Új Szó, 1966. szeptember (19. évfolyam, 241-270. szám)

1966-09-14 / 254. szám, szerda

Könnyű a hibát elkövetni, de nehéz helyrehozni CSAKNEM EGY ÉVSZAZADOS, eredményekben gazdag múltra tekinthet vissza Kelet-Szlovákia metropolisában az ipari szakoktatás. 1872-ben Kassán létesült Közép-Európa egyik legelső ipariskolája, amely 1875-ben már állami kézbe került. Az Iskolában az első években tanoncokat képeztek, és ipari" továbbképző tanfolyamokat tartottak, majd 1920-ban már négyéves érettségivel végződő ipariskola lett az intézetből. A felszabadulásig hozzávetőlegesen 2400 technikus és 3400 iparos szerzett itt képesítést. 1919-ig a tanítás kizárólag magyar nyelven folyt. Később, az első köztársaság idején, egymás mellett működött a szlovák és a magyar tagozat, a megszállás éveiben pedig a magyar osztályokkal párhuzamosan szlovák osztályok is voltak. A felszabadulás, majd 1948 februárja nyitotta meg az utat hazánk szocialista átalakulásához és a nemzetiségi kérdés lenini megoldásához, melynek egyik megnyilvánulási területe éppen az iskolaügy. így 1950ben a szlovák szakiskolákban megnyíltak az első magyar tannyelvű osztályok. Az iskolát alapító Szakkay József és az iskola fejlesztésén munkálkodó Tetmayer Károly, Hinsenkamp Bernát, Balassa János és Benda Antal, e kiváló technikus és pedagógus egyéniségek örökét továbbvivő košicei felső ipariskolában 1950. szeptember elsején 44 tanulóval indult az első magyar tannyelvű osztály. Az 1951—52-es tanévben már három osztály működött a volt tanonciskola Zsdanov utcai 1. szám alatti épületében, melyet az Iskolaügyi Megbízotti Hivatal 1952. október 31-én kelt 34595/52-II/1. számú levelével a kassal magyar tannyelvű felsőipariskola gondozásába utalt minden leltárával egyetemben. Az iskola gyors ütemben fejlődött. 1953-ban már ötre emelkedett az első osztályok száma, s a tanév végén kiléptek az életbe az iskola első érettségizett növendékei. Az iskola ezekben az években nemcsak a magyar nyelvű műszaki oktatás terén végzett úttörő jellegű eredményes munkát, hanem a szlovákiai magyar kulturális élet újjászületéséhez is jelentősen hozzájárult. Az utóbbi másfél évtized alatt az iskolában 1370 tanuló tette le sikeresen az érettségi vizsgát és kapcsolódott be a népgazdaság lüktető életébe, bizonyítva, hogy az anyanyelvi oktatás nem hátrányt, hanem előnyt jelent. Hiszen az anyanyelvben elsajátított tárgyi tudás az, amire szilárdan építeni lehet. Az iskola színvonaláról tanúskodik az is, hogy sok-sok volt diák sikeresen végezte el a főiskolát, s a volt növendékek ma csehországi és szlovákiai üzemekben, közép- és főiskolákon töltenek be vezető állásokat. A mai tantestület tíz tagja is az iskola neveltje. SZÉP EREDMÉNYEK EZEK, ám a technika gyors ütemű fejlődése megköveteli az oktatás színvonalának emelését minden vonalon és ez alól nem lehet kivétel a košicei magyar tannyelvű középfokú ij>ariskola sem. De ha az iskola mai helyzetét tüzetesebben vizsgáljuk, erős kételyeink támadnak, vajon az adott körülmények között reális-e színvonal emelésről beszélni. E kételyeket semmi más, mint az évek óta húA Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kikiáltásának 18. évfordulója alkalmából a Prágai Városi Népkönyvtár nagy előcsarnokában — „A mai Korea" — címmel fényképkiállítást rendeztek. A kiállítás anyaga szinte plasztikusan érzékelteti azokat az eredményeket, amelyeket a KNDK népe a szocializmus építésében