Új Szó, 1966. november (19. évfolyam, 301-331. szám)

1966-11-13 / 313. szám, vasárnap

* Indokolt derűlátás A NYITRA! KERÜLETI SZÍN­HÁZ a komáromi Területi Szín­ház mellett kétségtelenül a leg­ismertebb hivatásos színház a nyugat-szlovákiai kerület déli részén. Hisz nem csak a járási székhelyekre látogatnak el, ha­nem Párkányba, Zselízre és más nagyobb helységekbe ls. Éppen ezért nem meglepő, ha a színház vezetői „jó" és „rossz" vendégszereplési helyekről be­szélnek, innen is említenek pél­dákat. Komárom, ahol a műit idény egyik legjobb játékát mu­tatták be, a „Nyár és füst"-öt Williams Tennessietől, a hajó­gyár üzemi klubjának nagyter­mében mindössze 84 néző jelent meg, tehát nem tanúsítottak túlzott érdeklődést a nyltraiak előadása iránt; ezzel szemben Érsekújvár — a nyitraiak sze­rint — egyike a legjobb vendég­szereplési helyeknek. A fentebbiekből nyilván az ls érthető, hogy a kerületi szín­ház kénytelen tovább is viselni a vendégszereplő együttes ke­mény sorsát, ha talán nem is oly mértékben, mint a MATESZ. Kétszáznyolcvan előadása kö­zül 160-ra Nyitrán került sor. Az együttes munkája megma­radt a kívánt színvonalon. Ezt bizonyítja, a már említett „Nyár és füst". Egy másik amerikai szerző, Lllian Hellman alkotá­sának bemutatója a szakembe­rek részéről is nagy elismerés­sel találkozott. A közönség tet­szését azonban a múlt idény fo­lyamán elsősorban Palárik In­kognitő-ja nyerte el. AZ IDÉNY KEZDETÉN új ren­dező mutatkozott be a nyltral kerületi színházban, aki már tényleges katonai szolgálata előtt is felhívta magára a figyel­met. Nyitrára érkezett a Szín­művészeti Főiskola tavalyi vég­zettjeinek egyik legtehetsége­sebbike. Viera Hladká. Adela Gáborovával, Emília Došekovô­val, Ľudovít Krešoval, Jozef G6­czyval és másokkal együtt ők ls be akarják bizonyítani, hogy a kerületi színház eleget tesz hi­vatásának. Ennek az Igyekezet­nek a jegyében folytak le az első bemutatók is. November végén Zdenék Kraus rendezésében kerül szín­re a Nobel-díjas amerikai Eugen G. O'Neil „Vágy a szilfák alatt" című alkotása. Ezt követi majd a csehszlovák—szovjet barát­ság hónapjának befejezése so­rán a moszkvai Edvard Radzin­szkij darabja, a „Száznégy ol­dal a szerelemről", akinek da­rabjai egyre nagyobb teret hó­dítanak külföldön is. Így példá­ul a „Filmet forgatunk" című művét jelenleg a budapesti Víg­színház játssza. Az 1967. esztendő tavaszi hó­napjainak dramaturgiai terve még nem készült el, a jövő évi tervet azonban már jóváhagy­ták. Eszerint az előadások szá­ma, a már fentebb említett 280­ról 200-ra csökken, s ezek kö­zül csak százat játszanak Nyit­rán kívül. A vendégszereplése­ket csak azon nagyobb helysé­gekre korlátozzák, ahol való­ban érdeklődés nyilvánul meg a kerületi