Új Szó, 1966. november (19. évfolyam, 301-331. szám)

1966-11-02 / 302. szám, szerda

Deres fejjel is fiatalon Csontos Vilmos: Új szerelem című kötetéről „En azt sohasem hangoztattam, Hogy erény ez: csak itt maradtam Közöttetek, szépen, szegényen, Testvér-parasztok, árva népem". (Veletek vagyok, 1931.1 /"^sontos Vilmos lelki alkatában a következő vonások vannak túlsúlyban: „a szelídség, a szerénység és sokszor az önemésztő érzékenység. Ezek a lelkivonások determinálják a Csontos-versek belső és külső konstrukcióját, eszmei és formai felépítését. Halk, sokszor az intimitásig letompított hang, őszintén, de vergődő s fájdalmas szemérmességgel feltárt érzések és kérdésfeszegetések, zárt versszerkezetek, hagyományos formák, választékosságra törekvő, de egyszerű nyelv — ezek Csontos költészetének legjellemzőbb vonásai és ismertetőjelei" — állapította meg Turczel Lajos, költőnk ötvenedik születésnapja alkalmából írott tanulmányában. E megállapításnál aligha lehet tömörebb és találóbb jellemzést adni Csontos sajátos költészetéről és emberi alapállásáról. Azért is idéztük e sorokat, mert Csontos legújabb verseskötetére vonatkoztatva ls helytállónak tartjuk. Ami a versformákat illeti, a költő mindjárt kötete első két sorában leszögezi ú) verseinek ars poeticáját: „Nem akarok szerkezeti szabályt, formát bontani, / gondolattal terhes verset tudok így ts mondani", s elveti a „kiábrándító szóroncs-törmelékkel" teli verseket. Az idézett Eszméitető című, elmélkedő-emlékezö költeményében, mely egészében véve figyelemre méltó, azonban Csontos mintha maga is hátat fordítana a „hagyományos formáknak", hisz a hosszú verssorok, a „szabálytalan" strófák, a vers dinamikus felépítése, a gondolatoknak a rímek és a ritmus medréből kicsapni kívánkozó szenvedélyes áradása új vonásokat sejtet Csontos puritán, szigorú őszinteségű költészetében. Csontos egész eddigi költészetében kimutatható múltjának, munkás-paraszti életformájának vállalása, szülőföldjéhez, „testvér-paraszt, árva népéhez" való hűsége. Kitartó ragaszkodását azokhoz, akikkel „együtt indult", és együtt „érkezett", a mottóként idézett, 1931ben írt Veletek vagyok című hűségverse s új költeményei {Nem elég egyszer. Gyalogút, Nyár, Csigaház stb.) egyaránt bizonyítják. E verseiben érzelgősség nélkül benne cseng a természet: „a nagy ég azúrja", a „sugárözön", a „kalász" gyermeki őszinteségű és tisztaságú csodálata és szeretete. Érzelmeit, hangulatait költőileg érett, tökéletes strófákban rögzíti. k^iesterségbeli hibát csak ritkán vét egy-egy ragrímmel (szépség-vénség), szószátyár vagy banális verssorral. („Mi célból folytatja lépteit",, „Ha dalolni kezd a szív madara"). E versei közül a légszebb s a legnagyobb műgonddal kidolgozott a minden sorával megható Csigaház, melyet csak közvetetten lehet hűségversnek nevezni. —

1— , Csontos Vilmos már hatvanadik éve felé közeledik, s négy évtizedes életmű áll mögötte. „Hosszú volt az út ideáig" érnie. S nemcsak hosszú, hanem nehéz is, mert „űzte a nyomor" s „lángoló tűzben és vérben" kellett járnia. Előfordult, hogy eszmei kísértésekkel, bizonytalanságokkal kellett megküzdenie, míg szilárd világnézeti megalapozottságú szocialista költővé érett. A ma: a szocializmus és a jövő: a kommunizmus eszméihez való hűségéről új verseiben is bizonyságot tesz. (Május, A párthoz, Ki járt előttem). A párt neve a költő számára egy lett a szabadsággal és az élettel; történelemalakító küzdelmeiről hódolattal emlékezik: „Kevés a szó, mely elmondfa, tenned / mit kellett negyven éven át értünk". Költőnket izgalomban tartja az emberiség sorsának alakulása, a háború és a béke kérdése is. Egyes verseiben a háborútól való félelem-érzése sejtelmes, nyomasztó képekben bukkan elő. A hatalmasokat az egyre növekvő veszélyre figyelmezteti. Az Ének egy kormos fáról című versében a második világháború szívbemarkoló, keserű emlékét idézi, s az emberhez méltatlan megpróbáltatások értelmetlenségén töpreng. „Haj, akik küldtek, nagyon becsaptak / s hogy ott voltunk, jaj, micsoda szégyen!" — kiált fel, s e felkiáltással int: ne engedjétek, hogy e szégyen mégegyszer megismétlődhessen 1 A költő hisz az emberiség erejében, hogy megőrzi a „drága ajándékot", a békét. E hitének Vemhes az idő című egyszerű, szép versében ad hangot — frázisok nélktll. Dégi történet című zsánerképszerű „eszmefuttatásában" specifikus csehszlovákiai magyar problémát feszeget: Balog József csallóközi magyar paraszt fia „egy világot rendít meg" a költőben: „Három nyelvet megtanultál, / s anyanyelved, jaj elfelejtetted". Sajnos, e jelenség nemzetiségi életünk. eleven problémája. Az okokat azonban nemcsak az új környezetben, hanem a szülők mármár beteges anyagi központú jövőlátásában is kell keresnünk. Erre figyelmeztet a költő. Csontos, akinek annyi küzdelmes éven át „gyalu törte tenyerét, kasza húzta vállát", tiszteletre méltóan megőrizte fiatalos erejét, lendületét és életkedvét, s „mindig örökké / csak tavaszba lát, / csak májusban hisz és nyarat remél. / — A hajszála hiába fehér." Optimizmusa, az ember és a munka szeretete, az élethez való ragaszkodása, nyugtalan tennivágyása, a szépre a nemesre, az emberire való fáradhatatlan törekvése nyomon követhető kötetének elejétől végéig, s áthatva szinte minden versét, sajátos, fiatalos jelleget ad egész költészetének. E jelleg formailag abban nyilvánul meg, hogy a költő előszeretettel használ jambikus, pattogó ritmust, rövid verssorokat és zárhangokkal végződő rímeket; a rímelő szavak gyakran csak egy-két szőtagosak (pl. T,ánc hevét lobbantom, / dobbantok. / Roppanjatok rozsdás / abroncsok. / Öreg hordó, borod / loccsanjon."; szép — ízét; át — lát; ég — hűség stb.). E megállapítás létjogosultságát verseinek feszülő szerkezete és derűs hangvétele is igazolja. A költő lelki örökifjúságának köszönhetjük, hogy újra felcsillant szerelmi lírája is. Az érett férfi — érett szerelmeszeretete csendül fel e verseiben, melengető, őszinte, önzetlen hangon. Szerelmi lírájának az ad sajátos színezetet, hogy a költő szerelmi érzése együtt szólal meg a természet és az ember szeretetével. Csontos nagy érdeme a tartalom súlyosságára és a formai tökélyre való törekvése. Ezt programszerűen, tudatosan is vallja: „Én a nehezebbet vállalom: / Súlyos légy dal, mint a fájdalom". A formai igényességre, a nyelvi tisztaságra és szépségre bizonyítékul szintén nem egy versét idézhetnénk. (Régi dal, Csigaház, Tánc, Gyengeség stb.). E szempontból különös figyelmet érdemel Alkonyatkor című bájos, ragyogóra csiszolt, népdalra emlékeztető verse. Csontos költészetének van még egy sajátos Jellemvonása: a természetes, mindenki számára érthető életbölcsesség. E filozófia az élet értelmét és törvényeit kutatja, a megismerés tárgyaként a mát állítja a költők és olvasóik elé. E bölcselet az önzetlenséget hirdeti s kéri számon az emberiségtől. /•"sontos új versei nem a kozmoszbatörés Jegyében fogantak, de a költőben él a világba