Új Szó, 1966. július (19. évfolyam, 179-209. szám)

1966-07-24 / 202. szám, vasárnap

KONSZTANTYIN SZIMONOV: KÜLÖNTUDÓSÍTÓNK JELENTI KONSZTANTYIN SZIMONOV, Lenin-díjas szovjet író, költő munkássága nem ismeretlen a magyar olvasó előtt. A híres „Várj reám" költője, az „Élők és holtak" írója — amelyet filmen is láthattunk — szinte belelopta magát szívünkbe. A haditudósító Szincov, az „Élők és holtak" egyik, mély emberi érzésekkel, hazaszeretettel és a párt iránt érzett felelősségtudattal teljes alakja, ebben az újabb kisregényében, illetve novelláiban is, Lopatin őrnagy néven ismét megjelenik és kissé groteszk figurája ellenére is kedves, rokonszenves egyéniség, Szimonov könyve a haditudósító Lopatin három élményét dolgozza fel eleven, a kor mozgalmas életét hűen kifejező drámaisággal. Novelláiban azt az időszakot írja le, amikor a háború még csak az első hónapjaiban van, s a német hadigépezet teljes súlyával a készületlen Szovjetunióra rontott. Az író — ki maga is részt vett ezekben a harcokban — nem elégszik meg a puszta tények megírásával. Többet akar. Keresi, vizsgálja az embereket, a legapróbb megnyilvánulásaikban is a nagy mű apró részecskéit látja — s levonja következtetéseit. így születnek meg alakjai, amelyek — bár a sematizmustól nem mentesek —, feltevői a nagy kérdésnek: vajon, hogy történhetett meg, hogy a Szovjetuniót ilyen felkészületlenül érte a fasiszta támadás. Hol voltak a vezetők? A szerző a Nagy Honvédő Háborúról már az „Élők és holtakéban elmondta véleményét. Amit megírt, nem változtatja meg az eddig alkotott képet erről a korról, csak részeiben jobban megvilágítja azt. A nem mindennapi, az új, ami könyvének három novellájában központi témává izmosodik: a helytállás problémája. Nem a hajráhősiesség, és nem a gondolkodás nélküli ösztönös védekezés, hanem a tudatos hazaszeretetből, párthoz hű öntudatból fakadó helytállás, magatartás rugóit keresi első novellájának központi alakjában, Pantyelejevben, a Krim félszigetet védő hadosztály politikai parancsnokának személyóben is, aki Ízigvérig katonaember, a helytállás mintaképe, s ha kell maga vezeti rohamra a katonákat. És akit — szinte értelmetlenül — éri a Vég. Második elbeszélésének is politikai tiszt a központi alakja. A körülzárt Odessza kiürítésé nek védelmére rendelt Mura dov-ezredet keresi fel a haditudósító Lopatin őrnagy, és itt ismerkedik meg Lovasov politikai tiszttel, aki a maga nemében igen különös ember. Szereti a vodkát, káromkodik, s a modora inkább elriasztó, mint bizalmat ébresztő. Lopatin éppen akkor érkezik az ezredhez, amikor az ezredparancsnok, Muradov megsebesül, s pillantnyilag minden gond Lovasov nyakába szakad. S ez az ember képes helytállni a-legnagyobb veszedelemben is, sőt még arra is marad ideje, hogy sebesülten — a nagy offenzíva visszaverése után — meglátogassa a haláltusáját vívó, haldokló bajtársát, Muradovot. A harmadik elbeszélés színben, tartalomban, művészi megfogalmazásban elmarad a két elsőtől. Hiányzik a novellának az a forró atmoszférája, ami a két elsőt feszültséggel telíti, nem a cselekmény fontossága, hanem inkább két embernek a profilja bontakozik ki és lényegében az író nem is akar többet. Két ember jelleme rajzolódik ki előttünk. Inozemcevé, a hajlíthatalan, szófukar