színház előadásai iránt. DR. LEOPOLD FIALA KÖSZÖNTJÜK AZ OSZT a kiváló minőségű anyagból készült legújabb divatú férfi, női és gyermek ruhákkal. Ne várjon tovább! Az ODEVY szaküzletei minden városban bő választékot nyúj­tanak őszi nappali és ünneplő ruhákból. \ APRÓHIRDETÉS IMiHMIIM • A Stúrovól Mezőgazdasági Szak­tanintézet azonnal felvesz nevelőt tényleges katonai szolgálat után. Lakás és koszt nőtlenek számára biztosítva van. Követelmény: pe­dagógiai végzettség és magyar nyelvtudás. Kérvény a fenti címre küldendő. ÜF-727 • A bratislavai J. Dimitrov Ve­gylQzetn falvesz: munkásokat az egyes üzemrész­legekbe, tolatókat — betanításra, építőmunka sokat, kőműveseket, munkásokat a klsegítöflzemekba és lakatosokat. Fizetés a munka természete £s a beosztás szerint havi 2000 koro­náig (bruttó). A hárommúszakos részlegen 42 órás, a többleken 44 órás munkahét (két szabad szom­bat). Lakást a munkásszállóban biztosítunk. Érdeklődni lehet a személyzeti osztályon. OF-030 • A Muaka Érdemrenddel kitfin tetett ELEKTRIZACE ŽELEZNÍC PRAHA, (Nádraží Praha stred) előnyös feltételekkel azonnal al­kalmaz: ásókat és betono * 6 k a t. Teljesítménybér. Az egész országban mozgómunkahely Napi diéta: 25 korona. Elszálláso lás a lakókocsikban, vagy vasúti vagonokban a munkahely közelé­ben. 3 havi munka után dolgo zúink teljes vasúti kedvezményben részesülnek. Jelenlegi munkahe­lyek a következő szakaszokon: Sokolov—Cheb— Plzeft, Strakonice —Tábor—Ceské Budéjovice, Trmi ce—Bilina—Most, Bŕeclav—­Bratis­lava— Štúrovo. Írásbeli ajánla­tok a fenti címre küldhetők. ŰF—717 • A JEDNOTA Népi Fogyasztási Szövetkezet Ögyallán állandó al­kalmazásra keres szakképzett: kőműveseket, ácsokat és festőket. Előnyös fizetési feltételek. Alkal­maz továbbá építkezési techniku­sokat építkezési ellenőri és épí­tésvezetői beosztásban. Lakást a saját üdülőházainkban biztosítunk, lelentkeznl lehet: fednota LSD, Hurbanovo. ŰF-699 EK Külföldi regényírók könyvel (Dumas, Dickens, Zola stb.) Jutá­nyos áron megegyezés szerint el­adók. Cím: Sitányi, Prešov, Feb­ruárovéhq vífazstva 16. 0-708 • Elsőosztályú, nagy termésű eg­resbokrokat, vörüs, fehér, fekete ribizlibokrokat és állandóan ter­mő földiepret postán küld, legke­vesebb 30 darabot: )ozef Volár, Bratislava, Trenčianska 74., tel. 649—594. A megrendeléseket szlo­vák nyelven kérem. 