Új Szó, 1966. július (19. évfolyam, 179-209. szám)

1966-07-02 / 180. szám, szombat

PAR M ELI N U 366. . 2. H

ETEN VANNAK, nem számítva a textilkirályt és a régiségkereskedőt. Ismert személyek, ha kitudódna a nevük, fantasztikus botrány keletkeznék. Közös szenvedély köti össze őket: a művészet. De csak a legmagasabb színvonalú — a pénzcsinálás rangjóra emelt művészet. összeül tehát a hét műbarát. Két szóba jöhető festőről tárgyalnak. Néhány vásznuk máris a kezükben van. — Én Doyenra szavazok - kezdi az első —, vérbeli francia, s ez nagyon lényeges. S amellett újító: nem használ keretet. A másik, Majori, tucatfestő. — Igazuk van uraim! — mondja őszes hajú társuk. - Doyen könnyen befuthat. Minden esélye megvan rá. Majori még ismeretlen. Egyelőre túl sok munkát igényelne a befuttatása. Érnie kell még, bár egy-két kritikus már felfigyelt rá. Doyennak viszont máris komoly kapcsolatai vannak, barátja a nagy írónak és Juge és Portáin költőknek. Rendszeres fogadónapokat tart, s mint tudják, együtt katonáskodott a jelentős államférfival. S azonnal munkához látnak. Eközben Doyen heti fogadónapjára készü). A ház nevezetességét főzi, húslevest spanyol módra, utána reszelt sajtot szolgál majd fel. Ella, a felesége, az asztalt teríti. Juge ma nem jön, nem szereti a sok embert. Portáin sem, ő meg Moivre-t utálja. Moivre is költő, s Abraham de Moivre kései utódának vallja magát. Talán emiatt, talán másért, Moivre szómverseket ír. Magányos lélek vallomásai, de még valami sikerük is van: furcsaságuk ellenére költeményeiben találni valami jót. Egyébként Doyen közeljövőben megnyíló kiállításának katalógusához ő írja az előszót. E kis kör tagjaira úgy borul a saját világuk, mint egy vastag falú üvegharang. A modern művészet sűrített légkörében élnek. Szinte a hazugságig őszinték egymáshoz. Portáin bármikor, bármiben hajlandó fogadni, hogy Doyen zseni. Viszont Ella szerint férje képeit csak halála után értik majd meg. Mert noha Juge, Portáin és a jelentős államférfi értékelik őt, de művésztársai inkább a nagy szakácsot látják benne, mintsem a nagy festőt. Mint a legtöbb meg nem értett nagyság, Doyen is visszavonult életmódot folytat, Ellenségei azt terjesztik róla, hogy festményei egyetlenegy témának az ismételgetései, Doyen szerint azért, mert nincs érzékük meglátni képein színei és vonalai változatosságát. Igaz, lassan dolgozik, ezt ő maga is tudja. Keveset festett az utóbbi években. Néhány képét barátainak ajándékozta, a többit ismeretlen műgyűjtők vásárolták meg. A jelentős államférfi közbenjárására négyet külföldi múzeumoknak is eladott. Dgyeit Ella intézi, aki bájaival a tisztelők kis körét biztosítja férjének, s egyetlen életcélja: férjét óvni a külvilággal szemben. Doyen igyekszik teljesen belemerülni a leveskészítés gyönyöreibe, de hangulata nyomott. Egy kritikus azt írta a napokban képeiről, hogy dilettáns mázolmányok. Eleinte valóban csak kedvtelésből festett, de idővel úgy érezte, többre hivatott, s ezért érzékeny a kritikára. S

miközben a vendégek élvezettel szürcsölik az isteni húslevest, nem is sejtik, hogy megkezdődött a Doyen-ügy. A hét műgyűjtő egyike üzleti ügyben felkeresi egy harmadrangú kiállítóterem tulajdonosát. Távozóban teljesen mellékesen így szól: — Van egy Doyen-festményem. El szeretném adni. Érdekelné? — Doyen? Egyáltalán nem. Mit kezdjek vele? Van néhány tisztelője, de nem cikk o piacon. — Úgy gondolja? — Azért alkalomadtán küldje el. Szívességből megpróbálom eladni. De előre megmondom; nagyon keveset fog kapni érte. — Rendben van, majd meglátom. Ugyanebben az órában nagyjából hasonló beszélgetés folyik le hat másik képkereskedő lakásán is. Az eredmény ugyanaz: nincs ára a Doyen-képeknek. Másnap ugyanazoktól a kereskedőktől valaki telefonon megkérdi: nincs-e eladó