tárulkozás és a tágasabb térben való mozgás Igénye. Csontos egyszerű, de biztos eszközökkel fejezi ki a szépet. Az „Űj szerelem" érett költő igaz szívvel küldött becses ajándéka költészetünknek. Kövesdi János A 1 ndrds bácsit mindenki Ismeri a kis gömörl faluban. Csendes, kimért beszédű parasztember. Ritkán szól, de ha rávetemedik a beszédre, ízesen folyik bafsza alól a szó. A borocskát meg olyannyira kedveli, hogy a szomszédból is megérzi a szagát. A borospohár mellett egyszeriben megélénkül s úgy megereszti a hangfát, hogy belerezdül az ablak. Legutóbb, amikor odahaza jártam, az egyik ismerősömnél összeakadtam András bácsival. Mondanom se kell, hogy itóka is került az asztalra, így hát András bácsit sem kellett biztatni a beszédre. — Tudja-e, öcsém — mondta ragyogó arccal, milyen jól éreztem én magam a Balatonon? — Csak nem a Balatonon volt, András bácsi? — Ott én, fiam. A Balatonon. — Nem gondoltam volna, hogy még oda is elkerül? — En sem — mosolyog a bafsza alatt —, de hát így hozta a sors. futalomklrándulás volt ez, fiam. — A szövetkezet? — Az a. A szövetkezet invitált meg ben— Meghiszem azt. Olyan az a Baricskacsárda, mint a mese. Tudfa, fiam, gyertyák égnek az asztalon, oszt olyan kis üstökben rotyog a bográcsos. Ilyet Kirándult a szövetkezet nünket, a fó munkáért. — Ez bizony szép dolog. Jól tette a szövetkezet, hogy elküldte magukat a Balatonra. — En ts azt mondom, öcsém. Mert régen éreztem magam olyan jól, mint a Balatonon. Hallottam én már nagyon sokat arról a nagy pocsolyáról, de bizony nem gondoltam volna, hogy olyan szép ott a világ. — Merre jártak, melyik helyen? — Jártunk ml mindenfelé. Véges-végig. — Körülutazták a Balatont? — Köriül hát, busszal mentünk, tehettük. — Gyönyörű az a nagy víz, ugye? el se tudtam volna képzelni. De a bor... a bori Hát azt nem lehet elfelejteni, még most is a nyelvem alatt érzem az ízét... — Csodálatos, ugye, a balatoni alkonyat? Mikor lassan alászáll a nap és ezerszínű fényi ben ragyog a víz .., András bácsi bólogat és nagyot hörpint a pohárból. — Az ám, az alkonyat. Alkonyatkor értünk a szántódi révcsárdába. Micsoda alkonyat volt az abban a csárdában! Folyt a bor, mint a víz. Annyit még nem daloltam életemben. Bufiialodott, mire hazakecmeregtünk. — Látta a vitorlásokat, András bátyám? Mintha fehér pillangók ringatóznának a kék vizén. —Víz, kék víz? Az ts valami? A badacsonyi bor, a csárdában. Haf, ha még egyszer eljuthatnék odat A badacsonyi csárdát még a koporsómban ts megemlegetem ... — Milyen simogató a Balaton vize. Hányszor mártózkodott meg benne, András bátyám. — Hallja-e, fiatalember?! — üt az asztalra mérgesen András bácsi. — Mtt akar maga folyton a vízzel? Erdekei is engem a maga vize! Marhának való a víz, nem embernek. Ha még egyszer a vizet említi, Isten bizony itthagyom. Mit gondol, a víz kedvéért tettem meg azt a nagy utat, vagy ml? En a csárdákra voltam kíváncsi, na!... Ha tudná, micsoda felséges hely az a földvári flekkenezö. Az egy olyan takaros kis csárda, hogy hét országban nem látni olyat... Na, de igyunk is ... I —des

— Fö feladat: a munka koordinálása ANNAK ELLENÉRE, hogy az utóbbi időben a kulturális életben minden vonalon számottevő fejlődés történt — új csoportok és új munkaformák alakultak ki — még mindig gyakori, hogy a kultúra zászlóvivői távolról sem dolgoznak úgy, mint ahogy dolgozhatnának és ahogy dolgoznánk kellene. Leginkább két fogyatékosság ész^ lelhető: az egyik a tagoltság, a másik a tervszerűtlenség. Bár az irányelvek mindenütt jók: meghatározott mederbe próbál* ják terelni a szervezetek és az intézmények munkáját, sokak tevékenységét még mindig az ösztönösség, a máról holnapra élés, az „apropó"-szerűség jel* lemzi... Játsszunk valamilyen színdarabot, rendezzünk valamilyen irodalmi estet, jó lenne valamilyen előadás ... Számos helyen a lő súlyt a rendezvény tényére és nem a tartalomra, a mondanivalóra helyezik. Pedig a rendezvények, legyenek azok akár népművészeti, akár népművelési vonatkozásúak, csak akkor lehetnek jók és csak akkor tölthetik be fontos szerepüket, ha az igényekből és a lehetőségekből jndulnak ki. S ha nem „valamiről", hanem arról szólnak, ami a nézőket és a hallgatókat leginkább érdekli. Egészségtelen jelenség a tagoltság is. Ez leginkább abban nyilvánul meg, hogy számos faluban kulturális együttes dolgozik a Csemadokban, a CSISZ* ben és a többi szervezetben, ugyanakkor még „önálló" együttesek működnek a szövetkezeti kluboktan és az iskolákban is. Előfordul, hogy két együttes más-más helyen egy* időben rendez műsort. Mindez régi jelenség, beszéltünk is róla már többször. Újra és újra azért tesszük mégis szóvá, hogy rámutassunk: kulturális életünkben a jelentős sikerek ellenére még mindig sok az orvosolni való. Egy szót sem szólhatnánk, ha a tagoltság a nemes versengést szolgálná, ha az egyik csoport azért dolgozna külön, hogy megmutassa: többet, jobbat tud és akar mint a másiik. A különállásnak azonban legtöbbször az az oka, hogy a bevétellel az együttes önállóan akar gazdálkodni. AZ Oj GAZDASÁGIRÁNYÍTÁSI elvek szerint az együtteseknek valóban abból kell magukat eltartaniuk, amit megkeresnek. Az önállóságnak ez a formája helyes. A hiba ott kezdődik, amikor az önállóságra irányuló törekvés leple alatt az önzés dominál és mindéin más szempontot mellőzve az anyagi érdek kerül előtérbe. Más vonatkozásban, de .az „önállóságnak" eléggé helytelen gyakorlatával találkoztunk a napokban Losoncon. A Korunk ifjúsági klub egy jó és dicséretre méltó ötletet realizál* va, megrendezte a Madách-napokat. A szervezést azonban úgyszólván teljesen a saját erejével végezte, holott az akció, amely már a nevénél fogva is túlnőtt a helyi kereteken, azt igényelte, hogy a munkából mások is, a városi és járási szervek mindegyike részt vállaljon. Erre viszont nem kerül* lietett sor, mert a korunk neim is kérte az említett szervek segítségét. A módszerbeli hibáért neoi az Ifjúsági klubot marasztaljuk el. Kezdeményezéséért és sok erőfeszítést igénylő munkájáért a Korunk elismeiést érdemel. Az esetet csupán azért említjük, hogy aki mindent egyedül, magára hagyva igyekszik elvégezni, rosszul értelmezi az önálló• VELENCÉBEN a közönség csak kis számban látogatta a jelenkori zene XXIX. biennalejának hangversenyeit. Egyetlen esten volt csak telt ház a Teatro La Feliceben: Szvjatoszlav Richter zongorakoncertjén. A biennalen bemutatott új művek közül a legnagyobb sikere Luigi Nono „Az erdő fiatal és teli élettel" című háborúellenes oratóriumának volt. • KODÁLY ZOLTÁN legutóbbi amerikai útjának tiszteletére „Zoltán" címmel hosszan játszó dzsesszlemezt adtak ki Amerikában. A lemez méltó színvonalú feldolgozásban a nagy magyar komponista műveinek dzsesszátírását tartalmazza. ságot és távolról sem érhet el olyan eredményt, mint azolk, akik összefognak és a feladatokat közös erővel végzik. Az utóbbi időben az együttműködést illetően több fogya* tékosságot tapasztaltunk az üzemi és szövetkezeti klubok tevékenységében is. A klubok anyagilag rendszerint jobban állnak, mint a szervezetek, mert az üzemeknek és a szövet* kezeteknek van miből támogat* niuk a kultúrát. A jobb munka-, lehetőségek láttán a szervező* tek együttesei gyakran szívesen dolgoznának klubokban. Ám, a klubok vezetősége legtöbbször csak abban az esetben egyezik bele a közös munkába, ha az együttesek címlegesen is át* mennek hozzájuk. Vagyis, ha a rendezvényeken a csoport nem úgy szerepel, mint az illető szervezetnek és a klubnak, hanem csak mint kizárólag i klubnak az együttese. A klubok vezetői ehhez a hirdetmények és a plakátok elkészítésekor is furcsa módon ragaszkodnak. A' szervezetek ugyanezt teszik. Gyakran ebből a rosszul értelmezett „lokálpatriotizmusból

1' adódik a sok félreértés és a sok huzavona. Márpedig nem a név, hanem a műsor, a teljesítmény a fontos. Jó munka esetében bármily néven szerepel vala* melyik csoport, tiszteletet meg* becsülést szerez. A tisztelet és megbecsülés pedig a legjobb értékmérő, a legjobb névjegy. AZ ÜJ IDÉNY beköszöntésével, új feladatok várnak elvégzésre a kulturális munkában is, A megnövekedett feladat azon* ban, amelyet egyrészt a párt XIII. kongresszusának határoza* ta, másrészt az emberek egyre fokozódó igénye állít a kultúra munkásai elé, csak úgy teljesít* hető, ha minden vonalon klkü. szöböijük a szervezés és az irá* nyitás fogyatékosságait. A kifogástalan irányítás és szervezés, a jó és változatos kulturális munka érdekében sokat tehetnek a társadalmi és tömegszervezetek. Nem utolsó. sorban az ő kezdeményezésű* kön múlik, hogy hol, milyen együttesek alakulnak és milyen népművelési eszközök honosod* nak meg. A legnagyobb felelős* ség mégis a helyi nemzeti bi* zottságoké. Ahol a helyi nemz©* ti bizottság jól dolgozik, jól tervezi és Irányítja a kulturális munkát, ott az eredmény i« számottevő. Ahol viszont « legjobb esetben is csupán tervet készít, vagy körlevelet ad kl, ahelyett, hogy konkrét anyagi és erkölcsi segítséget nyújtana és a gyakorlatban ellenőrizné a munkát, ott az „eredmény" leggyakrabban a semmivel egyenlő. Előfordul, hogy a szükségletet, (a gazdasági, társadalmi és kulturális különbségeket), már a tervezésnél sem veszik tekintetbe. Sablonterveket készítene* (ha egyáltalán készítenek) amelyek egy-két változtatással szinte évről évre azonosak. Rendszerint az ilyen helyeken elégtelen a kulturális életre vonatkozó tervek koordinálásra ls. Pedig feladatát a helyi nemzeti bizottság csak akkor teljesíti, ha nemcsak Irányítja, hanem egyezteti is a különféle szervezetek és intézmények munkáját. EZT MOST annál is inkábfc fontos tudatosítani, mert a prágai Központi Népművelési Tanács a párt XIII. kongresszusának határozata alapján, megtárgyalta és jóváhagyta az 1967es év fő népművelési feladatait. Az irányvonal szerint jövőre többek között a dolgozók iskolánkívüli oktatásáról történi gondoskodás, az esztétikai nevelés fejlesztése, valamint a kulturális érdektevékenységről, a társas szórakozásról és a munka utárnl pihenésről történő gondoskodás kell hogy képezze a népművelés dolgozóinak, nem utolsósorban a kulturális élet szervezőjének és irányítójának, a helyi nemzeti bizottsá* goknak a munkáját. Az elvégzésre váró feladatot mind a helyi nemzeti bizottságok, mind mások, csak a helyes irányítás, szervezés és tervezés megteremtésével, a munka koordinálásával, a szoros együttműködés kialakításával teljesítheti. BALÁZS BÉLA 1966. XI. 2.