Új Szó, 1966. október (19. évfolyam, 271-301. szám)

1966-10-04 / 274. szám, kedd

FRANTIŠEK HALAS:' Egyszerre Egyszerre csak ott lesznek valahányan Szemek ezrei néznek ti nem látjátok őket Csak hátatok borzong majd a tekintetüktől Némák lesznek figyelnek latra vetik minden szavatokat beszédetek tehát legyen a holnap jegyese Mint gyémánt karcolása zendül a szó a búcsúlevelekből a kivégzés előtt s a falakon talán áradni kezd a vér t Legyetek éhesek őrökké éhezzétek minden izetekkel az igazságot hogy elesetteinket gond ne rágja A ti nagyságotok Nem gondolni tenmagatokkal A nemességtek Áldozat Betellett az idő mintha csak most születnék a világ Döntő idő 1948 Rónay György fordítása * A modern cseh költészet egyik legjelentősebb müveifije, B5 évvel ezelőtt született. Halas kivételes tehetségfi költő volt, s bár munkásságáról sok vita tolyt, versei — ahogy egyik kritikusa mondta — „koncentrált kristályok". A Szlovák Filharmónia évadnyitó hangversenye ELMÚLT A NYÁR, a hűvös őszi napok beálltával Bratislavában beköszöntött az új hangversenyidény. Szeptember 29-én és 30-án megnyíltak a Szlovák Filharmónia hangversenytermének kapui. Az októberi bérletsorozat zenei élményeket ígér, városunkban friss vérkeringéssel indul a zenei élet. A közönség körében nagy az érdeklődés, a jegyek már az idény első hónapjára bérletben elkeltek. Őszintén reméljük, hogy a Szlovák Filharmónia az évad folyamán sem okoz csalódást a zenei csütörtök és péntek esték hűséges törzsközönségének. A megnyitó esten Alexander Moyzes már ismert Hegedűversenye hangzott el. A Szlovák Filharmónia a mű előadásával méltán népszerű zeneszerzőnk (50-lk születésnapját ünnepelte. Amit Moyzes a hegedű szellemében fogant versenyműben közöl: tartalmas mondanivaló, közlésmódja vonzó és jó értelemben közérthető. !A komponista a modern hangzásvilágban is megtartja keresetlen, jellegzetesen moyzesi zenei nyelvezetét. Moyzes mester Milan Bauer személyében lelkiismeretes kezekben tudhatta versenymüve tolmácsolását. Kissé sápadt indítás után a fiatal művész egyre jobban „belemelegedett", mind érzelmi, mind hangzásbeli és technikai síkon. Különösen a lassú középrészben talált magéra. Előadása feloldódott, tónusa ebben a tételben gazdagodott telített hegedűhanggá. A műsor második felében Schubert ifjúkori V. szimfóniájának derűs, világos színei frissítették fel a hangverseny légkörét. Az est karmestere, Ladislav Slovák muzsikáló kedvvel rakta a hallgatóság elé a könynyű, friss, álmodozó melódiák üde csokrát. BEFEJEZÉSÜL a humor koboldjait szabadította el Strauss Tiil Eulenspiegel-jének realisztikus megszólaltatásával. Richard Strauss pompás muzsikája — a szellem, humor, frivolitás, irónia és szívmelegség egyszeri keveréke — bizarr ötleteivel, érdes, mulatságos csattanóival a hangversenyek biztos sikerszáma. HAVAS MÁRTA SZOBOR f» nyár folyamán sok ezer kiránduló látogatott el a szlovák paradicsom természeti szépségekben bővelkedő vidékére. A hét végi napokon a társasgépkocsik, az autók és a motorkerékpárok szinte ellepték a turistavidék kapujának, Rozsnyó városának jellegzetes, négyszögalakú főterét. A hősi középkort, nagy történelmi eseiuinyeket, bányászsztrájkokat id&tö épületek, szobrok, emléktáblák között sokan felfigyeltek egy fehér márványszoborra, amelyet gróf Andrássy Franciska emlékének állítottak. — Grófnő szobra a bányaváros szívében — kérdezte nem egy kiránduló, s azt hiszem ez a kérdés legtöbb esetben kellő magyarázat, kielégítő válasz nélkül maradt. A múlt század negyvenes