Új Szó, 1966. október (19. évfolyam, 271-301. szám)

1966-10-06 / 276. szám, csütörtök

Közélet Kitüntetés (ČTK) — Bohumír Lomský hadseregtábornok, nemzetvédel­mi miniszter tegnap Ludvík Černíček hadnagynak, Karel ši­mo őrvezetőnek és Miroslav Kratochvíl katonának átadta a „Bátorságért" kitüntetést. E ma­gas kitüntetésben az emberéle­tek megmentése során tanúsí­tott példás magaviseletükéri részesültek. Pártküldöttségünk Magyarországon (ČTK) — A párt Központi Bizottságának küldöttsége, ame­lyet Jan Šimko, a CSKP KB ideológiai osztálya vezetőjének helyettese vezet, tegnap Ma­gyarországra utazott, ahol a Magyar Szocialista Munkáspárt Ideológiai munkájának kérdé­seit fogja tanulmányozni. A csehszlovák-magyar kulturális együttműködésről (ČTK) — Ma ért véget a prágai Kolovrat-palotában a csehszlovák—magyar kulturális munkabizottság V. ülése. A hét­tagú magyarországi küldöttség, amelyet Molnár János, a műve­lődésügyi miniszter helyettese vezetett, háromnapos itt-tartóz­kodása alatt megtárgyalta a fő­iskolák közötti együttműködés további fejlesztésének kérdé­seit. Az ülés jegyzőkönyvét a magyar küldöttség vezetője és dr. František Kahuda, az isko­la- és művelődésügyi miniszter helyettese írta alá. Elutazott Luxemburg kormányzója (CTK) — Hazautazott cseh­szlovákiai magánlátogatásából M. Brasseur, Luxembourg belga tartomány kormányzója, volt külkereskedelmi miniszter. Li­dicén is járt s megígérte, hogy a következő évben a csehszlo­vák néppel együtt emlékezik meg a község megsemmisítésé­nek 25. évfordulójáról. Csehszlovák—bolgár megállapodás (CTK) — Tegnap Prágában megállapodást írtak alá a Cseh­szlovák Fasisztaellenes Harco­sok Szövetsége és a bolgár Fa­sisztaellenes Harcosok közötti együttműködésről. A megállapodást Josef Hűsek és Tódor Prachov, a két szerve­zet elnöke írta alá. Csehszlovák—szovjet egyezmény (CTK) — Dr. Jan Némec, a Csehszlovák—Szovjet Baráti Szövetség központi titkára és Vlagyimir Rudolfovics Snyejde­rov, az Almanah Kinoputecseszt­vij című szovjet filmfolyóirat főszerkesztője Prágában tegnap egyezményt írt alá a csehszlo­vák és a szovjet útirajzfilmek kooperációs forgatásáról és köl­csönös népszerűsítéséről. Lengyel vendég a rádióban (CTK) — Wlodzimierz Janiu­rek, a Lengyel Népköztársaság prágai nagykövete október 5-én ellátogatott a Csehszlovák Rádió ker fog koronázni. MÁR TÖBB MINT 1 millió tonna répát vásároltak fel a cukorgyárak (Folytatás az 1. oldalról) nyésztés érdekeit tartva szem­előtt, több melaszt készítenek. Csehszlovákia 86 cukorgyára közül a szlovákiaiak már mind teljes ütemben dolgoznak. Rövi­desen sor kerül valamennyi cu­korgyár üzembe helyezésére. A vízgazdálkodást ellenőrző szervek véleménye szerint a cu­korgyárak idén lelkiismerete­sen felkészültek a gyárakban keletkező nagy mennyiségű szennyvíz tisztítására is. Az eh­hez szükséges berendezések készenlétben vannak, úgyhogy az 1966. évi cukorrépa-kampány folyamán a tavalyihoz viszonyít­va 85—90 százalékkal kevesebb oldhatatlan anyag és 55—60 szá­zalékkal kevesebb szerves anyag kerül a folyók vizébe. -km­FOLYTATÚDIK A KURT WILFER - PER (CTK) — Kurt Wilfer, a Si­cherheitsdienst volt tagja szer­dán befejezte vallomását a vád­irat 4—8. pontjára vonatkozóan a Prága I. Körzeti Bíróság bün­tetőtanácsa előtt. A vádlott továbbra is kitar­tott amellett, hogy nem tudott az 1942 májusában Modŕanyban bebörtönzött húsz polgár ese­téről. Zivnöstkát, az SD besú­góját ismerte, de nem volt fe­lettese. Lehetségesnek tartja, hogy ismert más besúgókat is. A Korach- és Gross-házaspár esetéről semmit nem akar tud­ni. A védő kérdésére elmondta, hogy nem adott utasítást dr. Schulz letartóztatására, de le­het, hogy erről valakivel tár­gyalt. A vádlott általában tagadja ismeretségét a náci besúgók­kal, valamint azt is, hogy sze­mélyesen adott utasítást egyes emberek üldözésére és letartóz­tatására. Hasonlóképpen nyilat­kozott szlovákiai tevékenységé­ről is. A tanácselnök kérdésére, ho­gyan lehetett az SD tagja, ha saját vallomása szerint semmi­féle tevékenységet nem fejtett ki, a vádlott továbbra is kitar­tott amellett, hogy csak a dip­lomaták között dolgozott, mint hírszerző. A tárgyalást ma tanúkihall­gatásokkal folytatják. Országos szavalóverseny Dolný Kubínban (ČTK) — Október 5-én ün­nepi gyűléssel kezdődtek meg Dolný Kubínban a Hviezdoslav­ünnepségek: az ifjúsági alkotó­verseny keretében rendezett szlovákiai országos szavalóver­seny. A megjelentek a Dolný Ku­bín-i temetőben kegyelettel adóztak a nagy költő emléké­nek. A három estére terjedő mű­sorban 34 előadó, valamint a bratislavai és prešovi irodalmi színpad lép fel. A Hviezdoslav-ünnepségek keretében két szemináriumot rendeznek egyrészt a gyermek­irodalom, másrészt a dramatur­gia és a művészi előadás for­máinak problématikájáról. A JNB piénumiilése Trebišovon Tegnap ülést tartott a Trebi­šovi Járási Nemzeti Bizottság plénuma, melyen a járási kép­viselőkön, a helyi nemzeti bi­zottságok néhány elnökén kí­vül részt vettek Dénes Ferenc és Ondrej Sulety, a Szlovák Nemzeti Tanács képviselői Is. Michal Michalčík elvtársnak a járási nemzeti bizottság elnö­kének vitaindító beszámolója alapján a plenáris ülés foglal­kozott a CSKP XIII. kongresszu­sa határozataiból eredő felada­tok teljesítésével s jóváhagyta a járás nemzeti bizottságainak tervjavaslatait. —k. RÖVIDEN * A csehszlovák néphadsereg napja alkalmából a jugoszláv néphadsereg belgrádi klubháza képtárának gyűjteményéből képzőművészeti kiállítás nyílt meg tegnap a bratislavai Kul­túra és Pihenés Parkjában. * A lengyel néphadsereg nap­jának alkalmából — amely ok­tóber 12-re esik — tegnap Prá­gában Tadeusz Woloszczuk ez­redes, a Lengyel Népköztársa­ság katonai attaséja sajtóérte­kezletet rendezett. Az újság­írókkal ismertette a lengyel néphadsereg megalakulását a második világháború végén s fejlődését a háború után. * Üstí nad Labemban szer­dán megkezdődött a filozófiai és pedagógiai tanszékeken működő történészek háromnapos orszá­gos konferenciája. Ismét bélfertőzés Korvinán (CTK) — Karvinán a rend­őrség járási ügyosztálya üzemi étkezdéjében ismét fertőző bél­megbetegedések fordultak elő. Az egészségügyi szervek tájé­koztatása szerint eddig 46 ven­dég és öt szakács betegedett meg. A kórokozót (Salmonello­zis) a majonézes krumplisalá­tában fedezték fel. Ugyanez okozta szeptemberben a fertő­zést a hrabuvkai iskolai étkez­dében is, ahol 525 személy be­tegedett meg. A liptói hegyvonulat alsó koszorújának közepén, ott, ahol a Revúca vize a Vág­ba ömlik, hosszú évszázadokkal ezelőtt emberek telepedtek le. Nem tudjuk, honnan jöttek, mi szat, a város piacán a helybe­liek semmiféle díjat nem fi­zettek. 1405-ben Zsigmond király megerősítette a város kiváltság­jogát. A város rohamos fejlő­Ružomberok 650 éves hozta őket ebbe a völgykatlan­ba, ahol az égbenyúló Cho£\ a terpeszkedő Mních, a vadregé­nyes Malino és a hegyes sapká­jú Cebráf őrködik a vidék fe­lett. Itt keletkezett akkor, a XIII. század második felében Nyugat-Liptó egyik legrégibb települése — a mai Ružombe­rok. A hírt adó legrégibb írás 1318-ból származik, amely sze­rint Donch mester, Zólyom me­gye ispánja városi rangra emelte az ősi Rózsahegyet. Et­től kezdve a szabad királyi vá­ros a következő kiváltságokat élvezte: választhatta bíráját és papját, a Vág kivételével a város határában mindenütt sza­bad volt a vadászat és a halá­désnek indult. Ezt bizonyítja a lakosság szaporodása is, amely 1766-ban 2010 fő volt, 1910-ben pedig már meghaladta a 12 000 főt. Az őslakosság földműve­léssel, állattenyésztéssel, juhá­szattal, fakitermeléssel foglal­kozott. A Fekete-Vágon egészen a Fekete-tengerig tutajokon úsztatták a fát, szállították a nyersvasat, rezet, öntvényeket, sót, brindzát, cserepet... Vi­rágzott a bányászat, kohászat, a bőrfeldolgozó ipar és számos más iparág. A 19. század végén és a 20. század elején létrejött a cellulóz és gyufagyár, majd a papírgyár, a rybárpolei tex­tilgyár, az öntöde és a gép­gyár. A fejlődés feltartóztathatat­lanul utat tört... A felszabadulás óta eltelt két évtized Ružomberok életében is óriási változással járt. Ma a városnak 25 ezer lakosa van. Fennállásának 650. évét számos sikerrel, eredménnyel ünnepel­heti. Textil- és papíripara vi­lágviszonylatban is felveszi a versenyt. A városfejlesztésben ugyancsak nagyszerű eredmé­nyeket értek el. A lakások mellett gondoltak a kulturális intézmények, iskolák, interná­tusok építésére is. A nagy év­fordulót is méltóképpen akar­ják megünnepelni. A Z-akció keretében a lakosság részt vesz a város szépítésében, meg­rendezik a textilipar és a pa­pírgyártás hagyományos napjait is. Kiadják a város monográfiá­ját, kidolgozzák a munkásmoz­galom történetét Alsó-Liptóban. ecfl év egy város történeté­03U ben számottevő idő. Mé­gis ottjártamkor egy ifjú, re­ményteljes várost láttam, elé­gedett, boldog emberekkel, akik a gazdag múlt forrásából me­rítve építik jelenüket és jövő­jüket. SKERGYÄK KATALIN Európa népei barátságban akarnak élni egymással Kilenc európai ENSZ-tagállam értekezlete New Yorkban New York (CTK) — Tegnap az ENSZ székhelyén kilenc eu­rópai állam képviselője értekez­letre ült össze, hogy megvitassa a különböző társadalmi és poli­tikai rendszerű európai államok jószomszédi kapcsolatainak megjavítására Irányuló ENSZ­határozat problémáját. Az értekezleten Ausztria, Bel­gium, Bulgária, Dánia, Finnor­szág, Magyarország, Románia, Svédország és Jugoszlávia kép­viselői vettek részt, amelyek ta­valy csatlakoztak a román kül­döttség indítványozó javaslatá­hoz az említett kérdésben. Az értekezleten Ausztria külügymi­nisztere elnökölt, és megálla­podtak, hogy továbbra is fenn­tartják kapcsolataikat. Václav Dávid, hazánk ENSZ­küldöttségének vezetője tegnap ebédet adott, amelyen megjelen­tek Péter János magyar, Marko Nikezics jugoszláv külügymi­niszter, továbbá Szomália éš más országok diplomatái. Václav Dávid külügyminiszter az ENSZ székhelyén elbeszél­getett a világszervezet dolgozói­val, továbbá a New Yorkban al­kalmazott csehszlovák állampol­gárokkal. Tájékoztatta őket ha­zánk külpolitikájáról és a CSK? XIII. kongresszusának eredmé­nyeiről. A PÁPA ÜZENETE U THANT FŐTITKÁRHOZ VI. Pál pápa válaszüzenetet küldött U Thant ENSZ-főtitkár : nak, amelyben nagyra értékeli a főtitkár „fáradhatatlan mun­kásságát a békéért". A pápa an­nak a meggyőződésének ad ki­fejezést, hogy az ENSZ továbbra is a béke érdekében fejti kí munkásságát, amit végül is si 1 ker fog koronázni. TEGNAP ÚJABB 4000 AMERIKAI KATONA ÉRKEZETT DÉL-VIETNAMBA (Folytatás az 1. oldalról) NUKLEÁRIS TÖLTETEK VIETNAMBAN? Amerikai katonai szakértők szerint az Egyesült Államok olyan fegyvereket küldött Dél­Vietnamba, amelyek nukleáris töltettel vannak ellátva. A szakértők állítólag nem tartják valószínűnek, hogy „a jelenle­gi ktaonai helyzetben" bevet­nék a nukleáris töltetű fegyve­reket. „Komoly politikai következ­ményei ugyanis túllépnék an­nak katonai jelentőségét" — hangoztatják. MCNAMARA VÉSZTJÖSLO KÖRŰTJA? A Reuter hírügynökség was­hingtoni tudósítója szerint McNamara amerikai hadügymi­niszter közelgő dél-vietnami lá­togatása összefügg az amerikai csapatok létszáma jelentős eme­lésével és a háború kiszélesíté­sével. Washingtonban az a vé­lemény alakult ki, hangoztatja a tudósító, hogy Johnson elnök ä novemberi választások utáň fokozza a katonai beavatkozást Vietnamban. CSEN JI A VIETNAMI KÉRDÉS BÉKÉS RENDEZÉSÉRŐL Csen Ji, kínai külügyminisz­ter kijelentette, hogy míg až Egyesült Államok nem vonja ki csapatait Vietnamból, nem le­het a konfliktus békés rende­zéséről, vagy a genfi egyezmé­nyekről tárgyalni. A kínai kül 1 ügyminiszter Tanzánia küldött­sége tiszteletére adott fogadá­son azt mondotta: „Minden olyan javaslat, vagy gondolat, amely nem számol az amerikai csapatok kivonásával Vietnam­ból, az amerikai imperialisták számára csupán ürügy az agj­resszív háború kiszélesítésére." KITŰZTÉK A MANILAI KONFERENCIA IDŐPONTJÁT Francisco Ramosű Fülöp-szi­'geti külügyminiszter tegnap be­jelentette, hogy október 24-ré és 25-re hívják össze a vietna? mi kérdésről tárgyaló manilaí értekezletet. HARCOLNI KELL AZ ELHAJLÁSOK ELLEN Belgrád (ČTK) — Joszip Broz Tito, a jugoszláv Kommu­nisták Szövetségének elnöke a JKSZ Központi Bizottsága 5. ülésének befejeztével kijelen­tette, hogy a Központi Bizott­ság átszervezésére a személyi kultusz és frakciózás hibájába esett Alexander Rankovics miatt került sor. Az új széle­sebb körű elnökségben sokkal nehezebben juthatna egyetlen ember mértéktelen hatalomhoz, mert az elvtársak megakadá­lyoznák a személyi kultusz ki­fejlődését. A Rankovics-féle személyi kultusz nemcsak a kommunisták szövetségét, ha­nem az egész jugoszláv szocia­lista társadalmat veszélyeztette — jelentette ki Tito. Beszéde további részében hangsúlyozta, hogy a Központi Bizottság elnökségének és bi­zottságainak harcolniuk kell a különböző elhajlások, valamint az olyan kísérletek ellen, ame­lyek a szövetségbe befurako­dott konzervatív elemek és a Jugoszláviában élő osztályel­lenségek hatására letérítenék az országot á szocialista fejlő­dés útjáról. Tito aktivitásra és egységre szólította fel az összes kom­munistákat és dolgozókat. A személyi sakkhúzások nem oldanak meg semmit Bonn (ČTK) Von Hassel bonni hadügyminiszter hét új tábornokot nevezett ki, azonkí­vül számos alakulat parancs­nokát előléptette. A Bundeswehrben uralkodó válsággal kapcsolatban a „Me­tali" című szakszervezeti folyó­irat megjegyzi: „Mindenki tud­ja, hogy Von Hassel nem állta meg a helyét, valamint azt is, hogy a Bundeswehr tragédiájá­nak Strauss az oka, aki a fegy­verkezést elkezdte, s elősegítet­te az erőpolitika kifejlődését. A legrosszabb azonban az, hogy Von Hassel most lépésről­lépésre meghátrál a tábornokok elől. Saját pozíciója érdekében engedelmeskedik a főfelügyelők nyomásának, akiket saját maga nevezett ki. A folyóirat a továbbiakban megállapítja, hogy de Maiziére az új főfelügyelő, ahelyett, hogy felvilágosítaná miniszte­rét a hadseregben lévő kedve­zőtlen állapotokról, személyi át­szervezést valósított meg a Bun­deswehrben. A folyóirat a Bundeswehr válságáról folytatott parlamenti vita anyagából arra következ­tet, hogy Von Hassel „akasztó­fa-termínust" kapott a kedve­zőtlen helyzet felszámolására. Ezzel a tábornokok még na­gyobb hatáskörhöz jutottak, vi­szont a katasztrófa a levegőben és a tengeren egyaránt folyta­tódik. Berlin (ČTK) — A Német De- fTI mokratikus Köztársaság kormá­nyának meghívására tegnap Berlinbe utazott a Vietnami De- 1366 mokratikus Köztársaság kor­mányküldöttsége, hogy az NDK x. B képviselőivel gazdasági tárgya- 0 lásokat folytasson. A küldöttsé­get Le Thanh Nghi, a VDK mi- M niszterelnök-helyettese vezeti. m m

Next

/
Thumbnails
Contents