Új Szó, 1966. október (19. évfolyam, 271-301. szám)

1966-10-29 / 299. szám, szombat

A moszkvai Szovremennyik Színház együttesének nagy sikerű bratislavai vendégszereplése befejezéséül a CSSZBSZ klubhá­zában csütörtök este rendezett fogadáson részt vettek Szlová­kia politikai és kulturális életének képviselői. Képünkön: Alexander Dubček, a CSKP Központi Bizottsága elnökségének tagja, az SZLKP Központi Bizottságának első titkára, Oleg Jefremov, a szovjet művészegyüttes vezetője, Martin Gregor érdemes művész és František Dibarbora, a Szlovák Nemzeti Színház drámai együttesének művészei szívélyes beszélgetés közben. (CTK Borodáčová felv.) JUBILÁL A TELEVÍZIÓ November 3-án lesz tíz éve "annak, hogy a Bratislavai Tele­vízió első műsorát sugározta. Az elmúlt évtized munkájáról, eredményeiről és nehézségei­ről beszélgettek az újságírók­kal a bratislavai televízió dol­gozói. Szlovákiában jelenleg mint­egy 488 ezer tv-tulajdonost tartanak nyilván. Ez azt jelenti, hogy minden 9 lakosra jut egy készülék. Az országos átlag jobb, mivel 6 lakosra jut egy tévékészülék. Az Idén mintegy 85 ezerrel növekszik a televízió­tulajdonosok száma. A baráti légkörben lefolyt be­szélgetés során sok szó esett az egyes műsorszámok művészi színvonaláról és a TV-híradó Időszerűségéről. Amint Ondrej Sarvaš, a televízió területi Igaz­gatóhelyettese mondta, az el­következő időszakban a műso­rok összeállításánál és sugárzá­sánál az eddigieknél szigorúbb mércét kell alkalmazni. Tíz évvel ezelőtt a stúdióban mintegy 65 négyzetméternyi te­rület állott a TV-dolgozólnak rendelkezésére. Ma jobb a hely­zet, de még mindig nem kielé* gítő. Gyökeresen megváltozik a helyzet, ha majd a Csalogány völgyben felépül az új televí­zió-stúdió, amelyet előrelátha­tólag 1968-ban adnak át rendel­tetésének. A távlati tervek szá­molnak a košicei stúdió korsze­rűsítésével, valamint azzal, hogy Bratislavában egy 25—30 emeletes székházat kap a te­levízió. Később a Banská By­strica-t stúdió átépítésére ls sor kerül. Ha az elmondottak megvaló­sulnak, akkor a következő ju­bileum még örvendetesebb lesz. -nj­MilHHgglMli BI H ijg ­Siiií Íisííiissr.s'i-í Gyors ütemben épül a bratislavai Af televízió-stúdió.' Erdősi felvétele Tovább bonyolódik a bonni kormányválság (Folytatás az 1. oldalról) zel, a CDU alelnöke jöhet szá­mításba. • Erhard kancellár búcsúláto­gatáson fogadta a kormányból kilépő minisztereket, majd kö­zölte azok nevét, akik ideigle­nesen átveszik a megüresedett tárcákat. Politikai megfigyelők szerint a jelenlegi nyugatné­met politikai válságot csak Er­hard kancellár leváltásával le­het megoldani. A kancellár tá­vozásával kapcsolatban igen sok találgatás lát napvilágot. Egyesek szerint a november 6-i, illetve 20-i bajor tartomá­nyi választásokig valószínűleg hivatalában marad. Eszerint a CDU/CSU ismét kolaícióra lép­ne a Szabad Demokrata Párt­tal és megpróbálna megegyez­ni az új kancellár személyében ls. London — A bonni kormány­válság élénken foglalkoztatja az angol sajtót. A hírmagyará­zók megegyeznek abban, hogy erre valószínűleg Erhard kan­cellár fizet rá. A Financial Times és a Daily Telegraph egyöntetűen megál­lapítja, hogy a bonni