éveihez kell visszakanyarodnunk. A krasznahorkai vár és körülötte elterülő 61 000 hektáros hitbizomány birtok tulajdonosa csíkszentkirályi Andrássy György gróf országbíró, a Magyar Tudományos Akadémia első elnöke volt. A közéletben tevékeny, ambíciókkal teli mágnás idősebbik fiából, Dénesből diplomatát szeretett volna nevelni. Az ifjú Andrássy azonban semmi érdeklődést nem mutatott a pálya iránt. S amikor a bécsi Keleti Akadémia növendéke lett, kivonta magát a szülői befolyás alól. A művészetnek hódolt, tárlatokat, hangversenyeket látogatott. Megismerkedett egy cseh származású zeneigazgató leányával, Hablavetz Franciskával. Az ismerettségből házasság lett, főúri rangon aluli házasság, amely azonban nemességében, erényességében és tisztaságában szinte példátlanul áll. 1866. április 6-án Pilzában olyan frigy született, amely harminchat éven át állta a próbát az évek közönyösítő hatásával szemben, Andrássy Dénes szülei s rokonsága ezt a házasságot megalázónak tekintették, s a szigorú apa megfosztotta fiát az örökösödés jogától. Az ifFOTEREN fú házaspár szegényesen, szűkölködve, de boldogan élt. A családi konfliktus a hetvenes évek elején mégis megoldódott. Ifjú Andrássy György, Dénes öccse, akinek apja a vagyonát szánta, fiatalon meghalt s utolsó óhaját papírra vetve, arra kérlelte apját, bocsásson meg Dénesnek, hőn szeretett bátyjának. Az apa szívét meglágyították ezek a sorok, s egy évvel később, halála előtt kibékült Dénessel, elsőszülött fiával, akit így visszahelyeztek jogaiba. Ekkor kezdődött tulajdonképpen Franciska missziója. Akt a szegénység, a megpróbáltatások idején békén tűrte sorsát, a viharok után oltalmába vette a rászorultakat. A szegények támogatója, az árvák és betegek oltalmazója lett. Szinte lehetetlen felsorolni azoknak a községeknek és intézeteknek neveit, amelyek Andrássy Dénes és felesége támogatásában, jutalmazásában részesültek. Franciska sugalmazója, indítványozója volt minden olyan tettnek, amely a köz javát szolgálta. Ezzel magyarázható, hogy Rozsnyótól Kassáig szerte a vidéken csaknem minden faluban egy-egy óvoda, leányin tézet, nevelőotthon, kórház az ő nevét viselte. Az akkori kultuszminiszternél egy névtelen műbarát 223 000 koro nát helyezett el festői ösztöndíjra, 20 000 koronát az újságírók támogatására. Később kiderült, hogy a „névtelen" adományozó Andrássy Dénes és felesége volt, akik ragaszkodtak az Andrássyak egyik jelszavához: non videre, sed esse. Andrássy Dénes adományo

r z<5 leveleiben mindig hangsúlyozta, hogy „hőn szeretett neje sugallatára" cselekszik. A felesége halála alkalmából kapott részvétnyilvánításokra válaszolva ezt írta a gyászoló férj: „Mily igazuk van azoknak, akik őbenne az én vezércsillagomat, jó géniuszomat látták, ki előttem világított, mikor bennem a jónak csak szikrája is alig csillámlott meg ..." Andrássy Franciska szobrát közadományokból, a hála, a tisztelet filléreiből emelte Rozsnyó városa 1902-ben. Horvai és Szamovolszky alkotása megörökíti az asszony jóságos tekintetét, ugyanazt a tekintetet, amely hosszú éveken át élő emlékezetekbe vésődött az egész környéken . .. Napjainkban óvodákat, is-kolákat már az állam épít, mégis jó visszagondolni rá, hogy a felső tízezrek gőgös társaságából kivált egy házaspár, és a maga módján enyhíteni próbált a szegénységen, a nyomoron. A rozsnyói városi szervek sokszor álltak már nehéz kér? dés előtt: Mi legyen a Franciska-szoborral? , Mert a szobor nemcsak művészi érték, hanem már „néphagyomány is. A lakosság nézete egyértelmű: Maradjon! S

