Új Szó, 1966. szeptember (19. évfolyam, 241-270. szám)

1966-09-23 / 263. szám, péntek

J avában folyik a vita, üd­vös-e vagy káros az em­beriségre az autó. A tu­dósok cikkek és nyilatkozatok százaiban intik a homo-techni­kust az „elgépkocslasodás" ve­szélyeire. Tudományos módon, jelentős műszaki apparátus be­vonásával vizsgálják világszer­te a nagyvárosok levegőjének kipufogógáz-tartalmát, és a gépkocsi-sűrűséget sokszor a rákstatisztikával is összefüggés­be hozzák. Ez az elmélet. Közben a gépkocsigyárak mil­liószámra ontják termékeiket. És az emberek nagy többsége ma már nálunk is saját kocsi­ról álmodik. Országutainkön az idén több mint négyszázezer kocsi fut. Ez pedig a valóság. A gyalogjáró egy kis Irigy­séggel tekint a fürge Cortinán, MB-1000-en tovasuhanó fele­barátja után. Egy helyen azért mégis utol­értem autós embertársamat. A gépkocsijavító-műhelyben. Egy szép, modern, kerek alap­rajzú épületben — Bratislavá­ban — a Főrévi úton, amelyen naponta talán tízezernyi kocsi száguld ki s be a városba. A szervizkocsi magyar rend­számú Cortinát vontatott be az udvarra. Tulajdonosa „fülig" zsíros,, kenőcsös és valamit mormol az orra alatt, ami alig­ha esti ima. A riporter örül, mert zsargonszókincsét új szó­val gyarapíthatja. A kárvallott így fejezi ki magát tömören: — Lerohadtam . .. Az egyik szerelő a volán mö­gé ül, startolni próbál, de a mo­tor csak szárazan köhent egyet. A gyújtás-elosztó kerül most vizsgálat alá, de ezt megfele­lőnek találja a szakember. A fe­jét csóválja, majd a műszertáb­lára tekint, mond egy cifrát, az­tán magához szólítja az egyik tanoncot. — Hozz, kisöreg, egy kanna benzint. Közel a benzinkút, a kanna benzin csakhamar megérkezik, a kocsitulajdonos pedig a ha­ja tövéig pirul. Pénztárcájába nyúl, bankót húz ki belőle. EZ azonban nem kíméli meg attól, hogy a szerelő ne tegyen a tá­volodó autó után egy megjegy­zést: Kocamotoros ... Az egész „javítás" mindössze nyolc-tíz percig tartott. És ilyen élmény csak ritkán adódik, mert az esetek döntő többségé­ben a szerelőknek komoly mun­kát kell végezniük. Tengelytö­réssel, hajtómű hibával, motor­között is javíthatnánk a szervíz­szolgálat színvonalán. Ha tehet­ném, én legalább minden járás­ban építtetnék egy-két ilyen modern műhelyt, mint a mienk. És máshogy szervezném meg az alkatrészellátást... ' — Ezzel még mindig baj van? Hiszen a szerelők, ha jól emlék­szem, tíz-tizenkét esztendeje is erre panaszkodtak ... — A helyzet nem sokat ja­vult. Néha még ma is ország­járásra kell indulnom, ha szük­ségem van egy-egy néhány kő­betegséggel" érkezik ide a leg­több kocsi. — Az automobilizmus fejlő­désével — mondja Szojka Jó­zsef, az egyik legnagyobb tudá­sú szerelő — örvendetesen ja­vul, fejlődik az emberek tech­nikai érzéke. Senki se szereti, ha útközben jelentéktelen hi­bák miatt a javítószolgálatot kell segítségül hívnia. A Főrévi úti javítóműhelyt külföldön a neves nyugat-euró­pai gépkocsigyárak képviselői is nyilvántartják, mert a ha­zánkban futó Cortiná'k, Renaul­tok, Simcák jelentős részén itt végzik a garanciás javításokat. — Önök