esemé­nyek olyan „sokk"-ot jelente­nek Erhard számára, amelyet valószínűleg sokáig nem 'he­ver ki. Hasonló hangnemben ír a svájci La Suisse is, amely meg­állapítja, hogy „szinte biztosra vehető, hogy ebből a válságból Erhard vesztesen kerül ki." New York — A New York Ti­mes nyugtalanságát fejezi ki a Bonnban lejátszódó esemé­nyek miatt, és azt írja, hogy „Erhard koalíciójának össze­omlásával Nyugat-Németország olyan politikai kalandokba bo­csátkozhat, amelyek nemcsak új kancellárt és új kormányt, hanem új külpolitikai irányza­tot is eredményezhetnek". Sei jepin a kínai vezetők egységbontó tevékenységéről Frunze (CTK) — Frunzeban ünnepi gyűlés volt a Kirgiz SZSZK fennállásának 40. év-, fordulója alkalmából. A gyű­lésen beszédet mondott Alek­szandr Seljepin, az SZKP po­litikai bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. Seljepin sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a kínai vezetők nem hajlandók részt venni Viet­nam közös védelmében. Ezzel súlyos felelősséget vállalnak magukra. A kínai vezetők tu­datosan a viszályok elmélyíté" sére törekesznek, és ezzel ár­tanak a szocializmus és a nem­zetközi kommunistamozgalom ügyének. Elutazott az amerikai vállalkozók csoportja (CTK) — Az Európában Je­lenleg magánlátogatáson tar­tózkodó mintegy 60 amerikai gyáros és vállalkozó, akik há­rom napot töltöttek hazánkban, tegnap elutaztak Csehszlovákiá­ból. Véget ért a Szabadságpárt II. konferenciája (CTK) — Tegnap Bratislavá­ban a Szabadságpárt II. szlová­kiai konferenciája vitával foly­tatta munkáját. A konferencián ezt követően jóváhagyták a Szabadságpárt szervezési rendjét, mely hang­A könyvek örök szerelmese A bratislavai Mihály utca 1. sz. épületén fekete zászlót lo­bogtat az őszi szél. Ebbe az épületbe, az Egyetemi Könyv­tárba már hetek óta újra be­és kirajzanak a főiskolások és olvasók ezrei. Mindenki kíván­csian tekint a zászlóra, vajon kit gyászolnak? De a kíváncsia­kat azonnal felvilágosítja a fe­kete keretű gyászjelentés, hogy eltávozott az élők sorából Mahr Károly, 73 éves könyv­tári alkalmazott, akinek teme­tése hétfőn, október 31-én, 14 órakor lesz a Csalogány-völgyi temetőben. Mahr Károly a főiskolai hall­gatók, az egyetemi előadók és tanárok, az újságírók, a tudo­mányos kutatók és az olvasók több nemzedékének barátja, ta­nácsadója volt, akit mindenki nagyra becsült és tisztelt. Ha forrásmunkákat kerestek, és csődöt mondott a könyvjegyzék vagy nem találták a könyvet a helyén, akkor csak Mahr bácsi tudott segíteni. A jövő év március 1-én ün­nepelte volna meg könyvtári munkásságának 50-éves jubileu­mát. Az Egyetemi Könyvtárat csaknem a megalakulásától kezdve mindmáig hűségesen szolgálta, és büszke volt a könyvtár sikereire. Nem tudotf a könyvel nélkül élni. Betegen is bejárt munkahelyére. Mahr Károly bácsi városunk szülötte volt. Az 1914-es világ­háború kitörésekor az elsők kö­zött vonult be. Súlyos sebesü­lése után mint hadirokkant ke­rült 1917-ben a könyvtárba, és azóta értékes szolgálatokat tett annak kiépítésében. Érdemeiért 1963-ban „A kiváló munkáért" kitüntetéssel jutalmazták, szá­mos egyéb elismerő oklevelet is kapott. Kegyelettel őrizzük meg em­lékét! GREK IMRE súlyozza a párt küldetését, fel­adatait. Az értekezlet végén a részvevők határozatot fogadtak el, melyben kitűzték a követke­ző időszak feladatait. A határo­zat felhívja a tagokat és az ak­tivistákat, hogy munkájukat összpontosítsák a negyedik öt­éves terv feladatainak teljesíté­sére és túlszárnyalására, a nép­gazdaság különféle területein vegyék ki részüket az új gaz­dasági rendszer érvényesítésé­vel kapcsolatos munkákból. A konferencia részvevői üd­vözlő levelet intéztek az SZLKP Központi Bizottságához és a Szlovák Nemzeti Front Közpon­ti Bizottságához. A Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítás! Front prágai reprezentációs irodájá­nak küldött levélben együttér­zésüket fejezik ki a hős vietna­mi néppel, s elítélik az Egye­sült Államok agresszióját. Az értekezleten egyhangúlag megválasztották a Szabadság­párt 33 tagból álló új Központi Bizottságát és a revíziós bizott­ságot. Az újonnan megválasz­tott Központi Bizottság a II. szlovákiai konferencia befejezé­se után megtartotta első ülését. A Szabadságpárt elnökévé is­mét Michal Žákovičot, a Szlo­vák Nemzeti Tanács elnökésé­gének tagját, vezető titkárrá pedig František Stejánikot, a Nemzetgyűlés elnökségének tagját választották. Megfosztották Dél-Afrikát a Délnyugat-Afrika fölötti gyámságtol New York (CTK) — Az ENSZ közgyűlése október 27-én megfosztotta Dél-Afrikát a Dél­nyugat-Afrika felett gyakorolt gyámságtól, és Délnyugat-Afri­kát az ENSZ Igazgatása alá helyezte. A hosszú vita után a határo­zatot végül is 114 szavazattal 2 ellenében elfogadták. A töb­bi küldött tartózkodott a sza­vazástól. Ezt követően a dél­afrikai külügyminiszter kijelen* tette, hogy a határozatot illegá­lisnak tartja, és nem ért egyet annak követelményeivel. A nagyhatalmak közül a Szovjetunió és az Egyesült Ál­lamok a javaslat mellett sza­vaztak, Nagy-Britannia és Fran­ciaország viszont tartózkodott a szavazástól. A két" ellensza­vazó Dél-Afrika és Portugálig volt. VIETNAM Növekszik a szabadságharcosok harci sikere Az amerikaiak tovább bombázzák a VDK-t Hanoi (CTK) — A Felszaba­dulás hírügynökség tegnap kö­zölte, hogy az év első 9 hónap­jában a FelszabadításI Front egységei több mint 200 000 el­lenséges katonát tették ártal­matlanná, ebből 90 000 ameri­kai és külföldi zsoldost. A dél-vietnami felszabadító hadsereg közleménye megálla­pítja, hogy januártól októberig a partizánok 1651 repülőgépet és helikoptert valamint 2750 katonai teherautót megrongál­tak, illetve megsemmisítettek. Továbbá 26 vonatot kisiklattak, 91 vagon hadianyagot zsákmá­nyoltak, 250 hidat felrobban­tottak és mintegy 10 000 fegy­vert zsákmányoltak. Az amerikai légierő tovább bombázza a Vietnami Demokra­tikus Köztársaság déli tarto­mányának útvonalait és üzem­anyagraktárait. Az amerikai ka­tonai szóvivő szerint a gépek a 7. amerikai flotta anyahajól­ról szállnak fel. Tegnap az amerikai légierő ismét „tévedésből" a kormány­csapatok kezén levő egyik fa­lut bombázta, amelynek követ­keztében 15 polgári személy életét vesztette. Saigon közelében tegnap fel­robbant egy amerikai hadi­anyag-raktár. A robbanás oka ismeretlen. A saigoni katonai bíróság tegnap életfogytiglani börtön­re Ítélte