Új Szó, 1966. november (19. évfolyam, 301-331. szám)

1966-11-15 / 315. szám, kedd

E

GY IDÖSZERQ KONFERENCIA MARGÓMRA A Í információk kimeríthetetlen sokasága Évente 5—6 millió műszaki és tudományos újdonság Bratislavában az elmúlt napokban mintegy 140 érdekelt műszaki és gazdasági dolgozó részvételével konferenciát tprtottak a tudományos, műszaki és gazdasági tájékoztatás rendszerének kérdéseiről és a tájékoztatásnak a népgazdaság irányításában történő felhasználásáról. Mi tette szükségessé ezt a rendezvényt? Mindenekelőtt az, hogy mindmáig hiányzik egy központi műszaki-tudományos tájékoztató intézet, amely egységes koncepció szerint juttatná el a dokumentációs anyagokat az érdekelteknek. (Ezt a szilgálatot ma szlovákiai viszonylatban a Szlovák Műszaki Könyvtár, a Szlovák Tudományos Akadémia s részben a szakosított ipari és gazdasági intézmények végzik.) A konferencián megvitatták, hogyan kívánják megoldani a vállalatok vezetői a tudomány és technika fejlesztésének problémáit. Országunk tekintélyes összeget fordít a kutatásra és a fejlssztésre. A negyedik ötéves terv mintegy 34 millió koronát irányoz elő erre a célra. Országos viszonylatban kb. 130 000 ember dolgozik a kutató és fejlesztési bázisban. Az információk feldolgozásában és nyilvántartásában, illetve terjesztésében a fenti dolgozóknak kb. 2,3 százaléka vesz részt, ami kevésnek bizonyul, ha meggondoljuk, hogy külföldön ez a számarány kb 10 százalék. (A Szovjetunióban körülbelül 20 000 ember kapcsolódik be a tájékoztatási szolgálatba.) A világon évente 5—6 millió új műszaki és tudományos információ lát napvilágot és számuk minden 8—10 évben megkétszereződik. Természetesen sok „meddő" dokumentumanyag is akad köztük, mégis: ha figyelemmel kísérnénk őket, nem fordulhatna elő, hogy a kutatás és a műszaki fejlesztés területén tevékenykedő szakképzett dolgozóink nemegyszer már megoldott problémákkal foglalkoznak. A szabadalmi bejelentéseknek mintegy 40 százalékát azért kell viszszautasítani, mert már ismert megoldást tartalmaznak, s az utóbbiak mintegy 25 százaléka kutatóintézeteinkből kerül ki. Az operatív és hatékony műszaki-tudományos tájékoztató szolgálat tökéletes megszervezése annál is fontosabb, mivel a kutatással foglalkozó dolgozók a feladat megoldására fordított időnek gyakran ,40—60 százalékát a forrásmunkák nehézkes kikeresésére és végigböngészésére pazarolják el. A régebbi gazdaságirányítási rendszerben vállalataink vezető dolgozói megszokták, hogy felülről jövő irányelvek és körlevelek szabták meg tevékenységüket és határozták meg üzemük műszaki fejlesztésének irányát. A szakágazati és vezérigazgatóságoknak ma nagyobbrészt maguknak kell dönteniün ezekről a kérdésekről. Nekik, mint jó vezérkarnak kell megválasztaniuk a helyes stratégiát és taktikát a műszaki fejlődés kibontakoztatására. A vezető gazdasági dolgozóknak természetesen mindenekelőtt megfelelő szakképzettséggel és tapasztalatokkal kell rendelkezniük, s tudniuk kell: milyen műszaki színvonalon termel a hazai és a külföldi vetélytárs, milyen kereskedelmi célzatai vannak, milyenek a gazdasági lehetőségei stb. Ez utóbbi tevékenységben elsősorban a „hírszerzőkre" vár a legnagyobb szerep. Meg kell ismerkedniük a rendelkezésre álló és hozzáférhető tájékoztatási anyaggal és szabadalmakkal, amelyek eddig sok esetben kihasználatlanul hevernek... DÓSA JÓZSEF A Széplak-utcai gyorstalpalóban és más boltokban Nem dicsekedhetem azzal, hogy nagy szerencsém volna bratislavai Obchodná, az egykori Széplak utca boltjaiban. Néhány hónappal ezelőtt arra jártam és láttam, hogy a bőröndöket javító bolt kirakatában nagybetűs plakát arra szólította fel a járókelőket, hogy mielőtt szabadságra mennének, javíttassák meg bőröndjeiket, táskáikat. Igen örültem ennek az udvarias figyelmeztetésnek, mert az