nagyobb áttekintés­sel rendelkeznek — mondom Szojka mesternek. — Tudják, milyen a javítószolgálat szer­vezése a fejlettebb automobi­lizmussal rendelkező, országok­ban. Ennek ismeretében itt ho­gyan szervezné meg a legszíve­sebben a gépkocsijavltást? — Attól még meglehetősen messze vagyunk, hogy minden másfél-két kilométeren javító­műhely álljon, mint ahogy az a nagyobbszámú gépkocsival ren­delkező országokban mindenna­pos. Azonban a mai viszonyok rona értékű alkatrészre. Ily módon a javító-szerelők se tud­ják munkaidejüket rendesen kihasználni. Egy-egy kocsi ja­vítását — alkatrészhiány miatt — néha napokra, hetekre abba kell hagyni. A megrendelő — ez esetben a gépkocsitulajdonos — és a javítóműhely* között így nem alakulhat ki az egyenlő kapcsolat. A gépkocsijávító-kí­nálat lényegesen kisebb a ke­resletnél. így akarva-akaratla­nul egészségtelen viszdny ala­kulhat ki. Protekciózás, gyen­gén végzett munka A gépkocsiigari szakemberek véleménye szerint ma már ná­lunk is megérett a helyzet a fu­tószalag rendszerű személygép­kocsi-javítás megkezdésére. Egy országban, ahol már csak­nem félmillió kocsi fut, ez már gazdaságilag is indokolt. Miről másról folyna a gépko­csijavítók és autósok között a beszéd mint az automobilizmus­ról. — A Szovjetunió néhány esz­tendő múlva személygépkocsi­nagyhatalom lesz. Ez számunk­ra is sokat mond — szól az egyik. — A Mladá Boleslav-1 gyár rövidesen megkétszerezi áz évi termelést — szól a másik. És a nyugati országokból is elég jelentős számú gépkocsit hozunk be. ami arra enged kö­SZEP EZ A FLA vetkeztetni, hogy nem is olyan sokára a csehszlovák rendszá­mú kocsik száma eléri az egy­milliót. A szervizek, a javítómű­helyek vajon felkészülnek-e a megnövekedett igények kielégí­tésére? Ma a legtöbb ilyen munkahe­lyen még úgyszólván a térdü­kön végzik a javításokat. A sze­relők legnagyobb része együtt­érez a bajbajutottakkal, ha kell, műszak után is elvégez egy-egy sürgős munkát. Mint például Szojka József is. Porlepte MB-1000-es fordul be a műhely udvarára. A mes­ter már kimenő ruhában áll az öltöző előtt, amikor a České Bu­déjovice-i motoros megszólít­ja. — A gyújtással baj van. Fé­lek, hogy éjszaka az úton ma­radok. A mester talán moziba ké­szül,'vagy úgy tervezte, hogy a mai estét családja körében töl­ti, így kedvetlenül az órájára tekint. Aztán a kocsihoz lép és meglátja az utasokat. A fiatal­asszonyt és a két gyereket. Az egyik kicsi, a másik pici. — Az egész városban nem le­het ma hotelszobát kapni — szól ki a kocsiból a fiatalasz­szony. Szojka József szó nélkül be­lép az öltöző ajtaján. Térillünk­fordulunk, és már meg is je­lent a műhelyben. Szerelőruhá­ban van már, kezében szerszá­mok. A České Budéjovice-i család alig félóra múlva kezet szorí­tott a mesterrel. A kocsi úgy működött, mint egy finom óra­szerkezet. • « • J ó érzés nézni a biztoske­zű mesterembereket. És titokban irigyli is őket a közönséges halandó, amint pil­lanatok alatt rátalálnak a hi­bára. Sok ilyen emberre lesz a jövőben szükség, ha eleget aka­runk tenni a gépkocsitulajdono-. snk növekvő igényeinek. v