Új Szó, 1966. augusztus (19. évfolyam, 210-240. szám)

1966-08-09 / 218. szám, kedd

PRÁGAI PILLANATKÉPEK N

agy Lajos frja a „Képtelen természetrajz ban az elefántról: „Az elefánt igen rosszkedvű állat, már kicsiny korában állandóan megnyúlt orral járkál, ezért aztán az orra úgy is marad, és ormány nevet vesz fel. jókedve úgyszólván csak akkor van, ba ütik, mert bőrének vastagsága miatt az ütést nem érzi, s ezen jóízűt röhög." Szellemes és ötletes megállapítás, rendkívül hűen tükrözi az embereknek az állatokról alkotott véleményét, amely a legtöbb esetben távol áll az igazságtól. A néző annyit lát az elefántból, amennyit belépőjegye biztosít: néhányperces meghökkentő műsort, s ezzel vége. Az idomító viszont évekig, évtizedekig együtt van az állattal, ťígy ismeri már, mitha családtag lenne. Aida, az Európa-cirkusz negyvenegyéves elefántja itt topog a hevenyészve összetákolt ponyvafalú istállóban. Kristóf István tizenhét éve gazdája és idomítója. ö mondja: Még puskaporszagú volt Magyarország, amikor Aidához jutottam. A háború utáni években különdig lehet hozzájutni. Sokszor előfordul, hogy nem olyan minőségű a szalma, mint amilyet az elefánt várna, és az oroszlán sem ugrik Jókedvében a magasba, ha valami gyengébb húst kap. Az állat gondozóján is sok múlik. Kristóf István szerint az utóbbi időben, sajnos, az tapasztalható, hogy kevés az olyan ember, aki igazán szereti az állatokat, és nemcsak tessék-lá96ék módjára gondozza őket. Pedig az állatok, így Aida is, ki tudják fejezni érzelmeiket, szeretetüket. Akit megkedvelnek, azt körülhízelgik. Alig léptünk be Aida istállójába, máris idomítója felé nézegetett, és amikor az nem szentelt neki olyan figyelmet, mint az elefánt szerint illett volna, fogott egy kis kö-teg szalmát, és pajkosap azt lódította felé, mintha azt mondta volna: itt vagyok, simogass meg! Aki viszont nem érezteti vele, hogy szereti, arra évekig fittyet hány. Aida, a világ legsúlyosabb borbélymestere nagyon szeret fürdeni. Ez a hobbyja. böző kisvárosokban léptem fel, mint erőművész. Egy este üzenetet kaptam a szomszédos városkában vendégszereplő cirkusz igazgatójától: „Ha még tud barátkozni egy Aida nevű elefánttal, két héten belül külföldi vendégszereplésre indul vele. Tíz nap próbaidőt adok." Örömmel vállaltam Aidát, mihelyt átszállították, munkába kezdtem. Nem telt bele egy nap, és a városka lakói új műsorszámot fedeztek fel a cirkuszban. Aida azóta új számokat tanult be. Most borbélymester. A porondra érkező vendéget (hellyel kínálja, majd beszappanozza, halálos komolysággal és nagy szakértelemmel megborotválja, és hogy a kölni se hiányozzék: orrmánvából végül egy elegáns vlzsugarat lövell az arcára. lAzt hiszem, ő a világ legnehezebb borbélymesfere, több mint négy és fél tonna. Produkciójának nincs párja e földkerekségen. Az elefánt nagyon erős állat, a ma élő szárazföldi állatok legnagyobbika. Néha mégis fél. Két esetben rémül meg: ha hátulról éri támadás (nem tud villámgyorsan hátrafordulni, vagy hátrapillantani — az oroszlán és a kutya csavarint egyet a nyakán, ós azonnyomban megállapítja, mi az, ami hátulról közelit — az elefántnak ez a fordulat viszonylag sok időbe telik), és ha finom bőrrel bevont talpa valami kemény, szúrós tárgyra lép. M

eg kell előzni, hogy ilyen helyzetekbe kerüljön. Ez a legnagyobb elővigyázatosság ellenére sem sikerül minden esetben. Egy sugárhajtású repülőgép váratlanul érkező hangorkánja, vagy egy földre ejtett üvegdarab keresztülhúzhat minden számítást. Az elefánt megrémül. Ez az a lélektana pillanat, apielyet ki kell használni a bizalom megteremtése érdekében. Simogatni, vigasztalni kell a nagy állatot, ímely néha annyira fél, hogy szinte belebújna ddomítójába, és szeméből csorognak a könnyek. Ilyenkor nagyon meg lehet sajnálni. Mint a szem általában, az elefánt szeme is nagyon kifejező. Fellépés közben kellene látnia, ahogy figyel, les, hogy nagy igyekezete eredményes-e. Igen, nagy akarással dolgozik az állat is. Véleményem szeriint nem elegendő úgy Idomítani, hogy pattogtatjuk az ostort, kiabáljuk a varázsszavakat, és lépten-nyomon dirigáljuk az állatokat. Azt kell elérni, hogy az állat is érezze: ő is fellép, ő is szerepel, nem egy felsőbbrendű valaki kiszolgáltatottja, nem tárgy. Neki is tudatosan keresnie kell a kapcsolatot a közönséggel. Neki is felelősséget kell éreznie a mutatványért. A legújabb eredmények engem igazolnak. Az elefánt étiapja változatos, gazdag. Naponta több kiló szénát, szalmát, almát, sárgarépát, darát, barna kenyeret, és egy fél kiló cukrot fogyaszt. Szóljunk most az oroszlán étlapjáról is, annál is inkább, mert az Európa-cirkusz egyik nőstényoroszlánja épp kassai tartózkodása idején két kölyköt hozott a világra. • A

z oroszlán sokkal szegényebb étreden él, mint az elefánt: naponta nyolc kiló nyers húst zabál be, s ezzel vége. Igaz viszont, hogy havonta egyszer kénytelen egy liter tejet és tizenöt tojást fogyasztani a hús helyett hogy gyomra kitisztuljon, és szervezete bizonyos fehérjéhez jusson. Az állatok élelméhez nem minK

ristóf István a budapesti Fővárosi Nagycirkusz alkalmazottja, és most mint vendégművész Járja az Európa-cirkusszal Csehszlovákiát. Itt van a felesége, akí a campingkocsiban is finom feketét készít (és tízéves kisfia, aki éppen most vizsgázott sikerrel az ötödik osztály anyagából, és újabb vizsgákra készül, mialatt édesapja Aidával egyetemben a közönséget szórakoztatja. A kis Kristóf nagyapja bivalyerős ember volt. Az Egyesült Államokban dolgozott egy vasútépítő társaság alkalmazottja ként a század elején. Helikopter és egyéb korszerű szállítóeszközök hiányában maguk a vasútépítpk voltak kénytelenek a súlyos terheket nehezen hozzáférhető helyekre cipelni. Kristóf nagyapa erejéről legendákat meséltek az emberek. Az egyik utód, Kristóf István, már tízéves korában a cirkusznál dolgozik, mint légtornász, és később apja örökét folytatva, izmaival, erejével hökkenti meg az embereket. Huszonöt évig erőművészként járja a világot. De ért az illuzionizmushoz, az idomításhoz és egyáltalában a cirkuszi mesterség minden mellékágához, olyannyira, hogy nem egy esetben lovat patkol, sátorponyvát varr és elnyűtt istrángokat reperál. Ez a tízéves Kristóf nem tudja, mi lesz még. Bátyja viszont évek óta egy olasz cirkusz légitornásza. Kristóf István, a világ legnehezebb súlyú borbélymesterének idomítója ötvenöt éves, és Mongóliát meg Kínát kivéve bolygónk csaknem valamennvi országában járt már. A

cirkusz közönsége mindenütt más. Görögországban, Törökországban, Cipruson az erőgyakorlatokat, az izommutatványokat kedvelik, valószínűleg azért, mert közel van az Olimposz és a görög istenek. Japánban viszont nem szabad ilyen mutatványszámmal szerepelni! A japánok azt hiszik, hogy ők a világ legerősebb és legügyesebb emberei. Megtörtént, hogy egy külföldi erőművész egy hetet sem töltött ott, máris csomagolt s hajóra szállt, mert nem keresett egy yent sem. Kifütyülték! Az európaiak szeretik a cirkuszt, szívesen szórakoznak az elefántok, bohócok, légtornászok számain. Sajnos, éppen itt, Közép-Európában találkoztunk olyan egyénekkel is, akiknek cselekedetei szadizmusra és barbarizmusra emlékeztetnek. Egy helyütt az elefánt ormányába tüzes gyufát próbáltak dugni, másutt meg a kerítésen átnyúlva lángoló papírdarabkát dobtak a szalmára. Ha tízéves kisfiam nem veszi észre a primitív merényletet, lángba borul minden, maga az állat is, hiszen csupa zsír. A cirkusz rövidesen odébbgördül, összehajtogatják a ponyvát, a xilofon, a bohóc mű orra, a vedrek, rudak, kötelek elindulnak újabb városok, újabb fellépések felé. A kis oroszlánkölyök közben napról napra gyarapodik, rövidesen sor kerül keresztelőjére. És egy újabb városban, újabb emberek lelkendeznek: itt a cirkusz! És mondják: nézd milyen szomorú ez az elefánt! M

