Új Szó, 1966. szeptember (19. évfolyam, 241-270. szám)

1966-09-11 / 251. szám, vasárnap

11. Irta: PINTÉR ISTVÁN, a délsarki expedíció tagja VÖRÖS FÉNYT LÖVELLT AZ ÉGRE Kicsit megnyugodtunk, hogy társainkot biztonságban tudjuk, de azért a vacsora nem volt olyan mint máskor, amikor együtt vagyunk mindnyájan. A hangu­lat nyomott volt, s ezt még a nagyszerű sztolicsnaja sem oldot­ta fel, amiből ma pedig több pohárral is megittunk. Vacsora után még sokáig a Kajütkompa­niban maradtunk, filmet néztünk, ődöngtünk, senki nem találta a helyét, senkinek sem akaródzott hazamenni, lefeküdni. Mindnyá­jan meg akartuk várni a tizen­egy órát, amikor a megbeszélés szerint Igorék fellőnek egy zöld rakétát: s ez azt jelenti, hogy nem történt semmi különös, hogy pihenni térnek . . . Pontosan tizenegy órakor mind­nyájan a Kompani nyugati abla­kainál szorongtunk. A zöld rakéta felröppent. Csak ezután búcsúz­kodtunk, 5 ment ki-ki a maga munkája után . .. Éjfél után vagy öt perccel a pavilonunkból mentünk Dimitrij­jel hazafelé, amikor a nyugati égbolton a sötétségből hirtelen piros láng lövellt fel. Megbor­zongtam. Rémülten gondoltam Jurij Krucsinyin „taskentjére". Azt hittem egy pillanatra, hogy talán kigyulladt a balokjuk, de a másik percben már meg is nyugodtam, mert láttam, hogy az élénk vörös láng feljebb kú­szik az égen, majd hosszú sávot képezve szétszalad az egész nyu­gati égen. Még pár perc, s az egész állomás a sarki fény nap­pali fényt árasztó pompájában fürdött, ragyogott. Teljes szélcsend volt, a hideg vagy mínusz 25-28 fok lehetett. Sem nekem, sem Dimitrijnek nem akaródzott lefeküdni. Hazatérve a fizikusok házába, az ablakhoz ültünk, s a kellemes melegben egész éjjel a fényt néztük. Ügy van ezzel az ember, mint a ten­gerrel. Egyszerűen nem lehet másfelé nézni, vonzza, húzza az ember szemét, míg az ember aka­rata teljesen elernyed, és egé­szen a hatása alá kerül.. NINCS BORZASZTÓBB A TÉTLENSÉGNÉL Másnap rettenetes hidegre ébredtünk. Szél most sem volt nagy, de a hőmérő -38 fok hi­deget mutatott. Egész nap ide­gesen tettünk, vettünk, senkinek sem volt kedve a munkához. Jegyzetelni próbáltam, de hama­rosan beláttam, hogy teljesen felesleges munkát végzek. A gon­dolataim folyton elkalandoztak, mindig Birgerékre kellett gon­dolnom. Az ilyen nagy hidegben az összefüggő jég szinte percen­ként változtatta arculatát, állan­dóan „lövöldöz", pattog, reped. Bár nagyon ideges voltam, mé­gis bíztam Birger tapasztalt ve­zetésében. Rájöttem, hogy most semmiféle szellemi munkát végezni nem tu­dok, elmentem hát a Diesel­házba, hogy kimossam a szeny­nyesemet. Gondoltam, valamivel legalább lekötöm magamat, mert nincs borzasztóbb dolog a tét­lenségnél. Miután ruháimat ki­mostam, kiterítettem, alaposan felöltözködve átszaladtam a konyhába Is, megnézni Nyikitát. A konyhában az ürühús erős il­lata érződött, Nyikita egy hatal­mas lábas mellett ült, s a forró főtt krumpliról tompa végű ké­sével a héjat hámozta. Melléje ültem, segítettem neki. - Kutya időt fogtak ki a na­csalnyikék mára - szólalt meg sokára gondterhelten Nyikita. - Hát igen. De én azt hi­szem, tudod, hogy ők most nem folytatják az utat, gondolom ott maradtak táborozni, ahol tegnap este megálltak . .. - Hány kilométerre lehetnek tőlünk? - Nincsenek messze. Azt hi­szem, úgy huszonöt—harminc ki­lométerre ... Még ez a szerencse. Ha rosszabbra fordulna az idő, visz­szatérhetnek ... Nyikitánál nagynehezen agyon­ütöttem a délelőttöt. Miután a főzést befejezte, mór nem men­tem haza, mindjárt ottmaradtam ebédre. Délben az aszal körül tón csak öten ültünk. A többiek otthon maradtak hideq koszton, nem volt kedvük a lélegzetfa­gyasztó hidegben