Új Szó, 1966. július (19. évfolyam, 179-209. szám)

1966-07-10 / 188. szám, vasárnap

HATÁRŐRÖK ALKOTÁS KÖZBEN m 1

Leegyszerűsödne a világ dolgainak inté• zése, lia már feltaláltak volna egy műszert, amely megmutatná: kiben mi lappang. Könnyűszerrel megtudhatnánk így, Péter lelkében hány koronás havi fizetéssel kifejezhető láng lobog, és megtudnánk, vajon Pál — aki a társadalomtól kiemelt beosztásban kiemelt járandóságokat kap, megszolgálja-e bérét. Ilyen műszert még nem fedeztek fel, fgy vannak munkahelyek, ahol az ember csak sokéves munkával tudja bizonyítani, hogy fizetését nem érdemtelenül szedi. És — ez már nagyobb baj — néha csak évek múltán derül ki, hogy a dicsfénnyel övezett fejűek, anyagi javakkal megbecsültek talmi munkát végeztek. 2

A műhelyben új gépet próbaüzemelnek, • így ki izgul jobban, mint a gép tervezője? Be-beindít a mérnök egy-egy gépcsoportot, figyeli a mérőműszerek mutatóinak ingadozását, homlokán verejtékcsepp gyöngyözik. — Hogyan lett géptervező? Feltaláló? Űjító? — Ügy, hogy tíz esztendeje egy újdonsült mérnöknek kezébe adtak egy kinevezési okmányt. „Jelentkezzék az Építészet-Gépesítési Kutatóintézet igazgatójánál" — állt az okmányon. Valahol a régi iratok között még most is megtalálnám ezt az iratot. Többek között még ez áll rajta: „Havi fizetése: 1020 korona". Miközben Karol Sutor mérnök félkézzel a gép „gyomrában" kotor, cseppnyi iróniával a hangjában megjegyzi: „Havonta kilencszázhatvan koronát kaptam kézre. A részlegembe beosztott takarítónő fizetése „csak" nyolcvan koronával volt t ö b b". Azt már nem tőle, hanem az egykori munkatársaktól tudtam meg, hogy volt, aki Sutor mérnököt ebben az időben „kilencszáz koronás mérnöknek" titulálta. Pedig kellett akkor az országnak a mérnök, hiszen évente tucatjával épültek a gyárak. És Sutor mérnök szinte napirenden kapta az ajánlatokat: „Dolgozz nálunk, mi az eddigi kereseted duplájánál is több fizetést adunk ...". Az ajánlatokon elgondolkodott a fiatal mérnök és — visszautasította valamennyit. — Az az elvem — mondja —, ha az ember egy munkát megkezd, fejezze is be azt. Márpedig én az első naptól benne voltam a munka kellős közepében. A gépfejlesztésnél nem úgy van, hogy csütörtökön befejezem az egyik gépet, pénteken megkezdem a másikat. Tudja, mennyi elvégezni való van az építészet-gépesítésben? Te jó ég... ! Hiszen még húsz esztendeje is alapjában véve úgy építettünk, mint a fáraók idejében. Egyszóval: csalogattak, nagyobb fizetést ajánlottak és én nem mentem. Beleszerettem a szakmába. Volt úgy, hogy azt mondtam: no, ezt az ötletet még megvalósítom, aztán ... Aztán megint jött egy újabb ötlet, és maradtam. 3

Elkészültek az első gépek, kipróbálták • őket, megkezdték gyártásukat. És azok, akik „kilencszáz koronás mérnöknek" nevezték Karol Sutor mérnököt, fokozatosan megváltoztatták véleményüket. Egy idő után már így beszélgettek vele: „Te ezt hogyan oldanád meg...?" — A gépfejlesztő mérnők, a feltaláló, az újító vajon miként válik azzá, ami? Bonyolult kérdés. Vajon megtudná-e mondani valaki, Beethoven, Hemingway vagy a többi nagy szellem lelkében milyen folyamatok játszódtak le alkotás közben? És ki tudná azt megmagyarázni, hogyan lettek azzá, amikké lettek? — Az alkotás titka: harc a megszokás, a konvenciók, a beidegződött szokások ellen. A kopírozás nem művészet, így ha a gépszerkesztő két gépből konstruál egy harmadlkat, munkája nem alko.tás. Így vélekedik az építőipar egyik legjobb gépszerkesztője. Persze a leglángolóbb lelkű titán se tudja egy csapásra megváltoztatni a megszokás rabságában élők gondolkodásmódját. Háta mögött a legtehetségesebb újító, forradalmár ls hall ilyen megjegyzéseket: „Régebben ezt nem úgy csináltuk". „Azelőtt is megvoltunk nélküle, ezután ís megleszünk ..." A fiatal mérnök akkor úgy tett, mintha nem hallotta volna ezeket a megjegyzéseket. Ellenben ezt gondolta: ha mindenki így gondolkozna, akkor a tüzet még ma is kovakő és tapló segítségével élesztgetnénk, mint őseink. Az apró tűszúrásokra új gépekkel, új ötletek megvalósításával válaszolt. 4

