Új Szó, 1966. október (19. évfolyam, 271-301. szám)

1966-10-01 / 271. szám, szombat

RETTEGES A SARKI FÉNYBEN 19BB. X. 1. „SZAKADÉKBA ZUHANTUNK" Mire magamhoz tértem, Nyikolaj már széket tolt a két holtfáradt ember alá, leültette őket. Nyikita vodkát töltött, s mindkettőjüket megitatta. Birger, aki nagyon rossz állapotban volt, lassan viszszanyerte a színét. Alegon semmi fagyás sem látszott. Az állomás terápentája elszaladt, s hamarosan gyógyszerekkel tért vissza, hogy kezelésbe vegye o két embert. Birger tekintetét kerestem. Nem fordította el a fejét, szembenézett velem, mosolyogni próbált, de ez a mosoly inkább egy síró gyermek fájdalmas fintoróhoz hasonlított. Megnyugodtam. Ha Krucsinyinnak és Igornak valami komolyabb baja esett volna, Birger nem merne, nem tudna rámnézni. — Ne félj, Sztyopa, nem történt semmi bajuk... - nyögte, — ... élnek .., Aleg majd elmondja ... — Jól van Jurij, most ne beszélj, pihenj — feleltem már egészen felszabadultan, s látva cigarettám után vágyódó pillantását, meggyújtottam neki egyet, s a szájába dugtam. Közben Nyikita párolgó, puha húst rakott az asztalra Aleg és Jurij elé. Úgy sürgőtt-forgott, mint egy riadt tyúkanyó, amikor megtalálja elveszett csibéit. Elzavart bennünket az asztaltól; s szinte a szó szoros értelmében megetette Jurijékat. Szegény Birger csak nagyon nehezen mozgathatta lilára duzzadt felső ajkát, de látszott rajta, hogy minden falat jólesik neki. Hagytuk, hogy egyenek. Nem akartuk őket kérdéseinkkel zaklatni, míg jól nem laknak. Azért mindnyájan türelmetleneknek látszhattunk. Aleg észrevette, s intett, hogy elmond mindent. — Nem kellene azonnal értük mennünk? — próbálkoztam meg a kérdéssel. Aleg lassan a fejét rázta. — Nem. Nagyon sötét az éjszaka. Krucsinyin parancsa, hogy csak reggel induljunk. Úgy járhatnátok, mint mi... — De hát az istenért, mi történt?! - kérdezte Nyikolaj most már türelmetlenül. — Mindkét kocsival szakadékba zuhantunk — magyarázta Birger, de Aleg leintette. i- Csak hagyd, Jurij, majd én elmondom. Neked még pihenned kell. — És Igorék most hol vannak? ... Biztonságban vonna*? Nem fagynak meg? — kérdezte Nyikolaj. — A balokba másztak, ott töltik az éjszakát, míg értük megyünk — felelte Aleg. - De várjatok csak, elmondok mindent sorjában. És mesélni kezdett. IGY TORTÉNT >- Tudjátok, hogy borús időben itt minden teljesen egybefolyik az ember szeme előtt. Plaszirta: PINTÉR ISTVÁN, a délsarki expedíció tagja tikusan szinte semmit sem lótni. ilyenkor. Hogy emelkedünk-e vogy pedig lefelé ereszkedünk, csak érezni lehet, csak a kocsi orra mutatja. A horizont teljesen egybeolvad a jégmezővel. Ahogy haladtunk a fennsíkon, elől Birgerék az ETT-vel, utánuk én Igorral a GAZ kocsival, egyszer csak látom, hogy az előttem haladó ETT valahogyan nagyon furcsán megy. Valahogy úgy, ahogy az autó, ha valamelyik kerekén defektet kap. Azonnal láttam, hogy baj van. Az ETT oldalra csúszik... — Milyen messzire voltatok a céltól? - szakítottam félbe Alegot — Pontosan nem tudom. De nem nagyon messzire. Csak pár kilométer lehetett előttünk. A veszély érzése, de főképpen a veszély legyőzése mintha megkétszerezte volna látásomat. Érdekes, hogy addig mindent simának, teljesen egybefolyónak láttam, most hirtelen észrevettem, hogy jobbra tőlünk, mély, meredek szakadék tátong. Gyorsan döntöttem. Elhatároztam, hogy Birgerék elé vágok, és figyelmeztetem őket, hogy forduljanak szembe a lejtővel, s próbáljanak felkapatni. Ahogy eléjük akartam vágni, a GAZ is megcsúszott, és siklani kezdett oldalra, lefelé. Hiába manővereztem a kormánynyal, éreztem, hogy mindjobban elveszítem hatalmam a kocsi felett. Már orra gondoltam, hogy ki kell ugranunk. Azután hirtelen sikerült szembe fordulnom a lejtővel, s pár métert felfelé haladtam. Visszakapcsoltam az egyesre, de a motor fulladozni kezdett. Éreztem, hogy a kocsi teljesen képtelen legyőzni a