okaknak furcsa, hogy a grófnő szobra a forradalmiságról nevezetes Rozsnyó főterén áll. A város azonban fejlődik, a Bányászok tere néhány év múlva elveszíti jelenlegi központi szerepét, s így ez az érv is érvényét veszíti majd. Bízzunk benne, hogy aztán már nem szúr szemet senkinek annak at asszonynak a szobra, aki nemes cselekedeteivel, tiszta jellemével kiérdemelte a nép szeretetét, aki utat keresett és talált is a nép felé, most, halála után jelképesen a nép között marad. PETRIK JÓZSEF 31. Trojnyikov látta, amint a németek kiugrálnak a bokrokból, a folyóból, félmesztelenül, fürdőnadrágban a lövészárokba vetik magukat, sietve fejükbe nyomják a sisakot, mások meg futás közben rángatják csupasz testükre a zubbonyt. A rajtaütött németek úgy ténykedtek, mint egy jól működő gépezet külön-külön alkatrésszel, amelynek perceken belül összehangolódnak a fogaskerekei. És máris a rohamozók közepébe csapott egy géppuska-sorozat: - Tatatatatatata ... Kattogása beleveszett a harci zajba, de aztán fölébe kerekedett; más-más oldalról újabb géppuskák szólaltak meg. Az oroszok lánca megingott futás közben, mintha heves szélroham vágott volna az arcukba. Az emberek felbuktak, s földre lapulva, kúszni kezdtek, s itt-ott O mezőn máris kicsi porfelhők gomolyogtak: a gyalogság lefeküdt és beásta magát. A rohamlánc jobbszárnyának azonban sikerült áttörnie a német állások mellvédjén. Ott most láthatatlanul és iszonyú csendben, kézitusa dúlt. Középütt pedig, a bokrok közt, szüntelenül kelepelt az ellenséges géppuska. Egy hórihorgas német futott oda az árokhoz, feje ki-kibukkant a mellvéd mögül. A gyilkos géppuska nyomán mintha kihalt volna a mező. S máris robbantak az első aknák. A lefektetett, földhöz szögezett gyalogság sebbel-lobbal ásta be magát. Az égbolton, a harcmező felett, egy robbanógránát rózsaszín füstjét sodorta a szél. Ekkor, mintegy véletlenül, négy katona került a távcső lencséjébe. A magas fűben megbújva, egy német géppuskához lopakodott. És újabb két katona sisakos fejét meggyörnyedve előrehajtva - egy másik géppuskát vonszolt sietve lefelé a lejtőn. Szaladtukban megfordították, lábukat szétvetve lehasaltak a védőpajzs mögé a fűbe, és a géppuska-sorozat máris végigsöpört a bokrokon a fejek és vállak fölött. - Retesztüzet! - kiáltotta Trojnyikov a tüzérparancsnoknak, a folyóra mutatva. Arrafelé jól látszott, hogy három tüzérfogat lovai ügetnek ki a faluból, és német gyalogság szalad lefelé a dombról. - Ne tátsd a szádatI A fiatal, nyírott bajszú tüzérparancsnok csak magabiztosan szeme elé kapta látcsövét, és szinte ugyanabban a szempillanatban néhány lövedék lecsapott a német gyalogság közé, az egyik pedig telibe találta a sebesen ügető lovakat. - Pompásan dolgoztok, tüzérek! harsogta csillogó szemmel a szócsőbe a tüzérparancsnok, és tarkójára tolta kubányi süvegét. Trojnyikov azonban szigorúan pillantott rá. - A géppuskákat pusztítsd el! A földhöz szegezett gyalogság fölött tüzérségi párbaj tombolt, ámde most is se lassabban, se gyorsabban — ugyanúgy nyugodott le a nap, mint máskor, és utolsó sugaraiban megvillant a völgyet elborító rózsaszín füst, csillogott a fű és a folyó, s mikor egy pillanatra felugrottak és előrefutottak a meggörnyedt fekete alakok, ferde árnyékuk is követte őket. A gyalogság, amelynek egyik szárnya megkapaszkodott a német állásokban, ismét talpra ugrott, és újabb néhány ember elszökellt odáig, de a többiek lehasaltak az ellenséges tűzben. Mámorosan szívta a cigarettafüstöt, Trojnyikov le nem vette szemét a távcsőről; most a balszárnyat figyelte. Ott most kezdődött a küzdelem java: Priscsemihin ezrede fölemelkedett a mocsárból, a sás közül, és átkelt a folyón. Az egy álló napja vacogó, csuromvizes katonák egymás után lábaltak bele a vízbe, megtörve a folyó alkonyi, sima tükrét. Fegyverüket fejük fölé emelve, úszva, gázolva iparkodtak a túlsó partra a heves sodrú árban. A tajtékzó, háborgó folyó felett megannyi apró fekete fej és kar imbolygott. Megszólaltak ugyan a géppuskák a fűborította német parton s habos tajtékot szórtak szét a vízen, de mindjárt el is hallgattak: Priscsemihin csuromvizes ezrede, hurrá-kiáltásokkal bíztatva, ösztönözve magát, már ott futott rézsút szembe a réten. A német tüzérség elkésve kapott észbe, és a gyalogság segítségére sietett. A szórványos robbanások magasba szökő füstjét rózsaszínűre festette a lenyugvó nap. A szél belekapott a gomolygó füstbe és felfelé űzte a dombhajlaton. S a robbanások körzetéből kitörve, az orosz gyalogság is arrafelé futott, a balszárny felől átkarolva a falut. Trojnyikov térdére fektette térképtáskáját s egy szélcibálta papírlapra ceruzával üzenetet firkantott Priscsemihinnek. Miközben írt, bele-belenézett távcsövébe. A látóhatár peremén mákszemnyi tüzérfogat ügetett a lebukó nap sugaraiban. Fölötte némán magasba csapott egy robbanólövedék füstje. „Nem talált!" - bosszankodott Trojnyikov. ÉS összehajtva a papírt odaintette küldöncét. — Szedd a lábad! A gyalogság még nem ért be a faluba,' de a hadosztályparancsnok látta: a javukra billent a mérleg. Most az volt a legfontosabb, hogy Priscsemihin, hátrahagyva egy zászlóaljat a faluért vívott harc befejezésére, késedelem nélkül kifejlessze a sikert, még a németek előtt kiérjen az útkeresztezéshez és felkészülve várja őket. 3Z És ekkor olyasmi történt, amire nem lehetett számítani: a pergőtűzben földre lapult Matvejev-ezred hirtelen rohamra indult. Az emberek szakaszonként, századonként talpra ugrottak s kiáltozva nekiiramodtak; s ha elestek, valami rejtélyes erő újra meg újra előrelendítette őket. Trojnyikov semmit sem értett az egészből, és az első pillanatban felajzottan figyelte, hogy törnek előre szépen, büszkén, — nem töri meg láncukat a golyózápor. De hirtelen ijedtség markolta meg a szívét. Nem fogta fel azonnyomban, mit jelent ez a fordulat, csak megrettenve bámulta a géppuskatűzben rohamozó katonákat. Dühtől eltorzult, falfehér arccal felkapta a telefonkagylót, de a vonal másik végén, az ezred-harcállásponton az összeköttetés biztosítására otthagyott telefonista azt válaszolta, hogy Matvejev ezredparancsnok a századaihoz csatlakozott. És amíg Trojnyikov küldöncei az ellenséges tűzben odáig jutottak, tovább folytatódott az értelmetlen pusztulás. A következő történt: Matvejev még nem látta harcálláspontjáról, hogy Priscsemihin ezrede hátulról átkarolja a falut, de hirtelen megérezte, hogy a németek meginogtak. A folyón túli ellenséges gyalogság, mely a lövészárkok felé szaladt, egyszer csak minden látható cél nélkül rohangálni kezdett a mezőn. Sebbel-lobbal megfordították az ágyúkat, csövükkel a mögöttes területük felé, s valamiféle szekerek is kirobogtak a faluból a rétre, csak fokozva a zűrzavart. És mindennek betetőzéséül a falu mögötti dombgerincen feltűnt egy ritka csatórlánc. Apró, fekete, egyformán előrehajló alakok kaptattak fölfelé a hajlaton: megannyi élő céltábla a nap meg- 1966. tört sugaraiban. Tüzeltek rájuk, de ők csak haladtok előre: a golyó elkerülte soralkat. (Folytatjuk) X. 4.