Új Szó, 1966. október (19. évfolyam, 271-301. szám)

1966-10-19 / 289. szám, szerda

N

éhány hete annak, hogy Galántán jártam, a járási nemzeti bizottság kulturális osztályán. Teplicky elvtársnál, az osztály vezetőjénél érdeklődtem egy jó tanító iránt, aki a járás valamely kis falujában él és évtizedek óta megbízhatóan tanít. Egyszóval olyan tanítót kerestem, akinek példás munkájáról beszámolót akartam írni. Teplicky habozás nélkül az alsószeli Balogh Józsefet említette, majd még több példás tanítót és tanítónőt nevezett ..................... meg. De bennem Balogh József neve maradt meg, az első név ragadta meg a figyelmemet. Meglátogattam öt az iskolában, tanítás közben leptem meg, az ötödikeseket oktatta éppen a magyar nyelv szabályaira. Majd Burger Gizellát is Az rj&ola igazgatója Balogh József, * tanítás irányítását keményeit a kezében tartja, ugyanakkor Ijéldásan tanít is, az ötödik év'.o?yam tanulóit készíti elő a felsőbb iskolába. H

add idézzek ezúttal néhány mondatot abból a jegyzőkönyvből, amit Vojtech Zúzák járási tanfelügyelő készített 1965-ben iskolalátogatáskor: „A >anítók munkáján észlelhető as iskolavezetés Fa luft tanítók felkerestem, aki a legkisebbeket, az siii::::i::U::::::i:i elsősöket tanítja. Kérdéseket tettem fel nekik, ők válaszoltak, én pedig mindezt kissé kábultan lejegyeztem. Több már nem tellett az erőmből, utána haza mentem, s betegség miatt csak hetek múlva voltam képes arra, hogy a jegyzeteket újra átnézzem és hozzálássak az anyag feldolgozásához. Anyag alatt az embert értem, minden kérdés és felelet alapjában csak ürügy arra, hogy megismerjem az embert. Néha egy szemvillanás, vagy a hanghordozás módja, többet mond nekem a határozott feleletnél ls. Ezért próbálom most hatheti távolságból emlékezetemben újra felidézni Balogh Józsefet, az embert, a tanítót, akiről a járáson a legnagyobb elismeréssel nyilatkoztak. A

rra határozottan emlékszem, hogy nekem akkor nemcsak a rosszulléttel kellett megbirkóznom, hanem Baloghgal is, hogy szólásra bírjam. Voltak mostoha évek az életében, — hisz 57 esztendővel két háborút élt át — és ezek kissé óvatossá, megfontolttá tették. Nem szívesen beszélt az életéről. Figyelmemet inkább a rozoga iskolaépületre hívta fel, amely valóban komoly javításra szorul. Miközben végig vezetett az iskola helyiségein megmagyarázta, hogy az ötosztályos iskolának három épület áll rendelkezésére. Két épületben elhelyezték az öt tantermet, a harmadikban pedig a szertárt, az irodát, a tüzelőraktárt és a tanácstermet. Az utóbbi épület vályogból van és igen rozoga. A tanácsterem falai például egy méter magasan nedvesek, és ezen a napfényes szeptemberi napon is hűvösséget árasztanak. E meg nem felelő épületek ellenére mindenütt szigorú rend és tisztaság uralkodik. Még a nedves tanácsteremben is minden tárgynak megvan a maga helye, a tantermekben pedig a beáradó napfény és a falakra aggatott színes képek derűt árasztanak, arról tanúskodva, hogy gondos kezek mindent elkövetnek, hogy megteremtsék a tanulók számára a tanulás megfelelő légkörét. Ennek az eredménye megmutatkozik abban, hogy az iskola tanulói rendkívül fegyelmezettek, figyelnek tanítóik magyarázatára, akiknek szava parancs számukra. nagyfokú igényessége és az iskolaigazgató személyes példaadása. A tantestület valamennyi tagja írásban készül elő a tanításra. Előkészületeik nem formálisak, és azokat az iskolaigazgató rendszeresen ellenőrzi. Kiváló munkáját teljesen igazolják az osztályban tapasztalt eredmények. Az ötödik osztály tanulóit tanítja, akik az ötödik osztály elvégzése után Felsőszelibe távoznak, és magyar nyelvben és számtanban ott is a legjobbak közé tartoznak." Mindezt Teplicky elvtárs a járáson is megerősítette. E kiváló eredmények ellenére Balogh igazgató-tanító hangjából jó adag keserűség érezhető ki. Ezeket mondja: — Közel egy évtizede húzódik már az iskolaépület megoldásának a kérdése. Az eredeti terv szerint már hatvankettőben kellett volna új iskolát kapnunk. Idővel a terv megváltozott olyképpen, hegy a régi épületen alapos javítást hajtanak végre, de sajnos, máig hozzá sem nyúltak. Ily módon ketté szakítva működik az iskola, egyik része itt ebben az épületben, a másik része pedig a régi kultúrházban. Bevallom, én már nagyon türelmetlenül várom ennek az égető kérdésnek a végleges megoldását. B

