Új Szó, 1966. október (19. évfolyam, 271-301. szám)
1966-10-10 / 280. szám, hétfő
Ikrőn ika •Brfí'/xäl K^l \JÍ • j* */ J • Hétfő, október 10. A Nap keí: 5.55, nyugszik: 17.07 órakor. A Hold kel: 0.24, nyugszik: 15.53 órakor. NÉVNAPJUKON SZERETETTEL KÖSZÖNTJÜK GEDEON — KVETOŇ nevű kedves olvasóinkat. Q 1725-ben szUletett GVADÄNYI JÓZSEF író (+ 1801 J. Q 1726 ban született A. M. CHÉNIER francia költő (+ 1794). O 1813 ban született G. VERDI olasz zeneszerző (+ 1901). Q 1861-ben szülelett F. NANSEN, neves norvég sarkkutató (+ 1930). Q 1864-ben született A. WATTEAU francia fesWSmüvész (+ 1921). O 1891-ben halt meg A. RIMBAUD francia költő, a szimbolizmus előfutára. © ISOt-ben született A. SZ. SCSERBAKOV ezredes, az SZKP egyik kiemelkedő egyénisége. A SZÉPSÉG CSAK A BOLDOGSÁG ÍGÉRETE. STENDHAL JL; Reggel és he<9 \ yenként délelőtt is köd. A nap folyamán felhőátvonulások. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21—25 ' fok. Délkeleti szél. • MÁR A HÁROMMILLIOMODIK látogatót várják idén a 11 évvel ezelőtt létesített bojnicei állatkertbe, amelyet csupán ebben az évben 32Ö 000-en látó gattak meg. 9 TILOS A FÉNY! Betiltották a neon-világítást és a fényreklámokat Positani lestői olasz kikötővárosban, hogy megőrizzék a hely „romantikáját". A fiatalság és az alvilági elemek a hírek szerint nagy örömmel fogadták a rendeletet. • A TERVEZETTNÉL TÖBB a mezőgazdasági termék Magyarországon. Már idén annyi kenyérgabonát takarítottak be. amennyit az 1970-es évre ter veztek. Az illetékes szervek ai előirányzott 152 000 vagon he íyett 156 000 vagon kenyérgabo nát s a tervezettnél 10 száza lékkai több cukorrépát vásárolnak fel. Kiváló volt a zöldségtermés is, úgyhogy 5—10 százalékkal leszállították a zöldség fogyasztói árát. • MINDEN HARMADIK osztrák háztartásban van televíziós készülék. 9 Oj URÁNÉRCLELÖHEL Y _ A mexikói atomenergia bizottság kutatói San Luis Potos-i és Zacatecas között a Penon Blanco nevű területen uránérclelőhelyre bukkantak — közölte az El Heraldo de Mexiko elmű napilap. • BIOELEKTROMOS MŰVÉGTAGOT mutattak be Bécsben. Emelőereje kilenc kiló. Toyább tart a szokatlanul meleg idő JÓLLEHET „hivatalosan" már néhány napja az őszben járunk, még mindig tart a szinte nyáriasan meleg Idő. Mint már közöltük, 115 éve nem volt októberben oly meleg, mint múlt hét szerdáján. Bratislavában csütörtökön és pénteken is rekordhőmérsékletet figyeltek meg. Nemcsak nálunk szokatlanul meleg az Idő, hanem egész Közép- és Kelet-Európában, a Balkánon s a Szovjetunió déli területein is. Európa e területein jelenleg 22 —26 fokra emelkedik a nappali hőmérséklet, ezzel szemben Észak- és Északkelet-Európában, ahol északi-sarki levegő hullámai áramlanak be — rendkívül hűvös az idő. A nappali hőmérséklet az utóbb említett területeken 0—3 fok között mozog. JELENLEG rendkívül nagy, magas nyomású légi képződmények befolyásolják Európában az időjárást. Ezzel egyidejűleg meleg, szubtrópikus* levegő áramlik az európai szárazföld fölé. További anticiklon terjed az Azori-szigetek környékén az Atlanti-óceán fölötti légi térben. A Brit-szigetek, majd onnét Franciaország és a Vizcayai öböl fölé nagyon alacsony nyomású barázda húzódik, melynek hátulsó szegélye mentén némileg hűvösebb levegő áramlik Nyugat-Európába. Ez a beáramlás vasárnap NyugatNémetországot is elérte, és helyenként futóesők kísérték. A Közép-Európa fölötti anticiklon hatása fokozatosan gyöngül, ám a legközelebbi napokban ennek ellenére is befolyásolja hazánk területén az időjárást. A JÖVŐ HÉTEN reggeli ködökre, napközben felhőátvonulásokra, éjszaka 10—14 fok, napközben pedig 20—25 fok hőmérsékletre számíthatunk. Később sűrűsödő felhőzet, néhol futózáporok vagy esők s a levegő lehűlése várható. P. F. • MŰANYAGBÓL KÉSZÜLT szemét tartályokat hasz iáinak az NSZK ban. Előnyük, hogy háromszor könnyebbek mint a bádogból készültek, hátrányuk, hogy nem lehet a parazsat beléfük szórni. Nyugatnémet címkéző gépet helyeztek üzembe a galántai Včela szövetkezetben, amely Szlov ákiában az egyedüli mézfeldolgozó üzem. Az új gép tízezer címkét ragaszt fel egy óra alatt. (ÖTK felvétele) • A TÚLNÉPESEDÉS VESZÉLYE fenyegeti Nagy-Britanniát Hutchinson cambridgei tanár szerint. A szigetországnak 55 millió lakosa van, tehát az egy négyzetmérfüldre eső lakosok száma 570, míg például Indiában csak 385. Hutchinson szerint Anglia csak 40 millió embert képes eltartani. 7 SÖRSZAGŰ ALIBI lugusziaviu nratislaval főkonzulátusa a hadsereg prágai képzőművészeti stúdiójával együtt október 4 és 28 között katonai képzőművészeti kiállítást rendez a bratislavai Kultúra és Pihenés Parkjában. (Š. Végh felv.) Q OLAF RYDBECK, a Svéd Televízió főigazgatója 8 csehszlovák televíziós filmet vett meg, és kérésére további 13-at Stockholmba küldtek bemutatásra. • 9289 „KOMMUNISTAGYANÚS" SZEMÉLY Ügyében folytatott nyomozást a nyugatnémet rendőrség egy év alatt. • AZ INEZ-ORKÁN, amely már 15 napja pusztít a Karibtenger térségében, most nyugat leié fordult s a mexikói partok felé közeledik óránként több mint 200 kilométeres sebességgel. Az orkán eddig már 150 emberéletet követelt. 0 Skoda 1000 MB Minden kétséget kizáró alibivel bizonyította ártatlanságát a betöréssel vádolt Viktor Mi-, chaud Párizsban. A tett időpontfában három óra alatt 40 korsó sört ivott meg. A hatóságok véleménye szerint képtelen volt a betörésre. • EMIL ZOLA-EMLÉKÜNNEPEKET rendeznek Médan francia városban. Az ünnepségeken részt vesz Ilja Erenburg szovjet író is. • ÜJ TENGERÉSZETI Ml7ZEUM nyílt meg Tallin szovjet városban. 9 A DOHÁNYZÁS ELLE NI Különleges cigarettatárcát árusítanak Svájcban. Csak az előre beállított időpontban nyílik ki, tehát segit a dohányzást csökkenteni vágyó „akaraterőnek". • 16 MÁSODPERC ALATT kapja meg a kívánt könyvet az olvasó a 120 ezer kötetes automatizált könyvtárban Delft hol-, landiai városban. 9 VÉGRENDELET A napokban bontották fel egy koppenhágai agglegény végrendeletét. Jelentős vagyonát három öreg hölgyre hagyta, akik annak idején kikosarazták. Végrendeletének indoklása: „Nekik köszönhetem. hogy nyugodtan és elégedetten élhettem." • 105 EZER SCHILLING ÉRTÉKŰ ékszert loptak el egy üzletasszony szállodai szobájából Salzburgban. 