Új Szó, 1966. november (19. évfolyam, 301-331. szám)

1966-11-21 / 321. szám, hétfő

A HAGYOMÁNYOKHOZ HŰEN Csehszlovákia —NDK 11:4 (3:0, 4:3, 4:1) A Ceské Budejovlce-1 jégstadion­ban 9000 íéző volt a szemtanúja a csehszlovák jégkorong-válogatott első Idei erőpróbájának. Ellenfele az NDK csapata volt, amellyel ed­dig 19 mérkőzést vívott. A cseh­szlovák együ'ttes a hagyományok­hoz híven ezúttal ls két vállra fek­tette ellenfelét és megerőltetés nélkül fölényes győzelmet ara­tott. Közepes színvonalú mérkőzést vívott a két csapat. A csehszlovák játékosok elég sok hibát vétettek a védöjátékban dajkálták a koron­got és akadozott az összjáték. A támadó sorok közül a jihlavai trió, és a Nedomanský — Černý kettős nyújtotta a legjobb teljesítményt. A legjobb játékot Nedomanskýtôl látta a közönség. A harmadik tá­madó sor, amelyben két jobbszél­ső Sevčík és Jan Havel játszott, nem váltotta be a hozzátűzött re­ményeket. így már az előkészületi mérkőzésen kiderült, hogy a bal­szélsők kérdése gondot fog okozni a válogatott csapat összeállítóinak. Pittner edző ezúttal pihentette Kok­šot és Prylt, akikkel valószínűleg' a harmadik sort fogja kiegészíte­ni.­A német játékosok közül Buder, Nowy, Karranbauer, Siesche és Hiller játszott a legjobban. Gólütők: Klapáč 5, Nedomanský 2, Jirf Hollk, Jaroslav Holík, Potsch, Cerný, illetve Nowy, Plotka, Kar­raubeuer és Kratzch. Ä külföldi labdarúgás érdekességei Uisass az NSZK új üdvöskéje • Nagy formában van a Liverpool • Kari Marx-Stadt vezet az NDK-ban NÉMET SZK—NORVÉGIA 3:0 (2:0). Játszották Kölnben, 40 000 né­ző előtt. Ez volt a nyugatnémet válogatottnak a VB utáni második mérkőzése. Az elsőt, egy hónappal ezelőtt Ankarában 2:0 ra nyer­te meg Törökország ellen. A nurvégek ellen bét játékos szerepelt a világbajnoki döntőn részt veit csapatból. A gólokat Ulsass (2) és Seeler lőtték. A német együttes legjobbja a fiatal Ulsass volt, aki állandó veszélyt jelenteti az ellenfél kapujára. Ulsass a világbaj­nokságon ínég nem szerepelt az NSZK válogatottjában. Qrbis támadást szerelnek a hazaiak a Slávia Praha férfi kosárlabda bajnoki találkozón. Bratislava— Orbis (Alexi felvétele) Érsekújvári siker az országos női tornászbefnokságon Szlovákia fővárosában rendezték meg az országos ifjúsági női tor­nászbajnokságot. Az első helyet az érsekújvári Eva Kováčiková szerezte meg 36,998 ponttal. Az országos terep­szemle magas színvonalú küzdel­met hozott. Kováčiková esélyes volt az első helyre, azonban a bra­tislavai Krásna ls versenyben volt az aranyéremért, de a gerendán hibát követett el és így csak az ötödik helyen végzett. Eredmények: — összetett: 1. Eva Kováčiková (TJ Nové Zámky) 36,998, 2. Jitka Vojtová (Cheza Lit­vínov) 36,498, 3. Soňa Wagnerová (Slovan Bratislava) -36,099 ponttal. — Lóugrás: 1. Krásna (Slovan Bratislava) 9300 — Korlát: 1. Voj­tová (Cheza Litvlnov) 9366, — Gerenda: 1. Vojtová (Cheza Litvl­nov) 9300 — Talaj: 1. Kováčiková (THJ Nové Zámky) 9366 ponttal. AZ AMATŐRÖK KUPÁJÁÉRT. Az amatőr válogatott csapatok díj­küzdelmében két találkozóra ke­rült sor: Skócia—Vales 1:1, Hol­landia— Anglia 0:1. SZOVJETUNIÓ. A Moszkvai Lo­komotív lejátszotta utolsó bajno­ki mérkőzését, Alma Átában a Kaj­rat csapatával l:l-re játszott. A Lokomotív a -bajnokság 16. helyén végzett. NÉMET DK. A bajnokság élén a Kari Marx-Stadt csapata áil, amely szombaton Jurtában 0:0-ra játszott a Carl Zeiss együttesével. A ve­zető csapatnak két pont előnye van a második helyen álló Hansa Rostock előtt, amely legutóbb a Vorwärts Berlint 2:l-re győzte le. Lipcsében helyi rangadóra került Sorsoltak a VVK-ra A Vásárvárosok Kupájának 3. fordulójára Zürichben megejtették a sorsolást. Ez a következő: 1. csoport: Juventus vagy Vito­rla Setubal—Dundee liiited, Leeds United—FC Valencia. " 2. csoport: FC Burnley—AC Na­poli, Lokomotív Leipzig—Benfica vagy Spartak Plovdiv. 