Új Szó, 1966. szeptember (19. évfolyam, 241-270. szám)

1966-09-11 / 251. szám, vasárnap

11. Irta: PINTÉR ISTVÁN, a délsarki expedíció tagja VÖRÖS FÉNYT LÖVELLT AZ ÉGRE Kicsit megnyugodtunk, hogy társainkot biztonságban tudjuk, de azért a vacsora nem volt olyan mint máskor, amikor együtt vagyunk mindnyájan. A hangulat nyomott volt, s ezt még a nagyszerű sztolicsnaja sem oldotta fel, amiből ma pedig több pohárral is megittunk. Vacsora után még sokáig a Kajütkompaniban maradtunk, filmet néztünk, ődöngtünk, senki nem találta a helyét, senkinek sem akaródzott hazamenni, lefeküdni. Mindnyájan meg akartuk várni a tizenegy órát, amikor a megbeszélés szerint Igorék fellőnek egy zöld rakétát: s ez azt jelenti, hogy nem történt semmi különös, hogy pihenni térnek . . . Pontosan tizenegy órakor mindnyájan a Kompani nyugati ablakainál szorongtunk. A zöld rakéta felröppent. Csak ezután búcsúzkodtunk, 5 ment ki-ki a maga munkája után . .. Éjfél után vagy öt perccel a pavilonunkból mentünk Dimitrijjel hazafelé, amikor a nyugati égbolton a sötétségből hirtelen piros láng lövellt fel. Megborzongtam. Rémülten gondoltam Jurij Krucsinyin „taskentjére". Azt hittem egy pillanatra, hogy talán kigyulladt a balokjuk, de a másik percben már meg is nyugodtam, mert láttam, hogy az élénk vörös láng feljebb kúszik az égen, majd hosszú sávot képezve szétszalad az egész nyugati égen. Még pár perc, s az egész állomás a sarki fény nappali fényt árasztó pompájában fürdött, ragyogott. Teljes szélcsend volt, a hideg vagy mínusz 25-28 fok lehetett. Sem nekem, sem Dimitrijnek nem akaródzott lefeküdni. Hazatérve a fizikusok házába, az ablakhoz ültünk, s a kellemes melegben egész éjjel a fényt néztük. Ügy van ezzel az ember, mint a tengerrel. Egyszerűen nem lehet másfelé nézni, vonzza, húzza az ember szemét, míg az ember akarata teljesen elernyed, és egészen a hatása alá kerül.. NINCS BORZASZTÓBB A TÉTLENSÉGNÉL Másnap rettenetes hidegre ébredtünk. Szél most sem volt nagy, de a hőmérő -38 fok hideget mutatott. Egész nap idegesen tettünk, vettünk, senkinek sem volt kedve a munkához. Jegyzetelni próbáltam, de hamarosan beláttam, hogy teljesen felesleges munkát végzek. A gondolataim folyton elkalandoztak, mindig Birgerékre kellett gondolnom. Az ilyen nagy hidegben az összefüggő jég szinte percenként változtatta arculatát, állandóan „lövöldöz", pattog, reped. Bár nagyon ideges voltam, mégis bíztam Birger tapasztalt vezetésében. Rájöttem, hogy most semmiféle szellemi munkát végezni nem tudok, elmentem hát a Dieselházba, hogy kimossam a szenynyesemet. Gondoltam, valamivel legalább lekötöm magamat, mert nincs borzasztóbb dolog a tétlenségnél. Miután ruháimat kimostam, kiterítettem, alaposan felöltözködve átszaladtam a konyhába Is, megnézni Nyikitát. A konyhában az ürühús erős illata érződött, Nyikita egy hatalmas lábas mellett ült, s a forró főtt krumpliról tompa végű késével a héjat hámozta. Melléje ültem, segítettem neki. - Kutya időt fogtak ki a nacsalnyikék mára - szólalt meg sokára gondterhelten Nyikita. - Hát igen. De én azt hiszem, tudod, hogy ők most nem folytatják az utat, gondolom ott maradtak táborozni, ahol tegnap este megálltak . .. - Hány kilométerre lehetnek tőlünk? - Nincsenek messze. Azt hiszem, úgy huszonöt—harminc kilométerre ... Még ez a szerencse. Ha rosszabbra fordulna az idő, viszszatérhetnek ... Nyikitánál nagynehezen agyonütöttem a délelőttöt. Miután a főzést befejezte, mór nem mentem haza, mindjárt ottmaradtam ebédre. Délben az aszal körül tón csak öten ültünk. A többiek otthon maradtak hideq koszton, nem volt kedvük a lélegzetfagyasztó hidegben átjönni a Kajütkompaniba. Am este, már fél hétkor, újra együtt voltunk mind, hogy várjuk Igor hívását. „CSAK NEM TÖRTÉNT VALAMI BAJUK?" Misa pontosan hétkor bekapcsolta a készüléket, s várt. Semmi. Mindig idegesebben mozgott székén, már néhány perc is eltelt, még mindig semmi, csak a készülék halk zümmögését lehetett hallani. Nyikita állt mellettem, idegesen megrántotta a karom: - Csak nem történt valami bajuk? - Várj Nyikita, légy csendben, mindjárt meglátjuk, mi van ... — pisszegtem vissza rá. De hiába vártunk. Múltak a másodpercek, a percek, elmászott egy negyedóra, s mi egyre türelmetlenebbek lettünk. Mi lehet Igorékkal - miért nem jelentkezik a „pohod"? <- Talán elromlott a készülék, - jegyezte meg valaki. Misa dühösen nézett ránk. - Ez lehetetlen, értitek, lehetetlen! Mindent magam ellenőriztem még indulásuk előtt. Ott nem romolhatott el semmi. Higyjétek el, valami bajuk történt! Valamit tennünk kell! Megszólaltam: - Lehet, hogy mégis a készülékkel van valami. Lehet, hogy jó is, csak valami okból nem tudnak bennünket hívni. De rakétájuk van, jelt tehát tudnának küldeni. Javasolom, hogy váltásra küldjünk ki valakit a sziklóra, onnan biztosan meglátjuk, ha valami jelt adnak . . . - Igaz, igaz. Ez a legjobb megoldás, amit tehetünk - válaszolta Dimitrij, aki Krucsinyin távollétében a nacsalnyik szerepkörét is ellátta. - Várunk egy órát, ha nem jelentkeznek, keresésükre indulunk! Ki jelentkezik elsőnek kimenni a sziklatetőre megfigyelőnek? Többen is egyszerre felálltunk. Dimitrij Kuzmics rámnézett: - Alaposan öltözködj fel, s indulj. Ha nincs semmi hír, harminc perc múlva váltunk. Ha közben Igor mégis jelentkezik, zöld rakétát lövünk fel, hogy tudjad .. Felöltözködtem. Pillanatok alatt elkészültem. Magamhoz vettem alpinista csákányom is, s elindultam. SEMMI JEL Ahogy kiléptem a Kajütkompaniból, meleg arcvédőmön keresztül is azonnal arcomba csapott, belém mart a hideg. Az orromon keresztül mintha nem is levegőt, de tüzet lélegeztem volna. De nem törődtem semmivel, gyors léptekkel igyekeztem a kaptatón fel a fennsíkra, ahol egy nappal azelőtt utoljára láttuk Birger ETT-jét, meg a doktor kis GAZ kocsiját. A jégfennsík peremén megálltam s feszülten figyeltem a nyugati eget. Oldalt alattam, az állomás lámpái világítottak. Nem is tudtam, mit várjak inkább. Birgerék jelét, vagy pedig az állomás zöld rakétáját, amely azt jelentené, hogy Igorék jelentkeztek. Rettenetes ideges voltam, jó lett volna rágyújtani egy cigarettára, de lehetetlen volt abban a hidegben. Éreztem, időnként, szinte biztosan tudtam, hogy valami történik. Mind a négy ember, kik elmentek, nagyszerű, bátor, de higgadt, tapasztalt ember is. Ha nem történt volna valami, isten tudja mi (a jégszakadékokra gondolni sem mertem!), akkor már valahogyan az értésünkre adták volna, hogy megvannak. Bármi módon. Ezt tudtam. Vagy rakétával, vagy rádión. Mert ha el is romlott a készülék, ott vannak a rakéták, és pontosan megegyeztünk, hogy veszély esetén piros rakétát lőnek fel. Ez tehát azt jelenti, hogy nincs módúkban megtenni egyiket sem. De vajon miért nincs? Nem mertem végiggondolni a dolgot. Gondolataimban ott kísértett, ott lapult a jégrepedések veszélye. Mi történt, ha beleestek? Akkor haladéktalanul keresésükre kell indulnunk. Már kezdtem magamra dühös lenni, hogy a megfigyelést javasoltam. Hamarosan az állomás felől sötét alakot láttam kapaszkodni felfelé hozzám. Ahá, a váltós! — Ki vagy? - kiáltottam. — Én vagyok, Nyikita. Semmi jel még? — Semmi. Rádión sem? — Ott sem. Menj vissza Sztyopa, még fél órát várunk, ha nem lenne semmi, akkor útnak indultok DimitrijjeL egy másik ETTvel Krucsinyinék keresésére. Dimitrij rád is számít. Elmész? — Persze, hogy elmegyek — válaszoltam sietve, s leguggolva a jégre, gyorsan lesiklottam a lejtőn. Alig mertem belépni a Kajütkompaniba. Azt hittem, hogy benn majd vitatkozó, esetleg veszekedő embereket látok. Sokkal rosszabb volt. Mindenki ült és hallgatott. Dimitrij kérdőn nézett rám, de az arcán láttam, hogy tudja: semmi hír! Szótlanul megráztam a fejem, lehámoztam magamról a sok melegruhát, arcvédőt és rágyújtottam. — Induljunk Dimitrij Kuzmics. Induljunk minél hamarabb. Valami szerencsétlenség érte őket, most mór semmi kétség! - kérleltem Dimitrijt. — Persze, hogy indulunk. De még várnunk kell, még nincs itt az ideje. Én bízom benne, hogy valami jelt csak küldenek. Ebben a sötétségben a nyomukat is nehéz lesz megtalálni ... VÁRATLANUL KINYÍLT AZ AJTÓ Nehezen, idegtépő lassúsággal eltelt egy következő óra. Dimitrijjel éppen hozzáláttunk, hogy a Kajütkompani elé állt kocsiba élelmet, szenet, felszereléseket, mentőöveket rakjunk, amikor Misa kiszólt hozzánk: — Krucsinyin táviratot kapott otthonról, Leningrádból! — mondta sírós hangon. Jól van, add ide, majd elvisszük neki — válaszolta Dimitrij keményen. Hangján érezni lehetett, hogy hinni is akar abban, amit mond. Sok időnk telt el a rakodással. A traktor beindítására szolgáló kis benzinmotor is csak nagyon nehezen ugrott be, azután még sokat küszködtünk, míg a hatalmas Diesel-motor pöfögni kezdett. Alaposan megfagyva visszamentünk a szobába, hogy kicsit megmelegedjünk, aztán útnak induljunk. Mindenki benn volt, már a váltást abbahagyták. Az ajtó felől egyszeresek zörejt hallok. Megfordulok. Abban a pillanatban, amikor kinyílt az ajtó, s megjelent benne két ember. Alig ismertem rájuk. Jurij Birger és Aleg Rogyin! De micsoda állapotban! Birger valahol el-, veszítette az arcvédőjét, mert az orra óriásira dagadt, olyan volt mint egy paradicsom. Szemöldöke, bajúsza csupa jég. Derekán mentőöv, amelynek másik vége az orvos derekához volt erősítve. Dermedten álltunk velük szembe. Sem ők, sem mi nem bírtunk szólni. Ök a rettenetes hidegtől, kimerültségtől, mi az ijedtségtől: Hol van Krucsinyin és Igor? Birger lassan, fáradt mozdulattal az orrához akart nyúlni, közben megfogta bajuszát, Bajusza jobb vége a kezében maradt. Teljesen lefagyott. Irtózattal nézte a kezét, s felénk indult. — Rebjata... — nyögte olig hallhatóan. Úgy éreztem megfulladok ... erezni kell, hogy 5 hétig leszállított áron vásárolhat o a nyári ruhák és textilnemű végkiárusitásán augusztus 15-től — szeptember 17-ig minden városban a TEXTIL A ODEVY üzleteiben! A jövő héten befejeződik! Nyert a Csehszlovák AHamí Sorsjátékon és várakozás nélkül jutott autóhoz! Sorsolás minden hónap 15. napján I A nyeremények összege; 6 600 000 korona és 100 000 korona külön jutalom. MEGVETTE MAR A SORSJEGYÉT? PRIEMYSLOVÝ KOMBINÁT MESTA BRATISLAVY | BRATISLAVA VAROS IPARI KOMBINÁTJA | azonnali belépésre keres: üvegezőket és asztalosokat teherautósofőröket és munkásokat, akik szakképesítést szerezhetnek, valamint elemzőt, aki később az NHE vezetője lehet. Nőtlenek számára korszerű szállást biztosítunk. Az érdeklődők jelentkezhetnek a vállalat személyzeti osztályán: Bratislava, Nálepkova 2. ÜF-547 ANYUKÁK! LÁNYOK! FIÚK! FARMERNADRÁGOK és általában minden nadrág, legyen az vászonból, vagy gyapjúból praktikus, rendkívül alkalmas utazásra, vagy sportolásra. Ezért ne halogassa a vásárlást! Ha egy pillantást vet az ODEVY üzletek kirakatára, meggyőződhet arról, hogy bő választék áll a fogyasztók rendelkezésére MOST MAR AZ ANYUKAKON A SORI