másodkapitányé, és Rindiné, a félelmet hangos jókedvvel palástoló őrnagyé, kinek ez az utolsó vállalkozása, s már a zsebében van a Moszkva védelméhez irányító útiparancs. Ám mire a végére érünk a novellának, ezek a nagyon is egyértelműnek látszó jellemek ellenkező előjelűvé válnak. SZIMONOV NEM TÖRTÉNELMET akar írni. Megrázó őszinteséggel keresi a hősiesség és a gyávaság, a helytállás és árulás külső és belső — pszichikai indítékait, a személyi kultusz hibáiból eredő bűnöket, amelyekért sok esetben — önhibáján kívül — olyan emberek fizették a bért, akik egész életüket állították a haza, s a szocialista rend védelmébe, a szó legnemesebb értelmében véve. S a szórakoztatáson túl — mit a novellák nyújtanak —•• ott a cél — bemutatni a kor igazi arculatát, a hősök helytállásán túl az emberek vergődését, tanácstalanságát, a megalkuvók nemtörődömségét, a meggyőződés nélküli, egzisztencia-hajhászó emberek gőgjét miden kendőzés, szépítgetés nélkül — okulásul és tanulságul a jövő számára, kozása közben éri a halál. GYÜRE LAJOS G

yakran van milliomosokkal dolgom. Tetszenek nekem. Tetszik a külsejük, az életmódjuk s főleg az a sok remek étel, amit megesznek. Különösen az tetszik, ahogy öltözködnek, azok a pompásan élesre vasalt nadrágok, a fehér ingek, az aranyláncaik, meg a monogramos pecsétgyűrűik, amivel a csekkjeiket lepecsételik. Becsületemre, roppant aranyos emberek. Ha este hat és hét között bekukkantunk valamelyik klubjukba, esztétikai gyönyört okoz a látványuk is. Ha véletlenül egy kis por tapadt a manzsettájukra, mindenfelől hozzájuk rohannak, hogy lekeféljék. És milyen boldogan teszik! Én is szívesen leporolnám őket, de még a felhabzsolt remek falatoknál is jobban csodálom észbeli képességüket. Egyenesen rendkívüli. Meg kell figyelni, hogy miképpen olvasnak. Állandóan olvasnak. A nap bármely szakában nézünk be a klubjukba: legalább hármat-négyet olvasásba merülve találunk. Hogy mit olvasnak? Az ember azt hinné, hogy az, aki délelőtt tizenegytől háromig kemény munkát fejtett ki az irodájában (mindössze másfél órás röpke pihenővel, hogy közben megebédeljen), a fáradságtól valósággal összetörve hagyja el munkahelyét. Dehogyis! Ennyi irodai munkaóra után még elegendő energiájuk van ahhoz, hogy beüljenek a karosszékbe és átlapozzák a Sketchet, a Police Gazette-t vagy a Pink Upöt és éppoly jól megértik a vicceket, akárcsak te vagy én. Gyönyörűséggel sétálgatok közöttük, és 'el-elkapok valamit beszélgetésükből. íme, egy milliomos, aki egy másik milliomosnak ezt kiáltja Qda: „Másfél milliót ajánlottam fel neki, egy centtel sem többet. Elfogadja; jó. Nem fogadja el? Így is jó". Szerettem volna megkérdezni, hogyhogy másfél milliót? Mondja csak még egyszer. Ajánlja fel nekem, úgy, hogy ha akarom jó, ha nem akarom, akkor is jó. Próbáljon ki legalább egyszer, nem fog bennem csalódni. Én nem hátrálok meg. Vagy tudja mit? Legyen egymillió és csapjunk egymás markába. N

