Új Szó, 1966. augusztus (19. évfolyam, 210-240. szám)

1966-08-26 / 235. szám, péntek

R ajtam mindig melengető érzés vesz erőt, amikor szerepelni látom a CSEMADOK mellett működő Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Ének­karát. Ilyenkor arra gondolok, mennyi erőfeszítés, milyen sok munka és lelkesedés kíséri en­nek az együttesnek az útját. Évek teltek el, míg az óhaj beteljesült, és az énekkar hiva­talosan is megalakult. Aztán jöttek a kezdeti nehézségek: az anyagi gondok és más prob­lémák. Az együttes ma sem él gond­talanul. Sok akadályba ütközik az összpontosítás megtartása, a fellépések megszervezése, a za­vartalan működéshez szükséges szakemberek biztosítása. A mai nehézségek azonban eltörpül­nek az egykoriak mellett. Az énekkar ma már eredményesen Ä fellépések kölcsönösek. Ä Vasas együttese az elmúlt évek­ben járt Csehszlovákiában. A napokban a riesai Juliot Curie együttesét ismertük meg. A né­met vendégek elsőnek Bratisla­vában mutatkoztak be. A Kul­túra és Pihenés Parkjában vagy kétszázan jöttek össze. A közel kétezer főt befogadó teremben ez a létszám bizony elveszett. Ogy éreztük, a foghíjas nézőtér vendégeinkre se tett kedvező hatást. Ennek ellenére a műsor sikerült s az együttes kedves élményt jelentett az előadás minden résztvevőjének. A másik két fellépést Gútán és Komáromban tartották meg. Gútán sajnos csalódás ért. A gútaiak közül mindössze né­hányan jelentek meg a szabad­téri nézőtéren. A vasárnap dél­után két órára meghirdetett ENEKKAROK BARÁTSÁGA dolgozik, számottevő része kul­turális életünknek. Szépen fejlődik kapcsolatte­remtő törekvése ls. A lassan két éve történt megalakuláskor az volt a cél, hogy dolgozzék az énekkar a cseh a szlovák és a morva ta­nítói kórusok mintájára, tömö­rítse a csehszlovákiai magyar énekkultúra legjobbjait, szolgál­jon például a falusi és városi énekkaroknak, ugyanakkor a gyakorlati munka révén — legalább részben — segítse a kórusvezetők képzését. Ennyi feladat több együttes­nek- is meghaladná az erejét. A Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara azonban tel­jesíti feladatát. S mindez csak a belső mun­katartalomra vonatkozik. Az énekkar feladatául vállalta azt is, hogy nem marad meg a he­lyi keretek között, hanem kap­csolatot teremt más énekkarok­kal s ha ereje engedi, és lehe­tővé válik, elviszi a csehszlo­vákiai magyar dalkultúrát az ország határán túlra is. Ma már örömmel nyugtázhatjuk, hogy ezt a törekvését is siker koro­názza. Az első külföldi út tavaly született meg. Az együttes a Vasas Énekkarának vendége­ként Budapesten lépett fel. Ez év októberében sor kerül a má­sodik vendégszereplésre. A rie­sai Curie Ének- és Tánccsoport meghívására énekkarunk a Né­met Demokratikus Köztársaság­ba látogat. Közben más ének­karokkal is szövődik a barát­ság. Az említetteken kívül kap­csolatot tart az énekkar a sop­roni pedagógusok kórusával és a krakkói énekkarral; jövőre Magyarországra, vagy Lengyel­országba készül. előadás időpontja kedvezőtlen, tagadhatatlan. Megértjük azt is, hogy az árvíz sújtotta falu lakóinak sok a gondja és a baja. A Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara azonban nem véletlenül válasz­totta Gútát a bemutató helyéül. Szerette volna elérni, hogy a vendégszereplés örömet, él­ményt jelentben a gutáinknak. előbbiekért Js kárpótolt. Ä Szakszervezetek Házában zsú­folt nézőtér előtt megtartott előadás olyan hangulatban zaj­lott le, amilyet vártunk, és ami­lyet ez a többször kitüntetett, 16 éve működő német együttes megérdemelt. A műsorról csak annyit: a klasszikus és mai szerzők mű veiből álló előadás az igényes nézőt is kielégítette. Az ének­számokból és táncjelenetekből álló összeállítás első része han gulatában Is, mondanivalójában is komorabb, a második rész vidámabb volt. Gondolatilag azonban mindkét rész egészet képezett és kifejezte az együt­tes szándékát. A művészi telje­sítményen túl megnyerően ha­tott a vendégek szerénysége, derűje és fiatalos lendülete. Olyan műkedvelőkkel ismer­kedtünk meg, akik például szol­gálhatnak bármely öntevékeny együttesnek. Jól sikerült és igazán baráti hangulatban zajlott le az elő­adást követő ismerkedési est is, ahol az együttes tagjai sze­mélyesen is barátságot kötöttek a Csehszlovákiai Magyar Taní­tók Központi Énekkarának tag­jaival. A nyelvi nehézség nem oko­zott gondot. Az együttesek tag Jai a melódia nyelvén beszél­tek: ajkukról felváltva zengett a magyar és a német dal. A hajnalig tartó összejövetelen hosszú időre szóló barátság született. A német együttes öt napig tartózkodott Csehszlovákiában és öt napra készül a mi egvüt­Ezt azonban — nem tudjuk, hogy az elégtelen szarvezés, vagy a falu lakóinak érdekte­lensége miatt-e — nem sikerült elérni. Csalódásunkat, amelyet a kultúra iránt megnyilvánult ér­dektelenség okozott, egyedül az újjáépülő falu képe ellensú­lyozta. Gútáról az együttes tag­jai is azzal búcsúztak, hogy ha nem ls találkoztak a lakosság­gal a nagyméretű építkezés em­lékezetükben marad és sok mindent kifejez a vidék embe­reinek törekvéséből. A komáromi találkozó az tesünk is a Német Demokrati­kus Köztársaságba. A kölcsönös vendégszereplés jelentős állo­más mindkét csoport történeté­ben, egyben kifejezi, hogy mind a Juliot Curie együttes, mind pedig a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara azt az utat járja, amely közelebb viszi egymáshoz a népeket, szo rosabbra fűzi az emberek ba­rátságát. Az említett énekkaroknak ne-, mes a törekvésük: a kultúra eszközeivel mindannyiunk ügyét szolgálják. BALÁZS BÉLA AZ ÍGÉRFT SZÉP S7Ó ... 1966. július 16-án a rima­szombati 130-09 számú Háztar­tási cikkek üzletben „Lehel" márkájú hűtőszekrényt vásárol­tam. Sajnos, amint hazavittük, megállapítottuk, hogy nem mű­ködik. Azonnal értesítettem az üzletvezetőt, aki a javítómű­helybe küldött. Onnan azt a vá­laszt kaptam, hogy két héten belül megjavítják, de a költ­ségeket nekem kell fedeznem. 14 nap elteltével telefonon hív­tam a javítóműhelyt, akkor Lu­kács elvtárs megígérte, hogy két napon belül megjavítják hűtőszekrényemet. ígéretüket nem tartották be. Ismét telefo­náltam. A válasz: elromlott az üzemi autó, különben sincs al­katrészük. A vásárlót aligha ér­dekli, hogy az üzem autója rossz, ez a cég magánügye. Az alkatrészhiány kifogást sem tartom helyénvalónak, hiszen még nem tudták mi a hűtőszek­rény baja. Tovább nem szaporítom a szót. A tény az, hogy a mai na­pig is csak gyönyörködöm a drága hűtőszekrényben, de nem használhatom. Majdcsak eltelik a nyár, télen pedig nem lesz rá szükségem! DALAY LÁSZLÚ, Rimaszécs A kis hós A nyár végi kánikulában a Li­bái család úgy döntött, hogy délután fürödni megy. Ekkor még nem sejtették, hogy gyermekük a halál torká­ból tér vissza az élők sorába. Nem gondolták, hogy a kirán­dulás majdnem tragikus kime­netelű lesz. A parton Puzsér Fert, nyolca­dik osztályos tanuló öltözkö­dött, hazafelé készült, amikor észrevette, hogy Libái Józsika a víz alá merült. Nem