Új Szó, 1966. július (19. évfolyam, 179-209. szám)

1966-07-12 / 190. szám, kedd

Plzeňi kaleidoszkóp Röviden már beszámoltunk az EX PLZEN 66 kiállítás megnyitásáról. A kiállítás nemcsak az élelmiszeripar bemutatója, hanem tematikusan kiegészíti a 11bereci, ostravai és brnói kiállításokat is, úgyhogy a mai ember életszínvonaláról nyújt teljes képet. A látogatók megismerkedhetnek a helyes táplálkozás elveivel, a felszolgálás kultúrájával, valamint a munka utáni pihenés és üdülés lehetőségeivel, a vendéglátóipar szolgáltatásaival. A látogatók a kiállított tárgyakat meg is vásárolhatják, megkóstolhatják az ételeket, italokat, vagy megrendelhetik pl. a bútort REPÜLŐJÁRAT PLZEŇBE A kiállítás megnyitása óta a prágai repülőtérről és vissza szerdán, szombaton és vasárnap aerotaxi közlekedik. A repülőjegy ára csupán 40 korona. A repülőtérről a kiállítás területére mikrobuszokkal bonyolítják le a forgalmat. Az aerotaxik sétarepüléseket is végeznek Plzeň városa és környéke felett. Vasárnap sűrűbben járnak a villamosok is. ÜJ ÉTELELIXÍR A LÁTHATÁRON? Nagy szenzációt keltett, amikor a plzefti Károly Egyetem orvosi tanszékének Higiéniai Intézete, Illetve annak docense, dr. F. Vaniček bejelentette, hogy részt akar venni az EX PLZEŇ 66 aranyserlegért folyó versenyben. Dr. Vaniček szerény megjelenésű, rokonszenves tudós, szívesen elbeszélgetett velünk és megmagyarázta a kiállított „jövő reggelijét", annak összetételét, hatékonyságát. A mai hajszában a rohanó ember rendszerint gyorsan kihörpinti kávéját, talán egy kiflit eszik hozzá, utána délig éhgyomorral van, gyakran ebédjét is csak későn fogyasztja ei. A Kalóriaszegény reggelinél észlelhető a nagyarányú vitaminveszteség. Ezért a docens reggelire egy biológiai komplex Italt ajánl a többi elfogyasztott ételhez, valamint diónagyságú golyócskákat, amelyek napközben pótolják a vitaminveszteséget. Kérdésemre, hogy milyen mennyiség lenne elég 1 napra, azt feleli, hogy 9 golyócska, amely nemcsak munkaképessé teszi az embert, hanem a kedélyállapotát is kedvezően befolyásolja. A golyócskák ugyanis tartalmazzák az Összes vitaminokat és fehérjéket, melyeket fruktóza sziruppal konzerválnak, úgyhogy még cukorbajosok is használhatják. A kísérleteket évekig gyermekekkel, főiskolai diákokkal, s egyéb dolgozókkal végezték. Élelmiszeriparunk állítólag már néhány év múlva megkezdi e készítmények gyártását. TERÜLJ ASZTALKÁM A kiállítás terüfetén egy étkezőkocsi vendéglőül szolgál. Itt bemutatják a helyes felszolgálást. Kívánatos lenne, ha vasutainkon mindenütt ilyen tisztaság és rend uralkodna. A vendéglátóipar különben is kitesz magáért a kiállításon. Már messziről látni a „tátrai juhászcsárda" jellegzetes faépületét, ahol nyárson sült birkát és más szlovák ételeket kapni. A sörgyár és a vendéglők gondoskodnak a különféle ínycsiklandozó ételek és frissítők felszolgálásáról. Széles skálájú az EX PLZEŇ 66 kiállítás anyaga és az aranyserlegért folyó versenyben a legjobb gyártmányokat fogják kitüntetni. A vállalatoknak ugyanakkor kötelezniük kell magukat, hogy egy éven belül sorozatban fogják gyártani ezeket a készítményeket. GREK IMRE A FALU KÖZEPÉN LAKIK, a helybeliek meghatározása szerint „ott, ahol az út kiszélesedik". A léckapu zajtalanul nyílik. A konyhában a tűzhelynél idős néni tevékenykedik, bablevest főz füstölt hússal. Fehér vás-zonruhában van, fején fekete kendő. Férje, a hatvannyolc éves Dusza János a megbontott ágy szélén ül, sötétzöld ingben. Haja rövid, bajsza nyírott. Nemrég került haza a kórházból, asztma kínozza, Ö az utolsó dereski fazekas. Odakint rekkenő a hőség, a küszöbön bozontos kutya liheg. Itt született Deresken. Apja tizenkét éves korában tanította meg cserépedényt készíteni. Sok víz lefolyt azóta a Túrócon ... Először kis csuprokat csinált, később, mikor már elsajátította a munka minden titkát, tejesfazekakat, kis és nagy korsót, tányérokat, virágcserepet. edény is belefért egyszerre. A félig kiégett edényt kiszedték, lénymázzal vonták be és újra visszatették a kemencébe. Olyan tüzet kellett rakni, hogy a fénymáz megolvadjon. Csak így érhették el, hogy a korsón és a fazékon szépen ragyogjon a máz. A nagy kemencét már nem használta erre a célra, legutóbb meszet égettek benne a fiával A kész korsókat, fazekakat, tejesköcsögöket szekérre rakták szalma közé, s nekivágtak a poros országútnak. Messzi vidékek vásáraiba hordták a portékát; amíg lehetett, Mohácsra és Debrecen környékére ls elvetődtek. Azokon a tájakon nem éltek fazekasok, viszont az asszonyok szerették használni az Ilyen edényt, mivel szalmával tüzeltek. Eleinte az apjával járta a világot, majd annak halála után a felesége szegődött mellé útitársnak. AZ UTOLSÓ MESTER A piros és fehér agyagot a legelőn ásták, a tejésfazekat fehérből készítette, a többi edényt pirosból. FAKALAPÁCCSAL VERTÉK, hogy ne legyen csomós. Ezután az összeállt agyagot darabokra szeletelték, majd gyúrószékeken meggyúrták. A gyúrás után kézzel „összetapsikolták", hogy még simább, finomabb legyen. Az ily módon előkészített agyag végre felkerülhetett a korongra, amit meztelen talpukkal hajtottak. Az ügyesen megformált edény nyáron az udvaron, az eresz alatt száradt, télen bent a házban, gerendákra erősített deszkán. Szárítás után befestette a korsókat, fazekakat és virágdíszeket pingált rájuk. Néhány színt maga kevert ki. A legszebb zöld festék rézdrótból készült, miután kiégették és porrá zúzták a drótot. A port összekeverték fehér agyaggal. A piros festéket vörös föjdből (nem agyagból ) nyerték. Fekete festéket nem tudtak itthon készíteni, azt a Szepességben szerezték be. A festék csak akkor volt jó és használható, ha az ember két ujja közé véve nem érezte, hogy morzsolgat valamit. A fehér és barna alapszínre UJJAL „ÍRTÁK RÁ" A VIRÁGOKAT. A befestett edényeket kemencébe rakták, a nagyobbikba ötszáz Llárman beszélgettek. Ab" bari valamennyien megegyeztek, hogy másnap rendre kell vágni a repcét. Az a 4 hektár őszi repce sem Pásztor János elnöknek, sem Moksó László agronómusnak nem okozott különleges gondot. Talán csak Bakó Mihály traktoros mérte fel olymódon a helyzetet, hogy a dús növényzetben bizonyára megkínlódik mafd a gép. De azért ő is nyugodt szívvel húzta magára a takarót, gondolván, hogy a pereszlényiek aratási felkészülése égy arasznyi kivánnl valót sem hagyott maga után. Hiszen rendben van a rendrakó, hibátlan az SZK—4-es ... Hajnal felé mégis sokszor megfordult az ágyban. Ne túlozzak, nem az aratásba indulás Izgalma zavarta az álmát, hanem az az ablakon beáramló, a hajnalhoz nem illően fojtó zivatart sejtető levegő. Meg hát a vérbeli parasztember minden porcikája olyan érzékeny időjárásjelző „műszer" hogy azokkal a technika legtökéletesebb vívmányai ts nehezen vehetik fel a versenyt. Szóval hajnalra felhőkbe burkolódzott az égbolt. Este kilenctől hajnalt háromig ugyan csak hat órával haladt tovább a végtelen idő, de ez a néhány óra is elég volt ahhoz, hogy a pereszlényi szövetkezetések számítását felborítsa. Istenigazában eleredt az eső, s három napnál nem ts adta alább. Persze a nehéz géppel a negyedik napon sem lehetett a földre menni, bár közben 32 fokig kúszott fel a hőmérő higanyszála. Az eső utáni forróságban szinte egyik óráról a másikra beérett a repce. S olyannyira, NAPFÉNYES ÉJSZAKA hogy komolyabb maghullás nélkül már csak harmatos állapotban, éjszaka vághatták rendre. Bakó Mihálynak nem kellett könyörögni, a tettrekész fiatalember maga jelentkezett az éjszakai munkára. Hogy ne nyújtsam a szót, a teliholdas éjszakában reflektorfény nélkül is jól látta Bakó Mihíly traktoros, hogy a megszokottnál fobban rá kell Itt taposni a gázpedálra, ha azt akarja, hogy a dús repce utolsó szála is rendre dőljön, mielőtt a nap harmatszárltó magasságig kúszik fel az égen. A traktorosokban nem túlságosan bővelkedő szövetkezet vezetősége azt mondta Bakó Mihálynak: — Ha az éjszakát rááldoztad, most már fejezd be a munkát napfénynél. — Jól van, elnök elvtárs, befejezem, — szólt a traktoros, de azért nem állta meg a következő megjegyzés nélkül: — Csak azért mondom, hogy tudja meg az elnök elvtárs, ha a gépem Jó, akkor nekem az éjszaka is napfényes. Mit tehetett Pásztor János, mosolygott. Meg MoksÓ László agronómus is. És a nap ts ott fönn a felhőtlen égbolton. Alig kongatták el a delet, Bakó Mihály már a repcetábla felé irányította a hatalmas alkotmányt. Egy óra tájban már csurgott a szem a tartályba. De hagyjuk a hőst, ne zavarjuk öt a munkában ... Az óra kismutatója még nem Jutott el a hatosig, amikor Pető Gyula ökonómus felfigyelt, a kombáin dübörgésére. — No, ez is Jól kezdődik, — gondolta, — alig Indult el, már is csütörtököt mondott a több mint hetvenezer koronás gép. Vagy talán az ember? Bakó Mihály mindjárt ott állt az ajtóban. — Valami eltörött? — Aggódás bujkált az ökonómus hangjában. B

akó Mihály arcán egy szikrányi bosszúság sem tükröződött, pedig azt válaszolta: — El. — ? ? ?. — El bizony. Annak a négy hektár repcének valamennyi hüvelye eltörött. Aztán lerakta az asztalra a raktáros átvételi igazolását a 130 mázsa repcemagról. HARASZTI GYULA Vagy tizenöt évvel ezelőtt meglepetés érte az öregedő Dusza Jánost. IDEGEN FÉRFIAK TOPPANTAK BE a házába. Bratislavából jöttek látogatóba, és arra kérték, mutassa meg nekik a korsóit, fazekait. Kiderült, hogy a Népművészeti Központ alkalmazottjai. Nézegették, forgatták az edényeket, és egy párat elvittek magukkal mintának. Nem sokkal később pecsétes levelet hozott a póstás: megkapta az első megrendelést. Ettől kezdve rendszeresen dolgozott a fővárosi központnak mindaddig, amíg az alattomos kór le nem vette a lábáról. Felkel az ágy széléről, s köhögve, lassú járással a fiókos szekrényhez megy, hogy néhány megrendelő levelet mutasson. A megrendelők pontosan meghatározták, melyik edényből hány darabot készítsen és a méreteket is megadták. Később évi szerződést kötött velük. Negyedévenként eljött a teherautó a kész áruért. Volt olyan esztendő, amikor húszezer koronát ls keresett. Több kiállításon tekinthette meg a közönség a keze alól kikerült edényeket, sőt külföldre is — úgy tudja, Afrikába is elkerültek a dereski fazekak. Azon kesereg, hogy — noha bratlslavai megrendelői többször kérték erre — nem jelentette be magát a betegsegélyzőbe. Hiszen, ha tudta volna, hogy megbetegszik! Két évvel ezelőtt filmesek érkeztek Derekesre. Kábeleket húztak ki, fényszórókat állítottak fel. Négy napig időztek a faluban, s szorgalmasan filmezték Dusza János munkáját. — Rosszul vagyok, — mondja csüggedten, — orvosságon élek. Hónapok óta nem dolgozom ... Kimegyünk az udvarra. A szomszéd telken tető alatt van már a szép, tágas ház, melyet az egyik fia épít. Dusza János hosszan elnézi a még vakolatlan házat, szemében büszkeségbujkál. Aztán hozzám fordul és elszomorodik: - NEM LESZ, AKI FOLYTASSA A MESTERSÉGEM — mondja fakó hangon. A kert felé indulunk, az öreg fazekas lassan ballag előttem. A hosszú kert túlsó végében állnak a kemencék. Gyalogúton megyünk a patak partján, mely végigcsobog a kerten. Nézem Dusza János görnyedt alakját, s közben arra gondolok, hányszor mehetett végig ezen a gyalogúton élete folyamán, odafelé nyers edényekkel, fával, tüzelővel, visszafelé a kiégetett korsókkal ... A kemence tojásdad alakú, a fala vályogból épült, s a felnőtt embernek a derekáig ér. Maga a kemence fölül nyitott, csak az esőtől védi horpadt bádogtető. Kétoldalt nyílás van a falban, Itt fűtik a kemencét puha fával, leginkább fenyőfával. Rendszerint reggel rakják meg a tüzet, és estére kiégnek az edények. A kerítésen túlról tömény, jó szénaillat árad. A réten ott sorakoznak a rendek, odább a Túróc bokros partja látszik. Még távolabb a dombon az erdőszél lombos fái zöldellnek, a csendben idehallatszik a madárfütty. A kerítésen innen némán áll egy görnyedt, beteg ember, s nézi a kemencét, amelyet még az öregapja épített... Talán már búcsúzik tőle ... A műhelyben még megvannak a gerendára erősített deszkák, de csupán néhány régebben készült tejesfazekat látok rajtuk. Hasukon díszítés és zöldievei ű kék virágok. Nagy vaskályha áll oldalt, télen ez melegítette be a helyiséget. Két korong van itt, mindkettőt Duzsa János készítette tölgyfából. A régi korongot lábbal forgatta, az új magától forgott, kis villanymotor hajtotta. — A koromtól még dolgozhatnék, — mondja a fazekas s nehezen szedi a levegőt. — Nein vagyok még nagyon öreg. Csak ez a betegség ne volna ... A falu elöljárói és pedagógusai elgondolkozhatnának azon, nem lenne-e üdvös Dusza János műhelyében FAZEKASMÜZEUMOT BERENDEZNI? Kijavíttatni a vén épületet, rendet teremteni a falak közt, s polcokon elhelyezni az itt készült edényeket. Kifüggeszteni a kemence fényképét, éfe a munkafolyamat egyes részeit megörökítő képeket. Igaz, hogy a község félre esik a fő útvonaltól, de Lévárt-fürdő közel van, s oda sok idegen jár. Lóvárton felhívhatnák a turisták figyelmét erre a látnivalóra. A környék mai és holnapi ifjúsága számára is csak így lehetne megőrizni a múlt e beszélő emlékét. Bráz Lajos már régen félretette a fakését, Kartyik bácsi bányába jár dolgozni, de Dusza János műhelye és kemencéje még áll; addig kellene cselekedni, amíg mód van rá. Ilyesmi jár a fejemben, miközben elbúcsúzom az utolsó dereski fazekastól, akinek virágos korsóiból talán szomjas földművesek isznak a messzi Afrikában ... A kapuban áll, s fia új házának piros cseréptetejét nézi... VERES JÁNOS A bralislavai Magasépítő Vállalat dolgozói sikerestin teljesítik feladataikat nemcsak a lakásépítés, hanem az iskolai építkezések terén is. A képen egyik ü| létesítményük, egy 25 osztályos kilencéves iskola, amelyben szeptembertől mintegy ezer tannló talál kellemes tantermeket. (5. Petráš felv. — CTK)