Új Szó, 1966. augusztus (19. évfolyam, 210-240. szám)

1966-08-12 / 221. szám, péntek

Világ proletárjai, egyesüljetek f UJSZO SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KOZPONTI BIZOTTSAGANAK NAPILAPJA Bratislava, 1966. augusztus 12. Péntek • XIX. évfolyam. 221. szám • Ára 30 fillér A szárítóüzemek az idei csapadékos nyáron nagy segítséget nyújtanak a nedves gabona szárítá­sában. Záhorská Vesen (Bratislava-vidék járás) az idén már több mint 190 vagon gabonát szárí­tottak. (CTK - Cích felvétele) Használjunk ki minden percet A DUNASZERDAHELYIEK VISZONOZZÁK A CSEH KOMBAJNOSOK SEGÍTSÉGÉT • GYORSABB ÜTEMRE VAN SZÜKSÉG A LÉVAI JARASBAN IS • ÚJ MUNKAKORBEN A SZOCIALISTA MUNKA HŐSE A DUNASZERDAHELYI JÁRÁS A LÉVAI JÁRÁSBAN földművesei elsőkként teljesí­tették gabonaeladási tervüket, de az aratást még ők sem fe­jezték be. Az össztermés tíz százaléka még betakarításra vár, s a kombájnokkal aratott területnek is még csak mintegy 75 százalékáról került le a szal­ma. Persze a még lábon álló termés és a már rendre vágott gabona kicséplése — kedvező időjárás esetén — különösebb gondot nem okoz a járás föld­műveseinek. Az utóbbi napok­ban végre megjavult az időjá­rás, s a dunaszerdahelyi járás kombájnosai hatványozott szor­galommal végzik teendőiket. Gépekből nincs hiány, 186 nagy teljesítőképességű szovjet gép­pel rendelkeznek. A cseh or­szágrészekből kölcsönkért 36 kombájn már odahaza végzi a betakarítást. A dunaszerdahe­lyiek is viszonozzák a segítsé­get, a kombájnok egy része már útra kelt. Ha szombatig kedvező lesz az Idő, a hét végén a du­naszerdahelyi járásban pontot tesznek az aratás végére. a termésnek még mintegy 15 százaléka vár kaszára, s csak­nem 25 százaléka rendekben he­ver a földeken. A lévai járásban a szalmabegyűjtés üteme is jó­val lassúbb, mint a dunaszerda­helyiben. Az összterületnek mintegy 60 százalékáról került le a szalma, pedig már a tarló­hántás is alaposan sürgeti a já­rás földműveseit. —nád— A BRECLAVIJÁRÁSBAN František Sečkáŕ, a Szocialista Munka Hőse új beosztásban dol­gozik az idei aratásban. BV 29-91 jelzésű motorkerékpárján naponta meglátogatja a kom­bájnosokat és segít nekik a hi­bák eltávolításában. 295 kom­bájnost vett pártfogásba, akik közül 80-nak még nincs gyakor­lata. A bfeclavi járást a kedvezőt­len időjárási viszonyok különö­sen sújtották, vagy 950 hektáron teljesen felázott a talaj s a fia­tal kombájnosoknak jól jön a tapasztalt szakértő segítsége. Sečkáŕ elvtársnak leggyakrab­ban a gépek beállításában kell segítenie. A nehézségek ellené­re a járásban a gabona négy­ötöd részét learatták és 77 szá­zalékát kicsépelték a kombáj­nosok. A KÖZÉP SZLOVÁKIAI KERÜLET mezőgazdasági dolgozói már 231 908 mázsa gabonát adtak el az idei termésből, ami a terve­zett mennyiségnek a 39,6 száza­léka. A losonci és a rimaszom­bati járásban a gabonának több mint a felét felvásárolták. Bár jó volt a termés, a repcének még csak a 74 százalékát adták el a gazdaságok. Ennek oka, hogy a termés szárítása hossza­dalmas, meggyorsul azonban a felvásárlás, mihelyt jobbra for­dul az időjárás. (CTK) A ZNOJMŐI JÁRÁS CÉLBAN Tegnap hazánk harmadik