TÓTH MIHÁLY K edves hölgyeim és uraiml — kezdi mutatványát a fekete trikóba öltözött erőművész, miközben egyik lábát a mázsás súlyzóra helyezi. — Jóí tudom, önök a bejáratnál megfizették az öt korona belépőt. De vegyék jól szemügyre ezeket a súlyzókat. Ezt a hatalmás vasdarabot itt ni... Hát kérem, volna szívük felemeltetni velem ezt a vacakot? Hiszen még rozsdás is... És ezekkel az izmokkal? Hát izmok ezek kérem? Nekem, kérem meg kell keresnem a ke­nyeret négy gyermekem számára, azt hiszik van időm izomgyakorlatokra? Ugyan kérem, ne vicceljenek ... No? Nagyon akarják látni azt a mutatványt? Jól van, jól, no. Ezt a kicsit — mennyi lehet? — még felemelem. Kétszer, no, hogy ne szóljanak meg. De többre igazán nem telik, higyjék el... A hatalmas füttykoncert, amely a nagy plakáton hir­detett erőművész szavait követte, csak akkor ért vé­get, amikor intett a kezével és csendet kért, hogy ismét szóhoz jusson. — Látták kérem, hogy ezt a húszkilósat ls alig emeltem. Mit zajonganak, mondják? Nem emberte­lenség ilyet kérni egy élettől meggyötört embertől? Én inkább megyek is ... Repültek erre a rothadt paradicsomok, az emberek körülvették az emelvényt, nem engedték el a súly­emelőt. Követelték, mutasson még valamit. Nem tehe­tett egyebet, újra feltápászkodott és így szólt: — Jól van, no. Egyezzünk meg. Tudják mit? Fizes­senek a belépő mellé még három koronát fejenként, és én megpróbálom azt a százkilósat. Rendben? Morajlás futott végig a nézőtéren. Volt, aki pimasz „kitolásnak" vélte az egészet, a világ legszemtelenebb csalásának, a súlyemelőt közönséges útonállónak ne­vezte, akit be kellene csukatni. Aki így gondolkozott, nem fizetett és elment, de nem is látott semmit. Akadtak azonban olyanok is, akik sajnálták az elpo­csékolt időt, s ha már ennyit áldoztak, leguberálták a három koronát. És ezek megkapták azt, amiért ide­jöttek: láthatták, hogyan emelget az erőművész má­zsás súlyokat a magasba egy lábon állva. Azokkal a vacak izmaival csinálta, amelyek edzésére „nem volt ideje" ... UJ SZELLEM HELYETT RÉGI KÍSÉRTET? m 966. 23. ön, kedves olvasó, azt hiszi, hogy kitaláltam az egészet. Be kell vallanom, hogy egyáltalán nincs fantáziám, én ilyet képtelen lennék kitalálni. Én csak a „mutatvány" környezetét változtattam meg: né­mely üzemünk gyakorlatát átültet­tem egy vásári mutatványos bódé­ba. A valóságban a furcsa erőmutat­vány így zajlik le: az építőipari vállalat nyersanyagot, kavicsot, homokot kér a szállító vállalattól. Ez azonban azt válaszolja, hogy sajnos, nincs rá kapacitása. Az építőipar erre dühös lesz, de ez nem segít rajta. A tervét teljesíte­nie kell, kavicsra szüksége van. Minden áron. Erre a kavicsszállító megkönyörül, és Így szól: Ha túl­órákban dolgoztatom az emberei­met, azt meg kell nekik fizetnem. A tervtúlteljesítésért prémiumo­kat kell adnom. Ha ezt a többletet megfizeti, kérem, lesz kavics. És az épltővállalat fizet. Mit csinál­jon? Az eredmény az, hogy a ka­vicsbánya elavult berendezésével, csekély műszaki fejlesztéssel is magasan túlteljesíti bruttó jövedel­mének tervét, viszont az