nincs tehát fellebbezés. De azt ma sem tűrhetem, hogy avatlan kezek kárt tegyenek az erdőben. Ezért mindenre képes lennék ... Az erdész azonban nemcsak a fák őrzője, gyarapítója, hanem a vadállomány jó gazdája is. Örködlik felettük, hogy emberek kárt ne tegyenek benne, dúvad ne pusztítsa a nemes vadat. Ez is az erdész kötelessége. A téli hónapokban az erdész látja el élelemmel az erdő lakóit, s ügyel arra, hogy a sóvályú soha ne legyen üres. Az ő gondja az esetleg anya nélkül maradt fiatal vadak felnevelése is. A gazda csak úgy közbevetette: — Volt esztendő, amikor a saját kukoricámat etettem fel. Ha éhes a vad, kérni is tud. Ha kemény a tél, a küszöbömig is bemerészkednek. Hiába az éhség nagy úr ... Amíg így szóval tart az erdész asszonykája Is előkerül. Ránk ls szól nyomban, hogy ne csak beszélgessünk, hanem a poharaikat is vegyük néha kézbe. Legalább az ő kedvéért. Hogy mondhatna ellent valaki az Ilyen szíves kínálgatásnak? Neki is van néhány szava a felvetett kérdésekhez. Azt mondja: — Sok elárvult őzikét felneveltünk már tejen, meg gyenge lucernán. Olyan kedves, bohókás állatkák. Némelyiket meg is sl rattam, amikor elhagyta a házunkat. Szinte kapóra jött az alkalom, hogy megkérdezzem, az erdésznének nincs-e terhére az örökös magány. Szíjjártó Istvánné mosolyogva válaszol. — Ne higgye . .. Egyébként... — folytatja tréfásan — amikor egybekeltünk, én mondtam az uramnak, hogy most már olyan helyre vigyen, ahol csak mi leszünk: kettecskén. Meg is tette ... Férje arcán hálás mosoly suhan át. De azért komolyan mondja: — Manci tudta, kihez köti az életét. Jó erdészné csak abból a lányból válik, aki szereti a természetet. És aki szereti, azt mindenért kárpotólja. Szíjjártó Istvánné szereti a magányt, a természetet. Tanyasi lány ő is. Gortva pusztán született. Meg aztán nem is any nyira puszta manapság már a puszta. Egész nap az aprójoszággal bajlódik. Rendet tart a ház körül. Este meg a rádió, tévé a Hangonyiszállásra is elhozza a nagyvilág eseményeit. •S MOST már hadd búcsúzzam azzal, p hogy romantikát, erdészhistóriákat •• kerestem a vizKivölgyi erdészlakban és Hangonyiszáll&uon is. A szó megszokott értelmében, ha ilyesmire n )m is leltem, de rábwäííantam kedves, jó szívű, talpraesett emberekre, akik a maguk magányában is elégedettek az élettel SZARKA ISTVÁN