Új Szó, 1966. július (19. évfolyam, 179-209. szám)

1966-07-16 / 194. szám, szombat

bös, nyugodt tüzelőnk van tre is. Egyébben az időkott hosszabb nincs itt az m, két-három idulhatunk. ha rostján izle, rágyújtott, ine, csak ötyunk az álloízláb és viszerról szó sem ndom ... Én a „Volgáyom, hacsak valami lyuIta Birger. lint az utolsó m. Meglátjá;lmegy a vijött, — mondDGY CSAK K i leggyorsabjttünk, ahogy >st nehéz volt :ni a balokkét déli sarvok jelentek a megmonddott bejutni itt le. Tétlennőre voltunk án reggeltől idött volna. , ostromolta, máskor olyan stabilnak tűnő balokunkat. Visszabújtunk hálózsákjainkba, olvasgattunk, beszélgettünk, cigarettáztunk. Ilyenkor a percek idegtépően lassan múlnak. Délután, amikor a vihar kissé lecsendesedett, úgy éreztem, már egy hete itt rostokolunk A fél éjszakát átdominóztuk, beszélgettünk. A szél ereje mintha csökkent volna, de megítélésem szerint most is vagy 150— 180 km-es sebességgel száguldott. Néhány órás alvás után reggel idegesen, fáradtan ébredtünk, de a szél még mindig üvöltött. Reggeli után Birger térdét összehúzva, nyögve ült ágya szélén, s egyszercsak elkáromkodta magát: - Az isten verje meg az átkozott befőttedet, Sztyopa! Nekem mennem kellene! Igor arca felderült: - Mondtam neked, hogyan lehet az ilyesmit kényelmesen megoldani I - Hagyd abba, az isten szerelmére, elég a magam baja! nyögte Berger, de nem mozdult. Már egészen sötét volt, amikor végre rászánta magát, s kiment. Csak rövid ideig volt kint, egészen havason, fagyosan, de mosolyogva tért vissza: - Szóval ilyen udvarias segítőtársat, mint ez a szellőcske, még nem láttatok! Elég, ha az ember kigombplja a nadrágját, úgy letépi rólad, mint egy ruhatáros. Aztán kidagasztja, mint a vitorlavósznat, s degeszre tömi hóval. Legalább konzerválódsz szellemeskedett Igor, de jókedve nem tartott sokáig. Fél óra múlva öt hívta a „kötelesség". Dideregve, de jókedvűen jött vissza ő is. RANK SZAKADT A CSEND Nemsokára a vihar minden átmenet nélkül, hirtelen megszűnt. A ránkszakadt csend most bántóbb volt, mint a szél megszokott vonítása. Igor dühöngött: - Hát nem disznóság? Ha fél órával előbb hagyja abba, öszkomfortban végezhettem volna. Azért mindnyájan nagyon örültünk a csendnek, jól felöltözködtünk, s még hét óra előtt nagy sétát tettünk, terepszemlére indultunk a felhőtlen, csillagos ég alatt fénylő csendes jégmezőn. Jólesett megmozgatni a kétnapos kényszerpihenő után elgémberedett tagjainkat. Visszatértünk, megvacsoráztunk, majd felhívtuk a fiúkat. Misa vékony hangja remegett az izgalomtól, amikor a vihar részleteiről érdeklődött. Igor mindenről beszámolt neki, majd az egész állomásnak mindnyájunk nevében jó éjt kívánt és kikapcsolta a készüléket. Ezen az estén nem dominóztunk. Lefekvéskor Krucsinyin megjegyezte: — Holnap délelőtt, fiúk, elérjük a nunatagótl Bárányfelhőket terelget a délnyuD gati szellő. Máskor bizonyára áldanák a kombájnosok az ilyesféle, munkát nem zavaró, de forróságot hűsítő szellőt, most azonban „lekicsinylik". Miért nem erősebb. Hadd szárítaná gyorsabban a csütörtöki eső minden maradékát. Megtehetné, mert ma már péntek, ráadásul már nem is reggel, hiszen kilenc óra is elmúlt s a három hatalmas alkotmány és a hét ember még mindig itt vesztegel a dűlő szélén. Itt, az albári kertek alatt. Bogyai agronómus türelmetlenül topog a kombájnok körül. Nem a kombájnok miatt, tudja jól, hogy azokkal nem lesz baj, ha indulhatnak. Közben meg-megnézi a rendre vágott gabonát. JCmy,éúCCatú ny-cvc Puha a szalma, nedves a kalász, az agronómus arcán leplezetlen a bosszúság. A kombájnosoknak sem könnyű, de az agronómusénál könnyebb a várakozás. Legalábbis jobban telik az Idő, mert a gép mellett még álló helyben is akad valami foglalatosság. Különösen Bartalos Géza társának, Szevecsek Dezsőnek, aki — ahogyan ők mondják — műhelyes. Pintér Jóska és Bartalos Kálmán is az SZK-4-es porcikált vizsgálgatják. Jó, úgyszólván hibátlan a gép, mégsem