építőipari vállalat annak ellenére, hogy tel­jesíti tervét', de mert a kavicsot drágábban kellett megvásárolnia, ráfizetéses lesz. De legalább épít­het. A baj ott keletkezik, hogy a szállító vállalatot az égvilágon semmi sem kényszerítheti igazi ka­pacitása bevallására, s így minden műszaki fejlesztés, termelésnövelés nélkül is túlteljesítheti jövedelmi tervét, egyszerűen kiváltságos helyzete csalárd kihasználásával. Az ilyen gyakorlat eredménye szomorú: A közép-szlovákiai kerü­letben például a műszaki fejlesztés ütemének lassulásában nyilvánult meg. Számos üzem feleslegesnek tartotta a műszaki fejlesztést, mert a fentebb vázolt, nem termelési, hanem kiváltságos helyzet adta le­hetőségeket kihasználva is nagy jövedelemhez jutott. A műszaki fej­lesztés helyett a kényelmes utat választotta: több embert foglalkoz­tatott. A kerületben a jutalmazásra fordítható összegek 75,5 százalé­káért új dolgozókat vettek fel, s csak 24,5 százalékot fordítottak a fó munka külön jutalmazására. Ez az extenzív irányzat újbóli feltöré­sének a jele, s intő példa. Emellett jelentős politikai baklövés is: a jó munka jutalmazására fordított ösz­szeg aránylag alacsony volta meg­ingatja a munkások bizalmát az új Irányítási rendszerben. A nem termelési eredmények folytán is növekvő jövedelem tette lehetővé, hogy a múlt év első felé­vel szemben idén 6754 emberrel többet foglalkozatott az ipar, vi­szont a munkatermelékenység emelése révén történő termelésnö­vekedés a tervezett 77 százalék helyett csak 64 százalék volt. Né­mileg csökkent a munkaidő ki­használása is. Egyre nagyobb a szakadék a szállító és az átvevő vállalatok között: minél többet zse­bel be az előbbi, annál jobban rá­fizet az utóbbi. A szűk keresztmet­MÉLYBŐL SARJADÓ FEKETE VIRÁGOK szetű nyersanyagokra szoruló üze­mek, mint a piesoki gépgyár, a Banská Bystrica-i cementgyár, a Kysucké Nové Mesto-i finom­gépipari üzem, a Lednické Rovné-1 üveghuta, a mokradi Kovohuty rá­fizetésesek. Viszont a szállítóüze­mek, s azok, amelyek szállítói nem élnek csalással, gazdaságilag erősödnek, nagy nyereséggel dol­goznak, olyannyira, hogy a külön­féle pénzalapokba jutó összegeket fél év alatt összesen 91 millió ko­ronával tetézhették. Persze, és ez a baj, nem kényszerülnek ^rra hogy e milliók nagyobb része a műszaki fejlesztésre jusson. A műszaki fejlesztés számos szál­lítóvállalatnak egyszerűen nem ér­deke, mert nagy eszközökről van szó, gyakran nehézségek is adód­nak belőle. Viszont, ha marad min­den a régiben, nem növekszik a kapacitás, úgynevezett terven fe­lüli pótlék címén nem termelési bevételhez juthat a gyár. Márcsak könnyebb zsarolással növelni a jö­vedelmet, mint bonyolult termelés­növeléssel! Ez világos. De ki lesz az, aki az ilyen „erő­művész" vállalatokat rothadt para­dicsommal megdobálja? Megérde­melnék. Ugyanis épp azt teszik, amit a cikkünk elején emlegetett a csaló súlyemelő. VILCSEK GÉZA papokon kivül ott volt a jegyző, a bíró, s nemcsak az egész falu, hanem az egész környék ls. És per­sze néhány csendőr. Csak­hogy mi történt? A „kísér­tet" riasztotta meg őket. Amikor