Új Szó, 1966. október (19. évfolyam, 271-301. szám)

1966-10-28 / 298. szám, péntek

A gazdaság a nép kezében Hosszú távra tervez a hajógyár Komáromnak a felszabadulás tdején jelentéktelen ipara — a ma már csak javítási munkálatokra használt hajógyára — volt. Az államosítás napján a mai új hajógyár helyén terméketlen libalegelő terült el. Azok, akik most radar-irányítású hajókat építenek, akkor többnyire a csallóközi földet művelték, vagy valahol szülőföldjüktől távol dolgoztak. 1945. okt. 28-án a nép vette kezébe a legfontosabb iparvállalatok irányítását és ez a nap a gazdaságilag elmaradott területek iparosítása megkezdését is jelenti. Ennek keretében épült fel a komáromi hajógyár is, amely napjainkig a Duna mentén fogalommá vált. Vajon milyen gondok foglalkoztatják ma e gyár dolgozóit? 1966. X. 24. Épül az új hajó A gyárban a felületes szemlélő aligha veszi észre az egyik évről a másikra bekövetkező változásokat. A változásokat egy ilyen acélrengetegben csak a nagyon hozzáértő hajóépítő veszi észre. Mint például Békési György mérnök, az igazgató gyártási helyettese, akinek asztalán lassan már kezd kialakulni az üzem távlati — 1970 utáni — gyártási koncepciója. — Van elég munka a gyárban? És lesz elég munka? Az igazgatóhelyettes bólint. — Ha mindannyiunknak négy keze lenne, az is kevés volna, annyi megrendelésünk van 1970-ig. Ebben a hónapban befejezzük a sorrendben már a hatvannyolcadik kétezer tonnás motoros teherhajó gyártását. Tervező irodánkban pedig már javában folyik a 27Q0 tonás hajók gyártásának előkészítése. Az első ilyen hajő a jövő évben készül el. Ezeket körülbelül 1970-ig fogjuk gyártani. A Szovjetunió komoly mennyiséget rendelt belőlük. Kevés olyan üzem van az országban, amely a távlati tervek kidolgozását — és főleg realizmusát — illetően annyira előrehaladott volna, mint a hajógyár. A szovjet megrendelések úgyszólván túlzsúfolják az üzem termelési programját. Enpek következménye, hogy a gyárat évről-évre több export-hajó hagyja el, hogy jelentősen lerövidítettük egy-egy hajó átfutási idejét és hogy a gyár az országnak mind több hasznot nyújt. Mitől függ, hogy legnagyobb megrendelőjük — a Szovjetunió — 1970 után is vásárol-e tőlük hajót? A Moszkvában folytatott előzetes tárgyalások azt mutatták, hogy a további együttműködés kulcsa a hajógyáriak kezében van. A Volgán és a többi szovjet folyón közlekedő komáromi hajókat dicsérik a megrendelők. Technikailag jók ezek a hajók, kímélik az emberi erőt, biztonságosak. — Moszkvában — mondotta Békési mérnök — a tárgyalások során kereskedelmi partnereink mindezt újra és újra hangoztatták. Előzetes tárgyalásainkon azonban azt se hallgatták el, hogy az eddigieknél még nagyobb teljesítményű folyami-tengeri hajókat vásárolnának tőlünk a legszívesebben. Személy- és teherhajókat egyaránt. Az igazgatóhelyettes közben új anyagokról — üveglaminátról és alumíniumról, meg műanyagról és azok alkalmazásáról beszél. Mert a megrendelők szeretnék, ha a maiaknál modernebb hajókon az építők már ezeket a korszerű anyagokat is alkalmaznák. — Az új technológia térhódításával számolunk — mondotta az igazgatóhelyettes. Ehhez megvan már az alapkáderünk. A dolgozók zömét ezek a szakemberek majd iskolázásokon, tanfolyamokon oktatják az új anyagok „titkaira". — Miben különbözik a megrendelők igényeinek megfelelő folyam-tengerjáró az eddig gyártott folyami hajótól? — Elsősorban szerkezetében. A tengeren — mondani se kell — nagyobb a hullámverés, de a navigációs készülékekkel szemben is