ehogy azt képzeljék, uraim, hogy ezek az emberek érdek nélkül osztogatják a pénzüket. Tévednek. Bizonyos, hogy náluk a legnagyobb összeg sem számít. Százezer dollár vagy ennél is több — számukra egyetlen tollvonás. S milyen gonddal számolgatják Stephen Leacock: HOGYAN EGYMILLIÓ DOLLÁRT — A nők egyenjogúságáról faggatsz? Minek az! Beszéljünk inkább a szerelemről! — Jól van. Mondj valamit a Szerelemről... — A szerelemben mindent Szabad! — És egyebekben? — Azt teszek, amit ón akarok! — Akard és tedd, asszony: fiatalodj meg húsz évvel! — Húsz éves vagyok, mert énnyinak érzem magam! Elmenekültem előle. Elbeszélgettem negyvenöt éves újságíró-kollégámmal. Húsz éve házas ember. Több fiú és leánygyermek apja. Mikor feltettem neki a nők egyenjogúságára vonatkozó kérdésemet, csodálkozva rám bámult. — Látom, már te is felcsaptál feministának! — Nem értem. Miért? :•— Hol tartod a szemed? Nem Vetted észre, hogy századunk második felében nem a nők, hanem a férfiak a feministák? Csak politikusok, munkaerőhiánnyal küszködő gyárigazgatók és kispénzű családapák beszélnek a nők egyenjogúságáról. A nők ebben a tekintetben konzervatívak, és rendkívüli gyanakvással figyelik a férfiak demagógiáját. Vajon mi közük a nők egyenjogúságához? A JÖ ÖREG Balzac a maga idejében másképp látta a dolgot. A „Betti néni"-ben azt írja, hogy az alacsonyabb néprétegekben mindig az asszony kezelte a család anyagi eszközeit. Vagyis a szegényebb sorsú férfiakat még Párizsban is a nők tartották kordában. Kész matriarchátus lehetett. A férfiak keresték meg a pénzt, de az asszonyok osztották be. Sörre, borra, bagóra az asszony adott a férfinak — a férfi pénzéből. Az asszony azt tartotta, hogy a pénzkereső munka a férfi joga és kötelessége. Ezenkívül volt joga forradalmat csinálni, s ha kiverekedte magának, volt szavazati joga is. Ezeket az aszszony érintetlenül hagyta. Milyen a helyzet nálunk, a XX. század második felében? A „magasabb rendű osztályokat likvidáltuk, csak a néprétegeket hagytuk meg. így örökössé ós általánossá tettük a Balzac-korabeli matriarchátust. A férfiak feminizmusa épp azzal magyarázható, hogy mentesülni akarnak a családfenntartás terheitől, vagy legalább fele részben át akarják hárítani azokat a nőre. Agyafúrt férfi-okoskodás. Ez a feminizmus lényege. — Megírhatom a véleményed? — Oristen! Hát férfi vagy? Egész nemünket ki akarod szolgáltatni a nők haragjának?! Nincs benned semmi szolidaritás?! TALÁLKOZTAM egy ócskakereskedés (ma ildomosán bazárnak mondjuk) üzletvezetőjével. Fiatal nő, családanya. A férje idő előtt megrokkant és munkaképtelenné vált. Az asszony gondoskodik róla és két gyermekéről. Ez az asszony azt monta: — Uram, én egyenjogú vagyok! Egy hatalmas vegyi üzem kísérleti osztályán rendkívül kínos élményben volt részem. Az oszályvezető mérnök csinos, intelligens fiatalasszony volt. Meg akartam interjúvolni. Most az egyszer nem a női egyenjogúságról. Fölöslegesnek tartottam volna ezt a kérdést, hiszen mindent elért, amit nő a szocialista társadalomban elérhet. Elsajátította a legmagasabb szintű szaktudást. Rábízták egy fontos osztály vezetését. A kísérleti osztály munkájáról és sikereiről beszélgettünk, s akkor ránk nyitott egy másik csinos fiatalasszony. — Szervusz Edit! — Szervusz Aranka ... A jövevény felindult és izgatott hangon panaszkodni kezdett. Felindulásában nem vett tudomásul, vagy nem is vett észre. Tapintatosan félrehúzódtam. A hivatali helyiség túlsó fala mentén elhelyezett könyvespolc vaskos köteteit vizsgálgattam. Közben kénytelen voltam végighallgatni a két aszszony