elért. A látogató előtt megelevenedik a távolkeleti baráti ország népének élete. A korszerű ipari, mezőgazdasági, kulturális és tudományos létesítményeken kívül betekintést nyerhetünk ezen a kiállításon a zódó szorongató helyiségszűke váltja ki. Elfogultak lennénk, ha nem látnánk, hogy a košicei iskolák többségét ugyanez a probléma égeti. Mert amíg az új lakótelepek építésénél rendszerint gondolunk a bölcsődékre, óvodákra, alapiskolákra, a középiskolák valahogy kiesnek figyelmünk sugarából. Márpedig tudott dolog, hogy amíg Kassának a második világháború előtt 70 ezer lakosa volt, — 1945-ben, a felszabadulás után körülbelül 50 ezer —, ma 140 ezernél is több ember lakja. Ugyanakkor a középiskolák száma alig változott. Amint fentebb említettük, a magyar tannyelvű középfokú ipariskola a Zsdanov utca 1. szám alatt működött, amely berendezését, felszerelését és nagyságát tekintve az iskola küldetésének és nevelési céljainak igazán megfelelt. Csakhogy a zökkenőket egy iskola életéből sem lehet kikapcsolni. Így került sor arra, hogy 1958ban — akkor még az utasítások idejét éltük — az iskola igazgatósága a felsőbb szervek parancsára kénytelen volt három napon belül kiüríteni a Zsdanov utcai épületet, melynek tantermeit a hirtelen fejlődő építészeti ipariskola kapta meg. A műhelyek, a laboratóriumok a magyar ipariskola használatában maradtak. A tantermeket a szlovák gépészeti ipariskola szabadította fel számukra, amely átliurcolkodott az elektrotechnikai ipariskola épületébe. A Komenský utca 1. szám alatti épület elektrotechnikai, gépészeti, fizikai és kémiai laboratóriumait és műhelyeit továbbra is a szlovák gépészeti ipariskola használja. A józan ész azt diktálná, hogyha már a magyar ipariskola tanul a Komenský utca 1. szám alatti épületben, használja az ott levő laboratóriumokat és műhelyeket is, a szlovák gépészeti pedig ha már így is, úgy is vándorol, járjon a Zsdanov utcába. Csakhogy míg a Zsdanov utcai épület műhelyeinek és laboratóriumainak kapacitása 24 osztály, — ami a magyar iskolának megfelel —, addig a Komenský utcán 60 osztály végezheti laboratóriumi és műhelygyakorlatait, ami éppen a szlovák ipariskola elektrotechnikai, gépészeti és közlekedésügyi részlegének szükségleteit elégíti ki. ELTEKINTVE ATTÓL, hogy e megoldás az elméleti és gyakorlati oktatás állandóan igényelt egységének rovására megy, más veszélyeket is rejt magában. Nincs módunkban itt mindet részletesen elemezni csak jelszavasan az illusztráció kedvéért említünk meg néhányat. Elsősorban azt, hogy az igazgátóság hogyan felelhet a tanulók testi épségéért az oktatási idő alatt, amikor azok 1,5 km-t villamosoznak, vagy gyalogolnak agyakorlati órákra és vissza a várbs legforgalmasabb utcáin. Pontos kimutatást lehetetlen készíteni arról, milyen időveszteséget jelent ez az örökös vándorlás a diákoknak és a tanároknak. Ha most még ehhez hozzászámítjuk, hogy tantermük is kevés, 4—5 bolygó osztályuk van, hogy egyes osztályok délután járnak iskolába, hogy nincs tornatermük s ittott valamelyik iskola szánja meg és engedi be őket, nem csodálkozhatunk azon, hogy az iskola igazgatóságának energiákoreai nép mindennapi munkájába. Megismerhetjük a fényképekről a gyönyörű koreai tájat, az ifjúság életének több mozzanatát. A fotodokuftientumok között vannak az angliai labdarúgó VB-n hallatlan kitartással küzdő és a százezres tömegek rokonszenvét megnyerő koreai válogatott szerepléséről