alogh József ama emberek közé tartozik, akiket eleinte nógatni kell a szóra, de ha belejöttek ... akkor mindent nyíltan feltárnak. — Szeretném — folytatja — ha türelmetlenségemet megértené. Közel négy évtizede élek itt, ebben a községben, megosztva a falu népével a jót, rosszat egyaránt. És nem szabad azt sem elfelejtenie, hogy én a tanítványaimnak már az unokáit is tanltom. Ezért az iskola ügye ebben a faluban nekem szívügyem. És szívügyem az is, hogy iskolánk tanulói valóban tudjanak, ha kikerülnek az életbe. Igaz türelmetlenségemet azzal csillapítom, hogy huszonkilencben, amikor ide jöttem, hetvennyolc tanuló volt összezsúfolva egy tanteremben, ma pedig mindössze huszonötén vannak benne... Dehát ez sovány vígasz. A mi falunk azóta óriási fejlődésen mnnt keresztül. Nálunk nincs többé kenyérgond. Van egy kitűnő szövetkezetünk, egy korszerű új kultúrházunk, áruházunk. És meg kell nézni, hogy iskolásaink milyen síép és ízléses öltözetben jelennek meg naponta az iskolában. Ezért gondolom, ideje íenne végre, hogy tanítványaink szép, korszerű feKolában szerezzék meg alapismereteket. Balogh József panasza azért is indokolt, mert szívvel-lélekkel nőtt és fonódott össze falujával. Elszakíthatatlan kötelékek fűzik a falu dolgozóihoz. A falusi könyvtárt is ő kezeli, és fiatalt, felnőttet lát el olvasnivalóval. A nevezetes ünnepek, események is az ő közreműködésével zajlanak le a községben. Ott van a keresztelőkön, az esküvőkön ő mondja el a jó kívánságokat, a távozó öregeket pedig szép szóval búcsúztatja. Tanító tehát a javából. N

ehéz, mégis megindítóan szép élet az övé és szép a munkatársáé is, Burger Gizelláé, aki most készül nyugdíjba. Harminchat esztendeje tanít itt és 1954 óta az elsősöket vezeti be az olvasás és a számtan tudományba. Ott van a kicsinyei között, mögötte néhány évtized, a kicsinyek mögött mindössze hat év. Könnyezik, majd zokog, amikor szóba hozom nyugdíját. Szinte dadogva panaszolja, nem is tudja életét a kicsik nélkül elképzelni, mégis kénytelen az iskolát elhagyni, mert a húga beteg és valakinek állandóan mellette kell lennie. Az apróságok, akik most lépték át az iskola küszöbét, csendesen és tágranyílt szemmel bámulják a könnyező tanító nénit. Nem tudják, miért sír, de azt már tudják, hogy a könnyek fájdalmat, bánatot jelentenek, ezért ámuló tekintetükben a részvét és a szomorúság felváltva villan fel. A tanítónő ezt észreveszi, ezért riadtan elfordul tanítványaitól, gyorsan megtörli nedves arcát és hogy palástolja zavarát a nagy csendben szigorúan rászól a gyerekekre: „Csend legyen 1" — Nehéz a szívem — mondja kissé rekedtes hangon — ezek a kicsinyek csak pár napja járnak iskolába, de már az enyémek. Már ismerem gondolataikat, ismerem mindegyiküknek a nevét, a mosolyát és tudom azt is, melyik készül valami csínytevésre, és ha csak rájuk nézek, már ismerem titkaikat is. Csak képzelje el, ez a kis legényke itt — mutat rá az egyik kisfiúra — otthon hatan vannak testvérek, tegnap bejön az iskolába, rendesen köszön, beül a padjába, de nekem mégis valami gyanús rajta. Nézem, figyelem, egyszerre csak észreveszem, hogy egyik kezét állandóan a nadrágzsebében tartja. Nos, mit gondolt, mi volt ott? Egy főtt krumpli, elcsente a disznóvályúból és most szorongatta, játszott vele. Szóval apróságok ezek, mégis fontosak és hozzátartoznak egy tanító életéhez ... Ha elmegyek innen, nem fedezhetem fel többé az elcsent krumplikat, nem szólhatok rájuk, hogy csend legyen, és a betűk, a számok is, amelyekre tanítom őket elvesztik varázserejüket. B

urger Gizella elhallgat, mély alázattal hajtja meg fejét, mintha restellné, hogy mindezt elmondta nekem és elárulta, hogy a munka, a tanítás Jelenti neki az életet. SZABÓ BÉLA Gond, terv, siker Nagy gond hárul mostanában a falvak vezetőire. Az új gazdaságirányítási elveknek megfelelően nemcsak a termelést, hanem a kulturális munkát is másképpen kell szervezni és irányítani, mint a múltban. S az őszi—téli időszak, amely a falvak kulturális életében egyébként is a legmozgékonyabb, növeli a feladatot. A helyi nemzeti bizottságok azonban a lakosság segítségével leküzdik a nehézségeket és az új helyzetnek megfelelő munkaformákat alakítanak ki. A kulturális munkát például ma már úgy szervezik mindenütt, hogy az intézmények önellátóak legyenek. Jelentős változásról van szó. A kulturális intézmények legtöbbje edflig állami támogatással dolgozott. Most viszont a saját bevételükre vannak utalva, ami komoly próbatétel. Az eddigi eredmények azonban azt bizonyítják, hogy jó munkával, helyes szervezéssel intézményeink külső támogatás nélkül is képesek helytállni. Sajnos, az új munkaformák kialakítása során negatívumokkal is találkozunk. Mivel az önálló, ráfizetés nélküli gazdálkodás megteremtése kulturális vonalon is igen nehéz, előfordul, hogy a kultúráról történő gondoskodás háttérbe szorul. Nem ritka az olyan eset sem, hogy a bevétellel törődnek, a beruházással azonban már nem. Pedig a kulturális intézmények fejlesztéséről abban az esetben sem szabad megfeledkezni, ha a beruházáshoz szükséges összeget szintén saját erővel kell előteremteni. A minap a rozsnyói járásban Kecsőn találkoztunk visszás helyzettel. A helyi nemzeti bizottság a kulturális intézmények részéről több ezer koronás évi bevételt irányzott elő, arról azonban megfeledkezett, hogy a művelődési otthon igen rossz állapotban van és sürgősen javításra szorul. Vagy ha tudja is, hogy a faluban.mi a helyzet a kultúra hajlékával, eddig még semmit sem tetl a bajok orvoslására. A választmányi üléseken a tagok mindennel foglalkoznak és viharos viták folynak például arról, hogy mikor készül ei az új vendégiátőüzem, a művelődési otthon rendbe szedéséről azonban alig esik szó. Pedig nagyon szükséges lenne, hogy Kecsőn a falu vezetői a kultúráról se feledkezzenek meg. Annál is inkább, mert nem nagy munka vár elvégzésre. Csupán a tetőt és az ablakokat kellene rendbe hozni, s az épület máris megfelelne a kultúra céljainak. Jelenleg azonban nemcsak a munkálatok megkasdése késik, hanem a művelődési otthon rendeltetése is más, mint aminek lennie kellene; az épület helyiségei a szövetkezetnek szolgálnak raktárul. A jelenlegi viszonyok nem biztosítják sem a falu lakói kulturális igényeinek a kielégítését, sem a bevételi tervek teljesítését. Sőt ahogyan a művelődési otthont Kecsőn kezelik, az lehetetlenné teszi azt is, hogy a faluban a kulturális munka az új gazdaságirányítási elveknek megfelelően alakuljon ki. De igazságtalanok lennénk, ha erről az alig néhány száz lelket számláló faluról csak roszszat mondanánk. Van itt dicsérni való is. Most hozzák rendbe például a könyvtárat, és — ha nincs is megfelelő helyiségük — a faluban sokrétű a kulturális tevékenység. Eredményesen dolgazik mind a tánccsoport, mind a színjátszó együttes. A színjátszók a gyerekek részére ez idén a János vitézt, a felnőttek részére pedig Láng György Két férfi az ágy alatt című bohózatát készülnek bemutatni. Jól sikerültek az utóbbi hónapokban rendezett tanfolyamok és a különféle kulturális összejövetelek is. És már most nagy az érdeklődés a közeljövőben megrendezésre kerülő Petőfi-est iránt. Még sok elismerésre méltó munkát említhetnénk, de az eddig elmondottakból is látható, hogy a falu lakói igyekvők és megérdemlik, hogy a falu vezetői a művelődési otthon mielőbbi rendbehozásával megteremtsék az eddiginél is jobb kulturális élet feltételeit. A szövetkezet vezetősége is elgondolkozhatna azon, nem lenne-e jó, ha a klubtípusú szórakozási forma érdekében szövetkezeti klubot alakítanának. A helyiség, tudjuk, nagy gond. Közös akarattal azonban ez a kérdés is megoldható. Csupán egyetlen esetet említettünk, bár számos helyi nemzeti bizottságról tudunk, amely a kultúrát másod-, sőt harmadrendű kérdésnek tekinti. Tény, hogy a döntő a termelés, az anyagi javak biztosítása. Fontos szerepe van azonban a művelődésnek, a továbbképzésnek, a kulturális munkának is. A helyi nemzeti bizottságok éppen ezért csak akkor dolgoznak jól, és csak akkor értelmezik helyesen az új gazdaságirányítás elveit, ha a termelés biztosításával párhuzamosan a lakosság kulturális igényeivel is törődnek és minden tekintetben megteremtik a zavartalan kulturális munka szükséges feltételeit. (b) KULTURÁLIS HÍREK • Bukarest kísérleti színháza a 400 férhőhelyes Teatrul Mic mutatta be, és az új évadot Is William Gibson nálunk is sikert aratott Libikókájával kezdi, melynek külföldi szakkörökben is visszhangot keltő nagyszerű színpadképe van. • Ingrid Thulin, az Ingmar Bergman filmjeiből nálunk is ismert svéd filmszínésznő átmenetileg olaszországi lakos lett. Két olasz film főszerepét bízták rá. Ö alakítja Alberto Moravia Bűntény a teniszklubban című regényének filmváltozatát. • Mihail Svejcer szovjet rendező befejezte a Valentyin Katajev regényéből készült Versenyben az idővel című kétrészes filmjének forgatását. A rendező ismét népszerű irodalmi művet választott új filmje témájául, ezúttal Ilja Ilf és Jevgenyij Petrov Az aranyborjú című regényét készül vászonra vinni. • Az NDK-ban Richard Sorgénak egy eddig ismeretlen munkáját fedezték fel. Címe: Az új német imperializmus. I

gy tanév elején eszembe jutnak megint azok a diákkari reggelek, az indulás, az út ax iskolába. Az elszáll két évtized egész korszakot sár magába, évszázadnyinál több változással. Nem is «a lettem öregebb, — a világ fiatalabb. De a sért as as Mii szeptemberi reggel kisért m«g ma is. A US vSlde-tóraél sxálltam la keserű szívvel. Ha júl meggondolom, ke terűségem oka nemcsak ax almáit vakáció, ax őszire lordalt égbolt, hanem leginkább ax axaapi elsó 6rs, a matematika lehetett. Egyáltalán, a matematika mindig csak keserűséget okoxott nekem, ha el•6 Ara volt, ba ntolső. S ba valamiért különösképp bánthatott ex a fogyatékosságom, annak ismét mély oka volt a szokásos diákszorongáson kívül. Személyes ok. Valamennyi tanárom közül épp a matematikatanáromat szerettem a legjobban. Nemcsak mert elnéző volt, megártó, nem •fléle szakbarbár. — hanem szögletes mozgásában, könnyen zavarba eső modorában épp közénk illó. kortalan kamasx. Es hát, — rendes ember. Ez akkoriban, 1940 Iáján világnézeti tartalmakat telexet! ki. Olyasmit, amit kacsiatásbol illett érteal. Még ax ia jólesett, hogy vétet szabatos levezetéssel, kisebb számítási hibával. — a két nehezeb bikhez hozzá sem nyáltunk. Ez amolyan gyönge közepés nsxtályxathoz elég volt, jobbat írnom nem illett. Axoa • bizonyos év eleji e«ós Lecke — esernyő ve! lenül azonos volt keresztnevem ax övével, sót a monogrammom le. £s bol habe tát. álló Írásom U hasonlított ax Svébox. Sajnos, a szakterületén már nem sikerült kivetnem. Fájt, rosszal esett, rőt telítem, — de salában nem leheltem réla. Másfelé forgott ax agyam. S A mindezt méltányolta. Rendszerint akkor feleltetett, ha magam Jelentkextem. Sejthette, hogy dolgozataimat szomszédom Írja, az osztály legjobb matematikusa. Persxe, szemérmesen esináltnk. Ax én négy példám közül a legkönnyebbet bibátlannl oldotta meg számomra Csnjl. Még egyet reggelen, amelyik matematikával kezdődütl, as eserayónaet háziam föl ott a Lövölde-téri villamos megállónál, némi erőfeszítéssel s óvatosén egyben mit — elfancsalodott Teli Vilmos a markába kénysxerltett Íjat. S mielőtt elindultam volne, épp ót pillantottam meg, ót lépésnyire magam elótt. Ballagott ax iskola felé, egykedvűn, ázva a jócskán megeredt esőbea. Sportszert ember volt,, turista, az Sltözékére sem tflságosea kényes, még csak nea ia sietett. Megtorpantam. Ax elsó gondolat ax emberi segítésé volt. Ax, hogy odafussak s az ernyőm alá invitáljam. De rögtön ntáne a mérgezett gyanakvásé. Mintha más szemével látnám magamét: „Kefe rohant ernyőt tartani Muki feje fölé." Epp én. Épp neki. Még azt hihetné, szolgálatkészséggel akarom pótolni a trigonometriában tanúsított gyászoe logikahiányt. Piszok stréber dolog! Nem látott, nem láthatott, előttem meni e fasor fái alatt. Már Us-tlzenftt lépésnyi lehetett es olónye. Be óa nea bfrtam elsxánnl megamat. Pedig aléltan azt a fontolgatás!, határoxaüaaságot. Utáltam, hogy Maki ázzon, mikor nekem markomban ez ax átkoxoll paraplé. Es mondjuk a latin tanáromnak, akit korántsem kedveltem annyira, gond és lelklfardalás nélkül fölajánlhatnám elegáns gevallériából. Miért is vagyok ilyen átkoxoll Hlye a matematikában? S mintha magamtól Is s£5kném, nekieredtem. Hogynn értené félre? Sokkal világosabb feji ember. Mindketten tadjuk a magunkét: ó a matematikát, én axt. hogy összefűz bennünket valami, amiről nem szokás beszélni. Már ott lihegtem mellelte. — Jé reggelt, tanár ár! — Jó reggelt. Gyámoltalanul feje lóié tartottam az erayómet. — Hagyja, hiszen mindjárt megérkezünk, — mondta elhárítás. Minókeltea zavarban voltnnk. Egyáltalán miről beszélhetne ó velem? ti én mit mondhatok, hegy átvágjam a vastag góskéat kósénk települő hallgatást? Egyetlen szőt sem váltottnnk, úgy értünk be ax lakaiéba, ű a tanáriba indáit, én ax osxtályterembe. T

ix pere maisa megkezdődött ax óra. Felelletés. Valami kivételesen egyszerű példára került sor. Lopva figyeltük egymást. Tétováztam, aztán telbSktem ax ajjamat. SSgtöa elkapta szemét. Mást hívott ki. Pontosan tudta, mi a tiszta játék. S én már vagy hósx ówe nem bárdok esernjnót. VIDOR MIKLÓS 1946. X. 19.