Új Szó, 1966. november (19. évfolyam, 301-331. szám)

1966-11-25 / 325. szám, péntek

Koalíciós tárgyalások Bonnban A VDK-ban sikeresen folyik a rizsaratás. Egyes tartományokban a termés 60—80 százalékát már betakarították. Képünk egy Hanoi közelében levő szövetkezetben készült. (CTK felvétele) Koszigin fogadta Amer marsallt Moszkva (ČTKJ — A Szovjet­unió ' nemzetvédelmi miniszté­riuma tegnap ebédet adott Amernak, az EAK első elnökhe­lyettesének, a fegyveres erők főparancsnok-helyettesének tisz­teletére. Az ebéden részt vet­tek Amer kíséretének tagjai és Mohammed Murád Ghalib, az EAK moszkvai nagykövete. Szovjet részről jelen volt Grecs­ko és Zaharov marsall, a Szov­jetunió nemzetvédelmi minisz­Tovább éleződik a jordániai—izraeli ellentét Általános mozgósítás Jordániában terének első helyettesel, vala­mint a szovjet hadsereg és kül­ügyminisztérium vezető képvi­selői. Grecsko marsall és Amer mar­sall pohárköszöntőt mondott. Tegnap Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsá­nak elnöke fogadta Amer mar­sallt. A találkozón jelen volt Kirill Mazurov, a Szovjetunió Minisztertanácsának első elnök­helyettese. Amman (ČTK) — Szaúd-Ará­bia 20 000 katonát bocsátott Husszein jordániai király ren­delkezésére — jelentik Amman­toól. Jeruzsálem jordániai részé­ben szerdán tüntetést rendez­tek, melynek résztvevői köve­telték, hogy a kormány lássa el fegyverrel az Izraellel hatá­ros területek lakosságát. A „Palesztina hangja" rádió­állomás, mely Kairóból sugá­rozza műsorát, bejelentette, hogy „a palesztinai felszabadí­tó szervezet" hajlandó 10 000 katonát küldeni a jordániai had­sereg támogatására. Az izraeli hadseregnek a jor­dániai határokon végrehajtott múlt heti hadművelete Izrael és szomszédai viszonyában az utóbbi évek legnagyobb kiéle­ződését váltotta ki. Az ammani rádió bejelentet­te, hogy Jordániában általános mozgósítást rendeltek el. A moz­gósítás a 18—40 éves férfiakra vonatkozik. Az intézkedést he­ves tüntetések előzték meg, me­lyek résztvevői elítélték Izrael támadását és fegyvert követel­tek. A kormányt bíráló tüntetők ellen katonákat és rendőröket vezényeltek ki. Az egyiptomi sajtó közli, hogy a jordániai határ menti tüntetéseknek eddig 50 halálos áldozata van. A moszkvai Pravda visszautasítja az indonéz sajtó rágalmait Moszkva (ČTK) — Az SZKP Központi Bizottságának lapja, a Pravda visszautasítja a Belita Yudha indonéz lap rágalmazá­sát, mely szerint a szocialista országok megértéssel szemlélik az indonéz hivataloknak a kom­munista pártok és a marxista­leninista ideológiát betiltó tevé­kenységét. Az indonéz lap ezt az állítását az indonéz kor­mányküldöttségnek a szocialis­ta országokban tett látogatásá­val támasztja alá. „A szovjet nép és az SZKP — Ázsiai Fejlesztési Bank alakult Tokió (ČTK — A japán fővá­rosban tegnap harminc ország pénzügyminiszterei és nemzeti bankjainak képviselői ültek össze az „Ázsiai Fejlesztési Bank" megalapítására. Szato japán miniszterelnök megnyitójában mint „a kölcsö­nös szolidaritás és segítés szel­lemének kikristályosodását" jellemezte a bank megalapítá­sát, de egy szót sem szólt arról, hogy az alaptőke fele az Egye­sült Államokból, nyugat-euró­pai országokból, Kanadából és Uj-Zélandbó] származik. A bank elnökévé Vatanabs japán pénzügyi szakértőt vá­lasztották. Az ülésen nem vett részt a Szovjetunió képviselője, aki előzőleg ugyan jelen volt a megbeszéléseken, de elutasítot­ta azt, hogy helyet foglaljon a tagságában. Franciaország és Irán szintén elállt az előzőleg bejelentett csatlakozási tervé­től. írja a moszkvai Pravda — tel­jesen