készült felvételek ls! De nemcsak az építést dokumentálja ez a kiállítás. Leleplezi a dél-koreai népellenes rezsimet, amely az amerikai imperializmus oldalán bekapcsolódott a vietnami háborúba. (smj ját jórészt a szervezés bonyolult kérdéseinek megoldása emészti fel és nem jut sem elég idő, sem erő a hospitációkra, a korszerű oktatás módszereinek bevezetésére kulturális és politikai munkára. Pedig a tanulók körében nagy az érdeklődés az idegen nyelvek oktatása, a nem kötelező, de a főiskolára készülőknek nagyon fontos fizikai-matematikai ok tatás, az érdekkörök stb. iránt, a tanárokban megvan a hajlandóság, szívesen tanítanák is őket, de h o 1 ? Igazságtalanok és tapintatlanok lennénk, ha azt állítanánk, hogy ez az állapot csak nekünk fáj. Az iskola igazgatósága igazán mindent elkövet, hogy ebből a kátyúból kibillentse a csaknem 100 éves hagyományokkal büszkélkedő magyar nyelvű ipari oktatás szekerét és ebben az igyekezetében a felsőbb szervek is támogatják. Már konkrét ígéretet is kaptak, hogy amint elkészül a kohásza ti ipariskola új épülete, ők kerülnek vissza Zsdanov utcai otthonukba, amivel nem egy, de minden fájó sebükre írt kapnának. Könnyű egy megfontolatlan, helytelen lépést elkövetni, de nagyon nehéz azt helyrehozni. Hol van már az a beosztott, aki 8 évvel ezelőtt a lavinát elindító utasítást kiadta? Akik ma a kerületi nemzeti bizottságon, illetve a járási nemzeti bizottságon ezzel az üggyel foglalkoznak, a legnagyobb jószándékot tanúsítják, de nincsenek könnyű helyzetben. Hiszen a magyar tannyelvű ipariskola visszahelyezése csak az ott működő építészeti ipariskola áthelyezésével valósulhat meg. Erre ls lehetne a közeljövőben megoldást találni. Az új városban a Terraszon már épül az új tanonciskola, amely a tavaszba, de lehet, hogy már ez év decemberére elkészül. S okkor az építészeti ipariskola Šmeral utcai épületében felszabadulnak azok a helyiségek, amelyeket ma a tanonciskola foglal el, és ott lehetne összevonni a ma két helyen működő ipariskolát. MEGKÉRDEZTÜK Michal Cičvák elvtársat, a KNB iskolaügyi osztályának dolgozóját, mi a véleménye e javaslattal kapcsolatban. Szavait idézzük: „Az egész kelet-szlovákiai kerületben tanteremhiánnyal küzdünk. Most a tanév elejére a legégetőbb pontokon kellett segíteni. Itt Košicén például sikerült iskolai célokra megkapnunk a Lenin utcán a volt kaszárnya épületét, ahol 32 tantermet nyertünk. •1970-ig a középiskolák helyzete is javulni fog, mert új épületet kap a gazdasági, a gépészeti és közlekedési középfokú szakiskola. A magyar tannyelvű ipariskola elhelyezésére három javaslatot dolgoztunk kl. Hogy a három közül melyik valósul meg, arról szeptember végén, legkésőbb október elején döntünk. Addig majd az illetékesek bevonásával felmérjük a helyzetet, a lehetőségeket, hogy mire az új tanonciskola elké szül, megfontoltan valósíthassuk meg az áthelyezést. Igen megnyugtató ez a józan, körültekintő szemlélet. S az is, hogy októberben az iskola — s mindenki, aki ebben érdekelt — tudni* fogja, mi vár rá, hová megy. A bizonytalanság még soha senkinek, semmilyen ügynek nem használt. A szülők, az iskola igazgatósága és a magunk óhaját fejezzük ki, amikor azt reméljük, hogy az októberi döntés végre jóvá teszi a nyolc év előtti helytelen intézkedést, és a magyar Ipariskolát eredeti épületébe helyezi • vissza. Ez lenne indokolt azért is, mert a Zsdanov utcai épület kimondottan gépészeti Iskola céljaira