aktatáskám fogója éppen elszakadt. Betértem hát a boltba, abban a hiszemben, hogy ezt a kis javítást két-három nap alatt megcsinálják. Tévedtem, három hétig kellett várnom, amíg a fogó elkészült. A másik eset — azt hiszem — szeptemberben történt velem. Szombat volt, néhány pohárra volt szükségem és mert a 14-es trolibuszról szálltam le, arra gondoltam, betérek a közeli porcelánboltba ... Sajnos, nem volt szerencsém, a bolt zárva volt, kis tábla adta a vevők értésére, hogy az elárusítóknak szabad szombatjuk van, ugyanakkor az is fel volt tüntetve, hogy a Szárazvámon testvérboltjuk nyitva tart. Siettem hát a Szárazvámra, de ott sem kecsegtetett a szerencse. Meglepetésemre az Ismert kis tábla ott is azt hirdette, hogy szabad Szigorúan ellenőrzik a termékek laboratóriumában. minőségét a seredi Vitana Üzem (Bachan felvétele.) szombatjuk van, viszont felhívta a vevők figyelmét arra, hogy a Széplak utcai bolt „nyitva van". Így jártam le a lábamat hamis és felelőtlen téjékoztatás miatt. Ismétlem, pechem van ebben az utcában. Ezt megerősíti legutóbbi esetem is. Néhány napja cipőm sarka elkopott, ezért a Széplak utcai gyorstalpalóba siettem. Tágas, kényelmes bolt ez, a vevőket gyorsan kiszolgálják és a javításokat a legrövidebb időn belül elvégzik. Ilyen kisebb javítást például 3 nap alatt megcsinálnak. Kitaposott sarkam azonban kivétel volt. Tekintettel arra, hogy pénteken hoztam be és másnap szombat volt, azt mondták nekem, hogy a három nap hétfőtől számít, tehát szerdán jöhetek a cipőért. Így is volt, szerdán készen volt. örültem neki, arra gondoltam, ha kissé megkésve is, de pontosan a megbeszélt napon visszakaptam megszokott cipőmet. Sajnos, örömöm korai volt, mert hétfőn délután megjavított cipőm sarkáról levált a gumi. És mert nem akartam huzamosabb ideig bicegni, gyorsan döntöttem, a gyorstalpalóba rohantam és megkértem a pénztárosnőt, hogy üssék rá gyorsan a sarkát, mert a rossz javítást ők végezték. A pénztárosnő erre azt válaszolta, hogy csak akkor, ha megvan a szelvény, hogy náluk javíttattam, ha nincs, akkor meg kell fizetni a javítást. Jó, válaszoltam, megfizetem, hisz csekély összegről volt szó. Erre azonban kiderült, hogy a javító cipész csak negyed hatig van a boltban. Ott álltam hát leégve, sem pénz, sem szelvény nem használ. — Mondanom sem kell, a szelvény nem volt nálam, az ember ilyesmit éppúgy nem őriz meg, mint a villamosjegyet. — A javítás tehát másnapra tolódott. Kénytelen voltam több mint félórát várni, amíg ráütötték cipősarkamra a gumit. Szóval rohanni, várni, feleselni, fizetni kellett azért, mert a gyorstalpalóban rosszul javították meg a cipőmet. Kár, úgy látom, ebben a boltban minden feltétel megvan arra, hogy a gyors kiszolgáláson kívül, kifogástalanul megjavítsák az ember lábbelijét. SZABÓ BÉLA MICSODA ÖTLET! Vállalóiunkban új mozgalom indult. A jelszó:. Felelek munkámért

i Tizenöt éve dolgozom munkahelyemen. Az új, modern szekrényekhez én készítem a lábakat. A nyolcórás műszak végén mindennap pontosan leadom a kész terméket a műhelyvezetőnek, aki alaposan megforgat minden darabot. Bevallom, ennek ellenére sem jutott még eszembe, hogy a rám bízott munkáért felelős lennék. Volt ugyan valami hiányérzetem, de a meg-megszólaló lelkiismeretem mindig elcsitítottam. Épp ideje volt egy ilyen mozgalmat tető alá hoznii Ebbe mindenki bekapcsolódhat és akár felelősséget ts vállalhat munkájáért. Ezután megszűnik a hiányérzetem, mert a műhelyvezetőn, a vállalati és az átvevői ellenőrökön kívül egy különbizottság különkimutatást vezet munkám minőségéről. Szívből üdvözlöm az új moz galmatl És a magam részéről fontosnak tartanám egy másik bizottság megalakítását is, amely viszont a már meglevő bizottság tevékenységét ellenőrizné. Hisz feltételezhető, hogy a „Felelek munkámért" mozgalom eredményeit