átjönni a Ka­jütkompaniba. Am este, már fél hétkor, újra együtt voltunk mind, hogy várjuk Igor hívását. „CSAK NEM TÖRTÉNT VALAMI BAJUK?" Misa pontosan hétkor bekap­csolta a készüléket, s várt. Sem­mi. Mindig idegesebben mozgott székén, már néhány perc is el­telt, még mindig semmi, csak a készülék halk zümmögését lehe­tett hallani. Nyikita állt mellet­tem, idegesen megrántotta a ka­rom: - Csak nem történt valami ba­juk? - Várj Nyikita, légy csendben, mindjárt meglátjuk, mi van ... — pisszegtem vissza rá. De hiába vártunk. Múltak a másodpercek, a percek, elmá­szott egy negyedóra, s mi egyre türelmetlenebbek lettünk. Mi le­het Igorékkal - miért nem je­lentkezik a „pohod"? <- Talán elromlott a készülék, - jegyezte meg valaki. Misa dühösen nézett ránk. - Ez lehetetlen, értitek, lehe­tetlen! Mindent magam ellen­őriztem még indulásuk előtt. Ott nem romolhatott el semmi. Higy­jétek el, valami bajuk történt! Valamit tennünk kell! Megszólaltam: - Lehet, hogy mégis a készü­lékkel van valami. Lehet, hogy jó is, csak valami okból nem tudnak bennünket hívni. De ra­kétájuk van, jelt tehát tudnának küldeni. Javasolom, hogy váltás­ra küldjünk ki valakit a sziklóra, onnan biztosan meglátjuk, ha va­lami jelt adnak . . . - Igaz, igaz. Ez a legjobb meg­oldás, amit tehetünk - válaszolta Dimitrij, aki Krucsinyin távollé­tében a nacsalnyik szerepkörét is ellátta. - Várunk egy órát, ha nem jelentkeznek, keresésükre indulunk! Ki jelentkezik elsőnek kimenni a sziklatetőre megfigye­lőnek? Többen is egyszerre felálltunk. Dimitrij Kuzmics rámnézett: - Alaposan öltözködj fel, s in­dulj. Ha nincs semmi hír, har­minc perc múlva váltunk. Ha köz­ben Igor mégis jelentkezik, zöld rakétát lövünk fel, hogy tudjad .. Felöltözködtem. Pillanatok alatt elkészültem. Magamhoz vet­tem alpinista csákányom is, s el­indultam. SEMMI JEL Ahogy kiléptem a Kajütkompa­niból, meleg arcvédőmön keresz­tül is azonnal arcomba csapott, belém mart a hideg. Az orromon keresztül mintha nem is levegőt, de tüzet lélegeztem volna. De nem törődtem semmivel, gyors léptekkel igyekeztem a kapta­tón fel a fennsíkra, ahol egy nap­pal azelőtt utoljára láttuk Birger ETT-jét, meg a doktor kis GAZ kocsiját. A jégfennsík peremén megálltam s feszülten figyeltem a nyugati eget. Oldalt alattam, az állomás lámpái világítottak. Nem is tudtam, mit várjak in­kább. Birgerék jelét, vagy pedig az állomás zöld rakétáját, amely azt jelentené, hogy Igorék jelent­keztek. Rettenetes ideges voltam, jó lett volna rágyújtani egy ci­garettára, de lehetetlen volt ab­ban a hidegben. Éreztem, időn­ként, szinte biztosan tudtam, hogy valami történik. Mind a négy em­ber, kik elmentek, nagyszerű, bá­tor, de higgadt, tapasztalt ember is. Ha nem történt volna valami, isten tudja mi (a jégszakadékok­ra gondolni sem mertem!), ak­kor már valahogyan az értésünk­re adták volna, hogy megvannak. Bármi módon. Ezt tudtam. Vagy rakétával, vagy rádión. Mert ha el is romlott a készülék, ott van­nak a rakéták, és pontosan meg­egyeztünk, hogy veszély esetén piros rakétát lőnek fel. Ez tehát azt jelenti, hogy nincs módúk­ban megtenni egyiket sem. De vajon miért nincs? Nem mer­tem végiggondolni a dolgot. Gondolataimban ott kísértett, ott lapult a jégrepedések veszélye. Mi történt, ha beleestek? Akkor haladéktalanul keresésükre kell indulnunk. Már kezdtem magam­ra dühös lenni, hogy a megfigye­lést javasoltam. Hamarosan az állomás felől sötét alakot láttam kapaszkodni felfelé hozzám. Ahá, a váltós! — Ki vagy? - kiáltottam. — Én vagyok, Nyikita. Semmi jel még? — Semmi. Rádión sem? — Ott sem. Menj vissza Sztyo­pa, még fél órát várunk, ha nem lenne semmi, akkor útnak indul­tok