állíthatom, hogy nyugodtan tesznekvesznek a hatalmas alkotmány körül. Mert hiába jó — az időjárás miatt tétlenséfere kárhoztatott — ez a drága gép. A harmadik kombájn mellett két cseh fiú sürgölődik. Talán ők a leghiggadtabbak, hiszen néhány órája érkeztek, nekik az indulásig még jócskán akad munkájuk a gép körül. Csak éppen csépelni nem lehet. Egyetlen enyhítő körülmény, hogy a paraszti munka már évtizedekkel, évszázadokkal ezelőtt Is ennyire függött az időjárástól. nasz. — Látod — mutatja az elnök —, Bartalos Géza és Szevecsek Dezső a fő gabonabetakarltási idényben csaknem minden napra 200—200 korona prémiumot kapott. — Csak prémiumot? — Várj! Itt van ni. Ezen a napon a teljesítménye alapján 10,2 munkaegységet szerzett a két fiú. Nem együtt, külön-külön. Ennek az értéke több mint • 200 korona. — Bizonyára irigyeik is akadtak. — Irigyek? Hát ami azt illeti, egy napra négyszáz korona nem kicsiség. Őszintén szólva annak itjején magam is papírt, ceruzát vettem a kezembe. Mert egyetlen napra sok az a pénz. — S akkor az idén? Talán jobban gazdálkodnak majd a gabonabetakarításra előirányzott összeggel? Szládek elnök mosolyog. Közben számokat fr az előtte levő papírra. — Hát tudod mit — mondja aztán —, egy napi fizetésnek sok az a négyszáz korona, a 450 mázsa gabona sem kicsiség. Valamikor 20 ember kellett ahhoz, hogy egy cséplőgép három nap alatt ennyit csépeljen a már learatott, asztagba hordott gabonából. Én csak azt mondom, hogy nem lenne rossz, ha az idén is ilyen prémiumokat kellene kifizetnünk a kombájnosoknak. Számunkra az a leggazdaságosabb, ha minél több prémiumot zsebelnek be a kombájnosok. Hogy ez furcsa? ... Az irodában annyi jót hallok Albár és Mad egyesített szövetkezetének kombájnosairól, hogy előbb-utóbb előlegeznem kell nekik a kiváló kombájnos jelzőt. Szládek László elnök ugyan még nem az idei, hanem a tavalyi kiváló eredményekkel argumentál, de ez aligha változtat azon a lényegen, hogy a kombájnosokra nincs, nem lehet paM

ár delelőre hágott a nap az égen, amikor az agronomus azt javasolta: Nézzük már meg a kombájnosokat, mennyire haladtak. — De hiszen ebédszünet van. — Ne csinálj rossz viccet. Kombájnosoknak aratáskor ebédszünet? — nevetett az agronómus. Csaknem egymást éri a három kombájn. Elől Bartalos Géza halad, utána a Pintér-Bartalos kettős. A két cseh fiúnak itt-ott még akad igazítani való a hosszú útról érkezett kombájnon. Alig két óra telt el, hogy munkába állhattak. Azóta nincs megállás. Hogy miért? Hadd idézzem Szevecsek Dezsőt, a műhelyest. — Hát az úgy van — mondotta — hogy nekünk, kombájnosoknak nagyon kenyérillatú a nyár. Mert belénk idegződött az az igazság, hogy vasat olvasztani, szenet bányászni, gépet javítani vagy ruhát, cipőt készíteni az év minden szakában lehet, de a kenyérmag betakarítására egy esztendőben csak egyszer van alkalom. A mindennapi kenyeret tipornánk sárba, ha ezt az alkalmat nem használnánk ki. HARASZTI GYULA ílen, váratlan az oszilól mentem be a szö3l voltak befröcskölve bka Sanyi, egy elvtárs es vizet. Zsabka Sanyi .. Nem feleltem semdt. Halott volt... Feli bal mellén a szíve inkás holtteste feküdt, ét és fél centiméteres magamnak a halottak ín arcú halottat látott a világban feszülő elágban, de főleg Sparte sortüzek ropogtak, íurut és tuberkulózis lalkozást űzni a hátát vá edződött. Volt már iszámos, volt kifutófiú irszámait is. Volt agiszolgálta már. co tábornok ellenforrszág felett derült az dult, vagy elhullott valaki, de ellenséget sehol se láttak. Áz erdőbe érve vették észre a fák koronájában elrejtőző mór lövészeket. Akkorra már több zászlóalj keveredett a váltakozó sikerű harcba. Ez volt a tűzkeresztsége spanyol földön. Aztán Madrid alatt ütközött meg a Dimitrov zászlóalj, harminchárom kilométerre a spanyol fővárostól, mely csaknem körül volt kerítve már. Egyetlen út kötötte össze a hátországgal, a Valencia felé vezető országút. A Jarama folyó hídjáért folyt a harc. Négy kilométernyi frontszakaszon, három kilométernyi' mélységben állítólag húszezer ember hullott el ebben a halálos ütközetben. Száraz József akkoriban egy géppuska parancsnoka volt. Lőtt, egyre lőtt, pedig köröskörül mind elnémultak már a gépfegyverek. Az első fasiszta tank hatvan méternyi távolságban bukkant fel előtte a ritkán elszórt fák között. Lőtt, lőtt mindaddig, míg a tank nem torpant meg, s lőtt azután is, míg az áthevült gépfegyver nem sült be. Akkor kenyérzsákjába csapta a hasznavehetetlen fegyver závárzatát, s szökellt visszafelé életben maradt bajtársaival. A fasiszták támadása elakadt. A fák mögül mongol parancsnokuk integetett, s ujjongva üdvözölte őket: — Vengercil Dorogié továrlscsí! A Valencia felé vezető utat a köztársaságiak mindvégig megtartották. Az ellenséges vonalaktól harminc, harmincöt méternyi távolságban ásták le magukat, hogy a fasiszták ne bombázhassák őket. Ha megteszik, akkor saját vonalaikat is megsemmisítik. Március vége felé annyi volt már a halott a két vonal között, hogy fegyverszünetet kötöttek: el kellett temetni az elesetteket. A csata után került át a magyarországi önkéntesek zászlóaljához. Áprilisban tisztiiskolába küldték. Alhadnagy, majd főhadnagyként harcolta végig a spanyol nép antifasiszt harcát. Részt vett Zaragoza ostromában, harcolt Cifuentes ós Belchite alatt végigmenetelt Estremdura és Catalania hegyes-völgyes vidékein. A nevezetes ebről csata maradt meg a legélesebben emlékezetében. Egy dokumentumszerű írásában a poklok poklához hasonlítja a fasiszta ellentámadást: „Kora reggeltől késő délutánig csaknem minden szárazföldi és légi fegyvernem lőtt bennünket. A zajtól nem hallottuk szavunkat, de a verőfényes augusztusi napsütésben a füst és a por miatt alig láttuk egymást." így emlékezik az ütközet egy végzetes napjára. Hatvan napig leváltás nélkül állta ezt a harcot. A spanyol nép szabadságharca elveszett. A fasiszta Németország és Olaszország, a tőkés Nyugat támogatását élvező Franco tábornok diadalmaskodott, de a nemzetközi brigádok harcosai veretlenül hagyták el Spanyolország területét: az 1938. szeptember 24-én létrejött népszövetségi egyezmény alapján kivonták őket a harcosokból... A haldokló Zsabka Sándor utolsó szavai szomorú szemrehányásként csendültek: De elszaladtatok, elvtárs... Nem. Nem szaladt meg. Háborúból háborúba fordult a sorsa. A spanyolországi harcok után 1939 februárjában francia területen internálták. Később a csehszlovák hadsereg külföldi egységeinek kötelékében harcolta végig a németek elleni hadjáratot. Ötvenöt éves. Deresedik a haja, olykor nyugtalanul ver a szíve. Minden nap reggel eljön a szerkesztőségbe. Lépte végigkopog a homályos, körbefutó folyosókon Zömök, vállas alakja egyegy pillanatra árnyékszerűen kirajzolódik a szerkesztőségi szobák fehér üvegén. Ajtók nyílnak, csapódnak. Napilapok és folyóiratok régi évszámaival zsúfolt polcokat rendezget. Levelek százai tornyosulnak asztalán. Olykor furcsa, szomorú fény gyúl szürke szemében, és merőlegesen futó ránr metszi sima homlokát. Mire gondol? Mire gondol ilyenkor? Talán a régen porladö Zsabka Sándornak felelget magában némán i és hangtalanul: Lásd, nem futottunk meg. Sándor, Nem futottunk meg .. O

lykor fáradtnak látszik, mintha most jött' volna meg Európa harctereiről A-proletariátus nemzetközi hadsere | gének veteránja. Utolsó rangfokozata spa 9 nyolul oly furcsán hangzik a magyar fülnek 1 Teniente! Századparancsnok korában így i szólították bajtársai. BABI TIBOR 9 •a akkoriban: PRÁGÁT ben, akik nem voltak tő jelszó volt. Most zik. a kosúti sortűz szemszágon át SpanyolorLit ismételgette magáI. Nem az elsődleges :vállalás a nemzetközi urista képében indult ztán francia területen Marseilleig, majd le limitrov zászlóalj Zižk be. A Zižka századszakasz, abba került okában levő spanyol tésre, mikor Malaga ul légitámadás érte. lorpant meg az autóigindult a közeli olajik. Itt is, ott is feljajCSEHSZLOVAKIAI ÖNKÉNTESEK A SPANYOL FRONTON.