épült, felszerelése, kapacitása ennek megfelelő. Ha az iskola odakerülne, végre egy fedél alá jutna az elméleti és gyakorlati oktatás, biztosítva lenne az oktatási színvonal emelésének, a kulturális és politikai munka megjavításának minden feltétele. Nem hagyható figyelmen kívül az a tény sem, hogy a területi közelség miatt ebből sok előnye származna a magyar tannyelvű középiskolának is, amely ugyancsak sok problémával viaskodik. SKALINA KATALIN A mai Korea Kiállítás Prágában a koreai nép életéről A MŰVÉSZET AZ EMBERT SZOLGÁLJA Nem is olyan régen a szocialista művészet egyedüli meghatározó mércéje volt, hogy mennyiben harcol új rendünkért, és annak ellenségei ellen, hogyan neveli az embereket eszméink szellemében. Látszólag ez a követelmény teljesen helyénvaló — állapítja meg Miroslav Kusý a PRAVDA szeptember 7-1 számában a művészet eszmeiségének és pártosságának kérdéseivel foglalkozó cikkében. Csakhogy a gondosabb felmérés nem hagy semmi kétséget ennek a felfogásnak az egyoldalúságáról. Nem vitás ugyan, hogy a szocializmust a társadallnilag közvetlenül elkötelezett alkotások, a társadalmi regény, az epikus költészet, a monumentális képzőművészet, a művészi plakát stb. szolgálják a legszembetűnőbben, jle azért nem rekeszthető ki a szocialista művészet fogalmából az intim líra, a program nélküli zene, a tájkép sem. Márpedig a múltban ezek a műfajok a mostohagyerek sorsára jutottak. Ezen már túl vagyunk és ez rendjén van. Hiszen a művészet annyira gazdag és sokrétű, hogy semmiképpen sem mérhető csak a társadalmi elkötelezettség mércéjével. Igaz, a művészetnek az ember szolgálatában kell állnia, de tudjuk azt is, hogy az emberi-élet sokkal bonyolultabb annál, semhogy a művészet ezzel kapcsolatos szerepét leszűkíthetnénk az építő- és társadalmi-politikai feladatok teljesítésére való mozgósításra. A művészet különböző ágai és műfajai megfelelnek az emberi jellem eltérő vonásainak, érzés- és gondolatvilágunknak. Más szóval ha a művészet egyedüli funkcióját a politikai nevelésben látnánk, akkor az emberben csak a harcoló és építő polgárt látnánk. Pedig a művészet- nemcsak erre nevel, hanem egybea arra is, hogy életünket méltó módon éljük. Ennek a feladatkörének valóra váltása során sajátos eszközeivel él. Éppen ebben kUlönbözik a nevelés más eszközeitől. M. Kusý viszonyaink között újszerűen határozza meg a művészet pártosságának és eszmeiségének mércéjét: „...ma sokkal szélesebb, »toleránsabb« és sokoldalúbb dialektikus alapra építünk: ami a művészetben nem áll szemben a szocializmussal, az végső soron szolgálja." Ez egyet jelent az ember szolgálatával: „Sokkal többet jelent, ha azt mondjuk, hogy a művészet az embert szolgálja, mintha azt mondanánk, hogy a szocializmus építését." Valóban így igaz, hiszen a szocializmus építése is csak eszköze annak, hogy szebb, jobb és boldogabb legyen ŰZ ember élete. TIZENKÉT MAGYAR FESTŐ PRÁGAI TÁRLATA A művészetet kedvelő prágai nagyközönség tizenkét magyar festő válogatott művelnek kiállítása alapján formálhat véleményt a jelenlegi magyar piktúra törekvéseiről. Ezt a körülményt könyveli el a legnagyobb elismeréssel V. Tilkovszký méltatása, amely a RUDÉ PRÄVO minapi számában jelent meg. A recenzens véleménye szerint a nagy érdeklődést kiváltó tárlat alapján levonható az a következtetés, hogy a magyar festészet új fejlődési szakasz küszöbéhez ért — igyekszik behozni a világ fejlődését és lépést tartani