Új Szó, 1966. augusztus (19. évfolyam, 210-240. szám)

1966-08-19 / 228. szám, péntek

Épülő lakóház Jolsván Magyar vendéglátóipari gépek kiállítása A kassai Műszaki Múzeumban tegnap Sinka Gyula, a Transelektro Magyar Villamossági külkereskedelmi Vállalat vezérigazgató-helyettese tájékoztat t.. a sajtó, a rádió és a félévivé . munkatársait, valamint a k .Tt-szlovákiai vendéglátóipari t, Kereskedelmi vállalatok igaz.óit a Transelektro kassai V állításáról. A kiállításon be mutatják a magyar gyártmányú erőátviteli és elosztó berendezéseket, ezenkívül a legújabb típusú vendéglátóipari és háztartási gépeket és hűtőberendezéseket. A kiállítás augusztus 19—26 között tekinthető meg. -taHazánk fővárosában nagy érdeklődésnek örvend a különlegességeket gyűjtők kiállítása, melyet a Csehszlovák Hadsereg Múzeumában rendeztek meg. (CTK — Nősek felvétele) Villáminterjú Évi 220 000 Amikor, négy évvel ezelőtt a michalovcei „Združená výroba", népi szövetkezet fióküzemet létesített a közeli Sobráncon, aligha gondolt valaki arra, hogy az apró műhelyből rövid időn belül korszerű üzem lesz, melynek gyártmányai messzire, még a tengerentúlra is eljutnak. Pedig így történt! Erről beszélgetünk Štefan Horváth elvtárssal, a szövetkezet kereskedelmi osztályának vezetőjével. M Mit gyártanak a szobráncl szövetkezetben? Országunk legkeletibb városában szakosított üzemet létesített vállalatunk. Kizárólag műbőrből és műfonalból gyártott retikülöket, kézitáskákat, valaFALU vagy VÁROS? Több mint tizenöt év után a közelmúltban ismét Jolsván jártam. Az állomástól a főútig takaros, gondozott parkon haladtam keresztül. A régebbi, egyszerű házak között korszerű kétemeletes házak ágaskodnak. Megváltozott ennek a Murányvölgyi falunak az arculata. De nem is csoda. A jolsvai magnezitüzem is egyre fejlődik. Ján Havaj, a nemzeti bizottság elnöke, az Idegen láttán félbehagyja munkáját. Még jóformán annyi időt sem hagy, hogy leüljek s máris a falu fejlődéséről kezd beszélni. — Az ötvenes években kezdett nálunk változni az élet — mondja. — De erről vajmi keveset írtak az újságok. Félreesünk a főútvonaltól és messze Bratislavától. Az utolsó tíz évben az új lakótelepen mintegy 180 iakás készült el és 94-et a közeljövőben adnak át rendeltetésének. Három, négy lakásos szövetkezeti és 25 családi ház is tető alá került. A huszonnégy tantermes iskolát is nemrég építették. Az utak nagyrészét portalanították és szélesvásznú filmszínházunk is van. Az átalakított „Fürdő" szállodával a járási székhelyek sem vallanának szégyent. — Várossá fejlődött a község — jegyzem meg. mint egyujjas munkakesztyűket (hulladék bőrből) készítünk. Évi tervünk: 220 000 retikül és kézitáska, s 120 000 pár kesztyű. Ott, ahol évekkel ezelőtt még nem létezett ipar, ma 170 alkalmazottal dolgozunk. Ezek 90 százaléka nő. U Kinek szállítanak? A belföldi piacot Gottwaldov és Partizánske látja el, az export részére a Pragoexport külkereskedelmi vállalat útján szállítunk. Külföldi megrendeléseink száma az utóbbi időben óriási mértékben megnövekedett. Műfonalból gyártott női táskákat szállítunk Angliába, Belgiumba, Kubába, Adenbe, Hollandiába, Finnországba, Kuwaitba, az Egyesült Államokba, sőt még Trinidad szigetére is. — Várossá? — néz rám gunyoros mosollyal az elnök. — Régen az volt, most pedig csak falu. Igaz a hivatalos leveleket már a városi nemzeti bizottságnak címezik, amely a valóságban még nem létezik. A felsőbb szervek nagy utánjárás után — mivel több mint 4 ezer lakosunk van — beleegyeztek, hogy megillet bennünket a városi cím. Hivatalos formában azonban ezt még nem ismerték el. Addig is várunk türelmesen. A szekrényből egy borítékot vesz elő Tartalmát elém teszi, majd átmegy a szomszéd szobába. Belenézek az előttem levő iratokba. Régi dokumentumok. Jolsva múltjáról, az egykori királyi bányavárosról beszélnek. „Jolsva Pelsőctől 21 kilométerre — 285 méterre a tengerszint felett fekszik. 1784-ig járási székhely volt. A XVI. században már pallosjoggal rendelkezett." Jolsva környéke gazdag kirándulóhelyekben. Jolsvatapolca, a Murányi vár, a Kakashegy s a közeljövőben 10 kiloM A minőség ellen vannak-e kifogások? Lényeges reklamációt még nem kaptunk. Rendkívül szigorú és aprólékos vizsgálatnak vetjük alá készítményeinket, mielőtt kikerülnek az üzemből. M További tervek, elképzelések? Már a jövő év kezdetén bővíteni fogjuk a szobránci üzemet: 250 főre növeljük az alkalmazottak számát. Michalovcén mintatermet akarunk berendezni. Ami pedig gyártmányainkat illeti, ugyancsak meglepetést tartogatunk: prágai fejlesztési részlegünk már elkészítette a legújabb kézitáskák modelljeit. Rövidesen megkezdjük gyártásukat. (tä) méternyire új barlangot nvitnak meg. A vidék romantikája is vonzza a turistákat. Négyszázötven személy befogadására alkalmas művelődési otthonuk van, s ott van a hadseregház is. Két vendéglővel, illetve szállodával ls rendelkeznek, s mintegy 80 embert tudnak elszállásolni. Az egykori gyógyfürdő helyén kádfürdő van és hamarosan elkészül a fürdőmedence is. Tenisz, kézilabda, labdarúgópálya. — Vízvezetékhálózatot ls építettünk — mondja az elnök — a szennycsatornára azonban még várni kell. Nem vagyunk önzők, tudjuk másutt is szükséges a befektetés. — A távlati tervek? ... — Ogy tudjuk a magnezitüzem új lakótelepei nem nálunk, hanem Rőcén épülnek fel. Egyébként óvodát kap az új lakótelep, s a szolgáltatások házának építése is a tervben szerepel. Az egykori bank épületében kisebb áruházat nyitunk. A közeli jó munkalehetőség következtében megváltozott a lakosság élete is. Míg azelőtt a háziiparban, most a nehéziparban dolgoznak. Több mint 80 gépkocsitulajdonos van Jolsván és csaknem minden második házban megtalálni a televíziót. A vízvezeték-hálózat építése óta szaporodnak a fürdőszobák is. Már indulni készülök, amikor az elnök az ablakhoz invitál. — Nézze azt a hatalmas kastélyt — mutat a szemközti épületre. A Kóburgoké volt, 1796ban építették. Ma mezőgazdasági tanonciskola. Rossz állapotban van, mint általában oly sok műemlék. Kértük a javítását. Azt válaszolták a kerületen, hogyha találunk olyan vállalatot, amelynek szüksége volna rá és elkészítené az átalakítás tervrajzát, adnak pénzt a javításra. Csakhogy az iskola 1970-ig itt marad. Addig mit csinálhatunk? Jolsván tisztelik a múltat, a hagyományokat. Jolsvának van jövője. Különösen, ha elkészül az új ma»nezitüzem. NÉMETH JÁNOS MIHAIL LEVFTYSN: Ujáníat Hivatal. Az asztal mögött az osztályvezető ül. Valamit ír. Kopognak az ajtón* Idős, szúrós szemű férfi lép be. — Megengedi? Csak egy percre főttem magához. Szigyenyevnek hívnak. — Ťuríom: Kazimír Alekszandrovics ... — Rettenetes, hogy még nem felejtette el. Hiszen már egy teljes hete nem dolcozom az ön irányítása alatt ŕ'lň vállalatnál. — Miért jött? — Ki akarom önteni a szívemet. Tíz évig dolgoztam a maqa főnöksége alatt és hallgattam, de most már nem tudok tovább hallgatni. — Akicor hát ki vele, gyorsan .. . — Rendben van. Kimondom, amit gondolok. Már nincs mit félnem. Nem dolgozom magával egy fedél alatt, nem maga a főnököm. Tehát: elég volt! — Hogy-hogy? — Arról az erkölcsi-gondolati gyötrődésről szeretnék szórni, amely állandóan kínzott, míg magával dolgoztam. Hallgassa csak: van egy ajánlatom. Egy hónap alatt százhúsz rubel tiszta megtakarítás. A hétéves terv Időszaka alatt szép kis summa. Tízezer nyolcvan rubel... — Hát mondja csak, maga csudabogár, miért hallgatott ezzel eddig? — No, no, csak ne olyan hevesenI Engedje végigmondani. Mert hogy ezt az összeget megtakaríthassuk, meg kell szüntetni egy állást. — Hát, ha fölösleges az állás, akkor persze, hogy meg kell szüntetni. — Csakhogy a maga állásáról van szó, kedves egykori főnököm! — Az én állásomról?! — Igen, igen! A magáéról! Hogy miért éppen erről, kérdezi. Mert a maga egész munkáját pompásan elvégzi a helyettese is. — Ragyogó! Derék dolog! Köszönöm! És már régen megért magában ez a pompás ötlet? — Öt éve ... — És miért hallgatott eddig? — Még most is hallgatnék, ha nem irányítottak volna át a ruhaipari igazgatóságra. Nem vagyok annyira naiv, hogy a saját főnökömnek ajánljam állásának megszüntetését. — Fölösleges volt félnie. Annál is inkább, mert javaslata igazára más is ráfött, s mert ajánlatát elfogadva itthagyom ezt az álfást. — Igazán? És hová megy? — A ruhaipari igazgatóságra. Főnöknek. Hé! Mi van magával? Hé ...! Vizet!!!. . . Fordította: Ferencz Győző retikuB (6) — Bátor Eszterre gondolsz? - fújta oldalra a füstöt. — Örá. — Elment az eszed? Vőnek mennél éppen most, amikor talán minden másképp lesz? Az urasági megszűnt, ki hitte volna? S ki tudja, hogy mi történik még? — Nem gondolom én komolyan. Eszter se gondolná úgy. Egyszer a bálban azt mondta, úgy össze illünk mi ketten, Elemér, és én azt feleltem, hogy csak a táncban, s erre ő már nem mondott semmit, elhallgatott. — Vesd ki a fejedből, pajtás. Nem vagy közéjük való. Akad lány másutt is! — Mondasz valamit — helyeseltem a tanácsait az eszemre s nem a szívemre hallgatva. Elbúcsúztunk. Ö cigarettáért ment a kocsmába, én meg haza indultam. Az úton csak az Eszter neve forgott a fejemben. Eszembe jutottak a bálok, a füstös, nótás éjszakák, a csárdások, amelyeket Bátor Eszterrel jártam. Felnéztem és megijedtem. Az Eszterék háza elé értem. A hatablak elé. Mindegyik fölött egy-egy kövér húsú, mosolygó angyal. A vaskapun és a kerítésen virágminták. Gyermekkoromban gyakran töprengtem, mi lehet az ablakok mögött és az udvarban. De egyszer se sikerült becsúsznom a vaskapun. A gazda nem szerette a gyerekeket, még cséplésnél se tűrte meg őket a kazlai körül. Az én képzeletemben fekete báránybőr sapkájával és feketekeretes szemüvegével mindig úgy élt, mint egy íiatalmas isten, aki mindenütt jelenvaló, templomban, jegyzői hivatalban, üzletben. Cseh és magyar csendőrök tanyáztak nála, aszerint, hogy mikor hova csatoltak bennünket. Gazdag ember volt, erdeje, négy ökre, mindene. Nem ivott, nem dohányzott, nem tobzódott a jóban. Lelke szegény maradt. Fukarságát megmosolyógták. Magának élt, meg a földjének. Birtokában legalább három gyerek nevelkedhetett volna, de ő csak egyet nemzett, hogy a vagyon ne osztódjon. S ő adná hozzám Esztert? Hazáig nevettem volna, ha nem az úton vagyok, hogy milyen marha az ember, lehetetlen dologba lovalja bele magát. De így csak mosolyogtam, s magam előtt is restelltem, hogy Eszterért fáj a szívem. Pedig már szerelmes voltam, s a lányt még nem is láttam. i * — Elvette Esztert... - Nem tehettem mást. Hallgatni kellett a szívemre. Találkoztam vele az utcán. Kérdezte, gondoltam-e rá a fronton? Mondtam, hogy igen. Aztán én kérdeztem, emlékszik-e, mit mondott nekem egyszer a táncban. Azt felelte, hogy emlékszik, de csak este mondja meg, ha elmegyek hozzájuk. Elmentem, azután is minden este két hónapig. A szülei nem ellenkeztek. A többit gondolja hozzá. Házasság lett az emlékezésből. •ír Híres esküvőnk volt. Az öregebbek se emlékeztek különbre. A templomban zsúfolódott a falu aprajanagyja. Kíváncsiak voltak, hogyan áll meg a gazdag lány mellett a szegény legény. Feleségem mögött népes rokonság szorongott, engem csak Erzsi néném kísért. Veres tiszteletes ^úr esketett. Reszkető fejű, halk szavú, hetvenesztendős pap volt, aki mindig úgy választotta meg az alapigét, ahogyan dukált. Áz én esküvőmön az apósomnak hízelgett, amikor azzal kezdte prédikációját, hogy imádkozzál és dolgozzál! A falunkban öregedett meg, ott is temették el, ismerte a népet, természete szerint közeledett mindenkihez. Ahogy így visszagondolok a lakodalmunkra, elismerem, szép volt. Eszterrel a megterített asztal közepén ültünk és húzta a cigány. Mellettünk balról a pap, evett és ivott, de nem dalolt, kezét összekulcsolva tartotta az asztalon, mintha a vígságban is értünk, bűnösökért imádkozott volna, jobbról a komiszár, aki furcsán viselkedett, örökké a haját igazgatta. Erőltette a dalolást, olyan nótákat parancsolt, amit mind a két nép a magáénak tart, de nem ment neki sehogy, kedvetlen volt, lógatta az orrát, vacsora utón el is köszönt. Nem érezte jól magát. Lehet, ő már tudta, amit mi még nem tudtunk, milyen poklot készítenek számunkra. Mindenki az asztal körül foglalt helyet, kivéve az apósomat és az anyósomat, akik a konyhában és a kamrában jártak, ahol csapra ütötték a hordót. S ha bejöttek a lakodalmas szobába, csak nagyon mértéktartóan mutatták az örömüket, mert nem földesúr a vő, mégcsak nem is gazda fia, a legszegényebbek közül való. Erzsi néném, szegény, boldog volt és félszeg. A sarokban az ajtó mellett kuporgott, mintha előre jelezte volna, nem lesz tolakodó, tudia, hol a határ, az ajtó küszöbénél. Bennünket nézett, nem vette le rólunk a szemét. Boldog voltam az esküvőnkön és a nászéjszakát követő napokon. Gazdagnak tudtam magam, negyven hold föld urának, húsz darab szarvasmarha birtokosának. Nagy portán jártam-keltem, gyönyörködtem a csűrben, a házunknál nagyobb istállóban és hálásan pislogtam a feleségemre, akinek a viszontszerelme ilyen módba emelt fel. Külön Tendezkedtünk be a7 öregektől, csak a konyhát hánytuk meg közösnek. Mégis nagyon nehezen szoktam meg az új helyet. A méret°k váltottak ki bennem különös érzést. A nagy szobák, a hosszú és sötét folyosók, a széles udvar és a nagy csend. Mindenkit csendesnek találtam a hatablakos házban. Az anyósom, aki hátrakötött kendővel örökké krumplit főzött, négy-öt sertést hizlaltak egyszerre, naponta háromszor szólt hozzám, früstöknél, ebédnél és vacsoránál Akkor is csak annyit: — Egyél! Az apósom is fukaron bánt a szóval, csak akkor beszélt velem, ha a munka úgy kívánta. (Folytatjuk)