más állásponton van a legutóbbi indonéz események­kel kapcsolatban és ezt az ál­láspontját nem egyszer a sajtó, vagy a szovjet vezetők hivata­los nyilatkozatai útján is kifej­tette. Az Indonéz kommunisták ellen szított terror, valamint a demokratikus erők üldözése, a kommunista nárt és a marxista ideológia betiltása nagyon meg­gyengítették az Indonéz nem­zeti erőket és ártottak Indoné­zia nemzetközi tekintélyének." A szovjet közvélemény elítél­te az indonéziai eseményeket, és felháborodottan vett tudo­mást róluk. Az indonéz- és a szovjet államférfiak legutóbbi találkozásai során csak állam­közi kapcsolatokról volt szó — írja a moszkvai Pravda. Csehszlovák—osztrák kereskedelmi tárgyalások Bécs (ČTK) — Rudolf KrejCí­vel, a Külkereskedelmi Minisz­térium osztályvezetőjével az élen, csehszlovák küldöttség érkezett Bécsbe, ahol a két or­szág árucseréjéről tárgyal. Ez év végéig még érvényes a két ország között fennálló ötéves kereskedelmi szerződés, amely­nek időszakában a kölcsönös kereskedelem több mint 50 szá­zalékkal emelkedett: Az osztrák—csehszlovák ke­reskedelmi tárgyalások körül­belül három hétig tartanak. fcÜJjLHJű A SZOVJETUNIÓ Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége Josef Eis csehszlovák állampolgárt — in memoriam — a Nagy Honvédő Háború Érdemrend I. fokoza­tával tüntette ki, mivel a má­sodik világháború idején éle­te kockáztatásával megmentett több szovjet katonát. (ČTK) GENNAGYIJ VORONOVOT, az SZKP politikai bizottságának tagját, az OSZSZSZK Miniszter­tanácsának elnökét, aki a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa küldöttségének vezetőjeként Angliában tartózkodik, szerdán fogadta Harold Wilson minisz­terelnök. (ČTK) A CEYLONI Kolombo város 67 kereskedelmi cégjének mint­egy 11000 alkalmazottja teg nap 23-napos bérsztrájkja után újra munkába lépett. A szak­szervezetek és a munkaadók szövetsége közötti bérviszály M. H. Muhammad munkaügyi miniszter kompromisszum-ja­vaslatával ért véget. (ČTK) GUATEMALA régi városnegye­dében szerdán heves összetű­zésre került sor a kormánycsa patok és a partizánok között. A harcok során 5 rendőr és egy partizán életét vesztette. BAHIA BLANCA argentin vá­rosban szerdán bírósági eljá­rást Indítottak az argentin na­cionalisták ellen, akik szeptem­ber 28-án a Buenos Aires—Rio Gallegos-i vonalon útiránya megváltoztatására és az angol fennhatóság alá tartozó Falk­land-szigeteken való leszállás­ra kényszerítettek egy polgári repülőgépet. (ČTK) A KONGÓI (Kinshasa) Köz­társaság közbiztonsági szervei felfedezték Moise Csőmbe volt kongói miniszterelnök titkos levéltárát. Az elkobzott doku­mentumok között, amelyek féfiyt vetnek Csombénak az af­rikai fajüldöző rendszerekkel való kapcsolatára is, ott talál­ható Salazarral folytatott leve­lezése is. (ČTK | SPANYOLORSZÁGBAN decem ber 14-én kerül sor a spanyol alkotmány egyes cikkelyeinek megváltoztatásáról határozó népszavazásra — jelentette be csütörtökön hivatalos körlevelé­ben a spanyol kormány. (ČTK) TREVIGLIBEN (Lombardiai tegnap súlyos összetűzésekre került sor a sztrájkoló munká­sok és a rendőrök között. Az összetűzések következtében egy rendőr meghalt. Töűb munkást letartóztattak. (ČTK) Titkos egyezmény Bonn és Dél-Afrika között Róma (ČTK — Az olasz di­plomáciai hivatalok olyan kon­krét adatok birtokában vannak, amelyek szerint Bonn és Dél­Afrika között atomfegyverek gyártására vonatkozó titkos egyezmény áll fenn. Mint az olasz hírügynökség közli, a Siemens nyugatnémet cég részt vesz a Pretoria közelében levő Koudouspoor rakétagyártó üzem bővítésében. Az említett egyez­mény értelmében megkétszere­ződött az üzem termelése. Bonn (ČTK) — A CDU/CSU­nak és az FDP-nek, a volt koa­líciós partnereknek tegnap sem sikerült kiküszöbölniük nézetel­téréseiket, elsősorban a külpoli­tika terén. Will Rasner, a CDU/CSU szóvivője bejelentette, hogy a tárgyalásokat pénteken folytatják, mivel nem sikerült megállapodniuk. Mende, az FDP képviselője sajtóértekezletén va­lamennyi kérdésre kitérő vá­laszt adott. Politikai megfigyelők arra következtetnek, hogy a koalí­ciós partnerek közti viszony még jobban kiéleződött. A tár­gyalásokon tegnap vett először részt Josef Strauss, a CSU el­nöke. Jelenlétét a megfigyelők azzal magyarázzák, hogy fel akarják újítani a CDU/CSU és az FDP régi koalícióját. Strauss azonban a CDU/CSU és a szo­ciáldemokraták szövetségének híve. A világközvélemény intézkedéseket követel a bonni kormánytól az újnácik előretörése ellen München (ČTK) — A mün­cheni diákok náciellenes szer­vezetet alapítottak, mely har­colni fog az újnáci Nemzeti Demokrata Párt és hívei ellen. A szervezet kiáltványt adott ki, mely leszögezi: az újnácik hes­seni és bajorországi sikere meg­mutatta, hogy Németországban élnek olyan emberek is, akik mindent elfelejtettek és semmit sem tanultak. Az újnácik előretörése válto­zatlanul foglalkoztatja a világ­közvéleményt. Nyolc képviselő határozatot terjesztett a brit parlament elé, melyben aggo­dalmaikat fejezik ki az újnáciz­mus bajorországi előretörése miatt. A határozat felhívja a kormányt, kezdjen tárgyaláso­kat a szovjet, a francia és az amerikai kormánnyal. E tárgya­lások eredményeképpen szólít­sák fel közösen a nyugatnémet kormányt, hozzon intézkedése­ket az újnácizmus terjedése el­len. A volt frontharcosok zsidó szervezetei Párizsban összejöve­telt rendeztek, melyen tiltakoz­tak a nácizmusnak Nyugat-Né­metországban való felújítása el­len. A résztvevők határozatot fogadtak el, melyben az NPD és a volt SS-ek valamennyi szer­vezetének feloszlatását követe­lik. Az olasz Starnpa a bajororszá­gi választásokkal kapcsolatban felteszi a kérdést, hogy az új­nácik előretöréséért nem fele­lősek-e a nyugati nagyhatalmak is. A lap leszögezi: békeszerző­dést kell kötni Németországgal, s véglegesíteni kell az Odera— Neisse határt. A hitlerista antikommunizmus a második világháborúhoz veze­tett. Az újnácizmus előretörése pedig fokozza a harmadik világ­háború veszélyét -*• írja a Com­men, Nagy-Britannia Kommu­nista Pártjának hetilapja. A lap felhívja a haladó angol közvé­leményt, követelje a német bé­keszerződés megkötését, az NDK elismerését és a Német Kommu­nista Párt legalitásának felújí­tását. Bérkövetelési nap Franciaországban Egységesen léptek fel a szakszervezetek Párizs — A két legnagyobb francia szakszervezet, a CGT és a CFDT közös felhívására, egész Franciaországban munkaleállá­sok, tüntetések és nagygyűlések voltak,-a béremelési követelé­sek alátámasztására. Párizsban a rendőrség betil­totta a tervezett tüntető felvo­nulást, ezért naggyülést hirdet­tek a szakszervezetek közpon­ti székházában, a párizsi mun­kások hagyományos tüntetési helyén. A tíz irányból összefu­tó metróvorjalak mint megáradt patakok öntötték a Republique tér közelében levő székházhoz a munkásokat. A sokezres tömeg helyeslő kiáltásaitól kísért szónoki be­szédek követelték a kormány­tól a munkabérek felemelését, a szakszervezeti szabadságot, a munkafeltételek javítását. Per­cekig zúgó helyeslés fogadta a szónokok felhívását a közös harc erősítésére a kormány bér­politikája ellen, s bejelentették, hogy a szerdai tüntető és bér­követelési napot újabb, még hatalmasabb méretű követi. Az OKP elnöksége az árvízkárok megtérítéséről Róma (ČTK) — Az Olasz Kommunista Párt elnöksége szerdán az árvízkárokról tár­gyalt. A párt vezetői az Unitá­ban tegnap közzétett nyilatko­zatukban hangoztatják, hogy a kormány szándékosan bagatel­lizálta a károk nagyságát, hogy ..elhárítsa magáról a felelőssé­get". Ezért az árvízkárosultak megsegítésére előirányzott anyagi eszközök is „csekélyek". Az egyes családoknak kiutalt pénzösszeg sem az okozott kárt. sem az újjáépítésre fordított munkát nem fedezi. ~ Ezért okvetlenül szükséges — hangsúlyozza az OKP elnöksé­ge —, hogy a parlament a kor­mány erre vonatkozó rendele­teit megváltoztassa, és teljes kártérítést adjon a dolgozók­nak, a kis. és középparasztok­nak, az iparpsoknak, kereske­dőknek és a szövetkezeteknek. A helyreállítási munkálatok so­rán pedig elsősorban a népi tanácsokra kell támaszkodni. A mai számban három lon­doni érdekességről szá­molhatok be az Oj Szó olvasói­nak. Tegnap a brit munkaügyi minisztérium megdöbbentő ada tot hozott nyilvánosságra: ä munkanélküliek száma egy hó nap alatt százötezer háromszáz negyvennel emelkedett és elér te az ötszáznegyvenezres re kordszínvonalat. Éz azt jelenti hogy az összes dolgozók 2,3 százaléka maradt munka nélkül Az új szám 1963 óta a legma gasabb, de ha a novemberben szokásos munkanélküliségi szin­tet vesszük alapul, akkor kide rül, hogy legutoljára, öt évvel ez­előtt volt ilyen magas a szo morú „eredmény". Ugyancsak tegnap feltűnés' keltő értesülés szivárgott ki London és Pretoria különös tár gyalásairól. Egyidőben azzal, hogy Bowden, a nemzetközös ségi ügyek minisztere ismét Rhodésiába utazik, Wilson is­mét üzenetet váltott Vorster dél-afrikai miniszterelnökkel Verwoerd utódjával. Az Ewe ning Standard szerint az üzenet Rhodesiával kapcsolatos, de tartalmát homály fedi. Londoni tájékozott megfigyelők azonban úgy vélik, hogy Wilson biztosí­totta Vorstert: Anglia nem ki ván semmiféle szankciókat el határozni vagy eltűrni Dél-Afri­ka ellen, s a Rhodesiával kap csolatos brit politika sem anv SUGÁR ANDRÁS LONDONI TÁVIRATA" Rhodesia, munkanélküliség ­és egy hírlepi kacsa nyira veszedelmes, hogy ettől az Afrika déli részén elterülő „fehér övezet" államainak bár­miféle félnivalójuk volna. És végül a „legkedvesebb" hír, amely Dezséry Lászlóval, a Magyar Rádió jólismert munka társával kapcsolatos. Több mint két héttel ezelőtt a jobboldali Daily Telegraph közölte Fábián Béla, a New York-i magyar emigráció hírhedt tagjának le­velét, amely hírül adta, hogy Dezséryt Budapesten kémkedés vádjával letartóztatták, megkí­nozták és a cellájában megmér­gezték, mert „nem merték meg­kockáztatni a volt evangélikus püspök bíróság elé állítását". Fábián szerint a szerencsétlen Dezséry családdal annyit kö­zölt a magyar „politikai rend­őrség", hogy a börtönben cián­kálival öngyilkos lett. Tegnap, tizenhat nappal a borzasztó hír után, amely ré­mületbe ejtette a békésen reg­geliző brit alattvalókat, a Daily Telegraph kénytelen volt lekö­zölni — a „halott" Dezséry le­velét. Dezséry ugyanis, miután meglepetéssel értesült saját ha­lálhíréről, megírta az angol lapnak, hogy „I am very much alive", azaz „nagyon ls életben vagyok". Hozzáfűzte, hogy Bu­dapesten szívesen látja bárme­lyik angol újságíró, kollegáját, aki meg akar győződni arról, hogy valóban nem mérgezték meg. Bizony, ilyenkor karácsony előtt Angliában inkább pulyká­ról beszélnek, de tegnap az an­gol sajtó asztalán kacsa volt, egy nagy, kövér, dicstelenül kimúlt, és ízetlen hírlapi kacsa. \

Next

/
Thumbnails
Contents