fokozottabbak a követelmények. Nemzetközi előírások szabályozzák, mi mindennel kell felszerelni a tengerre ls „kimerészkedő" hajókat. Nekünk ezeket az előírásokat az utolsó betűig be kell tartanunk, hogy megrendelőink gyártmányainkkal továbbá is elégedettek legyenek. Ez különben a világ minden exportra termelő vállalatának érdeke. A hajógyárban a gazdaságosságot az előző években jelentősen csökkentették az anyagellátásban mutatkozó hiányosságok. Egyes alkatrészekből, félkésztermékekból, hajóberenüezési tárgyból túlsók hevert raktáron, más anyagból viszont a szükséges mennyiséggel se rendelkeztek. Javult-e e téren a helyzet? Az új gazdaságirányítási rendszer hozott-e eredményeket? A raktárkészletek csökkentését a gyár nak részben már sikerült végrehajtania. Vállalati viszonylatban egységes készletlistát vezetnek be. Ez mintegy előfutára az önműködő számítógéppel történő raktárkönyvelésnek, aminek eredményeképpen a vállalati vezetők szinte egyik percről a másikra áttekintést kaphatnak a készletekről. — A kooperáció kérdését — sajnos — mindmáig nem sikerült megoldanunk — panaszkodik az igazgatóhelyettes. Egyes szállító partnereink pontosan, határidőre teljesítik feladataikat, néhány gyár azonban sok gondot okoz. Például a Prerovi Gépgyár. Tőle vásároljuk a csörlőberendezéseket, amelyek nélkül nem hajó a hajó. Megtörténik, hogy a hajó átadása előtt mindössze néhány nappal érkezik csak meg a szállítmány ... — És mégis teljesítik a tervet? Hiszen előreláthatólag az idén is egy hajóval többet gyártanak a tervezettnél... — A tervet túlteljesítjük, de milyen áron? A hiányzó csörlőberendezés megérkezése és a tervezett átadási határidő között csak néhány nap áll rendelkezésünkre. Ilyenkor a szerel&k néha napokig egyfolytában a hajón dolgoznak. Akaratunk ellenére is növekszik a túlóra szám. A dolgozók sokszor holtfáradtan mondják: Határidőre teljesítettük. Ez azonban sem egészségügyileg, sem a gazdaságosság szempontjából nem a legjobb megoldás. Félő, hogy a munkabiztonságot is kedvezőtlenül befolyásolja. Sajnos a gazdaságjogban vannak még hézagok. A döntőblráskodási gyakorlatban csak a jövőben következnek be változások, melyek eredményeképpen a szerződéseket nem teljesítő vállalatokat komoly pénzbírsággal ls elmarasztalják. Vajon hogyan fogadják a hajógyáriak, hogy 1970 után még az eddigieknél is korszerűbb hajókat rendel Komáromból a Szovjetunió? A hajógyáriak, valahányszor erről jön elő a szó, úgy felelnek, mint Haam Ernő, az anyagelőkészítő részleg egyik régi dolgozója: „A jő szakember szívesen végez igényes munkát. Márpedig a folyam-tengerjáró hajók igényes munkát követelnek" — mondotta. A komáromi mólótól mind sűrűbb időközökben indulnak útjukra az itt készült hajók. A világon ma már sok millió ember tudja, hogy a huszonegy esztendeje államosított csehszlovák ipar egyik fontos láncszeme — a hajógyár — lépést tart a korral. TÓTH MIHÁLY A

zok, akik Losonc és Košice között utaznak, aligha sejtik, milyen mérhetetlen kincs felett gurulnak a vonat vagy a gépkocsi kerekei, milyen gazdag nyersanyagforrásokat takarnak a környező impozáns hegyláncok. Pedig az utóbbi években egyre több szó esik a magnezitiparról és KeA košicei régi magnezitüzem lassan „kiszolgál" Kincsünk: a magnezit let-Szlovákia legjelentősebb, mondhatnók legjellegzetesebb nyersanyagáról: a magnezitről. Azt is kevesen tudják, hogy az országos termelés 63 százalékát a Szlovákiai Magnezitmüvek košicei, jolsvai és lubeníkl üzemei jövesztik s dolgozzák fel kohóiparunk számára, illetve kivitelre. Magnezitiparunk keletkezése az Osztrák-Magyar Monarchia időszakába nyúlik vissza. Létezéséről Szlovákia területén a múlt század utolsó évtizedéből tanúskodnak az első feljegyzések. 1893-at írtak, amikor Jolsván felépült az első magnezítégető aknakemence. Néhány évvel később további kemencék létesültek Ratkován, Chýžné Vodyn, Hačaván és újabban Jolsván. A nyersanyagot Turčok, Ratkovská, Suchá, Ochtiná, Dúbrava és Lubeník környékén termelték ki számukra. A Rimaszombat—

Tisovec közti vasút építésekor Hnúšťi mellett újabb magnezittelepeket tártak fel. Itt 1906-ban olyan üzemet építettek, amely már magneZittégla előállításával is foglalkozott. Néhány évvel később egy kassai iparos kirándulás közben a „Bankó" délnyugati oldalán barna kőzetet talált. Nagyító alatt szemügyre vette s apró, borsónagyságú szemcséket figyelt meg benne. Megörült, mert úgy vélte, vasércre bukkant. Nagy volt azonban a meglepetése, amikor a bécsi bányaipari laboratóriumból levélben értesítették, hogy a beküldött kőzetminta nem egyéb, mint magnezit... A bányaipari szakemberek nem soká várattak magukra. Bécsből és Budapestről rövidesen megérkeztek az első geológusok. Sok fúrást végeztek a hegyben s megállapították: a „Bankó" rendkívül nagy mennyiségű magnezitot rejt magában, becslésük szerint készletei száz évre ls elegendők. Nem tévedtek ... A tőkések felismervén a kedvező helyzetet, hamarosan részvénytársaságot alapítottak Itt, mivel a Jolsva körzetében korábban feltárt magnezitbányák egy amerikai—magyar részvénytársaság tulajdonában voltak. Így nyílt meg közel 60 esztendővel ezelőtt — erős konkurrenciaharcok közepette — a „Bankó" hegyen Európa legnagyobb külszíni magnezitbányája A Szlovákiai Magnezitművek vállalatigazgatóságán dolgozik még ma is Ján OceTník elvtárs, magnezitiparunk egyik legrégibb alkalmazottja, élő krónikása. 1932-ben Lovlnobaňán mint munkás kezdte, majd lakatosként, karbantartóként dolgozott. Később különböző munkaszakaszokon kapott beosztást, 1951ben vállalatigazgató ls volt. ö az egyik legjobb ismerője ennek a fontos iparágnak. Feljegyzéseit vaskos dossziékban őrzi. Tőle tudtunk meg egyet-mást a košicei üzemről. — A régi üzem építésének évében születtem, de jól ismerem a történetét. Rövid két év alatt nyitották meg az üzemet — ezen máig ls csodálkozom — és az első évektől kezdve jelentős menynyiségű terméket értékesítettek nemcsak a hazai, hanem a külföldi piacon ls. Egy német bank által pénzelt „EichSokat mondó száma datok T! ti ,a> l!«t leta i«» 1*55 Ma, amikor iparunk államosításának napját ünnepeljük, több szempontból értékelhetjük a háború utáni időszakot. A legmeggyőzőbben kétségtelenül a számok beszélnek. Ez vonatkozik a szlovákiai iparban elért termelés és foglalkoztatottság növekedésére ls. Különösen a nagy termelőkapacitások létesítése érdeméből olyan rohamos ütemű ipari termelést értünk el, amihez hasonlót sehol sem találunk a tőkésvilágban. A felszabadulás utáni első években elsősorban a háború okozta károk kiküszöbölésére és a szocialista ipar megalapozására törekedtünk. A februári győzelem után aztán megindult Szlovákia nagy iparosítása, amely napjainkban is folytatódik. A mellékelt diagram mindennél beszédesebben bizonyítja: a szlovákiai ipari termelés és az ipari dolgozók számának növekedése olyan ütemben fejlődött, hogy ma Szlovákiát a csehszlovák ipar fontos bázisának tarthatjuk. (dl ler és társa" cég tulajdona volt abban az időben. A magnezit égetéséhez — s világon elsőként — lengyel kőolajat használtak, ami nagy forradalmi lépést Jelentett a magnezitlparban. Az első világháború Idején nem dolgozott az üzem. Lerombolődott, tulajdonosai egymást váltották, fejlesztésével vajmi keveset törődtek. A brnói Bányaés Kohó Társaság 1925-ben részben korszerűsítette a nyersanyagszállítást, de ezt később Is túlnyomórészt lovasfogatokkal végezték. Az egyik akkor: fogaitos, Habina bácsi ma a régi üzem őreként teljesít szolgálatot. A fejlődés korszaka nehezen indult. Bizonyos javulásra a harmincas évek elején került sor, amikor Kelet-Szlovákia magnezitipara a Murány-völggyel együtt a prágai Északcsehországi Kaolin-, Samott- és a Szlovákiai Magnezitművek kebelébe tartozott. Ebben az időben fokozódott az égetett magnezit iránti érdeklődés s a košicei üzemet teljes Iramú termelés közepette érte a második világháború. — Az üzem életének legsötétebb Időszaka 1944-ben kezdődött — emlékszik vissza Ocelník elvtárs. — A fasiszták üzemünk 14 dolgozóját Internálták, közülük csak heten tértek vissza ... Novemberben leszerelték és elhurcolták a gépi berendezéseket... Az áramszolgáltatás kiesése miatt a bankói bányát elöntötte a víz ... Bosszantóan tehetetlenek voltunk ... Mint egész országunk életében, úgy a magnezitipar fejlődésében is A felszabadulás és az államosítás nyitott új fejezetet A szabad városban 1945. február 3-án megalakult az üzem kommunista pártszervezete amelynek elnökévé Samovolský elvtársat választják. A gyűlésen Sámuel TakáC mérnök, jelenlegi építőIpari miniszter képviselte a központi szerveket. A magnezitüzem dolgozói hangyaszorgalommal fáradoztak munkahelyük felújításán. Áprilisban megindult az áramszolgáltatás, júliusban az első jövesztésre készültek, októberben vlszszakerültek az elhurcolt gépi berendezések s decemberben már termelt az üzem. A tulajdonjog kérdésében ls döntés történt. A magnezitbányák és üzemek az államosítás után a dolgozó nép tulajdonába mentek át. A Szlovák Nemzeti Tanács „egyes" sorszámú kinevezésével Szőke Lőrinc elvtárs lett az üzem első állami gondnoka Az üzem kapacitása rövidesen szűknek bizonyult, a košicei magnezit iránt a külföldi piacon is növekedett a kereslet. 1949-ben Téhánytól délre megkezdték a háromaknakemencés új üzem építését; két évvel később üzembe is helyezték. Fokozódott a termelés, emelkedett a munkatermelékenység, megindult az üzem- és bányarészlegek bővítése, műszaki fejlesztése. Hasonló változásokon ment át a lovtnobaňai és a hačavai üzem is. Manapság új üzem épül Lubeníkon és jelentős fejlődésnek Indult a lolsvai üzem is Fontos exportvállalat Az utóbbi években magnezitiparunk fejlődése nagyon örvendetes. A minőség javulása, a kötött termelési és irányítási módszerek megszüntetése, az anyagi érdekeltség gyakorlati bevezetése, valamint acélkohóinknak — a magnezittermékek legnagyobb fogyasztóinak — gazdaságossági intézkedései azt eredményezték, hogy egyre nagyobb magnezlttételek kerülnek kivitelre. Jelenleg az árutermelés 40 százalékát exportáljuk. A hajdani legelmaradottabb országrész, Kelet-Szlovákia legjelentősebb nyersanyagából készült termékeket ma már földgolyónk minden részén ismerik. A termelés nagyságát tekintv< a Szlovákiai Magnezitművek a Szovjetunió magnezitipara után a legnagyobb Európában. Kivitelben ugyan két osztrák magnezitvállalat megelőzi, de a most megvalósuló beruházások befejezése után — 1970 körül, amikor a mai termelés ötven százalékkal megnövekszik — e téren is élre törhet: termékeinek több mint 50 százalékát fogja exportálni. KULIK GELLÉRT