já­rásaként a znojmői járás 100,6 százalékra teljesítette a gabo­naeladási tervet. VIETNAM Azamerikai légierő újabb „tévedése" Robbanás Saigon elővárosában • 98 légitámadás a VDK ellen • Foglyul esett a Hanoi elleni első légitá­madás parancsnoka • Oj amerikai támaszpont Thaiföl­dön • De Gaulle Kambodzsába látogat Saigon (CTK) Amerikai re­pülőgépek tegnap a dél-vietna­mi part mellett tévedésből egy amerikai csónakot bombáztak. A legénység két tagja életét vesztette, további öten megse­besültek. Az amerikaiak beismerése szerint az utolsó 24 órában ez a második ilyen tragikus tévedés. Utólagos hírek szerint a Truong Thanh elleni szerdai támadás­nál több mint 50-en vesztették életüket. Ej-edetileg azt jelen­tették, hogy ennél a téves tá­madásnál 15-en haltak meg. A dél-vietnami hazafiak Que Son völgyben, Da Nangtól 60 ki­lométerre délre, megtámadták az amerikai tengerészgyalogság zászlóalját. A heves harcban amerikai repülőgépeket vetettek be, melyek a környék rizsföld­jeit bombázták. A csata után 121 halott maradt a helyszínen. Az amerikai katonai rendőr­ség két tagja vesztette életét és további 10 megsebesült Saigon déli elővárosában, ahol eddig ismeretlen okból felrobbant a rendőrség egyik épülete. Az anjerikai csapatok parancs­noksága beismerte, hogy az el­múlt héten 71 amerikai katona vesztette életét, és további 615 megsebesült. 1965 januárjától az Egyesült Államok 2762 katonát vesztett Vietnamban és 15 627 katonája megsebesült. Nguyen Cao Ky saigoni minisz­terelnök tegnap Manila mellett egy 2000 főnyi Fülöp-szigeti ka­tonai csapattal találkozott, mely készen áll arra, hogy Vietnam­ba küldjék. A csapat megtekin­tése után Ky kijelentette, hogy a Fülöp-szigeti katonákat fegy­vertársként üdvözlik majd Viet­namban. Az amerikai repülőgépek szer­dán 98 légitámadást hajtottak végre a VDK ellen. Az amerikai repülőgépek elsősorban a Haip­hongtól délre fekvő tengerpar­tot bombázták. A vietnami sajtóiroda közlése szerint letartóztatták a június 29-i Hanoi elleni első légitáma­dás amerikai parancsnokát. A letartóztatott pilóta beismerte, hogy ő vezette az akciót. Az Egyesült Államok tegnap átadta Thaiföldnek az új utta­paói légi támaszpontot, melyről a B—52-es hatalmas bombázó repülőgépek is felszállhatnak. Ezek a repülőgépek eddig a Guam-szigeti támaszpontról szálltak fel a Dél-Vietnam elle­ni támadásokra, mivel Dél-Viet­namban és a szomszédos orszá­gokban nem voltak elég nagy kifutópályák. Az új repülőtér 90 millió dollár költséggel épült. Az Evening Standard közlése szerint a pennsylvániai egye­tem az amerikai hadügyminisz­tériummal kötött szerződés alapján már hatodik éve kü­lönböző vegyszereket kísérletez ki a Vietnamban folytatott bak­teorológiai és vegyi háború szá­mára. A lap szerint a pennsyl­vániai tudósok nemrég olyan vegyszerek gyártását javasol­ták, melyek a pestishez hasonló betegséget idéznének elő. A terveket nem fogadták el. A Paris Jour De Gaulle el­nök közeledő kambodzsai láto­gatásával foglalkozik. A látoga­tás azzal magyarázható, hogy a francia elnök egyre nagyobb aggodalommal tekint az indokí­nai háború fokozására. De Gaul­le Phnon Phenben