9 NAGYVONALÚSÁG Codigoro olasz városban egy Gino Giullani nevű 60 éves műszerész megvásárolt egy 1913. évi, ócskavasnak minősített keskenynyomtávú mozdonyt, egy vasúti kocsit és a síneket. Rendbehozta a „szerelvényt", lefektette a síneket, és most saját vonatán jár lakásától 100 méterre a törzskocsmájáig. A LEGJOBB TIPPEKÉRT A labdarúgó világbajnokság alkalmából a Mladá Fronta és a Komszomolszkaja Pravda szerkesz tősége által rendezett tippverseny első díját, egy Škoda 1000 MB típusú személygépkocsit — Alekszandra Szkljarovova dnyepropetrovszki mérnöknő nyerte meg és vette át e napokban a luzsnyiki sportstadionban. • VASÁRNAP a kora reggeli órákban több mint 180 családot kellett lakásából elköltöztetni a dél-spanyolországi Alicante tengerparti városból, ahol az egész éjszaka tartó záporeső után a víz elöntötte az utcákat s a pincelakásokat. • ANGOL ÉS HOLLAND GIN a Nyugat-szlovákiai Konzervgyárak és Szeszfőzdék trencíni üzemének újdonsága. A kiváló minőségű italt ugyanolyan ízléses palackokban hozzák forgalomba, mint a közkedvelt Junlperus borókapálinkát. • ÖTVENEZER LAKÁST építenek fel a tervek szerint ebben az évben Magyarországon. i 9 MIT ÁRUL A DINE7 A Dine áruház New Yorkban közismert: a gyengeidegzetíiek bevásárlási központja. Nemcsak Idegcsillapítókat és figyelemlekötő játékokat árusít, hanein különleges varázságyakat is. Büszkesége: a csodaágyl Elég megnyomni egy gombot, s a matracok mozogni kezdenek, a ringatás érzését keltve. Egy másik gomb nyomására felemelkedik a fejpárna, a párnából bódító illatfelhő árad vagy idegnyugtató zene szűrődik. • NAPONTA 1000—3000 FÖLDLÖKÉS MACUSIROBAN A Tokiótól északnyugatra levő Macusiro több mint 800 lakosát kellett kiköltöztetni, mivel talajcsuszamlás veszélye fenyegeti a várost. A talajcsuszamlásokat földrengések idézik elő. A csaknem 23 000 lakosú város területén augusztus Óta naponta ezer-háromezer földlökést észleltek. A talajcsuszamlások eddig már 12 házat döntöttek romba. AZ OLASZORSZÁGBAN nemrég Dante aranyéremmel kitüntetett Strážčaií népi táncegyüttes az elmúlt napokban az NDKba utazott, ahol az államünnep alkalmából hat előadást tart. -k • ELŐÁLLÍTOTTÁK zöld algákból a tífusz és paratífusz új ellenszerét a lengyel tudósok. m KÖZEL kétmillió 500 ezer pár női és gyermek csima kerül üzleteinkbe a téli idényben. • EDDIG ISMERETLEN világító halakat fogott ki az Indiaióceánból egy expedíció. m MEGVÁSÁROLTAK egy 12 574 bruttóregiszter-tonnás hajót a rotterdami diákok. A hajón 280 személyes diákszállót rendeznek be. • GIOTTO olasz festő születésének 700. évfordulója alkalmából az olasz posta október 20-án 40 lírás bélyeget bocsát ki. BRATISLAVA © DUKLA: Kleopátra (amerikai) 15.30, 19.30 © PRAHA: Szárnyas Fifl (francia) 10.30, 13.30, 16.00, 18.30, 21.00 © METROPOL: Katonalányok (olasz) 15.30, 18.00, 20.30 ® TATRA: KI akarja megölni Jessiet? (cseh) 15.45, 18.15, 20.45 • 9 POHRANIČNÍK: Nyárutó (jugoszláv) 15.45, 18.15, 20.45 ® SLOVAN: Butaságom története (magyar) 15.30, 18.00, 20.30 © MIER: Édes élet (olasz) 17.30, 20.30 9 PALACE: Epedező kérő (francia) 22.00 © HVIEZDA: Hölgy a vágányon (cseh) 15.30, 18.00, 20.3Q ® MIER: Bűnösök (nyugatnémet) 17.30, 20.00 © MÄJ: Folytassa tengernagy (angol) 18.00, 20.30 9 ISKRA: Méhkírálynő (olasz) 17.15, 19.45 © OBZOR: A látogatás (olasz) 18.00, 20.30 © PARTIZÁN: A vörös fogadó (francia) 17.00, 19.30. KOSICE @ ŰSMEV: A szűz jegyében (cseh) ® TATRA: A gyilkos szabadon van (Jugoszláv) © PARTIZÁN: A test ördöge (francia), © SLOVAN: Pénz és balszerencse (francia). színház I BRATISLAVA © ÚJ SZÍNPAD: Mindent fordítva (19.00). rádió 1 BRATISLAVA (magyar adás): 7.00—7.15 Hírek. Időjárásjelentés. Műsorismertetés. 