meredeket. Intettem Igornak. Majdnem egyszerre ugrottunk ki a kocsiból. Csok szöges cipőinknek köszönhetjük, hogy sikerült megtartani magunkat a jégen, s nem csúsztunk le. Négykézlábra állva néztük, hogy a kocsi most márgazdátlanul, feltartóztatlanul, mind gyorsabban, néha megperdülve, bukfencezve gurul a mélybe. — De mi lett Birgerékkel? — siettettem Aleget az elbeszélésben, egyáltalán nem törődve azzal, hogy szemmellóthatóan kifáradt már. Akkor láttam, hogy már Krucsinyin is a jégen áll, s búsan, gondterhelten nézi az eseményeket. Amikor o GAZ vagy ötszáz méterre tőlünk nagy csattanással a lejtő alján emelkedő jéghegynek ütődött, Birger még mindig. nem adta fel a harcot. Igazán mestere vagy Jurij a vezetésnek. Ho láttátok volna ... — Ugyan Aleg, hagyd - szaki-, totta félbe Birger. - Az ETT is lecsúszott, hiába manővereztem ... — Nézd Jurij, nincs az a sofőr, oki ezt utánad csinálta volna. Egyszerűen lehetetlenség volt fenntartani a hernyótalpast. .. Szóval Jurij, még jó ideig próbálkozott, mindenáron meg akarta menteni az ETT-t. A kabinja ojtaját a biztonság kedvéért nyitva hagyta, hogy ha minden húr szakad, ő is kiugorhasson. Ha vagy tíz, tizenöt lépést fel tudott volna kapatni, okkor az ETT nem csúszik le. Ott már meg tudott volna kapaszkodni. Én, sajnos, láttam, hogy ez sehogy sem sikerülhet. A kocsi mind lejjebb csúszott, végül egészen gyorsan siklani kezdett. Igor akkor már ordított: Jurij, ugorj ki, Jurij ugorj ki! Persze, ő ezt nem hallhatta, a hernyótalpas motorja teljes gázon ordított, bömbölt. Birger még egy kétségbeesett kísérletet tett, még egyszer megfordította a kocsit, de az majdnem felborult. Kénytelen volt ő is kiugrani. Azt hiszem, a könnye is kicsordult, látva, hogy az ETT is követi a GAZ útját... MIÉRT NEM LŐTTEK FEL PIROS RAKÉTÁT? Valamennyien megrendülten hallgattuk Aleg elbeszélését. De micsoda szerencse, hogy nem hirtelen, nem váratlanul csúsztak le! Mi történt volna, ha nem sikerül kiugorniok? Nem is mertem végiggondolni. Mindenki hallgatott. Birgerhez fordultam. - Mit csináltatok azután? Igorék hogyan jutottak le a balokba? - Nézd, engem annyira lesújtott a dolog, hogy azt sem tudtam, mit csinálok. Velem még igazán soha, soha nem fordult elő ilyesmi. Ha én a kocsiban ültem, akkor a kocsi azt tette, amit én akartam. Érted, Sztyopa?- Tudom Jurij, neked a kocsi a mindened, a világod, de hidd el most az a fontos, hogy ép bőrrel kerültetek ki ebből a kellemetlen esetből. Hidd el, inkább tíz GAZ, meg ETT, mint ti... - Igaz, igaz, de azért... - Mit csináltatok azután? — sürgette Nyikolaj Aleget. - Elképzelheted. Egy darabig ott álltunk szótlanul, rettenetesen kétségbeesve, dühöngve tehetetlenségünk felett. A hideg vagy minusz harminc fok lehetett. Borzasztóan fáztunk, ez azután határozásra késztetett bennünket. Krucsinyin úgy döntött, hogy leereszkedünk a mélybe és megnézzük, milyen állapotban vannak a kocsik . .. •- Csak azt nem értem, — szóltam közbe — miért nem lőttetek fel piros rakétát? Már régen utánatok indulhattunk volna! - Akartunk. De a rakéták a GAZ-ban maradtak. Mikor azután leértünk, sehogy sem tudtuk kiszabadítani az összelapult kocsiból. Ha azt az ereszkedést láttátok volna, fiúkl Hát én még ilyet nem éltem meg! Szerencsére Igornál nála maradt a csákány is, meg a mentőkötél is, így aránylag biztonságosabban ereszkedhettünk alá. Igor a csákányát bevágta a jégbe, ahhoz kötöttük a kötelet. Krucsinyin ment elöl, utána Birger, majd én, s Igor zárta o sort. Sajnos, a kötél mindössze harminc méter hosszú volt. Amikor a végére értünk, szöges cipőink segítségével igyekeztünk biztonságos helyet kaparni magunknak. Addig Igor pusztán csákányára és hatalmos fizikoi erejére, no meg macskaügyességére támaszkodva utánunk jött. Újra lerögzítette a csákányt, s így harminc méterenként megmegpihenve folytattuk az utunkat. Én mondom nektek, szenzációs fiú ez az Igor. Most igazán jól jött neki, hogy főiskolás korában aktív versenyző volt. Vagy egy óra múlva ott álltunk a szokadék alján, a kocsik mellett... A SZAKADÉK ALJAN - Az ETT oldalra dőlt, nekiütődött a jégsziklának, de úgy láttuk, komolyabb baja nem esett. A GAZ valamivel odébb ütődött a jéghez, s nagyon siralmas képet nyújtott. Mondom, nem bírtuk kinyitni, hogy a rakétákat előhalásszuk belőle. Az ETT ajtaját is csak nagy üggyel-bajjal tudta Igor és Birger kifeszíteni. A rádió teljesen tönkrement. Igy azután nem is hívhattunk benneteket. Benn a balokban sem volt sokkal melegebb, mint kinn, mégis jólesett védett helyen lenni. Minden lehető takarófélét magunkra terítettünk, s mindenekelőtt evéshez láttunk. Szerencsére egy üveg vodkánk is megúszta a kalandos lesiklást, mindenki kortyolt belőle egy keveset, hogy valami későbbre is maradjon. Mikor azután, Jurij meg én útnok indultunk hazafelé, hogy segítséget vigyünk Krucsinyinéknak, a maradékot megfeleztünk. (Folytatása holnapi számunkban.) PRÁGAI LEVÉL Az építőállványzatok városában r\ ármerre forduljon ma az ember Prágában, min A< denütt építőállványzatokba ütközik. Csövek és LJ deszkák, deszkák és csövek. Hellyel-közzel egy-egy emelő, felvonó, /mbarcsosláda, betonkeverő. Ezen túl imitt-amott egy nagy hamarjában őszszeütött deszkakerítés, amerre a miniatűr építőhelyet kerítették el. Mintha csak a kerítés azt mondaná: itt pedig tisztelt járókelő semmihez nincs többé közöd. Itt a mi kőműves-királyságunk határa kezdődik. A prágai lakos már megszokta, hogy keskeny alagutakon átjárjon a kirakatok körül, meglassítsa lépteit, áttérjen az utca egyik oldaláról a másikra, kerülgesse a kerítéseket s átugrálja a kövezet gödreit. Mert az általános zavarhoz, amelyet a házak javítása idézett elő, nagyban hozzájárult még a főváros, közlekedési háló zatának általános és alapos szabályozása is. Csupán azt sajnálhatjuk, hogy a felelős tényezőknek ily későn juíott eszébe a köztársaság fővárosának fontossága. Másként nem került volna sor egyszeriben ennyi zavarra. Am jobb későn, mint soha. Es így Prága nyeli a meszet és a homokot, a cement, budai föld és festékek tonnáit. Az egész köztársaságból dolgoznak itt építőmunkások. Csaknem száz építőipari vállalat küldte dolgozóit a fővárosba. Így például a Vinohradská tŕídát a iilinai Útépítő Vállalat aszfaltozta kl, a Jungmann utcán a vakolást pedig — de mi történt? — levették a vállalat tábláját? Kezdetben minden üzem kifüggesztette tábláját, hogy a prágaiak tudják, kihez van szerencséjük, idővel azonban ezek a táblák valamiképpen eltűntek. Ki tudja, talán azért, mert a film és televízió dolgozói nem egy ízben indiszkréten a deszkakerítés mögé tekintettek és rámutattak arra, hogy nem mindnyájan azért érkeztek Prágába, hogy a várost ünneplőbe öltöztessék, hanem egyesek közülük munkájukat a nagyvárosba tett kellemes kirándulásnak tekintették? A vakolókat azonban 1966 ban még ezernyi ház /

\ várja. A házak tépett kabátjából imitt-amott / 1 már bordaként, vagy vérző sebként tűnik a vörös tégla. Annál meglepőbb azonban, ha eljö a pillanat, amikor egy-egy ház levetkőzi állványzatát, s a világ elé tárulkozik megjavított alakjában. Mind ez ideig ugyanis kevesen vették észre, hogy a prágai füst és korom leple alatt a főváros némelyik háza igazán szép és díszes, s csak javításuk után látszanak olyannak, mint Hamupipőke, mikor a dióhéjból előkerülő hercegnői köntöst öltötte magára. Egyes házak építőjük és tulajdonosuk ízléséről szólnak, mások háziuraik hetvenkedéséről beszélnek, akik meg akarták mutatni, hogy telik a zsebükből. Ezért nézem el olykor szótlan elégtétellel, amint a munkások az ablakok feletti dagadt kis angyalok mulya fejét leverik Ielsősorban ott, ahol egyik-másik jej már magától lehullott j és egyszerű eleganciába simítják az ablakpárkányokat. Ki az ördög gyártana ma pótangyalkákat?

t A művészi szempontból értékes házak felett gondosan őrködik az Állami Műemlékvédő Hivatal, amely összeírta az ingatlan kulturális emlékeket s megállapította, hogy Prágaban 1718 értékes objektum található. Ezek között elsősorban templomok, szobrok és értékes épületek vannak. Az idén alapos javításnak vetik alá a Károly-hidat is. Minden valószínűség szerint véglegesen megszüntetik rajta a gépkocsiforgalmat és kizárólag a gyalogjáróknak fog szolgálni. Ezenkívül az idei tervben 23 prágai templom javítása is szerepel. A Trója kastélyban már az építők vették át az uralmat. Készülnek a Týni Dóm nagyjavítására is. I /a!aha azt szokták mondani: „Vöröslik az erdő, \/ sápad a kőmíves". Akkor tájt ősszel véget ért V a kőművesek munkaidénye, és munka nélkül maradtak. Ma maga Prága is alkalmazná mindazokat, akiknek nem akad munkájuk, mégpedig száraz helyen adna munkát nekik a kulturális emlékek objektumaiban — ha egyáltalán kaphatna kőműveseket. A város már eddig is 1200 vidéki építőmunkást helyezett el, és szállást készít továbbiak számára. A város olykor olyannak tűnik, mintha Szibilla jóslata teljesedett volna be — hogy ugyanis Prágában kő kövön nem marad. Az utcákat felszántják, ha így nevezhetjük az utcaköveket felszaggató baggerek működését. Szüntelenül újabb és újabb villamossíneket raknak le jesztendőnként 3000 tonnát), és az utcakövek helyét aszfalt foglalja el. Ezen ugyanis könnyebb dolgozni, bár a járókelők nem nagyon szeretik az aszfaltot, kiváltképpen a gyalogjárókon. Annak idején, amikor még a gyalogjárók apró kockakövekkel voltak kirakva (úgynevezett prágai mozaikkal), egy-egy- esö után a víz gyorsan beivódott a kockaközökbe, s a járda hamarosan megszáradt. Most viszont hosszú ideig állnak a tócsák az aszfalton. A város központjának néhány helyén a munká/

\ sok a földbe fúrtak. Elfoglalták a főállomás f~1 előtti park egy darabját, a Smetana Színház előtti prséget (éppen ezért itt két évadban nem fognak játszani

t j és a parlament körül is vájkálnak. Így tehát Prága leendő közlekedési hálózatának — a földalattinak — terve lassan valósággá Mik. A gépkocsivezetők érthető okokból ,fioldogak . Manapság amerre fordulnak, mindenütt csupa kitérővel találkoznak, még éjszaka is. Így aztán megesik, hogy a közlekedési jelzések a gépkocsivezetőt, akit Trójából Firenzébe akar jutni, előbb Karlínba irányítja, majd vissza, ahol aztán megállapítja, hogy két kilométer helyett nyolcat tett meg. De vigyázz ördög, fontos, hogy végre már történik valami, ami idővel véget vet a to longásnak közvetlenül az utcákon is, a vilamosokon ts, a trolibuszokon és az autóbuszokon is. \rága tehát néhány éven belül meghívhatja a többi város lakosait az első utazásra az alag/ utakban, kis viaduktok alatt, a peremvárosokban pedig ismét az utcákon áthaladó villamo sokon. Hogy miképpen fogják nevezni a közlekedésnek ezt az új módját, azt egyelőre hivatalosan még nem állapították meg, a prágaiak azonban bizonyára találnak majd számára valamilyen szellemes és sajátosan prágai elnevezést. D'