tétová­zott, belevetette magát a vízbe és kihúzta eszméletlen kis paj­tását. Ezzel a tettével megmen­tette a kisfiút. BERE JÁNOS, Kolozsnéma MINDENNAPI KENYERÜNK Az utóbbi időben nagyon sok a panasz a Füleken sült ke­nyérre. Szerintem a pékség nem győzi előállítani az elő­irányzott mennyiséget. A nagy sietségben nem fordítanak elég gondot a kenyér minőségére, — nem tartják be a technológiai munkamenetet. A közeli Ragyolc községben nem régen épült egy péküzem, de csak egy évig üzemeltették. Hogy miért, nem tudom. Ogy vélem, ha ezt a pékséget Ismét működtetnék, a füleki pékség tehermentesülne és a kenyér minősége is megjavulna. Vass Sándor, Fülek Dunaszerdahely az utóbbi években rohamosan fejlődik. Egyre több a lakótelep, üzlet, park, középület. A közelmúlt­ban adták át azt a lakótelepet, amely a régi futballpálya he­lyén épült. Háromszázötven család talált itt új otthonra. Ugyancsak itt kezdték meg két kilencemeletes panelház építé­sét, amelyet ez év végéig be is fejeznek. Bugár Ilona, Dunaszerda h el y A Szlovák Nemzeti Felke­lés a szlovák történelem ra­gyogó fejezete. A liptói nép piros betűkkel Irta be ne­vét a nemzet krónikájába. Itt alakultak meg ugyanis az első fasisztaellenes brigádok és partizáncsoportok. Az ej­tőernyősök a környező fal­vak partizánjaival egyesülve 1944. augusztus 27-én bevo­nultak Ružomberokba, elfog­lalták a várost s kiszabadí­tották a politikai foglyokat. A következő napon pedig ki­adták az „Előre" újság első számát. Erre az eseményre mindig büszkén emlékezik vissza a város népe és az SZNF év­fordulóján ünneplőbe öltöz­ve koszorúzza meg az em­lékművet. ALBERT LÁSZLÓ (12) A parókia előtt jártunk, megállt, bibliáját a mellére szorította és végignézett rajtam. Mindig így viselke­dett, ha nem tetszett valami neki. — Szép név a Barna. És tekintélyes név. Megnyu­godhatsz — hangsúlyozta nyomatékosan, s hiába hív­tam ebédre, jó étvágyat kívánt és befordult a parókia udvarára. -h — Szerette a feleségét? — Szerettem. Ha türelemmel hallgat, erről is mon­dok egyet és mást, mert nem olyan egyszerű a dolog. ir Az első hetekben, hónapokban nem tudtunk betelni egymással. A kötelező látogatásokról is elfelejtkeztünk. Ha ránk köszöntött a vasárnap, ebéd után bevonul­tunk a szobánkba és hancúroztunk a díványon, ren­detlenkedtünk, mint a gyerekek. Este se égettük feleslegesen a petróliumot. Besötétedett és az ágyba bújtunk. A szomszédok tréfásan meg is jegyezték: — összetörtétek a lámpát, Elemér? Lerúgtátok a kampóról. Soha nem ég nálatok. Feleségem jó lélek volt, soha nem bántott volna meg semmivel, kivéve a keresztelőt és a fiam nevét, ked­vemben járt, ragaszkodott hozzám, szeretett. Talán azért volt ilyen, mert soha nem hoztam fel az esetét azzal a tiszttel, semmit nem vetettem a szemére, nem is volt jogom ehhez. Szerelemből választott urának, a báli éjszakák nem múltak el nyomtalanul az emlé­kezetéből, nekem is ízlett az asszonysága. Erős ember voltam, egy zsák búza meg se kottyant, nem fogott ki rajtam a front, a fogság, az ölelés se. Feleségem olykor-olykor már félt tőlem, nem bírta a szorításom, a függöny mögé bújt, játszott velem, repült utána a foncsikja, én meg úgy kergettem, mint gyerekkoromban a lepkét. Ma se tudom eldönteni, véremnek kellett-e Eszter, vágyam kívánta-e a bíborvörös estéket? Fiunk szüle­tése után, házasságunk második esztendejének tava­szán egyszerre csak rádöbbentem, hogy hiányzik valami az életemből. Magamforma egyszerű embernek nehéz kifejeznie, hogyan keletkezett bennem az a félel­metes érzés. Mentem a barázdában, zúgtak a méhek, daloltak a madarak, pattogtak az ostorok, bőgtek a jármos te­henek, káromkodtak a gazdák, szitkozódott az apósom is, ha teleragadt gyökérrel az eke, csak én voltam szótlan a mezőben, csak én ballagtam lehajtott fővel, néztem a barázdába, kerestem valakit. Ott jöttem rá a földeken, hogy újra szerelmes va­gyok és nem a feleségembe. Nem felöle gondolkozom, nem az 5 arcát látom, nem is tudnám megmondani, hogy kiét. Parázsló fekete szeme, nagy haja, törékeny alakja nem hasonlított senkire. Jobban meresztettem a szemem, hogy felismerjem, s akkor egyre inkább arra az ukrán asszonyra ismertem a barázdában, akit megmentettem a gyermekének. Hosszan elnéztem, ra­gadt bele a tekintetem, nem tudtam tőle szabadulni. Akit az ember megment az életnek, attól később nem képes szabadulni? Pedig fordítva kellett volna történ­nie mindennek, az ukrán asszonynak kellene haláláig emlékezni rám! Vajon emlékezik-e, vagy már régen elfelejtett? Százszor újraéltem a jelefietet, ahogy be-törtünk hozzá, ahogy ráfogtuk a pisztolyunkat, ahogy Hans, a német őrmester kirúgta alóla a széket és gyermeke földre csúszott az öléből, ahogy Hans ledőlt, s vérzett a feje, ahogy az asszony átölelte a nyakam és csó­kolta a számat a gödörben, amint maqamévá tettem, öt szeretném, miatta borulna fel a lelkem? Nem szeretném már Esztert, a feleségemet? Lehetet­len. Nem igaz. Ez a tavasz az ördögöt bújtatta az emberbe, annyira szép, annyira meleg és illatos. Meg­lódítja a szívet, megbizseregteti a vért. Talán velem is ez történt, tiszavirág életű érzés kerített a hatalmá­ba, amely gyorsan semmivé lesz. Igy biztattam, hitegettem magam, nem akartam gon­dolni se rá, hogy Eszteren kívül valaki máson jár az eszem, nem érdemelné, nem szolgált rá semmivel. De hiába űztem, kergettem közelemből a sátánt, azon kaptam magam, hogy örülök, ha a feleségem ölelő karjai közül kibújhatok, ha ekémet belevethetem a pu­ha földbe, ha nézhetem az elforgó hantok tükrében a titokzatos asszonyt, aki után fájt a lelkem. Meneteltem a hosszú barázdában és mintha tó part­ján jártam volna, képzeletem tükrén lebegett a szere­tőm, aki arra az ukrán asszonyra hasonlított. Fiam békességet hozott a házba, nem haragudtam tovább az apósommal, együtt jártunk szántani, de nem ebé­deltünk együtt, igyekeztem el a közeléből. A magányt kívántam, a képzelet rabja lettem. Különben is, a meg­békülés nem volt az az igazi," orromban hordoztam a keresztelőt, a megcsúfolásomat, a korábbi gyanút az égő kazallal kapcsolatban. Az apósommal nem sokat törődtem, felőlem szántha­tott, szalonnázhatott, fütyültem rá. A feleségem kín­zott, hogy már nem szeretem úgy, mint régen. Ebből pedig nem származik majd semmi jó, se az após, se az anyós, se a feleség, ennyit nem engedhet meg ma­gának a vő. Milyen élet vár rám? Nem kívánom az ellenségem­nek se. Az erős akaratú ember nem tétovázott volna, viharrá duzzaszt egy éjszakát és minden kertelés nél­kül bevallja a feleségének: — Ide figyelj, Eszter. Elvettelek, szerettelek, de most nem tudnám megmondani, mi történik velem. Újra szerelmes vagyok, s nem beléd, nem is tudnám pontosan megmondani, hogy kibe, talán abba az uk­rán asszonyba, akit megmentettem a gyermekének. Nincs értelme tovább a házasságunknak. Neked kín lenne, nekem börtön. Nyakamba veszem a világot, meg kell keresnem art a másikat, azt az iqazitl (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents