Új Szó, 1966. október (19. évfolyam, 271-301. szám)

1966-10-06 / 276. szám, csütörtök

Egyengetik a göröngyös utat Ma már nem vitatott tény a pártnak az a megállapítása, hogy a mezőgazdaság lényeges fellendítése nélkül nem lehet biztosítani sem a népgazdaság arányos fejlődését, sem a nép életszínvonalának emelkedését. A népgazdaság életében a mezőgazdaság fontos szerepet tölt be. A lakosság szaporodása, valamint az igények növekedése egyre több mezőgazdasági terméket követel. A szükséglet kielégítésére-természetesen mind a gazdaságok, mind az állam nagy gondot fordítanak. Jelentős összegeket fektetnek be a mezőgazdaságba. Ennek eredménye az utóbbi időben a piaci ellátásban is megmutatkozik. Akadnak azonban elégedetlenek — persze ez nem baj —, akik azt szeretnék, hogy a mezőgazdaság minden termékből és minden időben zökkenőmentesen lássa el a piacot. Abból a szempontból indulnak ki, hogy Ilyen nagy befektetések után a termelésnek gyorsabban kellene növekednie. Igen ám, csakhogy a határi munkát mélyrehatóan befolyásolják a természeti viszonyok. Afölött sem hunyhatunk szemet, hogy hiányzanak az olyan jól szerkesztett termelőeszközök, amelyek teljesen kifogástalanok lennének. Vegyük példának a csiffári szövetkezet (nyitrai járás) esetét, lássuk, milyen nehézségekkel küzd. Az esztétika vagy a gazdaságosság legyen a döntő? A telep épületeinek elhelyezésekor úgy látszik a tervezőnek mindegy volt, melyik istálló hol és hogyan fekszik, ő csak arra gondolt, hogy a telep esztétikai szempontból jó benyomást keltsen. Csakhogy a cslffáriak esetében sem jött ki jól a lépés. Csuka Vilmos anyasertésgondozó panaszkodhat a legtöbbet, s elégedetlenségét nem ls titkolja. — Jöjjön csak az Istállónkhoz — hív a kocagondozó —, meglátja, milyen piszok van körülötte. Huszárik Terézia zootechnikussal és Csuka Lajos csoportvezetővel vizsgáljuk felül a panaszt. Valóban meglepő a látvány. Vagy 200 négyzetméternyi területen messzire bűzlő trágyalétócsa húzódik az istálló tövében. — Szerencse, hogy az ablakok nem erre az oldalra nyílnak, mert szellőztetni sem lehetne — mondja a zootechnikus. így is van, s bár- az istállóablakok az ellenkező oldalon vannak, a bűz így is szennyezi a benti levegőt. A legnagyobb baj az, hogy a trágyáié lecsapolása nem is olyan egyszerű. Maga az istálló és a trágyatelep útját állja. A tervező annak idején könnyűszerrel mégoldhatta volna ezt a problémát, ha az épületet ném keresztbe építi, hanem a többi épülettel párhuzamosan. Ugyanis nagyobb esőzéskor a felsőbb trágyatelepek levét a víz kiszorítja, és itt gyülemlik föl a sertésgondozó boszszújára. A szennyezett környezet a vezetőségnek sincs kedvére, és gondolkodnia kell rajta, hogyap teremtsen egészségesebb munkahelyet. Hogy Csuka Vilmos és felesége ilyen körülmények között ls túlteljesíti a tervet — és az év végéig megközelítőleg 135 malaccal választ el többet a vártnál —, az odaadó munkájuknak köszönhető. A kedvező eredményért mindenesetre sokat kellett fáradozniuk. — Ezen az áldatlan állapoton változtatni kell — mondja Nádazsdy Ferenc, a szövetkezet elnöke. — Kénytelenek vagyunk ismét költekezni és megfelelő trágyáié-medencét építtetni. Azt, hogy az ismételt befektetés mennyivel növeli az önköltséget, egyenlőre a vezetőség nem tudja, annyi azonban bizonyos, hogy saját hibájukon kívül fölösleges kiadásba keveredtek. A szakosítás problémái A szakosítás a többtermelést kétségkívül elősegíti. E téren a cslffáriak a tejtermelést helyezik előtérbe, ami helyénvaló, csakhogy jobban meg kellene fontolni a dolgot, illetve a termelési Igazgatóság javastapillanatkép 1988. X. 8. P)tót vernek, szilvát szednek a Vág menti apró falvakban. A gesztenyefa is a földre efti a gyümölcsét. A föld, a fű, a fa, a határ egyszerre jelzi az ősz érkezését. Az ember pedig begyüfti, betakarítja a föld, a fák gyümölcsét. De moslékba cefrébe való is akad. Ezt kádakba rakják és a pálinkafözdékbe viszik a mátyusföldi emberek. — A háztájiból vagyon száz liter — sorolja G. János, ' akt elsőnek kopogtat a kormosfalú szeszfőzde ajtaján. — Olcsóbb lesz a fózés: két napig is főzhetünk — magyarázza Sterba László, a szelöcei szövetkezet gyümölcskert észe. Körte-, szilva- és meggycefrét hoztak. A körte sárga, a szilva veres-fekete. Sterba magas, vékony ember. Nem elégszik meg a szíves fogadtatással — a cefre elejét is sorolja. — Nem azért van cefre, mert elhanyagoltuk a 67 hektárnyi almáskert gondozását. Az almát hatos kötésben termeljük. Nálunk a batul kedveli a tájat. Már gépesítettük a munkákat, s ötször permeteztünk. Mégis van hullott gyümölcs, mert bőséges a termés. Szilva például annyi, hogy nem nagyon veszik át. Marad étkezésre, marad cefrébe is. 1/ ezdetleges a vágoölgyl ^ szeszfőzde. Amikor kiengednék a kifőtt anyagot, eldugul a kifolyó. Ktfött a rézüst leve, tartalma a padlózaton. A falakat ls megülte a por. — KI a gazdája? — kérdeztem a szeszfőzőt. — Senki. — Hogyan? — A szövetkezeté volna a felszerelés, a haszon meg a trencséni szeszfőzdéé, vagyis a kifőzött pálinka árát oda fizetem be, és a végén én ls kapok valamit. — Mennyi pálinkát fóznek a Vág mentén? — Hogy fentebb mennyit, nem tudom, de a vágsellyet részen csak ez a rézüst boldogítja a pálinkafőzőket. Ötezer litert főzünk kt. Tegnap még bratislavai ügyfelünk is akadtI Hiába: amikor megtudták, hogy olcsóbban lehet pálinkát főzni — mindenki menti a hulladékot. Emberek, asszonyok álldogálnak a főzde ajtajában. — Előleg kéne — Int ai öregebb Farkas, a szeszfőzde „vezetője". — Mennyi? — öreg vagyok, alacsony a vérnyomásom. — Mennyit inna naponta? — Két kupicával. — Várjon ezzel. Holnap délre végeznek a szelőciek, úgy két nap múltán következhet, de annyit adok kötelezően a magaméból. Apró pici pohár kerül elő — a szelőciek megelőzik a mestert. Kiadják a napi porciót. A két kupica pálinkát. Az őszt nap fénye éppen ŕ* a szabadkémény peremét érinti. Odébb zöldéi a folyópart, s ligeterdO öleli az őszi napsugárt. BALÁZS ÁRPÁD tát tüzetesebben meg kellene vitatni. Említést érdemel, hogy a szövetkezet megalakításakor a tehénállomány nagyon is kifogásolható volt. Mindmáig sem sikerült megfelelő utánpótlást felnevelni. A fiatal állomány is megkapta a gümőkórt. Jelenleg a napi tejhozam egy-egy tehéntől négy-öt liter, s ettől az állománytól -többet nem is várhatnak. A vezetők maguk sem tudják, miért gyenge a tehénállomány, szerintük ehhez a nem megfelelő istálló is hozzájárul. — Az idén eladjuk a „gyengébb" teheneket — mondja Huszárik Terézia — és veszünk helyettük borjas üszőket. Mást nem is tehetnek, ha már erre az útra térnek. Ez azonban jelentős befektetést igényel, és nincs is meg rá a biztosíték, hogy az új állomány egészséges marad. Talán a csiffáriak részére előnyösebb lenne, ha a marhahús termelésére térnének át. A hústermelésen nyernek, míg a tejtermelésre eddig ráfizettek. A vezetőség még nem mondta ki a végszót, hogy a tej- vagy a hústermelés mellett dönt-e. A probléma elodázása nem segít, sőt inkább ront a helyzeten. Ám mieiőtr i vezetőség döntene, a gazdaságos termelés érdekében alapos elemzésnek kell megelőznie elhatározásukat. A termelés növelése sok pénzt igényel 682 hektáron gazdálkodik a szövetkezet, és abba a szerencsés helyzetbe került, hogy 100 hektáron beépített öntözőberendezést kapott. Most nem arról van szó, hogy a berendezés mennyibe került az államnak vagy a gazdaságnak, hanem arról, hogy a szövetkezet menynyire igyekszik kihasználni a többtermelés érdekében. Az idén silókukoricát, cukorrépát, alávetéses árpát termesztenek az öntözhető területen. — A cukorrépa alá 300 mázsa istállótrágyát adtunk és több mint 10 mázsa műtrágyát dolgoztunk a talajba — mondja Csuka Lajos csoportvezető. Kétségkívül sokat áldoznak a szövetkezetesek, ám tervük mégsem sikerült a cukorrépa termesztését illetően. Az első vetést ki kellett szántaniuk a sok gyom miatt. A második vetés már bevált, nagy hozamra azonban nemigen számíthatnak, mert lerövidült a tenyészidő. — Az a baj, hogy a talaj túlnyomó része savanyú, kevés benne a mész — mondta az elnök. Ezért szaporodik a savanyú talajokra jellemző gyom. S ez az oka annak ls, hogy egyes dűlőkben nehezen tudnak lucernát telepíteni. Így évelőket a szántóföldnek csak a 10 százalékán termelnek. A jövőben azonban javul a helyzet. Egy dűlőt két évvel ezelőtt lemeszeztek, abban már lucerna terem. Ez idén pedig a répaföldet meszezték. A fentiekből kitűnik, hogy a csiífáriak útja a többtermelés telé eléggé drága és göröngyös, ám közös erővel — bár sok esetben csak ráfizetés árán — legyőzik a nehézségeket, mint annak már tanújelét is adták. BGNYUS JÓZSEF Az idei cukorrépa-kampány idején a termelők és cukorgyárak ke xütt aok a vita a sxixalékolás miatt. Peraxe a termeifik sem hagyják magukat. Képünkön a Gombai Állami Gaxdaság répájából vet; m laté t mosták. Ebben ax ecetben ax állami gaxdatágnak volt igaza, mert 14 százalék helyett csak 10,4 sxáxalékot foghatott le a diószegi cukorgyár. ' • (Balla felvétele) Szőlészet és borászat a régi rómaiaknál Aki a régi rómaiak történetét böngészte, meggyőződhetett arról, hogy már akkor léteztek „jó torkú" legények, sőt a híres római tivornyákon — uram bocsá... — a női mivoltából kivetkezett fehérnép is nemegyszer a sárga földig itta le magát. Az „In vino veritas — Borban az igazság" mondás is a rómaiaktól származik. Mivel pedig a borhoz szőlő kellett, már akkor gondoskodtak szőlőkertek telepítéséről. Olaszország, a régi rómaiak egykori szűkebb hazája, kitűnően megfelelt szőlészeti célokra talajösszetétel tekintetében éppúgy, mint éghajlati viszonylatban. Jó hírnévnek örvendett többek között az ókorban a mai Olaszország területén — a Caecubum, Falernum, Surrentum környékén, valamint a Vezuv tűzhányó lejtőin termett szőlő. A szőlőkertek rigolozását ősszel vagy tavasszal végezték. Telepítésre főleg dugványokat használtak, a szőlőhegyeket szakaszokra, táblákra osztották. A kapáláshoz kétágú, hegyes vasbotot vagy törpeekét alkalmaztak, amely a porhanyozást is elvégezte. A metszést rendszerint őszszel, szüret után végezték. Karóhasználat esetén egyszerre négyet alkalmaztak, hogy a vesszők bolthajtásos lugast alkossanak. De a legkedveltebb szőlőtermesztésnek számított a vesszők felfuttatása. Egymástól egyenlő távolságra, egyenes sorokban platán, nyár-, olaj- vagy ciprusfákat üttettek erre a célra, miközben a sorközöket gabonaneműekkel Is bevetették. Lényegesen különbözött azonban a szüret lefolyása a mai eljárástól. A szőlőfürtöket lombhullás után, jóformán a tenyészidő „kapuzárta" előtt szedték le a tőről. A szőlőnedv felfogására kőtartály szolgált, amelyből fa- vagy agyagcsöveken keresztül csurgott a szőlősajtóba. Hatan-heten taposták a bogyót tllinkószó ütemére. Mielőtt a mustot hordókba töltötték, fonott szitán átszűrték. A boroshordókat, amelyek ugyancsak agyagból készültek, az alagsorban helyezték el. A ránk maradt legnagyobb hordó űrtartalma elérte a 10 hektolitert. Az óbornak szánt nedűt viszont korsókba töltötték és a padláson tárolták, hogy kitegyék a meleg hatásának. Később még magasabbra, a tetőgerendázatra kerültek, ahol az egész ház kályháiból és tűzhelyeiből felszálló füst felgyülemlett. Azt tartották, hogy a füst feljavítja a bor minőségét. Csakhogy az akkori agyagkorsókat általában hanyagul égették, porózusak, likacsosak maradtak, hiányzott róluk a fénymáz. Ezért folyékony szurokkal vonták be őket, ami viszont hátrányosan befolyásolta a bor zamatják. Görögország egyes vidékein még ma ls alkalmazzák a bortárolásnak ezt a kevésbé „korszerű" módozatát. Ha pedig a bor a kelleténél is savanyúbbra sikerült, mézzel édesítették. Ennyi pepecselés és pancsolás után nemegyszer valóságos cukorszörppé süllyedt a különben nemes szőlőnedű. Ezért a régi rómaiak vízzel is keverték a lakomák alkalmával felszolgált borokat. A boroskorsókat nyáron hóval hűtötték, amelyet külön erre a célra készült jégveremből vagy a hegyekből hozattak drága pénzen, A római császárság idején Olaszország volt az akkor ismert világ leghíresebb bortermő vidéke. Capri szigetének Kék Barlangjában rendezett tivornyák alkalmával szinte patakokban folyt a bor. Nem utolsósorban pedig Itália borgazdasága volt egyik oka annak, hogy odacsalta az északi barbár népek hadvezérelt, akik később sírásói lettek a római világbíródalomnak. |G-k| KllIlillÉ TELNEiK A XAJMX. (CTK teivttatet