beszélgetését. KIDE«t)LT, hogy a jövevény Aranka összeveszett a férjével. (Mérnök — ugyanabban az üzemben.) A megsértett aszszony szabadulni akart a házasság börtönéből. A kísérleti osztály vezetőjéhez fordult, segítsen neki elhelyezkedni. Akaratlanul is odapillantottam. Kemény, rideg vonások jelentek meg az osztályvezető csinos, női arcán, mintha hirtelen férfivá változott volna. Hideg, tárgyilagos, hivatalos lett a hangja: — Mihez ért, asszonyom? Ezt a kérdést nem én tettem fel. Asszony tette fel egy másik asszonynak. Aranka nem volt se mérnök, se laboráns. Elvégezte az általános műveltséget nyújtó középiskolát, aztán férjhez ment. Tíz évig csak asszony volt, semmi más, csak aszszony... A KÉRDÉS megválaszolatlanul maradt a levegőben. Keményen, hidegen, akár egy ágaskodó jégcsap ... BABI TIBOR az aprópénzt! Fogalmuk sincs erről és nem is lehet, amíg nem ismerik őket, hogy mennyire odavannak másfél vagy egynegyed centért. A múlt este a klubban őrömmel mesélték ketten, hogy a búza ára emelkedett, és ők alig félóra alatt négy centet nyertek. Örömükben tizenhat ember számára rendeltek vacsorát. Nem értem. Gyakran a két cent kétszeresét fizették nekem egy-egy cikkemért, s mégsem jutott eszembe, hogy bankettet rendezzek belőle. Egyszer az egyik azt mondja: — Hívjuk fel New Yorkot, és ajánljunk fel neki egynegyed centet. Nagy Isten! Hogy valaki megengedje magának azt a luxust, hogy éjnek idején felhívja New Yorkot, ezt a sokmilliós világvárost azért, hogy egynegyed centet ajánljon fel nekll Azt hiszik talán, hogy New York kijött a sodrából emiatt? Nem, uram, ellenkezőleg, elfogadta azt a vacak egynegyed centet. Kétségkívül így dolgozik a negytőke, én azonban nem értem ezt az egészet. Megpróbáltam felhívni Chicagót, és felajánlottam másfél centet. Majd felhívtam Hamilton Ontariót, és ajánlatomat fél dollárra emeltem. A telefonkezelő azt mondta, hogy elment az eszem. B

evallom, hosszú időn át tanulmányoztam a milliomosok módszerét. Arra gondoltam, hogy hasznára lehetek azoknak, akik úgy akarnak megélni, hogy ne kelljen dolgozniuk. Sokan ugyanis túl későn jönnek rá arra az igazságra, hogy bár tudták volna fiatal korukban azt, amit most tudnak, mert akkor ahelyett, hogy azok lennének, amik, azokká váltak volna, amivé nem sikerült lenniük. Hasonlóképpen nagyon kevés fiatal töpreng azon, hogy ha azt tudná, amit nem tud, később az lehetne, amivé nem lesz. De ilyenkor már késő a megbánás. Én a magam részéről összegyűjtöttem néhány információt a milliomosok módszereiről. Egy dologról meg vagyok győződve: minden fiatal embernek, aki elhatározta, hogy egymillió dollárt gyűjt össze, szigorúan be kell tartania bizonyos megszorításokat. Megbocsáthatatlan hibát követ el az a fiatalember, aki, miután ég a vágytól, hogy egymillió dollárja legyen, azt képzeli, hogy joga van reggel fél nyolckor felkelni, kizárólag őrölt húst enni, délben hideg vizet inni, és este 10 órakor lefeküdni. Szó sincs róla. Túl sok milliomost láttam életemben ahhoz, hogy ennyit se tanultam volna tőlük. Aki milliomos akar lenni, annak sohasem szabad délelőtt 10 óra előtt felkelnie. Meg se kockáztatnának ilyesmit. Egész hitelüket elveszítenék, ha valaki meglátná őket az utcán — mondjuk — reggel fél tízkor. Az is előítélet, hogy egy milliomos számára fontos a józanság megőrzése. Sőt, káros. Ahhoz, hogy valaki milliomos legyen, állandóan innia kell, pezsgőt vagy whiskyt szódavízzel, egész éjszaka fenn kell maradnia és vederszámra kell nyakalnia az alkoholt. Ez kitisztítja az agyat a másnapi üzletkötésekhez. H

ogy a milliomosok miképp keresik a milliókat? Ez meglehetősen bonyolult probléma. Gyere például New Yorkba, mindössze öt centtel a zsebedben. Majdnem mind így kezdték. Többszörös milliomosok ismételten elmondták nekem, hogy öt cent volt a zsebükben, amikor a városba jöttek. Ez biztosan nem könynyű. Én többször is próbáltam, egyszer majdnem sikerült. Kölcsönkértem öt centet, New Yorkba mentem, majd nagy lendülettel hazatértem. Ha nem állítottam volna be egy városszéli LEHET KERESNI sörözőbe és nem Ittam volna el az öt centet, most biztosan milliomos lennék. A másik eszköz az üzlet. Persze valami nagystílű üzlet, amire még senki sem gondolt előtte. Valaki elmondta például valahol: Mexikóban egy cent sem volt a zsebében, és észrevette, hogy a helységben egyetlen villanylámpa sincs. Nyomban megmozgatott néhány embert, bevezette a villanyvilágítást, s annyi pénzt keresett, hogy lapáttal vitte haza. Egy másik New York-i ismerősöm arra ébredt egy napon, hogy egyetlen fityingje sincs. Ennek meg az jutott az eszébe, hogy New Yorknak legalább tíz emelettel magasabb házakra van szüksége. Felépített két felhőkarcolót, és abban a minutumban eladta őket. Sok milliomos kezdte azzal karrierjét, hogy hasonló egyszerű ötleteket valósított meg. Vannak persze sokkal könnyebb módszereik is, de talán rosszul teszem, ha elárulom, mert én magam szeretném azokat felhasználni. Véletlenül jöttem rá egy este a klubban. Odajön egy rohadtul gazdag vén pasas, megkérdeztem az egyik kollégáját, miképp szerzett a vén Bloggs ennyi pénzt* — Hogy? — felelte röhögve milliomos barátom. — Egyszerűen. Elszedte a pénzt az özvegyektől és az árváktól. Az özvegyektől és az árváktól? Remek ötlet — mondtam magamnak. De hát ki gondolta volna, hogy az özvegyeknek és az árváknak pénzük van. — De hogy tudott ennyi pénzt kicsikarni belőlük? — kérdeztem kételkedve. — Egyszerűen átgázolt rajtuk. H

át nem egyszerű? Azóta sokszor gondolok a szavaira és elhatároztam, hogy ezt én is megpróbálom. Ha sikerülne elegendő számú özvegyet és árvát szereznem, hogy átgázolhassak rajtuk, milyen egyszerű lenne. De miképp tegyek szert rájuk? Azoknak az özvegyeknek, akiket ismerek, többsége meglehetősen viharedzett és ellenálló. Ami pedig az árvákat illeti, nagyipari menynyiségben lenne rájuk szükség. Várok tehát, míg ők elegendő mennyiségű özvegyet és árvát „termelnek", és a többit majd meglátjuk. MARTON LILI fordítása Bevált és közkedvelt a frottírtörülköző! Frottírtörülköző - megrendelési szóm 10 129 100 %-os pamut, sötét, egyszínű, 50X100 cm 22,- korona FLORIDA frottírtörülköző - megrendelési szám 10 132, 100 %-os pamut, színtartó, 60X120 cm 32,- korona Frottírtörülköző gyermekek számára, - megrendelési szám 10 128, pamut, pasztellszínekben, 50X70 cm 14,- korona Frottír-fürdőlepedő megrendelési szám 10 135, 100 %-os pamut, 120X150 cm 70, korona Utánvéttel, vagy a szocialista szektor számára számlával házhoz szállítja a ZÁSÍLKOVÝ OBCHODNÍ DÜM PROSTÉJOV ŰF-424