Frazier, amerikai kas tonát, aki szeptemberben egy hétgyermekes anyát agyonlőtt. Hanoi — A demokratikus Vietnam néphadseregének ösz* szekötő missziója tegnap til« takozott a nemzetközi ellenőr­ző és felügyelő bizottságnál Johnson elnök illegális dél­vietnami látogatása ellen. A 111" ta.kozás hangoztatja, hogy a? Egyesült Államok elnökének ez a látogatása a genli egyezmé­nyek durva megsértése és a nemzetközi közvélemény elle­ni dnrva provokáció. Tiltakoznak az észak-vietnami tanítók Az észak-vietnami tanítók nyilatkozatot adtak ki, amely-, ben elítélik az amerikai impe-. rialisták barbár támadásait. A nyilatkozat szerint Észak­Vietnamban 3 116 700 tanuló Iá­togatja az iskolákat, s ez 6 százalékkal több, mint az előző Iskolaévben. A tanítók képviselői tájékoz­tatták az újságírókat a Thuy Dan-i iskola elleni amerikai lé­gitámadásról, ahol 30 iskolás életét vesztette és további hat megsebesült. A VDK művelődés^ ügyi minisztériuma felhívással fordult az amerikai néphez, akadályozza meg a vietnami is­kolák elleni további véres tá­madásokat. A kormány szájkosarat akar tenni a sajtára A királynő ma a bányászfaluba utazik A megrázó temetés után, amikor a kis koporsók egyiké­re-másikára baba és más játék is került, Erzsébet angol ki­rálynő és férje, Fülöp herceg ma Aberfanba látogat. A király­nő három órát tölt Walesben, s a helyi kór­házban meglá­togatja azt a négy iskolás­gyermeket, akiket élve húztak ki a salak és a törmelékek alól. A királyi pár ezután meg­szemléli a szerencsétlenség színhelyét és együtt fog teázni fim Williams községi tanácsos­sal, akinek hat családtagját öl­te meg a fekete lavina a múlt hét péntekjén. A károsultak javára folyó gyűjtés már százezer font ster­linget eredményezett. Felhábo­rodást keltett azonban a kor­mány parlamenti felhívása, amely nyomatékosan felszólí­totta a sajtót, hogy ne foglal­kozzék a katasztrófa okaival, mert azoknak kiderítése — úgymond — a bírói vizsgálat fel­adata lesz. A tegnapi angol la­pok általában felhördülve fogad­ták ezt a „szájkosár-par-ancsot", s rámutattak, hogy a kormány saját felelősségét akadja elken­ni, mert a szénbányák, az ál­lamosított vállalatok, s az álla­mi bürokrácia a felelős a sok­IIlI.fcÄSSBI sok figyelmezte­I tés elfektető­séért. Ugyancsak felháborodást keltett Margit hercegnőnek, a királynő húgá­nak — enyhén szólva — idét­len ötlete, Margit felhívta az ország népét, küldjenek cso­magban játékokat az aberfani gyerekeknek. A lapok több le­velet közölnek, s a levélírók joggal mutatnak rá arra, hogy a hercegnő ötlete következté­ben a gyermekeiktől megfosz­tott aberfani szülők most szo­morúan nézhetik, hogyan ját­szadoznak az ajándékba kapott játékokkal azok a szerencsés apróságok, akiket elkerült a halál. A vizsgálat mindenesetre meg­indult, s a szigetország közvé­leménye haragosan követeli a felelősek szigorú megbüntetés sét. Október 27-én ha­talmas tűzvész pusztította el Quibdo kolum­biai város köz­pontját. A tüzet egy üzemanyag­raktár robbaná­sa okozta. Az első hírek sze­rint 20 000 em­ber. maradt haj­léktalanul. A kárt 5—9 millió dollárra becsü­lik. (Telefoto—CTK felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents