Új Szó, 1966. szeptember (19. évfolyam, 241-270. szám)

1966-09-27 / 267. szám, kedd

Változatos, színes műsort ígér a televízió Mit láthatunk a képernyőn az év hátralevő részében A NYÁRI IDŐSZAK vérsze­gény hetei után az utóbbi napok ígéretes fordulatot jelentenek a bratislavai televíziós stúdió utolsó negyedévi tervében. Nem áll szándékunkban azt állítani, hogy csupán azért van ez így, mert a bratislavai televízió ez­zel akarja megünnepelni fenn­állásának tízéves évfordulóját, amely az év végére esik, bár ami ezt illeti, ez is dicséretre méltó lenne. Az uborkaszezon tehát mö­göttünk van. A televízió egyes szerkesztőségeinek vezetői eköz­ben azon törték a fejüket, hogy a hosszú őszi és téli estéken miképpen elégítsék ki az örök­ké elégedetlen televízió-nézőt. Bizonyára érdekelni fogja az olvasót, mi mindent főztek a te­levízió „konyhájában", azaz mit fogunk látni a televízió képer­nyőjén. Mivel az év végéig ter­vezett valamennyi adást hely­szűke miatt nem sorolhatjuk fel, vegyük szemügyre legalább a legfontosabb műsorszámokat. A bratislavai televíziós stúdió irodalmi szerkesztőségének munkája jól ismert minden csehszlovák televízió-néző előtt s inszcenációi közkedveltek. Most a televízió a bevezető Montserrat bemutató után ok­tóber 3-án és 5-én P. Weiss él­vonalbeli nyugatnémet rendező kétrészes darabját, a Bírósági tárgyalást fogják bemutatni. A darab elénk tárja az auschwit­zi pert a tömeggyilkos Műiké­vel és társaival, amelyet Majna­Frankfurtban folytattak le. A továbbiakban Camus darabját, az Igazságosok-at és Lavrenyev dramatizált elbeszélését, A negyvenediket mutatják be. J. Króner művészetének csodálói ugyancsak megtalálják számítá­sukat a Huszárok című komé­dia megtekintésekor, amelyben a művész a főszerepet fogja ját­szani. A sikeres televíziós film, az Ordasok között után végig­nézhetjük a Canaris veres csil­laga c. filmet O. Haas rendezé­sében, amelyben a legkiválóbb bratislavai színészek szerepel­nek. A további inszcenációk kö­zül említsük meg még Rusnák darabját, a Rókák, jó éjszakát televíziós változatát, Palárik „Drótos át", M. Urban „Elő os­tor" című regénye alapján ké­szült kétrészes filmet stb. fcenkívül folytatják a színházi közvetítéseket is a „meghívjuk a színházba" ciklusban. MONDJUNK NÉHÁNY SZÖT a közvetítésre készülő filmalkotá­sokról is. A Scotland Yard után egy további detektív sorozat kö­vetkezik (meglepetésnek szán­ják!), előkészítenek egy szov­jet kém-detektív sorozatot is „A régi vár árnyai" címmel, to­vábbá egy ötrészes történetet (Dr. Schlütter) a Német De­mokratikus Köztársaság pro­dukciójából. S vajon ki ne sze­retné látni az olasz—japán— i francia kémfilmet, a Ki volt dr. Sorge-t?, vagy a Hét becsületes című ismert amerikai filmet. Hazai filmjeink közül legalább néhányat megemlítünk: a Tízen voltunk, Eset a védő számára kiváltképpen pedig az Üzlet a korzón, amelyet Oscar-díjjal tüntettek ki. Az utóbbi film köz­vetítését a film szerzőjével és főszereplőivel való beszélgetés­sel kötik egybe. A karácsonyi jó hangulathoz bizonyára hozzá fog járulni az „Öregek a kom­lószüreten" és a „Ha ezer kla­rinet" című film is. A publicisztika és a dokumen­táció főszerkesztősége a nézők érdeklődéséből kiindulva foly­tatja a „Televíziós klub" cik­lust, amelyben a nézők kérdé­seire élenjáró szakemberek fog­nak válaszolni, továbbá a „Ven­dégünk" és a „Gazdasági kér­dések" című adást is. Az elő­készületben levő „Hogyan to­vább" reláció televíziós tribün­nek készül s célja az, hogy er­kölcsi szempontból hasson a társadalmi, gazdasági és egyéb égető problémák megoldására. A zenei szerkesztőség a zene­művészet kedvelőit kívánja tel­jes mértékben kielégíteni. Egye­bek között a „Mi a zene? című ciklust készítette elő számukra. A ciklus népi konzervatórium jellegű lesz s a televíziós nézők zenei műveltségének kiegészíté­sét szolgálja. Az Intervízió szá­tnára készül a „Bratislavai ze­ne" ciklus azokról a zeneszer­zőkről, akik Bratislavában szü­lettek vagy éltek. A „Mesterek műveiből" adás továbbra is meg­marad, hatásosságát azonban azzal is emeljük, hogy a hang­versenyeket bratislavai paloták­ból, udvarokból és kertekből fogják közvetíteni, hogy a kör­nyezet Is kiemelje a művek harmóniáját. Ezenkívül helyszí­ni közvetítéseket adnak a Szlo­vák Nemzeti Színházból, az Oj Színpadról, a Szlovák Filharmó­nia hangversenyeiről stb. A „Föld énekel" sorozat után újabb folklór-program követke­zik Dalolj, dalolj címen. Népi és hivatásos énekesek szerepel­nek majd benne egész Szlová­kiából. A VERSENYEKET és kérdés­felelet esteket az előbbi többé­kevésbé sikeres sorozatokból sok nézőnk megkedvelte. A követ­kező versenysorozatot „Tízszer jelelj" címen kizárólag műked­velők számára közvetítik Prágá­ból, amely nem csupán szóra­kozást, de tanulságot is ígér. Említsük még meg, hogy októ­ber 4-én 20,15 órakor kezdődik. A televízió nem feledkezett meg a sport kedvelőiről sem. Az I. labdarúgó ligáról közvetí­tett rendszeres szombati adáso­kon kívül a nézők láthatják az Anglia—Csehszlovákia nemzet­közi mérkőzést Londonból (nov. 2.), november 5-én a B. Ostrava —TJ Nové Zámky II. liga mér­kőzést, s mivel kezdetét veszi a jégkorong-idény is, a Sparta Praha—Dukla Jihlava (okt. 4) mérkőzéssel megkezdődik a népszerű mérkőzések közvetíté­se. Közülük több nemzetközi mérkőzés is van műsoron. No­vember második felében rövid időközökben megtekinthetjük a Csehszlovákia — Finnország, Svédország—Csehszlovákia jég­korong-mérkőzéseket, valamint jégkorongozóink küzdelmét Moszkvában a Szovjetunió csa­patával (nov. 27 és 29 ). E mellett még számos sportren­dezvényről ad a televízió hely­színi közvetítést. E rövid áttekintés is mutatja, hogy az előttünk álló három hónap műsora gazdag és színes lesz. VILO SClPA ESZTONIA MŰVÉSZÉTÉ Az eszt*»'ka : nazott művészet tárlatán, a a* slavai Barátság Házában siivu-jrítő látványban van része a látogatónak. Egy kisszámú nép fejlett kultúrája nyilvánul meg a kiállított anyagban. Alkalmazott művésze­tük csak félszázados múltra te­kint vissza, de annál régibb ke­letű a népművészetük. A ma iparművészei ebből a kiapadha­hatatlan tiszta forrásból merí­tenek ösztönzést, anélkül, hogy a folklór motívumok gépies is­métlőivé válnának. A népművé­szet elveinek esztétikai átérté­kelésével teremtenek újat, — életközelségű, korszerű, környe­zetszépítő, az ember szemét gyönyörködtető és hasznos tár­gyakat. Nem látunk itt indoko­latlan túlzást, szélsőséges, di­vathóbortnak hódoló erőszakolt formát, bántón rikító színösz­szeáliítást. Viszont jóleső embe­ri melegséget, nemes egyszerű­séget találunk. Mivel nem haj­szolják beteges kapkodással az újat, így van ideje a formának megérlelődni és stílussá telje­sedni. Maiságukra jellemző, hogy szívesen használnak új anyagot, s új technológiával is dolgoz­nak. A munkásokkal együttmű­ködnek a tervezők s maguk is meghitt ismerői az anyagnak s a kivitelezésnek. A textilmunkáknak van a leg­régibb hagyománya. A me|eg gyapjú ágy- és szántakarókra nagy szükség volt a zord ég­hajlat mellett. Ma inkább deko­ratív fali- és egyéb szőnyegek készülnek a lágy és hosszú szá­lú, a népviselet színeit idéző gyapjú fonálból. A fémfeldolgozás is régi eredetű. A nagy hidegben a Követésre méltó tevékenység Szlovákiában Rozsnyón műkö­dik az egyik legaktívabb járási pedagógiai központ. Vezetője, Juraj HlaváC Petriškin elvtárs egyebeken kívül nagy súlyt vet a központ kiadói tevékenységé­re. Az elmúlt év folyamán ki­adták: „Az ásványtan és kőzet­tan tanításának szervezése" cí­mű munkát, amely az iskolai segédeszközök országos verse­nyén első díjat nyert. Jelentős segítséget nyújt az alapfokú ki­lencéves iskolákban természet­rajzot tanítóknak a kelet-szlo­vákiai kerület határain túl ls. múltban a falusiak téli kabát­jukat fémcsattal fogták össze, az asszonyok ünnepnapokon gyöngyös nyakláncot viseltek. Ezek a régi szép darabok máig is ihletői az ékszertervezőknek. Az ezüstből és rézből féldrága­kővel, vagy sajátos alakú ten­gerparti kaviccsal kombinált gyűrűk, karkötők és függők ere­detiek, igen szépek. Á sima, vagy vésett mértani, vagy ala­kos díszítésű kávéskészletek, a remek felépítésű gyertyatartók, oxidált alumínium edények mind célszerű formájúak és elegán­sak. A falu népe a múltban nem ismerte az agyagművészet for­télyait s faedényeket használt. Csak századunk húszas éveiben kezdődött el a kerámiakészítés. Az új, puritánul egyszerű for­májú, szép zománcú, magas hő­fokú égetéssel készült edények ma is emlékeztetnek a fából valókra. Sok köztük a monu­mentális jellegű, választékosan díszített felületű padlóváza s akad néhány kedves figura és kisebb kompozíció. A bőrmun­kák új keletűek, de az égetés­sel, batikkal és festéssel ékesí­tett könyvkötések is népi díszí­tő elemeket mutatnak. Az eszt iparművészek nagy része nő, örökösei a régi házi ipart folytató asszonyoknak. Igényes munkájuk zöme soro­zatgyártásban készül. Termékei­ket a külföld is méltányolja.­1937-ben Párizsban a világkiál'­lításon díjat nyertek s a brüsz­szeli Expo 58-on aranyéremmel és diplomával tüntették ki őket-. BÁRKÁNY JENÖNÉ Ez évben a rozsnyói központ további két értékes könyvet adolt ki: „A bányászat és ko­hászat történelme a rozsnyói járásban" és „A Szlovák Nem­zeti Felkelés a rozsnyói járás­ban" címen. A közeli napokban kerül sor egy újabb könyv kiadására, melynek címe: „A gyermekről való gondoskodás alapja". Szer­zője, MUDr. Ján Zátroch saját maga készítette 30 képfelvétel­lel teszi még érdekesebbé ezt a művet. —k. Legjobb barát: a könyv (Németh J. felv.i) Elindította az autót, és az arcok, az út közepére húzódó, gimnosztyorkás kato­nák, akik fölemelt karral vagy lábbal egy pillanatra mintegy mozdulatlanná der­medtek előtte — gyorsan vonultak vele szembe. Egy kis patak hídja felé tartva, TroJ­nyikov már messzebbről hangokat és za­jongást hallott; gyalogság jött onnan vidám arccal, s a lemaradók futva igye­keztek beérni a többieket. Trojnyikov ki­szállt a kocsiból, és mindjárt felismerte a hadtest törzsfőnök, Szorokin hangját: e hang tábornoki eréllyel harsongott, de öreges, tehetetlen remegés is érződött benne. Kizárólag Trojnyikovnak volt jo­ga felelősségre vonni tiszteit és katonáit, hiszen az ő hadosztálya volnult itt. An­nál kevésbe szerette, ha mások foglalkoz­tak ilyesmivel, kiváltképp fölöttes pa­rancsnokok. Zsebébe dugta az autó indítókulcsát, és lassan odament a visz­szaözönlő és előtte utat nyitó katonák között. A híd, amelynek a becslések szerint egy harckocsit is el kellett bírnia, be­szakadt egy könnyű kis ágyú alatt. És most azok álmélkodtak legjobban, akiket leginkább terhelt a felelősség. És per­sze, ahogy már lenni szokott, a törzs­tőnök gépkocsija, amelynek nem volt 19. erre semmi keresnivalója, s amely most bármely más úton is haladhatott volna — épp ide tévedt véletlenül. — Tessék, gyönyörködj a vitézeid­ben! — kiabálta a törzsfőnök, észrevéve Trojnyikovot. - A tieid meg Nyesztye­renl katonái. És a hangjában annak az embernek személyes sértődöttsége csengett, aki ap­rólékos pontossággal kiszámított, mér­legre tett, felépített mindent, és lám, •nőst szervezetlenség, ügyetlenkedés, vala­mi szerencsétlen ágyú miatt felborult az egész rendszer. És máris összetorlód­tak a teherautók, az ágyuk, és a két oldalról erdővel szegélyezett úton dugó keletkezett. Szorokin vajmi keveset törődött azzal, hogy kihez tartozik az az ágyú. Kizá­rólag az dühítette, hogy felborult a min­den részletében át meg átgondolt terv. Trojnyikov számára viszont éppen ez a kérdés volt a fontos. Egészen más dolog, ha Nyesztyerenkóé az ágyú, és egészen más, hogyha az övé. Bizonyos értelemben ez most becsület kérdése volt. De a jelek arra mutattak, hogy az ő ágyújuk hever a híd alatt. És az ügye­fogyott ütegparancsnok a magas rangú parancsnok előtt még panaszkodni kez­dett. — És azok elvitték az egyik katoná­mat, ezredes elvtárs! Szép kis ügy. Nem elég, hogy az ágyú a híd alá került: ráadásul valaki Nyesztyerenko hadosztályából elvitte az egyik katonájukat. Trojnyikov hátratett kézzel arrafelé fordul, amerre a száza­dos mutatott. Egy tüzérfőhadnagy állt ottan. A hadosztályparancsnok tekintete előtt csapattiszti feszességgel sapkájához emelte kezét, de szemlátomást nem szep­pent meg. Annak az embernek maga­biztossága érződött benne, aki ismeri a maga értékét és kész felelni a tetteiért. Katonaruháját mintha ráöntötték volna. Polgári személyről, bármennyire ipar­kodjon is, nyomban meglátni, hogy úgy bújt bele az egyenruhába, mint a ló a bőre fogott hámba. Ez a főhadnagy viszont mintha vállszíjjal született volna, és gimnasztyorkája is úgy feszült izmos termetén, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Trojnyikov éles szeme ozonnal meglát­ta s felmérte mindezt, ámde mindeme tulajdonságok, amelyek egyéb körülme­nyek között elismerő értékelést érdemel­tek volna, jelen pillanatban annál szi­gorúbban vádolták a főhadnagyot, minél szánalmasabban festett mellette az ügyefogyott százados. Trojnyikov rideg kíváncsisággal für­készte a főhadnagyott. Micsoda bátor legény! Az ezredes sohasem ijedt meg a fölötteseitől, de ez még nem jelentette azt, hogy az ő valamelyik alárendeltje megengedhessen magának ilyesmit. Hát még egy idegen hadosztály tisztje. Szorokin pedig ezalatt folyvást üvöl­tözött, a százados meg feszes vigyázban magyarázkodott előtte. Az bántotta ret­tentően, hogy egyszerűen elvitték az egyik katonáját, és ezt senki nem akarja figyelembe venni. És sehogy sem tudta megérteni: ha egyszer az ő ágyúja hever a híd alatt, akkor neki már semmiképp sem lehet igaza. És hogy minél jobban felháborodik, annál nagyobb a vétke. — Intézkedj azonnal, Trojnyikov! ^ parancsolta Szorokin, szigorral leplezve tehetetlenségét. — Tíz percen belül szá­mold fel a torlódástl Egyébként a te vitézed jeleskedett: elvitt egy idegen ka­tonát. Vagy úgy! Ez mindjárt más! ÉS Trojnyikov tüstént más szemmel pillan­tott a főhadnagyra. „Micsoda bátor le­gény!" — gondolta, de ez alkalommal már elismerően. Most vette észre a tiszt mögött álló két, karabineres katonát: mindkettő külsőre is, bátorságra is sza­_ 2 0­kasztott olyan, mint az üteg parancs­noka. Az üteg pedig szemlátomást nem volt a közelben. Az üteget meg azt a bizonyos katonát, akin épp vitáztak, a tiszt nyilván továbbindította. A fő­hadnagy kezdett tetszeni Trojnyikov­nak. — Hogy hívják magát? — kérdezte szigorúan. Az ütegparancsnok ismét tisztelgett, és vele együtt kihúzta magát két felde'­rítője is: — Goncsarov főhadnagy, ezredes elv­társ! A szeme vidáman csillogott. Nyilváh helyén van az esze. — Miért nem ismerem magát? A tiszt alig észrevehetően elmosolyo­dott: — Nem régen vagyok a hadosztály­ban, ezredes elvtárs! Hazudik! A szemén látni. De fel tudja mérni a helyzetet. És Trojnyikov, meg­jegyezve magának ezt a főhadnagyot, már elégedetten nézett rá. — Segítenünk kell Nyesztyerenkóék­nak — mondta aztán, hogy mindenki hallja, és nyájas pillantást vetett az ügyefogyott századosra, már csak azért is rokonszenvet érezve iránta, hogy egy ilyen szerencsétlen alak nem az ő had­osztályához tartozik. Hiszen az ő egy­ségében nem akadhat ilyen figura. — Hát segítsünk, ha egyszer bajba ju­tottak! És hátranézett, nem kételkedve benne, hogy akire épp szüksége van, máris ott terem a háta mögött. És csakugyan: ott állt a mellettük áthaladó zászlóalj pa­rancsnoka. — Igenis, ezredes elvtárs, segítünk — tisztelgett a parancsnok, röptében felfogva, miről van szó. (Folytatjuk) •

Next

/
Thumbnails
Contents