DimitrijjeL egy másik ETT­vel Krucsinyinék keresésére. Di­mitrij rád is számít. Elmész? — Persze, hogy elmegyek — válaszoltam sietve, s leguggolva a jégre, gyorsan lesiklottam a lejtőn. Alig mertem belépni a Kajüt­kompaniba. Azt hittem, hogy benn majd vitatkozó, esetleg ve­szekedő embereket látok. Sok­kal rosszabb volt. Mindenki ült és hallgatott. Dimitrij kérdőn né­zett rám, de az arcán láttam, hogy tudja: semmi hír! Szótlanul megráztam a fejem, lehámoz­tam magamról a sok melegruhát, arcvédőt és rágyújtottam. — Induljunk Dimitrij Kuzmics. Induljunk minél hamarabb. Va­lami szerencsétlenség érte őket, most mór semmi kétség! - kér­leltem Dimitrijt. — Persze, hogy indulunk. De még várnunk kell, még nincs itt az ideje. Én bízom benne, hogy valami jelt csak küldenek. Eb­ben a sötétségben a nyomukat is nehéz lesz megtalálni ... VÁRATLANUL KINYÍLT AZ AJTÓ Nehezen, idegtépő lassúsággal eltelt egy következő óra. Dimit­rijjel éppen hozzáláttunk, hogy a Kajütkompani elé állt kocsi­ba élelmet, szenet, felszerelése­ket, mentőöveket rakjunk, ami­kor Misa kiszólt hozzánk: — Krucsinyin táviratot kapott otthonról, Leningrádból! — mond­ta sírós hangon. Jól van, add ide, majd el­visszük neki — válaszolta Dimit­rij keményen. Hangján érezni le­hetett, hogy hinni is akar abban, amit mond. Sok időnk telt el a rakodással. A traktor beindítására szolgáló kis benzinmotor is csak nagyon nehezen ugrott be, azután még sokat küszködtünk, míg a hatal­mas Diesel-motor pöfögni kez­dett. Alaposan megfagyva vissza­mentünk a szobába, hogy kicsit megmelegedjünk, aztán útnak induljunk. Mindenki benn volt, már a váltást abbahagyták. Az ajtó felől egyszeresek zörejt hal­lok. Megfordulok. Abban a pil­lanatban, amikor kinyílt az ajtó, s megjelent benne két ember. Alig ismertem rájuk. Jurij Bir­ger és Aleg Rogyin! De micsoda állapotban! Birger valahol el-, veszítette az arcvédőjét, mert az orra óriásira dagadt, olyan volt mint egy paradicsom. Szemöldö­ke, bajúsza csupa jég. Derekán mentőöv, amelynek másik vége az orvos derekához volt erősítve. Dermedten álltunk velük szembe. Sem ők, sem mi nem bírtunk szólni. Ök a rettenetes hidegtől, kimerültségtől, mi az ijedtségtől: Hol van Krucsinyin és Igor? Birger lassan, fáradt mozdulat­tal az orrához akart nyúlni, köz­ben megfogta bajuszát, Bajusza jobb vége a kezében maradt. Teljesen lefagyott. Irtózattal nézte a kezét, s fe­lénk indult. — Rebjata... — nyögte olig hallhatóan. Úgy éreztem megfulladok ... erezni kell, hogy 5 hétig leszállított áron vásárolhat o a nyári ruhák és textilnemű végkiáru­sitásán augusztus 15-től — szeptember 17-ig minden városban a TEXTIL A ODEVY üzleteiben! A jövő héten befejeződik! Nyert a Csehszlovák AHamí Sorsjátékon és várakozás nélkül jutott autóhoz! Sorsolás minden hónap 15. napján I A nyeremények összege; 6 600 000 korona és 100 000 korona külön jutalom. MEGVETTE MAR A SORSJEGYÉT? PRIEMYSLOVÝ KOMBINÁT MESTA BRATISLAVY | BRATISLAVA VAROS IPARI KOMBINÁTJA | azonnali belépésre keres: üvegezőket és asztalosokat teherautósofőröket és munkásokat, akik szakképe­sítést szerezhetnek, valamint elemzőt, aki később az NHE vezetője lehet. Nőtlenek számára korszerű szállást biztosítunk. Az érdeklődők jelentkezhetnek a vállalat személyzeti osztályán: Bratislava, Nálepkova 2. ÜF-547 ANYUKÁK! LÁNYOK! FIÚK! FARMERNADRÁGOK és általában minden nadrág, legyen az vászonból, vagy gyapjúból praktikus, rendkívül alkalmas utazásra, vagy sportolásra. Ezért ne halogassa a vásárlást! Ha egy pillantást vet az ODEVY üzletek kirakatára, meggyőződhet arról, hogy bő választék áll a fogyasztók rendelkezésére MOST MAR AZ ANYUKAKON A SORI

Next

/
Thumbnails
Contents