0-714 • Eladok 2 diófaszekrényt, 2 he­verőt, párnatartót és asztalt négy székkel 2500 koronáért. Malik, Su­vorovova 1, Krím szálloda mellett, Bratislava 0-720 • Galántán eladok kétszo­bás lakást konyhával, csak nyug­díjasnak. Eladás után azonnal sza­bad. Míkus Mihály, Bratislavská ul. 410. Ű-722 • Bécsi gyártmányú Hofmann­zongora és egy fehér szekrény el­adó. Telefon 459 596 OF-723 • Harmonikát, gitárokat Javítunk, zongorákat hangolunk és dobokat áthúzunk, mindent jótállással, SLUŽBA, rokkantak szövetkezete, oftuir Novemberben választjuk ki az ajándékot laz egész családnak. ízléses téli cipőink vannak asszonyok, gyermekek és férfiak számára. Téli sportokhoz: hoki-, korcsolyacipők és sibakancsok. Házicipők, „Káro" papucsok. Aki előbb jön, könnyebben választhat. Megkezdődött a karácsonyi vásári Örömmel várjuk vevőink látogatását az obuv üzleteiben. ÜF-707/1 Bratislava, Zámočnícka 4., tele­fon 336—23. ŰF-673 • Ez úton mondunk hálás köszO­netet mindazoknak, akik édes­anyánk, özv. Kocsis Jánosné elhunyta alkalmából koszorút, vi­rágot küldtek és a temetésen meg­jelenésükkel, részvétnyilvánitásuk­kal enyhítették fájdalmunkat. A gyászoló Kocsis-család. Ú-721 • Ez úton szeretnénk köszöne­tünket nyilvánítani mindazoknak, akik elkísérték utolsó útjára sze­retett férjemet, apánkat, Gódány Vincét. A gyászoló család. Ű 724 Hétfő, november 14. BRATISLAVA: 17.15: 17.45: 18.15: 19.00: 19.20: 19.30: 19.50: 21.10: 21.25: 21.55: 22.15: Kedd, november 15. BRATISLAVA: 8.30: Életmentés. 7. 9.00: Angol társalgás. 4. (Ism.). 9.40: Leonyld Leonov: Közönséges ember (lsm.J. 11.00 Városok: Galgőc. 11.25: A rejtvénysorozat I. részé­nek Ismétlése. 11.45: Sazka—Športka tanácsadó. 11.50: TV Híradó. 17.30: Angol nyelvlecke haladók­nak. 7. 18.05: Ifjúsági adás. 18.50: Sazka—Športka tanácsadó. 19.00: TV Híradó. 19.20: Külföldi nézetek. 19.30: A rejtvénysorozat II. része. 19.45: Egyiptomi képeslap. 20.25: 10Xfelelj! Rejtvényműsor 4. része. 21.55: Húszéves az UNESCO. 22.25: TV Híradó. BUDAPEST: 8.05, 13.55, 17.35: 17.50: 17.55: 18.40: 18.45: 19.05: 9.00, 9.55 és 11.10: I&kola-tT. 14.30, 15.25 és 18.20: Iskola­tv. Hétmérföldes kamera. Gttö­rőhíradó (Ism.). Hírek. Eletemből. Dokumentumfilm a 80 éves dr. Münnlch Fe­rencről. A hét könyvel. Esti mese. Shakespeare: Szeget szeg­gel. A Bécsi Nemzeti Szín­ház vendégjátéka. (14 évea felülieknek). A szünetben (Kb. 20.251: TV Hír­adó. Kb. 21.35: Gjoncok között. Közve­títés egy laktanyából. 22.85: TV Híradó, 2. kiadás. Szerda, november 16. BRATISLAVA: 21.15: Tv dokumentumfilm Mlrko NeSporről. 21.35: Honti népdalok és táncok. 22.05: TV Híradó. BUDAPEST: Családi posta. Tízéves a szlovákiai TV. Telesport. TV Híradó. Több kezdeményezést. Rejtvénysorozat a csehszlo­vák—szovjet barátsági hó­nap alkalmából. I. rész. Leonyld Leonov: kűzönségaa ember, tv-játék. Kamarazenei hangverseny. Csallóköz egy évvel az ár­víz után. TV Híradó. Angol társalgás. 4. Közgazdasági és műszaki fórum. Ostravai másodpercek. Iskola-tv. A rejtvénysorozat II. részé­nek Ismétlése. Filmhíradó. TV Híradó. Iskola-tv (ism.). Matematika 9. Utazók nyomában Dél-Ame­rikában. A kelet-szlovákiai kerület életéből. TV Híradó. A rejtvénysorozat III. ré­sze. Milan Handrych: Nagy zene­kar, tv-játék. Tunéziai képeslap. Tudja-e, hogy .. . ? TV Híradó. Kulturális hlradő. 9.20: 9.50: 11.08: 11.30: 11.45. 11.55: 15.00: 17.15: 17.45: 18.25: 18.00: 19.20: 19.30: 20.50: 22.10: 22.15: 22.35: BUDAPEST: 17.15: Anyagbörze. Ipari riportmü­sor. 17.45: Falusi dolgokról. 1B.1B: Hírek. 18.15: Az orvos válaszol. 18.30: A képzőművészet története. Barokk művészet Itáliában. 19.00: Hazai tükör. 19.05: Internazionale—Vasas Baj­nokcsapatok Európa Kupá­ja labdarúgó-mérkőzés köz­vetítése Milánóból. Kb. 20.00: Esti mese. 21.20: Brüsszel—hangjegyekben. Zenés, táncos látogatás a belga fővárosban. Csütörtök, november 17. BRATISLAVA: 13.55: 17.20: 17.50: 18.40: 19.00: 19.20: 19.35: 19.45: Dukla Praha—Anderlecht (Belgium) Bajnokcsapatok Európa Kupája labdarúgó­mérkőzés. Kicsinyek műsora. Ifjúsági adás. Tudomány és technika. TV Híradó. Napi jegyzetünk. Az új gaz­daságpolitika. A rejtvénysorozat IV. része. Karambol, magyar filmvíg­játék. 8.10, 10.40: 11.05: 11.25: 13.40, 17.05: 17.50: 17.55: 18.35: 19.00: 19.20: 19.30: 19.50: 21.15: 21.25: 21.55: 9.00 és 9.55: lskola-tv. Utazás jegy nélkül. Baku, az olaj hazája. Iskola-tv. Fény a redőny mögött, ma­gyar film. (14 éven felüliek­nek). 14.30, 15.25 és 16.20: Iskola­tv. Zenekedvelő gyerekek. Hírek. Fényszóró. Telesport. „Vltava 66". Magyar riport­film a Varsói Szerződés or­szágainak őszi hadgyakor­latáról. Esti mese. TV Híradó. Játék, vagy szerelem? Ma­gyarul beszélő jugoszláv film. A világ térképe előtt. Szülők, nevelők egymás­közt. A szép sző. II. rész. TV Híradó. 2. kiadás. Péntek, november 18. BRATISLAVA: 8.00: 8.30: 8.50: 9.30: 10.00: Katonák műsora. Motorosok tarka magazin­ja. Matematika 9. Filmankét a gyermekottho­nok lakólnak életéről. Elők és holtak, szovjet film Konsztantyln Szimonov re­gényéből. A rejtvénymüsor III. része (Ism.). TV Híradó. Angol társalgás. 4. (Ism.). Életmentés 7. Egy kis technika. Tanulmányi lehetőségek ka­tonai Iskolákon. TV Híradó. Mezőgazdasági Jegyzeteik. A rejtvényműsor V. része. Tarka péntek. TV Híradő. 11.35: 11.45: 16.55: 17.35: 18.05: 18.35: 19.00: 19.20: 19.30: 19.45: 22.05: 22.25: Angol nyelvlecke haladók­nak 7. (Ism.). BUDAPEST: 8.05 és 9.00: Iskola-tv. 9.31: Játék, vagy szerelem? (Ism.). 10.55: Barottc művészet Itáliában (Ism.). 11.25: Telesport (ism.). 13.35 ét 14.30: Iskola tv. 19.00: Pedagógusok fóruma. Szombat, november 19. BRATISLAVA: 8.2S: Angol nyelvlecke haladók­nak. 7. (lsm.J. 9.00: Óvodások műsora. 9.30: filök és holtak, II. rész. 11.10: A rejtvénymüsor IV. és V. részének ismétlése. 11.35: TV Híradó. 15.15: Beszélgetés a II. országos sportjátékokról. 15.30: Kerékpárlabda-bajnokság Brno nagydíjáért. 17.10: Kisfilmek gyermekeknek. 18.00: Píonírhíradó. 19.00: Időszerű nemzetközi kérdé­sek. 19.45: A rejtvénymüsor utolsó ré­sze. 20.05: A vadon birodalma. 20.30: Kl volt dr. Sorge? Yves Ciampl filmje. (14 éven fe­lülieknek). 22.45: Szereti a show-t? Nyugat­német fllmrevü, utolsó rész. 23.45: XV Híradó. BUDAPEST: 14.50: 15.30: 17.10: 17.40: 17.45: 18.15: 18.25: 18.35: 19.20: 19.30: 19.50: 22.00: 22.25: A rakétaegységek és a tüzér­ség napja. Közvetítés Moszkvából. Malom a Pó partján, ma­gyarul beszélő olasz film (10 éven felülieknek). Vonattal Zeneországba. Hírek. Táncparkett. A minisztertanács megtár­gyalta ... Kisfilm. A TV Jelenti. Aktuális ri­portműsor. Esti mese. TV Híradó. Szombaton este ... Artnr Rubtnsteln Budapes­ten. TV Híradó. 2. kiadás. Vasárnap, november 20. BRATISLAVA: 9.20: 9.50: 11.05: 11.45: 12.15: 12.35: 12.50: Családi posta (Ism.). Gyermekdalok. Zuzana Rflžlŕková csembal­lómüvész külföldi élményei­ről. Pillantás a nagyvilágba. A rejtvényműsor utolsó ré­szének Ismétlése. TV Hlradő. Nyúl- és fácánvadászat. 14.50: Az Ipari tanulók testneve­lési problémái. 15.40: Kérdőjelek a Jég fölött. 15.55: Július Bari— Ivan: Ketten, tv-játék (Ism.). 17.25: Hans Krása: Brundibar, gyermekopera. 18.00: Balettműsor gyermekeknek. 18.40: Esti mese. 19.00: TV Híradó. 19.20: Telesport. 19.40: Majakovszkij-versek. 19.50: Az alattvaló, NDK-fllm Heln­rlch Mann regényéből. 21.40: Kulturális híradő. 22.15: TV Híradó sportmelléklettel. BUDAPEST: 8.50 és 9.10: Iskola-tv. 9.30: Rossl Pétervára. Közvetítés Leningrádból. 10.00: Sakktanfolyam gyerekek­nek. 10.20: Gyere vetünk, csináld ve­lünk,csináld jobbanl Sport­műsor gyerekeknek. Közve­títés Berlinből. 11.00: Üdvözlet barátainktól. Az Intervlzió sorozatműsora Szófiából. 11.45: Monte Christo grófja, ma­gyarul beszélő angol film­sorozat I. rész. 12.35: A város ritmusa. Szovjet kis­film. 12.50: Gusztáv résen, magyar rajz­film (ism.). 12.55: Vasas—Győri Vasas ETO, bajnoki labdarúgó-mérkő­zés. 15.10: Bélyegsarok. 15.25: „Képzőbűvészet" .. . Rodol­fó bűvésziskolája IV. 15.35: Foxi Maxi kalandjai, ma­gyarul beszélő amerikai rajz­filmsorozat. 18.00: A szarvasi kísérlet. 16.40: Nótaszó. 17.00: II Greco. 17.25: Amatőr-filmesek. 17.55: Delta. Tudományos híradó. 18.20: Kl ölte meg Kennedyt? Do­kumentumműsor. 19.20: Esti mese. 19.30: TV Híradó. 19.50: Foo-Foo kalandjai a régisé­gekkel. Angol rajzfilm. 20.00: Studió-varleté. Az Intervlzió sorozatműsora Budapestről. 20.45: Sporthírek. 20.55: Arsene Lupln visszatér, ma­gyarul beszélő francia film. (14 éven felülleknek). 22.25: TV Hlradő, 2. kiadás. 22.45: Jó éjszakát, relnőttek! Gusz­táv, az oroszlánszelidftő. Magyar rajzfilm. 196B. XI. 1988.

Next

/
Thumbnails
Contents