nyilvános be­szédet mond, melyben felhívja az egész világ figyelmét a viet­nami háború veszélyességére. A lap a következőkkel magyaráz­za a francia elnök álláspontját: a Szovjetunió békepolitikája el­lenére nem szemlélheti tétle­nül egy szocialista ország elleni támadásokat. Ezért valószínű, hogy az év végén növeli a VDK­nak nyújtott segítségét. Kína már nem tartja lehetetlennek (Folytatás a 2. oldalon) Fellőtték az amerikai holdrakétát Sikerül kiigazítani az Orbiter 1. pályáját? Kennedy­f ok (CTK) — Atlas­Agena hordozórakéta segítségé­vel szerdán este fellőtték a Cape Kennedy-i kísérleti telepről az Orbiter 1. elnevezésű amerikai holdrakétát. A rakéta feladata, hogy fotolaboratórium segítsé­gével felvételeket készítsen és juttasson vissza a Földre a Holdnak arról a kilenc „érdek­szférájáról", amelyek űrhajósok biztonságos leszállása szempont­jából szóba jöhetnek. Az 1967. évi terv — a gazdasági konszolidálódás terve Ipari üzemeink tevékenységére vonatkozólag a közelmúltban két nagy jelentőségű gazdasági intézkedés látott napvilágot. Az egyik a vállalatok gazdálkodásának keretfeltételeit szabályozza, s 1967. január 1 én lép érvénybe, a másik a népgazdaság fejlesztésének fő irányaira Ŕs célkitűzéseire vonatkozik. Ezeknek az igen konkrét irányelveknek az alapján kezdték meg üzemeink és vállalataink az 1967 évi termelési tervek előkészítését. Az új irányítási rendszer elveinek életbe lépésével és a gaz­dálkodás új feltételeivel kapcsolatban azonban még sok a tisztá­zatlan kérdés. Ezekről és az 1967. évi terv előkészítésének aktuális kérdéseiről O. ČERNlK mérnök, az Állami Tervbizottság elnöke nyilatkozott a Rudé právo munkatársának. Magyarázatának lénye­ges részét az alábbiakban ismertetjük. A terv döntő feladatai Az 1967. évre szóló gazdasági terv előkészítésénél arra kell helyeznünk a fő súlyt, hogy teljesítse mindazokat a célki­tűzéseket, amelyekkel a negye­dik ötéves terv az 1967. évben számol. Olyan tervnek kell te­hát lennie, amely az új gazda­sági mechanizmus valameny­nyi gazdasági eszközének fel­használásával megoldja a folyó év tárgyi problémáit, teljesíti feladatát a népgazdaság stabi­litásának megszilárdításában, s egyúttal megalapozza a távlati fejlődés feltételeit. Az elsó előfeltétel ezért a terv fő mutatóinak az összehan­golása. Ezt a kiegyensúlyozott­ságot persze nemcsak mint olyan mérlegegyensúlyt értel­mezzük, amelyet a távlati ter­vekre és a gazdaságos fejlődés hatékonyságára való tekintet nélkül érnének el. A kormány nemrégiben foglalkozott azzal a kérdéssel, milyen módszerek­kel állítják össze a vállalatok jövő évi tervüket, s milyen mér­tékben hatották át az új irá­nyítási rendszerből adódó új munkamódszerek a vállalati tervek előkészületi munkáit. Ki­derült, hogy számos vállalat­ban még ma sem teljesen vi­lágos a terv új szerepe, s ezért még számos helyen a régi mó­don készítik elő. Mi következik ebből? Az, hogy a vállalati kollektívák po­litikai, gazdasági és szervező képességére támaszkodva min­den gazdasági szervezetben a hatékony fejlődés útjainak fel­kutatására kell a legnagyobb mértékben felhasználni az új mechanizmust. Minden gazdasá­gi egység döntő feladata emel­lett a külkereskedelemben ösz­szefüggő feladatok teljesítése. Sok helyütt megfeledkeznek arról, hogy a külkereskedelmi kapcsolatok kiegyensúlyozottsá ga teljes mértékben a termelő szervezetektől függ Import kontra export Népgazdaságunkban még min­dig az az irányzat van túlsúly­ban, hogy fokozódik a behoza­tallal szembeni követelmény, ugyanakkor egyre nehézkesebb az export fokozása. Ez év első öt hónapjában például a múlt évhez viszonyítva 2 százalékkal növekedett a behozatal, ugyan­akkor a kivitel stagnált. Ezek az ellentétes irányzatok szüntelen feszültséget váltanak ki a kül­kereskedelemben, s arra kény­szerítenek, hogy limitáljuk a behozatalt, egyúttal hangsúlyoz­zuk a kiviteli terv feladatainak a teljesítését. A behozatal és a kivitel közti egyensúly elérése nemcsak a népgazdasági terv tárgyi problémái megoldásának, hanem az új irányítási rendszer teljes érvényesülésének is felté­tele. A behozatal mennyiségét egy­részt a szükséges nyersanya­gok és élemiszerek biztosítá­sának szükségessége határozza meg, másrészt az, hogy igyek­szünk beszerezni a legkorsze­rűbb technikai berendezéseket és licenciákat, s biztosítani kí­vánjuk a termelés szakosítását, a piac változatosságát, a mono­poltermelőkre való nyomást stb. Mindebből az következik, hogy nemcsak 1967. évben, hanem a legközelebbi években ls a haté­kony kivitelre kell helyeznünk a fő súlyt, mert csak ez vezet­het a fizetési mérle>» feszültsé­gének feloldásához. Egyik ország sem fokozhatja tartósan a behozatalt tekintiet nélkül a kivitelben elért ered­(Folytatás az S. oldalon.) A földi ellenőrző központ 44» perccel a holdrakéta fellövése után jelentette, hogy a programi nak megfelelően levált az Agena hordozórakéta második lépcső­foka is és útjára bocsátotta az Orbiter 1-et. Valószínű, hogy a holdrakéta nem jutott el a kitűzött pályára. A röviddel éjfél után kiadott je­lentés szerint, ha nem sikerül kiigazítani a pályát, akkor $ ezer kilométeres távolságban ha­lad el a Hold mellett az Orbiter. A reggeli órákban a Reuter kö­zölte, hogy a holdrakéta az el­lenőrző központ utasításai elle­nére sem tért a helyes pályára. Amennyiben sikerül kiigazíta­ni a pályát, akkor az Orbiter 1. vasárnap a Hold ideiglenes holdjává válik és fényképfel­vételeket továbbít majd. A legutóbbi jelentések szerint a Kennedy-fok-i ellenőrző köz­pontnak sikerült kiigazítani a holdrakéta pályáját. A mostani pálya sem a legmegfelelőbb és ezért mégegyszer ki kell majd igazítani. Szakemberek szerint még mindig megvan a remény, hogy az Orbiter Hold körüli pá­lyára jut. ZAVARGÁSOK AZ INDIAI ASSAMBAN Delhi (CTK) — Az indiai Ás­sam állam fővárosában a ko­moly zavargások miatt katonai egységek vették át az ellenőr­zést. A tüntetők közül — akik az élelmiszerhiány miatt tilta­koztak — az eddigi jelentések szerint négy személyt lelőttek, 117-et pedig megsebesítettek. Mintegy 15 000 diák követel­te a lakosság jobb ellátását, az árak csökkentését és bebörtön­zött társaik szabadon bocsátá­sát. A rendőrség és a katonaság durva beavatkozása következ­tében verekedésekre került sor.

Next

/
Thumbnails
Contents