Új Szó, 1966. szeptember (19. évfolyam, 241-270. szám)

1966-09-06 / 246. szám, kedd

Külkereskedelmünk távlatai Kijárási tilalom az amerikaiak számára Dél-Vietnamban (Folytatís az 1. oldalról) szonya, ami elsősorban a költ­ségvetés kötelező mutatószámai mennyiségének csökkentésében nyilvánul meg. Megváltozik a költségvetés bevételi és kiadási tételeinek aránya, s jelentősen kibővül a nemzeti bizottságok hatásköre a költségvetés esz­közeivel való gazdálkodásra. Az állami költségvetés ezen­túl a nemzeti jövedelemnek csak csekélyebb részét összpon­tosítja, illetve teszi lehetővé új­raelosztásukat. Ez szorosan összefügg, az új irányítási rend­szer értelmében sorra kerülő de­centralizálással, illetve azzal, hogy a különféle gazdasági szervezetek, vállalatok mind na­gyobb gazdasági önállósággal rendelkeznek, de ugyanakkor fokozottabb felelősséget visel­(Folytatás az 1. oldalról.) AKIK MEGÖRÖKÍTIK A HADGYAKORLATOT Augusztus közepétől a cseh­szlovák televízió két csoportja azon szorgoskodik, hogy a „te­levízió újság" részére megörö­kítsék a közös hadgyakorlatra való felkészülést. A baráti ál­lamok televíziós stúdiói is ér­deklődnek az említettek mun­kája iránt. Persze a munka dandárja a hadgyakorlat idején vár majd a csoportokra, ami­kor is majd sokkal nagyobb nehézségek közepette kell el­készíteniük a napi híradót. Nem lesz könnyű dolguk a Csehszlovák Hadsereg Filmstú­diója dolgozóinak sem, akik a közös hadgyakorlatokról 3 A kerületben közül 8350 hek­tárról kell betakarítani a kö­zel 20 ezer vagont kitevő cu­korrépát. A trebišovi cukor­gyár szakemberei előzetes szá­mításaik alapján az idén átla­gosan 250 mázsa hektárhoza­mot várnak. A trebišovi cukorgyár alapo­san felkészült az idei cukorré­pakampányra, a termelő üze­mekkel kötött egyezségek alapján pontos harmonogramot készített a répa szedésére. Az idei termés betakarítását szep­tember 12. és október 30. kö­zötti időszakra tervezik. Előreláthatólag, szeptember 19-én a trebišovi cukorgyár megkezdi a cukorrépa feldol­gozását. A felvásárolt mennyi­ség háromnegyed része itt, s Vasúti szerencsétlenség (CTK) — Vasárnap reggel 8,30 órakor összeütközött két tehervonat a nyugat-csehorszá­gi kerületben Plasy és Mlado­tice vasútállomások között. A vasutasoknak 30 óra eltelte után sem sikerült a tehervago­nok és mozdonyok roncsait a pályatestről eltávolítaniuk. A vasúti töltés és a pályatest mintegy 100 méternyi hosszú­ságban megrongálódott. A két szerelvény összesen 61 teher­kocsiból állt, melyek közül 30 megrongálódott, túlnyomó ré­szük lefordult a vasúti töltés­ről. Az előzetes becslés szerint az anyagi kár két és félmillió korona. A szerencsétlenségnél Bed­rich Majdl vonatvezető, plzeňi lakos életét vesztette, négy vasutas súlyosan megsebesült. Ketten közülük, súlyos sérülé­sük ellenére is, eljutottak a csaknem 1 kilométernyi távol­ságban levő malomba, hogy se­gítséget kérjenek. A szerencsétlenséget valószí­nűleg az okozta, hogy a for­galmisták a plasyi, illetve a mladoticei vasútállomásról hely­telenül tájékoztatták egymást a szerelvények indításáról. A járási ügyész elrendelte a két forgalmista őrizetbe vételét. Az illetékes szervek folytat­ják a szerencsétlenség okainak kivizsgálását. nek gazdálkodásukért. Más szó­val ez annyit jelent, hogy szükségleteiket elsősorban saját pénzforrásaikból, Illetve hitel­forrásaikból kell fedezniük. A pénzügyminiszter tájékoz­tató beszámolója után Antonfn Stratílek, a miniszter helyette­se ismertetett két törvényjavas­latot, melyek közül az egyik a földadóra, s a mezőgazdasági termelésből eredő bevételek megadóztatására, a másik pe­dig a szövetkezetek és egyéb szervezetek jövedelmi adójának megállapítására vonatkozik. Ezt követve dr. Jaroslav Pro­cházka, az Állami Biztosító In­tézet igazgatója ismertette a kormánynak a biztosítási tör­vényről szóló javaslatát. A bi­zottság a törvényjavaslatot jó­váhagyásra indítványozta. filmet készítenek, igénybe vé­ve helikoptert, páncélkocsit és egyéb haditechnikát. MŰKÖDNI FOG A TÁBORI NYOMDA A hadgyakorlat során több propagációs anyag, újság lát napvilágot, amelyet a tábori nyomdában készítenek el. A „Huszita" tábori újság napon­ta négy nyelven — magyarul, oroszul, németül és csehül — jelenik meg. Az említett nyom dában készítik el azt a propa­gációs anyagot ís —, amely ugyancsak négy nyelven — Észak-Csehország nevezetessé­geivel ismerteti meg a hadgya­korlaton részt vevő katonákat. közel 5000 vagont kitevő répa a rimaszombati cukorgyárban kerül feldolgozásra. A cukor­gyárak a folyamatos nyers­anyagellátás biztosítása érde­kében szeptember 20-ig 3 ko­rona, és a további öt nap alatt mázsánként 2 korona felárat fizetnek a termelőknek. Az előző évek tapasztalatai­ból kiindulva a termelőnek ar­ra kell törekednie, hogy na­ponta csak annyi répát tegye­nek rendbe, amennyit össze is gyűjthetnek. Ez azért fontos, mert így meg lehet akadályoz­ni a betakarítási veszteségeket, ami például tavaly elérte az 5—10 százalékot. A cukorgyár felvásárló köz­pontjait a termés átvételét megkönnyítő gépekkel szerel­ték fel, hogy a nap bármely időszakában átvehessék a be­szállított cukorrépát. A cukorrépa gyors és vesz­teségmentes betakarítása érde­kében ajánlatos a cukorrépa földeket már most, a kiásás megkezdése előtt mentesíteni a gyomtól és a gaztól. —ik. Tízéves a ČK0 félvezetőket gyártó üzeme — A prágai CKD vállalat ki­magasló helyet foglal el a fél­vezetőket gyártó európai üze­mek között — mondotta a teg­napi sajtótájékoztatón a félve­zetőket előállító üzem tízéves fennállásával kapcsolatban B. Los igazgató. A CKD jubileuma alkalmával tegnap ünnepélyes keretek kö­zött megnyitották a három na­pig tartó III. országos értekez­letet. Az értekezlet résztvevői, a több mint 600 hazai és körül­belül negyven jó nevű külföldi szakember és tudós arról fog tanácskozni, hogyan használha­tók ki a félvezetők a diódák és tyristorok még gazdaságosab­ban és hathatósabban az erős­áramú technikában. A tyristorok a félvezetők kő­zött újdonságnak tekinthetők, melyek a technikusoknak és konstruktőröknek széles körű lehetőségedet nyújtanak a sza­bályozó technikában, különösen pedig az automatizálásban. Jkm— Winkler Kornél elvtárs 80 éves Tegnap az SZLKP kelet-szlo­vákiai kerületi bizottságán Ján Kulko elvtárs, a kerületi párt­bizottság titkára, ünnepélyes keretek között nyújtotta át Winkler Kornél elvtársnak 80. születésnapja alkalmából az SZLKP Központi Bizottságának, valamint kerületi pártbizottsá­gának köszöntő levelét. A le­vélben többek között ez áll: „Egész életedet a mindnyájunk szebb és boldogabb jövőjéért folytatott aktív munkának szen­telted. A nehézségek és meg­próbáltatások ellenire becsű lettel teljesítetted azokat a feladatokat, amelyekkel a párt megbízott. Ezért a gazdag te­vékenységért 80. születésnapod alkalmából köszönetet mon­dunk." Hasonló tartalmú levelet adott át a jubilánsnak Rudolf Blahó elvtárs, a košicei járási pártbizottság vezető titkára. Az ünnepélyes aktus után a párt­funkcionáriusok szívélyesen elbeszélgettek a jubilánssal. —ik— Komszomolisták példamutató segítsége Gútán (CTK) — A dnyepropetrovszki teriilet főiskolai koinszomolszer­vezeteinek 30 tagja tegnap fejez­te be tübb mint ütheti társadal­mi munkáját a gútai ifjúsági épít­kezésen. A szovjet komszomolisták Valentyln Drjomov vezetésével be­fejezték egy négyszintes lakóház, 16 lakásegységének építését és egy további lakúház nyolc lakásegy­ségének építését. Eredményes munkájukat tegnap ünnepélyes gyűlésen méltatták. A gyűlésen Róbert Harenčárnak, a CSISZ szlovákiai Küzponti Bizott­sága elnökének, CSISZ-funkcioná­riusoknak, a járás és a község ve­zetőinek, valamint L e o n y i d Totsztorajevnak, a Szov­jetunió bratislavai főkonzulátusa titkárának jelenlétében három komsznmollstának átnyújtották a jilemnický-díszjelvényt, kettőnek a Fučík-díszjelvényt és 25 társuknak a „Mnnkasikerekért" jelvényt. A Nyitrai Magasépítő Vállalat veze­tői díszoklevelekkel méltatták a szovjet komszomolisták önfelál­dozó munkáját. Fiatal színházlátogatók klubja Prágában Az új tanév kezdetével Prágá­bon megkezdte működését a szin­háznedvelő tanulóifjúság rövid múltra visszatekintő szervezete, a fiatal színházlátogatók klubja. A klub kétéves tevékenysége alatt szép eredményeket ért el: három­százkilencven színházi előadásra összesen 183 000 fiatalt toborzott, ami annvlt jelent, hogy havonta — leszámítva a szünidőket — 15 000 fiatal fiú és leány a klub kereté­ben ment színházba. A diákok megismerhetik a legjelentősebb cseh és külföldi klasszikus ope­rákat, drámákat és balettműveket, később pedig a modern drámai műveket. A klub a 6., 8., osztályos tanulók számára is szervez elő­adásciklusokat. Az utóbbi Időben a klub irányítói, hangsúlyozzák az ipari tanulók színházlátogatásá­nak szükségességét. A klub talál­kozókat szervez neves színművé­szekkel, sőt, ha a csoport pár órá­val az előadás előtt érkezik, szak­avatott vezető kíséretében elláto­gatnak a Nemzeti Galéria valame­lyik állandó tárlatára. (sm) Fanatikus hinduk tüntetése Delhiben Delhi (CTK) — Tegnap az in­diai parlament előtt több tízezer fanatikus hindu tüntető a tehe­nek levágásának a betiltását kö­vetelte Indiában. Mint ismeretes a hinduizmus a tehenet szent áilatnak tekinti, amelyet fo­gyasztásra nem szabad levágni. A tüntetők között több „szent férfi" volt, vagyis a különböző hindu szekták képviselője. A tüntetést a már mintegy három hónapja tartó mozgalom váltotta ki. A politikai pártok közül a mozgalom hátterében csupán a Dzsan Sang reakciós párt áll, amely a vallási szoká­sok megszegésével politikai tő­két akar kovácsolni a közelgő választásokban. NICOLAE CEAUSESCU, a Ro­mán Kommunista Párt Közpon­ti Bizottságának főtitkára fo­gadta Abdel Mohsen Abdul Nu­rát, az EAK földművelésügyi és öntözésügyi miniszterét, aki hi­vatalos látogatáson Romániá­ban tartózkodik. (CTK) (Folytatás az 1. oldalról) A Nhan Dan című hanoi köz­ponti lap De Gaulle elnök kam­bodzsai beszédét és a francia kambodzsai közleményt ismer­tetve azt írja, hogy a francia elnök élesen elítélte az ameri­kaiak vietnami háborúját. A lap kiemeli De Gaulle beszédének azt a részét, amelyben arról be­szélt, hogy a vietnami nép har­ca országos mozgalom az ame­rikai agresszió ellen, és a vál­ságot mindaddig nem lehet ren­dezni, míg az Egyesült Államok nem vonja ki csapatait Viet­namból. A lap kiemeli a fran­cia és kambodzsai elnök reális állásfoglalását a vietnami kér­désben, különös tekintettel a genfi egyezmények betartásá­nak felhívására. William Bundy amerikai kül­ügyminiszter-helyettes egy va­sárnapi televíziós beszédében visszautasította De Gaulle el­lök kambodzsai beszédét. A VDK elleni légitámadásokat Igyekezett igazolni és azt állí­totta, hogy Észak-Vietnam bom­bázásával „arra akarják kény­szeríteni Hanoit, hogy álljon el a katonai erőszaktól". Az amerikaiak vietnami ag­ressziójával kapcsolatban Geor­Bonn (ČTK) — Tegnap foly­tatta munkáját a nyugatnémet parlament hadügyi bizottsága, amely a Bundeswehr-válságot követően von Hassel hadügy­minisztert, valamint Trettner és Panitzki lemondott táborno­kokat hallgatta ki. A múlt csü­törtökön megkezdett tanácsko­zásról semmi közelebbit nem Tiltakozás az amerikai tengeralattjárók látogatása ellen Tokió (CTK) — A Tokió kö­zelében levő Jokosurban tízez­res tömeg tüntetett tegnap reg­gel a „Seeagro.fj" nevű ameri­kai atom-tengeralattjáró japáni látogatása miatt. A rend fenn­tartására mintegy 5000 rendőrt vezényeltek ki. Vasárnap este a rendőrség két tüntetőt bebör­tönzött. japánt az amerikaiak a Viet­nam-ellenes háború támaszpont­jaként használják fel — han­goztatja a Japán Szocialista Párt felhívása. A japán haladó pártok és szervezetek felhábo­rodása annál nagyobb, mivel az ország déli részén már augusz­tus közepe óta több amerikai atom-tengeralattjáró tartózko­dik. Fajüldözők támadása néger tüntetők ellen Chicago ^CTK) — A rendőr­ség és a nemzeti gárda 2700 tagjának védelme alatt mene­telt vasárnap a Chicago köze­lében levő Cicero utcáin 200 tüntető. A tüntetők két harma­da néger volt és a menet élén az ez év májusában megölt Je­rome Huey 17 éves néger csa­lád tagjai haladtak. Az előző csendes tüntetések­kel szemben a tüntetők a faji megkülönböztetés elleni jelsza­vakat hangoztatták. A város fehér lakói üvege­ket, köveket, romlott tojásokat stb. dobáltak a tüntetőkre és néhány esetben kísérletet tet­tek megtámadásukra. Ebben azonban a rendőrség megaka­dályozta őket. A revansisták újból követelnek Bonn (CTK) — Wolfenbüttel­ben és Limburgban az áttele­pültek összejövetelein Wenzel Jaksch, az Áttelepültek Szövet­ségének elnöke újból az euró­pai határok megváltoztatását követelte. Limburgban Seobohm közlekedésügyi miniszter kije­lentette, hogy Bonn nem ér­vénytelenítheti a müncheni szerződést és továbbra ís igényt tart Lengyelország nyugati te­rületeire. ges Segul, közismert franci* szakszervezeti vezető az Huma­nitou beszámolt a Vietnami Demokratikus Köztársaságban tett látogatásáról. „Személye­sen akartam meggyőződni a va­lóságról és arra az álláspontra jutottam, hogy az amerikai­ak terrortámadásokat hajtanak végre a polgári lakosság ellen. A vietnami háború befejezését sürgeti az indiai—singaporei-í közös közlemény is, amelyet Indira Gandhi és Lee Quan Yew singapore-i miniszterelnök írt alá Delhiben a singapore-i ál­lamférfi Indiában tett látogatá­sának befejezéséül. Amerikai CD iiiloge CD kínai hajókat bombáztak Peking (CTK) — Augusztus 29-én a Tonkini-öbölben ame­rikai repülőgépek bombáztak kisebb kínai teherszállító hajó­kat. Egy hajó elsüllyedt, egy megrongálódott. A támadásnál 9 kínai tengerész életét vesz­tette, 7 megsebesült — jelenti az Űj Kína hírügynökség, mely újabb háborús provokációnak minősíti ezt az akciót. A kínai honvédelmi minisztérium szóvi­vője élesen tiltakozott a táma­dás ellen. közöltek a nyilvánossággal. A tegnapi ülésen ismét a hadügy miniszter és a lemondott tábor­nokok vallomásainak egyezteté­se volt napirenden. A válságba Erhard kancellár is belekeveredett. Mindeddig azonban úgy tűnik, hogy az ál­landó nyomás ellenére kitart von Hassel hadügyminiszter mellett, mert leváltása magát á kancellárt is súlyos helyzetbe hozná. Tegnap külön ülésre jöttek össze a CDU/CSU parlamenti csoportjának tagjai, akik egy­úttal részt vesznek a hadügyi bizottság munkájában is. Bar­zel, a parlamenti csoport elnö­ke előzőleg Erhard kancellár­ral tárgyalt és azt javasolta, hogy a Bundeswehrben kitört válsággal a szövetségi parla­ment elnöksége is foglalkozzék: Vésiet ért az ENSZ appartheid­szemináriuma Brasilia (CTK) — Brazília fő­városában befejeződött az Egye­sült Nemzetek Szervezetének a dél-afrikai appartheid kérdé­seiről rendezett szemináriuma, amely elítélte a Dél-afrikai Ál­lamszövetségben érvényesített fasiszta jellegű intézkedéseket és felszólította az ENSZ tagál­lamait, hogy ezentúl se szállít­sanak fegyverekot a Dál-afrikai Köztársaságba. A felhívás az Amerikai Egvesült Államokra, Nagy-Britanniára Olaszország­ra és Franciaország a is vonat­kozik, jóllehet ezek az orszá­gok semmibe sem veszik a fegyverszállítások zárlatát. Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia a szeminárium résztvevői által jóváhagyott 28 pont közül 14 et kifogásolt. Így például a világbéke veszélyezte­téséről szóló pontot túlnyomó többséggel hagyták jóvá, de Nagy-Britannia, az USA, Űj-Zé­land és Argentína e pont törlé­sét követelte. A két hétig tartó appartheid szemináriumon 27 ENSZ-ország küldöttei vettek ré"Zt. Választások Brazíliában Rio de Janeiro (CTK) — A brazíliai kormányzóválasztáso­kon szombaton a kormányon le­vő Nemzeti Megújhodási Szö­vetség 12 jelöltje kapta meg a szavazatok többségét. A Brazíliai Demokratikus Mozgalomba — az egyetlen engedélyezett ellenzéki pártba — tömörült választók a válasz­tást bojkottálták, miután a kor­mány a választást megelőző időszakban lehetetlenné tette egy ellenzéki jelölt győzelmét. A kormányzókat ugyanis az or­szágban nem közvetlenül, ha­nem az egyes államok törvény­hozó testületei választják. A közös hadgyakorlat előtt KELET-SZLOVÁKIAI TUDÓSÍTÓNKTÓL Jó cukorrépatermés várható A cukorrépa betakarítása az idén nem lesz könnyű feladat a kelet-szlovákiai kerületben. Gazdag termés Ígérkezik az idén. A répaföldek túlnyomó részén — a gyakori esőzések következtében — sok a gaz és a gyom, és ez megnehezíti a termés gépi betakarítását. Ismét napirenden a „tábornokválság" Erhard továbbra is kitart von Hassel mellett

Next

/
Thumbnails
Contents