ellenőrző bizottság sem marad e hazafias mozgalmon kívül. És ha már eddig eljutottunk, az sem ártana, ha még egy harmadik bizottság is ala kulna, amely a második bizottság munkáját ellenőrizné, mert hát ez a másik bizottság is csak bekapcsoló dik a mozgalomba. A harmadik bizottság munkáját ellenőrizné egy negyedik, a negyedikét az ötödik. Így válna munkám — a szekrénylábak készítése — valóban közös üggyé, amelyben érdekelt lenne az egész tár sadalom. És kiiktathatnánk, az olyan közbeeső láncszemeket, mint a műhelyvezető és a vállalati ellenőrök. Amennyiben a mások munkáját ellenőrző bizottságokban lelkes, odaadó tagokra lenne szükség, én máris jelentkezem. Nem kérek ezért túlórát sem. Elvégzem társa dalml munkában munkaidő alatt. Csupán egyetlen kikötésem lenne: mentsenek fel felelős ségem alól a munkahelyemen. Elvégre ezután már mások munkájáért leszek felelős ... ZSILKA LÁSZLÓ 99. — Ó!... - sóhajtotta a többi német is, meglátva ezt a gazdag zsákmányt, amely még mint feldolgozásra ráró nyersanyag állott előttük. A kesehajú német odament, felemelte a borjút, botladozva a súly alatt, odavitte a tankhoz, és ráültette a páncélra. Az üvöltő motor zakatolása elnyelve a lövegtoronyban eltűnő borjú holk síránkozását. A harckocsi nekilódult, hogy utolérje társait, melyek a mezőt elhagyva, már a bombazáporban pusztuló falut rohamozták. A szél felkapta és utánuk sodorta a kavargó porfelhőt. A föld felett szél fújt, de a magas, világoskék égbolton vakítóan, mozdulatlanul fehérlettek a felhők. TIZENHETEDIK FEJEZET Fényes nappal fogták el őket; a nap magasan állott az égen. A bombatölcsérben, ahol megbújtak, már régóta nem akadt szemernyi árnyék sem, és a fején megsebesült Sztarih szakaszparancsnok i hőségben elvesztette eszméletét. Szemére, alvadt vértől feketéllő, feldagadt ajkára legyek telepedtek; Borka Litvak szüntelenül hajtotta őket: nem tudta nézni, hogy úgy mászkálnak az arcán, mintha holott volna. Borka a hasán feküdt és egy félautomata puska lapos szuronyával vájta a bombatölcsér falát, mely porhanyós iett a robbanás után és tele volt repesszel: fejébe vette, hogy leás a nedves földig. Két katona - egy hajtó meg egy töltőkezelő, mindketten izmosak, alacsony termetűek — szorosan egymás mellett ült és kazah nyelven csöndesen beszélgetett. A nap perzselte fénylő koponyájukat, géppel nyírott kurta fekete hajukat. Goncsarov cigarettázott és hunyorgó szemmel kikémlelt a bombatölcsér szélén. Egészen a látóhatár pereméig, ahol sárgás ködben mozdulatlan felhők látszottak, le volt aratva a gabona. De a termést már nem tudták betakarítani, nem jutott idő kévébe kötni. A gabona hosszú hullámokban feküdt, s közötte elesett katonák hevertek a tarlón, gimnasztyokájuk egybeolvadt a mezőszínével. Amikor a német harckocsik áttörték a védelmet, s előretörtek kelet felé, a falu középütt tovább tartotta magát. A veteményeskertben álló Goncsarovüteg, továbbá két könnyű páncéltörő üteg, mely a kertekben álcázta magát, közvetlen közelről tűzzel árasztotta el a tankokat. Ekkor bombavetők támadtak rájuk, a földdel egyenlővé tettek mindent, s a harckocsik újra megrohamozták a falut. De megintcsak vissza kellett takarodniuk, néhány égő tankot hagyva maguk után a falu széli mezőn. Ekkor újabb bombatámadás következett, a gépek rázuhantak az állásokra és egymás után hallgattatták el az ütegeket. Ezt követően a harckocsik hátba támadták a falut. Miután az ezredétől s az erdőtől elvágott Goncsarov elhasználta valamenynyi lőszerét és felrobbantotta az utolsó löveget: a sebesült szakaszparancsnokot támogatva, három életben maradt katonájával elrejtőzött a mezőn. A bombatölcsér közelében elrobogó tankok a ködben nem vették észre őket. Később egy gyalogos szakaszvezető is bekúszott a tölcsérbe; s vele hatan lettek. Délig némán üldögéltek, ki-ki gondolataiba merült. A nap perzselt, sugarai merőlegesen sütöttek. Sztarih nem tért magához, lázálmában félrebeszélt, időnként kiáltozott, ilyenkor a két katona meg a szakaszvezető riadtan tekingetett körül. Egyszer csak motorzúgást hallottak. Goncsarov kikémlelt. Vagy nyolc vöröskatona menetelt csoportba verődve a mezőn. Nyitott páncélautó haladt mögöttük, német sapkák között egy géppuska csöve meredezett a hátulján. Goncsarov visszahúzódott. Mindnyájan ránéztek. Még parancsolhatott nekik, még engedelmeskedtek volna a szavának. Goncsarov az embereire pillantott. Hatan három karabinerrel meg egy pisztollyal rendelkeztek. Csak legalább egy kézigránátjuk lenne!... Rádöbbenve helyzetükre. Borka Litvak holtsápadt lett, sorban kiszedegetett mindent a zsebeiből, reszkető kézzel öszszetépte az iratokat, betömködte egy lyukba és sarkával rátaposott. Aztán felállt. A bombatölcsér szélén már ott sorokoztak a vöröskatonák, hátuk mögül előlépett egy apró termetű német előreszegezett géppisztollyal, és a fegyvercsővel intett: „Kifelé!" Elsőnek a szakaszvezető mászott ki a tölcsérből. Utána a két közkatona. Arcuk hamuszürke volt. Aztán Borka Litvak következett. Goncsarov lentről látta, amint a szakaszvezető felkapaszkodik a tölcsér szélére, azon nyomban fürgén talpra ugrik, letisztogatja tenyerét és félénken rámosolyog a németre. A főhadnagy gyötrődve kutatta agyában a német szavakat, melyeket most egyszeriben elfelejtett. — Krank! — szólalt meg végül, a sebesült szakaszparancsnokra mutatva, s- Er krank ... A német kicsit tűnődött, aztán sarkait a laza földbe vájva, leereszkedett a mélyedésbe. Ránézett a sebesültre s levette magas nyári sapkáját. Előtűnt a lesült homlokától élesen elütő, izzadó, fehér kopaszsága, s a bőrére tapadó gyér haj, mely sötét volt a verejtéktől. Fáradt, emberi mozdulattal megtörülte napégette kezével a fejét és újra feltette a sapkát. Odafenn ott állt a bombatölcsér előtt a páncélautó, motorja hal100. kan járt. A német a géppisztolya csövével intett Goncsarovnak: „Mássz ki!" A főhadnagy engedelmeskedett. És a háta mögött máris felcsattant egy géppisztoly-sorozat. Megfordult. És látta, amint a földön összerándul, egész testében megrázkódik a sebesült Sztarih. A német egyszerre mászott ki a mélyedésből Goncsarovval. Rá se nézve a foglyokra, felkapaszkodott a páncélautóra, s az autó folytatta útját a mezőn, maga előtt hajtva az oroszokat. Elesett katonák mellett haladtak el, akik a tűző napfényben hevertek a földön. Ha egy elhagyott puska került a páncélautó elé, a vezető a kocsi lánctalpával eltiporta. Majd egyszerre fekete lett a talaj: errefelé tűzvész tarolt le mindent. S itt, ahol tövéig felperzselődött a fű, a kiégett német harckocsik feketélltek. Goncsarov meg a katonák felismerték őket. A páncélautó hirtelen gyorsítani kezdett. A foglyok futottak. A jármű az erdő felé hajtotta őket. Egyre gyorsított, s a katonák némán futottak, és a két sebesült is ott szaladt köztük, nem akartak lemaradni. Az erdőszélen vagy húsz fogoly várakozott. A páncélautó hozzájuk terelte Goncsarovékat, azzal visszafordult a mezőre, s más németek jöttek oda. Ketten - egy idős meg egy fiatal - egymás után a foglyokhoz léptek és az arcukba bámultak. A foglyok a lövészárok közelében álltak, amelyet alig egy napja maguk ástak. Itt, ahol az ezredük védelemre rendezkedett be, most telistele volt a föld oknák meg lövedékek tölcséreivel.. A robbanásoktól többhelyütt beomlott árokban halottak hevertek: szürkék, mint a rájuk hulló föld. A foglyok iparkodtak nem nézni rájuk. A két német egyre vizsgálgatta őket. f.jflfi" Végül megálltak Litvak előtt. Ránéztek, aztán egymásra pillantottak, és az idősebb a fiatalra kacsintott. 1966. - Jude? - kérdezte Borka szeme közé nézve; s biztosan tudva, hogy amaz megerti. (Folytatjuk)