Sutor mérnök az idén is konstruált egy « új gépet. — Igen, szerkesztettem egyet, a betoncsőkészítés technológiájában ez sok újat ígér ... — Simán ment... ? — A szerelők, a technikusok — bevallom — szívták a fogukat, mert szokatlan megoldásokat alkalmaztam. Volt, aki azt kérdezte tőlem: „Százszázalékosan biztos vagy a dolgodban?". Vajon egy új, eddig ismeretlen szerkezetnél az ember biztos lehet-e, hogy minden a legtökéletesebben működik? A szerkezetet a gyakorlatban is kipróbáltuk és az egyik része — felmondta a szolgálatot. Ha akarja, megnézheti, most végezzük a gép újraszerelését. A szerelőcsarnokban van, aki csodálkozva néz a mérnökre, van, aki csak a fejét csóválja. — Csodálkoznak az emberek. Miután a gép felmondta a szolgálatot, az egyik szerelő azt kérdezte tőlem: „És most mi lesz, mérnök úr?". Csodálkoztak néhányan, hogy semmi bajom sem történt, hogy a gép módosult változatának szerkesztését is én végzem. Tudja, mit jelent az, hogy az emberek így gondolkoznak? — ön mire gondol? — Arra, hogy az emberek gondolkodásmódját valahogy elferdítettük. Nem szoktunk hozzá, hogy a kísérletező embernek az esetleges kudarcokait is megbocsássuk. És az eredmény: az emberek túl óvatosak lettek, megszűntek kísérletezni .. . Ma — az új irányítási rendszerben — már kezd a helyzet kialakulni. Ez a rendszer a vezetőket, a tervezőket, a konstruktőröket egyenesen arra kényszeríti, hogy azok — ésszerű határok között — merjenek kockáztatni. Ehhez, persze, igazi szakemberek kellenek. 5

Sutor mérnök íróasztalán halomnyi rajz, • vázlat hever. Mindez az alkotó munkáról árulkodik. Néha értekezleten, néha talán az utcán, vagy tv-nézés közben villan az agyába egyegy újszerű megoldás lehetősége. — Vajon mi fékezi még ma is az ipari kutatást és fejlesztést? — kérdeztem a mérnöktől. — Ritkán jutunk ki külföldre,-otthon ülők vagyunk. Ez megbosszúlja magát. Néha kegyetlenül megtréfál bennünket a sors. Olyan dolgokat „fedezünk" fel, amit máshol már évtizedekkel ezelőtt felfedeztek. Különben: hallotta már a perlit-gyártó gép esetét? — Nem hallottam ... — Kiváló adottságaink vannak a perlit, e modern építőanyag előállítására. Elhatároztuk, hogy technológiai berendezést fejlesztünk ki a perlit gyártására. Fejlesztettük, fejlesztettük, már több mint egymilliót tettek ki a kutatási költségek, amikor valaki véletlenül megtudta, hogy Kanadától egy ilyen berendezés néhány tízezer koronáért készen vásárolható. Ott már ezt 1930-tól sorozatban gyártják . . . Különben: a pártkongresszusi határozat a külföldi találmányok, licencek megvásárlására külön felhívja a figyelmet... • Amint látjuk, az új, a haladó híveinek, ha úgy tetszik: a forradalmároknak jó adag bátorságra is szükségük van. Sutor mérnök bátor ember. Vagy egyszerűen csak biztos a dolgában? Mostanában gyakran eltűnődöm az ő sorsán. Amit az életben elért, azért mindig keményen megdolgozott, semmit se kapott ingyen. Búcsúzáskor nem kérdeztem meg tőle: most mennyi a fizetése. Ha feltalálták volna azt a csodálatos, mesebeli ember-értékmérő készüléket, ennek az embernek az értékét aligha lehetne eszerint megállapítani. A hozzá hasonló emberek munkájának értékét vajon ki lehet-e pénzben fejezni? TÓTH MIHÁLY Ki hallott már Racsáról, a napfényes Grúzia egyik gazdagon termő vidékéről, és vajon ki ismeri rajtunk kívül Rácát, Bratislava boráról híres elővárosát? Hogy, hogy nem, a Szovjetunió messzi tájain tudomást szereztek csehszlovákiai névrokonaikról. Nyomban baráti kapcsolatokat kötöttek, és azóta a távolság sem gyöngíti a két település barátságának egyre erősödő szálait. A grúziai Racsa 36 kolhozt egyesítő nagy kiterjedésű körzet. A közelmúltban képviselőik hazánkba, illetve RaCára látogattak. Elhozták világhírű boraikait kóstolóba. A hazai vendéglátók sem vallanak azonban szégyent szöleik levével, s így a jóízű bor mellett hamarosan megtalálták a közös nyelvet. Kicserélték tapasztalataikat a szőlőtermesztést illetően. A szovjet vendégek látogatása még jobban elmélyítette baráti kapcsolataikat. Búcsúzásnál meg is hívták vendéglátóikat, hogy minél előbb viszonozzák a látogatást a festői szépségű Grúziában. P. L." Goinoa modra nőnek ki a földből Dunaszerdahelyen is az új, korszerű lakúnazaK. Az utóbbi két évben 221 lakást adtak át az építkezési dolgozók. (Balažič — CTK felv.) Nem könnyű a katonaélet. Ha esik, vagy forrón tűz a nap, a katonának teljesítenie kell a parancsot, harci feladatát. Az öntudatos odaadásra különösen zükség van a határőröknél, akik az előretolt vártán állanak. A hajnali pír vörösre festi az ég alfát. A határmenti ösvényen két katona lépeget. Szótlanul haladnak egymás mellett, éberen figyelik a környéket. A reggeli csendet nem zavarja meg semmi sem, csak a madarak csivitelnek vidáman. méhez emeli a messzelátót. Egyszerre csak felberreg a telefon. Lusta mozdulattal veszi fel a kagylót. Arcáról hirtelen leolvad a közömbösség. — Riadói — kiáltja, még mielőtt helyére tenné a kagylót. Néhány másodperc múlva már a rakparton sorakozik a készültség. Kemény, tömör, de értelmes parancsszavak. A motorcsónak kifut a Dunára. — Sirály ... Sirály ... Sirály ... Itt a Sirály 2, jelentkezem. Megkezdtük a parancs végrehajtását. A Duna vizén — OdanézzIII — böki oldalba a tizedes társát. — Ott, mintha... nyomot látnék ... A tizedes éles szeme nem tévedett. A harmatos fű elárulta, hogy itt valaki járt. Azonnal értesítették a parancsnokot. A friss nyom arról tanúskodik, hogy a határsértő nem lehet még messze. Figyelmesen követik. De a rétet országút szeli keresztül, s itt elveszik a nyom. A másodpercmutató szinte rohan az óra számlapján. — Ha legalább kutya volna velünk — suttogja egyikük. Közben megérkezik a segítség. A járőrrel kutya is van. Nem is akármilyen. Az Amigól A határőrök kedvence. Hűséges társ, még sohasem hagyta cserben a határőröket. — Amigól Nyomozzt Amigól Előre! — hangzik a parancs. A kutya kis ideig szaglász, majd hirtelen égnek emelt az orrát. — Az átkozott — mondja a tizedes — vegyszerrel szórta be a nyomát. Túlhaladtak az országúton. A talajt figyelik. De mintha a föld nyelte volna el a határsértőt. — Amigó! Nyomozz!!! Körbe-körbe szaladgál a kutya, majd egyszerre nyílegyenesen a nádas felé veszi az útfát. — Karol, vigyázz! — mondfa figyelmeztetően a tizedes. — A közelben van. S mintha szavát akarná igazolni, a kutya kettőt-hármat vakkant. Hirtelen nekiiramodik, úgyhogy kirántja a katona kezéből a vezető zsinórt. Csaholva vágtat a napfényben fürdő harmatos fűben. A reggeli csendet pisztolylövés veri fel. Mafd mégegy követi. — Előre, fiúk! — hangzik a parancs. Amigó vánszorog feléjük. Jobb mellső lapockájából vér szivárog. Gyorsan bekötözik, de pihenésre nincs idő ... — Amigó! Nyomozz!!! A kutya sántikálva elindul. A halkan zizegő nádas felé tart. Majd egy hatalmasat ugrik, s elkapja a pisztolyt szorongató határsértő jobb kezét ... A Duna kékeszöld vize mérgesen csapkodja a rakpartot. Semmi különös nem történik. A szolgálatot teljesítő matrózruhás határőr is közömbös arccal áll őrhelyén. Olykor-olykor szeKét kis epizód a határőrök életéből. Két kis igaz történet. Kt tudná megmondani, hány hasonló eset játszódott le egy, tíz, húsz esztendő alatt. S a határőrök mindig éberen állnak a vártán. Megérdemlik, hogy megemlékezzünk róluk ma, a határőrök napján. NÉMETH JÁNOS •>.o felv.) Leállított motorral ér partot a csónak. A határőrök sötétkék egyenruhája eltűnik a parti bozótban. Eltelik öt, tíz perc ... — Ezek jól beugrattak bennünket — mondja az egyik katona, akinek viieJke^lése elárulAmigó „gazdá> ';v fa, újonc még a „szakmában". — Csendben légy! — szól rá a parancsnok, s nem veszi le a szemét a Duna habzó vizéről. A folyam monoton morajlásába időnként különös csobbanások vegyülnek. — Ott! — mutat hirtelen a vízre a parancsnok. Többet egy szót sem szól, mégis mindenki tudja, mi a teendője. Tíz perc múlva már ismét a Duna vizét szeli a motorcsónak. A sarokban, két katona között ott ül a határsértő. — Sirály... Sirály ... Sirály ... Itt a Sirály 2. A feladatot teljesítettük ...