7.15—7.50 Vígnn kezdjük a napot. 7.50—8.00 Hírek. 12.00—12.10 Hírek. 12.10—12.25 Rádióegyetem (ism.). 12.25—'12.40 Néhány perc zene. 15.00—15.30 Tánczene. 15.30—15.40 Hírek. 15.40 —16.00 Hangoshíradó. televizió BRATISLAVA 17.15: Családi posta. 17.45: Hana Hegerová énekel. 18.15: 70 éves a Figaro-gyár. 19.C0: TV-Híradó. 19.20: Kezdeményezzünk. 19.30: R 68 — riport az autósztráda építéséről. 20.10: Színházi közvetítés. 21.20: TV-film. 22.15: Orosz nyelvlecke. • TIZENHÉT ANGOL és két amerikai asszony indul expedícióval az idei tél folyamán az 'Északi-sarkra. 9 CSEH ÉNEKESNŐ KÜLFÖLDI SIKERE Nemcsak a hangja kiváló, hanem rendkívüli színésztehetség is — fgy jellemezte az Észtországban megjelenő Szovjetszkaja Esztonija című lap Ivana Mixovát, a prágai Nemzeti Színház operaegyüttesének művésznőjét, aki Verdi Aidájában és Bizet Carmenjében mutatkozott be az észt közönségnek. — Hol voltál, Klári? — A fodrásználl — Na és? Zárva volt? olvastuk 1950 óta gyűjti egy néhai sóbányában a regi ittúben használt szerszámokat Alfons Dlugosz krakkói tudós Lengyelországban. Képünkön a XVII. századból származó lábhal hajtott szállító kas, amellyel a kibányászott sót a föld felszínére juttatták. (CTK—CAF felv.) ÁLOM. ALtiM, ÉUES ÁLOM . . Az amerikai kutatók a közelmúltban több mint 4 ezer mindkét nembeli egyetemi hallgató álmát vizsgáiiák meg és a vizsgálat anyagát a nyilvánosság elé terjesztették. A tanulmányból kidérül, hagy állatokról csak a szellemi fejlődésben levő emberek álmodnak. Minél érettebb egy em ber, annál kevesebbet álmodik állatokról. A nők tübbszür álmodnak emlősökről, mint a férfiak. Ezzel szemben a férfiak álmában főleg madarak és vastagbőrűek szerepelnek. Viszont sasokról ki zárőlag csak nők áimudnak. Az orvosok az álomkép és a szellemi állapot között levő üszszefüggés bizonyítékát látják ab ban, hogy egy beteg asszony álmait vizsgálva, megállapították, betegsége kezdetén, 1 amikor álla pola válságos volt, elhervadt növényekről álmodott, majd később, amikor állapota javult, álmaiban egyre többet szerepeltek élfile nyek. WELT AM SONNTAG r Kiadja Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Dénes Ferenc. Szerkesztőség: Bratislava, Gorkij tísn , W nn«| Utca 10. Telefon: 537-16, 512-23, 335 68; főszerkesztő: 532-20, titkárság: 550-18. sportrovat: 505-29. gazdasági ügyen: 506-39. Távíró: 09308. Kiadóhivatal: Bratislava, ^ts*"' li a Gorkij u. 8; telefon: 503-89. Hirdetőíroda: Bratislava, Jesenský u. 12. —" telefon. 343-04. Teriesztl a Posta HIrlapszolgálat. Előfizetéseket elfogad minden ^^ WlltP postahivatal és postát kézbesítő. Külföldi megrendelések: PNS — Ústredná expedícia tlače, Bratislava, Gottwaldovo námestie 48/VII. K-03*61331