inden bizonnyal szomorú. Messze van az őserdő, messze varihak a társak. Mégsem állíthatom, hogy az igazságot mondtam. Aida, a világ legnehezebb súlyú borbélymestere, ugyanis nem nyilatkozott! BATTA GYÖRGY HALPROBLEMAK NEMCSAK A REKLÁMOK, hanem az orvosok ls ajánlják: fogyasszunk több halhúst, halterméket. Szlovákiában ugvanis az egy főre eső évi halfogyasztás csak 2,6 kiló körül mozog. A jó tanácsot azonban nem mindenki fogadja meg. Egyrészt ezért, mert az árak igen magasak, másrészt, mert a piacon •nincs kellő választék. Pedli'g Szlovákia gazdag folyókban és tavakban. A Csehszlovák Állami Halgazdálkodás mintegy 42 380 hektár halastóval rendelkezik, Szlovákiára ebből csak 696 hektár jut. Hazánkban évente mintegy 91000 mázsa halat termelünk ki, ebből Szlovákia csak 1790 mázsát. Ezek a számok maguk helyett is beszélnek, s nem kell hozzájuk különösebb kommentárt fűzni. Láthatjuk, hogy Szlovákia sokkal több halat tudna a közellátásnak adni. Tizenkét évvel ezelőtt az Állami Halgazdaság vette kézbe Szlovákiában is a haltenyésztés irányítását. Azt gondoltuk, fellendül a munka, de mégsem történt így. Az illetékesek nem vették figyelembe Szlovákia különleges igényeit, illetve szükségleteit. Igaz, az utóbbi években a beruházásra szánt összeg megnövekedett, de nem lett kihasználva a tervrajzok hiánya miatt. Ezek viszont addig nem készülhettek el, amíg a halgazdaság prágai főigazgatósága nem határozta meg a beruházási összeg irányszámait. S mert mindkettő késett, nem épültek új halastavak, vagy ha igen, azok is úgy készültek, mint a Luca széke. • UDVARIASSÁG Itt az augusztus, az idei ' turistaszezon is a csúcspontjához érkezett. Prágát is szinte elárasztották a kiil- és belföldi szabadságolók. A Vencel téren — de másutt is — lépten-nyomon német, angol, francia, olasz szó hallható. Természetesen a vendégek egy-egy üzletbe is be betérnek. Az egyik forgalmas cipöüzletben az alábbi jelenetnek voltam szemtanúja. Egy NSZK-beli turista felesége cipőt akart venni. A cs'nos elárusítónővel a legkülönbözőbb fazonú cipőket hozatta elő a raktárból fölpróbálás céljából. Nem túlzok, egy tucat cipő sorakozott már előtte, amikor úgy döntött, hogy egy sem felel meg ízlésének! És csodák csodája, az elárusítónő nem méltatlankodott, hanem mosollyal búcsúzott: „Nem történt semmi, talán a következő alkalommal... .Viszontlátásra." Az én emlékezetemben pedig az a kép jelent meg, amikor a minap a bratislavai Duna Áruházban csupán két cipő között válogattam. A másikat már hangos elégedetlenség és feddő szitkozódások közepette kaptam kézhez. A z óramutató már jóval éjjeli tizenegy után jár. A borozóban a jó zenekar fokról fokra emeli a vendégek gondtalan hangulatát. Egy négytagú angol csoport lép a terembe. Három felnőtt, egy gyerek. Leülnek, vacsorát rendelnek. A tízéves kislány tartármártást kér a húshoz. Alig telik el öt perc és máris ott illatozik előttük minden az asztalon. De jaj! A pincér épp a tartármártást teszt az asztalra, amikor a kislány egy hirtelen mozdulatot téve, karjával belelök a mártásba, amely egy szempillantás múlva az abroszon és a pincér öltönyén „díszeleg". A családfő mentegetőzik. „Semmi az egész, én vagyok a hibás. Túlságosan a szélére tettem az edényt", hajol meg a pincér és siet az új adag tartárért. Akaratlanul egy újabb kép ötlik eszembe: A múltkor a bratislavai vendéglők egyikében a pincér kezéből a gulyásnak nem sikerült asztalomon „a simaleszállás" és csak kivételes reflexemnek köszönhetem, hogy nem az új nadrágomon ért „terepet". Azt se mondta, hogy fapapucs ... • FOGAS KÉRDÉS endörrel „beszélgettek", amikor megpillantottam őket. Ővele kézzel lábbal, egymás közt pedig magyarul. Magyarországiak. A segítségükre siettem, megmagyaráztam, merre jutnak a Moldva partra és a Várba. Megragadták az alkalmat és gyorsan megkérdezték, A Sobotištei EFSZ új jphász kunyhója a Senica melletti kunovi gáton. (CTK f elv.) Körültekintő, jó irányító munkával, a távlati tervek figyelembevételével elérhetnénk, hogy Szlovákia halgazdasága, ha nem is a terület, hanem a termelés szemszögéből megkétszereződne. Hogy erre szükség van-e? Igen! Évente csupán Szlovákiába 126 millió korona értékű halat hozunk be, főleg a kapitalista országokból. Ha a halgazdaságok fejlődése nem is kielégítő, egyes helyeken a haltenyésztésben fejlődést értek el, s bizakodva tekintettek a jövő elé. S ekkor jött, mint derült égből a villámcsapás a rendelet, hogy a halak etetéséhez szükséges hulladékhús árát négyszeresére emelik. így egy kiló pisztráng hol vehetnének reggelente magyar nyelvű sajtót. A Magyar Kultúrában állítólag egykettőre elfogy, így gyakran nem jut már nekik. Ajánlottam nekik az Óf Szót és a többi hazai magyar újságot. Indultunk hát a legközelebbi kioszkba, hogy megvegyük ezeket. Egy sem volt! Á másodikban és a harmadikban seml Nem, nem fogyott el, hanem egyszerűen nem kapnak. Most sem tudom még, mit mondtam nekik mentegetőzésként... Mindenesetre, egy nagyon fogas kérdés fogamzott meg bennem: „Legalább a fő turistaidényben miért nem gondoskodik a Posta- és Hírlapterjesztő Szolgálat arról, hogy a szükségletnek megfelelően a fővárosba is jusson a csehszlovákiai magyar saHóhö" • „ELSZÁMOLÁS" A ki Prágában éjjeli szórakozóhelyet keres, annak feltétlenül a közismert Lucernái is megemlítik. Én is benéztem ide. Egy-egy tánc közben érdeklődéssel figyeltem a vendégeket. Nem került különösebb megerőltetésembe észrevenni néhány valóban csinos hazai lány „élelmes" szórakozását•. Tekintetük szinte odatapadt külföldi partnerükre. Tánc közben vagy az asztalnál lenyűgöző pillantással lesték minden mozdulatát, szavát. Feszülten vártam a fejleményeket. Sikerrel. Két-három esetben csak egyegy sokatmondó, beleegyezést jelentő bólintás szabta meg a további műsort. Nem egy párnál azonban egy-egy meghitt pillanatban a különböző értékű tuzex pénzek cseréltek gazdát, természetesen, a nők kézitáskája felé. Előlegként. Az „elszámolás" rövid időn belül bizonyára már négyszemközt következett ... • BORZÉ 1 /asárnap délelőtt van, rö* vidriel tíz óra előtt. A Vencel téri Barokk Étterem előtt egyre több ember gyülekezik. Tizenöttől körülbelül hal vanöt éves korig. Mindegyikük ingén, zakóján egy-egy jelvény díszeleg. Táskáikból egyhamar előkerülnek a különböző jelvénygyűjtemények és megkezdődik a nagy csere bere és adásvétel. Minden héten ezen a helyen gyűlnek össze a főváros felvénygyűjtöi, hogy gazdagítsák, bővítsék gyűjteményüket. A legkülönbözőbb témakörű külés belföldi fémemlékeket láthatja itt az érdeklődő. Kedves, követést érdemlő, a látogatónak pedig emlékként bevésődő apróság ... • VÉLETLEN A z osztályon felüli jalta Szálloda halljában egy 45 év körüli angol férfi reggelizik a fiával, fó étvággyal esznek. Fizetni akarnának, hívják a pincért. Az ajtóban ekkor egy hasonló korú, szürkeöltönyös férfi jelenik meg. Helyet keresve néz körül. Egy pillanatra az angliai családapán akad meg tekintete, aztán hirtelen elindul feléje. „Zdrávsztvuj Bobbi" — nyújtja felé a kezét. Az Albion fia csodálkozva tekint föl pénztárcájából, majd egy pillanat múlva fölragyog a szeme: „Misái" Összeölelkeznek. Kiderül, hogy két év híján negyedévszázaddal ezelőtt együtt harcoltak a háborúban. Bőven van mondanivalójuk egymásnak ... Prágába kellett jönniük, hogy találkozzanak! Milyen kicsi a világ ... (miklósi) kitermelésének ára az eddigi 18 koronáról 38 koronára növekedett. Az intézkedés értelmi szerzője segített a vágóhidak dolgozóinak, de igen sokat ártott a halgazdaságoknak. ÍGY HÁT HIÁBA A REKLÁM, hiába az orvosok ajánlása. A halfogyasztás terén változást elérni igen nehéz lesz. Az az, hogy mégsem ... Csupán az volna szükséges, hogy az illetékesek egy komplex elemzést eszközöljenek, felmérjék a Jelenlegi helyzetet és kiitűzzék a távlati feladatokat. S ez határkövet jelentene Szlovákia halgazdaságában. -nj-