Doyen-képük? — Pillanatnyilag nincsen — így a válasz —, de ha érdekli önt, tudok szerezni. Éppen ajánlottak egyet. - Ha nagyon tartják az árát, tízezerig elmehet. Maximum tizenötig. — Rendben van, nemsokára visszahívom. - A kereskedő furcsállva teszi le a kagylót. Sokkal olcsóbban is hozzá lehetne jutni — gondolja, s felhívja a tegnapi látogatót. — Megvan még a Doyen-ja? Találtam rá vevőt. — Igen? Nem biztos, hogy eladom, de talán a jövő héten bemegyek és megbeszéljük a dolgokat. A képkereskedők még aznap este öszszegyűlnek. A következő héten a kiállításokon mind gyakrabban esik szó Doyenről. Hogy miért? Ki tudja . .. Pár nap múlva, estefelé a hét műgyűjtő egyike felkeresi a kereskedőt, és hihetetlenül magas áron megvásárol tőle egy Doyen-képet, amelyet titkos társa reggel vitt be. A kereskedő nem kis meglepetésére vevője megbízza, szerezzen még néhány Doyen-festményt. Ugyanez játszódik le a többi hat kereskedő lakásán is. A hét műgyűjtő alig néhány száz frankot fizetett rá a Doyenképek körforgására. És rövid tíz nap alatt Doyen Párizs leghíresebb művésze. Vásznait szétkapkodják, telefonja állandóan cseng, s barátaitól egyebet sem hall, mint hogy fantasztikus összegeket ajánlanak a tulajdonukban levő képeiért. Doyen házikabátban fel-alá sétál műtermében. Az egyik műgyűjtő látogatását várja. Csengetnek, megérkezik a műbarát, több Doyen-festmény tulajdonosa. A szokásos üdvözlések utón rögtön a tárgyra tér. — Végre önt is kezdik elismerni. Az az agyalágyult kritikus is be kell, hogy lássa tévedését. Van mecenáša? — Nincs ... — Maga túl szerény. Nem helyes ilyen visszavonultan élni. Meg tudom érteni, de hát vannak pillanatok az életben, amikor üstökön kell ragadni a szerencsét. A műgyűjtő felajánlja pártfogásót, s Doyen nagyon boldog. — Nincs miért köszönnie... Nekem is érdekem, hisz néhány képét én vettem meg. Hat hónappal később több külföldi múzeum képviselője párizsi műgyűjtőket látogat meg. Doyen-képeket keresnek. Doyen festményeinek értéke ugrásszerűen, napról napra emelkedik. A csarnokban egyetlen képért nyolcmilliót fizettek. Előzőleg a hét műgyűjtő egyikének a tulajdonában volt a kép . .. A jelentős államférfi is munkához lót. Hiába, mégiscsak ért a festészethez. Eléri, hogy a város elöljárósága fél tucat Doyen-képet vásárol a szokásosnál is drágábban. Egymást érik Doyen kiállításai: Triennálé, Quadriennálé ... Az Évi Tárlaton tíz festménye . .. Három jelentős kitüntetés ... Chabrier, aki ügyeit intézi, New York-i telefonokat bonyolít le. Moivre megírta a katalógus előszavát, és tizenhét nyelvre fordították le. Jugé és Portáin, a két költő barát, mintegy a függöny mögül figyeli az események alakulását. Tehát igazuk volt, amikor barátjukat korunk legnagyobb festőjének tartották. Furcsán, majdnem megalázva érzik magukat, mert a sajtó és a nagyközönség hozzá nem értő kíváncsiskodásával megszentségteleníti mesterüket. Doyen magánélete azonban alig változott. Vacsoráin az étrend az egzotikus kus-kus kása körítéssel és aszpikos libakészítményekkel bővült. Néha megjelenik — két randevú között — a jelentős államférfi is, de különben továbbra is csak szűk baráti körét látja vendégül. Autót, vidéki nyaralót nem vett, ruhatárát is alig bővítette, pénzét — a magas adók miatt — bankban helyezte el, feleségével együtt továbbra is otthonülő életmódot folytat, a kritikusokat, műgyűjtőket, közvetítőket és a külföldi szakértőket este hat és nyolc között fogadja. Baráti köre, ha lehet, még odaadóbban tiszteli, mint annak előtte. Minden szavának súlya van, élceit, szellemességeit rendkívül élvezik. Minden, amit tesz, maKOSIK JÓZSEF rajza gán viseli egyéniségének bélyegét. Ha jelenlétében valaki elítélően nyilatkozik egy festőről, Doyen megbocsátó mosolylyal hallgat, mintha azt mondaná, az a festő nem is létezik, tehát rosszat sem lehet mondani róla. Ha pedig a házában ritkán megforduló hozzáértő vendég valamelyik festőtársát dicséri, oda sem figyel. „Doyen hasonlíthatatlan" — hangoztatják barátai. A nagyközönségnek káprázik a szeme. Hihetetlen karrier! A festők egy része értetlenül, másik része gúnyosan vonogatja a vállát. Szerintük az egész a jelentős államférfi műve. És Ella férje mellett ül a műteremben. Cseng a telefon. — Hogyan? X kiállítási terem? — férjéhez fordul — Akarsz velük beszélni? — Nagyon sajnálom, uram, a férjem éppen most pihent le. Talán később hívja vissza. A barátok véleménye szerint Ella egyszerűen csodálatraméltó. Semmit sem változott. Olyan, mint amikor a Doyen-név még semmit se mondott a közönségnek. Ellenségei egyre fújják, hogy képei unalmasak, hiszen örökösen egyetlen témát ismételget. Doyen maga nem nyilatkozik. Csak művészetének él, és hírnevének rejtélyét tisztelői megjegyzéseiből igyekszik megfejteni. A hét bankár, a textilkirály és a régiségkereskedő úgy találja, hogy remekül választott. Doyen - nem is hitték volna! - egyéniséggé nőtte ki magát. Két év múlva megint összeül a kilenc üzlettárs. A Doyen-ügyből befolyó pénz kezelője jelentést tesz. A mérleg kedvezőbb, mint várták. Doyen valóságos aranybánya. Tudtán kívül zseniálisan játszotta szerepét. — Doyen nem játszott semmilyen szerepet - jegyezte meg csendesen a textilkirály. — Ez igaz, de még egy ilyen jó alanyt nem egykönnyen találunk. Vajon Majori mennyit fog hozni? — Majori? Miért éppen ő? Jobb ötletem van. Kervin! Nagyon beteg már a szerencsétlen. Mennyi pénzünk is van? — Harminckilenc millió. — Fel kell vásárolni a képeit. Nagy szüksége van a pénzre. Doyen már nem hoz többet. Unja mindenki a képeit. — Hadd legyen Kervinnek még néhány boldog órája. Nemsokára úgyis meghal. Ráadásul agglegény, még az özvegyről sem kell gondoskodni. — Egyetértek. Kervin jó alany, rokonszenves fickó. De mi lesz Majorival? Ne felejtsük el, már sok vászna van a birtokunkban. — Kervin? Jó. Aztán jöhet Majori. A felesége nemsokára szül. — Legalább mire a második gyerek megszületik, lesz mit aprítaniok a tejbe. Ha csak egyszerre el nem költik. Doyennek, ha most el is ejtjük, már jó pár milliója van a bankban. Egyébként Doyent őszintén szólva, nem is szeretem. Egyetlen képét sem tartottam meg. Kervin vagy Majori — ez már más. — Tehát megegyeztünk. Kervinen a sor. Tervem a következő .., Doyen galambot süt almakörítéssel. Ella a tányérokat szedi elő. Chabrier Doyen mozdulatait figyeli. — Most jut eszembe — folytatja a megkezdett beszélgetést —, hogy Versaillesben tizennyolcadikán oz akción négy vásznát bocsátják áruba, köztük a híres Csillagok egyensúlyát is, ami három hónappal ezelőtt még tízmilliót ért. — Ki adja el"? — Nem tudom. Utoljára a maga mecénásáé volt. De nem értem, miért bántja ez ennyire. A sajtó két éven át szinte csak magáról írt. Érthető az érdeklődés csökkenése, hiszen mindent kimerített: pénzt, hírnevet, kitüntetéseket. Nincs miért panaszkodnia. .— Arra kérem, kövesse figyelemmel azt az aukciót. Az est különlegességének a galombsültnek almával, nagy sikere van. Am Doyen rossz hangulata nem szűnik. Juge nem jött el, de telefonált, hogy nagyon olcsón ajánlottak neki megvételre egy Doyen-képet. — Erről jut eszembe — szólal meg felháborodottan Moivre —, valaki kétmilliót ajánlott az egyik képemért, amelyért tavaly hatmilliót is adtak volna. De hát én nem akarok megválni tőle. Moivre szavait nyomasztó csönd követi. Ma Portáin is eljött, mert úgy érzi, most barátja mellett a helye. Furcsa dolgokat hall rebesgetni Doyenről. Az emberek nem tudnak megszabadulni a kínzó gondolattól, hogy szobáik falót nemrég még milliókat érő vásznak díszítették... A

zaz díszítik most is, de a milliók... — Ó — legyint Moivre —, mostanában ojyanok jönnek divatba, mint Kervin. Nagy pénzeket keresnek. Nincs kifogásom a személye ellen, de mint festő nem ér semmit. — Micsoda? - figyel fel Doyen. — Még egy kis szószt? — kérdezi Ella, hogy elterelje a beszélgetést. — Juge a délután említette, hogy a történtek ellenére is, Doyen szilárdan áll a lábán — mondja Portáin — képei szá• mos hazai és külföldi múzeum termét díszítik. Ha átmenetileg csökken is a piaci értékük . .. — Ezt én magam idéztem elő, bármilyen furcsán hangzik is — szólt Doyen. — Tehát meg is tudnám állítani. — Igazad van — helyesel Ella. A vendégek csodálattal néznek Doyenra, hiába, magasan fölötte áll minden üzérkedésnek és irigységnek. Vacsora után Doyen bemutatja új művét. A kis társaság áhítattal szemléli, majd néhány ünnepélyes pillanat elteltével élénk vitába kezd. Szigeti Anna fordítása A minap rájöttem, hogy legtöbb esetben az emberek aszerint rosszak, vagy jök, hogy kisebb, vagy nagyobb a hatalmuk. Egy leendő férfi — ma még csak srác — példáján tapasztaltam ezt. A felnőttek társaságában illedelmes és csendes volt. A nála gyengébb srácok között pedig féktelen verekedő, aki követelődzik, feltételeket szab — szóval a hatalom minden előnyével bőven él. Ez az utcánkban lakó emberke tanított meg rá, hogy aszerint féljek, vagy ne féljek embertársaimtól, van-e s milyen hatalmuk fölöttem. A tizenegy éves Jőzsikának Podrccanyből azonban nem volt olyan jó tanítómestere, mint nekem. Rá is fizetett. Lónyabányán felszállt a vonatba, hogy hazautazzék és becsukta maga mögött az ajtót. Ezt nem kellett volna, mert az ajtó üvege azon nyomban nagy csörömpöléssel kiNEM SZÁLLNAK LE A LÓRÓL esett és összetörött. Pechje volt a gyereknek: négy vasutas közvetlen közelében történt az eset. Egyikük a kalauz volt, a többi három szolgálaton kívüli. A kalauz a gyerek igazolványát kérte és öszszeszidta. Eddig rendben van a dolog. A többi három azonban szintén ráveti magát a gyerekre, sőt egyikük a kitört ablak nagyságát kezdi méricskélni, hogy a számla pontos legyen. A felnőttek pergőtüzében hánykódó gyerek megszeppenve bocsánatot kér, igazolványt mutat fel, megadóan várja a „világvégét". Az egyik utas azonban — hozzáértő vasúti ember civilben — megnézi az ablakot, s mit Iát: a baj nem az volt, hogy a gyerek becsukta az ajtót, hanem az, hogy az ablakot az előírásos gumibetét helyet egy darabka éknek használt fácskával, rögzítették a rámába. Utasunk a gyerek védelmére kel. De már késő, az adatokat felvették, a „bűnös" kilétét megállapították, az ítéletet kimondták. ... Be rossz lehet a jogos hatalom mámorából a földre zuhanni! Mekkora csalódás lehet tudatára éb-_ redni annak, hogy eddig „igazam" 1 fit, én szabtam a feltételei et, most pedig meg kell hunyászkodnom az igazság ílfftt! Ennek a csalódásnak vagyunk tanúi az ablaktöt <« valódi okának felderít Isénél. Mindenkinek be k^ll látnia, hogy a szabályellenes faék volt a baj okozója és nem a kisfiú. De hogyan „szálljunk le a lóról?". Nagyon egyszerűen: Megsértődünk, kinyilatkoztatjuk, hogy semmi közünk az egészhez. Amikor arra kerttl a sor, hogy a három vasutas Is bizonyítsa az ablaktörés valódi okát, azok — bár előbb még méricskéltek és szidalmaztak — egyszerűen kijelentik: Nincsenek szolgálatban. Négy felnőtt elvesztette hatalmát egy kisfiú fölött, mert a srác mellett állt az igazság. De mintsem lemondjanak erről a pillanatnyi, aprócska-picike hatalomról, inkább hagyják lakolni az ártatlant. Fizessen a gyerek, ők, „nincsenek szolgálatban ..." Van egy erős szövetségesük hatalmuk megtartására: Az előírások merev alkalma zása. Elvégve a gyerek kezében volt a kilincs, amikor az ablak kiesett. S így a bűnös a gyerek . Tanulság; az előírások merev alkaia Bzása, a „szabál az szabíil" annak felel meg, akine* nincs igaza. (vil.)