3. csoport: AC Bologna vagy Sparta Praha—West Bromwich Alblon, " FC Kilmarnock—La Gan­toise Gent. 4. csoport: Dinamó Zágráb—Di­namó Pitesti Bukarest, Eintracht Frankfurt—Ferencváros. A harmadik forduló valamennyi mérkőzését február végéig kell le­játszani. A harmadik fordulóban az előirt csapatok az első mérkőzés pályaválasztói. A negyedik fordu­lóban az egy csoporthoz tartozó csapatok kerülnek össze. sor, melyet a Lokomotív nyert meg 2:0-ra a Chemie ellen. SKÓCIA. A bajnok Celtic ide­genben mérkőzött, de 5:4-re nyert, s így változatlanul vezet. A má­sodik helyen álló Rangers otthon mérkőzött, és 4:0-ra győzöttr Még két érdekes eredmény: Dundee— HIberdian 2:1, Kilmarnock—Fal­kirk 3:0. ANGLIA. A 17. forduló után vál­tozatlanul a Chelsea áll az élen, jelenleg 24 pontja van. Egy pont­tal előzi meg a formába lendült Liverpool csapatát, amely szomba­ton 5:0-ra nyert a múlt évi baj­nokság második helyén végzett Leeds United ellen. Érdekesebb eredmények: Arsenal—Fuiham 1:0, Chelsea—Sheffield United 1:1, Lei­cester City—West Bronwich Al­bion 2:1, Manchester City—Ever­ton 1:0, Sheffield Wednesday— Tottenham Hotspur 1:0. Laiyinyina búcsúja Szovjet Üzbegisztán fővárosa Taskent, ahol Larissza laiyi­nyina tíz évvel ezelőtt kiharcol­ta a repülőjegyet a mellbournei olimpiai játékokra, pénteken bú­csút vett a világhírű tornásznőtől, aki befejezte sportpályafutását. Ez a meghitt ünnepség a Szov­jetunió ors/ágos tornászbajnok­ságának első napján zajlott le. A kétszeres abszolút világbajnokot és abszolút olimpiai bajnokot, aki sportpályafutásán 150 érmet szer­zett, visszavonulása alkalmából a kiváló sportsikerekért éremmel tüntették ki és ajándékokkal hal­mozták el. A gratulálok között ott volt a 32 esztendős Larissza Latyinyinová utódja, a legszebb reményekre jogosító Natalia Ku­csinszká is. Csehszlovákia-Svájc 19:7 (9:4) A svédországi kézilabda-világ­bajnokságra készülő csehszlovák válogatott szombaton előkészületi mérkőzést játszott Salnt Gallenben Svájc csapata ellen. A csehszlo­vák kézilabdázók minden tekintet­ben felülmúlták ellenfelüket. Fő­ként technikai s erőnléti fölényük domborodott kl. A hazai együttes csak a mérkőzés elején volt egyen­rangú ellenfele a csehszlovák csa­patnak. A svájciak jól kezdtek, és ered­ményesen védekeztek. A 13. perc­ben 4:3-ra vezettek. Három perccel később már döntetlenre állt a mér­kőzés, és a félidő végéig a cseh­szlovák együttes ötgólos előnyre tett szert. Szünet után a csehszlovák kézi­labdázók uralták a mezőnyt és 12:4 re elhúztak. A 37. percben született meg a svájciak ötödik gólja. A mérkőzés hátralévő ré­szében a csehszlovák játékosok ál­landóan ellenfelük térfelén ta­nyáztak. A csehszlovák válogatott legjobb dobója Brűna volt, aki hatszor vette be a svájci kaput. A svájci együttes részéről Glaus és Wick volt n legeredményesebb, két-két góllal. A bukarestiek győzelme A bukaresti-Floreasca-sportcsar­nokban befejeződött a Bukarest Kupáért kiírt nemzetközi női ké­zllabda-torna. Az utolsó napon a Bukarest—Budapest, valamint a Belgrád—Bukarest utánpótlás találkozóra került sor. Bukarest női csapata 15:6-ra, Utánpótlás együttese pedig 14:7-re győzött. A tornát Bukarest csapata nyerte. • Magyarország jégkorong-vá­logatottja az NDK utánpótlás csa­patával két mérkőzést játszott Budapesten. Az elsq találkozót a németek 7:0-ra nyerték, a máso­dik 3:3-ra végzőit. VITRAI TAMÁS TELEFONJELENTÉSE Kapuzárás a Magyar NBI-b en VfireHeniM iefl imjno k n Vosns Az utolső forduló tulajdonképpen már csak a harmadik hely szem­pontjából volt érdekes. Ez is hamarosan eldőlt, amikor a rádió helyszíni közvetítéséből kiderült, hogy a várakozásnak megfelelően a Tatabánya könnyedén nyert otthonában a Salgótarján ellen. Még­is jutott izgalom erre a fordulóra: Ritkán látható nagy küzdelem kerekedett i gólkirályságért, amelyben hosszú hetek óta állt a harc Farkas, Bene és Albert között. A mai fordulóban először Al­bert zárkózott fel két vetélytársa mellé az első félidőben szerzett I gólsorozatával. Bene is rákapcsolt, a Dózsa mindhárom gólját ő Ifit­1 te és az élre szökött. Amikor azonban a győriek 3:2-es vezetése után 3 perccel a mérkőzés belcjezése előtt Farkas tejesgóllal egyen­lített ez a gól egyben azt is jelentette, hogy a> idei év válogatott mérkőzéseinek legeredményesebb csatára egyben gólkirálya is lett I a bajnokságnak. Jellemző a nagy viadalra, hogy az utolsó forduló 29 góljából 11-et a nagy liármas lőtt. Végeredményben 25 góllal Farkas győzött, a második helyen egyaránt 24—24 góllal Albert és Bene, mögöttük 20 góllal Puskás, a Vasas másik gólzsákja végzett. 1966. XI. 21. VASAS—GYŰR 3:3 (1:1) Vezette Müncz. Góllövők: Farkas (3), illetve Szaló, Mészöly (öngól) és Varsányi. A tét nélküli mérkőzés élvezetes küzdelmet hozott. Különösen a győrlek igyekeztek megállni a he­lyüket a bajnok Vasassal szem­ben. Ez annyira jól sikerült, hogy ha gólhelyzeteiket jobban kihasz­nálták volna, a győriek akár meg • S nyerhették volna a mérkőzést, így azonban a Vasas veretlenül szerezte meg a bajnoki címet. Jók: Mészöly, Berendi, Molnár, Farkas, illetve Kiss, Szánlel, Szaló és Somogyi. HONVÉD —DUNAÜIVAROS 2:1 (1:0) Vezette Sós G. Góllövők: Tuschin­ger, Katona, illetve Nagy F. A Honvéd győzelme megérde meltnek mondható, bár kis híján meglepetés született. A helyzetek kihasználásában azonban a Duna­újváros gyengélkedett. Jók: Vágl, Tuschinger, Sipos, Katona, illetve Acél, Csepecz és Li­geti. DÓZSA—DIÓSGYŐR 3:0 (1:0) Vezette Fehérvári. Góllövő Be­ne (3). Végig a Dózsa irányította a já­tékot, csupán az volt a kérdéses, milyen arányban nyernek a lila­fehérek. Jók: Bene (a mezőny legjobbja), Káposzta, Csordás, Nosko, illetve Kiss, Szucsany és Hajas CSEPEL—MTK 2:0 (1:0) Vezette Petrik. Góllövők: Sebes­tyén, Kalo. Közepes mérkőzésen az MTK több helyzetet dolgozott ki, azok ki­használására azonban csatárainak nem volt ereje. Jók: Rottenbiller, Sebestyén, Fa­ludi, illetve Csetényi, Dunai, Lacz­kú. PÉCS—DOROG 3:1 (1:1) Vezette Somlai. Góllövők: Daka (3), Illetve Horváth. Mindössze 500 néző volt kíváncsi a mérkőzésre, amelyen nagyon gyenge játékban Daka gólképes­sége döntött a pécsiek javára. Jók: Moritz, Rónai, Daka, illet­ve Sáros, Molnár és Horváth. TATABÁNYA—SALGÓTARJÁN 4:1 (1:0) Vezette Hegyes. Góllövők: Cser­nai (21, Menczel, Szuromi, illetve Kocsis. A lélektelenül és szétesően ját­szó Salgótarjánnal szemben fél­gőzzel ls könnyen nyert a Tata­bánya és ezzel a harmadik helyen végzett. fók: I.aczkó, Csernai, Szuromi, illetve Kocsis és Básti. FERENCVÁROS—ÓZD 6:0 (5:0) Vezette Vadas J. Góllövők: Al­bert (5), Szőke. Az első félidőben teljesen egy­oldalú volt a játék. A második félidőben az ózdiak védelme már Jobban zárt. Jók: Albert (a mezőny legjobb­ja), Páncslcs, juhász, Szűcs, Illet ve Vasvári és Murányi. A MAGYAR NB I VÉGEREDMÉNYE w Á ZJS Brno nyerte a kosárlabda rangadót A férfi kosárlabda liga hét végi kettős fordulójának slágere a két éllovas, a ZJS Brno és a VŠ Praba találkozója volt. A félidőben ínég a vendégcsapat vezetett 8 kosárral. Szünet után feljött a brnói csapat, behozta hátrányát és 18 pontos győzelmet aratott. A VŠ Praha szombaton Bratislavában a Sláviával mérte össze ere­jét, és Zídek ponterős játékával — 43 pontot szerzett — biztosan szerezte meg a két pontot. A bratislavai Slávia vasárnap kárpótol­ta magát és 5 ponttal legyőzte az Orbis Prahát. A Prágában vendég­szereplő Iskra Svit alul maradt a a Sparta Prahával szemben a I harmadik helyéit folyó küzdelemben. 1. Vasas 21! 17 9 II 67:27 43 2. FTC a 16 5 5 71:33 37 3. Tatabánya 26 12 8 S 41:18 32 4. C. Dózsa 26 13 fi 7 67:39 32 5: Győri ETO 26 11 9 6 38:29 31 6. Bp. Honv. 26 14 3 H 46:43 31 7. P. Dózsa 26 8 13 5 29:30 29 B. Csepel 26 10 7 H 32:37 27 9. Diósgyőr 26 11) 4 12 30:31 24 10. MTK 26 7 li 13 28:49 20 11. Salgótar. 28 fi 6 14 24:40 18 12. D.-újváros 26 4 9 13 19:37 17 13. Ózd 26 4 4 18 31:73 12 14. Dorog 26 2 7 17 24:61 11 A női kosárlabda liga meglepe­tése, hogy a KPS Praha otthoná­ban 15 pontos vereséget szenve­dett a VŠ Prahától. A Lokomotíva Bratislava biztosan szerezte meg a győzelmet Idegenben, míg a Lo­komotíva VSŽ Košice számára ott­honában ls túl kemény diónak bi­zonyult az Iskra Kyjov. Eredmények. — Férfiak: ZJS Brno— Orbis Praha 92:71, Sparta Praha—Baník Prievidza 92:74, Slá­via Bratislava—VS Praha 72:89, NHKG Ostrava—SpartcTk Žižkov 94:73, Dukla Olomouc—CH Pardu­bice 92:61, SlavoJ Vyšehrad—Iskra Svit 74:82, Sparta Praha—Iskra Svit 74:63, SlavoJ Vyšehrad —Baník Prievidza 69:71, ZjŠ Brno—VŠ Pra­ha 101:83, Dukla Olomouc— Tesla Žižkov 106:77, NHKG Ostrava —CH Pardubice 102:65, Slávia Bratisla­va—Orbis Praha. 61:56. Nők: KPS Brno—Sparta Praha 61:54, ZJŠ Brno—VŠ Praha 62:60, Röplabdázók a November 17. Serlegért Vasárnap bonyolították le a No­vember 17. serlegéért rendezett nemzetközi. torna záróküzdelmeit. A két csoportból Csehszlovákia, Románia, a Szovjetunió, és az NDK jutott a döntőbe. A két továbbju­tó magával vitte a csoportban egymás ellen játszott mérkőzés eredményét — Csehszlovákia—Ro mánia 3:2, és Szovjetunió—NDK 3:2. Az 5.-7. helyért először Len­gyelország és Franciaország fő­iskolás röplabdázói léptek pályá­ra. A lengyel csapat az elvesz­tett első játszma után magára ta­lált, és 3:1 arányban megnyerte a találkozót. Az elsőségért folyó küzdelem­ben Románia 3:2-re győzött az NDK ellen. Az esélyesebbnek tar­tott NDK kezdetben lebecsülte el­lenfelét. A románok nagy lelke­sedéssel vetették magukat a küz­delembe és ez meghozta gyümöl­csét. Lokomotíva Ústi nad Labem—Slo­van Bratislava 54:63, Slovan Orbis —Lokomotíva Bratislava 67:63, Or­bis Praha—Slovan Bratislava 74:77, ZJŠ Brno—Sparta Praha 40:75, KPS Brno—VS Praha 48:63, Lokomotíva Ústi nad Labem—Lokomotíva Bra­tislava 46:68, Lokomotíva VSZ Ko­šice—Iskr- Kyjov 47:6a Ú| birkózó bajnokokat avattak Pizeňhen A fiatalok előretörése jellemez­te a Plzeňben lebonyolított orszá­gos kötöttfogású birkózó-bajnok­ságot. A tavalyi bajnokok közül csak kettőnek — a chomutovi Krupárnak és a plzeni Kasslhak sikerült megvédenie tavalyi első­ségét. A bajnokságon több meglepetés született. A legalacsonyabb súly­csoportban Macho. aki a bajnoki cím első számú esélyese volt, sé­rülése miatt kénytelen volt vissza­lépni és ezzel megkönnyítette a szép reményekre Jogosító Zeman útját első bajnoki aranyérme felé. A legizgalmasabb és a legszín­vonalasabb küzdelem a 70 kg-os súlycsoportban volt. Csak az utol­só fordulő döntötte el a végső sorrendet és hozta meg Krupár győzelmét. Váratlan fordulatokban gazdag küzdelmet hozott a 87 kg­os súlycsoportban a tavalyi bajnok Kormaňik és a rendkívül tehet­séges Urban párharca. Kölcsönös találkozójuk döntetlenül végződött s miután többi ellenfelük felett mindketten kétvállas győzelmeket arattak, már az utolsó forduló előtt bizonyos volt, hogy a test­súly fog dönteni. Kormaňik nem tudta tartani súlyát és a vasárna­pi ellenőrzés során kiesett a ver­senyből. Eredmények: 52 kg-ig Zeman (Dukla Hodonin), 57 kg-ig Kassel (Lokomotíva Plzeň), 63 kg-ig Svec (CH Praha), 70 kg-ig Krupáŕ (VTZ Chomútov), 78 kg-ig Loukota (Sko­da Plzeň), 87 kg-ig Urban (Union Teplice), 97 kg-ig Prenosil (Union Teplice), 97 kg-ig Kubát (VTZ "b nmutov 1. Végei ért o „Prágai Korcsolya" verseny Mašková remekelt Szombaton a késő esti órákban véget ért a Prágai Korcsolya el­nevezésű nemzetközi műkorcsolyá­zó-verseny. A nők vetélkedésében csehszlovák siker született. Hana Mašková, aki a kötelező gyakor­latok után minimális előnnyel ve­zetett a magyar Almássy Zsuzsi előtt, ragyogó kürt futott, és fö­lényesen szerelte meg az első he­lyet. Mašková valamennyi dupla ugrását tökéletes biztonsággal mutatta be és a zenével kitűnő összhangban tutott. Almássy ugrá­sai jóval alacsonyabbak voltak és elrontott egy dupla axelt. A töb­biek közül említést érdemel Gaä­pareová, aki nagyon szép szabad korcsolyázást mutatott be. Végeredmény: 1. Mašková (Cseh­szlovákia) 9/1732,3, 2. Almássy •(Magyarország) 13/1705,8, 3. Nest­ler (Ausztria) 32/1587,7, 4. Claus ner (NDK) 38/1580,9, 5. Gašparco­vá (Csehszlovákia) 44/1566,6 ...9. Výchová (Csehszlovákia) 74/1494,6. A párosok versenyében a nyu­gatnémet Glockshuber—Danne megismételte tavalyi győzelmét. A győztes páros szép ugrásokat és kitűnő emeléseket mutatott be. Kürjükből nem hiányzott az űrspi­rális sem, amellyel tavaly a Be­louszová—Protopopov pár lepte meg a műkorcsolyázás híveit és szakértőit. A második helyet ls nyugatnémet kettős szerezte meg. A csehszlovák párosoknak nem si­került betörniük az élmezőnybe. A végső sorrend: 1. Glockshu­ber-Danne (NSZK), 7/236, 2. Hau­se—Heflner (NSZK) 15/230. 3 Stei­ner—Walther (NDK) 30/221.9 .. 7. Šramek testvérpár (Csehszlová­kia) 43/217, 8. Wlachowská —Bar­tosiewicz (Csehszlovákia) 56/211,2. A Prágai Korcsolyáért rendezett verseny beváltotta a hozzáfűzött re­ményeket. A csehszlovák élver­senyzők biztató formában verse­nyeztek. A győzelmet mind a négy számban a tavalyi győztesek sze­rezték meg.

Next

/
Thumbnails
Contents