Új Szó, 1966. július (19. évfolyam, 179-209. szám)

1966-07-21 / 199. szám, csütörtök

SZU LÖK, N EVELŐK FÓRUMA E/ső osztályos lesz szeptemberben eruzafaragómban eltompult ^ a kés éle. Bosszúsan dob­tam be a papírkosárba. Odaszól­tam a feleségemnek, aki éppen vásárolni indult: — O i ceruzafaragóra van szükségem. Kérlek, hozz egyet. Feleségem nyomban holmi fö­lösleges kiadásokat kezdett em­legetni, de letorkoltam: — Minden grafitceruzám tom­paI Pedáns lélek vagyok, s mint ilyen, nem tu­dok tompa ceru­zával írni. Örök­írót, vagy töltő­tollat pedig a világért sem vennél. Azt mon­dod, luxuscikk. Mit tanácsolsz tehát? Mi tévő legyek? Hagyjam abba az írást? — Késsel is lehet ceruzát fa­ragniI — felelte a legnagyobb lelklnyugalommal oldalbordám. — Akkor végy egy bicskát! — Mit...? — Zsebkést! — Minek az? Ideges lettem. Nyomban úgy éreztem, ha száz faragott ceru­za állna rendelkezésemre, aznap már egy összefüggő mondatot sem tudnék leírni. Minden szel­lemességemet és erőmet bele­adtam a szópárbajba, hogy még­se vesszen egészen kárba. — Csak ...! Nem kívánhatod tőlem, hogy író létemre a nagy konyhakéssel faragfam ceruzái­mat íróasztalom csücskén! — Eh! Néked mindig van va­lami különleges kívánságod... — Persze ... ez rád vall... A faragó fölösleges befekte­tés ... bezzeg ha a honorárium jön . . Az asszony egész lénye meg­élénkült, szeme felcsillant: — Jött? ... Na tessék...! Ojból ráfizet­tem ügyetlenségemre. Elszóltam magam. — főtt... — vallottam be fáj­dalmasan. — Ide vele! Earrzsebemből kihúztam a pénztárcámat, óvatosan kivet­tem belőle egy tizest és átnyúf­tottam ... — S a többi...? — Majd ha megvetted a ceru­Zafaraqót! G yőztem. Megvető tekintet után sarkonfordult és tüsarkatn elkocogott. Mikor kintről behallatszott a lift bugá­sa, elkiáltottam magam: — Vedd tudomásul, hogy egy­szer mafd csak sikerül elsik­kasztanom valamelyik honorá­riumot, és akkor ezüst töltőtol­lat, mit, arany töltőtollat veszek és nem fogok többé faragóért kunyerálni! Igen ... Igen! Es de­dikálni fogok vele! Dedikálni! Könyvsátorban! A felvonó leérhetett a föld­szintre, én is abbahagytam, le­csendesedtem. j Az a könyvsátor, az még álomnak is merész.) — Es vedd tudomásul — do­hogtam tovább magamban —, ha eljön az az idő, grafitceruzái­mat szétosztom az autogramké­rők közöttI Ogy bizony! Z eültem és gondolkodtam. Agyamban egy elbeszélés cselekménye épült föl. Addigra visszajött... A bevásárló szaty­rot egy székre helyezte, elém állt, mindkét kezét kinyújtotta. Az egyikkel kért j pénzt j, a má­sikkal adott (faragót). Leszurkoltam az összeget, és átvettem a faragót: a sötétzöld színű parányi tankot. — Ugye, milyen aranyos?! — Valóban, hogy mit ki nem találnak ...?! Es te ezért pénzt adtál? — Igen! Két vagy három ko­ronát. Már nem is emlékszem pontosan, mennyibe került. Miért, nem jó? Hiszen még ki sem próbáltad! Mi nem tetszik rajta? — A fazonja ... — A fazonja? Nahát! Látod, milyen szekáns alak vagy?! A fazonja! Nem csodálkoznék, ha egy tavaszi kiskosztümről, vagy mondjuk egy pár cipőről véle­kednél így. De egy közönséges kis faragóról...?! Nem értelek! Hát nem mindegy, milyen fa­zonja, milyen alakja, milyen szí­ne van egy faragónak. Mit áb­rázol? — Nem mindegy! Nekem ez a faragó határozottan ronda! — De hát . .. — Ronda! Utálatos sötétzöld, álcázó terepszínű. Bújkáló kato­nák, vésztjóslóan vonuló tankok futnak róla eszembe. Ágyúcső­véből lövéseket hallok dörrenni, lánctalpal dübörögnek, lövész­árkokon gázol át, sebesültekre, halottakra sincs tekintettel, szétlapít mindent, ami útjába kerül, mert tudatában van ere­jének, mert tudja, hogy háború van, s mert tudja, hogy ő tank ... Ellenséges tank1 — De most békés célokra lesz. Te például ceruzát fogsz vele faragni. — Én ... ? Soha! Felkapta a faragót, íróaszta­lomról felemelte az első keze­ügyébe kerülő ceruzát és farag­ni kezdte... A ceruza hegye kitört. Dühösen másik ceruzát ragadott föl, és óvatosabban forgatta a nyílásban ... KULTURÁLIS HÍREK A Művészeti Főiskola rektora, Á. M. Brousil egyetemi tanár tegnap adta át azokat a díjakat, melyeket a filmfesztivál alkal­mából az ázsiai, afrikai és latin­amerikai országok szoktak kap­ni. Az idén „Az elítéltek hajna­la" című algériai film nyerte ezt a díjat. A filmet Ahmed Ra­chedi rendezte. A kitüntetést Mohamed Kellou, algériai cseh­szlovákiai nagykövet vette át. A másik díjat R. Kápúr indiai szí­nész nyerte, a Mennyei palota A másik ceruza hegye is ki­tör). — Tankkal nem lehet ceruzát faragni! — Ugyan!. .. Görbén van be­lehelyezve a grafit, azért törik. A harmadik ceruzával épp úgy járt, mint az előző kettővel, annak a hegye is végig eltöre­dezett. A ceruza majdnem elfo­gyott. — Tankkal nem lehet ce­ruzát faragni! Elfáradt . . . Nézte a kis ha­lom szemetet, mely az aszta­lomon volt. — Lehet, hogy igazad van — mondta hangsúlytalanul. — Bár én inkább azt hiszem, hogy ez a mi faragónk egyszerűen se­lejt. Felöltözött, elment... — Hol voltál? — kérdeztem, mikor visszajött? Átnyújtott egy faragót. — Tetszik? — Igen. Ez már tetszik. — Azt a másikat becseréltem. Valóban selejt volt. A papírke­reskedésben az elárusítónővel több tankfaragót próbáltunk ki. Mindegyik kifogástalanul mű­ködött. Nékem volt igazam. Kü­lönben ezen már kár vitatkozni! Távol állt tőlem a további vi­tatkozás szándéka. Pillantásom­mal simogattam a tenyeremen fekvő faragót. Vidám piros szí­ne volt. Katicabogarat ábrá­zolt, melynek hátát fehér pety­tyek tarkították. Háborús láto­másaim egyszeriben eltűntek, és akaratlanul elmosolyod­tam ... — Olyan vagy, mint egy gye­rek! — mondta fejcsóválva a feleségem és kiment a konyhá­ba. Én meg leültem, és sorra he­gyeztem összes ceruzáimat. A kövér katicabogárkával öröm és élvezet volt faragni. l/ésőbb az asszony valamiért bejött és megkérdezte: — Mit gondolsz, ugyanazon tervező agyában született meg mind a két faragó? A tank és a katicabogár? Ki tudja? Sok minden lehet­séges. Bár nem hiszem ... való­színűtlen ... Nagyon valószínűt­len. ;Imű filmben nyújtott alakítá­sáért. Az ünnepélyes átadáson az indiai nagykövetség munka­társai, valamint a Csehszlovák Film vezérigazgatója A. Poled­iiák és mások vettek részt. • Kálmán László, a Szegedi Orvostudományi Egyetem nyelv­tanára a berlini Brecht Archí­vum anyagában megtalálta Ber­told Brecht egyik magyar vo­natkozású művének kéziratát. • Kedden a Kremlben Miguel Angles Asturias guatemalai író­nak átadták a már korábban odaítélt Lenin-Békedíjat. A kitüntetést Dmitrij Szkobel­Júniusi délelőtt. A téren gyerekek hancúroz­nak, a padon nagymama kötö­get. Mellette fiatal asszony na­pozik. — Pisti! Összepiszkítod ma­gad! És hol a labdád? No, várj csak, majd rendre tanítanak az iskolában, majd ad neked a ta­nító néni! — A mi Zsuzsikánk is első osztályos lesz szeptemberben — szól közbe a nagymama — nem is tudom, mi lész vele, olyan félénk, sírós. Akár az édesanyja volt kicsi korában. Emlékszem, milyen kétségbeesetten kapasz­kodott a kezembe, amikor elő­ször mentünk az iskolába ... És olyan ügyetlen szegénykém. Nekem kell öltöztetni, vetkőz­tetni. — Pisti este nem akar lefe­küdni, reggel nem lehet kihúzni az ágyból. Előre látom, hogy mindennap elkésünk az iskolá­ból — így a fiatalasszony. A gyerekek nagy része az óvodából kerül iskolába. Nekik mindenesetre sokkal könnyebb lesz az átmenet: megszokták a közösséget, a kötött napirendet, önállóan öltözködnek-vetkőz­nek, kezet mosnak, kisebb-na­gyobb feladataikat egyedül is elvégzik. A nem óvodások között is van­nak sokan, akiket odahaza a családban okosan, előrelátóan hozzászoktattak aj. önkiszolgá­láshoz, az önállósághoz, játé­kaik rendben tartásához, akik apró kötelességeiket már szíve­sen és örömmel végzik ... Melyek a jövendő iskolás leg­fontosabb tulajdonságai? Rövi­den azt mondhatnánk: önálló­ság ős felelősségtudat. Egyik sem alakítható ki egyik óráról a másikra. Hugyan ls kezdjünk hozzá? Nyilvánvaló, hogy az Iskolai tor­naórák után a nagymama már nem fűzögetheti majd Zsuzsi ci­pőjét. Szépen, türelmesen meg kell tanítanunk az öltözködés fogásaira a gyerekeket, és arra is, hogy levetett holmiját rend­be rakja. Jó, ha alacsonyan he­lyezzük el a fogast kabátjának, sapkájának. Mutassuk meg, hogyan rakja este az odakészí­cln akadémikus, a nemzetközi Lenin-békedíjat odaítélő bizott­ság elnöke adta át és a taps­viharban Dolores Ibarruri tűzte fel Asturias kabátjára. • Az UNESCO nemzetközi ne­velésügyi konferenciájának 29. tanácskozása befejeződött Genf­ben. Száz ország 400 képvise­lője az analfabetizmus elleni küzdelemről és a gyermekek műveltségének emeléséről tár­gyalt. • Karel Zeman, a híres cseh­szlovák rendező trükkfilmsoro­zatba kezdett, Verne Gyula ti­tokzatos világa címmel. tett kisszékre a ruháit, hogyan állítsa egymás mellé a cipőit. Ezen a nyáron már a mosako­dást, fogmosást, fésülködést is egyedül kell végeznie. Helyes, ha maga veti be az ágyát, öt­hatéveseknél mindez könnyen megy, és máris van miért meg­dicsérni a nagyfiút, nagyleányt. Mert ez is fontos! Éreznie kell, hogy ügyes, és hogy értékeljük rendességét! Vajon van-e saját polca, kü­lön szekrénye játékai részére? Ha maga tartja rendben a bi­rodalmát, később éppen ilyen önállóan, gondosan fog bánni tanszereivel is. Szépen türel­mesen tegyünk rendet a gyerek­kel együtt — de sohasem he­lyette! — míg megszokja ezt a kötelességét. A gyerek ügyességét fejleszti, önbizalmát fokozza egy-egy ki­seob, alkalmi megbízás: cipőfé­nyesltés, portörlés, később apró bevásárlás is. Ha jól oldotta meg, kapjon állandó komoly fel­adatot, amilyen például a déli vagy esti asztalterítés, a virá­gok gondozása. Ez már önálló felelősséget, rendszeres köteles­séget jelent. Egyik-másik szülő úgy gondolja, dehogy is van tü­relmem kivárni, míg a gyerek elkészül, inkább magam megcsi­nálom! Pedig később sokszoro­san több időt kell majd arra for­dítania, hogy a gyerekkel együtt készítse el a leckét. Könnyebb már jó előre, fokoza­tosan, türelmesen munkára rendre szoktatni a gyereket, még ha több időbe és fáradság­ba kerül is — mint akkor pó­tolni mindezt, amikor már Isko­lába jár. Értelmi fejlődését segítsük já­tékkal, mesével, beszélgetéssel, Mennyi kérdezni- és mondani­valója van az öt-hatévesnek! Mi­lyen hálás érte, ha játszunk ve­le, ha érdeklődünk apró ügyei iránt! Fontos lépés a gyerek életé­ben az Iskolakezdés. Talán ké­sőbbi diákkorát, tanulási kedvét befolyásolja, ha vele együtt már előre örülünk a nagy napnak; vagy ellenkezőleg, afféle félel­mes javítóintézetként emleget­jük az iskolát. Panni hatéves. Édesanyja már megvette az iskolatáskát, a kislánnyal együtt választották ki a tolltartót, a szép színes ce­ruzákat, mindig valami újabb aprósággal, radírral, hegyező­vel gyarapszanak Panni kincsei. Hányat kell még aludni addig? Édesanya tarka falinaptárt raj­zolt Panninak. Iskolát ábrázol, sok-sok ablakkal, mindegyikben egy-egy gyerek. Minden vasár­nap kinyithat Panni egy újabb ablakot, szeptember 1-én pedig megnyílik a kapu is ... ERDŐS ÉVA ARDAMICA FERENC: || Q&twza£cvuig,ó­VERES JÁNOS: Firof léjjömb Virágok bókolnak a földön, fényes a zsálya levele; fölöttük száll a léggömb, mely más, mint a többi; szitakötő rajtol, csöndes a rét, vadméhek köröznek. Vércse visít, dühök feszülnek egymásnak, mint küzdő bölények; a folyó menekülni szeretne kimért medréből, s te pőre vagy, mint díszkutak csintalan szobrocskái. A kecske öreg tudósként rázza szakállát, szájába veszi a mesekönyvet, a kis fák gallyán álmosan hintázik a hamvas nyugalom, de elég egy kicsike szellő, hogy a tudatot hideg zúzmaraként belepje a hideg félelem. S ezalatt te meztelenül futkosol a parton a piros léggömbbel. Figyelmeztető szavak zengnek és elhalnak, képzeletbeli kötélpályákon fényes csillék hordják a lelkiismeret tiszta ércét; máglyák bíborszínű tüze lobog, töprengők húsa pusztul a lángban. Rádnézek, s máris csillagesőben fürdik arcom, mint a vándoré, ki végre fedél alá jutott, a folyó lehalkítja csobogását, hogy jól hallja cérna-beszéded. Ölök a szilvafa alatt felhúzott térddel, s szótlanul nézlek. Te elfelejted, hogy itt vagyok, az égbolt visszatükrözi önfeledt arcod, a homok és a talicskák fölött öröm csilingel. iá lenne, ha megállna az idő, jó lenne, ha eltéphetetlenül velem maradna ez a derűs délután, pehelygyönge lényed s a piros léggömb. Ha nagyra felfúvod átlátszóvá válik, rózsaszínűek a mögötte lévő tárgyak, mintha zsinóron tartanád a távoli házakat. A piros léggömbön át másnak tűnik a világ. A piros léggömbön át karcsúbbak a tornyok, a piros léggömbön át a mogorva köszönés is kedves; a piros léggömbön át a felhők is szelídek. Ó, a piros léggömb! Bárcsak óriásira felfújhatnánk, hogy beleférne az egész világmindenség! S örökre benne is maradna! Ha megadja a sors, hogy te is nagyra nőj, vegyél a fiadnak sok piros léggömböt; s ha erre vetődtök egyszer együtt, nézz a fa alá, megüresedett helyemre,­s jusson eszedbe ez a mostani piros léggömb. Most nem igyekeznek felém a fenyegető szavak, a tiszta víz a szivemen folyik keresztül, mosolyog a fáradt vadvirág, íme Csipkerózsika is felébredt, s az irgalmatlanul nehéz pajzs lábamnál hever. Figyelem a távolban zakatoló vonatot, s hinni szeretném, hogy nem a tiszta álmokat viszi magával. Láthatatlan fonalak kötnek össze veled. A szerencse is ilyen makacsul kötődjön hozzád. Alkonyodik. A piros léggömb visszahúz mellém, egy kicsiny és egy nagy árnyék összeolvad a kihalt réten, a végtelen égsátor alatt, s a magasban is győztesen uralkodnak a mindig érvényes, legősibb törvények, léggömböd egy pillanatra hozzáér a napgolyóhoz, s megérzem, hogy énrám a te napod világít. Vércse visít, s a folyó nem szakadhat el kimért medrétől. Megfogom a kezed, meleg puhasága szétárad testemben, s a gyalogút már hazafelé kanyarog. A piros léggömb fölöttünk mozog, Büszkeségem jelvénye - messzebbre látszik, mint a jegenyék csúcsa s mivel fegyverünk nincs, tilosat jelez a rontásnak: kerüljön el bennünket. Kijátsszuk a csőszt! A lepkéket és virágokat hazavisszük a léggömbben.

Next

/
Thumbnails
Contents