vele. A korszerű képzőművészeti felfogás érvényesítésének jellege azonban kifejezetten sajátos. Természetesen túlsúlyban vannak azok a festők, akik elsősorban a hazai forrásokból merítenek. (Kohán György, Németh József, Vecsési Sándor), de erőteljes képviselethez jutott az az alkotói irányzat is, amely a modern európai festészetből indul ki, (Domanovszki Endre, Somos Miklós, Kokas Ignác, Tury Mária és Patay László). A bíráló felhívja a figyelmet arra, hogy még a párizsi avantgárdé iskolán nevelkedett festők művét is jellemzi az emberközelség. Sajnálatát fejezi ki, hogy a prágai kiállításon aránylag gyengén vannak képviselve Czóbel Béla és Kmetty János, ennek az irányzatnak jelentős képviselői. Végül nagyon érdekesnek tartja Kádár György, de különösképpen Lakner László jelentkezését, akik műveikben letérnek a kitaposott utakról és a korszerű magyar festészet alkotói fellendülését jelzik. KÖLTŐ JELENTKEZÉSE A PRÓZÁBAN Két verseskötet után tavaly tizenegy elbeszélése gyűjteményével (Földrengés után) hallatott magáról ismét Véres János. S most már végre megértük azt az időt is, amikor nemcsak egy-egy új kötetünknek örülünk — mégha színvonaluk nagyon is ingadozó —, hanem nemkevésbé annak, hogy szlovák irodalmi körökben is visszhangot vernek. Ez elsősorban Karol Tomis érdeme, aki rendszeres figyelemmel kíséri könyvtermelésünket. Most is ő szólal meg a SLOVENSKÉ POHĽADY 8. számában. Elöljáróban azt a gondolatot fejtegeti, hogy Veres János meglepően bizonytalan a próba területén. Könyvéből általában hiányzik a művészi elmélyültség, nem merít eléggé élfnényanyagából és ennek következtében „papírvilágban mozog", és stílusa is eléggé száraz Kifogásolja továbbá a túlságosan szembeötlően megnyilvánuló didaktizmnst, ami véleménye szerint következménye a társadalmi elkötelezettség helytelen értelmezésének. Ugyanakkor azonban nem vonja kétségbe a szerző prózaírói tehetségét. Rámutat arra, hogy helyenként érdekesen bonyolítja történetét, atmoszférát tud teremteni és jellemábrázolása is sikerül. További fejlődésének egyik alapvető követelménye, hogy önmaga előtt jobban tisztázza a rövid próza műfaji követelményeit, ilyen kis területre ne zsúfoljon túlzottan sok alakot és cselekményt, bogy a felszín alá tudjon hatolni. MÉG EGYSZE

R A TRAGÉDIA SZLOVÁK FORDÍTÁSÁRÓL „Az ember tragédiája szlovákul" cím alatt Sziklay László elemzi a NAGYVILÁG 8. számában Ctibor Štítnický Madáchfordítását. Kiindulópontja az, hogy összehasonlítja a Tragédia három szlovák nyelvű áttolinácsolását (Hviezdoslav, Beniak, Štítnický). Mind a háromról nagy elismeréssel nyilatkozik, de leszögezi, hogy Hviezdoslav a szövéghűségre törekedve akarva akaratlanul bőbeszédű lett, Beniak már sokkal tömörebben fejezhette ki a madáchi szót, viszont nem tudott szabadulni a múlt pátoszos hanghordozásától. Ezzel szembeu „Štítnický... mély és könnyed, bonyolult és egyszerű tud lenni egyszerre. Tudjuk, hogy így is nagy és nehéz munkát kellett végeznie; végleges szövege hűséges és modern, jól adja vissza Madáchot és közel is áll a mai emberhez." Méltatásának záróbeszédében rámutat arra,, hogy Štítnický a lehető legtökéletesebb fordítást adta, anélkül, hogy elhomályosította volna két nagy elődjének érdemét. „A három szlovák Madách-fordítás — vonja meg Sziklay a mérleget — nemcsak nagy költőnk szlovák népszerűségének bizonyítéka; egyúttal kitűnő tanúságtétele a szlovák költői nyelv fejlődésének is." (g i-J