egészen közel vol-. tak a vízmosáshoz, egy — MÉG NEM VOLTAM zöld f eJ bukkant fel belőie TIZENHAT ÉVES, mikor a és vize t okádott a népre. Jeremenko Tárnába kerül- Fejvesztetten menekült, ki tem csilletologatónak. Két merre látot t. mindennemű műszakot dolgoztam. A kegytárgyat és lobogót el-, mélyben mint vájár, a fel- dobálva. Babonás felelem színen mint egészségügyi szallt a meg a falut. A ven szolgálatos, negyvennégy molnár becsukta a malmát,, esztendőn keresztül... - me rt az e« es z környék ré­emlékszik vissza Viktor mülte n elkerülte. Egyszer £ ejj a aztán lecsapolták a ma­-De hát hány éves tu- lomárok vizét és egy ha­lajdonképpen? - kérde- talmas nyolcvan kilós hal­zem hitetlenkedve. ba n rátaláltak a kísértet­— Hatvanhét vagyok, öt r e- „ éve vonultam nyugalomba. w ~ ^ ot t hagytam abba. És mióta festeget? hogy kinevettek a társaim. Amióta eszemet tu- 1951-ben egy felh vásra ya, dom. Iskolás koromban te- Amennyien elküldtük ke, lerajzoltam a házak falait, P«nket Prágába kiállítás­késöbb a bányamélyben, r a- Én is elküldtem a Jere­amíg a többiek falatoztak, menkot es a Pekmuhelyt. én krétával rárajzoltam M e8 | s bantam abban a P U* őket a szénfalra. Karika- 1/natban, mert az volt az túráimon jót nevettek, s erzesem, hogy most már ebben örömem tellett. A aztán m eS töb b? n f oS n í? k felszabadulás után egy vlt- "Utam nevetni hisz titok­kovicei pincehelyiségben ban m aS am , s .szegyell­klubot nyitottunk, ahová valamennyit. Egy néhanapján meghívtunk n aP on az t* n w "emélye­egy-egy festőművészt, hogy f n értesítettek róla, valamit ellessünk tudomá- h o«y m^f 1®? 1, 3 ' nyából. Sokan közülünk jó t ás el ső díját. El is szédul­diáknak mutatkoztak, nagy- tem volna, de nem volt rá szerűen tudtak másolni. l dőm m e« egyúttal husz­Engem lenéztek, nagyokat ezer koronát is a kezembe nevettek rajtam, csúfoltak, nyomtak. Tízezret a Jere­mert megmaradtam saját m en k^rt, a másik tízet a elképzeléseim mellett. Ogy fekműhelyért. A társaim is mondhatnám, hogy az kepeit ki sem állítóttfik. álmaimat festettem. A dol- mivel másolatok voltak, gokat először úgy ábrá- Sajnáltam okét, mert ugy zoltam, amilyenek voltak, elkepedtek, hogy azóta so, aztán úgy, amilyennek én hasem nevettek rajtam, szerettem volna látni őket. Képeimet az opavai mu­Az álmaimat festettem, «um rae g' , m*f" amelyeket életemben nem í árta k * Inát:ls, ahol há­tudtam elérni. Sokszor tér- aIat t háromszáz ki­tem vissza gyermekkori állításon szerepeltek, emlékeimhez. Például volt MŰVÉSZETE A BANYA a falunkban egy vén ma- FEKETE MÉLYÉBŐL feke­lom, íi malom alatti vízmo- te virágként nőtt a felszín­sásban — úgy beszélték — re. Rehúnak és a többi ki­kísértet járt. Évtizedeken állítónak képei Ostraváról át riadalomban tartotta a elindultak, hogy Brnón, falu népét. A malomba Bratislaván keresztül el­alig jártak őrölni. Végül jussanak Salzburgba, Rot­búcsút rendeztek, meg- terdamba, hogy tudomást szentelték a helyet, hogy vegyen róluk a világ, elriasszák a kísértetet. A MOYZES ILONA

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents